Budai Napló, 1932 (29. évfolyam, 1069-1105. szám)
1932-04-10 / 1079. szám
Budapest 1932 április 10 2 ____________Búdat Haplfl A fővárosi telkek és az örökhaszonbéres rendszer. Kozma Jenő és Becsey Antal a. parcellázások mellett. Egyre több és több oldalról felhangzott az a vélemény, hogy a főváros tulajdonában levő ingatlantömböket is parcellázni kellene. A Budai Napló kérdést intézett lapunk egyik barátjához s tőle a következő információt szereztük: Ismételten foglalkoztam már a fővárosi telkek értékesítésének problémájával. Különös aktualitást ad ennek a kérdésnek a Tabán, építkezésének ügye, amely időnkint fel-fel kerül az érdeklődés középpontjába, hogy azután újból alámerüljön a csendességbe. Legutóbb Kozma Jenő és Becsey Antal föv. bizottsági tagok foglalkoztak a nyilvánosság előtt a kérdéssel | mindketten hangoztatják, hogy a fővárosi telkeket értékesíteni kell. Becsey Antal rámutat arra, hogy a kisexisztenciák a külvárosok leié törekszenek s lia a főváros területén nem vásárolhatnak telkeket, úgy a környékbeli községekben keresnek lakást s Budapesten szerzett jövedelmeiket ott költik el. Becsey 6 millió négyszögöl fővárosi telekkel számol, amely ma 600.000 pengő hozadékot ad s a fővárosi telkek értékét 50—60 millióra teszi. Becsey, mint mérnök ember számol az-l zal, hogy a fővárosnak tavasszal mégis csak építkező és beruházó munkálatokat kell végeztetnie s így a telekvételár egyrészét beruházásokba kívánja fektetni. Kozma Jenő nagy vonalakban foglalkozik a parcellázások kérdésével, azt szükségesnek tartja, sőt tovább nienőleg megoldhatónak véli azt is, hogy , magánkézben levő nagyobb ingatlanok parcellázását a főváros lehetővé teszi azzal, hogy a közművekről gondoskodik. A parcllázát; ügye tehát homloktérbe került s így nem lesz káros, ha rámutatunk egyes jelenségekre, amelyek a parcellázás elgondolásán némi korrekciót tesznek szükségessé. A fővárosi telkeket két, sőt három kategóriába kell sorolni. Belterületi telkekre, a Tabánra és a perifériákon levő ingatlanokra. A főváros vezetőségének aligha az lebeg a szeme előtt, hogy az ingatlanokat egyszerűen felparcellázza, azokat áruba bocsássa, hogy az ingatlanok gazdát cseréljenek s azzal pont, az akció ezzel véget is ért. A fővárosnak csak az lehet a célja, hogy az ingatlanok úgy cseréljenek gazdát, hogy az új gazda a területek beépítéséről is gondoskodjék. Munkaalkalmat és értékképzést akar látni minden józan fővárosi polgár. Tisztában vagyunk azzal, mindany- nyian, hogy ma a telekvételárát s az építkezésekhez szükséges tőkét — egyszerre együttesen, — vajmi kevesen tudják előteremteni. Azt, hogy az értékesebb telkek gazdát cseréljenek s a parcellázás csak elmélet maradjon, senki sem akarja. Ez ugyanis telekspekulációra vezetne. Ma inkább, mint valaha, a fővárosi telkek értékesítésének egyetlen módja az örökhaszonbérleti rendszer alapján való értékesítés. Téved, aki azt hiszi, hogy az örökhaszonbérleti rendszer hazánkban ismeretlen fogalom. Csak abban és annyiban különbözik hazánk Anlgliától, Olaszország egyes városaitól és az Északamerikai Egyesült Államoktól, hogy ott a bépítendő területek túl drágák voltak s az örökhaszonbérletbe adott területtől nem akart megválni a tulajdonos s végül, hogy az örökhaszonbérleti rendszer kölcsönös jog- biztonságot jelenítvén, kívánatos ingatlanszerzési mód. A főváros ingatlanainak értékesítésénél az örökhaszonbérlet-rendszer alkalmazandó, mert az új tulajdonos a szuperficies tulajdonos ma telekvételárat és építési költséget előteremteni nem tud. Már pedig csak azért adni el ma telkekéit, hogy az új telektulajdonos ne építkezzék s csak telekspekulációt végezzen, ez nem lehet célja egyetlen városi polgárnak sem. Azt a célt, hogy a főváros a telkek eladási ‘ árából beruházásokot végezzen, azt1 el lehet érni az örökhaszonbér tőkésítése útján is. Becsey Antal 25—30 millió értékű munkát vél elvégeztetni a telek vételárából. A mai körülmények között kérdéses, hogy kik, honnan tudnak kifizetni 25—30 millió vételárat, míg az örökhaszonbér tőkésítésével s hosszúlejáratú kölcsönné való transzformálásával ez az összeg, sőt ennél nagyobb is elérhető, biztosítható és kontrollálható. Csak a telekspekuláció biztosíthatná a telkek egyrészének eladását s az összeg egyrészének bevételét, egyébként a telkek beépítetlenül maradnának és a főváros nem érné el célját: a munkaalkalmak szerzését és a Budapesten keresettel biróknak Budapesthez való kötöttségét. Aki az örökhaszonbérlet jogi fogalmával nincs 'tisztában, azt hiheti, hogy csak bérletről van szó s ilyen bérleményt nem szívesen szerez senki. Ámde az örökhaszonbéres birtok az új tulajdonos által, ha arra építtetett, eladható, az Ingatlan örökösödés tárgyát képezheti, sőt jelzálogilag is megterhelhető. Ezen a címen a „Steindl céh" Hazai Művészetet Pártoló Egyesület áprilisi egyetemes összejövetelén tartott előadást dr. techn. njlaki Müller Pál kereskedelmi tanácsos, vezérigazgató. Az építkezésnek művészi kiképzés, technikai felhasználás és gazdaságossági szempontjából tárgyalta az egyes jellegzetes legújabb anyagokat és ismertette nézete szerint a jövő fejlődés irúnyzatáf. Visszanyúlva az ókori egyiptomi, babilon, assir építőművészet anyagaira, melyeket a múlt évszázad ásatásai ercd- ményeképen a csodás londoni Britisch Museum és a páratlan berlini Előázsiai Múzeumban láthatunk felállítva, beigazolódik, hogy ez ókori népek nemcsak feltalálói, hanem a legtökéletesebb művelői voltak az építési kerámiának. Az égetett anyagot, mint nemes anyagot méltatta, amely több évezredes időpróbát állott ki. Az utóbbi évek legújabb anyagait, az építkezések külső falát és belső burkolási célokat szolgálva mutatta be mintákkal a Klinker, továbbá a matt mázas tégla és fayence készítményeket. A hátsó falazatot illetőleg bemutatta a muH évi Flórián-té- ren végzett római ásatásokból kikerült téglákat, amiket a X-ik légió égetett a budai nagyszerű anyagból. A mai fejlettebb igényeknél a hátsó falazat anyagával szemben támasztott nagyobb követelményeket és ezeknek megfelelően a téglaipar legnagyobb vívmányának tartja az apró üregű, sejt rendszerű anyagot, amelyeknek felhasználása válaszfalak és emeleteket elválasztó födémek kiképzésére is kitűnőek. Tárgyalta a mészhabarcs szerepét és rámutatott a külföldi példák alapján, hogy a lövőt illetőleg nálunk Magyarországon is bevezetendő lesz majd a hydraulikus tulajdonságú mészhyd- rát por. Mint technikai felkészültség ragyogó példáját hozta fel a háború alatt és utáni időkben nagy tökélyre szert tett speciális Portland cementet és ennek beton és vasbetonként való alkalmazását. Vázolta azt Mintha valami gonosz tervszerűséggel üldöznék Buda nyaralásra alkalmas részeit, olyan érthetetlen, hogy a budai hegyvidéknek éppen azok a részei, amelyek önként kínálkoznak, szinte arra vannak teremtve, hogy e világváros népének lehetővé tegyék az olcsó nyaralást, vagy hozzáférhetetlenek, vagy annyira elhanyagoltak, hogy sehogy se tudnak hivtásukhoz méltón fejlődni. A Szépvölgy romantikusabb a Hiivösvölgynél, de megközelíthetetlen, az Óbuda—Újlak felett elterülő hegyoldalt a cement- és téglagyárak gyilkolják, a Parkasvölgy-be csak vízmosás vezet és két szemközt jövő kocsi ki se térhet egymásnak. Sőt az új tulajdonos örök tulajdonába megy át, ha egy összegben a tőkésített örökbért lefizeti. A főváros állandó költségvetési bevételhez jút s a bérösszegek tőkésítésével saját intézményeitől vagy bankokból nagyobb kölcsönhöz juthat. A fővárosi Jbérházakat 20 millió pengőre értékelik, amelyekre vonatkozólag Becsey Antal úgy vélekedik, hogy „ezek az ingatlanok betöltötték hivatásukat. nem jövedelmeznek, tehát Itt a legfőbb ideje, hogy a főváros ezeket megfelelő körülmények között eladja." Úgy véljük, hogy ezután a premissza után s a mai pénzviszonyok között, még ha a transzfer pénzek erre a célra való fordítására gondolunk is, eladásra és csakis eladásra gondolni nem opportonus. Erről majd legközelebb... Az építőipart feltétlenül és nagy arányokban érdeklő kérdéshez való szakszerű hozzászólásnak szívesen adunk helyet, hogy ezt a kérdést, mely a főváros új gazdaságpolitikai irányának alapját képezheti, minden oldalról kellően megvilágítsuk. a nagy fejlődést a kályha és kandalló gyártás körül, melynek eredményéképen sikerült úgy technikai kivitel, mint művészi kiképzés tekintetében magyar áruinkat egyenértékűvé tennünk a külföldiekkel, úgy, hogy ez árúkban a még néhány áv előtt meglehetős nagy importunkat évről évre csökkentettük. Ismertette az agyagkályha gyártás legújabb vívmányát a villanytároló kályhát. Kitért az építőipari anyagok standardi- zálúsit kérdésére is, ismertette a 130 millió népességű, 48 álla mii, 900 önálló város- rendezési joggal rendelkező # Amerikai Egyesült Államok példáját, ahol szakférfiakból álló bizptt^ágok működése eredményezte, hogy 44-féle hátsó falazati tégla méreteit egyre, a 75 fajta homlokzati tégla méreteit kettőre, a felülvilágító 120 ablakot hatra stb. stb. voltak képesek szabványosítani. Ezzel szemben nálunk egyedül csak Magyarországon a háború előtti egyféle téglaméretet kettőre emeltük. Szabványosítás kell minden olyan cikknél, amely nem a művészi kiképzés rovására megy, pl. ajtóknál, ablakoknál keresztülvihető és ezáltal lehetővé tétetnék a meglévő ia- és vasárúgyárak termelésének egyenletesebb kihasználása, mert képesek lennének készletre dolgozni abban az időben is, amidőn az építkezés szünetel; A céh elnöke Hültl Dezső dr. felsőházi tag, a budapesti Műegyetem rectora, mag- nificusa köszönte meg az igen érdekes és tanulságos előadást és hosszasabban méltatta Müller Pál működését az . építőipar terén, kiemelve, hogy technikai felkészültsége és munkálkodása révén oly kiváló különösen agyagipari új cikkeket hozott forgalomba, melyek nemcsak vezetése alatt álló vállalata, hanem a köz szempontjából is hasznos újításoknak minősíthetők. Nézete szerint szintén nagyon fontos a szabványosítás kérdése, mellyel foglalkozni szükségesnek tartja. Ezen utóbbi kérdéshez hosszasabban szóltak még hozzá Róth Miksa kormányfőtanácsos a céh alelnöke, Dembitz Gyula kormányfőtanácsos és Hauswirth Ödön a céh titkára. A Hiivösvölgyön túli résznek, ahol egész új városrész épült REMETE KERTVÁROS néven, se közlekedése, se világítása, se vize nincsen. Pedig ez a vidék a tisztviselő társadalom számára teremtett nyaralóhely. Aki déllután 2 órakor leteszi a tollat és villamoson tett rövid út után már otthon van, napja kétharmadát üde, hüs hegyi levegőn töltheti. De mintha a hűvösvölgyi végállomáson túl be volna szegezve a világ. Szűk rossz út vezet tovább, őszkor, tavaszkor sáros, gyalogjárdája nincs, lámpa nem; világítja. A bécsi autóbusznak itt kellene befutnia: Budára, hogy az érkező idegen kellő fogalmat alkosson a világfürdőről és feledhetetlen maradjon előtte Buda-Bath, már a belépéskor. Nem! Mi a legszegényebb városrész legelhanyagoltabb útján vezetjük be az idegent a városba. A Hidegkúti útról balra fordul az út Remete-Kertváros felé, de ott már az elhanyagolt falu minden mizériája vigyorog felénk. Sötétség. Borzasztó a városi fényhez szokott szemnek. Igaz, túl van Budapest határán, de csupa! fővárosi ember lakja. Ezek szívesen vennék a pesti világítást, közlekedést, vizet, gázt. Saját üzemei érdekében kellene mindent oda kivinni. Ha a Beszkárt vonalakat épít Erzsé- betfalvára, mért nem építi ki azt a 3—4 kilométert Remetére? Csak 3—4 száz méternyire kellene a végállomáson túl az erdőben utat vágni, néhány öreg fát kiirtani és már hidegkúti határban járna a villamos. A szénatéri hurokban járó kocsikat szaporítani ' sem kellene, mert ha a 61-es futhatna a végállomásig, akkor a 83-as futhatna Remetére. Ott most menetrend nélküli rozoga autóbuszok járnak, amikor a kocsi megtelik. Pedig tulajdonképen ott van létjoga a villamosnak. Amint ez kiépül, a villák egész sora épül útja mentén és a Hüvösvölgyön átfutó Hidegkúti út hatalmas nagy útban folytatódnék két- két fasorral a két oldalán. Most öli ezt a! vidéket a vízhiány. Minden mélyebbre fúrt kút azt bizonyítja, hogy víz ott is van. A kérdést megvilágítja az európai hírű szakember PÁVAI VÁJNÁ. FERENC DR. főgeológus, főbányatanácsos alábbi szakvéleménye: A budai hegyvidék vízellátása fontos nagy problémája a Fővárosnak. Évek óta csinálok propagandát a Budai Naplóban annak a gondolatnak, hogy geológiai munkálatok alapján mélyesztctt fúrásokkal keressük meg a budai hegyek rengeteg sok karsztvizét s abból lássa el magát a budai hegyvidék. A Budai hegyek körülbelül 130 m. tengerszín feletti magasságig a dolomit és mészkő repedéseiben és üregeiben tele vannak nagyszerű egészséges ivóvízzel. Ez a, víz annyira, meg van, hogy .a Buda vidékén levő szénbányáknak a legnagyobb veszedelme és sokszor sokezer köbméter mennyiségben omlik be azokba, nem egy bányaszerencsétlenséget okozva. Sok keveredik ebből a karsztvízből a budai hőforrások vizeihez s azokat hűti. Ezt is meg- kellene akadályozni. Örömmel mondhatom, hogy propagandánknak már mutatkozik az eredménye. Úgy hallom a főváros még az idei nyár f°lyamán megindítja az ezirányú geológiai kutatásokat. Bízom benne, hogy az azokat elvégző kollégák meg fogják találni a módját annak is, hogy a bizony kissé magasán fekvő „Remete Kertváros“ vízzel való ellátása helyesen és olcsón oldassék meg. Nem akarok a munkálatoknak elébe vágni és különösen hivatatlanul a mások munkájába beleszólni, csupán örömömnek adhatok kifejezést, hogy itt is a megvalósulás felé közeledik egy olyan gondolat és terv, amelynek a Budai Napló évek óta: az előharcosa. * A vízhiányon is segíthet különben ez a város, amikor kint, ai megye területén, de közvetlen szomszédságában nyaralnak polgárai, mert a Jánoshegyi vízmedencét okvetlenül megkell építeni. Akkor már strandfürdő is létesülhet, ami egyszeriben divatba hozná ezt a nyaraló helyet. Mert minden nyomorúsága dacára Remete Kertváros most is fejlődik és gyarapodik. Vannak lelkes vezérei és ma már egyesületbe tömörültek amelynek élén LENGYEL ZSOLT államtitkár áll. Egyesült erővel, bölcs vezetéssel, belső erőtől hajtva kell, hogy elérje mindazt, amire ennek a nagyjövőjű nyaralóhelynek szüksége van.- (V. B.) SZENT QjLlíé r t gyÖgy f ü'rdő Vlzgyógyl ntézet, hullám- és napfürdő Külön férfi és női osztály. A legmodernebb berendezés. Szakképzett személyzet I ÉHGYOMORRANAPONTA ICYÉK EGY POHÁR Kristály vi2e, SZENT IMRE GYÓGYFÜRDŐ (R A C F Ü R D ö) Erősen radioaktív és rádiumelemet tsrtalmsió természetes 424 C° földes-meszes hőforrásokkal Kél női és egy úri-gőzfürdővel, _ valamint kö- és kádfürdőkkel. Az összes gyógytényezőkkel " — — felszerelve. . Egész éven át nyitva. MEGNYÍLT Buda látványossága a fényesen átalakított I „STAMBUL" nagykávéház 11., Margit-körut 1. szám Telefon: 54-0-97 54-4-28 Károlyi Árpád kombinált zenekara Külön termek. Szinházi vacsorák Tulajdonos: OTTÓ DEZSŐ BELLEVUE SZÁLLODA ÉTTERMEIBEN ESTE Á N C Elsőrangú koncert- és táoczene Európa előkelő restaurantjai között foglal helyet. Füst- és pormentes levegő. Este kétféle menü 3 és 5 pengős. Déli menü 2.50 Asztalrendelés: A. 528-48 Uj vez&iés alatt megnyílt SZÉPASSZONY ■ VÁRA (mit BAGOLYYÁR) $ ERDÉLYI DOLLY TRIÚ HAN6VERSENYEZ POMPÁS ÉTELEK NAGYSZERŰ ITALOK. Megszűnik a Belvárosi Cipőház PETŐFI SÁNDOR-U. 10. s í«postával szemben Cimre ügyeljen! BAol -lg terjedő vv |o árleszállítással árusítom a legkitűnőbb minőségű, legdivatosabb tavaszi férfi és női luxuscipőket! SZABÓ alkalmiárukereskedő SZENT ANTAL KEGYTÁRGY ÜZLET ÚJ HELYISÉGE II., MARGIT-KRT. 3-4. Ferencrendick templomával szemben, FIÓK': I., Krisztina-körút 8-10 FELD OLY vegytieztitó üzletében. Tel: 54I-26 Megjelent „Baylon Szent Paszkál élete“ Pálffy Erzsébet grófnőtől 325 oldalon, finom papíron ára 4.50 Legjobb tőkebefektetés A Horthy Miklós-út 75. ház Szövetkezet tehermentes öröklakásai Délkeleti fekvésű, modern, la kivitelű 1—2—4 szobás, hallos, lakásonkénti központi fűtéssel, azonkívül garszonla- kások és üzlethelyiségek. Felvilágosítás és jegyzés Budapesti Építő Szövetkezet, Budapest, V., Nádor-utca 20. Kedves zene minden este a Cs ászárfürdő éttermében A sokezer esztendős épitőmüvészet — ma! Újlaki Müller Pál érdekes előadása a modern építkezés anyagairól Se uiz, se fény, se utazás — Sötét pont a fényes város melleit — — A legalkalmasabb ’nyaralóQely — Hangulatos estik a Szeiffert kávéházban Csorba Gyula cigányzenekara muzsikál Tulajdonos: Tlhaméry Kálmán