Budai Napló, 1932 (29. évfolyam, 1069-1105. szám)

1932-08-19 / 1092. szám

Budai Napló kezett meg a Kormányzó ur őfőméltósá- gáról, Apponyi Albertról, akihez régi ba­rátság fűzi, köszönetét mondott a Hollós Mátyás Társaságnak a lelkes támogatá­sért és végül bejelentette, hogy ezentúl mindig Budapesten át tér haza Qenfből. Lelkes, hosszas ünneplésben volt része a fejedelemnek és a magyarokat kitüntető szavait a háznagy köszönte meg. ‘Rágd meg f)armincf)áromszor ^ «rin« o vai?' De eszembe Jutotl BUDUN 1686-ban Buda vára elfogla­lásának és az utolsó Budai pasa Arnaud AbduraQmán Abdipasa f)ösi halálának 245. évfordulóján Buda vára! Budun ős vára! Sok vér folyt bástyáid alatt. Testvér testvér ellen harcolt büszke tornyaidért és a török erő­sebb volt. De az erősebb testvér talán nem győzni, hanem testvériesülni akart. Ide, Budunba hozta lelkét, de az itt nem vert gyökeret. Itt állt a Mehmed — dzsámi, itt a hosz- szú csarsi.. .Sok-sok kút, amelynél a hí­vők áhítattal mosták orcájukat... S a szent dzsámikban térdet hajtottak. Virult a rózsa s a szent bülbül torkából vidám dallam csattogott... De újból fellángolt a harc. A testvér-vér újból patakokban ömlött, tűzkő szikrázott, puska ropogott s a Szelatin — dzsámi lángba borult. A két testvér újból élet-halál harcot ví­vott büszke ormodért... És most: a másik testvér kerekedett felül. Harminc ágyú dörgött s porrá zúzta ősi falaidat. Abdttrahmán Abdi pasa holt kezéből ki­hullott a kard s a nap fénye gyászra sö­tétült..-. ­Pénteki nap volt Eltűnt a mecset, eltűnt a csarsi, a sok kút beomlott... Elhervadt a' rózsa és hallgat a -bülbül. De a két testvér most talán —_ egymásra talál! Mehmedaglcs Izmait Két idézet... Francois Coppé és MicQelet nyilatkozata Talán sohasem volt olyan aktuális bi­zonyos idegen nagyságok régebbi nyilat­kozatait a magyar nemzetről idézni, mint inpst„ ebben. az évtizedben, amikor a nyu­gat leplezett barbársága álarc nélkül, mez­telenül Jelentkezett, örökre elíávolítva ezt a megkínzott nemzetet a.nyugattól. DÁKITS MIHÁLY DR. a szegedi görögkeleti magyar plébános hazafias felbuzdulásában írja nekünk a kö­vetkezőket: . „... Hol vannak a híres francia hiszto- rikusok, akik a hazugságot szóró uraik­nak, amikor a velük szemben mindenkor j lovagias magyar nemzet felett oly ember­telen Ítéletet mondottak, odadörögték vol­na hazájuk nagy fiának, Francois Coppé- nak a magyarokról mondott gyönyörű mondását, amelyet abból az alkalomból adott közzé, amikor. 1885-ben a pesti or­szágos kiállítást meglátogatta. Ez igy szól: „Tündéri útat tettem Magyarország­ban, minket, vagy negyven franciát ven­dégül látott amaggyar nép s bennünk egész Franciaországot éltette és ünnepelte. Szá­momra ez felejthetetlen emlék. Csak le kell hunynom szélűimet, hogy újra lás­sam a kivilágított városokat, a hatalmas termeket, ahol a tokaji borral telt pohara­kat a-mi tiszteletünkre emelték fel, s a MarseillaiSet és a Rákóczi indulót a mi tiszteletünkre húzták a cigányok zúgó he­gedűiken. Magyarország, ekkor rendkívül nagylelkűen és nemesen viselkedett: ke­zét nyújtotta a legyőzőiteknek. Bizonyos, hogy vereségünk után is akadtak derék barátaink, de az 1870-iki gyászos háború után Franciaország ekkor először érezte, hogy egy nemzet, egy egész nemzet nagy rokonszenvvel fordult feléje.“ Vagy hol van Micftcleí-nek, a híres francia történetírónak a szelleme, aki a magyarokról a következően nyilatkozott: — „Vajha a francia történetírás leróhatná már egyszer hálájának adóját a magyar­sággal, a nemzetek hősével szemben. E nemzet hősi példájával felemel és meg­nemesít minket a magyar hősiesség ma­gas erkölcsi megnyilatkozása.“ .S íme negyvenhét év után az a nép, amelynek a legyőzetése után a magyar nemzet nyújtotta először baráti jobbját, ez a nép, amely így nyilatkozott a magyar lovagiasságról és a vendégszeretetről, a világ itélőszéke előtt, mindent elfeledve, elsőnek mondott felettünk halálos ítéletet. Mert hogy ennek a szörnyű Ítéletnek ve­zető bírája a francia volt, az kétségtelen! Magyar testvérem, akit a jó Isten is szabadnak, becsületesnek és igazságot szerető, lovagiasnak teremtett, ne csüg­gedi! Légy minden porcikádban magyar és feltámadsz! Van itt Budán egy úr, aki lelkes apos­tola a természetes éle‘mófa,kJS véleke- mészetes gyógyítási módnak. Úgy dik, hogy a mai embernek is lehetőleg úgy kell élnie, mint ahogy élt, az ősember Te hát elsősorban nyers dolgokat kell* . főleg gyümölcsöt, mint ahogy c megboldogult ükapáink, kik barlangok : laktak és erdőkben éltek. Tesz ugyan apostol koncessziókat is, mert megeng ’hetének véli, hogy a hüvelyeseket a-to- jást, a főzelékféléket főtt állapotban is meg lehessen enni, de már a huselede t az a leghatározottabban perhorreskálja. Találkoztam vele a múltkor az utcán. Megállít és megszólít: __ Na öreg sündisznó, hogy vagy. — Hát csak vagyogatok, vagyogatok! - feleltem neki. — Éppen, hogy a gyomrom nincsen valami rendben! öregszem, úgy látszik, öregszem! Gúnyos mosoly ült az arcára, mikor erre azt mondta: — öregszel? Mond inkább, hogy nem élsz ésszerűen! Vissza a természethez, apukám s akkor á'gyomroddal se lesz baj. De persze nektek hús kell! Nektek a hús­sal toxinokat kell a szervezetekbe bele­vinni? Hát csak dögöljetek meg! — Egyelőre még nem szándékozom! jegyeztem meg határozott - hangon. — Pedig az lesz a vége hamarosan, ha nem folytatsz természetes életmódot! Arra kifejtette a maga teóriáját és azzal fejezte be hogy: — Mindenek felett fontos pedig az ételt jól megrágni! Egy angol ember, Fletcher, — ejtsd Fleccsernek, — megállapította, hogy az embernek harmincliáromszor kell megrágnia minden falatot, ha jól akar emészteni. — Pont harmincháromszor? __Igen. Azáltal a falat jól megőrlődik és az étel jól átgyúródik a szájmirigyek ned­vével, ami végtelenül fontos! Ajánlom, hogy cselekedj így! És csak kis falatokat tégy a szádba. — Hát ezen lehet gondolkozni! — tű­nődtem magamban. Lehet, hogy van benne valami igaz A dolog elvégre is nem kerül pénzbe és nekem zsenge ifjúságomtól kezdve igen rokonszenves volt minden olyan dolog, amiért nem kell pénzt adni. — Szóval harmincháromszor? — szól­tam. — És az egész puha ételeket is? — Azokat is! Mert ismétlem: fontos, hogy a szájmirigyek nedve az ételt jól át­járja. Mikor délben hazamentem ebédre, meg­kérdeztem a feleségemtől: — Anyukám, mit csináltál ebédre? — Zöldborsó-levest, vagdalt-húst bur­gonyapürével és • tejben rizst kakaóval. Csupa könnyű dolog, minthogy a gyom­rodra panaszkodol. — Nagyon kedves vagy, fiacskám. De 1 ezentúl nem bal,' in" valamivel szilárdabb ételeket készíttetsz, mert én mától kezdve fleccserezni fogok! Az asszony ijedten nézett rám. — Mit csinálsz? ’ — Fleccserezek! —■ Hát az mi a fene? — Mód az élet meghosszabbítására, a gyomor rendbehozására. Abban áll, hogy én ezentúl minden falatot harminchárom szór megrágok. Feleségem és a gyerekek konsternálva néztek össze. Láttam, hogy ezt gondol­ják.: — Az öregnek meghibbant az esze! Fél­recsúszott az agyveleje! Vagy tán napszú­rást kapott. De én ezzel nem törődtem, hanem asz­talhoz ültem és nekiláttam az ebédnek. Itt most fölmerülj bennem ez a kérdés: — Mi történik a levessel? Azt is hár- mincháromszor kell megrágni? Levest rágni? Mikor a benne főtt borsó is puha mint a vaj?' De eszembe jutott: fődolog, hogy a száimirigyek nedve stb. stb. Hát harmincháromszor csámcsogtam minden kanál levesnél és harminchárom­szor rágtam meg a borsószemeket is. Egy órakor kezdtem és negyedhárom lett, mire a levessel végeztem. Családom csak né­zett és ijedt csudálkozás kifejezése ült minden arcon. Hát szó, ami szó, a fleccse- rezés lehet nagyon üdvös dolog, de hogy hosszadalmas is, az kétségtelen. Ezt még fokozottabb mértékben kellett megállapítanom a fasirozott húsnál, meg a pürénél. Ilyesféle fogással máskor öt-hat perc alatt végzek. Most eltartott a dolog háromnegyed ötig. Az étel közben ki is hült. De hát fődolog az egészség. Hogy a nagy rágástól az állkapcsomba beelállt a göros, azt föl se vettem. Elvégre minden kezdet nehéz és gyakorlat teszi a mestert. Majd belejövök. Háromnegyed ötkor került sor a tejben- főtt rizsára. Be kell vallanom, hogy ezt az ételt formálisan utálom. De eszem be­lőle, mert nem akarom megbántani felesé­gemet és mert a bendőmnek is meg kell telnie. De máskor mindig úgy tettem, hogy ezt a becstelen eledelt, úgy nyeltem le, mint a ricinusz-olajat. Behunytam a sze­memet, és nagyon gyorsan belenyomtam a szervezetembe azt a táp-vacakot. Most ezt Budapest 1932 augusztus 19 ÉHGYOMORRA NAPONTA IGYÉK EGY POHÁR Kristály vízef is fleccj>ereztem. És hogy én mit álltam ki, míg leharmincháromszoroztam a tejben rizst, arról nem jó beszélni se! Még következett a gyümölcs, úgy, hogy mire azt is agyonpépeltcm a fleccseri rá­gással, épen nyolc óra lett és elérkezett az ideje, hogy vacsoráljunk. Mit meséljek sokat? éjfél utáni fél egy lett, mire a vacsorával is végeztem. Akkor kimerültén rogytam hátra és az asszony meg a gyerekek cipeltek az ágyba Tetszik tudni, mi lett az eredmény? 1. A feleségem elválik tőlem. 2. A gyerekek lépéseket tettek az árva­széknél, hogy mint ön- és közvesélyes őrültet helyezzenek gondnokság alá. 3. Az álkapcsomat nyolc nap óta hideg vízzel kell borogatni, mert gyuladást kap­tam. Most már nemcsak harmincháromszor, de egyszer se tudok rágni. Mindezek után ünnepélyesen írást adok róla, hogy ha legközelebb megint találko­zom a természetes életmód apostolával, hát olyat kenek le neki, hogy harminchá- romszor megordul a saját tengelye körül, mielőtt jobblétre szenderül. Sváb. A reklám Székely Vladimir írásaiból n. ■ A reklámban mindg ketl valamirfek len­ni, ami megüsse, felrázza az ember figyel­mét és érdeklődését. Nézzük egy reklám- filozófus esetét. Berlinben egy kis ódon- dász boltja felett olvastam’ a következő feliratot: „Lépjetek be! De vesztek vagy nem vesztek, fütyülök rá!“ Kiváncsi voltam, ki az a különös úr, aki régi képeket, összetört székeket, porcellá- nokat, tubákos szelencéket árul, de köz­ben fütyül rá, hogy vesz vagy nem vesz valaki. Beléptem a boltba. A. boltos leg­alább 200 éves széken ült és pipázott — Guten Tag Herr! Mit kíván? — Mondja kérem — kérdeztem — ön valóban fütyül rá, hogy veszek vagy nem veszek?' — Nono, csak úgy elméletben. Jobb szeretem, ha valamit eladok, de ha valaki nem talál magának valót, azért nem akasztom fel magamat. — Én azonban azt hiszem, hfogyha az ember üzletet akar csinálni, akkor hívo­gatni kell és nem elriasztani a közön­séget. — Teszem is. A magam módján. Nézze csak ahová ön megy és áll mindenütt trombitálják: Ide, ide n. é. publikum! Itt a legolcsóbb. Egyedül állunk árunk jósá­gával. Nos és mit csinál a jó közönség? Tovább sétál. Mert nem hisz. Én is ki- .ordíthatnám a lelkemet, egy vevőt nem csalok be. De ha kiírom: Fütyülök rátok jó emberek! Akkor jönnek, merj- látni akarják azt a gróbiánt. Úgy mint ön. ön már a 14-ik, aki bejött... Derék -ódondászunk -valóban a reklám . filozófusa volt. A filozófiával azonban fel is lehet sülni. Bizonyos, hogy sóik köve­tője mégsem akad. Az árut igen is. kí­nálni, dicsérni kell. A fősuly azon van, hogyan? Hogy megragadja- ö is a tö­megek figyelmét, beedződjék a memóriá­ba; ötlet és humor is beszéljen! Ilyen volt egy amerikai, temetkezési vállalkozó hir­detése. „Minek élni ebben a siralom völ­gyében — mondotta — mikor már potom negyven dollárért fényes temetést bizto­síthat magának? Valóban csábító! A new-yorki temető­ben egy sírkövén következő felírat van. „Itt nyugszik Jane Smith az ismert Tho­mas Smith felesége. Ez emléket a férje emelte emlékezése jeléül, valamint annak a szolid munkának bizonyságául, mely őt mindig kitüntette. Egy ilyen síremlék mindössze 250 dollárba kerül.“ Egy kalilflrniai orvos hirdető oszlopo­kon és az újságok íiirdetésrbvataiban köz­zétette, hogy az ő kezelése alatt eltolt betegek temetési költségének felét viseli. Londonban tönkrement egy hajdani mil­liomos. Nyolcvannégy éves volt és mégis megkereste a kenyerét. Felcsapott reklá­mozónak. Belátogatott kocsmákba és belé­péskor elkiáltotta magát: Hurrá, három­szoros hurrá a vendéglősnek, aki a kör­nyék legjobb sörét méri. Most meglátott egy ismerős cipőkereskedőt. Háromszoros hurrá Willyam cipőkereskedőre, aki a vá­ros legjobb cipőit tartja. Egy-egy pohár sör, egy-két shilling min­dig kijárt az öreg úrnak, ami teljesen ki­elégítette. A legeredetibb s igazán nem. minden­napi reklámok közül való a következő, mely Kalkuttában esett meg: Egy vesze­delmes gonosztevőt végeztek ki. A kivég­zés napján kora reggel a kormányzó en- gedelmével bebocsátottak hozzá egy urat, aki hosszasan tárgyalt a halálraítélt­tel.- Tehát megegyeztünk! — mondotta végül a gonosztevő. Úgy van! Az örökösei ötszáz .fontot kapnak. A vesztőhelyen a kivégzendő engedélyt kért, hogy néhány szót szólhasson az egybegyűlt tömeghez. Az engedélyt meg­adták, mire a halálraítélt hangosan szólott: Ti mindnyájan, akik itj vagytok, halljá­tok és jegyezzétek meg, hogy a legjobb csokoládé a Williamson és társaié! Mozaikképek Haydn életéből — A Haydn-esztendö alkalmából — Irta: Fligl József. Haydn József, az ó-osztrák zene- poéta köré, akinek születése 200-ik év­fordulóját a művelt világ ez évi már­cius 31-én ünnepelte, a fantázia, az adomák és legendák egész láncolata fonódik-. Ez már abban lelte alapját, hogy egyetlen dalával, az osztrák néphimnusszal olyan népszerűségre tett szert, aminőt hasonló mértékben alig érhetett el más zeneszerző egy egész életre szóló munkálkodásával. Ez az érzelmes melódia tette a java- férfiul erejében levő művészt „Haydn papá“-vá, mert ezzel a szerzeményé­vel egy egész nép érzésvilágának adott kifejezést. Ez a dal, mely 1797. február 12-én, Ferenc császár szüle­tésnapján hangzott el először, az ő érzésvalódiságában olyan megindító hatást váltott ki, hogy egy csapásra néphimnusszá lett, hatása és közked­veltsége pedig olyan mérveket öltött, hogy mint néphimnusz nem maradt korlátozva egyetlen országra, hanem azt más országokban is más uralko­dókért ugyanazzal az érzéssel énekel­ték, sőt ez a dal túlélte az Idők poli­tikai váltakozásait is. Mint a köztár­sasági dal melódiája még ma is fel­hangzik. Haydn halálozási esztendeje az 1809-lkl év, amelyben a franciák meg­szállták Bécset és Napóleon Schön- brunnban ütötte fel szállását Haydn öregségét, aki ekkor 77 éves volt, a háborús események nagyon nyugta­lanították. Haydn, aki házsártos ter­mészetű nejétől elváltán, egyedül élt, akkoriban saját házában lakott sze­mélyzetével, t. i. egy hűséges inassal, akinek Elssler József volt a neve és aki a később világhíressé lett Elssler Fanny-nak volt az atyja, és egy ház­vezetőnővel. Haydn, amint kortársi forrásból tudjuk, nagy barátja volt a pontosságnak, és a kínos rendnek. „A lakás egy második élet!“ szokta mon­dogatni. Esténként átnézte a háztar­tási számadást, mert aki csak későbbi korban vergődött jólétre, az előtt minden felesleges költekezés esztelen- ségnek tönt fel. Haydnban mélysége­sen vallásos érzület élt és szeretettel csüngött emlékein is. Volt egy ládikája, telve sok min­denfele kapott medáliával, gyűrűvel, zsebórával, szelencével és más érté­kes csecsebecsével, amiket Ausztria, Poroszország, Orosz-, Francia- és Spanyolország, továbbá Portugália uralkodóitól ajándékba kapott. Ezt 4 ládikát egy titkos szekrényben tarto­gatta és azt a lehangoltság borús órá­iban elő szokta venni avégből, hogy ártalmában gyönyörködjék és fel- üdüljünj, Haydnnek az ő vallásos ér­zületében bizonyos hivő önbiztosság volt. Azt szokta mondani: ahol én va­gyok, ott van a békesség, ott harmó­nia uralkodik, házamat nem fenyegeti veszély. Ez a meggyőződés a francia megszállás nehéz napjaiban sokat len­dített sorsán. Haydnt egyébként I Braun v- Braunthal, az ó-német re­gényíró egy históriai regény (,,Napó­leon Bécsben“) középpontjába állítot­ta, mi mellett az agg komponistát és a szerencsétlen fiatal Stapsot, aki Na­poleon ellen merényletet követett el mmt géniuszt és démont hozta össze­függésbe. kor Haydn hivatalos volt a királyi I párhoz, így szólt hozzá: — Haydn, én Windsorban nyárra r berendezek egy lakosztályt és akkor időről-időre, téte-á-téte zenét csiná­lunk. Ezalatt pajkosan odakacsintott a király felé. Ez azonban így válaszolt:- Ö, én Haydnre nem vagyok fél­tékeny! Ez egy derék, német férfiú! — Felség, az, hogy ennek a jó hí­remnek megfelelhetek, — nevetett Haydn — az én legnagyobb büszke­ségem! * Haydn egyik legszebb menüettje az „ökör-menüett“. Az ennek a menüett­nek a keletkezéséről szóló adoma is szerfölött kedves. A mester ugyanis megrendelésre írta azt, még pedig egy bécsi mészáros részére- Ez egy napon felkereste Haydnt és elmondta neki, mennyire szereti az ő zenéjét, hogy tudja, hogy Haydn milyen ked­ves és előzékeny ember és hogy a zene minden ágában milyen kiválóan produkál; Haydn kétségkívül vala­mennyi bécsi komponista között az első és ezért nagyon szépen megkér­né Haydn urat, vájjon leányának a napokban megtartandó esküvőjére nem komponálna-e egy új menüettet, I egy vidám, tetszetős, uj kompozíciót, aminőt csakis a híres Haydn tud meg- 1 csinálni. Haydnt a hódolat ezen új | megnyilvánulása annyira meglepte, hogy nem tudta megtagadni e kére- j lem teljestését és megígérte, hogy két 1 nap alatt megírja a menüettet. A mé- .1 száros pontosan be is állít, hogy el­azt. a rémületet, amelyet Bécs vá- rosának a franciák által történt meg- szaHása idézett elő, az agg Haydn ha­lamnak tulajdonképp okául jelölik meg. Mindazonáltal fennmaradt az a legenda, hogy Napóleon és csapatai az agg osztrák zeneköltő hírnevének hó- do va, hazat és személyét magát vé­delemmel vették körül. Kortársak ír­lak, hogy egy francia katonatiszt Na­póleon megbízásából megjelent Haydn nazaban es azt az üzenetet adta át 0gy a..császár> aki bámulója a S ki Tn‘,enek’ azt &z hasítást adta ki, hogy a művész háza elé egy őrszem al ittassék fel .A francia cs? szar figyelmében Haydn még egyszer SÄ Mik?r a Lanciák vKo­A a .,Be.?s..Iutcain, katonazenéjük az e*?ylk * °r,°cszéP szerzeményét ját- szotta. Ámbár Haydnt ezek a megtisz­tel^6^ 6-k^ bizonyára kielégí- ^’ f,z'kai erőit mégis meghaladták a korszak nagy izgalmai és a hlstó- rlai esztendő márciusának utolsó nap­ján kilehelte lelkét. •’ üj - . íJÉ f,ng0,i királyi Pár többször meg­kísérelte, hogy Haydnt Angliához lán­colja. így a királynő egy ízben, ami­vigye a szerzeményt és örömének s hálájának nyilvánításában szinte nem ismer határt. Néhány órával később Haydn ablaka alatt hangszerek okoz­ta zörejt hall. Jobban odafigyel: csak­ugyan, az ő új menüettjének a hangjai ütik meg a fülét! Ekkor kitekint és ime, odalent a ház előtt lát egy jól megtermett ökröt, aranyozott szarvakkal és színes szalagokkal gaz­dagon kicifrázva és az ökör körül kör­ben elvonulnak a zenészek és az ő új menüettjét muzsikálják. Ekkor azon­ban örömtől sugárzó arccal már a mé­száros is feljön Haydnhez és annyira túlárad a hálától és boldogságtól, és addig nem nyugszik, míg Haydn há­lája jeléül a szép kompozícióért aján­dékul el nem fogadja a remek testal­katú ökröt. A menüett ellenben ezért viseli az „ökör-menüett“ nevet. * Haydn az ő híres oratóriumain kí­vül 40-riéd több kanont komponált, többnyire német dalókat, a szöveghez képest ünnepélyeseket, vidámakat és mindezeket igen csinosan, gondosan megírva, üveggel és kerettel láttatta el, amelyekkel azután ő maga díszí­tette szobái falait. Erről egyszer így nyilatkozott: „Nem voltam eléggé gaz­dag ahhoz, hogy magamnak szép fest­ményeket vásárolhassak és így -én magam clyan tapétát készítettem magamnak, aminővel nem mindenki dicsekedhetik. És most, ha egy kraj- cárnyi pénz sem maradna utánam, ezeket a dalokat itt csak el kellene vinni a zeneműkiadóhoz és jótáJok. érte, -hegy fedeznék; temetésem költ­ségeit,“ Fliegl József, Megnyilt Mocsári Antal ŰRI ÉS HfllDIVATÁRŐ ÜZLETE II. Margit körút 4. Elsőrendű minőség Olcsó árak ...Ha az ébredő Kelet megszerzi a maga szabadságát és egyenrangúvá teszi a Kelet minden népét, akkor a magyar nemzet lesz az egyetlen, amely föltétle­nül .számíthat -keleti testvéreinek segítsé­gére, mert az Egyetlen nép volt Európá­ban, amely nem pusztította el a török em­lékeket, pedig itt hódító volt az izlám. Ezt tudja az egész mohamedán világ és bizonyítja az az igénytelen kis tiirbé, amely a nagy mohamedán szent Qiil Baba sírja fölé épült, mert harmadfélszáz éve, hogy sértetlenül áll... Ha van város a nyugaton, amely joggal hívja vendégül a mohamedánokat, akkor ez Buda, az ősi Budun és ő, az emir, mindent el fog kö­vetni, hogy a zizlám -hívei a legtávolabbi Keletről is ellátogassanak ide, ahol a be­tegeskedők gyógyulást, az egészségesek testvéri rszéi-etetet találnak... A nyugatot bántotta, csak a magyar örült a plevnai, győzelemnek... ö maga nem török, ha­nem arab, de testvére a töröknek, aiki vi­szont a magyar testvére s így az arab és sr magyar testvérek... Két nemzet szim­patizál a mohamedánokkal: a magyar és a lengyel... A Kelet újra ébred! Mutatja a japán, a kínai és az indiai mozgalom és a- jövő a Keleté! ... Ázsia ezermilliő lelket számlál és a Keleten csaknem 400 millió mohamedán él... A | magyar testvérül fogadta az ide­genből idemenekült mohamedánokat és ezért számíthat a Kelet hálájára... A magyar kérdés nem vehető le többé a mohamedán világ napirendjéről... " Beszéde végén nagy. tisztelettel emlé- |

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents