Budai Napló, 1937 (35. évfolyam, 1-52. szám)
1937-11-18 / 46. szám
4 Budai Napló 1937. november lg. A tabáni gyógyszálló épitésével kapcsolatban kell megoldani a fürdőügyi múzeumot Sanghájnál elesett magyar ezredes „(Kínai csatában elesett magyar halott.) Tartol József, kínai cs. testörezredest Sangháj védelménél két golyó találta, minek következtében még aznap meghalt. Haldokolva, Fekete nevű barátját és földijét kérte, hogy a gyászhírt Debrecenben lakó anyjának és nővérének adja tudtál s egyúttal nekik egy Sanghájban levő bankháznál letett 5000 tallért hagyományozott.” Ez a hír nem az elmúlt hetekben érkezett Sanghájhól, hanem pontosan 65 évvel ezelőtt. A szabadságharc emigráns tisztjei az egész világot bejárták és mindenhol véreztek, szenvedtek. így került a debreceni Tartol József Kínába és a derék magyar katona igy pusztult el 1862-ben a kínai császár szolgálatában. Hadd újítsa fel a hazájától távol, messze idegenben elesett magyar hős emlékezetét ez a néhány sor most, amikor az egész világ figyelme újból a sangháji harcok felé fordul. ■■■■KI A Budai Napló legutóbbi számában megindított akciónak, amellyel egy budai fürdömúzeum létesítésére, annak előnyeire és feltétlenül szükséges voltára hívtuk fel a figyelmet, széles körökben támadt visszhangja. A Magyar Idegenforgalmi Érdekeltségek Szövetségének ügyvezető alelnöke, Tfiusz Béla dr„ a kiváló balneológus, a magyar fürdők ügyének lelkes propagátora, levelet intézett hozzánk, amelyben közli, hogy a szövetség már 1933-ban beadványban kérte az akkori polgármestert, létesítsen a főváros olyan retrospektív állandó kiállítást, amely Budapest forrásainak és fürdőinek képét a történeti idők kezdetétől a mai napig a szemlélő elé tárná. A beadványban megjelölték azt is, mji lenne ennek az állandó kiállításnak az anyaga. Eszerint bemutatnák ott a Gellérthegy ormát, amelyen a geológia szerint eredetileg a budai hőforrások fakadtak és amelyeknek -nyomai ma is ott láthatók. Folytatólag az Aquincumban talált balneológiái ásatási maradványokat, tehát a megmaradt oltárköveket (cippákat: Fontig Perennis stb.), emléktáblákat: Aesculapii et Hygiese, Thermae majores stb., a papföldi ásatások által felszínre hozott fürdők mulage-át, a Laconicum képét, a Feredö- szigetet, amint azt Németh 1823-ban a Tudományos Gyűjteményben- leírta stb. A középkort illetőleg feltüntetné a kiállítás a dr. Supka Géza által 1906-ban végzett ásatásoknál felszínre került Szent Sír lovagjainak rendházáf a Császárfürdő táján, amelynek gyógyforrásait Ladomér esztergomi érsek az 1290-es években használta és 1298- ban ott is halt meg; majd a Margitsziget 1260-as évi képrajzát, amikor Boldog Margit a betegeket füröszti. Áttérve Mátyás király csorgójára. amely eredetiben a Szent Imre fürdőben ma is látható; Ulászló és II. Lajos ismert fürdőit a Szent Lukács- fürdő táján, majd a törökök által renovált és újra épített fürdőket a még ma is ismeretes gyönyörű feliratokkal, a Pesten a törökök által épített gőzfürdőt, Buda visszafoglalása után Tollius utazó által rajzolt térképet az ottani négy fürdő romjaival és igy tovább, folytatva mindazokat a képeket, amelyek nagyrészt a Fővárosi Múzeumban találhatók (kb. 40 drb.) fürdőinkről és azok berendezéséről. Végre a 19-i-k század elején készült Császár-fürdő, Rudas-fürdő, Rác-fürdő, Sáros-fürdő képeit, valamint az új építkezések képeit és a jövő terveit. Ezt az állandó kiállítást a Szövetség a Gellért- vagy /?í/rfas-fürdöben szerette volna egy-két helyiségben megvalósítani. — g BELLEVUE------étte rmeiben Minden este és vasárnap és ünnepnap délután Táne' — Setét György jazz-zenekara Mi ennél továbbmegyünk, amikor azt valljuk, hogy igenis egész múzeumot kell megtötteni az idetartozó történelmi és propaganda anyaggal. A gyógyulást -keresőkre és az ideérkező idegen túristákra nagy hatással lenne egy ilyen -retrospektív kiállítás is, amely ad oculos demonstrálná, milyen régi az „új” Budapest-fürdőváfos, de még nagyobb lenne az eredmény, ha a gyógyulások sok- sokezer példáját, leveleket, orvosi és tudományos nyilatkozatokat, a legkülönbözőbb nyelveken- írt hálanyilaíkozatokat, továbbá a fürdők man-kógyüj- teményeit stb. is bemutathatnánk. Ez a múzeum minden laikus számára is érthető és érdekes lenne. sőt szenzációszámba menne még a magyar közönség előtt is, amelynek még most sincs sejtelme arról, milyen óriási értéket jelentenek a nemzet számára Buda ősi gyógyforrásai. A Szent lmre- fürdövel kapcsolatban tervezett gyógyszálló építésénél már feltétlenül gondoskodni kellene arról, hogy a múzeum részére megfelelő helyiségek álljanak rendelkezésre. Asztalos, bútor BÚTOR a Szent Imre-városban MONCZ FERENC BU vn muasztalos bútorüzletében XI.. HORTHY MTKLÓS-UT 28. Telefon: 259—039. £pUli*l, portól é« mübutor készítés. Antik bútorok restaurálása. HEROLD JÁNOS, 11., Fő-u. 79. Bádogos, szerelő CSENDES Egészségügyi berendező, szerelőmester. — XI., Sárbogárdi-út 6. — Tervez és készít: ANlAL vízvezeték-, csatornázás- és srivattyú- Jberendezést. Baromfi, 'vad VAD, BAROMFI mindig friss F1E1SZ1G RT. ÜZLETÉBEN II.. Mnrgll korul95. Teli 136-910Bor özv. báró Tranttenberg Frigy esne MÓRI PINCEGAZDASAGA XI- HORTHY M.-KOBTEB 7. — TEL.: 258—055. Bérautó ADRIA BÉRAUTÓ a legolcsóbb. — Telefon: 14-14-88. Bőrönd, bőrdíszmű ALPAR bőrön dös és bőrdíszműves XI.. HORTHY MIKLÖS-UT 42. SZÁM. Cégiáblafestő 1 Mü.cszi cégtáblák, uj epüle ékhez szükséges feliratok T in A -I 1, KRISZTINA,KORÚT 81. LIKA^nal i.. Bows-ij. i Cukrászda Alúg üss t cukrászdában minden délután szalonzene Ravasz cukrászda j jí l., Krliztlna-körut 75. szám Putsai lestverek cukrászdája és sütőüzeme T.. ATTILA-FTCA 21. ________________ PIC HLER BÉLA cukrászdája II., SZILÁGYI DEZSŐ-TÉR 4. Süteményei, bonbonjai kitűnőek Kopfmann Jé nos cukorka és csokoládégyára I.. ENDBESZ GYÖRGY-TÉR 1. Fiók: II., MARGIT-KÖRET 36. Csemege, főszer CsemenekUlönieqességek TÓTH GÁROR núl 1 PáOLEn-liTCá 4. Roham u. sarok, on fűszert, csemegét és italárut O V «WO KODNÁ R-tél vásárolunk-. I„ ATTILA-E. 25. (saját ház) 'Tel.: 180-833. MÁR A KRISZTINÁBAN IS Krisztina-körút 137. Tel.: 152-168 PHUNeZ I., Krisztim Fűszert csemegét G AN CS~ tói 1J..RETEK-V. 33-35. 17 év óla fUszert, lisztet,terményt legelőnyösebben PRÓSZNÁL veszünk III. V8r6.»*rl-U 10». Tel . 163 2'5. Trolle» bus -egállónál. Divatáru P A ■ n üdén a legolcsóbb! A L ——__— I.. Kriszlina-lór 1. A h idsereg tagiam k - s tisztviselőknek5százalék engedmény Dinlrennl/nk tornaruhák fiuk és leányok LJlLll\^U.yl\U.t\, részére előírás szerint Schäfer Tibornál, /., Dábrentei-tér 4, sz. Legfőbb «Árut legolcsóbban Goldfingernél Ä "Ä 50-52. | Kézimunka, zászló Hatósági rendelettel előirt ZÁSZLÓK Búdén, BÉKÉS-nél 11. Zslgmond-u. 7. gonda Aruház Vászon és kelengyeáruk, szövetek, függönyök, szőnyegek használt és új állapotban. II.. FŐ-UTCA 37/c. Telefon 167 562 ZSOKA KÉZIMUNKA 6s RÖVIDÁRU j I HAUER ES MARTON DIVATCIKKEK, II. SZILÁGYI DEZSŐ TÉR JÓ MINŐSÉG, JO ÍZLÉS. OLCSO ÁRAK ILt Keleti Károly-u. 11. (a Zslgmond-kávéház mellett) | Kozmetika Úri és női divatcikkek,kézimun- HiljOGmál kák. textiláruk legelőnyösebben |||f Koiosy-tér 5. „LOTTY“ KOZMETIKAI INTÉZET. II. Olasz fasor 43 Arcápolás, kvarckerelés. villanyepiláció, arcpakolás, estélyi sminkelés. gyógymasszizs. s/emülcsirtas, lábápolás. Szent Imre-város legolcsóbb bevásárlási forrása CpiC ^ U úri- és női-divatáruház 1 11 1 w v 11 XI., Fehérvári-út 6. Tel.: 258—503. (Váli-utcai iskolával szemben.) Könyv, papír, Írószer :: Tnllrítnlht Budán csak Csáthy Ferenc jj :: lUllUIUllÚI R.T.-néll., Krisztina-krt 133. » •• •• Gyapjucslpkék. straszesattok, kiipszek, brossok és minALBACHÁRYésKORAl JJUlSáSí 11. MARGIT KORÚT 38a. Td. 306-999 I Könyv, papír, írószer A. TV Á —T» A1 II-Csalogány ucca 42 1 SJ I-M. —I1UI i| Margit körút 62 Fényképész Tisza Testvérek II. Fd-u. 12. T:t-627-13 Könyv- és zeneműkereskedése, papír-, író- és rajzszerek raktára, hivatalos kiadványok nagy raktára Legszebb karácsonyi ajándék egy jó fénykép BLAHOS műterméből, II., Fö utca 18 Könyvkötő Foto, optika Művészi könyvkölés CSAPKAI ERVIN műhelyében I.. KRISZTINA-KÖRUT 139. Speciális FOT0~SZAKÜZLET STILLER SÁNDOR, I„ Alagut-utca 4. Kötődé JUSZT GYULA optikus és fotóMlÖIÖÍI pilllOVerek hozott anyagból is Kötődé, ti. Bem József-utca 7. sz. kizárólag a régi helyen! II. MARGIT-KÖRŰT 6. Furnér és fa Kőfaragó FURNÉRésFAKCRESKEDÉS SUGÁR LÁSZLÓ EL. MARGIT-KÖRŰT 56. . Telefon: 154—145. (az udvarban) KÖFARAGÓMUNKÁK KRAL GYIII ATfíl —" UI., LAJOS-V1CA 77-79. Fűző, ke/tyü Mttötvös LEGJOBB FŰZŐK, KESZTYŰK TERI finál TI., Margit-körút 13., 111 c n 1 " nei XI., Horthy M.-út 18., Harisnyák, kombinék nagy választékban! DARRIK Ilii MflC Eeyházi ötvösmunkák EHnniK VILNIUS ezüstáru-különlegességek IDÍiÖtVÖS evőeszközök Javítás, aranyozás, ezüstözés XI., BERCSÉNYI-UTCA 3. Tel: 2)9-172' Gyermekkocsi Speciális gyermekkocsi és játékáruüzlet Saját készítmény. XI., Irinyi János-u. 2. — Horthy-körtéri oldal. Orvosi műszer, Kötszer Budai orvosi kötszer- és műszertár LÄVÄ24Orvosi műszer, kötszer, gumiharisnya, lúdtalpbetét, haskötők. betegápolási és gumicikkek la kiviteloen Hentes- és mészáros Pr-yf-y-T. hentesárugyár kft. budai a/LZ hántás- és mószérosUxIate II. MARGIT-KÖRÚT 5/a. Telefon : 166—418 Órák, ékszerek HÓClpŐ~faVllÓS ^3rák Q_Á|A-tól, I., Krisztina- —ékszerek OÁdlC kőrút 117. szám. Budán a legnagyobb hóclpövulkanlzáló-llzevn HEGEDŰS s'áéMp-térné/ Több mint ISO ÓVG HO SER-órák. I., Atilla-körűt 48. A tabáni templom mellett TEL,: 154-139. — Chroftométerek. stopperek, karórák. Illatszer, foto G1NYOVSZKY MÁRIA ILLATSZER és FOTO szakUzlete megnylll 11-, Corvln-fér 6.-g ®VE ÓRÁT — ÉKSZERT. — JAVÍTÁST FISCHER ANTAL szakcégtől EL. CORVIN-TÉR 5. TEL.: 151—118 Kárpitos, díszítő ÓRÁT, ÉKSZERT nnttli^h ,ÄB í1.1' VÖRÖSVÁRI-UTCA 127 ^OIIIICD^iói Meghízható javítások Modern lakberandozd. kárpitos és diszitő FEUERSTEIN LAJOS, 1, Márvány u. 36. Talafon: 366-930 JAVÍTÁST IS VÁLLAL Paplan, matrac Kelmefestő, vegytisztító, mosoda smarz mm ||jir||j|r XI. Horthy Mlklói-ut 18 rHrLHII, IHHIIIHL n.' L,, loiuMH a legrégibb budai kelme- 1 neicner istvdn festő ét vegytiszta II.. Tézla-utca 9. — Telefon: 152—261 Pékek | éve S Z t) C S gőzmosóüzem 1 1 yl| I., Márvány-utca 36., I., Attila-utca 23. 1 ■ w i„ Krisztina-körút 167. szám. I Rátkai Ferenc sütőüzeme I II.. RETEK-UTCA 4. SZÁM. TELEFON: 153-279 Késműves Ruzlcska I*áI kenyérgyára DVORAK LÁSZLÓ XI.. Horthy M.-út 47. és Szent Imre herceg-út 4. Telefon: 259—335. 11., Horváth-. 29. Telefon : 131-823 Intézetek, kávéházak, éttermek szállítója!- J o sütő' és cukrász CMVÚtöC Böszörményi-űl * ké'zitmónvci egész iJu ütő* és cukrászüzime út 36/a gesz i'uián kedvellek CTÜM7CI KENYÉR III , Z sigmond u O I MllfsCL elismert 45.—T : 153-140 PRÉDA sütöde minőségben első 1., Álkolás-uíca ÍO, Tel: 130-463 Porcellán és üvegfeslő ECKERT JÓZSEF és FIJI porcellán- és üveg mii festészete III. Vörösvári-u. 144. )o( Telefon : 362-571 Rádió, villany VILLANY. RÁDIÓSZAKt) Z L E T I csillárok, szerelési anyagok, villany-, rádiószerelés, javítás, csere! ULLMANN BÉLA II. MARGIT-KÖRŰT 7. ________Telefon: 151—256. _____ 1 Spo rtcikkek AZ ÖSSZES SPORTCIKKEK II., FÖ-UTCA 37/c SZÁM. TELEFON: 167—372. Szőrme, ernyő Szőrme, ernyő csak Vagácstól II.. MARGIT-KÖRŰT 45. — II-, FÖ-UTCA 11. SZ. Tüzelőanyag SfHlMFRI I IFNIÖ tűzifa és széntelepe CJV_,I UN L. DL.I JC.1NV-/ nagyban és kicsinyben I.. Kékgolyó-u. 18. T.: 150—829. Siesta-szanatóriummal szemben Uriszabó Az» évtizedes brOck uriszabóság !j Most 11-, Fő^utcn 4. Telelop; 155^407 I M11KENHAI1PT PETER ÚRI SZABÓ. — ÉREMMEL ‘ KlTÜN TETVE. Zslgmond-u. 38/40. (Lukács fürdővel szemben) Üveg, porcellán Takács-üveg TAKÁCS IMRE táblaüveg szaküzlet, tükör, képkeret. — II., Zsigmond-ntca 24. TELEFON: 1—606—00. HOCHHÄUSER ISTVÁN porcellán kereskedése’ Telefon 152-431 II., FÓ-U. 11, 40 éves cég. KÉPKERETEZÉS, ÜVEGEZÉS ELBERTNÉLIl!., Bécsi-ut 57 Kölcsönedények SCHE1BEH MÓk-nál épületüvegezés, üveg- és porcellánkereskedés. XI.. Horthy Miklós-út 18. — Képkeretezés. Vas Aruk OLÁH JÓZSEF vaskereskedő XI. HortQy Mlklós-uf 49. Telelőn : 2.69-234 Viróg = LOHR IRMA utóda Nagy Imre László | = . • . 'VIRÁGÜZLET a = uf helyisége 11. FÖ-UTCA 6. __5 A legrégibb VIRÁGÜZLET Budán I „ _ „ „ II.. Szilágyi Dczsó-ter 5. NONN JULISKA Telefon: 158—411. VIRÁGOT a GELLERT VIRAGHAZ-ból! XI., Horthy Miklós ut 11—13 Telefon: 268—206. Uj Lipótváros világ- A W> városi látványossága. ^ Diszkrét szórakozó, előkelő találkozó hely. Családias hangulat Este zene. Kitűnő italok, török kávé, választékos büffé. Polgári árak. — Budaiak közkedvelt összejöveteleiket itt tartják. V.. POZSONYI-Ut 41 SZ — TELEFON.