Budai Napló, 1937 (35. évfolyam, 1-52. szám)
1937-10-07 / 40. szám
35. évfolyam Budapest, 1937. október 7 40. szám Budai Napló VÁROSPOLITIKAI, FÜRDŐÜGYI ÉS IDEGENFORGALMI HETILAP ELŐFIZETÉSI ÁRA: EGY ÉVRE 24 PENGŐ. ALAPÍTOTTA: VIR A ÁG BÉLA SZERKESZTI: LIPPAY GYULA dr. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: I. KRISZTI NA-KÖRUT 113/b. T.: 150*296 MEGJELENIK MINDEN CSÜTÖRTÖKÖN ÓUtáfoc 6 Nincs fájdlmasabb dátuma a magyar történelemnek. Vannak históriai évfordulók, amelyek talán döntőbb jelentőségűek a magyarság tragédiájában, Mohács és-Trianon kegyetlen pusztítása mérhetetlenül- nagxobb és mégis: az egyéni tragikumok, amelyek az aradi naphoz fűződnek, ■annyira megrázóak, hogy ma is, nyolcvannyolc évvel Arad után, még mindig megvonaglik az arcunk, ökölbe szorul kezünk ezen a gyásznapon. Tizenhárom nemzeti héroszt küldött a vérpadra ezen a napon a büntetőhatalom. A kérlelhetetlen végzet, a történelem igazságszolgáltatása azóta már ítélt és sújtott. A kivégzett Tizenhárom azonban ma is él és élni fog mindig, hogy példát mutasson kései nemzedékeknek a nagyságról, nemességről, fenköll áldozatkészségről. A szabadságért haltak vértanúhalált. Pro libertate. A szabadságért, amely ma nem divat Közép-Európában, de előbb-utóbb mégis csak visszatér a divatja Magyarországon, ahol ezer évig „divat“ volt, Rákóczin, Kossuthon, az aradi Tizenhármán keresztül, mindaddig, amíg új politikai divatok halálra nem ítélték. Arad mártír vértől megszentelt földje nem a miénk. De okóber 6-ika és „Arad“ fenséges szimbóluma élő fájdalma mindannyiunknak. Es égő, élő fájdalom minden magyarban a szabadság . is, az az elolthatatlan szerelem, amelyet halálra ítélhetnek politikai divatok, de örökké élni.fog. Mintahogy visszavárjuk Aradot, a magyar mártiromság klasszikus földjét, éppúgy várjuk vissza az Eszmét is, amelyért a Tizenhárom .vérét ontotta. fdvoHutáoi divzút fflj városrendezési gondolat merült fel legújabban: felvonulási díszutal akarnak csinálni az Erzsébéthhl budai fejétől a Vérmezőig. Katonai parádék alkalmával vennék igénybe a dísz- utat, mélynek semmi egyéb praktikus célja nem lenne.. A katonai díszút ellen természetszerűleg senkinek kifogása nem lehet. Ha kicsiny hadseregünknek, nemzetünk büszkeségének szüksége van ilyen díszfelvonulási útra, meg kell azt csinálni. Éhez nem férhet kétség. A baj nem is az úttal, hanem annak végső céljával, a Vérmezővel van. A Vérmező mai állapotában a Krisztinaváros közepén, anakronizmus. Maradványa a múltnak, még pedig olyan maradvány, amely se nem szép, se nem jó. Nem először hangoztatjuk és attól tartunk, nem is utoljára: a Vérmezőt be kell vonni a városrendezésbe, a huszadik század derekán nem maradhat „Generalwiese“, kaszáló a város közepén. Beépíteni nem szabad, de mai állapotában még kevésbbé maradhat. Régi pör az, amely a Vérmező körül folyik a főváros és a katonai kincstár közt. Nem lehetünk bírák ebben a pörben. De egy bizonyos: a Vérmező topográfiailag is, városrendezésileg is beleesik abba a koncepcióba, amelyet „Budapest fürdőváros“ néven szoktunk emlegetni, természetes folytatása és kiegészítője lehetne az óriási költséggel előteremtett parkvárosnak. A fürdőváros megtorpanik a Horváth-kertnél és ha a Vérmezőt mai állapotában végleg meg akarják rögzíteni azzal, hogy katonai díszfelvonulási útat építsenek oda, akkor még a reménysége is elveszett annak, hogy Budának ez a része azzá váljék, amivé lennie' keltene; fürdő- és parkvárossá. Mely#’* Ihí fa&zcunolá cuz> óbudai ccmUcd^na^ U&z€gié€%l Hogyan tűnik d is iyüi ufáá egy cégi i/ácoscésx Amióta az óbudai kivezető főút munkálatai megindultak, egészen megváltozott ennek a városnegyednek külső képe. Az utcák és utak régi csöndjét csákányütések, társzekerek íobogásának zaja veri fel, amihez az egy lovas taligák görgő döcögőse járul. A Zsigmond utcán, Kavics utcán, Lajos utcán és a Templom utcán mindenütt, amerre csak a szem ellát, bontják az apró, rozoga házakat, hogy útját egyengessék a nagy lendülettel megindult városrendezésnek. líözíekedési zavacoh a Jla\os-utcán A lázas munka erősen belevág az óbudai utcák közlekedési rendjébe. Különösen érezteti ez hatását a Zsigmond utcában, a híres „Császár-szorosnál“ és a szűk Lajos utcában, ahol sorjában baktatnak sűrű egymásutánban a taligák kőtörmelékkel megrakodva. Ha szembetalálkoznak egy teherautóval, vagy túraautóval, bonyodalmas helyzetek adódnak, amelyeket még jobban megnehezítenek a villamosok. Közlekedési rendőrt alig lehet látni a budai részeken és így jóformán csak az angyaloknak köszönhető, hotjgy napról-napra komolyobb bajok nem fordulnak elő. Éppen erről panaszkdik a Budai Napló munkatársának a Lajos utca egy őslakója, amikor hirtelen hatalmas reccsenés hallatszik közelről és nyomban utána segélykiáltás. Egy 5-ös jelzésű villamos kapta el éppen egy salakkal magrakott teherautó pótkocsiját. Az összeütközés «olyan erős volt, hogy a teherautó csaknem leszelte a villamos lépcsőjét, erősen megrongálva a perront, amelynek utasai sikoltoztak. Hála Istennek, csak az ijedelem volt nagy és az utasokban nem esett kár. Csak, természetesen, a forgalom állott meg jó félórára. —- Látja kérem, —- jegyzi meg a Lajos utcai őslakó — így megy ez nap-nap után. Régóta, évekéi át sürgettük az utca kiszélesítését, de nem hallgattak ránk. Az óbudai kispolgárnak nincs szava, csak kötelessége van: akár lehet, akár nem, kiizzadni az adót... kMföldtik figyelik a<z ásatások ecedméftyéi Egyébként az óbudai polgárok közömbösen haladnak el 'a lebontott, vagy bontás alatt levő házak előtt. A nagy munka, ami itt folyik, szinte jobban érdekli a pestieket, akik sokat olvasnak Óbuda rendezéséről. Sőt külföldieket is elég gyakran lehet itt látni, őket főként az ásatások érdeklik. A legnagyobb jelentőségű ásatások most a Pacsirtamező, Nagyszombat, Szőlő és Viador utcák közötti, csinos vasráccsal elkerített területen folynak. Nagyszerű amfiteátrum romjaira akadtak itt, mint. arról a Budai Napló már nem egyszer megemlékezett. Nem múlik el nap, hogy egy-egy tudós német, vagy angol ne látogassa meg ezt a válóban érdekes munkát, amelynek, úgylátszik, már a. messze külföldre is híre ment. Szilágyi János dr. avatott irányítása mellett dolgoznak itt a munkások, akik maguk is nagy érdeklődéssel kísérik az ásó munkáját. A napokban felszínre került egy hatalmas, szép márványlap, teljesen ép állapotban. Valamikor az amfiteátrum kapubejáratának küszöbköve volt. Az egyik munkás magyarázza a Budai Napló munkatársának nagy komolyan, majd mosolyogva jegyzi meg: — Furcsa érzés fogott el, amikor ráléptem erre a kétezeresztendős küszöbre. Magamfajta egyszerű munkásember ritkán kerülhet ilyen helyzetbe. Az eddig kiásott romok is sejtetik már milyen nagyszerű lehetett a maga idejében ez az amfiteátrum. A hatalmas kövek, a felszínre kerülő márványlapok, a művészettel végrehajtott építkezési mód, a folyosók, a pinceboltozatok mind-mind ennek a csodálatos kultúrájú népnek évezredekkel dacoló kezemunkájára vallanak. Az amfiteátrum késégtelenül egyik legnagyobb értéke, legvonzóbb történeti emléke lesz Óbudának, amelyet a nagy városrendezéssel kapcsolatban; kellő figyelemre kell méltatni. Ez az elgondolás adta meg a rugót az Olgyay fivéreknek is, hogy az amfiteátrumot beillesz- szék a modern városrendezésbe. Nagykoncepciójú, de azért kevés költséggel és könnyen keresztülvihető tervüket a Budai Napló nemrég ismertette is. Síel a cotnok U&zött... Feljebb újabb kép tárul az érdeklődő szeme elé. Különös kép, amilyen olaszországi útja alkalmával köti le a turista figyelmét: a lebontott ház telkén egyik tűzfaltól a másik tűzfalig húzott köteleken fehérneműket lenget a szél és hogy a hangulat teljes legyen, borzastollú kot- lóstyúk kiterjesztett szárnya alatt csipognak az őszi szellő elől odamenekülő apró csibék. Az újonnan keletkezett „grund“ mögött egy halálraítélt ódon, zsalugáteres padlású ház várja az első csákányütéseket. A Lajos utcán végig apró kis házak szerénykednek szorosan egymás mellett. Legtöbbjük ereszét kézzel el lehet érni. Mindegyiknek magas a teteje, olyiknál a tető magasabb, mint maga a ház. Bizonyára szomorúan tekintenek utcájuknak arra a részére, amelyen a csákányok már csaknem egészen elvégezték a munkájukat: várják, mikor kerül reájuk is a sor, mintha éreznék, hogy velük eltűnik ennek a környéknek patinás, kedves romantikája is. A zsinagóga és a Kulcsár utca közötti szakaszán a Lajos utcának már csak két, egészen a Dunapartig nyúló, keskenyfrontú földszintes ház áll. A többit már lebontották. Különös történetükről már többször esett szó ezeken a hasábokon. Ott maradtak élő tilalomként a hatóságok különös, szinte megmagyarázhatatlan magatartásával szemben. Ezen a szakaszon fog átvonulni ugyanis az óbudai kivezető főút, amely az új óbudai híd tengelyében halad a Tavasz és Serfőző utcák között a Flórián térig, hogy azután betorkolljon a Vörösvári útba. Az útjába eső házakat kisajátították, ezt a megmaradt két házat is, az egyik a 167-es, a másik a 169-es számú. A 167-es számú ház lakóinak — a lázas munka hevében talán — elfelejtettek felmondani. A lakók ott laknak ma is, várják a felmondást, amelynek érvényessége csak a felmondás után dől el. Lakik ebben a házban egy igen derék hajómester is, Végh Rezső, akinek több évtizedes üzeme áll itt. őt egy esztendei felmondás illeti meg a törvény értelmében. Bérelt területének egy részén már át is halad az új főút és ezzel az az érdekes helyzet állott elő, hogy Végh Rezső bért fizet a nűút után is. A másik házban, a 169-es számúban, a roiv halmaz közepén özv. Molnár Jánosné népszerű halászcsárdája van. Mintha tudomást se venne arról a pusztulásról, amely körülötte van. Bent a hosszú étteremben ragyogóan tiszta fehér abrosszal terített asztalok sorakoznak, virágvázák friss virággal .az udvaron a hosszú verandán, csinos fülkék várják a vendégeket. A konyhában pedig sürögnek-forognak a nagy tűzhely körül. Özv. Molnár Jánosné derűsen mondja, hogy ő nyugodt a maga dolgában. A negyedévi felmondást annakidején nem fogadta el, perben áll a Közmunkák Tanácsával és biztos benne, hogy ezt a pert meg is nyeri. 26 esztendeje alapította megboldogult ura a vendéglőüzemet, ezt nem 1 lehet máról-holnapra semmivé tenni. Dr. HCm KAROLT, törvényhatósági bizottsági tag, aki az özvegy ügyét viszi, azt. mondotta a Budai Napló munkatársának: — Elsőfokon már megnyertük ezt a különös pert, a bíróság elutasította a felmondást és kimondotta, hogy a vendéglőüzemet egyévi felmondás illeti. A Közmunkák Tanácsa ezt az ítéletet megfellebbezte és a felsőbíróság is minden bi-' zonnyal helybenhagyja az elsőfokú ítéletet. Arra a kérdésünkre, nem folytak-e ebben az ügyben egyezkedési tárgyalások, Hiittl Károly* dr. ezeket mondotta: — Érthetetlen a Közmunkák Tanácsának magatartása, hiszen sokkar egyszerűbb lett volna ezt a nem nagyjelentőségű dolgot egyezséggel rendbehozni. Általában az átrendezésekkel kapcsolatban nincsenek tekintettel a kisemberekre. Régi, módos polgárai Óbudának mentek teljesen tönkre, akik valósággal mártírjai a városrendezésnek. > Ószeceselc és céyisé^^mtöh coUama a lebontott házalt közt Az utóbbi időben egész újszerű népvándorlás indult meg a lebontott, vagy bontás alatt lévő házak felé. Ószeresek tömege jelenik meg és valóságos razziákat tart az építkezési anyagok között. Sokan jönnek Buda környékéről is, olyanok, akik kis családi házakat építenek maguknak és itt próbálják meg, hogy olcsón jussanak anyagokhoz. Megvesznek mindent: téglát, követ, ablak- és ajtókereteket. Különösen a szárnyas ajtókat és a vasveretű kapukat keresik. Gyakran tűnnek fel szegény asszonyok, gyermekestől, és zsákokba gyűjtik a papír- és rongyhulladékot» Különösen a papírhulladéknak van nagy konjunktúrája. Majd minden utcában van egy ilyen hulladékraktár, ahol megveszik a papírhulladékokat, aminek kilójáért 15—20 fillért is fizetnek. Van olyan szegény asszony» aki naponta két, három, sőt négy pengőt is megkeres. Újabban az érdeklődők egy ■ újfajta raja árasztja el az óbudai utcákat.: egyetemi hallgatók, nyugdíjas, öreg tisztviselők, sőt tényleges tisztviselők is, akik a délutánjukat szánják arra, hogy régiségeket gyűjtsenek. Mindent szemügyre vesznék, s ha kell, még anyagi áldozatra is hajlandók, hogy egy régi kőtörmelék vagy cserép birtokába jussanak ...
