Budai Napló, 1938 (36. évfolyam, 1-49. szám)

1938-02-10 / 6. szám

Budai Napló 1938. február 10. Hangulatos uzsonnadölutánok vacsorák tánccal, ze­nével. Leggondosabb diétás konyha is és BELLEVUE II., Atilla utca S3 Kurdok, törökök, angolok, svájciak és egyéb külföldiek e budai diákszállóban Hatalmas forgalmat bonyolít le a budai diákszálló 50 évi mozdulatlanság után nagy arányú fejlődés indul a Svábhegyen A budai Hegyvidék legszebb részén, a Svábhegyen egyes vill&épitkezéseket figyelmen kívül hagyva, égé szén az utolsó évekig semmi sem történt. Az idegen forgalmi szempontból is rendkívül nagyjelenttfségí hegy fejlődését a Svábhegyi Szanatórium modernizá­lása és strandfürdőjének építése indította meg jó pái évvel ezelőtt. Azután azonban hosszabb ideig megint nem történt semmi, mig nemrégiben felépült a Majestic-luxushotel első palotája. Úgy lát szik az uj hotel építése szerencsés gondolat volt, mert májusban megnyílik annak második épülete, sőt a második épület melletti 830 öles telken, amelyet tőkeerős cso­port vett meg, márciusban megkezdik és augusztusra befejezik a legnagyobb luxussal berendezett, körülbe­lül 48 szobás öröklakásos szállóház, a Majestic IZI. építését, pompás tetőterrasszal és uszodával. Ezenkívül a Svábhegyen még egy nagyszabású épít­kezésről kaptunk hírt. Eszerint a Svábhegyi Nagy­szállót, amelynek bérlete most lejárt, az uj bérlők tataroznák, és oldalszárnnyal bővítenék. A bérletre a legesélyesebb jelölt Dámán Iván, a Majestic-hotel igazgatója. Még a minden iránt közömbös budaiak >s megállnak egy pillanatra a Toldy Ferenc-iitcában a Linczi-Iépcső sarkán, ahol egy igen csendes és komoly, épületről még most is az a véleményük, hogy a nagyothallók iwtennáitusa. Elképzelhető te­hát a csodálkozás, amikor az épületen a török zászlót lengeti a szél. Az épületen csupán egy szerény táblácska jelzi, hogy már 1935 óta diák­szállóvá alakította át a főváros. A török zászló pedig az ott megszállt 36 konstantinápolyi főis­kolás tiszteletére tették ki. Az épület maiga a múlt század „Trefort-sti- fiusábam” épült elemi iskolának. A háború utáni időkben a nagyothallók intemátusávó alakították, ekkor már hozzátartozott a felső, Honad-utcai épület is. A gyógypedagógiai igazgatóság 1935- ben kivonult az épületből és ekkor a főváros át alakította azt diákszállóvá és rendelkezésére bo- csaj tóttá a diákforgalmi akciónak. Az akció veze­tője Teller Ferenc dr. igazgató. Az átalakítás után 19 tiszta, rendes, egyszerű, de minden igényt kielégítő szobát kaptak, köztük kétágyastól 19 ágyas szobáig nagy a választék. Sőt, a nagy háló 84 ágyat fogad be, természete­sen két sorban, egymás fölött. A szobákban van­nak a mosdók is. Till Géza igazgaitó, a Toldy Ferenc-utcai liáleszálló gondnoka gondos kis albumot mutat i .szállóról. Az árak olcsók: a hálóhely 40 fillér jszakánikint, reggeli 40 fillér, háromfogásos ebéd 15 fillér, a sültből, köretből álló vacsora 73 fii- ír. Tehát egész napi ellátás 2 pengő 68 fillér. Habár a szállók célja éppen a vidéki iskolá­nk számára a főváros megismertetése, mégis a irgalom tetemes részét külföldiek adják. Főleg yngaitiak: svájciak, angolok, franciák, svédek, igaaBaivja­Ünnepi istentisztelet és bárány­áldozás a Kurbán Bajrám ünnepen A magyar mohamedánok Durics Húszéin Hihni budni Mufti vezetésével február 11-én, pén­teken, délelőtt 10 órakor, az Esplanade szálló (III., Zsigmond utca 40.) dísztermében tartják aj Kurbán Bajrám (Juháldozó) ünnepet. Isten tiszte let után a szokásos fekete kávé, majd déli 12 órakor a Gül Baba sírjánál Muezzin (imádságra hívó) Ezán szava után az áldozati bárányt bemu so tátják. f°: Este 8 órai kezdette! a Gül Baba étterem kü- ny löntermében társasvacsora lesz, ahol a szegény — sorsú hittestvérek az áldozati bárány húsából ké szített vacsorát ingyen kapják. Másvallású test­véreket szívesen látnak. __ len gyelek, norvégek, de jönnek egyéb „érdeke sebb” helyekről is. Nemrég az egyik kisázsiai csoport, amel; nem akarta magát töröknek nevezni (alighanem kurdok), a diákszálló udvarán maga készít étit el rituális étkezését. Ezekke! szemben a mi na; iittjárt konstantinápolyiak előre kérték az igazga­tóságot, hagyjon fel minden olyan kivétellel, am az európaiaktól megkülönböztetné őket. Élénken festi a diák-,, vendégj árás” méretei' két számadat. A múlt évben 104 százalékka emelkedett a forgalom és 8681 személy 1325 napra foglalta le az egyes ágyakat. Ez természetesen mind a három szállóra vonatkozik, a legtöbb ré­sze azonban ezeknek a vári szállóban bonyolódik le. Csakis ennek megteltével adnak ki máshol is szobát. Nagy szerepet játszik a bécsi csereakció is, amelynek folyamán 600 bécsi diák jön egyszerre Budapestre. Amíg a külföldiek inkább július, augusztusban érkeznek, addig a vidékiek a ta­vaszi meg őszi hónapokban jönnek. Ezeknek ta­nulmányi sikerét központilag Bognár Gyula tanár, a Budapesti Iskolai Kirándulások vezetője és I szakismeröjte a legváltozatosabb eszközökkel igyekszik elérni. A legközelebbi csoport 26 lányból és 37 fiú­ból álló evangélikus csoport lesz. Az angolok na. gyón is előretekintők, amikor augusztus 21—22-rc 30 főnyi társaság részére már most kértek szobát. A diákvendégek az utóbbi időben erősen pa­naszkodnak a drágaság miatt, amely kellemetle­nül csökkenti Budapest vonzóerejét. Rontják az árakat a „profi” idegenvezetők közül azok, akik jutalékra dolgoznak és ezzel elriasztják Buda­pesti öl a jóhiszemű idegeneket. VOGL és VILLANYI TÁNCISKOLÁJA Hirdetmény Az 1884. évi XVII. törvénycikk 27. paragrafusa értelmében aluirott kerületi elülj áró, mint elsőfokú iparhatóság, közhírré teszem, hogy Kramer Testvérek közkereseti társaság budapesti bejegyzett cég a 111. kér Szentendrei út és Bogdáni út 18548. és 18549/2. hrsz. alatt épületfa és villanyerőre berendezett tűzifa- telepet akar felállítani, illetve továbbra is üzemben tartani. Akik e vállalat ellen bármi oknál fogva kifogást akarnak tenni, kifogásukat kötelesek a fentidézett törvényszakasz értelmében szóval vagy írásban 19X8. évi február hó 28.-ik napján délután fél 5 órakor 9 helyszínére kitűzött tárgyaláson előadni, különben az Uzlettelepet .hacsak köztekintetek nem szolgálnak aka­dályul, engedélyezni kell. A telepnek, a rajta felállítandó épületeknek és belső fölszerelésüknek pontos rajzát, körülményes leírását és szabatos magyarázatát az érdekeltek hivatalom­ban (III. kér. Fő tér 3. I. em. 21. ajtó) a tárgyalás napjáig megtekinthetik. Budapest, 1938. évi január hó 24. napján. Dr. Hanthy-Haidekker s. k. _______________Hl. kér, elül járó. Hirdet mény. Tiivifát c7onot ,aeVlMíá" ■”SS“ I UZÍlfllj OLClIClj legolcsóbban Zsolnai Edit Megrendelés Tel efon: 367-149 Az 1884. évi XVII. törvénycikk 27. paragrafusa értelmében alulírott kerületi elüjáró, mint elsőfokú iparhatóság, közhírré teszem, hogy Halamon János budapesti lakós, a III. kér. Szőlő utca 27. sz. és 17644. hrsz. alatt villanyerőre berendezett géperejű asztalosáru-telepét továbbra is üzemben akarja tar­tani. Akik e vállalat ellen bármi oknál fogva kifogást akarnak tenni, kifogásukat kötelesek a fentidézett törvényszakasz értelmében szóval vagy írásban 19S8. évi február hé 25. napján délután 4 órakor, a hely­színére kitűzött tárgyaláson előadni, különben az Uzlettelepet, hacsak köztekintetek nem szolgálnak akadályul, engedélyezni kell. A telepnek, a rajta felállítandó épületeknek és beső fölszerelésüknek pontos rajzát, körülményes le­írását és szabatos magyarázatát az érdekeltek a hivatalomban (III. kér.. Fő tér 3. sz. I. 21. ajtó) a tárgyalás napjáig megtekinthetik. Budapest, 1938. évi január hó 19. napján. Dr. Hantliy-«Haidekker s. k., III. kér. elülj&rő. Asztalos, bútor Modern és stílbútorok Kárpitosbutorok részletre is. Bútorüzlet, i„ Krisztina körút 161. BÚTOR a Szent Imre-városban MONCZ FERENC —— ■ —" mfiasztalos bútorüzletében XI.. HORTHY MIHXÓS-UT 28. Telefon: 259—039. Bádogos, szerelő 30 éve {önért, csemejít és italárut K O D N A R-tól Tásárolnnb, ATITLA-tJ. 25. (saját ház) Tel.: 160-833 MÁR A KRISZTINÁBAN IS PfllíNCZ Taj- * a t * és tojás I.. Krisztina-körút 137. Tel.: 152-168 FUszert GANCS~tÓl U-0RETEK~U. 33-35. csemegéi CSENDES Egészségügyi berendező, szerelőmester. — XI., Sárbogfirdi-út 6. — Tervez és készít: ANTAL vízvezeték-. csatornázás- és szivattyú- berendezést. Baromfi, vad TAD, BAROAAFI mindig Mss FIEISZIG RT. ÜZLETÉBEN jE. Mnrglt kBrul 95._______Tel: 150—010­Bo r özv. báró Trauttenberg Frigyesné MÓRI pINCEGAZDaSA G A XI.. HORTHY M.-KÖRTÉR 7. — TEL.: 258—055. Bőrönd, bőrdíszmű ALPÁR böröndösésbőrdlszmííves XI.. HORTHY MIKI.ÖS-TJT 42. SZÁM. Cégtáblafestő Művészi cégtáblák, uj épületekhez szükséges feliratok LIRA-nál Cukrászda Augusxi cukrásxdában minden délután szalonzene I Ravasz cukrászda 1 L, Krlszilna-Rttrui 75 szám Pulsay Testvéreit cukrászdája és sütőüzeme La ATT1LA-UTCA 21. Kopfmann János oukorka is csokoládégyára I.. ENDRESZ GYÖRGY-TÉR 1. Fiók: II., MARGIT-KÖRUT 36. Csemege, főszer FISCHER MÓR Föld—u. 40. T.; 102-202 Élelmlszerfidz Se reklám, ne Kirakat, még!« j6 ét olc.6 árut .d CsemegekUliSnlegességek TÓTH GÁBOR-núl I., PAIILER^IJTCA 4. Rohnm u. sorok, 17 év óta fűszert, lisztet, terményt legelőnyösebben PRÓSZNÁL veszünk III. VörCsvári-u. 125. Tel.. 163-205. Trolleybus n egállónál Kelengye, vászonáruk Kelengyeáruk szakQzlete 11., Margit-körut 15. Zárda-utca sarok. — Telefon: 152-276. Kelmefestő, vegytisztító, mosoda CTAII7CI KENYÉR III., Zsigmond it OImíiLCL elismert 45.—T: 153-148 Porcellán és üvegfestö Reicher István ? n.. Tégla-utca 9. festi és vegytisztító Telefon: 152—261 GONDA ÁRUHÁZ Divatáru Vászon és kelengyeáruk, szövetek, függönyök, szőnyegek használt és új állapotban. II.. FÖ-UTCA 37/c. Telefon 167 - 562 Úri és női divatcikkek,kézimun­kák, textiláruk legelőnyösebben Hujbernál III., Kolosy-tér 5. Szent Imre-város frisch legolcsóbb bevásárlási forrása úri- és női-divatáruház XI., Fehérvári-út 6. Tel.: 258—503. (Váli-utcai iskolával szemben.)__ EC KERT JÓZSEF és FM porcellán- és Üveg mii festészete III., Vöröavári-u. 144 )o( Telefon : 3S2-571 Szőrme, ernyő Kerékpár Kerékpár 3 évi jótállással P 79.80 Kerékpár, varrógép át gromofonlomex-kölcsönzés. HEGEDŰS ll.( RETEK-U. I Széna-térnél Késműves Szőrme, ernyő csak Vagácstól II- MARGIT-KORÚT 45 II.. FO-PTCA 11. SZ. Tüzelőanyag DVORAK IÁSZIŐ .. Horthy BL-út 47. és Szent Imre herceg-út 4. ----------------------Telefon: 259—335. Kö nyv, papír, Írószer Gyapjucslpkék. straszcsattok, kllpizek, brossok él mln­ALB ACHÄR Y és KOR AI “Ä II. MARGIT KORÚT 38a. Tel. 364-994 Furnér és fa Furnér és fakereskedés SUGAR LÁSZLÓ II., MARGIT-KÖRŰT 66. Telefon': 154—145. (az udvarban) Fűző, ke/tyü LEGJOBB FŰZÖK, KESZTYŰK •iT ERI .“náln" Marglt-körút 13.. „I K " ’ nB,XI„ Horthy M.-út 18., Harlinyák. kombinék nagy választékban! Gyermekkocsi Speciális gyermekkocsi és JitfikáruDzIet Saját készítmény. BXJa>(^rin^^BJános^m2^BB^j^JHortliy-körtér^oldal. ültntnlht Budán csak Csáthy Ferenc •• UllUIUIIdl R.T.-néll., Krisztina-krt 133. :: Könyv, papír, Írószer Ä H A IW II-Csalogány ucca 42 11. Margit körút 62 KÖFARAGÓMUNKÁK Kőfaragó KRAL GYULÁTÓL 111.. LAJOS-UTCA 77-79. ----------­Or vosi műszer, kötszer i - - — Budai orvosi Kötszer- ds műszertar 1 ToÍefoD^**50—422 Orvozi műszer, kötszer, gumiharisnya, lúdtalpbetét, haskö- ______tök, betegápolási és gumicikkek is Kivitel Den. Ör ék, ékszerek SCHNÉBLIJENÖ nagyban és kicsinyben I.. Kékgolvó-u. 18. T.: 150—829. Siésta-szanatoriummal szemben Umzabó Az évtizedes I BRÜCK URISZAHÓSÁG Most 11-, FŐJUlca -4. Telefon; 155^407 > MUK.ENHi4.UPT PÉTER URl SZABÓ. — ÉREMMEL KITÜNTETVE. Zslgmond-u. 38/40. (Lukács fürdővel szemben) Üveg, porcellán H06HHRU5ER ISTUflN Telefon 152-431 porcollá ökör® eked és® II., FÓ-U. 11, 40 évet cég. , KEPKERETEZÉS ÜVEGEZÉS | ELBERTNÉL, 111, BÉCSI UT 57 sz. Villany, rádió ^ékszerek Szálé r Lj —8Ztí?*' VILLANY ' körút 117. szám. szereiét Javítás szerelésl- - anyagok Csillárok, rádiók ULLMANN BÉLA II. Margit- kBruf 7. Telefon : 1BI-256. Gyümölcs Mindig friss gyümölcs - -— ■ - ­O l v M D I A“ tUsnnr, eaamega 4a I. ■ Irt ■ ■ S gyUmtflca szdküzl.tb.n II., Margit-körut 6/b. - ---- Tataion i 165-742. He ntes- és mészáros n hantaaírugyár kft. budai SSCl hantaa- éa méaaéroaUalata |l MAWOITKÖRUT I/#.________Tataion: I64-4I8 SM ARZ I. Horthy Mlklós-ut 18 PM ül IM Pékek Ráíkai Ferenc 1 ll- BETRK.TlTm 4 szAm sütőüzeme | HUZlc>ka PA| —n-.fr,.. T. I., Horvath-. 20. .--------­. . reiofon : 131 •S23 Virág | LOHR IRMA utóda Négy Imre László = = ---------------------------------------VIRÁGÜZLET = — uj helyisége ll. FÖ-UTCA Q ___________5 A legrégibb VIRÁGÜZLET Budán! N 0 N N JULISKA 5 VIRÁGOT a GELLERT VIRAGHAZ bél XI., Horthy Mlklóa ut II—IS Talolen: S68-20S

Next

/
Thumbnails
Contents