Budai Napló, 1937 (35. évfolyam, 1-52. szám)

1937-01-07 / 1. szám

193?. január ?.

Budai Napló

Bologna és Buda

Nagyértékű uj történelmi anyagot találtak Bologna városában, közte olyat, amely különösen Budára vonatkozik.

Gróf Marsigli Ferdinánd, akiről Buda visszavételével kapcsolatban a Budai Napló számos cikket közölt, nemcsak igen értékes ostromterveket készített Budavárának elfoglalásáról, hanem apróra meg is vizsgálta később Buda uccáit, házait és mindenfajta értékeit, a Corvina-könyvtárt éppúgy, mint a fürdőket és kitűnően le is rajzolta a fontosabbnak vélt részleteket, továbbá alapos könyveket irt Magyarországról. A Marsigli-hagyaték Bolognában van és ott sikerült további anyagot találni, ami bennünket várostörténelmi nézőponi- ból érdekelhet. Lehetséges, hogy az anyag egy- része átkerül az úgynevezett Venturini-palo- j tába, amely valaha a Magyar-Illir intézet otthona volt és a bolognai podeszta ígérete szerint ismét magyar célokat fog szolgálni, mint a város ajándéka.

J. YIRflflG ILONA

II., MARGIT KDRtJT Ma.

MOZDULAT- MŰVÉSZETI ISKOlilB

TELEFON* 1-640-27.

A budai téglagyárak környékének rendezése

Az' utóbbi időben a sajtóban és a közvéleményben élénk viták folytak az óbudai téglagyárak kitelepítése körül. Sok hive van annak a gondolatnak, hogy a kérdést radikálisan oldják meg és a tereprendezés érdekében állítsák le a téglagyárak üzemét. Nem érdektelen, hogy mi a közvetlenül érdekelt téglagyárak véleménye ebben a kérdésben. A magyar téglaipar egyik vezető egyénisége szerint a probléma tengelyében a budai hegyvidéknek a Rózsadombtól kiinduló területe, a Mátyáshegy, Remetehegy, Táborhegy. Westvér- hegy vonal áll és e részeknek földtani összetételében mutatkozó eltérésekre városépítési és rendezési szempontból különös figyelemmel kell lenni. A églagyáraknak Szorosan vett ipari szempontjaikon túl is érdeke, hogy üzemük keretében rendezzék egész környéküket és azt beépítésre alkalmas állapotba hozzák. Erre vonatkozóan üzem- tervet is dolgoztak ki, amely alkalmas arra, hogy a téglagyárak termelési érdekeit összhangba hozza a telektulajdonos és a közönség szempontjaival.

E terveket a háború ulán eljuttatták a fővároshoz, amely azonban ezeket még nem tárgyalta le. A téglagyárak szerint ahelyett, hogy közigazgatásilag támasztanak egyre nagyobb nehézséget, amint az utóbbi két évben történt, a székesfővárosnak oda kell hatni, hogy ez a kérdés a szükséges szakemberek bevonásával oly módon rendez- tessék, hogy végeredményben a téglagyárak hajtsák végre azt a racionális tereprendezést, amely minden beépítésnek elkerülhetetlen előfeltétele.

Félre az útból!

Irta: Orova Zsigmond dr. szfőv. th.-bizottsági tag

Fizikai és kémiai kísérletezők igazolni tudják azt a megállapítást, hogy nagyjelentőségű eredmények bekövetkezését sokszor hátráltatják apró akadályok. A siker tökéletességének glőfejfélcle minden tényezőnek harmonikus együttműködése.

Elméleti fejtegetések helyett a gyakorlati életből merített egyes körülményekre óhajtok rámu- I látni. A fővárosi közlekedés lassúsága miatt fel- I hangzó panaszok okait kutatva, nem hagyhatjuk I figyelmen kívül, hogy közönségünk igen gyakran I hátráltatja az utascsere lebonyolításának ütemét.

I 4 megállóhelyek sűrítésére <törekvő kívánalmak I nem mozdítják elő a közlekedés gyorsítására irányuló óhajaink teljesedését.

Már áll a megállóhelyeken a villamoskocsi >agv autóbusz és az utasok csak ilyenkor kezdenek töprengeni azon, Ieszálljanak. vagy tovább utazzanak-e? Ugyanez az eset a felszállásnál; az utas akkor azon gondolkozik, felszáll jón-e, vagy sem, hogy a gépes kocsit használja-e. vagy a pótkocsit? A jegyváltásnál nem siet az utasok jó része a kalauz segítségére, hanem megvárat ja azt azzal, hogy keresgélni kezd előbb a pénztárcájában1 a neki nem tetsző pénzeszköz, vagy az összegyűrt jegy után. Ha ezekben az aprólékosnak tűnő tényekben az utas több előzékenységet tanúsítana, lényegesen csökkenne a közlekedést hátráltató, illetve lassító tényezők hatása.

A hatóságról’ sem mondhatunk egyebet. Figyeljük csak meg az autobuszmegállóhelyek környékét. A hirdetővállalat hirdetőoszlopot állít oda, a kertészet, fát ültet, amelyet-öntözési célra szolgáló gödörrel és vasketreccel vesz körül, az elektromos müvek és a gázművek villanyvilágítás! vagy gázvilágitási kandelábert helyez ott el.. Pedig ezek miatt torlódás áll be a fel- és leszállásnál, holott a torlódás elkerülése céljából a megállóhely környékéi üresen kellene hagyni.

így van ez egyéb területeken is. A Közmunka- tanács összevásárolta a rozoga óbudai házakat az uj hid feljárójának megépítése céljából. Ezek a házak a legniyomoruságosabb állapotban vannak. Szegény emberek laknak bennük és nem történik semmi, ami az ott lakó emberek és a környék egészségügyi igényei szempontjából szükséges volna. De a szomszédos, még magántulajdonban álló házak tulajdonosaival szemben a kerületi elöljáróság kötelességszerüen előírja mindazoknak az épitésrendőri és közegészségügyi követelményeknek a teljesítését, amit jogszabály tesz a háztulajdonos kötelességévé. Kérdezzük; miért kell a magánosnak házában és háza körül javításokat és beruházásokat eszközölni, amikor a hatóság a saját házában felmentve érzi magát ezek alól?

Súlyosbítja a helyzetet az a körülmény, hogy a kerületi elöljáróság határozata ellen való jogorvoslat feletti döntés a Közmunkatanács hatásköré-1 be tarozik, amely eként a saját ügyeiben akarat- *

lanul kénytelen a biró szerepét betölteni.

Hasonló a helyzet példának okáért a járdatisztogatás és’ hóseprés körül. Ha az utcán járunk, feltűnik nekünk, hogy a hótól megtisztított járdarészek között alvadnak helyek, ahol szüzén fekszik a' hó, anélkül, hogy azt valaki eltakarítaná. Ha érdeklődünk ennek a háznak .tulajdonosa iránt, azt a választ kapjuk, hogy ennek a háznak a jár- dá -áról azért nem seprik el a havat, mert ez a ház állami vagy városi hatóságnak a székhelye, hivatal, kaszárnya, stb. A rendőr a közhatóság iránti tisztelőből nem meri figyelmeztetni a ház felügyeletével megbízott személyt a hóseprés kötelezettségére. Sokszor üres bekerített házhely az, ahol nincs házmester. Hogy lehel ilyen módon biztosítani az utcák rendjét és tisztaságát?

A lakbérleti sazbályrendelet kötelezővé teszi a lépcsőházak világítását. Érdemes megfigyelni a

Érdekes a története az egykori zöldoszlopos fürdőnek, a mai Rudas-fürdőnek. Már jóval a török idők előtt nevezetes fürdő volt, a mohácsi vész korában a kalocsai érsekség tulajdona.

Két évvel Buda elfoglalása után, 1543-ban Mohamed basa már bővíti s tizenhárom év múlva Buda fürdőváros nagy tervezője: Szokoli Musztafa basa építteti ujiá olyan formán, ahogy ma is nagyrészt fennáll. A törökök nagyon szerették ezt a fürdőt, amelyet Jessil Direkte Ilidzse —* zöldoszto- posnak — neveztek. Jobban tetszett nekik, mint a Királyi Fürdő: a Zsigmond király állal épített és Hollós Mátyás által igen díszesen befejezett mai Szent Imre, egykori Rác-fürdő. Pedig a Királyi Fürdővel szemben a mai Rudast Wernherr György 1549-ben megjelent ^leírása csak „közönségesnek” nevezi, amelyre „a szikla, mint valami természetes tető ereszkedik alá”.

Mohamed és Musztafa is a sziklát vájták ki jobban és igy nagyobbitották a fürdőhelyet. Épületeket emeltek köréje, ólomtetővel borították és színes ablakokkal díszítették. Buda visszafoglalása után több ízben változik a fürdő neve és tulajdonosa is.

Az ostrom után a király adományából Ilmer Wartenberg udvari tanácsos birtokába kerül és száz éven keresztül élte az akkori időknek megfelelő csendes életet. Az 1790-es évek végén Buda város kisajátította, bővitette és bérbeadta. Ekkor kerül a fürdő emeletmagas homlokzatára ez a felírás: „Bruckbad 1794”.

I. Valóságos vágóhíd a fürdő — mondja egy 1821.-i leírás — ahol a vérrel összefröcskölt érvágók egyik vendégtől a másikig futkosnak. Ugyanez a leírás

középületek lépcsőházál ebből a szempontból. Pedig a rossz példa ragadós, meglazítja a jogszabálynak mindenkire egyforma szigorúsággal kiható erejűje vetett hitet.

'Egy, ma már a történelem örökkévalóságában helyei foglaló kormányelnök egy ízben megállította a gyorsvonatot olyant állomáson, ahol az menetrendszerűen nem állott volna meg. Azóta gyakran láthatjuk a főváros utcáin, hogy egy rendőr, vagy szolgálatban nem • álló villamosvasúti alkalmazott kedvéért a .szabad pályán megáll a villamos vagy autóbusz, hogy az illető fel- vagy leszállhasson.

Az ilyen esetek felsorolását vég nélkül lehetne folytatná, de nem az a célom, hogy az utókor számára megörökítsem azokat. Csupán rá akartam mutatni arra. hogy mindenkinek, aki az emberi közületben helyet foglal, át kell érezni a közösségből folyó kötelezettségek kőtelező voltát és teljesíteni kell egyformán azokat, mért csak igy remélhető' a mindnyájunk boldogitásót és jobb .Hetét biztosító rend és igazság idejének bekövetkezése. \

I jogosan panaszolja, hogy Karlsbadban a magyarok cseppkövet vásárolnak, pedig az itteni forrásból származó cseppkő, amely néha több mázsa súlyú is, van olyan ritkaság mint amaz.

„Reggeltől estig — írja — láthatunk itt még szép időben is (vájjon rendesen csak csúnya időben fürödtek?!) jövő menő gyalogosokat, elegáns kocsikat a csinos bejárat előtt.

Á „Rudas” elnevezés különben a tabáni rácoktól ered. A ruda szó ásványt, a rudás pedig ásványost tehát ásványosvizű fürdőt jelent. A svábok a rnrfás-ból Rudasch-Bad-ot, a magyar pedig a eh elhagyásával Rudas-fürdőt alkotott. Helyes lenne, ha ezt a történelmileg teljesen jelentéktelen szláv rudás szói letörölnék a nagymultú fürdő cégtáblájáról és helyette a Buda-fürdővárost megalapító s Budán Pesten szorgalmasan építő legnagyobb budai basáról: Szokoli Musztafa basáról neveznék el.

Nagy barátja volt ő a magyarnak, de rajongó szeretettel csüngött Budán is, ahonnan a szultán kegye sokkal magasabb, előkelőbb rangba akarta helyezni, de ő csak itt érezte jól magat, ahol nemes, művészi lélekkel több szép épületei emelt. Rendkívül fényes volt a budai Várban épített temploma, a pompás budai hévfürdő (a „Tábla”; mai nevén Király fürdő); amelynek a török írók szerint éppen úgy nem volt párja ,mint a bölcseség kövének s amelynek „ezüstszínű kupolája az ég oszlopainál is fényesebb volt”.

Idegenforgalmunk és keleti kapcsolataink csak jelentősen nyernének e -félezer évesnél idősebb fürdőnév változtatásával.

(R. R. S.)

UJ nevet a Rudas-fürdőnek!

A Pénteki Borgazda- társaság 35 éve

Irta és a jubiláris ülésen felolvasta:

Zboray Gyula dr.

Harmincöt esztendeje annak, hogy 1901. dec.

11.-én a Budai Vigadó vendéglőben 24 fiatalember gyűlt össze, név szerint dr. Baittrok József, Csabke Emil, Duma Béla, Fasching Antal, Hampek Vince, Hanusz László, Jatzkó Károly, Illy Rezső, Kallina Béla, Kállina Oszkár dr., Laczkovich Elemér, dr. Lugmayer József, dr. Mészáros József, Nyá- rády Béla, Pándy József, Schmidt Imre, Schober Károly, Szabó Elemér, Szabó Jenő, Szemes Ferenc, Szemler Jenő dr., Weimess Marián, Weinek Károly dr. és én (Zboray Gyula), akik egyhangú lelkesedéssel elfogadva Lackovich Elemér dr. indítványát, a baráti együttérzés ápolására borgazda- társasággá alakultak.

A mai nemzedék az elmúlt 35 év alatt köztudomásúlag oly történelmi időket élt át, amilyenekben előzőleg nemzedéknek része még nem volt, hogy a mi baráti körünk is átélte mindazt a szenvedést, mely ennek a nemzedéknek osztályrészül jutott.

A belső villongás, ellanyhulás, világháború, forradalom és ellenforradalom, a konjunktúra és dekonjunktúra végtelen sora több évi kényszerszünetre vezetett, de a háború előtti szellemet jelképes és írott hagyományainkkal együtt átmentettük a jelenbe, sőt működésünket a régi szellemben, újabb célkitűzésekkel kibővítve folytattuk ott, ahol elhagytuk és fájdalmas veszteségeink pótlására társaságunk friss erőkkel, patinás nevekkel megerősödve, él és működik a jobb jövő biztos reményében.

Baráti társaságunk ’ kifejezetten hangoztatott célja az volt, hogy az egy társadalmi körben élő budai intelligens fiatalságot, mely részint a Budai Polgári Körben, részint hivatásuk gyakorlásában, fészlnt h közéletben egymással érintkezik, — egymással megismertesse, megbecsültesse és közöttük szoros baráti kapcsolatot létesítsen.

Ennek a célnak i szolgálatában mondották ki már nemsokára az alakulás után, hogy a társaságnak legfeljebb 31 tagja lehet, hogy uj tag csak valamely hely megüresedése esetén vehető fel és, hogy a felvétel csak egyhangú titkos választással eszközölhető, ezt a szigorú feltételt azzal indokolva, hogy semmilyen uj tag nem éri meg egy régi tag elvesztését.

A társaság a „PÉNTEKI BORGAZDATÁRSA- SÁG” elnevezést az 1903. évi szeptember havában megtartott évadnyitó értekezleten határozta el és azóta változatlanul viseli.

Társaságunk alakulásától a mai napig összesen 88 tagot vett fel; az alakuló értekezleten jelen volt 24 alapító tagon kívül a háború előtt belépett, illetőleg felvétetett még 32 tag, a háborút követően ugyancsak 32. Az alapító tagok közül meghalt 13, kivált 8, jelenleg is tagja a társaságnak 3. A háború előtti időkben felvett 32 tag közül meghalt 21, kivált 6, jelenleg is tag 6. A háború utáni időkben felvett 32 tag közül meghalt 5, kilépeti 5, jelenleg is tag 22, vagyis összesen '31.

A halál kiragadta közülünk 1.) az alapitó tagok sorából: Csabke Emil, Duma Béla, Fasching Antal, Hampek Vince, Jatzkó Károly, Kallina Béla, Laczkovich Elemér dr., ■ Mészáros József dr., Nyá- rády Béla, Schmidt Imre, Szabó Elemér, Szabó Jenő és Weimess Marián volt borgazdatársainkaL

2. ) a háború előtt felvett tagok sorából: Bordán Gyula, Bozóky Ádám dr., Cicatricis János, Csáky Elek, Fábry Alfréd, Frommer Zsigmond dr., Fertsek Gyula dr., Günther Pál, Havas Károly, Koffler Adolf dr., Kugler Miklós, John M. Károly dr., Ludvik Elemér dr., Neuschloss-Knüsli Kornél dr., Szalay László, Toldi Lajos, Trombauer Árpád dr., Tury Zoltán dr., Vladár József dr., Wladár Tivadar dr.-t és Szeszlér Sándort.

3. ) a háború utáni időkben felvett tagok közül: Benedek Sándor, Makoldy Viktor, Rittinger Imre dr., Szalay József és Szávay Gyula volt borgazda- társainkat.

Ma is tagja a társaságnak: vitéz bárciházi Bár- czy Boldizsár dr., Benedek Szabolcs dr., Fabinyi Tihamér dr., Fekete Géza, Fekete Jenő, Guth Ferenc dr., Heyduck Ödön dr., Huszka János dr., zilahi Kiss Jenő dr., zilahi Kiss László, Melczner Jenő, Major Árpád dr., ifj. Móczár Elemér dr., Ötömösy Zenó dr., ÍVtracsek Lajos dr., Pénzes Mihály dr., Prost János, Ripka Ferenc dr., Rózsás Pál, Thordai Lajos dr., Oláh István dr. és Vezér Károly dr.

A XX. század hajnalán, boldog Nagy-Magyar- országban mások voltak a közjogi, társadalmi és gazdasági viszonyok. ,

„Boldog Nagymagyarország!” — ezt tulajdonképpen csak ma mondhatjuk az akkori időkről, mert bizony akkor is voltak emberi és társadalmi, sőt nemzeti problémák, amelyek megoldásra vártak s bár akkor is nagynevű, sőt történelmi becsű államférfiak és más közéleti tényezőkkel büszkélkedhettünk, akkor sem hiányoztak olyanok, akik légvárak építésével mételyezték meg embertársaikat és tekintélyrombolással igyekeztek érvénye sülni.

A mi társaságunk, mely túlnyomó részben fiatal, még ki nem forrott, a társadalmi és közéletben még le nem higgadt emberekből alakult, az egymás iránti mély és bensőséges barátság ápolása mellett a tekintélytiszteletet is szolgálta és röviddel megalakulása után örömmel látta vendégei

gyanánt a köz- és társadalmi élet akkori kiválóságait, akiket a fehér asztal mellett ünnepelt, sőt tisztelete jeléül jegyzőkönyvbe foglalta, ha vala-. mely estét közéleti, vagy társadalmi előkelőség tiszteletére rendezte.

A kifelé való tekintélytisztelet mellett egymással szemben a teljes demokratikus felfogást váltottuk, mellőztünk minden különbséget és ez okból nem szerveztünk meg semmiféle tisztséget sem a tagok teljes egyenlőségének demonstrálására,

minthogy azonban már az 1903. év szeptember havában megtartott évadnyitó értekezleten egy összekötő szerv létesítése szükségesnek muatkozott, ugyanakkor, amidőn a jogfolytonosság kidomborítására a „PÉNTEKI BORGAZDATÁRSASÁG” nevet vettük fel, a múlhatatlanul szükséges írásbeli teendők elvégzésére s az érintkezés közvetítése céljából jegyzői állást szerveztünk, melyre akkori borgazdatársaim engem választottak meg, aki ezt a tisztet azóta is megszakítás nélkül viselem.

Ez a választás nem akart kitüntetés, vagy a bizalom jele lenni, inkább részemről volt a készség megnyilatkozása az iránt, hogy ennek, a nekem ply kedves társaságnak mindenben szolgálatára kívántam lenni. A magam részéről ennek a megbízatásomnak mindenkor igyekeztem az összesség érdekében és javára lenni és jólesik az a tudat, hogy kényszerszünetünk, a háború és forradalmak idején társaságunk szimbólumát, valamint irattárát megmentenem sikerült.

Mint társaságunk múltjának fontos mozzanatát kell megemlítenem, hogy tekintélytiszteletünk nem tett az akkori hatalmasok meghunyászkodó szolgáivá, sőt, mint napjainkban az úgynevezett „reformnemzedék”, mi is helyet kértünk az ifjúságnak.

A XIX. század utolsó évtizedében, amikor az aktiv és passzív választói jog igen szűk korlátok közé volt szorítva, a közéleti stallumok is szűk korlátok közölt oszlottak meg; választásról-válasz- tásra ugyanazok a nevek kerültek ki győztesen, akiket a törzsfőnökök kijelöltek s akiket a közvélemény csak gondosan előkészített, úgynevezett választói nagygyűléseken fogadott el; ha néha- néha akadt egy kívülálló törtető, aki egyéni ambíciója kielégíthetése végett egy kis társaskört alakított, hogy azok vállán emelkedhessék, a törzsfőnökök igyekeztek az ellenzéki mozgalmat paktummal leszerelni azáltal, hogy magát a vezért a paktumos listára felvették. Ezzel minden komoly ellenzéki megmozdulást lehetetlenné tettek. Arról szó sem lehetett, hogy valamely fiatalembert portáljanak, a jelszó az volt: várjon!

Ilyen volt a polgári légkör 1903. év decemiber havában, amikor a székesfővárosi törvényhatósági bizottság tagjainak újraválasztása volt esedékes.

A mi társaságunk tagjaiban megvolt a bátorság arra, hogy az akkori községi választáson aktiv

résztvegyen és „II. kér. községi Reformpárt" elnevezés alatt a törzsfőnökökkel szemben, mint ellenzék, síkra szállt.

Pártunk ügybuzgalma, lelkesedése és agitatórius tevékenysége kerületünk alvó közhangulatát any- nyira felrázta,, hogy az ezen működés szülte választási harc csak a hosszú évekkel ezelőtt folyt választási küzdelmekhez volt hasonlatos. A politikai szárnypróbálgatás nem járt ugyan a kívánt eredménnyel, jelöltjeink elbuktak, de tartós siker gyanánt jegyezhetjük fel, hogy a II. kerületben vezető BUDAI POLGÁRI KÖR vezérférfiai társaságunkat fokozott figyelmükre méltatták s annak tudatára jutottak, hogy a fiatalabb nemzedéket a társadalmi- és közéletből teljesen kiszorítani, őket mellőzni nem lehet. Ennek a megismerésnek köszönhetjük, hogy társaságunk egyes kiváló tagjai, de maga a társaság is a kerület köz- és társadalmi életében mind nagyobb és nagyobb részt és működési kört kapott.

Neuschloss-Knüsli Kornél dr. annak emlékére? hogy társaságunk tagjainak hathatós támgotásával a BUDAI POLGÁRI KÖR alelnökévé választott, a baráti összetartás állandó jelképeként remek kivitelű ezüst serleget adományozott, melyet 1905, április 14-én avattunk fel. Erre a serlegre a nemes adományozó nevét, jelmondatunkat és az akkori borgazdák neveit vésettük és azóta is állandóan használjuk azzal a rendeltetéssel, hogy az borestélyek alkalmával az asztal dísze legyen és annak tartalmát a mindenkori borgazda ürítse ki.

Társaságunk megbecsülését látom abban, hogy a BUDAI POLGÁRI KÖR még 1905. évi közgyűlésén 13 tisztség közül 7-re, valamint 13 választmá- nyi tagsági helyre társaságunkbelit választott és évi jelentésében rólunk a következőkben emlékezett meg: „Meg kell emlékeznünk ez alkalommal is a körünk kebelében fiatalságunk tagjaiból több évvel ezelőtt alakult „PÉNTEKI BORGAZDATÁRSASÁG” múlt évi működéséről, s midőn ezt tesszük, örömmel konstatáljuk, hogy ez a társaság a helyiségeinkben hetenként megtartani szokott borgazaa- estélyeik által szintén hozzájárult társadalmi életünk és a kedélyes baráti érintkezés fejlesztéséhez s minthogy ezen társaság tagjai sorából többen a kör ügyeinek elintézésénél, mint annak megválasztott funkcionárusai sikeresen közreműködnek és ezenkívül számosán nemcsak összejöveteleink és estélyeink rendezésében, de körünk mindennapi társadalmi és kaszinói életében is élénk részt vesznek, csak kötelességet vélünk teljesíteni, midőn a PÉNTEKI BORGAZDATÁRSASÁG tisztelt tagjainak körünk érdekében kifejtett működésükért ez alka- lammal is teljes elismeréssel adózunk.” Ebben az időben a BUDAI POLGÁRI KÖR elnöke Ludvigk János, a m. kir. közigazgatási bíróság nyug. másodelnöke, főrendiházi tag volt. Meg kívánom je-