Budai Napló, 1931 (28. évfolyam, 1023-1068. szám)
1931-03-14 / 1034. szám
-Hantelamfr. hntaalilnt Iríltmr XXVIII. évfolyam. 1034. sz. Buda érdekeit a várospolitika, a közgazdaság, társadalom, művészet és sport terén szolgáld újság. Előfizetése egy évre 24 pengd, félévre 12 pengd. Egy szám 50 fillér. Szerkesztőség és kiaddhivatal; I.,Bors-utca24. Délután 5—7-ig. Telefon; 502—96. FetelSs szerkesztő: VIRAÁG BÉLA Hirdetések ára: Egy hasáb széles, egy milliméter magas sor, egyszeri közlésnél 40 fillér. 20 mm. magas hirdetés 8 pengd. Szövegsor ára 4 pengd. Közgazdasági közlemények megállapodás szerűit. A hirdetések dija mindenkor előre fizetendő. 1931 március 14. Egy pohárköszöntő Elmondotta: dr. Fabinyi Tihamér Budának egyik legértékesebb, leg- üsszeforrottabb társasága a „Pénteki Borgazda Társaság“, amelynek legkevésbé a borivás a célja, hanem a baráti összetartás és az aktuális nagy eszmék hazafias megvitatása. , A vendégek között Buda legjobbjai ? szerepelnek, ezek között dr. Fábinvi Tihamér, akinek finoman csiszolt , agya, pompás szeme, értékes logikája sok kérdést tud helyesen megvilágítani. A legutóbbi borestén fölkérték, hogy az év elején tett londoni útján szerzett tapasztalatairól számoljon be, aminek készségesen tett eleget. Londonban Mint mindig, úgy most is elsősorban az óriási arányú forgalom szédületes méretei és az angol világhatalom élénken megnyilvánuló vonzóereje az, amely Lohdon látogatóját mostanában is mindenekelőtt megragadja. De valahogy az az érzése az embernek, hogy a brit világhatalom is túl van a zenitjén. Valahogyan az a meghatározhatatlan érzésem volt, mintha 16—17 évszázaddal ezelőtt az egész akkori civilizált világot magában foglaló római birodalom határáról, mondjuk Perzsiából érkeztem volna fel a világbirodalom központjába, Rómába és bámulva ennek nagyságát, mégis fel kellett volna fedeznem, hogy annak hatalmas épülete repedéseket mutat, inogni kezd, hanyatlik. Vagy háromszáz évig tartott ez a hanyatlás Rómában és bárcsak ne következnék be, vagy legalább is époly hosszú ideig tartana a brit világbirodalomban is. Mert a rend, béke és kultúra, amit oly hosz- szú évszázadok előtt mint „pax Ro- mana”-t a római birodalom nyújtott, azt biztosítja nekünk Anglia azzal, hogy fenntartja a brit civilizációt, brit kultúrát a „pax Brittanica”-t és egész Európának, a legkisebb magyar falunak jóléte is nem utolsó sorban annak a függvénye, hogy az fenntartható lesz-e vagy sem. A csodálatos brit államművészet meg tudta teremteni és mindeddig fenn tudta tartani a maga nagy világbirodalmát, de a világháború óta mintha ez a politikai virtuozitás sem tudna már teljesen megbirkózni a nehézségekkel. Alapjában változott meg a stabil politikai helyzet, amely a két nagy — liberális és konzervatív — politikai párt váltógazdaságára volt felépítve, azáltal a körülmény által, hogy egy erős harmadik párt, a munkáspárt került be a parlamentbe, sőt kormányra is, amely ugyan kisebbségi párt, de a polgári pártok egymás- közötti egyenetlensége és főleg személyi ellentétei folytán a liberálisok támogatásával kormányon tudja magát tartani és minden megfontoltsága és bölcsessége mellett, amelyek elta- gadhatatlan erényei vezetőinek, természetszerűleg kénytelen messzemenő engedményeket tenni azoknak a széles néprétegeknek, amelyekre hatalma támaszkodik. így éppen londoni időzésem alatt szavazták meg az új sztrájktörvényt, amelyre vonatkozólag egyik legnagyobb angol jogász fejezte ki azt a meggyőződését, hogy alig tud elképzelni olyan sztrájkot, amely ezen törvény szerint jogos nem volna és így kénytelen fenntartani a munkáskormány a munkanélküli segélyt, amely horribilisen megduzzasztotta az angol költségvetést ugyanakkor, amikor az állami jövedelmek ott is kezdenek erősen csökkenni és amikor tárgyilagos konzervatív politikusok szerint úgy gazdaságilag, mint erkölcsileg ez az intézmény a legborzasztóbb krízist idézi elő, aminek egyik érdekes kis melléktünete a rendkívül sok házasságkötés munkanélküliek részéről, akik ezáltal feleségüknek is biztosítják a munkanélküli segélyt. Azután itt az indiai kérdés, amelynek megoldására éppen januári londoni időzésemkor ült együtt a „kerek asztal konferencia” és a város legelőkelőbb helyei tele voltak exo- tikns fejedelmekkel, indus képviselőkkel és kíséretükkel. Ennek a kérdésnek megoldása életkérdés Angliára nézve, mert a bojkottmozgalom folytán nem tudja iparcikkeit Indiában eladni és az angol textilipar központjában, Lancashire-ban sztrájkolnak, mert a munkaadók a béreket a rossz üzletmenet folytán csökkenteni kénytelenek, viszont a munkások a bér- csökkenést nem hajlandók elfogadni. A fanatizált indusokkal, akik a világháborúban vérüket is hullatták az antant oldalán, most már bizony nem könttyű megegyezni. Pedig mi lesz Indiából és ezen keresztül a világ gazdaságával, ha az angol uralom megszűnik, vagy csak meglazul ott, ahol több mint 300 millió, vagy négy tucat különböző nyelvet és vagy tizenkét tucat különböző tájszólást beszélő tarka embersokaság él, amelynek 40 százaléka indó szittya, 10 százaléka hindú, 20 százaléka keverék söpredék, míg a mohamedánok körülbelül 20 százalékos hatalmas kisebbséget alkotnak. Rossz rágondolni, hogy micsoda „bellum omnium contra omnes” indulhat meg ott. A mindenki által Angliában is panaszolt súlyos gazdasági helyzet és az évszázadok alatt felhalmozott vagyonok között mutatkozó, különösen kiáltó ellentétek illusztrálására csak egy esetet, egy estének három élményét említem meg. Egy politikus, ősrégi család sarja beszélte el egy este, hogy kénytelen volt bezárni ősi kastélyát, mert nem bírta költségeit, miután annak fenntartására fordított kiadásait nem kevesebbel, mint 80 százalékkal növelték meg az adók. Viszont ugyanekkor terjedt el a liir, hogy egy sportbarát hazafias főúri hölgy százezer angol fontot adományozott arra a célra, hogy az angolok résztvehessenek a vízi repülőgépek Schneider-kupa versenyén, miután a kormány az egész angol közvélemény megrökönyödésére a haditengerészet repülőinek részvételét és a költségek fedezését mereven megtagadta, pedig a kétszer már megnyert kupa végleges megszerzéséről és az angol repülő- gépipar és ezzel az egész angol gazdaság rendkívül érdekéről volt szó. Amikor a vacsoráról szállásomra tértem, éjfél után, viszont a Trafalgar téren — amelyet az angolok a világ központjának tartanak — a büszke Nelson-oszlop közelében hatalmas rongyos tömeget láttam gyülekezni, hogy egy Ids leveshez jussanak, vagy teához, amit ott osztogattak. Ezek a kiáltó ellentétek élesen rávilágítanak arra, hogy a világgazdasági válság a hatalmas Angliában is érezteti hatásait. Nagy örömömre szolgált, hogy a magyar ügy iránt úgyszólván mindenütt megértő jóindulatot találtam. Kezdenek ismerni és meg is becsülni bennünket, mutatkozik már idegen- forgalmi propagandánk hatása. Igen számosán voltak, akik meglátogatták és megszerették Budapestet, amelyet Európa egyik legszebb városának tartanak. A londoni magyar étterem kedvelt „fashionable” hely Londonban. A tudományos körök érdeklődése sem kerül már el bennünket: éppen ottlétemkor publikált egy cambriágei professzor a magyarok eredetéről egy rendkívül érdekes, alapos és kitűnő munkát. Számos magyar él Londonban, aki szép megélhetést, tekintélyes és megbecsült társadalmi pozíciót szerzett, nem is említve László Fülö- pöt, aki a legfelsőbb köröknek és magának az angol udvarnak festője, mint valaha Van Dyk is volt és akinek a fia éppen ottlétemkor ülte fő- úrian fényes lakodalmát. Sok tanulságot vonhatunk le az angol dolgokból. így mindenekelőtt azt, hogy energiáinkat ne fordítsuk arra, hogy egymást tegyük felelőssé a végtelenül súlyos gazdasági bajokért, mert azok, íme, másutt is nyomasztóan érezhetők, hanem fordítsuk erőinket a kitartásra. Negatív irányban: ne kövessük az angol politikai pártok széthúzó irányzatát, hanem okuljunk ennek hátrányain és teremtsük meg a polgári egységet. Bizzunk a magyar igazság keresztülhatoló erejében, a magyar munkában és o magyar leleményességbet). Budapest ll-lk árvája Az első árva köztudomás szerint a fürdőügy és idegenforgalom, mint ikerten, -érek. Ez csak meg volna va- lahojélv mégis, mert vannak árvaszékei, -IPc.t amilyen az Idegenforgalmi Tanács, az Idegenforgalmi Hivatal, az Ibusz, a Fürdőváros Egyesület, az Idegenforgalmi Szövetség és a város- gazdasági ügyosztály. Ennél sokkal árvább, sokkal elhagyatottabb — a gyógyforrások ügye, mert a székesfővárosnak van mindenre szakértője, csak éppenséggel gyógyforrás szakértője nincsen, ami nélkül pedig a fürdőügy alapját képező gyógyforrások rendszeres kihasználása el sem képzelhető. A fürdőüggyel foglalkozó, sok embernek feltűnt már, bogy például az erdészeti hibától mily kitünően intézi Budapest erdőinek ügyét, holott ez nem azzal a célzattal állíttatott, hogy mint hasznothajtó üzem gyarapítsa a főváros jövedelmét, hanem tisztán az az elgondolás vezetett e hivatal megszervezésénél, hogy Budapest levegőjét az erdősített terület javitsa és védje. A szakszerűen vezetett hivatal oly kitünően kezeli ezt a kérdést, hogy talán -hasznot is hajt. Mivé fejlődnék Budapest fürdőügye, ha ilyen önálló, szakértőkből alakult hivatal intézné ezt is, bizonyos autonóm jogokkal. Bizonyára gondját viselné, hogy kincset ’evő gyógyforrásainknak vize százmillió 'Üterszámra ne ömöljön kihasználatlanul a Dunába. Mert kár a Dunába vizet hordani. Forrásszakértők nélkül a gyógyforrások ügye továbbra is csenevész árvája marad Budapestnek. Kétszázév előtti tisztújítás a mostani nagy izgalmakhoz nem hasonlíthatók, azonban az egész városon különös izgatottság vett erőt, amíg csak a város tisztviselőit a leg- iinnepélyesebb szertartások között meg nem választották. Reggel nyolc órakor harangkongatás közben gyűlt össze a választópolgárság a városház kapuja előtt, hogy a tisztújításra megjelenő királyi biztost illő tisztességgel a tanácskozási terembe kísérhesse. A királyi biztos az ülés megnyitása után felolvastatja a tisztújítást elrendelő latinni fogalmazott királyi leiratot, mely, után azt megmagyarázzák a polgárságnak német és magyar nyelven. Ezután történtek a „leköszönések” (Abdanken) mégpedig a következő sorrendben: először a polgármester, azntán a bíró, majd a szószóló (Vormund), aki a külső tanács és a választott polgárság elnöke volt, mondott le. A kapitány lemondását, akit 1796 óta szintén a tisztújításkor választottak — egy esetben sem találjuk megemlítve a régi iratokban. A lemondások megtörténte után ünne- pies körmenettel vonultak a plébánia templomba, ahonnan ü Veni Sancte eléneklése után visszatért a választó polgárság a városházára, hogy a tisztújítást végrehajtsa, de most már a lemondások megfordított sorrendjében. Először választotta meg a szószólót, mégpedig azért, hogy az újonnan megválasztott szószólót a szabályok értelmében tanácsosi állásra is lehessen jelölni, sőt még azért is, hogy a királyi biztos meg nem jelenése esetén a tanács kiegészítését az új szószóló hajthassa végre. Ezután, ha volt üres tanácsosi állás, akkor ezt töltötték be, majd a kapitányt, utána a bírót és 1773 óta utolsónak a polgár- mestert választotta a polgárság. A választás után a szószóló a polgárság nevében ékes beszédet mondott a polgármesterhez és a bíróhoz, erősen hangsúlyozván, hogy a választott polgárság, vagyis a külső tanács a törvény korlátáin belül a belső tanácsnak engedelmeskedni fog. Ezután újra a tisztikar és a polgárság a plébánia templomba vonult, Budán a Koronázó templomba, Pesten a Belvárosi templomba, ahol a plébános segédlete mellett a polgármester és bíró a főjegyző által felolvasott esküt az evangéliumra letette. A többi megválasztott tisztviselőt, a szószólót és a választott polgárság tagjait mindjárt megválasztásuk után a tanácskozási teremben eskették meg. Ezután következett a Te Deum, amelynek végével a választott polgárság a polgármestert és bírót a lakásáig elkísérte s ott tőlük illendően elbúcsúzott. De persze nem maradhatott el az áldomás sem, amely a szertartás tizedik pontja volt s amelyet a külső tanácsosok a város pincéjében tartottak meg. Schmal adatai szerint az áldomást a tanács 1721. évben kelt határozatával megszüntette és ehelyett a város kontójára lakomát rendezett. Így példáid 1741. évi április hő 12-én a tanácsbeliek részére a piaristáknál rendelt ebédet, amelyért hatvan forintot utalványozott, a választott polgárságot pedig negyven forinttal a városházán vendégelte meg. Valószínű, hogy erre a célra kellett beszerezni azt a 136 cintányért és tálat, amelyekre a városi címer vésetéséért 1747-ben 9 forint 4 krajcárt fizetett a tanács. Idővel a lakomák oly nagy kiadást okoztak a városnak a sok protekciós meghívás folytán, hogy a tanács végre 1753 június 26-án kénytelen volt kimondani, hogy a lakomán csupán a belső és külső tanács tagjai, a tisztviselők, a lelkészek és belső tanácstól meghívott vendégek vehetnek részt. Ha a főid mesél Aurelius Sfratonicus sarco- fágjára bukkantak Óbudán Téliér Gyula, a hazai mezőgazda- sági középiskolai szakoktatás úttörőjének vasakarata öt év előtt megteremtette Óbuda reneszánszának egyik leghatásosabb tényezőjét: a Székesfővárosi Felső Mezőgazdasági Iskolát, amely a fővárosnak első mezőgazda- sági középiskolája, Budapest oktatásügyének egyik legfigyelemreméltóbb tanintézete s ötéves munkásságával már külföldi szaktekintélyek elismerését is kivívta. Mi sem jellemzőbb ezen minden izében modem szellemű intézetre, amelynek hatását Budapest legelmaradottabb kerülete napról-napra jobban érzi, mint az, hogy alapvetője lett a III. kerület első belterületi közgyűjteményének: az Árpád Múzeumnak, amelyet az intézet tanára, lapunk munkatársa, Palóczi Edgár 1927-ben léterített és azóta vezet a főváros múltja iránti közismert szeretetével és lelkesedésével. Az Árpád Múzeum a közelmúltban tíz nagybecsű római kőemlékét örök letétként engedte út a székesfőváros Aquincumk Múzeumának, a közelmúltban pedig újabb nagybecsű római feliratos emlékre bukkant. Ez a becses kőemlék, amely immár az Aquincumi Múzeum lapi- dariumát (kőtárát) díszíti, a múlt év végén a Sécái-út 102. számú Schlos- ser- féle ház udvarán egy régi gyümölcsfa kivágásakor került élő. Teliér Gyula, a Felső Mezőgazdasági Iskola igazgatója az Árpád Múzeum útján nyomban felhívta rá Nagy Lajos dr.- nak, az Aquincumi Múzeum kiváló, szaktudású őrének figyelmét. Nagy Lajos dr. a hatalmas szarkofágot a földből kiemeltette és akkor derült csak ki, hogy mily becses felirattal gazdagodott a hazai római emlékek feliratainak corpnsa. Az a másfél évezred, amely a szarkofág elkészülte óta eltelt, mit sem ártott feliratának. (Temetőink sírfeliratai 100 év alatt olvashatatlanokká lesznek!) íme, az érdekes sírfelirat, amelynek kiegészítését zárójelben pótoljuk. D.(is) M.(anibus) AVR.(elius) STRATONICO. MIL.(iti) LEG.(ioni) I. ADI.(utrici). ARES OFF.(icina) CON.(suli) STIP.(endariae) XVII. VIX.(it) AN. (ni) XXXV. FL.(avia) FLAVIN A. CON.(iugi) CARIS8IMO ARCA. EX. SUO. POUSUSIT. (Fordítása: Az elhunytak lelkének. — Aurelis Stratonicusnak, az I. segédlégió katonájának, az Aresről elnevezett hadi (?) műhely alkalmazottjának, tizenhét: évet szolgált, harmincötéves (és)! Flavia Flavinának, legkedvesebb feleségének sírládája. Saját (pénzéből) állította (Stratonicus még életében). A Krisztus utáni 2. század ez érdekes felirata igy ébreszti fel napjainkban halottjaiból a vitéz római harcosnak és szerető hitvesének emlékót és fon egy új babérlevelet Óbuda 2000 éves múltjának koszorújába. IR, Virágot Budának A Virágos Budapest—Virágos Magyarország Bizottság Budán — Megalakult a „Vibuma“ budai baráti köre Amikor jóval a világháború előtt Bárczy István, néhai Bartóky József és Györgyi Kálmán szép székesfővárosnak iránti nagy szeretetükben ösz- szefogtak, hogy a nagy kőrengetegek egyhangúságát színes virágdíszítések- keí enyhítsék, első hívószavukra nagy és lelkes tábor sorakozott mögéjük és megalakult a Virágos Budapest bizottság. Ha eleinte lassan is mozdult meg a város közönsége, az eszme lelkes munkásai mégis célt értek. Evről- évre mind több és több lakás ablaka, erkélye párkányára került virágosnövényláda és a nyári hónapokban díjazásra is méltó szép virágos ablakok törték meg a szürke egyhangúságot. • . A háború ezt a szép mozgalmat is megbénította. Néhány esztendő előtt MANNINGER VILMOS dr. vette kezébe a Virágos Budapest megvalósításának ügyét. Nem volt kétséges a siker, amit kitűnő orvosprofesz- szorunk lankadatlan, szívós, lelkes szervezőmunkája biztosított. Élőiről kezdett mindent s csak ő tudja és dr. Darvas Ferenc lelkes munkatársa azokat a nehézségeket, amiket le kellett küzdeniük. Ebben a küzdelmes munkájukban két körülmény volt segítségükre: a virág és a virágot szerető asszonyok és leányok megértő serege. Közben a munkatér is tágult, a vidéki városok is csatlakoztak és nagybányai vitéz Horthy Miklósáé fővédnöksége mellett megalakult a Virágos Budapest—Virágos Magyarország Bizottság. Röviden: VIBUMA. Az utóbbi esztendőkben már látható volt a bizottság lelkes munkájának az eredménye. Évről-évre több ablak, erkély előtt virágosládák ékesítik fővárosunk utcái képét s megmozdultak a vidéki városok asszonyai is, versenyre kelve lelkesednek a szép eszméért. Emlékezetünkben van még az a páratlan siker, amit a bizottság a virágkiállításaival s legutóbb tavaly a Szent Imre-ünnepségek keretében rendezett országos virágkiállításaival elért. A társadalom minden rétegében visszhangra talált a Vibuma felhívása és a virágot kedvelők lelkes tábora egyre bővül. De nemcsak az ablakok díszítése, hanem a szobanövények ápolási módjára és a kis családi házkertek gondozásának fejlesztésére is figyelemmel van és ennek az érdekében a múlt őszszel egy hathetes tanfolyamot kezdett. Nem remélt siker kísérte az erre irányuló felhívást. Kétszáznál több úriasszony és leány vett részt a tanfolyamon, amelyen a szobanövények ápolásához nyertek útbaigazítást. Ezt a tanfolyamot egy második követte, amelynek keretében megalakult a „VIBUMA BARÁTI KÖRE”. Március 9-én Budán, a Szociális
