Budai Napló, 1936 (34. évfolyam, 1209-1243. szám)
1936-10-01 / 1230. szám
Várospolitikai, közgazdasági és társadalmi hetilap Alapító: VIRAÁG BÉLA Szerkesztőség és kiadóhivatal: , I, KRISZTINA-KÖRÚI 113/b TELEFON; 1-602-88 Buda megbecsülése vonul végig a főváros új költségvetésén írta: dr. Baránszky Gyula korm. főtanácsos, volt törvh. biz. tag Költségvetést kétféle rendszerrel lehet készí-. teni. Az egyik a szükségletekből indul ki, a másik a várható bevételekre van alapítva. Szendy Károly polgármesterünk az 1937. évi fővárosi költségvetést az utóbbi rendszerrel állította össze. Igaz, hogy így is 5,394.743 P deficit mutatkozik, amit a for- galmiadó V» részesedésnek %-ra való emelésével óhajtana eltüntetni. Mennyivel nagyobb volna azonban a hiány, ha a költségvetésbe felvette volna azoknak az életbevágó szükségleteknek kielégítését, melyek már évtizedek óta várnak megoldásra, de mindig évről-évre halasztást szenvednek —■ nagy kárára gazdasági, szociális, sőt erkölcsi közéletünknek. Nyíltan valljuk, hogy sem az állami, sem a községi háztartás vezetésénél nem lehetnek az egyszerű magánember háztartásának berendezési elvei az irányadók. Az egyéni háztartás költségvetésének alapelve, hogy nem szabad tovább nyújtózkodni, műit a takaró ér. Ez helyes is, mert egy 50— 60 éves egyéni üzemben nem lehet olyan beruházásokra gondolni, amelyeknek terhét 100—150 év alatt lehet csak letörleszteni. Egy világváros élete azonban örök. Legalább is 1000—2000 évre van megalapozva és lehetetlen, hogy ugyanaz a generáció viselje a mának minden szükségletével felmerülő terheit, amiknek kielégítését csak a következő generáció élvezi. Más szóval nem volna szabad beruházásokat csak azért elodázni, mert a rendes bevételek nem nyújtanak fedezetet, hanem ezekre a rendkívüli szükségletekre rendkívüli eszközöket és pedig hosszúlejáratú kölcsönöket kellene igénybe venni, amelyeknek törlesztése nemcsak a jelenlegi generációt, hanem a 30 év múlva felszaporodó polgárokat is terhelje, akik az addig még jobban virágzó, mert fejlettebb s talán boldogabb fővárosban fognak élni. Ez elv megvalósulásánál figyelembe kellene venni a jelenlegi rendkívüli gazdasági helyzetet is, a magángazdaságok pangását, a munkanélküliséget, a pénzforgalom korlátolt állapotát, a világháború után még mindig mutatkozó hiányokat, de főleg a kor haladó szükségleteit. Nem akarunk most a költségvetés részleteivel foglalkozni. Erre még visszatérünk a költségvetés közgyűlési tárgyalásakor. De néhány kirívó hiányára a költségvetésnek mégis már most rámutatunk, hogy fenti tételünk helyességét bizonyítsuk. Itt van egy világváros lüktető életének, vérkeringésének legfontosabb előfeltétele: a közlekedés. Nemcsak a villamos, autóbuszüzemek fejlesztésére nincs egy fillér többkiadás. előirányozva, mint a múlt esztendőben, de utak és csatornák létesítésére sokkal kevesebb van a költségvetésben, mint, amennyit 1936, sőt 1935-ben e fontos célra elköltöttünk. Pedig a költségvetésnek ez a tétele nem haszontalan vagy meddő beruházás. Mihelyst több útépítéssel megközelíthetővé tennénk a gyönyörű családi házépítésre alkalmas budai hegyvidéket, o jelenleg 4—5 pengő földadót fizető telektulajdonosok házbér- és jövedelemadóalanyokká, víz-, gáz-, villanyfogyasztókká, közlekedési és fogyasztási adófizetőkké, főleg pedig az építőiparral kapcsolatos iparpártolókká válnának. Azt nem is kellene külön kiemelnünk, hogy ha a villamosvasutat külterjesebbé fejlesztenénk, a város belső területén pedig több autóbuszt járatnánk, sokkal rentábilisabb lenne a városi közlekedési vállalat, mint amilyen a jelenlegi stagnáló, sőt leépítő állapotban. De mit mondjunk a költségvetésen végigvonuló takarékossági elvhez, mely tisztviselők számának és fizetésének csökkenésével nemcsak pangó iparunk és kereskedehnünk elsorvasztását jelenti, hanem rengeteg kárára van a közigazgatás elé nap- ról-napra tornyosuló feladatok megoldásának is. A városrendezés és szabályozás nagy problémáit is évről-évre halasztgatjuk. Pedig nagyszabású építkezési fellendülést, nagyarányú városrendezést csak úgy képzelhetünk el,- ha a sokat emlegetett és beígért végleges városrendezési tervet végre elkészítenék. Nem kívánjuk mi azt, hogy ezt a végleges város- rendezési tervet azonnal megvalósítsák, tudjuk nagyón jól, hogy 100, sőt 200 esztendő is kell a mai helytelenül, ötletszerűen beépített terület rendezéséhez, de a végleges, ideális városszabályozási tervet el kell készíteni és annak keresztülvitelét évtizedeken keresztül is lehet végrehajtani. Erre a szabályozási tervre egy fillér sincs előirányozva, sőt a felmérés is lassú tempóban halad. A sok munka- nélküli diplomás mérnök'egy év alatt ugyanazzal a költséggel elvégezné a város felmérését és szabályozási tervének elkészítését, mint amennyit ennek a munkának 10—20 évre való beosztása és elvégzése felemészt. Pedig hány ezer telektulajdonos csak azért nem kap építési engedélyt, mert a telke beleesik a szabályozási tervbe, amely még eldöntve nincsen. Itt csak mellékesen jegyezzük meg, hogy a székesfővárosnak van többezer megnyitott utcája, mely Névtelen" elnevezéssel, vagyis név nélkül szerepel, nagy örömére a postásnak, a kézbesítőnek, rendőrnek, sőt az egész város polgárságának, j de szégyenére egy európai világvárosnak. Pedig a házak és telkek tábláját a telektulajdonos tartozik beszerezni,s a várost csak az utcakeresztezések sarkára illesztendő utcajelzőtáblák költsége terheli, ami évenként legfeljebb 5—6000 P kiadást jelentene. Erre sem találunk fedezetet. J . . Szent meggőződésünk, hogy mindennemű ■Városfejlesztő kiadás busásan meghozná a bevételek lényeges szaporodását. Utak, csatornák, vízvezeték, közlekedés fejlesztése új épületek, új lakók szaporodását és új jövedelmi alapok keletkezését jelentené. Régi városgazdaságunk egyik legnagyobb bűne és mulasztása, hogy szigorú építési szabályokkal, városrendezési, szabályozási tervek halogatásával kiszorítottuk a benszülött lakosságot a külvárosokba, Újpestre, Rákospalotára, Pestújhelyre, Pestszenterzsébetre, Kispestre, Pestszentlőrinere, Budafokra, Budaörsre és Békásmegyerre, a helyett, hogy az egészséges budai hegyvidéket fejlesztettük volna jó utakkal, csatornázással, közlekedéssel, vízvezetékkel és egyéb hasznos beruházásokkal. Megdöbbenve kell az 1937. évi költségvetésnek egy nagy szépséghibájáról, o Dunának, a mi büszkeségünknek nagy elhanyagolásáról is megemlékeznünk. Nemcsak az egyetlen magyar hajósvállalatnak szubvenciója hiányzik ez évben is a költség- vetésből, mely nélkül a helyi hajójáratokat fenntartani nem lehet, hanem még a Dunaparton eddig békésen megtűrt evezősegyesületek klubházait is eltávolítják a Dunapartról s ezáltal megszüntetik azt a kis életet is, amely eddig hazánk büszkeségét, a Dunát legalább itt a főváros területén élénkké és változatossá tette. Még idegenforgalmi attrakciónak is életbe kellene léptetni újra a Duna vizén vígan cirkáló helyi hajók járatát. Ha el is mondottunk egy pár észrevételt a jövő évi költségvetés hiányairól. örömmel kell megállapítanunk a polgármester úrnak és az egész tanácsnak pál- fordulását Buda felé. Valljuk meg őszintén, Buda eddig mostoha gyermeke volt a városháza urainak. Ez különben a dolog természetében rejlett. A pesti népesebb és hangosabb 7 kerület mindig leszavazta a szerényebb és csendesebb 3 budai kerületet. Ma azonban már testvériebb hangulat kapott lábra nemcsak a tanácsban, hanem a közgyűlésen is és belátják, hogy egészséges tüdő és szív nélkül elsorvad a még oly nagyra növekedett pesti test s ezért az egész költségvetésen végigvonul Budának méltó megbecsülése. Tudjuk, hogy ebben az irányban Szendy Károly polgármesterünk elöl jár a megértésben és jóindulatban. Belátta, hogy a székesfőváros jövőjét az idegenforgalomra kell alapítani és ennél a tény- -nél -Budának páratlan természeti szépsége, fürdőinek gazdasága, lakóinak speciális polgári szelleme és homogén adottsága igen fontos szerepet játszik. Hisszük és reméljük, hogy a polgármester úr ebben az elgondolásban első évi működésével csak a kezdet serény szárnypróbálgatását mutatta be az 1937. évi költségvetésben és hogy a következő években már bátrabb, merészebb tervekkel fog előállani, melyekkel ragyogó, európai nívójú fürdővárossá és egyben a nyugati kultúra jelentős tényezőjévé fogja a mindnyájunk által oly nagyon szeretett fővárosunk dunajobbparti részét a metropolis virágos kertjévé változtatni. A költségvetés részleteiről > külön megtesszük észrevételeinket speciális budai szemszögből. Egyelőre csak azt kívánjuk a székesfőváros sok gondjával terhelt polgármesterünknek, hogy a kormány olyan megértéssel teljesítse a forgalmiadórészese- dés méltányos elosztására vonatkozó kérelmét, mint amilyen gavallérosan viselkedik a főváros közönsége az államot terhelő városi járandóságok szorgalmazásával. Bizonyára az állam háztartása is könnyebben jutna abba az egyensúlyba, amelybe a főváros költségvetését már évek óta juttatta az óvatos gazdálkodás. Néhány szó Lágymányos területének céltudatos rendezéséről Irta: dr. Hennyey Vilmos írta: NÉMETH IMRE orszgy. Képviselő Liber Endrével a háború utáni Budapest életének egyik legkiemelkedőbb tehetségű és legpéldaadóbb életű egyénisége távozott közülünk. Az a káosz, mely & vesztett háború, a forradalmak, hazánk megcsonkítása és sok más szörnyű megpróbáltatás nyomán elöntötte a milliós fővárost, több mint tíz éven át a legsúlyosabb feladatok elé állította azokat a férfiakat, lakik ennek a városnak nyugalmáért és biztonságáért felelőnek voltak. Azok között a városépítő egyéúiségek között, akik ezt az ember- feletti szerepet vállalták — vállalva az ezzel járó felelősséget is, -— az elsők között állt Liber Endre alpolgármester, akinek érdemeit sem emelkedett jelzők, sem a legtökéletesebb írás- művészet sem tudná méltóan megörökíteni. Pályája nem „karrier-pálya“ volt. Mint a szociálpolitikai ügyosztály vezetője legközelebb állt e ragyogó világváros mélységi életéhez: a dolgozó kis emberek kis életéhez, a proletáriá- tus nyomorához, egyszóval ahhoz a világhoz, amely nem a divatos éttermek és mulatók asztalainál ragyogtatja plasztronjait vagy szépséges dámáit, hanem ahhoz a világhoz, ahol a hajléktalan lakást, a csecsemő tejet, a lerongyolódott ruhát, az ínséges fát-szenet kér, — ahhoz a világhoz, mely szintén Budapest. Liber Endre emberi profiljának megrajzolásánál nem hiányozhatik az az alapvető motívum, hogy — apátlan-anyátlan árva gyermek volt, akinek nem jutott a szülői szeretet simogató melegéből. Szívét és lelki világát idegen erők, egy mostoha Világ formálta és talán a kielégítetlen vágy -és szomjúság hozta, hogy ő, aki nélkülözte az apai érő támogatását, — igazi atyja legyen egy milliós város minden szegény gyermekének és öregjének egyaránt. Tudása, tudásszomja, kielégíthetetlen munkavágya és alkotókedve lehettek emberi karakterének alapvető alkatai, de lelkivilágának fénye, szelleme és fluiduma, — egy emberi szív állandó sugárzása volt a Jóság felé. És ennek a jóságnak mohó követelményeit kielégítette az ő cselekvő ereje, intuitív szelleme és határozottsága. Liber Endrére szüksége volt Budapestnek. A porig sújtott város, menekült magyar véreink, a munkanélküliség, pénzünk elértéktelenedése, a mindezt követő súlyos gazdasági krízis, mind olyan nemzeti, gazdasági és várospolitikai problémák voltak, amelyek megoldásához, levezetéséhez, gyógyításához, nemcsak egész férfiak, nemcsak egesz magyarok, de mindehhez párosulva szívek is kellettek, olyan szívek, amilyen a már ugyancsak halott Borvendég Ferencé volt, olyan amilyen Liber Endréé volt, mely néhány nappal ezelőtt megszűnt dobogni és érezni a szegénységgel a szociális igazságért, az ehezo gyermekekért, a rongyos, didergő öregekért. ő mondta: — Budapesten nem szabad éhező embernek lenni! És ez a mondat nem volt szentimentális sóhaj, ez parancs volt önmaga és mindenki számára. Jósága nem volt szentimentális gyön- geség, a nyomor hatalmas harcterén, a nagy hadvezér okos stratégiájával és keménységével harcolt a nagy ellenség: a Nyomor ellen. Jósága bölcs volt és tudatos, ez a jóság kemény erő is volt, amely levezette a gyomor lázadását, ez a jóság Krisztus kenyere volt, melyből mindenkinek jutott, ez a jóság ö volt Maga minden cselekedetében és minden gondolatában. Klebelsberg Kunó gróf minisztersége idején kongresszusra egybehívta a magyar természettudósokat és felvetette előttük a kérdést,' mi volna a természettudományok terén hazánkban a legsürgősebb teendő. Egyhangú válaszul adták, hogy az új Természettudományi Múzeumot kellene mielőbb létesíteni, mert úgy a természetrajzi, mint a néprajzi gyűjtemények akkori elhelyezésükben, összezsúfoltan, könnyen romlásnak indulnak és ezenfelül a Nemzeti Múzeum épületében hátráltatják a többi nemzeti gyűjtemény kibontakozását. Az alkotuivágyó miniszter szívesen fogadta a tudósok kijelentéseit és a leendő nagy múzeum1 legajánlatosabb helyét ki is jelölte a székesfőváros térképén: a „lágymányosi pocsolya" feltöltendő területének közepébe óhajtotta a monumentális épületet állítani, hogy ez egyúttal az ott elhanyagolt Dunapartot is díszítse. E gondolatának kifejtése és terjesztése céljából néhány szakszerű cikket is írt akkoriban a napilapokban, majd az Állatkert tervezőjét és nyugalmazott igazgatóját Lendl Adolf dr.-t kérte föl a nagyszabásúnak képzelt Országos Természet- tudományi Múzeum és az övezetén létesítendő kertek alapvető terveinek elkészítésére. Dr. Lendl Adolf ezután (saját szavai szerint) négy évig tervezgetett, rajzolt, írt, számítgatott, feldolgozta idevonatkozó régi jegyzeteit... mire igen terjedelmes munkájával elkészült — a nagy miniszter már nem élt! Munkáját tehát teljes önzetlenséggel felajánlotta ajándékul a székesfővárosnak. Előbb azonban bemutatta tervezetét a Budai írók, Művészek és Tudósok ,,liollós Mátyás“ társasága- nah. Mindenki elismeréssel adózott neki nagyszerű és újszerű elgondolásaiért, ö ugyanis a „lágymányosi pocsolya" egész területére, közel 80 kát. holdon, négy tudományos kert létesítését ajánlotta és ezek közepébe helyezte volna el a nagyméretű új múzeum palotáját. Papíroson kidolgozta e kertek és a múzeum tervezetét rajzokkal kísért tüzetes leírásban. Sok eredetiséget, újszerű szépséget foglalt ebbe a munkájába és kijelentette, hogy szívesen engedi át gondolatait a részletes tervek készítőinek, hiszen ezzel hazánk olyan nagyszerű intézményének létesítését akarja elősegíteni, amilyenhez hasonló még nincsen sehol a világon: az új Állatkert, Botanikuskert, Néprajzi kert (Magyar Skanzen) és Öslénykert között magasodik ki a hatalmas múzeumi palota, melynek beosztásában és berendezésében követi azt | Liber Endre
