Budai Napló, 1932 (29. évfolyam, 1069-1105. szám)

1932-03-12 / 1076. szám

1932. MÁRC. HÓ 12 XXIX- *vf. 1076. sz. SESS^^-1 J1 ......... ELŐFIZET ÉS: Egy évre . . 24.— P Kegyed évre . 6.— P Egyes szám 40 fillér. Egyesületek, amelyek­nek hivatalos lapja — tagjni f é 1 á r o n kapják Buda. érdekelt a várospolitika, közgazdaság, tár­sadalom, művészet és sport terén szolgáld újság HIRDETÉSEK Egy hasáb széles» egy m/m. magas sor, egyszeri közlésénél 30 F. Szö­vegsor éra 2P. Közgazdasági köz­lemények megállapodás szerint. A hirdetések dija mindenkor előre fizetendő Aifenüó HMetfiknek nagy kedvemén) Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budán, I., Bors-u, 24 Telefont Aut. 502—96. Hivatalos Oréikt délután 4-6-ig Külön utakon járnak mindazok, akiket ma a sors arra jelölt ki, hogy a nemzetet vezé­reljék és teljesen bizonytalan, hogy ezek az utak hol találkoznak, hol ke­resztezik egymást és mikor folynak össze egy nagy úttá, amelyen biztos jövő felé halad az ország. Az összefo­gás pedig sürgős. A tempó is különböző. Az egyik nyargal, vágtat: — hottó! a másik megáll, várva: — Ottó? Sehol senki, aki önmagából termelné kj azt a kö­zös célt szolgáló programmot, amely után indulhatnánk. Az egyik az agrár­csoport élén, egyedül csak a mező- gazdaság válságát látja, de nem tö­rődik a százféle gazdaság száz bajá­val. A másik az ipartól vár mindent, neki a búzatermelő paraszt — liekuba. Ez a tisztviselőt félti, — az a szabad foglalkozásúakat. Mindenki külön utakon jár. Az ország szekerének kerekei ká­tyúba fordultak a világválság ország­úján. Ezt a nagy utat mi nem tudjuk megjavítani, a világ mai rendjét meg­fordítani. Ezen a világúton sok sze­kér jutott a kátyúk sorába .A többi­hez csak annyiban van közünk, hogy mindegyik mélyebbre vájja a kátyút. Hogy a többi hogyan segít magán és együtt a többivel hogyan kerül ki a kátyúk sorából, — más kérdés. De a saját szekerünket úgy kell elindíta­nunk az összetákolt új országúján a világnak, hogy jobb útra kerüljön tói Ezt politizálva, csoportokba oszolva, ismét párttá összeolvadva csak azért, hogy újból más csoportokra oszol­junk, blokkba alakuljunk, fronttá egye­süljünk és egyesülve harcoljunk egy­más ellen — igazán nem lehet. Ezek gazdasági krízisek és ezeket gazdasági útón kell megoldani. Csak­hogy a mi gazdasági életünk a tudo­mány művelőivel annyira össze-vissza forrott, hogy éppen az a tudomány, amelyre a gazdasági kibontakozásnak ' szüksége van, hogy új utakat mutas­son, új lehetőségeket teremtsen, — mai érdekeltségeinél fogva erre a nemzetmentő munkára szinte kép­telen. Az eddigi hőenergiák kora és ural­ma megbukott, mert a produkált anyag hőenergiájának csak egy ötödrészét adja, a többi pedig elvész. A szén és olajfűtés kevés energiát, de sok kor­mot, füstöt, hamut termel. Ezzel szem­ben megnyitotta a tudomány a föld belsejében felhalmozott forróvíztö­megeket és már 127 fokos vizet is adott az Alföld. Tiszta gőz és olcsó, föltétlenül leveri a szenet. A Tudományos Akadémiának, a Földtani Intézetnek és más ilyen tu­dományos intézményeknek kellene itt most túlfeszített munkával ezt az olcsó energiát előteremtenie, új energia for­rások után kutatnia, hogy olcsóbbá tegye az életet, a gazdasági termelést és új termelési ágak létesítését. Füt­hessünk olcsóbban, olcsóbb villanyt termeljünk, ami olcsóbbá teszi a köz­lekedést, a világítást és minden vil­lannyal hajtott termelést, hogy össz­hangba hozza az életet a leszállított fizetésekkel. De nem lehet. Aligha van olyan geológus, aki nem bírna- érdekeltséggel a szén és olaj­termelésben. A szénkartel elnöke egyúttal az Akadémia elnöke is. Ezek­től az uraktól nem várhatjuk azt, hogy a nekik tejet adó tehenet leöl­jék. A szénbánya vállalatok, olajtrösz­tök nem kiabálnak a forróvíz után. Eredményes a nemzeti összefogás csak úgy lehet, ha ezeket a gátló kapcsolatokat erős kézzel letörjük, a tudományt elválasztjuk üzleti emlői­től. A -tudomány nem ismer megalku­vást, a tudomány nem osztozhat a keresztrefeszített, a haldokló nemzet palástján. Dubonai Pál. Briand csillaga Nyár utolján, ősz felé hajló időben, ha az Éjjeli égboltot szemléljük, időnkint fcl-fclvillan egy-egy csillag, amint elhagyja posztját s gyönyörű sugárívet írva le, elá- hanyatlik a mindenségbc. A csillaghullás, magábanvéve, gyönyörködtető természeti tünemény, de van valami fájdalmas érzés, ami csillaghullás idején az ember lelkét borússá teszi. Ha nem akarunk csillagá­szok, — a végtelen világűr tudósai lenni, akik tudják, hogy csak egy kozmikus da­rab kiválását s annak a levegőrétegbe Való bejutását jelenti a csillaghullás, ak­kor,' — mint egyszerű érző emberek, — 1 fájlaljuk a csillag letűnését. A néphit ab­ban a tudatban él, hogy valahányszor egy-egy csillag lchanyatlik az égboltról, mindannyiszor egy-egy élő ember távozik el az élők sorából. Az apró, kis, bágyadt fényű csillag, a robotoló élet névtelen munkása, a forgandó sors közkatonája; a másik, a fényes, a legfényesebb, azok sorából kerül ki, akik az élet fénylő korongján, napsugaras oldalált, hatalom- Dán, dicsőségben, hírnévnek örvendve él­tek. Aristid Briand valóban fénylő csillag volt a francia ég horizontján, sőt életében és halálában egyaránt oly kimagasló volt, hogy életének minden mozzanatáról tudo­mást szerzett az egész világ s halálát úgy vette hírül, mint egy hatalmas meteor aláhullását, eltűnését a világűrbe. Briand, a kispolgári mélységből, — amelyet annyi szakadék szel kcresztül- kasul, vergődött fel, előbb az életegzisz­tencia szintiéig, azután a kispolgári ügy­véd talárjában megindult a halhatatlanság felé, — fel a zenitig. Ágyudörgés és „dü­höngő“ béke korszakában tizenháromszor volt a szerencsés Franciaország minisz­terelnöke. Tizenháromszor s amikor ti­zennegyedszer már nem miniszterelnök, hanem köztársasági elnök akart lenni, akkor a kispolgári hatalmasság útját állta, — a kispolgári delegáltak szavazatai. Briand, mint Franciaország tizenháromszo­ros miniszterelnöke, nem lehetett a francia köztársaság elnöke. A fénysugár is megtörik, ha útját, íve­lését nem folytathatja s ha a sugárkévét üvegprizmán vezetjük keresztül. Briand, aki nemzetétől mindent megkapott, de nemzetéért fel is áldozott mindent: amikor útját egyenesen, felfelélvelését szabadon nem folytathatta tovább, megtört, mint a fénysugár, amelyet üvegprizmán vezet­nek keresztül. Aristid Briand csillaga még ott ragyogott a francia égen, de fénye már elbágyadt s míg a francia nép s a küzdelmes életet élő emberiség remény- vesztetten kereste a jövőt, kereste a ki­bontakozást s magábamerülten nézte az égboltot: egy csillag elindult posztiáról, aláhanyatlott — Briand csillaga, mint meteor, lehullt. Látjuk megnyílni, a francia Pantheon kapuit s látjuk Páriát, amint a mindenkori Páris könnyed, bár manifesztációjában fényes külsőségei kögött elhelyezi a halott Aristid Briand-t kor.társai — s most bé­kés barátai mellé: Poincaré, Clcmenceau.. A francia Pantbeonnak eggyel több lakója van s a „ülőire“ megoszlik az „Elet“ és a „Pantheon“ között. Az élet, amely to­vább zug, tombol, zakatol és mint Góliát- tank dübörög végig a mindenségen, néz­vén, akit eltiporjon és elnyeljen. Mi, nyolcmilliónyi magyarság, a szo­morú magyar égbolt alatt, megiUetődve nézzük Briand csillagának lehullását. Mi, a való élet szerint, a világbaszétszórtan élő magyarok, tizenöt milliós számunk valósága szerint, megiUetődve, de érzé­seinkkel és gondolatainkkal önmagunkat, kdlvdriás magyarságunkat szánva állunk Franciaország nagy manifesztációja előtt. Tudjuk, hogy az életben megállás nincs, mint ahogy a halál is végzi az ő maga szorgos munkáját, de valamint a francia nemzet Briand-ban -biagy fiát gyászolja, úgyazonképen gyász ül a világ négy tájé­kán s valamint — hisszük — a halál­ból van feltámadás, úgy azonképen a né­pek és nemzetek mélységes, közös gyá­szára is cl kell érkeznie a kiengesztelő- désnek s az új élet parancsát követő márciusi felvirradásnak. Megmozdult Franciaország Láváitól Tardleuig. — Bethlen István providenciája Irta: Vákár P Arthur dr. v. miniszteri biztos, m. kir. kormány főtanácsos A világ tudósai, politikusai és diplo­matái sorozatosan foglalkoztak már a „béke éveit“ élő Európa politikai és gazdasági helyzetével. Ha a diagnózis tekintetében felfogásaik eltérőek is voltak, egyben mindannyian meg“ egyeztek: meg kell mozdulnia Francia- országnak, mert különben Európa or­szágai, Franciaország imperialista po­litikája miatt, még jobban elveszítik a talajt lábuk alól. Franciaország a gazdasági világválság kitöréséig azt remélte, hogy a nagy és kisantant összefogásával s a konferenciákkal sikerülni fog az európai államokat narkotizálni s azt gondolta, hogy a gazdasági katasztrófa Európa feje fölül elhárítható így. Briand Pán- európája után, a középeurópai államok gazdasági összefogásának koncepciója lett kedvenc téma Parisban. Laval mi­niszterelnök azért ment amerikai út­jára, hogy Washingtont megnyerje a francia kibontakozási terv részére. Laval útja azonban Amerika hangula­tán hajótörést szenvedett s Hoover elnökkel és Borah szenátorral folyta­tott tárgyalásaikból megállapíthatta, hogy az európai gazdasági kibonta­kozásnak s a középeurópai gazdasági koncentrációnak előfeltételei vannak. Borah szenátor, a külügyi bizottság elnöke, kifejezetten is értésére adta Lavalnak, hogy Amerika sohasem já­rulhat hozzá a francia imperialista po­litikához. Ha még csak rövid idővel ezelőtt is valaki azt mondotta volna, hogy Laval bukását a sikertelen amerikai út siet­tette cs okozta, úgy ezt kételkedéssel lehetett volna fogadni; de ma, Tardieu miniszterelnök fellépésével és állás- foglalásával kapcsolatban mindjobban előtérbe tolul a valóság, hogy Wa­shington politikája végre Párisi is gondolkodóba ejtette. Tardieu, a preferenciális szerződések s a termelés és fogyasztás kontingen- tálása mellett foglal állást, de a Páris, London, Róma, Berlin négyszögből az állapítható meg, hogy a külpolitikai átlók metsző- pontjában Washington áll! Tehát nemcsak gondolkozóba ejti Washington Párisi, hanem döntő ha­tást is gyakorol reá. A kicsiny Magyarországra nézve igen nagyjelentőségű Hoover és Borah állásfoglalása, mert Franciaországot kimozdította abból a hadállásából, amelyet a béke tizenhárom esztendeje alatt elfoglalt s amely hadállásból igyekezett a konferenciákon keresztül egész Európa sorsát intézni. Megmozdult Franciaország. Meg­mozdult és amit a világ tudósai és diplomatái nyilatkozataikban és köny­veikben hangoztattak, hogy csak ak­kor képzelhető el békés változás Eu­rópa életében, ha azt Franciaország is akarja, ez az idő Tardieu állásfog­lalásával beköszöntött. Francia oldal­ról máris hangoztatják, hogy míg egyrészt az osztrák-magyar mon­archiának gazdasági széttagolása nem volt szerencsés, másrészt orvosszert is keresnek s már hangoztatják, hogy az orvosszert abban kell keresni és taláni, hogy a gazdaság; közeledést miként le­het végrehajtani olyan politikai priusok figyelembevételével, ame­lyek nélkül harmonikus összemü- ködést még csak elképzelni sem lehet Franciaország pénzpolitikája kettős célt szolgált Felfegyverezte szövet­ségeseit s egyben szövetségeseit és volt ellenfeleit adósaivá tette. Ügy gondolkozott, hogy így, gazdasági le- nyügözöttségükben Európa országai örök vazallusai lesznek Franciaország­nak. Ki merészkedett volna arra gon­dolni, hogy a világgazdaság ellehetel- lenülése miatt még a legprímább kö­vetelések is behajthatatlanokká vál­nak? A gazdasági leromlás láncszer­kezetéből még Franciaország sem tud­ja kiszabadítani magát?! Megmozdult Franciaország. Meg­mozdult, hogy a preferenciális szerző­déseket és a kontingentálást keresztül­vigye s ezzel az összeomlás előtt álló európai gazdasági rendet meg­mentse. Hogy a megmozdulás ezúttal nem az imperialista Franciaország meg­mozdulása, misem igazolja jobban, minthogy Olaszország, amely állam­nak őszinte barátságában nem kétel­kedhetünk, a francia kibontakozási terv mellé állt, amit nem tehetett vol­na meg, ha éppen a középeurópai ál­lamok gazdasági koncentrációjának tervezeténél nem látta volna azokat a bizonyosságokat, amelyek Olaszor­szág jövendő gazdasági életének és mozgási szabadságának előfeltételei. Ezek pedig maradéktalanul azt jelen­tik, hogy az európai gazdasági kibontakozás másképpen el sem képzelhető, csak úgy, ha a gazdasági kibon­takozás útját a népek lelki har­móniája, megértése és kiengeszte- lődése készíti elő. Magyarország kis függvénye a nagy európai politikának. De gazdasági je­lentősége és értékállandósága elvitat­hatatlan. Amikor tehát a magyar nép, a magyar társada­lom élénken emlékszik arra, hogy az európai politika — fent vázolt — útirányaira már Bethlen István reámutatott, amikor a gazdasági koncentráció előfeltételéül állította oda a kellő politikai atmoszféra megteremtésének szükségéi akkor konstatálnunk kell, hogy Mussolini és Bethlen István már a kérdés indulásakor tisztában voltak az események rugóival s államférfiul bölcsességgel látták azt az eredőt amelybe a problémák betorkolnak. Egy olyan gazdasági kibontakozás, amely csak a további lenyügözöttség állapotát — s annak esetleges meg- kövesedését jelenti: újabb Trianont hoz Magyarországra. Nem lehetünk oly tág lelkiismeretűek, hogy nyolc­millióhétszázezer magyar sorvadá­sáért, lassú elvérzéséért, a 15 milliós magyar nemzetet áldozatul dobjuk. Áldozatul dobjuk egy olyan gazdasági kibontakozásnak, ahol Magyarország­nak épp úgy lógnak diktálni, mint Trianonban diktáltak. Hinnünk kell, hogy Pranciaország megmozdulásában nemcsak a magyar nép kálváriáját, hanem a magyar nemzet igazságát is meglátta s meggyőződött arról is, hogy a páriskömyékí békékkel Euró­pát gazdaságilag talpraállítani nem lehet CL főid forróuisétt&k faarca. a szén. elten! — Budapesí-Fürdőváros Egyesület ülésén — A magyar levegőben viharfelhők gyűlnek, — a gazdasági válság beteg­ágyánál új orvosok jelentek meg, — a szénkorszak túlélte magát. Ma még úr a szén, de a magyar föld mélyén inár fenyegetőleg dübörög a mérhetlen mennyiségű forró víz, hogy eltemesse ezt a füstokádó, energiát pocsékoló, fekete korszakot mintahogy az özön­víz eltemette az erkölcseiben meg­hibbant világot. Ezek a gondolatok vetettek árnyé­kot „Budapest-Fürdőváros Egyesület“ e hó 4-én a Szt Gellértfürdő dohányzó termében tartott választmányi ülésé­nek megnyitására, amit néhány szóval vezetett be az elnöklő főherceg, DR. JÓZSEF FERENC, aki fölkérte előadásának megtartására elsősorban a magyar cserkészet egyik kimagasló vezéralakját, GRÓF FESTETICH PÁLT. Ragyogó képet festett az 1933-ban, Budapest közvetlen közelében. Gödöl­lőn rendezendő világ-jamboreeról. Hat és fél négyzetkilométeren mintegy 50—60.000, a világ minden részéből érkező cserkészfiu találkozik itt, a számukra épülő sátorvárosban. Az ál­taluk hozott szerelvények súlya meg­haladja a 300 tonnát Besnyőn épül a vendégtábor, szintén néhány ezer vendég számára. Sokan jönnek autó­val s így nagyon sürgős, hogy a Győr —Esztergomi és a Visegrdd—Szent­endrei útvonalat rendbehozzák. A lelkes beszédet megiUetődve hall­gatta Budapest két szerelmes, Liber Endre alpolgármester és Kovdcshdzy Vilmos tanácsnok. Bársony Oszkár vezérigazgató fe­jezte ki ezután az Egyesület részvétét az elnöklő főherceget ért gyász felett, amit állva hallgattak meg a nagy­számban megjelent tagok és vendé­gek. A főherceg köszöneté után PÁVAI VÁJNÁ FERENC DR. főbányatanácsos, főgeológus ismertet­te Budán végzett legújabb kutatásai­nak eredményét, amelyek alapján joggal állíthatja, hogy a föld felszíné­hez közel fekvő, újabb feltört meleg, sőt forró vízzel fűteni lehet a város középületeit, fürdőit, sőt a magán­lakások ezreit is. Csak így válhat für­dővárossá Buda, mert megszűnik a füst, a korom és óriási megtakarítást eszközöl így a város, de a polgárság is. Utalt a Lukácsfürdő példájára, de utalt Ujj Gyula tanár fontos számí­tásaira is, amiket több szakember vizsgált felül. Megoldható így a táv­fűtés kérdése is. Általános elismerés és taps kísérte az egyszerű, világos és megdönthetien adatokkal alátá­masztott előadást és az elnöklő fő­herceg is megköszönte. Sajnos, vita nem indult az érdekes téma felett, de az illusztris előadó ígérete alapján az előadást legközelebb teljes egészé­ben közöljük és teret nyitunk szívesen a hozzászólásnak. A tárgysorozat e legfontosabb pont­ja után, — Gerlóczy Gyula dr. a táv­fűtés ügyét tette szóvá, — Bánlaky Géza igazgató felolvasta a külföldi balneológiái egyesületek elnökeinek Budapestre vonatkozó, kedvező leve­leit és ez alapon kérte, hogy a bel­földi kedvezményes forgalom mellé, kedvezményes külföldi forgalmat is létesítsen a MÁV, — mire előterjesz­tette a MÁV terveit Tüske Jenő fő­felügyelő, melyek szerint a 75%-os kedvezmény mellett 75 kilométer se­bességgel járó vonatokat indít, ahogy azt Kenéz Béla miniszter által össze­hívott e hó 8-án tartott sajtóankéten részletesen kifejtette. Reiner Ede, mint az orvosok fürdőbizottságának elnöke, azok támogatását helyezte ki­látásba, — Benczúr Gyula dr. a pla­kátot ajánlotta, mint propagandaesz­közt, — Bársony István dr. özvegye viszont a rádiót ajánlotta, ahogy a csehek kihasználják. Pajor Sándor, Bánó ‘Dezső kormányfőtanácsos, Var­gha Zsigmond, a Franciaországban élő magyar kolónia titkára, Grosch Ká­roly és Czabalay Kálmán a Közmunka- tanács alelnöke felszólalása után SZV1EZSÉNYI ZOLTÁN az Egyesület igazgatója, a fürdőtör­vény végrehajtásáról számolt be. 7ICe.$6iuó A „BUDAI EGYSÉGES POLGÁRI PÁRT" vezetősége március hó 16-án szerdán este 7 órakor II. kerület Szi­lágyi Dezső tér 5. szám alatti helyi­ségében KOZMA JENŐ DR. elnöklete alatt PÁRTÉRTEKEZLETET tart, melyre a budai polgárságot tisz­telettel meghívjuk. Tekintettel a tárgy- sorozat fontosságára, a szives megje­lenést bizalommal kéri. hazafias üdvözlettel: AZ ELNÖKSÉG. A Bizottságok és az Igazság útja Irta: Szilágyi Károly Azt senki sem merné állítani, hogy - fő­városi polgárság ügyeinek vitelét valami túlságos gyorsasággal eszközük, ki­véve az adók, illetékek, üzemi dijak be­hajtását Roppant szerencse, hogy a béke bol­dog évtizedeiben különösen a városi pol­gárságát rászoktatták arra — az ótestamen- tomi paranccsal is alátámasztott — mentali­tásra, hogy az ország ügyeit legjobban a kormány és a hatóságok intézik és így merőben felesleges ilyesmivel az adófi­zetőnek törődnie; mert ha nem így volna, úgy már réges-régen megalakult volna az „elégedetlen fővárosi polgárok szövet­sége", amely különböző bizottságaival nyomon követné az elmaradó üdvös in­tézkedéseket és különösen az adó és ille­tékemeléseknek bábeli magasságával és zűrzavarával elvégezné ugyanazt, amit a Mindenható cselekedett az első felhőkar­colóval — Bábéiban. Ezek a gondolatok jutottak eszembe, amikor a tegnapi postában kézhez vettem — az illeték — figyelmeztetőkön kívül — többek között az - „Óbudai Hegyvidéki Szövetség"-nek azt a memorandum má­solatát, amelynek eredetijét a Szövetség küldöttsége elnöki vezetésemmel nyújtotta át Keresztes-Fischer Ferenc belügyminisz­ter úrnak. A budapesti közi gaga tás betegségeit, bűneit, mulasztását sorolja fel ez a me­morandum a főváros egy területére vonat­kozólag. Első, másod és harmadfokú ha­tározatokat, amelyek be nem tartása miatt veszendőbe indul a Mátyás-, Remete-, Tábor és Testvérhegy napsütéses pom­pás oldala — amit az Ur is a fővárosi polgárság egészségének regenerálására teremtett — azért mert lelkiísmeretlenül mohó tőkeérdekeltségek fittyet hánynak úgy az első, mint a másod, mind pedig a harmadfokú határozatoknak, gondolván: hogy ők, — az úri kocsisokkal díszített fogat — úgy hajthatnak, ahogy nekik tetszik. A érdekeit polgárság panaszainak jogo­sultságát a különböző fokú hatóságokon kívül 1928 év őszén megállapította két külön bizottság is. Az egyik a Székesfő­városi Közmunkák Tanácsa küldöttjéből alakult, míg a másikat dr. Ripka Ferenc főpolgármester vezette. Megállapították, hogy a téglagyárak szabálytalanul ásnak, még szabálytalanabbul robbantanak közkórház és lakóházak kö­zelében, megállapították, hogy egyszerűen és kártérítés nélkül elbányászták az én, te, ő —szóval a köz, a polgárság tulaj­donát képező körutakat, megállapították a cigányvégi munkás-lakás viszonyokat és hasonló üzemvitelt, megállapították, hogy a főváros közérdekében, de különösen fejlődése érdekében mindennek, ami ma még ezekből itt van mindennek már teg­nap másutt kellett volna lennie és dacára, hogy ez a megállapítás évek előtt történt, a megállapításon kívül sehol semmi érdem­ben csdekdet nem történt. A III. kér Pasaréten már egyizben kita-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents