Budai Napló, 1933 (30. évfolyam, 1106-1151. szám)
1933-11-02 / 1145. szám
XXX. évf. 1145. az. 1933 november 2. ELŐ P1Z ÉTÉ S Egy évre . . . 24.— P Negyed évre . . 6.— P Egyes szám 40 fii). Egyesületek, amelyeknek hivatalos lapja, — tagjai féláron kapják HIRDETÉSEK Egy hasáb széles, 1 magas sor egyszeri közlésnél 30 fill. Szövegsor ára 2 P. Ismertető közlemények megállapodás szerint. A hirdetések díja mindenkor előre fizetendő. Állandó' hirdetőknek nagy kedveim én y Buda érdekeit a várospolitika, közélet, közgazdaság, társadalom és művészet terén szolgáló újság FELELŐS SZERKESZTŐ: VIRAÁG BÉLA Szerkesztőségés kiadóhivatal: II, Batthyány u. 63. Telefon: 50-2-96. Hivatalos órák: délután 4—6-ig. A „fordított“ város Különös melegséggel töltött el mindnyájunkat az a lelkes szózat, amellyel a fürdővárost, — Budát - köszöntötte Budapest székesfőváros főpolgármestere _ a Gellért-fürdő együk diszes termében, a „Budapest Fürdőváros Egyesület“ közgyűlésén, ahol mindnyájan ott voltak, akik ezt a „fürdővárost“ tiz év óta vagy régebben építik. Fölszívtuk, megtapsoltuk minden szavát, amelyek erejével pompás tornyot épített a „fürdőváros“ díszes épületének háztetejére. Minden mondásán látszott az őszinte hit és bizalom az eljövendő nagyságban, amelyet férfias elhatározással, nehéz munkával kész még szebbé tenni. Valami fanatikus, szent meggyőződés sugárzott ki szózatából — a becsületes ember igaz fogadalma! Uj kép fejlett ki mindnyájunk lelkében, aminek dísze-fénye volt a torony, amit a fürdőváros eszményi palotájára emelt, amely az ország most oly szűk határain túl ragyog Keletnek, Nyugatnak: — szegényedő Buda elemyedő- polgárainak jövendő boldogsága. , Kedves Olvasóm, aki betűzöd az itt leirt sorokat, bizonyára megütközve kérded, hogy ezek után miért írtam e sorok fölé címnek: A fordított város? — amely cim alatt máskét évtized óta mutatok rá azokra a visszásságokra, amelyek nehezítik ennek a városnak boldogulását. Mert fáj, hogy téves látszatok, hamis mezbe öltöztetett, valóságnak beállított, a jóhiszemű embert megtévesztő színpadi beállítások ismét áldozatot követelnek. És áldozatul eshet éppen az, aki szive egész melegével, lelke minden rajongásával tovább építeni igyekszik azt a díszes házat, amelynek csak a teteje van meg, de se alapja, se tetőt tartó falazata nincsen. Ezt a milliós várost, a maga ezer bajával most egy éve vette át a főpolgármester úr és becsületes jóhiszeműséggel fogadta el valóságnak mindazt, amit elébe tártak. A fürdőváros ragyogó eszméjét is, amely ennek a városnak jövendő fejlődését van hivatva szolgálni. Úgy is van. Ezeknek a kétezer évnél régebb idő óta ismert gyógyforrásoknak köszönheti keletkezését és létét Buda és ez a város — a magyar királyok széke, a magyar nemzet büszkesége. És ha nem a Gellért-szálló fényes termében, előkelő, komoly társaságban vetődik fel a fürdőváros kérdése, hanem valahol ott, ahol rögtön bizonyítani is nyílik alkalom, akkor a „fürdőváros“ fényes palotája siralmas kunyhót mutatna, amelyet nem továbbépíteni, nem toronnyal ékesíteni, hanem — újból kell építeni, lerakva annak biztos alapjait. Engedtessék meg nékem, hogy ezt az esti fényben oly ragyogó, sokféle színben tündöklő színpadot, nappal a napnak becsületes fénye mellett, a maga igaz színeiben mutassam be a főpolgármester úrnak. Magas hivatala módot ad neki, ■hogy nivatalos úton nézzen bele ebbe a ragyogó kérdésbe és meglássa annak sötét árnyékait. A fürdőváros alapját képező gyógyforrások ügyét — tudtommal — ma is még a csatornázást intéző ügyosztály kezeli, bizonyára azon az alapon, hogy ez is, az is a föld alatt kodorog. Ezen könnyű változtatni. Van a városnak erdészeti hivatala, fontos feladatát jól betöltő, de nem hasznothajtó üzem, ahol csupa szakember dolgozik a fejtől az utolsó szolgáig. Ott van a kertészeti hivatal, szintén nem hasznothajtó üzem, de föltétlenül szükséges a város szépítése érdekében és kifogástalanul vezették, európai nívóra fejlesztették a vezető szakemberek. Ott minden szolga képzett kertész. De van a városnak 93 olyan gyógyforrása, amely megfelelő szakemberek vezetése mellett egy milliótól száz millióig terjedő hasznot hozhatna a városnak és polgárainak, — csakhogy megfelelő szakembere, vezető hivatala nincs. A gyógyforrás- szakértő — állítólag opálbányász, akinek egyéni tisztességéhez kétség nem fér, de talán még sem ő a hivatott gyógyforrás-szakértő. Szóval a gyógyforrások ügye — kétségbeejtő. I Egy séta a fürdők körül bebizonyította, hogy a Gellért-fürdőtől kezdve, a Császárfürdőig, — pont — I minden fürdő előtt ott áll a kotrógép és utálatos zakatolással okádja a kavicsot, homokot a partra. Nem máshol, csak éppen a fürdők előtt. Mint fenyegető felkiáltójel áll a gyönyörű Erzsébet-ihid budai fejénél két legrégibb fürdőnk: a Rudas és Ráefürdő mellett a kazánház rettenetes kéménye, — még a Gellérthegy tisztább levegőjét is megronfó füstjével. A Gellérthegy volna természetadta Eifel-tornyunk. Százharmincméter magasban más a levegő és 42 év előtt véres viták folytak a városházán, hogy az oda fölvezető liftet: viz, gőz, vagy villany hajtsa-e, de ma, 42 év múlva még talán trassza sincs a fővárosnak, a hol ez a lift közlekedhetne. Pedig a fürdő vendég menekülni akar a füstös levegőtől. Csakhogy a 30 év előtt hozott rendeletet, hogy a budai oldalon északon épült gyarakat, amelyek füstjét a Duna áramlása révén állandó déli levegőáramlás délre hozza, elárasztva Budát, a fürdővárost, sürgősen át kell helyezni délre, csak annyiban vették komolyan, hogy a század elején 11 gyárkémény füstölt a Margithidtól északra a budai parton és ma 23-at olvashat meg a hídon átkelő idegen. Éppen ezért a Gellérthegy légfürdőjére okvetlenül szüksége van a fürdővárosnak. A valódi idegenforgalom csak a fürdöügy, a gyógyforrások révén fejleszthető lukrativ iparrá. Ezt szolgálja néhány intézmény, hivatal és vállalat, köztük első helyen az „Idegenforgalmi Tanács“ és az „IBUSz.“ Az első minden praktikus elgondolás nélkül váló,’— a második tisztán abból üzérkedik, hogy magyarokat visz ki, de idegent nem hoz be. Szolgálna a gyógyfürdők iránt érdeklő idegenek forgalmát vnlanKf) lyes központi szervezet, de ezzel is hogyan állunk? Mondjuk, hogy egy japán ember tartózkodik itt néhány bétig és hazatérve, fölbiztatja reumás, gazdag nagybácsiját, hogy Budapesten szívesen látják a japán turáni testvért! és okvetlenül meggyógyul itt. A nagybácsi erre levelezőlapot ír Budapestre a Curcomisz- szió-nak, elmondja baját, orvost kér, szállodacimet, árakat stb. és hat hónap múlva visszakapja saját levelezőlapját azzal, hogy: Címzett ismeretlen! Nincs hely, ahol a posta ezt a levelet kézbesítse. De ha levelezőlap nélkül idejönne az a japóni űr, mindenféleképpen megnyuzzák. Azután japán ember már nem jön ide. Minden fürdőnek világhírét az ivókúra alapozta meg. 93 gyógyvizünkből 80 iható. Nos és van itt ivókúra? Világszerte ismert keserűvizeinket éppen ellenkező, tehát fordított módon használjuk bi. Karlsbad ingyen adja a vizet, de ott kell inni a forrásnál és hat hétig költekezni Karlsbadban.j i Nálunk egy pengőt hoz palackonkint a keserűviz a termelő vállalatnak és azzal vége. De fogadást merek ajánlani, hogy a keserű vizek vidékét: az öí'södi-völgyet, az őrmezőt száz városi tisztviselő közül 90 sohasem látta, sohasem járt ott. Beleértve a vezető tisztviselőket is. így elesünk a világhírt megteremtő legfontosabb tényezőtől — az ivókúrától. A Rudasfürdő forrásainak ivókúrája még gyermekcipőkben já/r. Kellő séta- park nélküli ivókúrát a külföldiek el sem tudnak képzelni. A keserűviz „forrásokat“ tehát ki kell sajátítani, "hogy azokat karslhadi módon kihasználhassuk. A tabáni meredek hegyoldalba épülő fürdőváros a mankón, bottal járó reumás betegek számára — rémmese. A kitűnő ivóvíz a fürdőváros első kelléke és mi beomló alagutakat építünk a Duna alatt, hogy a sokszor szinte ihatatlan pesti szűrt vizet áthozzuk Budára, ahol 100 millió liter számra ömlik a tiszta gyógyforrás- víz a Dunába és lemondunk ezzel arról a nagy propagandaeszközről, hogy Buda-fürdőn (Buda-Bath) még a vízvezetéki csapokból is gyógyítóerejű forrásvíz csurog. Folytathatnám ezt napestig. Kár. Minderről néhány nap alatt pozitív értesülést „szerezhet a főpolgármester úr és — náeggyőződve mindennek igazságáról — ha még akkor is meggyőződéssel, hittel és bizalommal ragaszkodik e megváltó, szent eszméhez, akkor mi, akik igaz, komoly szeretettel és ügybuzgalommal szolgáltuk eddig is ezt a jó ügyet, mint a halálra szánt testörség állunk fölvértezetten a szolgálatára és téglákat hordva igyekszünk majd lerakni azokat az alapokat, amelyeken tényleg, a valóságban fölépülhet a fürdőügynek az a pompás palotája, amelynek tornyát oly lelkesen megrajzolta számunkra a főpolgármester úr — szegény Buda fölvirágoz- tatása érdekében elhangzott. szózaJ tában. Viraág Béla. A Várhegy festői szépséget megrontó, a nyugati oldalon folyó építkezések szabályozásával foglalkozott a közmunkák tanácsa legutóbbi teljes ülésén, ahol az a vélemény alakult ki, hogy .a mostani állapot nem tartható fenn, mert a házak össze-vissza épültek és magasságuk is annyira különböző, hogy a Vár nyugati oldalát elcsúfítják. Döntés előtt a tanács helyszíni szemlét tartott. A keddi ülésen a szabályozási tervezetet elfogadták. Ez a tervezet megszabja azt, hogy a ,Vár nyugati oldalán a házak milyen magasak lehetnek és gondoskodik arról, hogy a Vár festői képe szépségéből semmit se veszítsen az új építkezések által. A jövőben itt úgy szabad építkezni, hogy az épületek legalább öí méterrel legyenek alacsonyabbak a ;Vár bástyájának szintjénél. A Közmunkatanács kisajátítási jogot kér, hogy úgy a Várban, mint a főváros egyéb helyén levő túl- magas épületeket megfelelő kisajátítási eljárás útján egy vagy két emelettel leépíttethesse. Kigúnyoltak, megtagadtak minket két évtizeden át, amikor minden gúnnyal, kicsinyléssel szemben fanatikus konoksággal küzdöttünk azért, hogy a Nyugat kegyét leső magyar nemzetet Kelet felé fordítsuk, ahonnan ered az emberiség minden lelki szépsége, hite, vallása, tudása, művészete — ahova bátran fordulhat reménységgel, mert testvéri szív dobban feléje annak minden tájáról. Száz és száz esettel bizonyítottuk, hogy a magyar nevet lelkes tisztelet övezi a távol keleten, száz és száz bizonyítékot hordtunk fel, hogy a kelethez fűz minket múltbeli, . nagy hagyományunk és oda száll a jövőbe vetett minden bizodalmunk. Három évtizedes, unos-untalanul hangoztatott Szentirássá vált ez számunkra, amely lassan hódított tért és végül most igazunkra ráütötte a hitelesség pecsétjét a miniszterelnök diadalútja, az őt ünneplő Keleten. Volt idő, amikor a keleti kérdés már annyira fejlődött, hogy a Budán örök álmát alvó G-ül Baba nevű mohamedán szent) nevével megalakult a magyar mohamedánok vallásfelekezete és fölkeltette az egész Kelet érdeklődését Buda iránt, — amikor a Jáva sziget egyik szultánjának az ott élő Szervei nevű magyar levelezőnk által bemutatott „Budai Napló“ cikk címei között feltűnt a „muezzin“ és „Gül Baba“ szó s ennek révén értesült az itt Idén tavasszal volt éppen 50 esztendeje annak, hogy a főváros törvény- hatósága br. K a a s Ivor bizottsági tag indítványára elhatározta, hogy Árpád honfoglaló fejedelem óbudai sírját felkutatja. E rendkívüli fontosságú ügy méltánylásában I. Ferenc József király magán- péntzárából is adott e célra 50.000 forintot, az ásatásokat meg is indították a III. kér. Táborhegy aljának környékén, minthogy azonban a sírt nem találták meg, a Tanóps a „valószínű hely“ környékét temetőnek jelölte ki azzal az elgondolással, hogy talán si- ásás közben idővel nyomra akadnak! Ez a temető közben szintén megtelt (a Bécsi út végén), már — amint tudjuk folyó mohamedán alakulásról, lelkesen kijelentve, hogy jómódú alattvalóit két hajón küldi el zarándokúira Budára. A váratlan eredménytől a kelet ellenzői, a nyugati textil- kultúra imádói, annyira megrettentek, köztük az érdekeit tévesen védő IBUSz is, hogy ijedtükben azzal rémítettek az itthoni világot, miszerint a keletről csak pestist és járvá- nyokat hurcolnak be és — szembekerülünk ezen az úton az eddig velünk barátságban lévő Törökorság- gal is. Ezt is megcáfolta a miniszterelnök útja, ahol a török barátság meg erősebben forrt össze velünk és a pestis híreket a kalkuttai egyetem rektora cáfolta meg itteni előadásán, Sir Hassan Suhrawardy, aki a pestisről szóló rémmeséket az elmúlt századba utasította vissza. ,A Budai Napló kétévtizedes munkáját, kitertió| propagandáját megérlelte az idő, igazolták az események és hitelesítette maga, Magyarország miniszterelnöke. Elég voll a meglepetésekből! írja dr. Kozma ]enö a Vásárpénztár ügyével kapcsolatosan, fölvetve a kérdést, hogy ki van-e zárva az a lehetőség, hogy más üzemeknél és intézményeknél hasonló meglepetések érjék az autonómiát, az adminisztrációt és Budapest polgárságát? Megállapítja, hogy a pártok ugyanott ültek a Vásárpénztár igazgatóságában, de az üzemek adminisztrációjába erőteljesebb beleszólási joguk és alkalmuk alig volt, mint ahogy más üzemeknél is alig van. Tehát a Vásárpénztárnál történtekről tiszta képet nem alkothattak, annak fontos ténykedéséről előzetes tájékozódással nem rendelkeztek. A vizsgálati adatok halmaza, éppen, a_pártok-részéről kiküldött igazgatósági tagoknak szolgált vaskos meglepetésekkel, nyilvánvalóan azért, mert gátolva voltak az ügyekbe való betekintésben, holott a felelősségük adva van az intézmény összes gesztióiért akár az igazgatósági ülés elé hozták, akár pedig mint belső adminisztratív ténykedéseket intézték azokat az üzem vezetői és tisztviselői. Ez így nincsen rendjén, az ilyen meglepetésekből egyszersmindenkorra elég volt. Budapest törvényhatósága hajlandó minden radikális intézkedésre, hogy megelőzze az ilyen vagy hasonló meglepetéseket. Fel kell vetni nyíltan és őszintén a kérdést: van-e az üzemekben vagy más intézményünkben olyan elképzelhető probléma, amely bennünket újabb meglepetések elé állíthat? Arról feltétlenül megnyugtató közlést vár és követel az autonómia és a főváros közönsége, hogy minden üzemben meg van-e az adminisztratív ellenőrzés, amely kis és nagy gesztiókra kiterjedve minden kínos és kellemetlen meglepetést megelőzf Ha nem látjuk a megnyugtatás bizonyítékait, úgy elhárítunk magunktól minden felelősséget, akik nem látunk be az üzemek munkájába. Az autonómiának nincsenek és nem is lehetnek titkai semmiféle vonatkozásban. A főváros vezetőségének kötelessége, hogy aggályos vagy nyugtalanító jelenségeket az intézőszervek elé hozzon: megadjuk számára a legbrutá- lisabb felhatalmazást ahhoz, hogy egy- egy üzemnél rendet teremtsen. A helyzet tisztázása érdekében jelenti ki ezeket Kozma Jenő dr. a „Fővárosi Hírlap“ útján. I le is zárták — de sajnos, eredmény nem mutatkozott. Azóta a kérdés le is került a napirendről. A fenti évfordulón kívül most aktualitást ad e nagy kérdés ujrafelvéte- lének az a körülmény, hogy a székes- főváros mérnöki hivatalában éppen most folyik a Táborhegy végleges szabályozásának munkája, továbbá az óbudai hídépítés előmunkálata, amely hidat, azt hisszük, nem Attiláról kellene elnevezni, — amint tervezik, —- mert Attila ismeretlen sírja valószínűleg a Tiszában van, hanem Árpádról, aki csakugyan a Duna mellett, az óbudai hegyvidék keleti peremén alussza örök álmát. Előre kell bocsátanunk, hogy az óbudai begyvidék e keleti, Dunára néző része már a rómaiak idejében temetkezés helye, nekropolis volt s később, is a gótok, gepidák, avarok, akik legszívesebben utak és folyók mellé temetkeztek sorosan, szintén ide hozták halottaikat. A középkor e nomád népeinél a kremáció (égetés) volt alkalmazásban, mig a már megtelepedettekÍ nél a humáció (földbetemetés) divott. Ez úgy történt, hogy az előkelő halottat kő vagy cserép, ágyra, a sík földre helyezték, fölébe ugyancsak kőből hosz- szukás, nem kerek kúpalakú, hantot emeltek, erre a belső ú. n. kurgán-ra jött a nagy kúp, az ú. n. „húnhalom,“ A honfoglaló magyarok ősi szokás szerint szintén nagy súlyt fektettek arra, hogy a sirok patakoknál, bővizű források közelében, vagy élénk közlekedési vonalak mentén legyenek, hogy a viz felélessze az elszáradt lelkeket, a túlvilági zarándoklásban. Erre a célra a bécsi út nyugati oldalán húzódó óbudai hegyvidék úgy vizbősége, mint a lábánál elhúzódó fontos régi országutak révén kitünően megfelelt. Azok, akik ma ide kirándulnak, nem is sejtik, mily, megszentelt helyen járnak s lépéseik talán éppen Árpád vezér hamvai ■fölött dobognak, mert — köztudomás szerint.— Árpádot, is itt temették el. Régi Írásokban nyoma van annak, hogy a törökök és Óbuda régi lakosai e helyen rengeteg sirkövet, szarkofágot ástak ki. Ezeket akkoriban egy helyen halomba rakták, a köveket házak építésére, a kőkoporsókat pedig jtatóvályuk- nak használták fel, úgyhogy bizony ezekből ma már nem sok maradt fenn. Tudvalevő, hogy az Óbuda—szentendrei utat is állandóan római vízvezetéki kövekből javították. Azt a körülményt, hogy Árpád sírja Óbudán van, Béla király névtelen jegyzője, Anonymus említi még: ,,Oesta Hungarorum“ című művének 52-ik fejezetében; itt azt írja, hogy „az TTr megtestesülése utáni 907-iik esztendőben Árpád vezér e világból elköltözött és ünnepélyesen eltemetteték Óbudán egy kis patak forrása fölött, mely kőmederben száll alá Attila király városába, bizonyára a várárok vizének táplálására, hol is a magyarok megtérése után amaz kisebb egyház épült a „Boldogságos Szűz Mária" tiszteletéire, amely „Fehér“-nek nevezteték.“ Ezek szerint tehát Árpád nem csatában, hanem otthon, 1 Óbudán .iEtzel- burgban“ halt meg kb 20 évvel a honfoglalás után. Ez az Etzelburg (Attila- vár) a mai Szépvölgyi út kezdetén annak jobboldalán, az Újlaki téglagyár régi telepén állott. Azt is tudjuk, hogy az Anonymus említette Álba Maria egyházat 1015-ben építette Szent István királyunk az erdélyi Gyula, a besenyő Keán és a temesi Ohtum pogány vezérek ellen vezetett három győzelmes hadjárata után, elesett vitézeinek emlékére, az óbudai nekropolison, amikor Árpád sirdombja még csak alig 110 éves volt. Ennek a bizonyára román- stilű kápolnának nyomát, mely valószínűleg nem a sirdomb tetejére, hanem melléje épült, még 1524-ből származó oklevelekben is megtaláljuk egész a török időkig. De igen sok adat őrzi emlékét az ennél régebbi időkből is. Az 1330-ban történt szomorú Visegrádi Záh Felicián eset után Nagy Lajos Erzsébet anyakirályné részére az óbudai prépostságból nagyobb területet vett át 1355-ben, amelynek ellenében az viszont Zala megyében 4 falut kapott. Ez az óbudai birtok a Margitszigeten levő Ciprussá apácazárda (később tohercegi nyaraló) irányábaju kezdődött Óbudán s a Hármashatár- hegy és mai Gúggerhegy akkor Mogyoróshegy megkerülése után ugyancsak a szigeten végződött. Az erre vonatkozó oklevélben a határok pontos megállapítása végett ú. n. metálísok, határpontok szerepelnek (épületek, utak stb.) s a XIII. metális ott volt, ahol a „magna via*“ a nagy út, amely Álba Mária felé vezet, a „vallis crepido, a völgy szakadékján beletorkollik az esztergomi (ma Bécsi útba)." Ezt a határjárást IL Lajos király idejében 1524-ben (Mohács előtt 2 évvel) még egyszer meg kellett tenni, még pedig azért, mert a pontos határok ügyiben a királyné birtokához tartozó óbudai cívisek és a prépostság között vita merült fel. Ugyanis a királynői birtokon az adó kevesebb volt s így a polgárok azt akarták igazolni, hogy földjük nem a prépostság, hanem a királyné terűÁrpád sírja Óbudán Margittay , Ritán! dr. tanulmánya eredeti felvételeivel.
