Budai Napló, 1937 (35. évfolyam, 1-52. szám)

1937-11-25 / 47. szám

4 Budai Napló 1987. november 25. Elsőrendű munkát, Jutányos árban készít V A £ 1 GÁBOR Első budai cimtáblafastószete II., Iskola.utca 18. Teleffonhivó. 1-568-63. A magyar vendégek Albániában Amint Tiranából jelentik a Budai Naplónak, kedden reggel a magyar kü'döttség megérkezett Durazzóba. A magyarokat vitéz Galánthay-Glock tábornok, országgyűlési képviselő, Héjjas Iván miniszteri tanácsos, Medriczky Andor dr. taná­csi fogalmazó, Husszein Hilmi budai nagymufti, Csáücs Abid föimám, Rezulovics Mohamed bég és Paulovits Sándor dr. külügyminiszteri titkár ve­zették. Az albán kormány nevében a duraszói ki­kötő-parancsnok, Boratti miniszter, Jake Koci szenátor és a tiranai alpolgármester fogadták a vendégeket, akik hosszú autósorral vonultak be a fellobogózott albán fővárosba, ahol, mint a kormány vendégeit, elszállásolták őket. Szerdán érkezett meg az Acélhang' dalárda kirende’tsége is Tiranába. Az országos jubileumi ünnepségek szerdán este nagy kivilágítással és tűzijátékokkal kezdőd­tek. Az ország összes katholikus és görög-ortho- dox templomaiban megkondultak a harangok és a mecsetek karcsú minaréiről széphangú müezzi- nek százai hívták imára a boldog ország népét. Miért kell megmenteni a Karálsonyl-palotát ? A fővárosnak nem kell a Karátsonyi-palota. Hz érthető. Ezzel azonban még nincs megoldva ennek a szép palotának az ügye; nem szabad megtörténnie annak a készülő kultúrbotránynak amiről szó van, hogy lebontják a Ka- rátsonyi-palotát. Szégyenletes bűn lenne, ha a1 hatóságok ehhez hozzájárulnának, A Karátsonyi-palota a XIX. század épitö- müvészetének egyik reprezentáns emléke Buda­pesten. Ha egyszer lebontották, ilyen épületet, soha többé nem építenek; ez az iskola, ez az. építöstüus már megszűnt. A XIX. század nekünk már múlt. Ez a X3X. század itt van még teljes közelségben, fé'ig még a mienk, még nem öregedett meg. De hamaro­san ez is eléri a megbecsiiltetés korát. Buda történelmét, történelmének folytonosságát mu­tatja a XIX. század, a biedermeiernek és az utána következő romantikus kornak em’ékeivel. A Krisztina-körúton álló Karátsonyi-palota amit Pán József épített 1856-ban, Buda régi em'ékei közé tartozik, még akkor is, ha nincs is műemléki értéke. Nekünk, budaiaknak min­denesetre akkora érték, hogy annak megmen­tése érdekében harcolnunk kell. A múlt város­képén rajongva csiiggő több budai társadalmi egyesületben, hír szerint, már meg is indult a mozgalom, hogy a Karátsonyi grófok palotáját megmentsük a lerombolástól. Egy kort jellemez ez a palota. Beszédes, szép emléke ez az elnyomatás korszakának, bi­zonyítéka annak, hogy akkon is alkottunk, ak­kor is szépítettünk. Ne romboljuk le, de ne is alakítsuk át karakterét. Buda sok XIX. századi épületet tud felmutatni, tartsuk meg a leg­többjét, hogy egy elmúlt századot teljesen ka- rakterizálva mutathassunk be az ’idejövő ide­geneknek. Ezek között bizonyára a Karátsonyi- palota emelkedik ki majd díszül. Miért ne lehetne itt egy budai ku'túrpalota? Talán egy múzeum, könyvtár," avagy hatalmas előadó teremmel biró bármely kultúrá'is intéz­mény? Hogy a palota szép, romantikus építészeti stíljét és karakterét megtarthassuk, el kell tá­volitanunk jobb és baloldalt az utca frontjához épített kis személyzeti házakat, amelyek min- denképen ütik a palota tiszta jellegzetességet A többit azonban, ami érték, mentsük meg. Sugár rádió, csillár. írógép, kerékpár és villanyszerelési szakiUlet. HOlttiy HlíklÓS KÖllíI 4 A Vle*n<zdi ScühUcuz fyftyelm&te Most száz éve, 1837 november 30-án ünnepi estje volt a nemzet színházának, egyben a ma­gyar irodalomnak is: ezen az estén Lendvainé, a nagy színésznő a lámpák elé lépett és elszar valta Vörösmarty Mihály új versét, melynek címe „Elhagyott Anya“ volt. Ezen az estén, melynek a jövő héten lesz százéves fordulója, a Nemzeti Színházban ismét el kell hangzania a gyönyörű költeménynek, mely ma semmivel sem kevésbbé aktuális, mint akkor volt. „Ismérek egy édes, ah árva anyát, Mely búnak eredten emészd magát “ . .. A centennárium ünnepségei közt ezt az es­tét ne felejtse el a Nemzeti, ne hagyja ki. Gyújt­sa meg a hála szent fáklyáját Vörösmarty hal­hatatlan emléke előtt, a százéves forduló napján. Asztalos, bútor 17 év óta fllszert, lisztet,terményt legelőnyösebben PRÓSZNÁL veszünk III. VörSsvárl-u* 125. Tel.. l63-2a5. Trolleybus •* egállónál. pilTAD a Szent Imre-városban MÖNCZ FERENC DU l Ull mííasztalos bútorüzletében XI., HORTHY MIKLÓS-UT 28. Telefon: 259—039. Divatáru ÉpUlet, portál és mübutor készítés. Antik, bútorok restaurálása. HEROLD JÁNOS, 11.. Fő-u. 79. T% X f Budán a legolcsóbb! A hadsereg tagjainak és tisztviselőknek 5százalék engedmény Bádogos, szerelő J~\iAlsennl/n Ir tornaruhák fiuk és leányod LJllXIxoLlfJIxU.K, részére előírás szerint Schäfer Tibornál, /., Döbrentei-tér 4, sz. CSENDES Egészségügyi berendező., szerelőmester. — XI., Sárbogárdi-út 6. — Tervez és készít: ANTAL vízvezeték-, csatornázás- és szivattyú­berendezést. Legfőbb árul legolcsóbban Goldfingemé Xt "■*» 50-52. Baromfi, -vad VAD, HAROAAFI mindig friss FLEISZIG RT. OZIETÉBEN 11., Margit korul95. Tel: 156—919­GONDA ARUHÁZ Vászon és kelengyeáruk, szövetek, függönyök, szőnyegek használt és új állapotban. II.. FŐ-UTCA 37/c. Telefon 167 562 Bor | HAUER ÉS MÁRTON DIVATCIKKEK, II. SZILÁGYI DEZSŐ TÉR JÓ MINŐSÉG. JO ÍZLÉS, OLCSO ÁRAK özv. báró Tranttenberg Frigyesné MÓRI pIKCEGAZDASAOA XI.. HORTHY M.-KÖRTÉR 7. — TEL.: 258—055. Bérautó Úri és női divatcikkek,kéziraun- HUJDGmál kák, textiláruk legelőnyösebben |||f Kolosy-tér 5. ADRIA BÉRAUTÓ a legolcsóbb. — Telefon: 14-14-38. Szent Imre-város legolcsóbb bevásárlási forrása C D I C C* M úri- és női-divatáruház r ^ w ■■ XI.. Feliérvári-út 6. Tel.: 258—503. (Váli-utcai iskolával szemben.) Bőrönd, bőrdíszmű ALPÁR böröndös ésbőrdiszműves XI.. HORTHY MIKLÖS-UT 42. SZáM. Gyapjucslpkék, straszcsaltok, klipszek, brossok és min­ALB ACHÄRY ésKORAl JHSUtt 11. MARGIT KORÜT 38a. Tel 306-999 fi I 1 II A 7 1 a 106 ezüstkoszorus böröndös 1 | U L M N lit LAdUa mester, fest tavit, alakit Fényképész Cécjtáblofestő Legszebb karácsonyi ajándék egy jó fénykép BLAHOS műterméből, il, Fii utca 18 Művészi cégtáblák, uj épületekhez szükséges feliratok LlRÁ.nál '■k*T™™™VTBU lí Foto, optika Cipő Speciális FOTO «-SZAKÜZLET Budán PREISAGH " CIPÓ fogalom I.. KRISZTINA-TÉR 3. .VUGUSZT-HÄZ STILLER SÁNDOR, I„ Alagut-utca 4. JUSZT GYULA op™skÄ4ot0 Budán SUGÁR-CIPŐ megbízható Nagy válásaiéit gyógy cipöKben l tamtam i., KR1SZTINA-KÖRUT 61 SZ. MMMi kizárólag a régi helyen! II. MARGIT-KÖRŰT 6. Furnér és fa Cukrászda FVRNÉRésFAKCRESKEDÉS SUGAR LÁSZLÓ II., MARGIT-KÖRŰT 56. Telefon: 154—145. (az udvarban) Augussí cukrászdában minden déluidn szalonzene Ftiző, Kezlyli j; Ravasz cukrászda1 1 1., Krisztina-körui 75. szám II LEGJOBB FŰZŐK, KESZTYŰK TERI kénólMargit-körűt 13., 191 C n 1 - mil XI., Horthy M.-út 18., Harisnyák, kombinék nagy választékban! PlllSSy TEStVOrOR cukrászdája és sUtSüsen» I.. ATTlIiA-UTCA 21. Gyermekkocsi Speciális gyermekkocsi és játékáruüzlet Saját készítmény. XI.. Irinyi János-u. 2. — Horthy-körtéri oldal. PICHLER BÉLA cukrászdáfa II.. SZILAGYI DEZSÖ-TER 4. Sittemé nyel, bonbonjai kitűnőek Hentes- és mészáros Kopfmann János cukorka és csokoládégyára I.. ENDRESZ GYÖRGY TÉR 1. Fiók: II., MARGIT-KÖRBT 36. RorRFT hentesárugyár kft. budai DCÍCCA hentes-6s mószárosllzlete II. MARGIT-KÖRUT 5/a. Telefen: 166-418 Csemege, főszer Hócipő-favltés Csemegeklilönlegességek 1 TÓTH GÁBOR-nál 1., PAULER-DTCA 4. Roham u. sarok, 1 | Budán a legnagyobb hócipővulkanízáló-Uzem HEGEDŰS &SSÜW n OA ÁtfA fűszert, csemegét és Italárut I »V KODNA R-tól «ásór olunle. 1 I„ ATTILA-TJ. 25. (saját ház) Tel.: 160-833. Illatszer, foto G1NYOVSZKY MÁRIA ILLATSZER és FOTO szakUzlele megnyílt 11-, Corvln-tér 6. MÁR A KRISZTINÁBAN IS PH1!NP7vaj. sait és tojás NI U 11 Ui |m Krisztina-körút 137. Tel.: 152-168 Kárpitos, díszítő csejnegél G A H C S ~ t Ó 1 \ II-.RETEK-l/. 33-35. Modern lakberandozö. kárpiton ón díszítő FEUERSTEIN LAJOS, 1, Márvány u. 36. Találom 366-930 JAVÍTÁST IS VÁLLÁR Kelmefestő, eg ytisztító, mosoda j . sütő« és cukrászüzeme Cí&fovl&C Böszörményi-út 36/a • készítményei egész Hudán kedveltek. RoSlkhAV lefuán a legrégibb budai kelme­neicner isivaii festő és vegytisztító II.. Téerla-utca 9. — Telefon: 152—261 ÓTA 117Cl KENYÉR HL, Zslgmond-u OIANlCL elismert 45.-T:153-148 Késmttves DVORAK LÁSZLÓ XI.. Horthy M.-út 47. és Szent Imre herccg-út 4. Telefon: 259—335. PRÉDA sütöde minőséiben 1., Alkotás-utca ÍO. Tel: 150-465 Kézimunka, zászló Porcéi lón és üveg festő Hatósági rendelettel előirt ZÁSZLÓK Búdén, BÉKÉS-nél 11. Zslgmond-u. 7. ECKERT JÓZSEF és FIA porcellán- és Uvegmüfestésxete III., vörösvárí-u 144. )o( Telefon; 362-671 ZSÓKA KÉZIMUNKA és RÖVIDÁRU 11., Keleti Károly-u. 11. (a Zsigmond-kávébáz mellett) Ródió, 'villany Könyv, papír, Írószer I VILLANT. RÄDIÖSZAKt Z LET csillárok, szerelési anyagok, villany-, rádió­szerelés, javítás, csere! ■ ÜLLMANN BÉÉ A II. MARGIT-KÖRŰT 7. 1 Telefon: 151—256. :: Tíilfntnlht Budán csak Csáthy Ferenc jj :: lUIIUlUflŰ! R.T.-néll., Krisztina-krt 133. :: •á •• Sportcikkek Könyv, papír, Írószer A T» A «.nÁl "• Csalogány ucca 42 SM 2%. I—X tlCll 11 Margit körút 62 AZ ÖSSZES SPORTCIKKEK 11=.-., fnnrttnl IL. FÖ-ÜTCA 37/c SZÁM. ß Di ’SOO 1 Í TELEFON: 167—372. Könyvkötő Szőrme, ernyő Művészi könyvkötés CSAPKAI ERVIN műhelyében I.. KRISZTINA-KÖRUT 139. Szőrme, ernyő csak Vagácstól n.. MARGIT-KÖRŰT 45. — II.. FÖ-tJTCA 11. SZ. Kötődé Tüzelőanyag kötöü pulloverek hozott anyagból is Kötődé, il. Bem József-utca 7. sz. CPHNIFRI I IFNin tűzifa és széntelepe uv/llliLiULl JLfllV/ nagyban és kicsinyben I.. Kékgolyó n. 18. T.: 150—829. Siesta-szanatórinmmal szemben Kőfaragó KÖFARAGÓMUNKÁK K R A 1 RVIII HTÍÍI —• 111., LAJOS-Ul LA 77-79. Urisznbó Müötvös Az évtizedes BRÜCK ÚRI SZABÓSÁG Most II., Fő^utca 4- Telefon; 155^407 | HAMUIT VII njlllQ Kg.vliázi ötvösmunkák "IL,,U“ ozüstárn-külünlegességek mŰÖtVÖS evőeszközök Jjvii is. aranyozás, ezilstötés XI.. BEKCSÉNYI-GTCA 3. Tei:2i9-I72. MUKtNHALPT PÉTER ÚRI SZABÓ. — ÉREMMEL KITÜNTETVE. Z&ígmond-u. 38/40. (Lukács fürdővel szemben) Orvosi műszer, Kötszer Üveg, porcellán dudái orvosi kötszer és műszertár ¥.M4Äir­Orvosi műszer kötszer, gumiharisnya, lúdtalpbetét, haskö­tők. betegápolási es gumicikkek la kiviteloen —z—ll Takács-üveg Órák, ékszerek ■■■ ■■■ TELEFON: 1—606—00. Ór!í.ze,en Száll _-tól, I., Krisztina- 1 S körút 117. szám. 1 H0CHHHU5ER 15TV7HN &SÄZÄ Telefon 152-431 II., FÖ-U. 11, 40 éves cég. Több mini 150 éve HOSER-órók IAttila-körut 48. A tabáni templom mellett. TEL,: 153-139. — Chrono méterek, stopperek, karórák. KÉPKERETEZÉS, ÜVEGEZÉS ELBERTNÉL 111., Bécsl-ut 57 éve órát — Ékszert. — javítást FISCHER ANTAL szakcégtől 11., CORVIN-TER 5. TEL.: 151—118 Kölcsönedények SCHEIBER MÓR-nál épületüvegezés, üveg- és porcellánkereskedés. XI.. Horthy Miklós-út 18. — Képkeretesés. ÓRÁT, ÉKSZERT , «1. VÖ.ÍÖSVÁRI-UrCA 127 WOIIUCD^iél Megulzható javítások Vasáruk OLÁH JÓZSEF vaskersskedS XI. llort&y MIklős-ul 49. Telelőn : 269-234 Paplan, matrac S M A R Z Pl XI. Horthy Mlklis-ut 18 PLI. 11 Hit Virág = LOHR IRMA utóda Nagy Imre László = Pékek = ■ 1 " V ÍR A GOZLET = = uj helyisége IL FÖ-UTCA 8. = Rátkai Ferenc sütőüzeme II.. RETEK-UTCA 4. SZÁM. TELEFON: 153-279 A legrégibb VIRÁGÜZLET Budán • u n u U I II l i e 1/ A H" Szilágyi Dezső-tér 5. N II II II üULIbKA Telefon: 153—411. Ruzlcska Pál kenyérgyára VIRÁGOT a GELLERT VIRÁGHÁZ bál! XI., Horthy Miklós ut 11—13 Telefon: 268—206. 11., Horváth-. 20. Telefon : 131-823 Intézetek, kávéházak, éttermek szállítója! A BUDAPESTI ÜGETŐVERSENYEGYESŰLET Nov. 25. 28. és 30-dn D.u. V*3 órai kezdettel versenyeket tart 1. Hely, úri 3.— » „ hölgy 2.— Belépődíj j[; ” !i8®0 Külön fog. hely 5.— Közlekedés: 75 és 76 villamossal

Next

/
Thumbnails
Contents