Budai Napló, 1938 (36. évfolyam, 1-49. szám)

1938-05-26 / 21. szám

1938. május 26. Budai Napló Öcök äcälc ftCífPzetíiftU Irta: Réw Sándor Az Örök Felségnek, az Olfáriszentségben tró­noló Krisztus-Királynak szolgálatára e napokban sereglettek össze Budapesten a föld nemzetei, a világ nagyjai, az emberiség ifjai és vénei. A világ legtávolabbi szigeteiről is eljöttek hozzánk a za­rándokok, hogy itt imádhassák az igaz hit mély­ségével, a szeretet bensöségével az érzelmi világ központját: a szent ostyában a földön maradt Istenséget. Bíborosok, a földet dolgozó nép száz­ezrei, írók, kézművesek, püspökök, művészek, egy­szerű polgárok, a világszellem nagy egyéniségeit és katonai méltóságok elhagyják működési helyü­ket, hogy idejöjjenek a magyar fővárosba, velünk együtt dicsérni az Urat, Akit hordozni és Vele szívtisztaságban élni, mindeneknek a legmélyebb .öröm, a legnagyobb ünnep. S rajtuk kívül négy-\ százmillió katolikus és kétszázmillió más keresztény a földi élet isteni elhivatottságában s a szeretet elszakíthatatlan kötelékében fordul most Budapest felé, hogy a monstranciából áradd kegyelmi, ter- mészetfölötti fényben a milliónyi lelkek összeköt­tetésbe lépjenek Istennek S megindul az ország­határokat elmosó áradás minden szívben az Oltár­ról, hogy Jézus világossága, ereje, misztikus csók­jának élettartalma, a világokat átfogó szeretet- gondolata megküzdhessen az értelmi s erkölcsi zűr-zavarral s az Isten gondolatát vigye diadalra az istentelenséggel szemben. A világ négy tája jelöl most idekapcsolódnak a szivek, idevillannak a szemek. Az alázatos térdek és az áhitatos ajkak imája mind-mind ideáramlik, hogy a nagy Kereszt legkisebb tövében: Csonka-Magyarországon mene­telhessen meg nem■ rendült sorokban az egész ■emberiség, az örökkévalóság igéjének a fényében az Isten országába. A felmutatott Legszentebb itt úszik a képzeletet lenyűgözően hatalmas emberfo­lyam fölött, amely végeláthatatlanul, káprázatos ■sugárzásban hömpölyög Krisztusnak tett hűség- esküjével az ember örök célja felé. Az ég felé néző, zsolozsmázó milliók, a titokzatos fegyelem láthatatlan láncaiban, nem önző földi hatalomért áradó sokaság fölött itt, Budapesten gyulladt ki az emberiség központi napja: a fehér kis Ostya. Itt izzik , ragyog, tisztit, melegít, tökéletesít, ter­mékenyít és mindent megszépít. Itt lobban fel a világtörténetem nagy csodája: az égi, csillagos világnézet legegyszerűbb és mégis legpazarabbul hatalmas, kerekfehér-pici Állócsillaga, amely ide- vonzza az Istenhez igyekvőket, a lelkek panaszai­val és reményeivel idenötteket, a belső meleget áhitozókat, a sziveket felemelöket. A szeretet Iste- \ ne az egész emberiség részére nálunk, a világ leg­kisebb zugában keresett szállást és bennünk: a vi­lág arcán vérző könnycseppben áldozza fel és adja át Magát újra a világnak. Ebbe a kicsiny zugba torkoll ma minden országút. Ezt a könny­cseppet nézi ma a világ minden nemzete. így tet­tünk a világ középpontja. Azzá emelt az el nem porladó Kéz, Szent Ist­ván Jobbja, amely kilencszáz évvel ezelőtt kinyú- lott és keresztvíz alá vezette atyai kegyességgel s szigorúsággal a magyarságot és hozzákötötte el­választhatatlanul nemzete sorsát a keresztény szellemiséghez, az örökkévalóság szemléletéhez, az égi elvek jogfolytonosságához, a szeretet gon­dolatához. A Szent Király Keze mentette át az egyetemes magyarság kilencszáz esztendős szelle­mi örökségét és kovácsolta ki a lelkekben egyen­ként azt az emberi és nemzeti hivatástudatot, amellyel a magyarság a nehéz századok eszme-, vér-, lélekviharaiban küzködve, minden megkin- zottságon át talpon maradt s talán mint a világ­nak egyetlen országa tartott állandó, soha meg nem bontott közösséget az Isten országával és meg nem zavart egységet a kereszténységben és hazafiságban. S amikor majdnem minden nemzet fölött idegen csillagok, hulló csillagok jártak, — Szent István birodalmát mindig az Eucharistia napja világította tündöklőén. S amikor a verejté- kes földeken az izmok feszülnek, a gyárakban a lázas agyak s kezek dolgoznak és a nemzet min­den munkahelyén a test birkózik, magát meg nem adva az anyagi boldogulásért, akkor is a munkás, ,a polgár, a falusi nép, a tisztviselőrend munkája közben az Istenre gondol szentistváni felfelé né­zésben s igyekszik a keresztény erkölcs és szoci­ális elvek szerint élni, ahogy azt kilencszáz év előtt Szent István elrendelte. így alapozta meg a Szent Jobb nem csak az örökké élő, örökké reális nemzeti és állami életformánk fundamentumát, hanem a magyar léleknek minden ércnél maradan­dóbb alapját is, beleépítve a nagy lelki közös­ségbe az örökkévalóság biztos szemmel látott táv­latát. A kegyes király Jobbja fogta a nemzet kezét s nem engedte, hogy elszédüljön titokzatos han­gok csábítására, fantasztikus fények sugárzására, félelmetes erők bűvös vonzására. Az el nem por­ladó Kéz emelte fölénk a Sacramentumot, Vele védett kilencszáz éven át s mi boldog hittel me­rülünk el a kimeríthetetlen életforrásban, hogy az \igazságosság, a testvériség, az édes béke és a sze­letet diadalmaskodjon rajtunk. A költők, tudósok, államférfiak tudásuk min­den ékességével méltatják az első magyar király érdemeit. Mi gyenge szóval azt tartjuk a legdi­csőbbnek, a legnagyobbnak, a legcsodálatosabb­nak Benne, hogy az Oltáriszentség diadalátján __ am elyet a forró magyar szív kövezett ki a szere­tet virágaival — a Szent Jobb helyezte a világ kö­zepére Magyarországot. Ott, a Névtelen Hős dísz­telen emlékköve előtt dobban össze napkelet és napnyugat szive és az egész föld minden oltárá­ról milliók éneke idecsendül, magasztalva az Urat! A nagy zugasban a vértől azott ezeresztendős magyar föld is megremeg. Az emlékkő alól is mintha feldobbanna az uj és a régi hősök szive, azoké, akik egy évezreden át ontották vérüket ezért a földért, Krisztusért, az egész keresztény­ségért. Ezek a szivek, mint a nemzet lelkének örök énekkara, azt éneklik: Magyarország él és élni fog, mert a Szent Jobb nyújtja neki az Örök Ke­nyeret. S aki ezt eszi, annak örök élete vagyon! Megnyílt a Budagyöngyegarázs a volt Budagyöngye vendéglő helyén: 1., Budakeszi-ut 11., a Belvedere-rel szemben. Tulajdonos: Major Dániel. Szeretettel várja kedves Vevőit az ország legna­gyobb keresztény üzlete, a 'Koiw&y ÜZLETHÁZ Szövet * Selyem * Vászon # Kész ruhák * Szőnyeg * Cipő Budai fiók: XI., HORTHY MIKLÓS-UT 39 A Budai Napl6 előfizetési ára Egyes szám ára Hirdetés ára miilimétérsoronként. 24 F. 40 f. A Budai Napló az Eucharisztikus Kon. gresszus és azzal kapcsolatos városházi szünet folytán ezúttal kivételesen a szó. kottnál szűkebb keretek közt, négy ol­dalon jelenik meg. Jövő heti számunk már ismét teljes lesz. I Magyar perzsa; Turáni I ____________ 11.. Fő-ulca 80. Telefon: 151-579. a\äj tus Mi langyos, édes a májusi lég; Csak szívod, szívod és sosem elég. Köriilcirogat kedvesen, lágyan, Olt beléd tüzet, oljthatatlan vágyait, Kavarja véred, hajt szerelemre, Csak mennél, mennél, s nem tudod, merre. M. KAPCZA IMRE. A budai Szentháromság szoborcsoport Mária szob­rát a Városházán helyezték el. Tiz évvel ezelőtt bon­tották le és alkották újjá a budai Várban lévő Szent- háromság szobrot. A mintegy kétszázesztendős szobor alakjait eltávolították és a városháza .pincéjében rak­tározták el. A lebontott szobor egyik alakját, amely Szűz Máriát ábrázolja, most az Eucharisztikus Kon­gresszus és a Szent István év alkalmából a polgár­mester intézkedésére a központi városháza elsőemelet] folyosóján, a polgármesteri hivatal bejárata mellett lévő fülkében helyezték el. A műemléknek nyilvání­tott szobor 1713-'ban készült és Ungleich Fülöp alko­tása. Az a terv, hogy a lebontott Szentháromság szobor többi elraktározott alakjait is a Városháza folyosóinak megfelelő helyein állítják fel. Orel Géza előadása a Magyar Nemzeti Szövetség­ben. A M. N. Sz. Pintér Jenő kir. tankerületi főigaz­gató védnöksége alatt pályaválasztási előadásokat rendezett a Zeneakadémia nagytermében, az érettsé­gizett leánynövendékek és szülők részére. Az előadók között találjuk Orel Géza dr. főigazgatót is. Előadásá­nak tárgya: a kereskedői és az ipari pálya szépsége, hasznossága. Kifejtette, hogy a magyar ifjúság akkor fogja választani meggyőződésből a szabadpá­lyákat, ha úgy a társadalom, mint a szülők és az iskola részéről megszűnnek azok a gátló és téves előítéletek, hogy a kereskedői és ipari pálya nem úri foglalkozás. Orel Géza bebizonyította, hogy a szabad pályák monstre kiható fontosságúak. A magyar nők támogatását kérte a magyar jövő érdekében. Jó lett volna az előadást minden szülőnek hallania. I. Zöldséget, tojást „Mezőkert“-I||i|, 4 J ÓK ASÁRKÖZY-BOROKf ELBÍRJA MIND ÍN TO (OK * Literje mór 38 fillértől _______________JtTTICJt-Ü. 27. A székesfővárosi m. kir. Pénzügyigazgatóság fel­kéri az igen tisztelt közönséget, hogy aki a címére küldött állami sorsjegyet megtartja, annak árát a postatakarékpénztári befizetési lap felhasználásával egyenlítse ki. Aki a sorsjegyet nem kívánja megtar­tani, szíveskedjék azt a mellékelt portőmentes válasz- bortíék felhasználásával visszaküldeni oda, ahonnan érkezett. Az állami jorsjáték jótékonycét szolgál és aki a megtartani nem kívánt sorsjegyet nem küldi vissza, a jótékonycélt károsítja meg. A sorsjegyek visszaküldése díjtalan. A „Budai Dalárda“ az Eucharisztikus Kongresz- aziis ünnepségei alatt három alkalommal szerepel* mégpedig 27-én, pénteken a Hőslök-terén éjféli misén, 28-án, szombaton este a Pesti Vigadóban, a holland vendégek tiszteletére rendezendő hangversenyen és végül azután közvetlenül a Hősök-terén szabadtéri Hangversenyen, ahol Wagner: Apostolok vacsorája c. hatalmas művét mutatja be. A Bibictelepiek közgyűlése. A Kelenföldi Gazda­sági és Közművelődési Egyesület, amely tudvalévőén a Bibictelepiek érdekképviselete, junlus 2.-án tartja közgyűlését a Tétényi utón lévő Bibicfészek vendég- ÍŐben. Verpelétí-út 12. szám alatt és a Délivasűtnál újabb öröklakásokat építünk egytől háromszoba-hallosig. Nagy adómentesség, díjtalan bérüzletek, törlesztéses kölcsön. ,,Centrum“, Horthy Miklós-út 42. (269-301). RÓZSADOMBON, Cimbalom-utcánál, autóbusznál, szépkilátású, összközmüves telkek mérsékelt áron kap­hatók. -Díjmentest tájékoztatót küld: MAGY. llT. INGATLANBANK; RT. IV. y Déák Ferenc-utca 3.1, Telefon: 181—853. A FLÓRIÁX-KÁPOLNA gyönyörű oltárszőnyegét a budai Turáni szőnyegszövő készítette. Rákóczy Imre kitüntetése. A Kormányzó a ma­gyar érdemrend középkeresztjével tüntette ki Rákóczy Imre miniszteri tanácsost, a miniszterelnökségi sajtó- osztály vezetőjét. Rákóczy Imre már második éve látja el páratlan szorgalommal és hozzáértéssel nehéz tisztét. Előzékenységével és megértésével a sajtó mun­kásaival és a sajtó ügyeivel szemben igazán megérde­melt szeretetnek és népszerűségnek örvend. Magas kitüntetése alkalmából sokan keresték fel szerencse- kivánataikkal. VÖRÖS SALAK leg sz eb b színben SZÁL Ll TJ A RAPID salakszAllitAsi VÁLLALAT IX., MESTER-U. 34. TELEFON: 133—404. SMARZ I. Horthy Miklás-ut 18 Paplan, matrac * Pont melyért érdemes résztvenni a jótékony­célú m. kir. állami sorsjáték húzásán. . . mert egy egész sorsjegy ára csak 3 P, fél sorsjegyé pedig 1.50 P. Ilyen olcsón sorsjegy nincs. mert nyereményei 40.000 P, 20.040 P, 10.000 P, kétszer 5.000 P, négyszer 2.500 P, hatszor 2.000 P, húszszor 1.000 P, összesen 18.729 nyeremény. mert húzása már a közeljövőben: június 3-án esedékes, tehát az eredményt a kö­zeljövőben élvezheti. Uj tisztikart választ a II. Kerület Általános Közjótékonysági Egyesület. A Budapesi II. ke. rületi Általános Közjótékomysági Egyesület május 23-ára hirdetett rendkívüli közgyűlését június hó 2-án, csütörtökön délután 6 órakor tartja meg. II. kerületi elöljáróság tanácstermében. A gyűlés iz­galmasnak Ígérkezik, mert az elnökség, választ­mány és szám vizsgálóbizottság lemondása folytán megtartják a teljes tisztujitást. SPORT TENISZ ÉS AZ ÖSSZES SPORTCIKKEK I DÖRNER-SPORT n„ fő-U-37/c. Ti I67-372I IZSÁK JÓZSEF RT. vegyészeti gyár készítményei előnyösen beszerezhetők Steiner Jenő festék és ház­tartási szaküzletében, II., Olasz-fasor 41. Telefon: 167—772. A LEGCSODÁSABB kilátásban gyönyöpködnek a svábhegyi Kis- és Nagy-MAJESTIC-luxusszállók elő­kelő vendégei. A könyező fenyvesek ózondús leve-i főjében a test és lélek a pihenés és nyugalom leg­nagyobb mértékét élvezi; amellett a legnagyobb komfort,; a legtökéletesebb kényelem, a legjobb konyha jellemzői a Majesticnek. Omeletts lilái ovíioYSZBitáralt NEDVES FAX, LÉGSZIG ETELÉSSEL azonnal száraz lesz TELJES G ARANCIA AHBBIIC mérnök VI., Izabella u. 77. AmBnUo Tel. 120-864 KERETEZŐ I-, KRISZTINÁ­KÉ RESKEDŐ KÖRÚT 139. sz. RÉSZLETRE IS. ________________________ n Ha lálozás, Honffy István, székesfővárosi iro­datiszt, Homífy Lajos ny. adószáméi teli főigazgató fia 34 éves korában, házasságának 4-ik éviében el­hunyt. Halálát szüleim, mélyen sújtott özvegyén és kis fiacskáján kívül nagyszámú előkelő rokon­ság gyászolja. Temetése szerdán délben volt a] farkasréti temetőben a r. k. egyház szertartása szerint.______________________________________ Munkaszüneti napokon villany­szerelő munkát végző cégek: Galambos Zsigmond, II., Olaszfasor 17-21 Telefon: 155-216. Czinterstein Győző, III„ Bécsi-ut 113. — Telefon: 162 - 654. Fischhof Oszkár,XI., Lágymányosi u. 2. Telefon 258—126. kerület: Szent Ilona, Szebeny Antal tér 1. Szent Ágnes, Németvölgyi üt 56. Szép Ilona, Hidegkúti út 2. Irgalmas Szeretet, Németvölgyi út 132. Remény, Győri út 8. kerület: Gr. Széchenyi, Széli Kálmán tér 11. Fekete Medve, Fő u. 27. Gránátalma, Zsigmond u. 17. Statisztika, Margit körút 54. III. kerület: Szent Lukács, Bécsi út 89. Flórián, Flórián tér 9. XI. kerület: Szent Gellért, Horthy Miklós út 19. Szeretet, Horthy Miklós út 148/a. Állandó ügyeletet tartanak: Városi, I. Tárnok u. 22. Mátyás Király, I. Báró Eötvös út 4. Szent Alajos, H. Zárda u. 34. Aquincum, III. Szentendrei út Liziői Szent Teréz, XI. Fehérvári út 82. Mindenfajta lécek furnér és fakereskedés SUGAR LÁSZLÓ n.. MARGIT-KÖRŰT 56. Telefon: 154—145. (az udvarban) VILÁGÍTÓ villany HÁZSZÁM- SZERELÉS, TÁBLÁK. JAVÍTÁS Csillárok, rád ló k U LLMANN BÉLA ' II. MargH-kBrut 7. I Telefon : 151-256. A Gvikli-téle barackosokból közműves telkek eladók. Érdeklődni: Majorovits La[os, XL.Nagyboldog- asszony-utja 66. Telefon: 259-833_______ s Ol ty LáSZlÓ kertépítő II, Hadapród u 2 Telefon: 164-431 Kerttervezés, építés, karban­tartás — Díjmentes ajánlat ­Bérházak vizszerelvényének újszerű karbantartása A háztulajdonosokat anyagilag nem terheli, csak akkor fizet, ha van vizmegtakarltás. Kérjen ajánlatot a Vizvezetékszerelő- mesterek Ipari Szövetkezetétől, Buda­pest, VII., Rákóczi-ut 40. Telefon; 130-537. Minden jog fenntartva. 2193/1935. törv. védve. {Filléres divatáruk hibátlan műse­|l, Gndresz György tér 5. Telefon: 367—604. tyem harisnya P.0'98 Puplinette D OiQQ férfiing I.A 90

Next

/
Thumbnails
Contents