Budai Napló, 1936 (34. évfolyam, 1209-1243. szám)
1936-12-03 / 1239. szám
í / 2 ES Budai Napló 1934. december 3. Mi újság a városházán? SCHULER DEZSŐ lesz LIBER ENDRE utóda. A főváros legközelebbi közgyűlésén tölti be a Liber Endre halálával megüresedett alpolgármesteri .állást. A pártok között megegyezés jött létre, amelynek "eredményeképpen Schuler Dezső mint rangidős tanácsnok, a szociálpolitikai ügyek avatott vezetője kerül Liber Endre helyébe. A BUDAÖRS HATÁRÁBAN, létesülő uj repülőtér területét technikai szempontból ki kell egészíteni és evégett további 32.224 négyszögölnyi terület kisajátítására van szükség. Ezt a területet a Kőér- berek- és az örsöd-dülöben levő ingatlanokból sajátítják ki. A kereskedelemügyi miniszter a főváros kérelmére megadta a kisajátítási jogot és ennek alapján a pqlgármester a kisajátítási eljárást folyamatba tette. December 15-én délelőtt folytatja le az eljárást a főváros kisájátitási bizottsága a központi városházán. A kereskedelemügyi miniszter megengedte, hogy a főváros a közérdekre való tekintettel a kiszemelt területen a szükséges munkálatokat még a bírói kártalanítási eljárás előtt és a kisajátítást szenvedő telektulajdonosok beleegyezése nélkül is megkezdhesse. "äff A NÉMETVÖLGYI TEMETŐT ALAKÍTJÁK ÁT EMLÉKKERTTÉ. A főváros már régóta foglalkozik azzal a gondolattal, hogy ,a budai régi temetőkéit eunlékkertekké alia ki fiatja át. Ennek kapósán kimondották, hogy a neves halottak sarjait háborítatlanul megtartják, az utóikor számára és a temetők egész területét emlékkertekké nyilvánítják. El is készültek a részletes tervek, amelyeknek végrehajtására azonban nem került sor. Egy legutóbbi értekezlet úgy döntött, hogy a németvölgyi temetőiben valósítják meg a szóbanforgó emlékkertet és ide telepitik át a megszűnő budai temetőkből azoknak a neves halottaknak maradványait és síremlékeit, amelyeket a főváros kegyeletből vagy történelmi emlékből az utókor számára fenn akar tartani. Ide temetik az 1848/49fte|s| Iszabadsághltrcbani résztvett hősök földi maradványait is, amelyek most a különböző budai temetőkben nyugtáznak. EDDIG A KÜLÖNBÖZŐ BIZOTTSÁGOK délelőtt tartották üléseiket. A polgármester most rendeletben utasította az ügyosztályvezetőket, hogy a jövőben délutánra hívják össze a szakbizottságokat, mert ez a beosztás az ügyintézés szempontjából is kedvezőbb. Jövő évben vizei kap a Guggerhegy Régi jogos panasza a Guggerhegy lakóinak, hogy nincs vizük. Ez a gyönyörű hegy, amely ma már a főváros belső lerületén van, ahol egyre- másra épülnek szebbnél-szebb családi házak, mind- ezideig nem tudta elérni, hogy vizet kapjon. Pedig kirándulók tömege árasztja el állandóan a Guggerhegyet, mert ennek a hegynek a tetejéről nyílik a legszebb kilátás Budapestre. A Guggerhegy uralja az egész fővárost, amit szomorúan bizonyít az, hogy annak idején, amikor a románok megszállták a fővárost, itt állították fel messzehordó ágyúikat, amelyekről Összelőhettek volna Budapestet. Hiába volt idáig az ottani lakosság minden kérése és panasza, nem tudtak vizet kapni. Lajtok- ban hordták fel a vizet a hegyre. Nem tudták öntözni a kerteket, éppen csakhogy egy korty vízre telik az ottlakóknak. Most, hogy a fővárosi Vízművek szigetnionostori építkezése befejzéshez közeledik, végre vízhez fog jutni a Guggerhegy is. A vizműépitési munkák már igen előre haladtak és most már csupán a békásmegyeri kutak körül folynak még munkálatok. Amint elkészül ai 800 mm-es csőhálózat, megkezdik a Guggerhegyen a vízmedence építését. Ez meglehetősen nagy költséggel jár, a főváros azonban már elkészítette a terveket és a következő évben már fel is építi a Guggerhegycn a medencét és a gépházat. Úgy tervezik, hogy ezzel a4 munkával a jövő év őszéig teljesen elkészültnek, sőt az is lehetséges, hogy már nyáron is, amikor a tikkasztó hőségben rengeteg kiránduló és turista lepi el a Guggerhegyet, ivóvízhez jutnak a szomjasak és öntözni tudják majd a sok szép kertet és a viz után lihegő egyéb növényzetet, amely a Guggerhegy lejtőit borítja. Harmincezer esztendős kőkorsó a várhegyi barlangmuzeumban Nagyszabású ősember-kiállítást rendez Kadic Ottokár egyetemi professzor Iíadic egyetemi tanár hozzáértése, lelkesedése, lankadatlan szorgalma biztosítéka annak, hogy ennek a kiállításnak nagy sikere lesz, különösem olyan buzgó segítőtársak mellett mint Cholnoky Jenő, a világhírű egyetemi tanár és vitéz Somkuthj József altábornagy, nyugalmazott hadügyminiszter, aki nemrégiben kapcsolódóit be a barlangkutató társulat életébe, mint ennek tiszteletbeli alelnöke. Az ő közreműködésétől reméli a társulat, hogy a kormány figyehne erősebben terelődik a múzeum továbbfejlesztésének szükségességére, mert mai helyiségei nem n legmegfelelőbbek, a barlang nyirkos levegője árt az érzékeny őseleteknek, amelyeknek száraz levegőre van szükségük. Idegenforgalmi szempontból is fontos érdek, hogy a várhegyi Barlang-múzeum méltóbb keretek között fejlődjék tovább. Remélhető, hogy a kiállítás megrendezése és elmaradhatatlan sikere megtalálja az utat az illetékes tényezőkhöz és olyan áldozatkészségre bírja őket, amilyent ez a nagybecsű múzeum megérdemel. J. VIRAAG ILONA n., MARGIT KORÚT (4a. — MOZOUMI- MOvtswi isKiuám TELEFON? 1-660-2?. Ne változtassák folyton a budai utcaneveket Azok között a nevezetességek között, amelyekbe lépten nyomon szinte belebotlik a Várban az idegen épp úgy, mint a „belföldi”, jelentőségben és érdekességben egyre nagyobb arányokat ölt a várhegyi barlang és a mellette nemrégiben létesült Barlang-múzeum. A kis Szentháromság utcában, az I. kerületi elöljáróság udvarából lehet a barlangokba jutni. Kadic Ottokár egyetemi tanár, a Magyar Barlangkutató Társulat várhegyi bizottságának elnöke, fáradságot nem ismerő vizsgálódások után állapította meg, hogy ezek voltak a régi budavári „'török pincék". Rámutatott nemcsak tudományos és idegenforgalmi, hanem légvédelmi jelentőségükre is és ezért határozta el együttesen a kormány és a főváros, hogy ezeket a nagyszerű természeti és történeti emlékeket feltárja és rendezi. A feltárási munkálatok és egyéb ásatások során igen sok régi, sőt őskori leletre is bukkantak. Kadic professzor kezdeményezésére ezeknek megőrzésére alakult a várhegyi barlanggal kapcsolatosan a Vár- heggi Barlang Muzeum, amely már négy hatalmas teremből áll és most van rendezés alatt az újabb, ötödik terem. « A múzeum alapját Kadic Ottokár professzor vetélte meg a saját gazdag gyűjteményével mintegy négy hónappal ezelőtt és azóta állandóan gyarapodik az őskori telelek olyan csodáival és értékeivel, amelyek bármelyik múzeumnak büszkeségeivé válnának. ■ A mammut-nyakcsigolyák, lábszárcsonto'k, bö-j lény-csontv/ázak, fegyverek, kőszerszámok, sírkövek közül is — közöttük két zsidó felirásu síremlék — kiválik a múzeum sztárja: kőkorsó, amely szakértők szerint legalább harmincezer esztendős. Ez a régészeti ritkaság teljesen épen maradt meg és formás kiképzése az ősember művészi érzékére vall. A csévi Leánybarlangban akadtak rá. A Barlang-múzeumban ugyanis nemcsak a budavári régiségeket gyűjtik, hanem ide kerülnek a pestkörnyéki, sőt messzebb eső vidékeken folytatott ásatások során felszínre vetődő értékesebb ősleletek is. A Barlang-múzeum napról-napra népszerűbb. Erre vall az, hogy eddig már közel nyolcezer látogatója Volt. Ez az örvendetes látogatottság adta meg az ötletet ahhoz, hogy a muzeális ritkaságokat na- gyobbszabásu kiállítás keretében mutassák be a nagyközönségnek. Tíz évvel ezelőtt büszke voltam arra, hogy az összes budapesti utcákat, még a legeldugottabba- kat is ismerem. A főváros rohamos fejlődésével egyre uiabb és újabb utcák nyílnak és bizony néhány év óta én sem ismerem ki magam az utca- elnevezések dsungeljében. jEz volna azonban a legkisebb baj. Nagyobb baj az, hogy sokszor még derék rendőreink sem tudnak felvilágosítást nyújtani egy-egy uj utca felől. A lapok állandóan beszámolnak ugyan az uj utcaelnevezésekről, azonban a közönséget nem lehet arra szorítani, hogy állandó feljegyzéseket vezessen. Minden alkalommal, amikor uj utcaneveket kreálnak, pótivekkel kellene ellátni legalább a rendőrök hivatalos könyvecskéit. Nagyon kérjük a Közmunkák Tanácsát, ha már uj utcáknak nevet kell is adni, legalább a régi neveket ne változtassák meg. Előfordul, mint például a legutóbbi elkeresztelések során, hogy a budai polgár Inyugodt lelkiismeretid fekszik le, abban a tudatban, hogy a Borgó-utcában lakik és felébedve veszi észre, hogy a Nagy sár os-utcá- ban van a lakása. Mondani sem kell, mennyi zűrzavart idéz elő a már köztudatba átment utcanevek ilyetén megváltoztatása. — ö — r Amit a céhek mesélnek Irta: Gegus* Dániel Arany „Családi körének,, béna honvédje az asz- talnál-lelünt harcairól beszél. Amikor elhallgat, megszólal a legnagyobb fiú, aki áhitatos arccal hallgatta: „Meséljen még bácsi !„ „Nem mese ez gyer-1 mekl„ — igy feddi az apja. Hát rám is rámszól- hatna valaki, hogy nem mese az, amiről beszélek s miért használom mégis azt a kifejezést, hogy a céhek mesélnek. A béna honvéd is csak mesét mondott, amikor a magyar szabadságharc álomszerű eseményeit mon dotta el, magam is mesét mondok, mikor a céhekről beszélek. Amikor az iparoslegény elvégezte vándorlását, amelynek megvolt a maga időtartama, s amely idő alatt teleszedte magát ismeretekkel, visz- sdaUerült -hazájába, céhénél jelentkezett s kérte mesterré avatását. Ennek egyik legfontosabb fel- . tétele volt a remeklés. Abból állott ez, hogy iparából, illetve mesterségéből, szakmájából olyan tökéleteset kellett alkotnia, hogy az minden bírálatot ki- álljon. A suszternak csizmát vagy cipőt, a pintérnek hordót, az órásnak órát kellett készítenie és igy tovább. Ehhez a remekléshez maga a tudomány nem volt ám elegendő, a nervus rerum gerendarum mégis csak a pénz volt. Elég drágán is adták, — mondja az egykori forrás, —> ezért a legénynek a vándorlás alatt nemcsak a tudományt kellett kultiválnia, megszerezni a szakszerű ismere tekét, hanem a pénzgyüjtést is szorgalmasn kellett gyakorolnia, bogy letehesse a remeklésért járó tetemes összeget. Bizonyságul hívom Jókait, akinek „Szép Mikliál" című regényében olvasható, hogy amikor a regény hősét eltanácsolják, —- a kidobást szólítják ma igy szellemesen és finoman egyetemeinken, — a késmárki főiskolából s hazajön Kassára, ahol özvegy édesanyja az aráról rászállott hentesüzletet kezeli, a jó anya felhordta neki délben minden kedvenc életét s miután jóltartotta fiacskáját, elmondta neki, bogy bejelentette már a céhmesternél, hogy Ic fogja tenni a' remeket, az atyamesternél is lefizette érte a taksát. Az akolban már készen áll a kövér tulok, ami erre a tisztségre van szánva. A pincében csapra ütve a hordó bor s négy-öt arany is készen áll a fiókban, minthogy előrelátható, hogy a gyenge diákviselt legény egy ütésre le nem teremti azt a tulkot, már pedig ahányat üt a fejére a taglóval, amíg az ökör leesik, annyi arany lesz a birság. Az a csapra ütőit hordó bor s a velejáró nagy lakoma a remeklésnek épen olyan fontos járuléka volt, mint a fiókban tartalékolt arany. Fontosabb Hl int a remeklés ténye, mert hiszen az ökör fejének a kopoglatását a vagyonos legénynek annyiszor lehetett ismételnie, amennyi aranyat le tudott szurkolni a céhládácskának. Annik épen á szegény mesterlegénynek magának kellett mindeme költségeket keserves vándorlása alatt összespórolgatnia, — úgy a tudományos pályán is mindennapi dolog volt, sőt az most is, bogy a szegény diák, a tanulás mellett, maga szedegeti össze a vizsgadijakat es egyéb költségeket s ha ez nem sikerül neki, úgy jár, mint a céhek örökös legényei. Mester sohasem lesz belőle, marad öreg- legény. —' A remeklés, mondottam, nemcsak a‘ pénztől függött. Nagyon komolyan vették azt, főleg, ha nem mester fiáról van szó. A protekció bizony csak meg volt itt is, akkor is. A nem tökéletes alkotást könyörtelenül visszautasították s a visszautasításnak az volt a hátránya, hogy egy bizonyos ideig nem is jelentkezhetett ujafcío remeklésre. De most lássunk néhány példát ebből a remekT lésből. Mit kellett csinálni a legénynek, hogy mester lehessen belőle. A karádi takácsnak szöveteket kellett újonnan fölvernie, négy támlás széket bevonnia a gazda fonatával és hímet és kigyófutást szőni egy keszkenőbe. Forrásunk nem mondja meg, mi volt a him és kigyófutás és igy csak sejtelmünk lehet róla. A kaposvári gombkötő legénynek egy nap alatt ötrendbeli munkát kell elvégeznie. Először: a felső ruhára való két pár színes gombot, amelyek közepe arany fonálból és szederjes karmzsinselyemből van. Másodszor: csillagos gombot hét keresztre. Harmadszor: dolmányra való tizenkét gombot prany, ezüst és vörös karmazsinból. Negyedszer: kamukás somgombot háromszinü selyemből. Ötödször: egy dupla jancsár gombot hétféle selyemből. Egy csomó kifejezés itt nekünk arabusul van: szederjes karmazsin, kamukás somgomb, jancsár gomb. Forrásom ezeket se nagyon magyarázza, én is adós maradok a magyarázattal. Kár, hogy gombkötő ipar ma már nincs, gombkötőt sem tudunk előállítani, hogy megfejtse nekünk a hieroglifákat. A gombkötő mestersége is, mint vele annyi más, elvérzett a változó divat, de méginkább a gépek térhódítása következtében. A kádárlegény négy hordót, vagy két kádat volt köteles alkotni. Itt már nincs szükség magyarázatra,' mert hála Istennek, és nagyon derék vízözön- bárkás ősünknek, a boros hordó még ma is divatban van. Szeretem remélni, hogy úgy is .marad mindörökké. : A" lőcsei cserzővarga tiz ökörbőrt és hatvan kisebb bőrt készített ki. A tímárnál élég volt egy birkabőr és birkairba kikészítése. A lőcsei mészáros céh három remeket kívánt: ?gy ökröt, egy disznót és egy borjút kellett levágni, megnyuzni és kimérésre leaprózni. A remeket az is nehezítetté, hogy záros határidő alatt kellett elvégezni a munkát, ha nem ment, a jelölt urat visszautasították. Mindezekből látjuk tehát, hogy nem yolt valami könnyű letenni a remeket. Ám akinek azután egyszer sikerült, az nyugodtan alhatott, biztos volt élete végéig az egzisztenciája., sokkal biztosabb, mint amilyenről a mai iparos csak álmodni is mer. A városok társadalmi életében, amiként már öbbször említettem, a céhek nagyon jelentős sze- épét játszottak, tekintélyük, megbecsülésük volt, mi mind hiányzott a falusi mesterembereknél, akik- ek a neve „kontár,, volt. Gőgös lenézéssel kezelek ezt a szegény kontárt, megvetették, akármilyen dérék-és ügyes volt is a mesterségében. Tisztes céh tagjai szóba sem állottal^ vele, sőt bojkottálták azt a legényt is, aki kontárnál munkát vállalt. Pedig, hát ezekre a fálusi mesteremberekre nagy szükség volt ' akkor is, ma is. Hiszen a városoktól távol eső helyekről nem mehetett be a nép, hogy magának iparost keressen. A céhek pedig a maguk osztálygőgjében annyira is elmentek, hogy maguk akadályozták meg a kontárok céhekbe tömörülését, holott erre mindenütt megvolt a hajlandóság. A céhek, szertelen és indokolatlan gőgjüket, nemcsak a kontárokkal, a falusi mesteremberekkel éreztették, de legtöbbször egymással szemben is, mindegyik különbnek tartván magát a másiknál. A csizmadia azt tartotta, hogy ő különb, mint a saru- készitő, a gombkötő, mint a szürszabó és igy tovább. Az előkelőségi rangfokozat azonban egyoldalú Volt, saját maguk által kitalált és fűtött, általános szabálya annak nem volt. Egyik büszke volt a gazdagságára, másik a gyártott tárgy minőségére, a harmadik a céh régiségére. Nagy harcok voltak különösen ünnepélyek, felvonulásoknál a sorrendi kérdéseknél. "' Oka volt a háborúskodásnak az is, hogy a mesterségek határvonala teljesen, bizonytalan volt. Évtizedekig tartó harcokat vívtak például a vargák és a csizmadiák azon, hogy a csizma formájú saru nem saru formájú csizma-e, s hogy a két lábbeli készítése a vargákat illeti-e, vagy a csizmadiákat ? Egykorú forrásunk nagy dicsérettel beszél erről a saru formájú csizmáról, amelyről például nekem fogalmam sincs. Kéyelmesnek, vízállónak, tartósnak mondja. Kár, hogy a suszterek manapság már nem csinálják. Mindezek a veszekedések azonban a mestereknek egymás iránti becsülését nem érintették. Elvi viták voltak ezek, s bár a céhek belső, úgynevezett hivatalos életükben leszedték egymásról még a keresztvizet is, odakint a társadalomban a legbékésebb életet élték. Fiaik, leányaik összeházasodtak, egyik céh a másik céh mesterének a fiát felvette a kebelébe. Más a helyzet azonban bizonyos foglalkozási I ágak tekintetében. Voltak mesterségek, amelyeket igazságtalan előítéletek formálisan megbélyegeztek. Ilyen nem tisztes mesterségek voltak: a molnár, a vászonszövő, borbély és fürdős mesterségek. Nem valami nagyon tisztelték a cserző vargákat, tímárokat és szakácsokat sem. Németországban, Kölnben az aranyművesmesterséget sem tartották tisztességesnek. Magyarázata ezeknek a furcsa előítéleteknek alig van. Az egykorú krónikák sem adnak egyenes és határozott választ, csak sejteni, vagy kombinálni lehet az okot. A molnárokat talán azért sorozták ide, mert azt tartották, hogy megkárosítják a közönséget. Bizonyos, hogy nagyon nehéz yolt ellenőrizni, hogy az átadott búzából őrlés után mennyi liszt került ki, éppen azért merült fel a molnárokkal szemben mindig a sanda gyanú. Innen származóit azután szegényeknek a gúnynevük is: lisztlopó. Lehet, hogy a molnárok nem is szolgáltak erre a megítélésre, dehát ha veszett- hírét költik a kutyának, veszett marad az örökre. Annyira ment a többi céh ezekkel a szegény molnárokkal; hogy van egy 1630-ból kelt kassai de- libéfátum, amély elrendeli, hogy a szabócéhbe kívánkozó molnár fiát köteles a szabócéh felvenni. Ennek előzménye természetesen csak egy elutasítás lehetett: a céh visszautasította a molnár fiát. A határozatnak az indokolása nagyon érdeké, egybe* furcsa is, mert nem az emberi egyenlőségre és méltányosságra hivatkozik, hanem egy felállított speciális enyhítő körülményre, mondván: „Igaz ugyan, hogy apja molnár volt, de polgárjogot nyert és jelenleg várost tisztviselő Göncön.„ Németország még szigorúbb yolt: ott a molnár fiúk minden papi méltóságból és közhivatalokból ki voltak zárva és sok helyen nekik kellett felállítani a bitófákat, ami már azután igazén nem mehetett kitüntetés számba. Ugyanilyen kitüntetésben részesültek a takácsok és vászonszövők, akiknek meg a bitófához a létrát kellett kiszállítani. Amiképpen a molnároknál, ezeknél sem lehet megálla. pítani, hogy mért kerültek a megvetett céhek, illetve mesterségek közé. Éppen ilyent nehéz megérteni a borbélyok megvetését, illetve a tisztességes iparból való kitessé- kelését. Ugyanígy a fürdésükét is. Krónikánk úgy igyekszik megmagyarázni, hogy a fürdők immorális intézmények voltak, s miután a fürdősök en- nek a szolgálatában állottak, a megvetés, illetve a lenézés rájuk is kiterjedt. Megvetett mesterségek voltak azok is, amelyek" valami közösségben voltak állathullákkal, bőrnyu- zással. Ilyenek voltak a cserző vargák, a tímárok és a gyepmesterek. Ezzel szemben érdekes társadalmi felfogás volt, hogy az állatok és emberek leölése tiszteletben részesült. így a mészárosok nagy becsben voltak, van rá példa, hogy városbiró is lett mészárosból. De kellő megbecsülésben és tiszteletben állott a hóhérmesterség is, ha nem volt ösz- szekötve a gyepmesterséggel. Később enyhült a felfogás és itt-ott sikerült a megvetett iparokat űzőknek is céhekbe tömörülni. Szabadabb szellem és becsületesebb emberi gondolkozás azonban mégis csak a 18.ik- században kezdett úrrá lenni. Ennek következményeképpen 1773- ben egy a céheket Németországban szabályozó rendelet végre erénlyesen kimondja: „a foglalkozás csak az egyént magát teszi becstelenné, a gyermekek, az utódok becsteleneknek nem tekinthetők.,, A céhek mégis nagyszerűen összetartottak. Formális világszövetséget alkottak, mint később a szabadkőművesek. Ápolták a testületi szellemet, a leg- messzebbmenően segítették egymást úgy, hogy "a céhbe való tartozandóság valóságos védbástyája volt úgy az iparnak, mint az iparosnak is egész életén keresztül. A nagyszerű céhláda, amely a céhek vagyonát őrizte, mindig megnyílt, ha arra szükség volt. Elkallódó, szegény iparos nem létezett. Bizony, ha talán mást nem is, ezt visszasóhajthatjuk, s ezért megbocsáthatjuk a céhrendszer minden hibáját. Kedves, patriarchalis egyetértésben és barátságban éltek egymással, józan felfogás, okos és emelkedett szellem hatotta át őket. Sem felekezeti, sem más gyűlölködés nem kapott közöttük lábra, mindenki úgy és ott tisztelte istenéi, ahol és ahogyan a lelke kívánta. Bánatosan sóhajtunk fel: bárcsak ez ma is úgy volnál A magyar iparosság gondoljon mindig hálával erre a ma már együgyű intézményre, mert az ipar, igy a magyar ipar is, nagyszerű fejlődését bizony- ebből az együgyű forrásból merítette.
