Budai Napló, 1933 (30. évfolyam, 1106-1151. szám)

1933-01-01 / 1106. szám

Budai Napló Budnpfei. 1933. KÖZGAZDASÁG Szurdai Szurday Róbertét, a Magyar Textilgyárosok Egyesületének elnökét választotta meg egyhangúlag elnöknek a Magyar Hitelezői Védegylet közgyűlése. A font-sterling problémát tárgyalta elő­adásában nagy elismerés mellett Weber Tibor a Magyar Közgazdasági Társaság december hó 29-én a Budapesti Kereske­delmi és Iparkamara előadótermében Éber Antal elnöklete alatt tartott ülésén, ahol számos vendég jelent meg. Wertheimer Adolf a Kereskedelmi Bank ügyvezető igazgatója, a neves műgyűjtő nyugalomba vonult. A Szent Margitsziget Gyógyfürdő Rt. múlt hóban tartotta évi közgyűlését, ame­lyen a zárszámadás aránylag csekély veszteségről és az üzletmenet lényeges ja­vulásáról tett tanúságot. Búzáik János ny székesfővárosi alpolgármester meleg sza­vakkal emelte ki a kétségtelenül szép eredményt és a közgyűlés köszönetét tol­mácsolta ezért az igazgatóság elnökének: dr. Rakovszky Ivánnak és az ügyvezető­ségnek, amely nagy kötelességtúdással és buzgalommal látta el feladatát. A közgyű­lés bizalmát nyilvánította Rakovszky Iván elnöknek és Klebovszky Lajos ügyvezető igazgatónak. Az Országos Magyar Tejszövetkezeti Központ igazgatósága f. évi december hó 28-án megtartott ülésen tudomásul véve azt a körülményt, hogy Löcherer Bélának, a Tejtermékek M. Kir. Ellenőrző Állomása j igazgatójának szabadságolása az állomási részéről lejárt, neki az Országos Magyar Tejszövetkezeti Központ ideiglenes veze­tésében tanúsított érdemeiért elismerését nyilvánította. Az üresedésben lévő vezér- igazgatói állásra az igazgatóság egyhan-J gulag újból Ditsing Miksa m. kir. gazda-l sági főtanácsost, a Tejszövetkezeti Köz­pont régi vezérigazgatóját választotta meg. A Dorogi és Társa Gumigyár, amely már régebben a magyar Ruggyantaáru­gyár érdekkörébe tartozik, teljesen bele­olvadt az anyavállalatba. A fúziót oly módon hajtják végre, hogy minden 10 da­rab dorogi részvényért 1 gummirészvényt adnak. A rendkívüli közgyűlést, amely a fúzió végrehajtását elhatározta, december 27-én tartották. A NIkotex most publikálta mérlegét, amelynek adatai szerint az üzletév 43.570 P veszteséggel zárult, míg tavaly még 21.582 P nyereség mutatkozott. A KülforSalmi Intézet Winckler István vezetése alatt január hó közepén kezdi meg működését. A Magyar Keleti Tengerhajózási Rt.- nak a mai napon Scitovszky Tibor elnök­lete alatt tartott igazgatósági ülésén meg­állapította az 1931. üzletévre vonatkozó mérleget és elhatározta, hogy a december 30-án tartandó közgyűlésnek az 1930. év­ről áthozott 90.273.30 pengő veszteség- egyenleg, valamint a 100.427.35 pengőt ki­tevő 5 százalékos értékcsökkenési leírás betudásával mutatkozó 348.881.51 pengő veszteségnek az 1932. évi üzleteredmény- számlára való átvitelét fogja javasolni. B. N. V. A karácsonyi vásár befejezése után ismét erőteljes lendülettel indulnak meg a Budapesti Nemzetközi Vásárra a jelentkezések, annál is inkább, mert a ja­nuár 15-ig jelentkező cégek 10 százalék helydilkedvezményben részesülnek. A ja­nuár 15. után jelentkező cégek már a sza­bályzat szerinti teljes helydijat kötelesek megtéríteni. Hazai FésüSfonő és Szövőgyár Rt. Buda­pest, e hó 31-ére hirdette meg közgyűlését, amelyen a jelenleg P 802.560-at kitevő részvénytökének felemelését P 2,942.720-ra fogják elhatározni. Az igazgatóság egyút­tal felhatalmazást nyer arra, hogy egy későbbi időpontban az alaptőkét 1,070.030 \ pengővel 4X112.800 pengőre (az alaptőke régi összegére) emelte tel. HthMrfHBMaBfflBSBBSg Újévi fiái » rendkívül mérsékelt árakkal FÁBIÁN JÓZSEF divtáruházában I. Krisztina - körút 8-10 sz. Anna udvar Az ármérséklést közlő körlevelet $ posta kézbesítette. Az abban foglalt árak január 8-ig érvényesek. Alkalmi nyomlaíványok a Budai Napló nyomdájában 1., Bors-ulca 24. a Bellevue BEN SANTA NELLY J AZZÉNEKESNÖ ÁVOR-VARSÁNYI ZENEKARA s Kitűnő konyha Olcsó árak Credeti zőtd színű, z árt csőrreC énektő .Kanári % 1f) S \Jr pengőtőt „<Cabánl" Qyliriljetz&sset márkázott kun 'GabáníJános tenyésztőnél II, Tittér u 17 i A PÉCSI SZŐLÉSZÉT! ES BORÁSZATI KIÁLLÍTÁSON Állami aranyéremmel ezenkívül kül. és belföldön SOKSZOROSAN KITŰNT ETETT Dr JANTSITS SÁNDOR VILLÁNYVIDÉKI FAJBORA INAK TERMELŐI KIMÉRÉSE I, GREGUS-UTCA 12, BORÁRAK 60-90 FILLÉRIG DÍJTALAN BORKÓSTOLÁS LEVELEZŐLAP MEGRENDELÉST HÁZHOZ SZÁLLÍTUNK RÓMAI FÜRDŐ Óbuda — Akvinkum Késő őszig Pompás Strand Kitűnő konyha. — A fonások napi hozama 160.000 hekto­liter radioaktiv thermálviz A szentendrei HÉV vasútnak a MFTR hajóknak ét az ÚJPESTI átkelő propellernek állomása ÉHGYOMORRA NAPONTA IGYÉK EGY POHÁR Kristály, ízet Első dijakkal, arany ? nrl?rirr” érmekkel kitüntetett 9 V lg hölgyfodrász szalonja megnyílt I. Horthy Mlklós-úit 15. , Hennafestő- és tartós hullámspecialista Mikulásra, karácsonyra a közismert STÜHMER-CUKORKA Legközelebb I. KRISZTINA KÖRÚT 61 sz. II. Margít-kőrút 40 alatti Csemege ós fűszerüzletet átvette LUKÁCS ÁGOSTON Elsőrendű áruk, olcsó árak, likőrök borok, rumok, csemegék, konzervek, sajtkül önlegességek, Herz-szalámi, gyulai felvágottak és hentesáruk,, zöld- óa -szárazlőzelékek, hazai* és déligyümölcsök - A legkisebb meg­rendelést is házhoz szállítja Ó-Buda-Ujlaki Takarékpénztár RÉSZVÉNYTÁRSASÁG BUDAPEST. III., LAJOS-UTCA 148 SZ. TELEFON: AUTOMATA 624—57 Betéteket elfogad könyvecskékre és fo yóazám ára a legmagasabb kamatozás mellett Kölcsönöket folyósít váltóra, folyószámlára, értékpapírokra a legelőnyösebb —. . feltételek mellett ===== KI KELL Köszörülni a csorbát jj|S Speciális beretva, tyúkszem B vágó kés, manikűr és fodrász* SS olló, vágó, szúró szerszámok B slt>. szakszerű- köszörülése BURÁNYI ÉS TARSA VILLANYERŐRE BÉRÉNDEZETT MÜKÖSZÖRÜLŐ- ÜZEMÉBEN II.. MARGIT KÖRÚT 30. Ferencesek templomával szemben A SZÉP NŐI KÉZ SZEBB LESSZ.HA ENGELTHALLER ES NÁD KEZTYÜT Mérték utáni készités, átalakí­tások, javítások, tisztítások Árat a legalcsúIM II. Margit krt. 19. Z&rda-u. sarok. J ÓL JÁR MAJOR CIPŐBEN! Elsőrangú minőség Méltányos árak I. Krisztina-körut 61 Postapalotával szemben VELENCE GÁRDONY füred • Velencei tónál, vasútállomás mollon, Budapesttől I órányira. Egész- SMite Magaslati s partmnoti villatelkek Oölenkánt P ®-.tÓ - Havi lefizetés P 10.-től. Nagy homokos strandi Für- !•'' ■P?r‘h«|y> Villanyvilágítás! Jó ivóvizl Jó utakl OICSÖ házak egatt toglabói már P 500-tól. M Intaházak a telepeinken megtekinthetők. INGYEN AUTÓBUSZ lelekve-vSk részére a velencei tóhoz és vissza minden vasár és ünnepnap délelőtt 9. délután 3 minden kedd, csütörtök, szombaton délután 3 órakor I ndul a Városi irodától (Horthy Miklós-könér _____ K 3l h. Telefon; 694-33) Kérjen Propoktust! TEL EFON 526-22 CIMFESTÖ Első budai, legrégibb cimtáblafestészet VÁLI GÁBOR II, Iskola-utca 16 Budai Általános Takarékpénztár RÉSZVÉNYTÁRSASÁG Budán, II., Fő-utca 9. szám Elfogad kamatoztatásra takarék­os folyószámlabetéteket Lekötött betétek után megállapo­dás szerint magas kamatot térítünk 00 akar venni, akar eladni óhajt INGATLANT, FORDULJON BIZALOMMAL ÚJONNAN BEVEZETETT INGATLAN OSZTÁLYUNKHOZ 30 Mindennemű bank- ós takarékpénztári Ügyben készséggel állunk rendelkezéséra 30 SAFE DEPOSIT Lakjunk Budán! Sasbegyi-út 26. -sz. alatti cca 5000 négy­szögöles telek parcellákban, vagy egész­ben eladó. Utak és közművek építés alatt. Felvilágosítás Pathó István, hentes, I. Ro- ham-u. 6. Tel. 535—28. RómaifUrdötelepen, Rőmaidunaparton par­cellázott közműves telkek, Csillaghegyen és környékén telkek, villák, családiházak Farkas József F. M. Ingatlan irodájában, Rómaifürdő Emőd-utca 40. —il llll» LliB.lJ|JIJIPUMIMm Kiadó azonnal egy utcai világos helyi. 8ég 15 és % méter hosszú 5 és H- méter széles bármely iparos részére olcsó áron. I. Logodj lltea 35, rózsadombon Margóidtól, antóbu^L0 * n^™e a Vörösmarty tértől, modern bérházban 3 szobás szép lakás 1500-ért ki,d(J L * ott 4 es 5 szobás lakás. Telelőn; 3)“_76 HORTHY KÖRTÉRNÉL Bercsényi 7., Vak Bottyán ucca 4., Fadrusz ueca hároméves házakban kllátdsos, erkélyei lakások: egyszobások 800.—, kettőszo. bások 1100.—, háromszobások 1500. , négyszobás 2300.— P-től teljes komforttal', központi fűtéssel, melegvízzel, vagy anél­kül, azonnalra, későbbre kaphatók. Tele­fon : 69—4—40. 669 Lakás SZÉNATÉRNÉL Újonnan épülő házban modern 1, 2 és 3 szobás hallos utcai és kerti lakások, kü­lön szobának beillő nagy cselédszobával, olcsó árban 1933. május 1-re KIADÓK. ! Felvilágosítás a helyszínen II. kér. Gör­gey Arthur-u. (volt Szegényház-utca) 38/a vagy a tervező építésznél Métin Antal építőmester; II. kér. Hattyú-u. 7. II. em. 2. Telefon; 506-24. Hálófülkés garzonlakás fürdőszobával, főzőfülkével, budai kertes villában, villa­mos- és autóbuszmegállónál kiadó. Buda- keszi-út 1/d. Vagy telefonon 4—5-ig 298—92. Üzlethelyiségek kiadók. Bővebb fel­világosítás I., Naphegy-u. 21. Telefon- Am. 527—80. (2) Rózsadombi villák (P 50 -80.000) kapha­tók. Cím a .kiadóhivatalban. Kis souterrain ÜZLETHELYISÉG min­den elfogadható áron azonnalra bérbeadó. Lógodl-u. 63. vagy d. u. 4—5-ig telefonon 298—92. Krisztinavárosban zaj és pormentes, nap­sütéses hegyi levegőjű 2 szobás és 3—4 szobás hallos erkélyes összkomfortos úri lakások azonnal kiadók. Gyönyörű kilátás­sal a budai hegyoldalra. 61. villamos, 4. autóbusz ■ megállóknál közvetlenül. G.vőri- út 24. Telefon; 534—20. ÖRÖKLAKÁS egy- és kettőszoba hal­lót, Budán, Avar utcábban, magaslati helyen .autóbusz-, villamosközlekedés. Bővebbet Székely Marcell építőmes­ternél, Visegrádl-u. 9. Telefon: 214-97. Rózsadombon, egyedülálló négy szobás űri villa, két üvegezett verandával, összes mellékhelyiségekkel, 600 négyszögöles ' parkban, nagy gyümölcsössel, évi lakásnak bérbeadó. Cím: II. Mész-utca 20b. (9-es autóbusz megállóhelye a kapu előtt.). Előnyős áron megvehetők belváresi II. emeletes sarekbérházak Váci-u. és Du- napart között P 250—300.000 közötti ár­ban. Bővebbet a szerkesztőlég. Telefon: 50—2—96. Pasaréti úton autóbusz végállomás­nál egy 3 és egy 8 szobás villa eladó. Budai oldalon 4 és kétharmad magyar holdas gazdasági terület eladó. 2 mhold szőlő és sok épületből álló tanya is van rajta. Minden belterjes üzemre alkalmas. Autóbuszmegállótól pár lépésnyire. Tele­fon: 5-59-69. Tisztességes öreg házaspár kertes lak felügyeletét és gondozását vállalná. Szttk- ~séjr esetén: -főzési, magányos űr, vagy úr­nőnél, akár az egész háztartásbeli teendők végzését is. Cím: Otáczky Mihály, III. Folyondár-út 10. BARACSKA- RETTEND TELEPEN Budapesttől 2d km.-nyíre vasútvonal két ol­dalán, balatoni műút mellett, talaj víz mentes házhelyek négyszögölenként P 1.20-tól, havi 10.— pengő rész­letfizetéssel. — Jó ivóvíz. — Kitűnő termőföld, gyümölcstermelésre kiváló. Ingyen autóbusz indul a városi irodától (l., Horthy Mik­lós körtér 3—b. I. 6. telefon : 694—-33.) minden vasár- és ünnepnap, délelőtt há­romnegyed 9 és délután 3 órakor, minden kedden, csütörtökén és szombaton 3 órakor Modern fűzöszalón fűzök, haskötők, melltartók, gyógyhaskötők elsőrendű kivitelblen.. Harisnyák, fehérne- müek legjobb minőségben. Fűzők alakitása. javitasa, tisztítása. II. Margit-krt. 51-53. iiEism——a—a—oa— Budapest Riviéráján, a Gellértfürdőnél, a hatholdas Batthyány - Őspark tőszomszéd­ságában, a főváros legelőkelőbb villa­negyedében, a Ménesi-út 3 alatt már épülő tizenegyedik társasvillánk-, ban májusra, a Mányoki-ut 7 (Kelen- hegyi-út 24) sz. alatt építendő társas- villánkban augusztusra, a Pasaréti­ül 1 számú, közfel tűnést keltő társas­villánkban azonnali beköltözésre jutá­nyos fixáru, saját tulajdonjogu, remek- szép kétszoba-helloa, továbbá 3—5 szo­ba-hallos, saját kertes lakrészek kapha­tók. Páratlan otthon. A legbiztosabb tőkebefektetés; bérbeadás ese­tén kamatjövedelmét meg­kétszerezheti ! Prospektus. Hely­színi bemutatás minden vasárnap 11-kor Nagyboldogasszony-utja 3 alatt. „CENTRUM” HÁZÉPÍTŐ VÁLLALAT Horthy Miklós-út 9 Tel. 69-3-01 Óvakodtunk ai északi fekvésű örök- lakísoktól! Vállalatunk kizárólag napsütéses fek­vésű, higiénikus öröklakásokat építi FÜRDÓ kád, kályha, mosdó stb. szabott áron HUBERT iszt F.-tér 4. T. 222-67. w, stt V-^.i • Lili Krisch Fekete János tetőfedömester BUDÁN, I., Karolina-út 16. Telefon: 695-59 I |\ /rj és porcellán-árukban GÁL LAJOSyB^dán TISZTVISELŐK nagy árkedvezményben részesülnek. Kedvező fizetési feltételok. | Minden szakmabeli ügyben • forduljon a régi jóhírű céghez Telefonf'530-33 BéreS Mártán SZALFETEREDE Üveg- és porcellánkeresk^és, üvegezési- és képkeretezési vállalat fiiáüzlete egyidejű meg­szüntetésével I, KRISZTINA KÖRÚT 83 alól I, KRISZTINA KÖRÚT 77 SZÁM alá költözött __________TELEFON: 50-2-36 Lap tulajdonos: VIRAAG ÉS TARSA Kiadásért felelős: Vlraág Béla. Főmunkatársi Dr. LÁSZLÓ ZOLTÁN. Nyomatott a „Budai Napló“ nyomdájában Budapest, L, Bors-utca 24. Tel.: 502—91 Felelős nyomdavezető: Reich Nándor

Next

/
Thumbnails
Contents