Budai Napló, 1937 (35. évfolyam, 1-52. szám)

1937-10-28 / 43. szám

Budai Napló _______ 1937-okfóber 2s­Érd ekes okmányok, nagyéríékü régiségek és műkincsek asz óbudai szsidötemplomban Van Óbudán egy múzeum, amelyről a nagy- közönség alig tud: az óbudai zsidóság múzeuma. A múzeum az óbudai híres, már régebben hiva- t a’ osan is műemlékké nyilvánított zsidótemplom épületében van. A templom 1820-ban épült Landgraf András, a híres budai építőmester tervei alapján, aki ezt a megbízást a nagy Pollack, a Nemzeti Múzeum, gróf Sándor palota (ma miniszterelnöki palota) stb. tervező- művésze elől nyerte el. A templom helyén már e'özöleg is zsidótemplom volt és úgy a régebbi; mint a kiváló Landgraf által épített templomba is sokat használtak pl. a római település és az aquincumi romok köveiből. Az épület második emeletén van a múzeum, három hatalmas te­remben elhelyezve. Csak óbudai vonatkozású anyag található itt. Elsőnek a zsidó hitközség megalapításának, iletve keletkezésének okmányát mutatja meg G á 1 o s i igazgató. Sárguló pergament ez; 1737. szeptemberéről keltezve. Az érdekes irat héber betűkkel, de német nyelven irt szerződés, ame­lyet özvegy városkeöi Zichy Pétemé, szül. szetyesi Beregi Zsuzsanna grófnő kötött az óbudai zsidósággal. Az okmány szerint az eddig csak bérelt templomot, urasági házat és temetőt eladja a grófnő a zsidó községnek és így — a szerződés szavai szerint — valamennyi zsidó lakóéra kiterjeszti védelmét és olta'mát Nagyjelentőségű volt ez a szerződés, mert az akkori időkben a pesti és budai polgárok nem tűrték a zsidó iparosok és kereskedők verse­nyét, sőt Mária Teréziánál már kieszközölték,, hogy budai zsidó ne te'epedhessen le, sőt Pesten meg sem hálhatott zsidó vallású egyén. így ta­láltak a zsidók Óbudán menedéket. Hogy azután az itt letelepedett zsidóság meg is becsülte ezt a nagylelkű, nem anyagi előnyökért, hanem tisztán emberbarát! érzésből fakadó védelmet,,, az kitűnik az alábbiakból. Az óbudai zsidóság a letelepülés után szorgos munkába kezdett. Ha­talmas kézmüvesipar fejlődött ki, amely alapja a most Óbudán virágzó óriási gyáripari vállal­kozásoknak. Kékfestő, tímár, aranyműves, szabó, gombkötő, pipakészitő, sapkás és egyéb céhek keletkeztek. Az 1848-as szabadságharcban az óbudai iparosok készítették Kossuth seregei réj sízére a felszerelést. A múzeumban láthatjuk azt a jegyzőkönyvet, amelyben H a y n a u az iparosoktól elkoboztatta a honvédség részére ké­szített felszerelést és az óbudai zsidóságra bün­tetésképen egymillió forint bírságot vetett ki. Érdekes összeállításban láthatjuk azokat az okmányokat, amelyek az óbudai zsidóság haza­fias áldozatkészségét igazolják, — a nemesi in- surrectio, a napóleoni háborúk, a Nemzeti Szín­ház építése, a Nemzeti Múzeum, Vármegyeháza, Vakok intézete és sok-sok más közéleti mozga­lom támogatásáért legfelsőbb elismerések, stb. okmányait gyűjtötték össze. — Céhládák, régi zászlók, az 1876. évi koronázáskor a zsidóság által használt dinjei vények, régi képek és fest­mények mutatják a 112 évet élt jámbor Ausp|i!tz Jiakab, budai Goldberger Károly,dr. Ösztreicher Mannes Jó­zsef, a budai egyetem II. József császár alatt első zsidóként oklevelet nyert orvosának képét, stb. stb. Rendkívül érdekes a múzeumban látható hét római sírkő, egyik o'dalukon a római felirat, a másikon a héber nyelven szövegezett későbbi sírfelirati szöveg. A sírkövek alatt békésen meg­fért a cívis romanus és később a zsidó vallású óbudai polgár. Igen értékes a kegyszerek gyűj­teménye. Szinte ■ felbecsü’hetetlenek ezek az arany-ezüst drágaságok. Ezek között sok a budai és pesti müötvös-remek is. A sok okirat és drágainívü kegyszerek sokaságán túl, lefelé- jövet a múzeumból láthatjuk az egykori kótert. REGENT Telefon s 153-326 Cafe-Restaurant II. Keleti Károly-u. 1 Igazgató: BOCK------ Esténkül! Kel la de Pinedo a legelegánsabb pesti dizőz Ördöngös Gyúr lés Losonczy Pál eg) ütfese ahová a budai zsidó magisztrátus elé kihallgatás­ra kerülő delikvenseket zárták be. A templom­mal szemben lévő régi serfőzö udvarán még máig is látható a régi zsidó börtön nyoma, ahova a bűnözőket zárták. Csak a Bach-korszakban szűnt meg a hitközségnek 15 napi elzárást es nyolc pálcaütést ösztó büntetőjoga. Gonddal, szeretettel őrködik a múzeum gya­rapításán G á 1 o s i Soma ny. főtanácsos, Óbuda egyéb történelmi emlékeinek is hűséges gondo­zója , amint azt épen a Budai Napló olva­sói tudják, akiknek már többizben volt alkal­muk kedves és értékes történelmi cikkeiben gyö­nyörködni. Gergely J. A. Asztalos, bútor 17 év óta fUszert, lisztet, terményt legelőnyösebben PRÓSZNÁL veszünk III. Vörösvári-u. 128. Tel.. 163-205. Trolleybus megállónál­Késműves Ruzicska Pél kenyérgyára DVORAK LÁSZLÓ XI.. Horthy M.-út 47. és Szent Imre herceg-út 4. Telefon: 259—335. BÚTOR a 8zent Imre-városban MONCZ FERENC DU 1 Un müasztalos bútorüzletében XI.. HORTHY MIKLÖS-UT 28. Telefon: 259—039. 11., Horváth-. 29. Telefon : 151-823 Intézetek, kávéházak, éttermek szállítója! Divatáru Kézimunka, zászló Épület, portál óm mübutor készítés. Antik bútorok restaurálása. HEROLD JÁNOS, 11-, Fő-u. 79. Tk i T Budán a legolcsóbb! f J 0 sütő. és cukrászüzeme | U'O’H’Cvív’ Böszörményi-út 36/a 1 ' készítményei egész Budán kedveltek A hadsereg tagjainak és tisztviselőknek 5százalék engedmény Hatósági rendelettel előirt ZÁSZLÓK Búdén, BÉKÉS-nél 11. Zsigmond-u. 7. ICTAN7CI KENYÉR III., Zslgmond-u. |OImHLlL elismert 45.-1:153-148 Bádogos, szerelő riinlsonn bn b tornaruhák fiuk és leányok LslUtíoUjJtíU.I\, részire előírás szerint Schäfer Tibornál, /., Döbrentei-tér 4, sz. PQFIMFQ Egészségügyi berendező, szerelőmester. — uötnutö XI.. Sárbogárdi-út 6. — Tervez és készít: ANTAL vízvezeték-, csatornázás- és szivattyú­berendezést. ZSÓKA KÉZIMUNKA és RÖVIDÁRU 3 préda .v.vÁ, kitűnői 1-, Alkotás utca ÍO, Tel; 150-405 Legfőbb árut legolcsóbban Goldfingernél Ä " W 50-52. II.a Keleti Károly-u. 11# (a Zsigmond-kávébáz mellett) | Baromfi, vad Kozmetik a Rádió, villany TADi BAROMFI mindig friss FIEIS7.IO RT. ÜZLETÉBEN 11., Margit körül 95. Tel: 136-910* gonda Aruház Vászon és kelengyeáruk, szövetek, függönyök, szőnyegek használt és új állapotban. II.. FŐ-UTCA 37/c. „LO TTY“ KOZMETIKAI INTÉZET. II. Olasz fasor 43 Arcápolás, kvarckezelés, villanyepiláció, arcpakolás, estélyi sminkelés. gyógymasszázs. szemölcsirtas, lábápolás. Könyv, papír, Írószer Villan?, rádió J 1 SZERELÉS — CSERE — JAVÍTÁS Telefon: 167-074 Bor I HAUER ÉS MÁRTON V|i DIVATCIKKEK, 11. SZILÁGYI DEZSŐ TÉR i JÓ MINŐSÉG, JO ÍZLÉS, OLCSO ÁRAK | özv, báró Tranttenberg Frigyesné MÓRI PINCEGAZDASAGA XI.. HORTHY M.-KÜRTÉR 7. — TEL.: 258—055. Ü Tültnfnlht Budán csak Csáthy Ferenc || :: lUllUIUIIdl R.T.-néll., Krisztina-krt 133. H •• •• VILLANT, KÁDIÓSZAKt) Z LETl csillárok, szerelési anyagok, villany-, rádió- 1 szerelés, javítás,* csere! ULLMANN BÉLA II. MARGIT-KÖRŰT 7. J Telefon: 151—256. 1 Úri és női divatcikkek.kézimun- Htljb 6T Gézánál kák, textiláruk legelőnyösebben M., Kolosy-tér 5. Bérautó Könyv, papír, Írószer Á. Tk A lVf »nÁl 11. Csalogány occa 42 Udl jj. Margit körút 62 Porcellán és üvegfeslő ADRIA BÉRAUTÓ a leg olcsóbb. — Telefon: 14-14-38. Szent lm re-város legolcsóbb bevásárlási forrása C 0 1 6 U úri- és női-divatáruház ■ 11 1 w v 11 XI., Fehérvári-út 6. Tel.: 258—503. (Váli-utcai iskolával szemben.) SZBIlt Imre könyv- és papírkereskedés, JECKEUT JÓZSEF és FIA porcellán- és Üveg mii festésxeie III., Vörösvári-u. 144. )o( Telefon ; 362-571 Bőrönd, bőrdíszmű Sportcikkek ALPÄB hnrünrins éshőrdiszmüves XI.. HORTHY MIKLÖS-UT 42. SZÁM. Őszre a legdivatosabb ruhadiszek már lalhatókl ALBACHÁRY ésKORAI SSf“ 11. MARGIT KORÚT 38a. Tel. 366-999 Könyvkötő Művészi Könyvkötés CSAPKAI ERVIN műhelyében I.. KRISZTIN A-KÖRUT 139. X“r,r“£LK Oötmi-Sjoiil TELEFON: 167—372. 1 Ilfll A u P 7 I Jk I f| C ezüstkoszorus böröndös II U L A II v £ LAvUO mester, fest iavit, alakit |j Fényképész Kötődé Legszebb karácsonyi ajándék egy jó fénykép BLAHOS műterméből, II., Fő utca 18 Szőrme, ernyő Cipő KöícSíi pilllOVCrcR hozott anyagból is Kötődé, II. Bem József-utca 7. sz. Szőrme, ernyő csak Vagácstól II.. MARGIT-KÖRŰT 45. — II- FÖ-UTCA 11. SZ. Budán PREISACH " CIPÓ fogalom I.. KRISZTIN A-TÉR 3. AUGUSZT-HÁZ Foto, optika Speciális FOTO-SZÄKU7I PJ Kőfaragó Tüzelőanyag Budán SUGÁR-CIPŐ megbízható Nagy választék gyógycipöKben ! STILLER SÁNDOR, l„ Alagut-utca 4. KOFARAGÓMUNKÁK K 8 A 1 RVIII ÄTlil QPHN1FRI I IFWn tűzifa és széntelepe u^riliL«DLI J LtliKJ nagyban és kicsinyben JUSZT GYULA optikus £s fotó­mmmmm i., KkISZTINA^KOkUT oi SjE. ■■ 111-, LAJOS-UTCA 77-79. I.. KékgoLvó-p. 18. T.: 150—829. Siesta-szanatóriommal szemben A legkényesebb Igényeknek készít url-, női-, sl- és sportcipőt Káli András, XI. Verpeléti-ut 4/6. kizárólag a régi helyen! II. MARGIT-KÖRŰT 6. Mtlötvös Url»zabó Furnér és fa Cégfáblafeslő FURNÉRésFAKERESKEDÉS Kegyszerek, versenydíjak, ezüst és fém dísztárgyak 1 MISÁK LÁSZLÓ műötvös I.. Döbrentei-tér 1. szám. Az évtizedes ' _ BRÜCK URI SZABÓSÁG 1 Most II., Fő^utca 4. Telelőn; 155--407 || Művészi cégtáblák, uj épületekhez szükséges feliratok T in Á -XI I-. KRISZTIN A-KÖRUT 81. | JLlK/\*nal l, boks-u. i SUtíÁlí LÁSZLÓ XI., MARGIT-KÖRÚT 56. Telefon: 154—145. (az udvarban) Fűző, ke/íyü PARRIK VII MIK Egyházi ötvösmunkák | » *LmU“ ezüstáru-különlegességek mÜOtVOS evőeszközök Javítás, aranyozás, ezüstözés XI.. BERCSÉNYI-UTCA 3. Tel: 259-172. | NUKENHAUPT PÉTER UR1 SZABÓ. — ÉREMMEL KlTÜNrETVE. | Zslgmond-u. 38/40. (Lukács fürdővel szemben) ■ Cukrászda ..TERI -“néln” Margit-körút 13., 1,1 K n 1 nui XI„ Horthy M.-út 18., Harisnyák, kombinék nagy választékban' Orvosi műszer, kötszer Üveg, porcellán Auqusxí cukrászdában minden déluíón szalonzene Gyermekkocsi Budai orvosi kötszer- és miszeríár “.K'iÄ*­Orvosi műszer, kötszer, gumiharisnya, lúdtalpbetét, haskö­tök. betegápolás! es gumicikkek la kivitelben == rakács-iiveg ji Ravasz cukrászda , 1., Krlszllna-körut 75. szám ===== TAKÁCS IMRE táblaüveg szaküzlet, tükör, ■ssxs képkeret. — II., Zsigmond-utca 24. ' ' ■- TEL.EFON: 1—606—00. Speciális gyermekkocsi és játékáruüzlet , Saját készítmény. XI.. Irinyi János-u. 2. — Horthy-körtéri oldal.. 1 Órák, ékszerek KÉPKERETEZÉS, ÜVEGEZÉS ELBERTNÉL111., Bécsi-ut 57 hísay Testvérek cukrászata <>» »^eme ^I^ATTILA-UTCA 21. —————------------------------------| Hóc ípö-jrtvílás \ fVrák Q_A|A-tól, I., Krisztina- *** ékszerek Old 16 körút 117. szám. Budán a legnagyobb hócípövulkanizáló-Uzem HEGEDŰS H-. retek-u. i ntUCUUS Széna-térnél Kölcsön edények SCHEIBER MÓR-nál Kopfmann János cukorke és csokoládégyáre I., ENDRESZ GYÖRGY-TÉR 1. Fiók: II., MAHGIT-KÖRCT 36. épületüvegezés, üveg- és porcellánkereskedés. XI- Horthy Miklós-út 18. — Képkereteié*. Illatszer, foto Több mint 150 éve HOSER-órák I*, Attila-körut 48. A tabáni templom mellett. Vasáruk Csemege, főszer G1NYOVSZKY MÁRIA ILLATSZER és FOTO szakUzlete megnyílt 11., Cor-vln-tér 6.-g 3/1 ÉVE ÓllÁT — ÉKSZERT. — JAVÍTÁST FISCHER ANTAL szakcégtől II., CORVIN-TÉR 5. TEL.: 151—118 C se megekiilönlegességek TÓTH GÁBOR-ntil 1., PAIILER-UTCA 4. Roham u. sarok, OLÁH JÓZSEF vaskereskedff XI. HortQy Mlklós-ui 49. Telefon : 2.69-234 Kárpitos, díszítő 4a - fűszert, csemegét és italárat KODNÁ R-tól vásárolón Ír. I.. ATTILA-U. 25. (saját ház) Tel.: 160-833. Modern lakberendező, kárpitos és dlszllfi FEUERSTEIN LAJOS, 1., Márvány-u. 36. Telefoni 368-930 JAVÍTÁST IS VÁLLAL ÓRÁT, ÉKSZERT fg/lttlfi/sH S* VÖRÖSVÁR1-UTCA 127 UOlIllCD^lól Meghízható javítások Virág Paplan, matrac = LOHR IRMA utóda Nagy Imre László I — VIRÁGOZ LET = = uj helyisége 11. FŐ-UTCA 8. — MÁR A KRISZTINÁBAN IS DHIINP7 raj. sajt és tojás f H Un i, ti I., Kriszt i na-kör út 137. Tel.: 152-168 Kelmefestő, Tégy tisztító, mosoda MII Ulti cfeHÄ G AH CS~ tói j 11..RETEK-V. 33-35. Reicher István ‘JSViSSíSr II.. Tégla-ntca 9. — Telefon: 152—261 A legrégibb VIRÁG ÜZLET Budán N 0 N N J U L 1 S K A “ ' Ä' » 6‘ Pékek I NAGY JÓZSEF gyulai hentesáruk lerakata FODOR ifiszer- és csemegefizletében I., Királyhágó-tér 4. Telefon: 155—388 A|k éve SZtlCS gőzmosóUzem 1 X II I.. Márvány-utca 36., I., Attils-ntca 23. I.. Krisztina-körút 167. szám. Ráíkai Ferenc sütőüzeme II.. RETEK-UTCA 4. SZÁM. TELEFON: 153-279 I VIRÁGOT a GELLERT VIRÁGHÁZ-ból! 1 XI., Horthy Miklós ut II—13 Tolofon: 268—206,

Next

/
Thumbnails
Contents