Budai Napló, 1936 (34. évfolyam, 1209-1243. szám)

1936-06-17 / 1221. szám

2 Budai Napló 1936 június 17. Viraág Béla élete és munkássága Viraág Béla ősi felvidéki gentry-család ivadéka, 1863 október 19-én született a tren- cséni Motesicban. Édesatyja: sirató Jaskula Antal dr. a lengyel ősök szabactaágszeretetével, mint őrnagy vett Tészt az 1848-i szabadság- harcban, majd megyéje politikai életében. Édesanyja szintén lengyel nemesi család sarja: Grotkovszky Ilona. A család a XVII. század elején költözik Magyarországra és rokonságba kerül Balassa Bálinttal, Katona Józseffel, Virág Benedekkel, a Banghákkal és a Ra­kó vszkyakkal. Viraág Béla elemi és középiskoláit Tren- csénben, Pozsonyban, Körmöcbányán és Bu­dán végzi, önkéntesi évét Prágában tölti tó, majd a budapesti műegyetemen az építészeti szakra iratkozik. Egyetemi évei alatt kezd be­hatóan érdeklődni a zsurnalisztika iránt és ebből az időből valók első irodalmi megnyilat­kozásai. Az írásművészet útján. Viraág Béla első verskötetében, amely 1885-ben jelent meg, újat tudott adni a ma­gyar klasszikusok nyomán támadt irodalom megnyilatkozásai fölött. Verseskönyvét mohó kézzel ölelte magához a közönség. Szabó Endre, az Üstökös szerkesztője adta ki első verseit, ezt követték regényei, költeményei és vezércikkei, amelyek mind egy új magyar szeL lemóriást ígértek az igényesedő ízlésű magyar közönségnek. Az invenciók csodálatos szavú művészére azonban hamarosan rászakadtak az élet minden­napi gondjai s amit ő hitnek, művészetnek, I irodalmi örökkévalóságnak tudott volna kisu­gározni a magyar szellemiség templomaiba, azt robotos szerkesztőségi munkaasztalok mel- lett kellett napról-napra szétszórni, valami kis I emberi megváltásra, megélhetésre. Viraág Béla I a szellemi Magyarország és a magasabbrendú I irodalom elhivatottja volt, de a lehetőségek a | mindennapok újságírói formanyelvére kötelez-1 ték tehetségét. Az akkori Magyarország min­den jelentős sajtóvállalkozásának munkatársa volt: — a már említett Üstökösön kívül — az Ország-Világnak Benedek Elek alatt, a Budapesti Hírlapnak Csukássy idejében, az Egyetértésnek CsávolsZky alatt; munkatársa volt a Kis Újságnak is és felelős szerkesztője a Fővárosi Lapoknak. Nevéhez fűződik Bartha Miklós zsenijének felismerése és fel­karolása; vele együtt szerkeszti a Magyar Hírlapnál az országgyűlési tudósításokat. A Telefonhírmondó. A sors úgy akarta, hogy Viraág Béla kapcsolatba jusson az újabb kor egyik leg­zseniálisabb magyar mérnökével: Puskás Ti­vadarral 1892-ben együtt alapítják a Tele­fonhírmondót, amelynek Viraág Béla első szerkesztője. A csodálatos találmánnyal együtt — Puskás Tivadar mellett — Viraág Béla nevét is öt világrész sajtója kapja fel; de a magyar szó muzsikájának szerelmese mégis itt marad köztünk, itt marad magyarnak, a toll egyszerű harcosának, akit nem kábít el hírnév és semmi lehetőség. Viraág Béla érdemeit a Telefonhírmondó alapítása körül már régen elfelejtették, pe­dig ő volt egyik legerősebb propagálóra Pus­kás Tivadar találmányának, amely minden­képpen a Rádió ősének és kezdeményezésének tekinthető. Résztvesz az újságírók Otthon körének alapításában. Buda szerkesztője. Az örök, kifürkészhetetlen Gondviselés úgy rendelkezett, hogy aki az ellenkező ki­adói érdekek özönében a nagy napilapok szer­kesztői asztalánál soha nem találta meg ön­magát; 1903-ban visszavonuljon ennék az épülő.metropolisnak érintetlen lelkű szebbik felére: Budára. Előbb mint a Budai Szemle munkatársa, majd mint a szerkesztésében ugyanebben az évben megindult Budai Napló felelős szerkesztője és kiadója megte­remtette Budának azt a külön lelkiségét, amelyre ma oly büszkék vagyunk. Viraág Béla minden betűje és minden sora vissza­nyúlt a messzi századok dicsőségébe, onnan merített erkölcsi alapot és tanítást. A kar nyargó' utcák, erdők, hegyek költője volt, tele a meglátások pozitív nagyszerűségével, az ér­tékek kibányászásának példátlan energiájá­val. Nemcsak a mosolya, nemcsak megénekelt szürke cilindere járult hozzá Buda örökünr népi képéhez, hanem az a speciális, budai Programm is, amely elgondolásaai nyomán lett élő valósággá Budán. A fürdőügy harcosa. BudarSpa. Emlékeznek-e erre az ideára a fürdőügy mai nagyurai, akik közül talán nem is egy mosolygott akkor, mikor az első ötletek megjelentek a Budai Napló hasábjain. Nem is olyan régen elképzelhetetlen volt, hogy a régi kis budai fürdőházak helyén nemzet­közi arányú gyógyhelyi idegenforgalom luxusszállói emelkedjenek. Mire megvalósult az álom, elfelejtették a prófétát, aki az úÁ Magyarország egyik legerősebb gazdasági erőtényezőjére akkor hívta fel a közfigyelmet, I amikor még boldog volt az élet a Kárpátok I karéjától a magyar Adriáig. A tervek lassan I értek, könnyű volt az alkotó szellem mor- I zsáit összeszedni, hisz ezek a morzsák is töb- I bet értek, mint minden akta és minden ankét. I IVÓ nem idézzük azokat a kötetekre menő cik­keket, amelyek Viraág Béla ragyogó tollából jelentek meg a magyar fürdőügy objektumai­nak kiépítéséről, propagálásáról és a nemzet [gazdasági élete számára való hasznosításáról. Beszélnek helyettünk a Budai Napló évfo­lyamai, az egész Buda-kultusz, amelyet Viraág Béla teremtett meg s amelynek cent­rumába a hévforrások és fürdők ügyének fel­karolását állította és tartotta három évtize­den át. Ma országos sajtódivat a fürdők lelkes dicsérete, de arról alig esik szó, hogy az üze- mesedő propagandához és idegenforgalom­irányításhoz ki adta az ideát? Örök, hervad­hatatlan édeme Buda szerkesztőjének, hogy a sírig kitartott a mellett a férfiú mellett, aki a magyar gazdasági rend tényezői közé az Üristen által ingyen adott geológiai kincseket is be akarja állítani. Kelet felé. Csodálatos, látnoki erővel fordította I Viraág Béla Buda és a magyarság figyelmét Kelet felé. Fantázia, rajongás, aggódás és örök szerelem formálták ki az ősz szerkesztő Keletbe vetett hitét. Álmodott egy új nép­vándorlásról, amely Japán, Kína és a keleti I népek többezeréves szellemiségével újból át- ömlik az Ural gerincén és felszívja magába Európa Potemkin kultúrájának szánalmas, utolsó maradványait. Ebben a perspektívában igazolva van minden ezeréves szenvedésünk, minden megnyomorítottságunk, minden ön- feláldozásunk és minden csodavárásunk. De Viraág Béla a Távolkeletnek — eset­leg többszázad alatt bekövetkező — expanzió­ját napjainkban is realizálni igyekezett, ő nyitotta ki a magyar idegenforgalom érdeklő­désének ablakait legelőször Kelet felé, leszö­gezve, hogy Budapest csak Kelet felől a leg­felső metropolisz, nyugat felől a legutolsó. A Budai Napló és baráti köre a magyar-izlám kapcsolatok útján is legelőször fejtett ki pro- pagatív munkásságot azon a téren, hogy Ke­let fejedelmei, főurai és tehetősei Budára jön­nék gyógyulást keresni, tanulni és szórakozni. Hogy ez az elképzelés számolt a lehetőségek* kel: azt nemcsak a legutóbbi éveidben Buda^ pesten járt keleti fejedelmek száma bizo­nyítja, hanem az a mélyenszántó, angol nyel­ven mondott búcsúbeszéd is, amelyet Hadzsi Ahmed Khán Ayaz indiai tanár mondott a sírnál s amelynek tartalmát lapunk más he­lyén közöljük. A keleti kapcsolatok további kiépítése, a magyar ősiségnek hangsúlyozása, a turáni népek sorsközösségének dinamikus hirdetése lesz a legméltóbb út, amelyen Viraág Béla szellemi hagyatékát utódai az egész magyar­ság javára és boldogulására megőrizhetik. Városrendezés, politika. Buda szerkesztőjét alig érdekelte a napi politika hullámverése. A magyarságot illető, távolabbi célok mellett, ez a kis darab ma­gyar föld volt munkásságának színhelye és célja is s aki valamit Budáért tett, az méltó volt lapjának támogatására. A budai politika szerinte csak egy lehetett: Buda szépítésének, a budai polgárság gazdagításának politikája. Aki ezeket a szempontokat magáévá tette az számíthatott tollának bátorítására és elisme­résére. Hűséges támogatója volt minden olyan törekvésnek, amely Buda fejlesztését tűzte ki célnak. Legutóbb a Vérmező. A Déli pálya­udvar, Víziváros környékének rendezését tar­totta napirenden, ugyanakkor a perifériális jellegű Óbuda és az elhanyagolt Alsóváros ér­dekében is döntően emelte fel szavát. Ezek a problémák talán bizonyos fokig helyi érde- küek, de nem szabad elfelejtenünk, hogy Bu­dapest új városképét a harmonikus részek együttese jelenti s a városrendezésben min- den hiba száz esztendőkre helyrehozhatatlan kárt jelent. Az egyesületi életben. Nagy szervezőképességével elősorban neki köszönhető, hogy Buda társadalmi és egyesü­leti élete oly nivós arányokat tudott felmu­tatni az utóbbi három évtized alatt és hogy a budai egyesületek aktív részt vállaltak a vá­rosrendezési és várospolitikai kérdések megol­dásában. ö teremtette meg azt az egyesület­közi szövetséget, amely Bódy Tivadar elnök­lete alatt 22 társadalmi és kulturális alaku­lást sorozott tagjai közé. A volt polgármester halálával ez a szövetség elvesztette egyik szer­vezőjét s a már betegeskedő Viraág Béla, akire mindjobban nehezedtek az élet és lap­kiadás gondjai maga sem állhatott többé, régi szervezőképességével a nagy célok felé elin­dult szövetség fókuszába. Sokkal maradandóbb kezdeményezése volt Viraág Bélának a budai írók, művészek és tudósok Hollós Mátyás Társasága, amely­nek ülésein olyan nemzeti büszkeségeink sze­repeltek, mint: Apponyi Albert, Andrasay Gyula, Bethlen István, Szabolcska Mihály és sokan mások, Magyarország szellemi elitjének vezérkarából. A Hollós Mátyás Társaságban inkarnálódtak az ősz szerkesztő csillogó elgon­dolásai, amelyekből oly sokat valósított meg Buda és a magyarság életének könnyítésére és megszépítésére s amelynek további ápolása azokra a kiváló szellemi férfiakra marad, akik a társaság életét, Viraág Béla szellemében fogják tovább irányítani. Számos egyesület megalakításában és munkájában vett tevékeny részt; kezdeménye­zésére alakult a Budai Társaskör és sok más egyesület, amelynek létesítése túlnőtt a helyi érdekeken és általános nemzeti célokat szol­gál. : Betegség, halál. Aki egy életen keresztül a munka embere volt, akinek tollából soha ki nem apadt a lá­zas invenciók és építő tervek forrása, akinek gerince nem hajolt meg anyagi válság, és poli­tikai nyomás alatt, aki előtt lehetetlen viszo­nyok közt sem volt akadály; azt levethette lá­báról egy alatomos kór, amely megtámadta szívét, azt a nagy szívet, amelyben Buda mel­lett elfért az egész magyarság sorsa is. Szív­baja két év óta hatalmasodott el rajta igazán. Hogy ezt a két évet mégis munkában töltötte el halála percéig: az ragyogóan világítja meg csodálatos elhivatottságát, amelyben hitt s amely még mindig idő előtt szólította egy bol­dogabb világba. Tornyosuló gondok tették le­hetetlenné, hogy akármely kúráját eredmé­nyesen fejezhette volna be, hogy igazán gon­dot fordíthatott volna gyógyítására. Két év alatt két ízben feküdt szinte reménytelenül a Korányi klinikán és mind a kétszer, pámapi pihenés mégis visszaadta őt nekünk. Alig né­hány nappal halála előtt, június 2-án, testben megtörve, de még mindig örök-fiatalos élet­kedvével vonult be a Politóinikára. ő hitt még benne, hogy újra visszajön, de mi már tudtuk, hogy ez az elválás: búcsú örökre. S az a ra­gyogó júniusi reggel, amely 9-én a napkeltét jelentette Budának: Viraág Bélának naple­mente volt. Mosolygott minden kis virág, madárdal a hegyek erdejében, s valahol Pesten, egy kór­ház ágyára ráhajolt a kedvesnővér és csak egy szót mondott. Ez a szó, valami fájdalmas intenzitással mint villám ütött a szíveinkbe és mikor rádió, lapok erősítették meg nekünk, hogy örökre el­ment: a lelkét megcsókoltuk és megcsókoltuk fáradt két kezét és megköszöntük neki, amit alkotott. • A Befejezetlen Szimfónia csodaváró ma­gyar himnuszait mások írják majd tovább. Mások ülnek majd az ő asztalához, mások hir­detik tovább az igét; de amikor muskátlis, ka­nyargó budai utcákon régi muzsikás hangu­lat, napsugár és az Isten csókja érinti homlo­kunkat; aikkor keletimádó, Budáért rajongó nagy Lelke ismét itt jár köztünk, akinek fej­fájára csak annyit írtak: — Élt 73 évet... Buda temetett. Űrnapja délután gyászoló sokadalom hul­lámzott a farkasréti temető halottasházánál, jóval a temetési szertartás megkezdése előtt. Egymásután érkeztek azok, akik Viraág Béla szerkesztőnknek végtisztességén kívántak hó­dolni emlékének. A ragyogó nap előbujt a fel­hők mögül és bearanyozta a temető szomorú pompáját. A hatalmas koszorúk színes tömege borí­totta a felravatalozott koporsót. A természet vi­rágainak bőségét ontották Viraág Béla ravata­lára. Leánygyermekei koszorúin kívül utolsó üdvözletét küldött: a Hollós Mátyás Társa­ság: „Szeretett alenök-háznagyának“, Pávai Vájná Ferenc főgeológus: „Buda és a hőfor­rások szerelmesének“ — „Köszönöm, hogy sze­rettél minket“, dr. Lechner Jenő és neje: „El­fáradt tested Buda szent földjében“ — „Ra­jongó magyar lelked budai szivekben“, Pa- lóczy-család: „Igaz szeretettel“. „Utolsó üd- vzöletet“ küldtek: Ravasz-család, Hubert-csa- lád, a Magyar Útépítési Részvénytársaság; a II. kerületi Iparoskor: „Viraág Béla emléké­nek“, a Dunántúli Közművelődési Egyesület: „Viraág Bélának“. Az I. kerületi Iparosok és Kereskedők Köre: „Béla barátunknak“; Mar­git, Matyi, Irma: „Drága öregünknek“, Révai nyomda műszaki személyzete: „A mi jó Viraág bátyánknak“, a Budai Napló belső munka­társai: „Áldott emlékű szerkesztőnknek“. Ezenkívül a koszorúk és csokrok erdeje borí­totta ravatalát. A megjelentek között a következők neveit sikerült feljegyezni: Andréka Károly ny. h. főkapitány, vitéz Aggházy Kamill ezredes, Andriska Károly szerkesztő, Auerbach Géza pénzügyi főtisztv., Antalffyné Fémes Beck Mária, Agner Lajos, Becsey Antal kormányfőtanácsos, Bartha Al­bert ny. miniszter, gróf Berényi János, Ba­ransky Gyula dr. kormányfőtanácsos, Bene­dek Lajos dr. kér. elöljáró, almási Balogh Ló- ránd műépítész, Budaváry László v. nemzet- gyűlési képviselő, Bucsányi Gyula dr. egész­ségügyi tanácsos, Beke Mózes igazgató, Blahos Rudolf ipartestületi alelnök, Császár Elemér egyet, tanár, Csátics Abid effendi érdi imám, Csáthó György dr. orvos, Clair Vilmos Csinszka Konrád, Csiszár Lajos, Czemy Ká­roly a Budai Polgári Lövész Egyesület gaz­dája, Dengl János egyet, tanár, Duday Alajos tanácsnok-elöljáró, Exner Kornél dr. ny. ál­lamtitkár, ErŐdi Harrach Tihamér dr. orszgy. képviselő, Ferenczy Zoltán, Gegus Dániel ny. h. főkapitány, Geszty Andor nyug. korona­ügyész, vitéz Gálócsy Árpád, Gábriel Tibor, Hennyey Vilmos dr. ny. államtitkár, a Hollós Mátyás Társaság elnöke, Hanthy TTaiöoiV]rf.T. János dr. tanácsnok-elöljáró, Haypál Béla dr. ref. lelkész, Hadzsi Ahmed Ayaz Khán Ach- media mozgalmának magyarországi kikül­döttje, Huszár Elemér dr. plébános, Horvay Árpád OTI főtanácsos, Hubert Vilmos gyá­ros, Hollós Oszkár kir. tanácsos, ny. MÁV fő­felügyelő, Horváth Lajos a III. kér. Polgári Kör titkára, Istók János szobrászművész, Is­tók László az öserő főszerkesztője, Ilosvai Hollóssy Lajos kormányfőtanácsos, Kozma Jenő dr. v. orszgy. képviselő, báró Kazy Jó­zsef v. b. t. t., Kálmán Gusztáv dr. v. b. 1.1., Krivoss Árpád dr. ügyvéd, Kátay Béla dr. budavári plébános, Udvarhelyi Kapcza Imre, Klemm Árpád pápai gróf, a székesfővárosi házinyomda főtitkára, Komay István költő, Kollár Gábor, a Hentes és Mészáros Ipartes­tület elnöke, Kuszkó István ny. MÁV főfel­ügyelő, Kovács Dénes v. orszgy. képviselő, Kiss Árpád dr. ügyvéd, Kolling Oszkár, Lug- mayer József dr. kormányfőtanácsos, Lénárt Zoltán dr. egyet, tanár, Lechner Jenő műépí­tész, Laurisin Miklós zeneakadémiai tanár, László Zoltán dr. szerkesztő, László Vladimir dr., Max János alezredes, Massány Ernő dr. főmeteorológus, Morbitzer Dezső kertészeti igazgató, Medriczky Andor dr. fővárosi ta-. nácsjegyző, Markos Gyula szerkesztő, Mech- medagics Izmail budai mohamedán lelkész, Margittay Rikárd dr., Merényi Richárd dr. igazgató, Mayné Puskás Margit, Mikola Géza dr. ny. postaigazgató, Németh Jenő táblabíró, Nemes Jenő György dr. orvos, Nádas Béla dr. törvényszéki bíró, Orel Géza dr. főigazgató, Orova Zsigmond dr. fővárosi bizottsági tag, Petracsek Lajos dr. orszgy. képviselő, Pintér Jenő dr. tankerületi főigazgató, Pávai Vájná Ferenc főgeológus, Polgár Gy. Ödön dr. ta­nár, Pulovits István ny. igazgató, Pénzes Mi­hály dr. ügyvéd, Pados József, Russkó János dr. görögkeleti magyar esperes-plébános, Rin­ger János fürdőigazgató, R. Réw Sándor is­kolaigazgató, Ravasz László I. kér. Iparosok és Kereskedők Körének elnöke, Rákosi Gyula, Sass Elemér dr. min. tanácsos, Smialovszky Tibor belügyi osztályfőnök, Steinberg Albert szerkesztő, Steniberg Károly dr., Seres József szerkesztő, lovag Scherer Pál hajóskapitány, Sógor József építész, Szilágyi Károly v. orszgy. képviselő, Székely Vladimir ny. h. fő­kapitány, Szviezsényi Zoltán dr. min. taná­csos, Sziklay János dr. kormányfőtanácsos, az Otthon Kör elnöke, primőr rétyi Székely Mik­lós dr., Iklódy Szabó Andor dr. pénzügyi osz­tályfőnök, Szervey György az Óbudai Hegy­vidéki Szövetség ü. v. elnöke, Szászhalmi Jó­zsef szerkesztő, Taubinger Zoltán dr. a Ma­gyar Film Iroda igazgatója, Török József, lo­vag Umlauff Szigfrid ny. es. és kir. járási fő­nök, Ujj Gyula min, tanácsos, Vákár P. Artúr dr. ny. kormánybiztos, boczföldi Vizy Károly százados, Váli Gábor iparosköri elnök, Weixl- gärtner Tivadar ezredes, Wiegner Gyula fő­mérnök, Zajti Ferenc orientalista és a magyar közélet számos kiválósága, akiknek nevét a fájdalmas pillanatokban nem tudtuk felje­gyezni. A temetésen képviseltették magukat: a Hollós Mátyás társaság Hennyey Vilmos útján, a Dunántúli Közművelődési Egyesület, Sziklay János elnök, kormányfőtanácsos útján. A szé­kesfőváros, napi és várospolitikai lapok szer­kesztőségei, a budai katolikus, református, evangélikus, görögkeleti, unitárius és izraelita hitközségek, a magyar mohamedán vallásfele­kezetek konventje, az arab és indiai mohame­dánok európai nagybizottsága, a balatonvi- déki sajtó, a Budapesti Központi Gyógy- és Üdülőhelyi Bizottság, a dunai hajózási válla­latok; az összes budai egyesületek, társaskö­rök, a kereskedelem és ipar szervezetei zászlók alatt, a Baross Szövetség és számos más válla­lati és társadalmi alakulás. A Budai Napló szerkesztősége teljes számmal volt jelen főszerkesztője temetésén, ugyancsak impozáns létszámban vett részt a végtisztességen a Hollós Mátyás Társaság is.

Next

/
Thumbnails
Contents