Budai Napló, 1932 (29. évfolyam, 1069-1105. szám)
1932-12-07 / 1103. szám
Budapest, 1932. december 7. Budai Napló Szent GELLÉRT GYÓGYFÜRDŐ Vízgyógy intézet, hulláim- és napfürdő Külön férfi és női osztály. A legmodernebb berendezés. Szakképzett személyzet. i Szakképzett i A Délipályaudvar sorsa rabinyi miniszter megmenti Buda számára a Budai Társaskör közbenjárására karácsonyfád Issek a legragyogóbbakj Miklós napja Egy évtized óta már nem a bohókás, tréfás napja a magyar gyermeknek, hanem komoly ünnepe azoknak a magyaroknak, akik szívvel lélekkel, testtel, vérrel imádják hazájukat és akik örök bálával eltelten Unneplik bensőséges áhítattal azt a férfiút, aki a legnagyobb romlás ideién, a veszedelmek viharos áramlása közepette állott, mint a szikla és köiülötte lassan elcsendesült a vész, ismét egymásra talált a magyar a magyarra, hogy nagybányai vl‘éz HORTHY MIKLÓS kibontott zászlaja alatt visszaszerezzék az elveszett hazát. Éltesse öt a magyarok Istene! Személyi hírek Vitéz JÓZSEF FERENC dr. főherceg mondja az elnöki megnyitó beszédet a li- manovi orsz. emlékbizottság emlékünnepén december hó 7-én fél 6 órakor a fővárosi Vigadó nagytermében. Wagner Károly dr. ny. államtitkár énekel és záróbeszédet mond Fábián Lajos társelnök. KOZMA JENŐ dr. orsz. gyűlési képviselő tiszteletére társasvacsorát rendezett a Polgári Egység Klubjában a budapesti tanítóság, amelyen mintegy hátszázan jelentek me g.hogy érdekeik jelentős és bűz gó képviseletéért köszönettel ünnepeljék Buda kiváló képviselőjét. FABINYI TIHAMÉR dr. keresk. minisz tér lesz a borgazda a pénteki Borgazda Társaság legközelebbi estjén e hő 9-án. WOLFF KÁROLYNAK ,a magyar udvar nagyi biróság elnökének, VI. fizetési csoport jellegét adományozta a kormányzó _ LÁSZ QYULA min. tan. adófelügyelő nyugalombavonulása alkalmából tisztelői és barátai búcsúestét rendeztek társasvacsorával kapcsolatosan december hó 6-án este a Zöldia vendéglőben mely iinepé- -lyes estéről a jövő számban közlünk tudósítást. SZENESSY ALADÁR min. tanácsos Iá tott vendégül nagy társaságot Erzsébet napján, akik virággal halmozták el névnapján a ház úrnőjét. BARTHOS ANDOR dr. névünnepét a Carlton szállodában ünnepelte nov. 30-án a baráti társasága, és az ünnepi beszédet dr. Dános Árpád egy. m. tanár, kormányfőtanácsos mondotta. HÁSZ ISTVÁN dr. tábori püspök az egyház és kultúra címmel nagyértékü előadást tartott a Kelenföldi Szent Gellért egyházközségben nov. 23-án. HALÁSZ JÓZSEF m. kir. gazdaság; tanácsos, aki most hagyta el gyógyultan a Herczog-klinikát Budán a Szemlöhfcgyen vásárolt villát III. Pusztaszeri út 22. ahova a Teréz-kőrutról már át is költözött. VÉRTESY MIKLÓST e hó 3-án avatta a Pázmány Péter Tudományegyetem a bölcsészeti tudományok doktorává. Cslkszentimrei LÁSZLÓ VLADIMÍRT november 26-án avatták a budapesti Pázmány Péter tudományegyetemen az államtudományok doktorává. SOMLÓ SÁNDORNÉT választotta meg elnökének a III. kér Izraelita Nőegylet, aki eddig is vezetője volt az óbudai jótékony akcióknak. REISCHL-RÉW SÁNDOR iskolaigazgató az öreg Víziváros érdekes életéről beszélt élvezetesen a Kalazantinus Atyák Toldy Ferenc-utcai -házában. RUSZKÓ JÁNOS a Budapesti Görög Keleti Egyház budai esperese szentelte föl nov, 20-án déleőtt ünnepi beszéddel a IX. Ráday-u. 33. sz. a. alakított új kápolnát, mely kedvesen volt díszítve délszak; növényzettel és mintegy 500 hivő vett részt az ünnepen,’ amelyen Cseh György a Zene- akadémia tagja vezényelte a zenekart, a Hymnusszal fejezve be az ünnepet. R. REISSMANN GIZELLA festőművész- nő ez évben festett magyar táj és virágképeiből rendez karácsonyi kiállítát december 1—’11-ig I. Horthy Miklós út 86. III. 2. SPIELENBERG SÁNDOR tisztifőorvost a polgármester a II. kerületi elöljáróságra helyezte. SÉDELY KÁROLY lakatosmesert, az I. kér. Iparoskor alelnökét névnapja alkalmából melegen ünnepelték a kör tagjai. Sok kedves pohárköszöntőben méltatták az ünnepelt érdemes munkásságát. ÉHGYOMORRA NAPONTA 1GYÉK EGY POHÁR Kristály vizel Valamikor óriási esemény volt Budán, amikor Kelenföld felől alagutat fúrtak a Gellérthegy alá és Buda belsejében pályaudvart, végállomást épített a „Délivasút“. A mai csonka Magyarország, amely régi nagy arányaihoz mért intézményeit kénytelen a lecsonkított határokhoz mérten beépíteni és átvette a Délivasútnak ezt a maradványát, mely „Duna—Száva— Adria“ vasút dímen élt néhány évig, hogy beolvassza a MÁV-ba. Budát így az a veszedelem fenyegette, hogy a világfürdő kialakulásánál oly fontos szerepre hivatott belső pályaudvarát elveszti. Ez ellen tiltakozott a Budai Társaskör a kereskedelemügyi miniszterhez intézett feliratában, felsorolva mindazokat az okokat, amelyek követelik a pályaudvar további fenntartását, sőt annak fejlesztését is. FABINYI TIHAMÉR Dr. kereskedelemügyi miniszter, akit erős szálak fűznek Budához megértette a budaiak jajkiálltását és november hó 14-én kelt értesítésében megnyugtatja a Budai Társaskör elnökségét, amennyiben sorra veszi a Budai Társaskör memorandumának lényeges pontjait és egyetlen pont kivételével minden kérelmet teljesít, elfogadva a Társaskör megokolását. A Débipályaudvar megszüntetése megkövetelné, hogy a Keleti pályaudvart jelentősen kibővítsék, amit a mai gazdasági helyzet nem enged meg, ezért inkább lejleszti a Délipályaudvar forgalmát, különösen a nyári évad alatt. A mai helyzet megváltoztatása egyelőre nincs is tervbe véve és ez a kérdés előreláthatóan mindaddig nem is lesz időszerű, míg a budapesti pályaudvarok kérdésének általános rendezése napirendre nem kerül. A két trieszti gyorsvonatpámak a Kelleti pályaudvarra való átterelése nincs tervbe véve. Éehatóan tanulmányozza most a m- kir. államvasútak igazgatósága a Balaton északi partja forgalmának Budára való irányítását és két személyvonatot, sőt decemberben a harmadikat is áthozzák a Keleti pályaudvarról Budára. A magyar közéletben rendkívül ritka eset, hogy ilyen fontos gazdasági kérdésekben ily rövid időn bedül döntsön valamely minisztérium és Buda köszönettel tartozik Fabinyi Tihamér kereskedelemügyi miniszternek, hogy ezt ily rövid terminuson belül elintézte, meghagyva ezzel a lehetőséget annak, hogy a déli pályaudvart, mint „Buda világfürdő állomást" beiktathassa az európai vasutak menetrendjébe. Miniszteri vendége lesz a II. Kér. Iparos-! fcör-nek s ezzel kapcsolatosan, iparosértekezletet rendez dec. hó 15-én este 8 órai kezdettel, vacsorával egybekötve. Az értekezleten dr. Fabinyi Tihamér keresk. miniszter, II. kér. föv. biz. tag és dr. Kozma Jenő szék. föv. örökös biz. tag. Buda orszgjy. képviselője is részt vesznek. Általában iparoskérdések, de helyi kerületi kédrések is szóbakerülnek. Életveszdelemben forgott a II. kerület tanácsnok elöljárója, dr. Guth Ferenc, aki Mátraházán üdülő kisfiát ment látogatni autón, dr. Grimm Gabriella orvos és Chambre Lajosné úrnők társaságában. Hatvan és Hont között az autó lecsúszott az országútról és nekiment egy fának, amely megrongálta. Onnan visszazökkent az út túlsó felére, ismét fának ment és lezuhant az árokba. Sérülés csak Grimm Gabriellát érte akit az üvegszilánkok az arcán sebe- sítettek meg és súlyos agyrázkódtatást szenvedett. Uj gyógyforrások. Pávai Vájná Ferenc dr. e hó 14-én előadást tart a Magy. Honi Földtani Társulat hydrologiai szakosztáyla ülésén „Uj gyógyforrások Budán és Pest- szeiiterzsébeten“ címen, a források vegyi összetételéről és radioaktivitásáról. A lefolytatott fúrások technikai részéről különböző szaktudósok: Ernst Kálmán, We- seVszky Gyula és Mazalán Pál adnak' elő. GYERMEKKÉPEK Blahosnál, Fö-u. 18. Jelentékeny eseménynek mondja már a világsajtóis, hogy Budapest közvetlen közelében Versegyházán, a Viczián telepen és Pesterzsébeten fúrt artézi kutakból Metán (földgáz) tört elő, ahogy azt előzetesen bejelentette dr. Pávai Vájná Ferenc főbányatanácsos, aki ott a kutatásokat végezte és a fúrá shelyeit megjelölte. Ez a közfeltünést keltő esemény sürgőssé teszi a bányászati és geológiai osztály megszervezését a székesfőváros adminisztrációjában. Ennek a nagy- horderejű kérdésnek ma egyetlen szószólója a Városházán Becsey Antal, aki már a Sármasági gázömlések alkalmával is nagy tevékenységet fejlett ki a gáz értékesítése terén. A gazdasággi talpraállás sok légvára között ez volna talán az egyetlen reális lehetőség, csakhogy ide uj tettre- kész emberek kellenek, akik mernék félre tenni a régi sablonokat és új csapásokon indulva biztosabb .erősebb alapokra fektetnék a mi gazdasági életünket. Nemzetközi kongresszus több is lesz a jövő évben, amelyek idegen áradatot hoznak a fővárosba. így 1933. év tavaszán a kézművesek, a Világ kisiparának vezetői látogatnak hozzánk, majd az erdészeti kísérleti állomások nemzetközi vezetői jönnek nálunk össze új irányok megbeszélése céljából. Buda megtekintése bizonyára benne lesz a kongresszusok prog- rammjában és már most kell gondoskodni azoknak a hiányoknak pótlásáról, amelyek eddig is rontották a kedvező benyomást. A Rózsadomb és Vidéke Egyesület december hó 14-én szerdán este 6/4 órakor a rózsadombi községi elemi iskola (II. Áldás-utca 1. tanácstermében tartja 39-ik rendes közgyűlését. FÉNYKÉPEK Blahosnál, Fő-u. 18. Karácsonyi kiállítást és vásárt nyitott az Országos Magyar Iparművészeti Társulat december hó 3-án a M. Kir. Technológia kiállítási termeiben (Vili. József-körut 6.) A kiállításon nívós iparművészeti anyag igen kedvező vásárlási alkalmat nyújt. Nyitva 9-től este 7-ig. — Belépés díjtalan. A Kelenföldi Társaskör ünnepi társasvacsora keretében avatta föl Horthy Mik- lós-út 50. alatti új kaszinóhelyiségét. Sil- meghy László dr., a kpr ügyvezető-elnöke és Kovács József ny., tábornok köszöntötte az előkelő vendégsereget, köztük Kozma Jenő, Usetty Béla és Petracsek Lajos országgyűlési képviselőket, majd Becsey Antal, a kör elnöke biztosította a kormányelnököt arról, hogy a főváros polgárai zárt sorokban mellette állanak. Tea-délutánt rendez e hó 8-án délután 5 órakor a Kelenföldi. Társaskör uj helyiségében I. Horthy Miklós-út 50. Becsey Antalné a női választmány elnöke, Bajcsy Lajosné, id. Lukász ■ Vilmosné, Lipkay Gyuláné, dr. Sümeghí Lászlóné, Schwartz Samuné intézik az összejövetelt, ahol 1.— pengőért uzsonnát, bridge- és rumy-kártya iár ki a vendégeknek. Szép jubileumot ünnepelt a Műegyetem, amely a m. kir. Tudományegyetem bölcsészeti fakultásához csatolva 150 esztendővel ezelőtt, 1782-ben nyílt meg mint az Institirtum Geometriáim, a világ első polgári technikai főskolája. Ebből az alkalomból a József Műegyetem ünnepélyes közgyűlést tartott dísztermében Zelovich Kornél egy. tanár ismertette a franciábbak is mintául szolgáló mérnöki főiskola alapításának történetét Mária Terézia 1763- ban alapította a pozsonymegyei Sempczen a Collegium Oeconikum-ot és vele egyidejűleg a selmeci bányászati iskolát. A szempezi kollégium 1776-ban leégett és megszűnte után azonnal foglalkoztak a mérnökök főiskolai kiképzésének kérdésével. A Nagyszombatról Budára áthelyezett Universitásnak 1780-ban tett javaslata alapján II. József 1782-ben a filozófiai fakultáshoz csatolva létesíti a mérnöki intézetet, amelyből azután a nagyhírű József műegyetem létesült. ii CLARITfGE“ Szilveszterkor nyílik meg Buda egyik legideálisabb szórakozóhelye: a „Claridge" kávéház, étterem, bridge- és táncszalón. A kizárólag erre a célra emelt nemesen egyszerű épület a Böszörményi-út és Gaál-utca sarkán díszé a környéknek. Tachler Lajos János, a „Claridge“ tulajdonosa, a legjobbnevű cégekkel végeztette a berendezés munkáit és a felszerelésnél is a legjobbat választotta ki. Az épület leírását csak a következő számunkban közölhetjük, mert az időjárási viszonyok miatt a fényképfelvételek nem sikerültek. Nlász. Fekete József igazságügyi s .h. főigazgató és neje Kiss Ágnes leányát Erzsébetet december hó 3-án d. u. 6 órakor vezette oltárhoz a városmajori templomban Soós István gazdász. Tanuk voltak: Györgyey Lajos földbirtokos és báró Je- szenák Pál őrnagy. A kis templom megtelt gratuláló közönséggel. Az európai mohamedán klubok érintkezést találtak a budapesti mohamedán-magyar kulturkomitével és az eszmecserék eredményeként a jövő tanévre 80 keleti ifjú budai iskolázására volna kilátás, ha azok itt megfelelő elhelyezést, étkezést és mecsetet találnának. X Gül Baba mecset és a mohamedán főiskola építése is tervbe van véve a mohamedán világban, de a gazdasági viszonyok ezt hátráltatják. Nász. Joch Ollit vadasi Varjas László dr. az 1. kér. elöljáróság közszeretetben álló főtisztviselője e hó 5-én este a Ka- pisztrán Szent Jánosról nevezett helyőrségi templomban vezette oltárhoz, a két család barátainak és tisztelőinek nagy társasága jelenlétében, akik elhalmozták az ifjú párt szerencsekívánataikkal. Cím: Budapest, „FANSZ“ VIII., Mária-utca 10. Első adventi estjét e hó 10-én, szombaton este 7 órakor rendezi a Buda; Kath. Kör, amelyen Hudyma Emil a Collegium Medicum igazgatója tart előadást a család védelméről és dr. Harmatzy-Simon Lóránd ny. min. tan. Spanyolország műtörténetéről tart vetített képekkel előadást. A műsoron szerepelnek még: Szent- mrfiélyi Tibor operaénekes, Székely Edit hegedümüvésznő és Kőry Erzsébet zongoraművésznő. — A második adventi est ’december 17-én lesz. Belépődíj nincs. Ruhatár kötelező. LÁTCSÖVEK Zibrinyinél, Attila-u. 8. Elektromos kiállítás. Az Elektromos Művek V. kér .Honvéd- és Markó-utca sarkán levő állandó kiállítása iránt a közönség mind nagyobb érdeklődést tanúsít, ugyannyira, hogy a kiállítás nyitvatartá- sának idejét meg kellett hosszabbítani.' Minden hétköznapon reggel 8 órától 2 óráig és délután 4 órától 7 óráig nyitva áll. A karácsonyi ünnepek előtti fokozot- tab érdeklődésre való tekintettel — karácsonyig — a kiállítás vasár- és ünnepnapokon is megtekinthető reggel 9 órától déli 1 óráig FOTÓCIKKEK Zibrinyinél, Attila-u. 8. A Gellért-szállő társadalmi eseményei december első felében: 2-án pénteken Bethlen-vacsora, — 3-án, szombaton délután a Budai Izr. Nőegylet teája, este Piarista találkozó, — 4-én,. vasárnap a Hölgyfodrászok Orsz. Egyesületének fésülő versenye és bálja, — 6-án, kedden a Százak Társaságának teája, — 7-én, szerdán a Márványteremben Tearózsa-est a fürdőcsarnokban pedig Cseh György tánctanár Mikulás-estje, — 8-án, csütörtökön délután divatrevű és az „Apa“ teája, — 9-én, pénteken a Csokoládégyárosok Egyesületének teája, — 10-én, szombaton Izr. Menza-bál, — 12-én d. u. 6 órakor a HONSZ műsoros délutánja. Másfél óra hosszat hallgatta az emeri- kánás ifjúság Sycambria corporatioja azokat az új eszméket, amelyek az iskolakönyvek és tantételekkel szemben, a magyar turáni ősiség alapján, nem nyugaton, hanem keleten kell keresni azokat a támaszokat és erősítéseket, amelyek a magyar nemzetet elnyelni akaró szláv harangfogóval szemben megvédik a magyarság létét. Nagy figyelemmel hallgatta és szivta fel az ifjúság ezeket az uj Irányba vezető eszméket és sokszor lelkesen megéljenezte az előadót, lapunk felelős szerkesztőjét: Viraág Bélát. Az e hó 1-én rendezett kiskáptalanon mint vendég részt vett Pávai Vájná Ferenc dr. főgeologus is, aki Márton Lajos festőművész prior felkérésére szintén kilátásba helyezte előaását a mélyfúrásokról. A népszerű tudóst lelkesen ünnepelték. MENYASSZONYKÉPEK Blahosnál, Főutca 18. Rendkívüli tisztújító közgyűlést rendezett az l-sö kér. Iparoskör november 20-án vasárnap délelőtt, amelyen Máthé István — betegsége miatt — lemondott elnök könnyezve adta át Korányi Mártonnak a kör elnöki tisztét. Korányi Márton az újonnan megválasztott elnök, beszédében megemlékezett a nagynevű Nagyatádi Szabó István kisgazda vezérről, akinek emlékére szoborleleplczése alkalmából a közgyűlés egy percig felállással adózott. Röviden vázolta munkaprogrammját és kijelentette, hogy az uj. tisztikarral a Gömbös-kormány sofort elve alapján áll. Az uj tisztikar. Diszelnökök: Havas József, Kéry Lajos, Kollár Gábor, Máthé István, Pathó István. Elnök: Korányi Márton. Másodelnök: Sógor József. Ügyv. elnök: Tóth István. Alelnökök: Halv<a Sándor, Hermann János, Zsédely Károly. Ügyész: Dr. Boros József. Főtitkár: Ruttner Aladár. Titkár: Jásza; Sámuel. Háznagy: Mo- ravesik Sándor. Gazda: Sugár Zsigmond. Jegyző: Töreky Sándor, Halász László. Pénztáros: Marnitz Béla. Ellenőrök: Skri- bek Ferenc, Pacsay Fülöp. Számvizsgálók: Németh .Ferenc, Flink Ferenc, Kovács József. Könyvtáros: Sztraka Rudolf. Olcsó üzlethelyiség kiadó a legforgalmasabb várlejtő; útvonalon, kiválóan alkalmas háztartási cikkek eladására, vagy a szemben lévő nagy kereskedelmi és polgári iskolák miatt papirkereskedésnek, vagy kis cukrászdának. Modern uj bérpalotában központi fűtéssel évi 600.— P bérért. Ponty-utca 14. sz. Képzett kertész: BÉRES FERENC vette át a volt Weszely-féle virágüzletet I-, Maros-utca 15, aki most mérsékelt áron a legpompásabb virágokat árusítja. Vállalja kertek tervezését és építését is. LORGNON Zibrinyinél, Attila-u, 8. Kiadó lakások II. Zárda-u. 34. számú házban; I. em. 1. sz. 4 szobás luxus lakás stufsz Plafondoe összes mellékhelyiségekkel, 2 erkéllyel, az egyik keleti oldalon, a másik észak-keleti oldalon, nagy előszobával, melyből Hallt lehet csinálni, fehérre mázolt négyszárnyú ajtókkal évi bér P 3000 — II. em. 4, sz. négyszobás lakás ugyanolyan előszoba mint I. em. 1., 3 erkéllyel, összes mellékhelyiségekkel, fehérre festett ajtókkal évi bér P 2200.— Magas földszint 1. sz. 4 nagy szobás lakás fehér ajtókkal, olyan előszoba, mint I. em. 1. összes mellékhelyiségekkel P 2300 — II. em. 3 szobás lakás fehérre festett ajtókkal összes mellékhelyiségekkel P 1600.— árban Alacsony fszt. 2 szobás lakás összes mellékhelyiségekkel évi bér P 800.— Már most gondoskodjék a legcélszerűbb Karácsonyi ajándékról Bőröndök, retikűlök, pénz- és névjegytár* cák, nagy választékban, olcsó áron, Ízléses, szép kivitelben Krisztina-körut 61 szám Postapalotával szemben A egs sí sors, így: az epekőbetegség és epehólyagbánta- lom, gyomorbajok, csalánkiütés, az asztma bizonyos esetei, vérpangás a hasban és különösen a májban, köszvény, vesemeden- cebetegségek, alkati kövérség stb. stb eseteiben a HUNYADI JÁNOS keserűviz biztosan megszünteti a székrekedést szabályozza a bélműködést, azt nemre és korra való tekintet nélkül mindenki kiváló eredménnyel használhatja. Az orvosok ezrei Írják elő betegeiknek és a betegek tízezrei Írtak róla elismerő nyilatkozatot. IGYUNK „HARMAT“-VIZET! Megrendelhető a székesfővárosi ÁsvánY- víziizemnél I. Géllért-rakpart 1. Telefon: 530-03. aeeaaaeoeeeaeeeeeeeeoaeeoeea NYAKKENDŐ LINKE i íj divatos. 3 pengőtől h 111 " h régi divatüzletében. moll II. MARGIT -KÖRUT5 1 A köismart 40 év es SCHMIEDL DANIEL AÉk HENTESÁRUGYÁR ^gl^^Fiókjci I. Horthy Miklós-út 33, alatt MEGNYÍLT BŐVEBBET A NAPIHIREK KÖZÖTT OLquíta GLdfer CLdetina. | a m. kir. Operaház és a Városi Színház volt énekmuvésznője T AN IT: lírai operaszerepeket, dalt, bel-1 cantot, coloraturát VÁLLAL: tehetséges kezdőket I. Gellírthegy-utca 1. II. 12. sz. I Tel. 509-83. d. u. 2—4-ig A szuezi csatorna első tervezője 1771- ben magyar volt és a jövő évben lesz bi- centennáriuma Tóth Ferenc bárónak, a fran- rökök Zrfdé-bey-jének, II. Rákóczi Ferenc nemes apródjából francia huszárság szerdák Francois Baron de Tott-fának, a tövező Tóth András generális fiának, a. zseniális Voltaire és Lord Byron megénekelt« kuruc sarjnak, aki már 1771-ben III. Musz- tafá szultánnak a Szuezi-csatorna megépítésére tett javaslatot J ÓL JÁR MAJOR CIPŐBEN I Elsőrangú minőség Méltányos árak I. Krisztina-körut 61 Postapalotával szemben H HADIK Kávéházban I. kar., Horthy Mlklös-út 38 sz. SERGEJ GÖRCSE FF a rádió orosz tenoristája énekel ÄDIK TAVERNA a budai úri közönség intim hangulatú szórakozóhelye JAZZ-TRIO Külön utcai bejárat Szigorúan kávéházi árak