Budai Napló, 1931 (28. évfolyam, 1023-1068. szám)
1931-10-12 / 1060. szám
XXVIII. évf. 1060. sz ELŐ FIZ E TÉS: Egy évre . . 24.— P Negyed évre . 6.— P Egyesületek, amelyeknek hivatalos lapja - tagjai (éláron kapják 1931 OKT. HÓ 12. HIRDETÉSEK: Egy hasáb széles, egy m/m. magas sor, egyszeri közlésénél 30 F. Szövegsor ára 2 P. Közgazdasági közlemények megállapodás szerint. A hirdetések dija mindenkor előre fizetendő ÁllandóhtrdetőhneK nagy Kedvezmény Buda érdekeit a várospolitika, a közgazdaság, tár- I sadalom, művészet és sport terén szolgáié újság I VI R FELELŐS SZERKESZTŐ: ! _ . „ _ _ • ,-L » I Szerkesztőség és kiadóhivatal: Búdén, I., Bors-u.24 A A G B E L A I Telefon:Aut. 502—96. Hivatalos óráik: délután 4-6-ig Ös nyomokon — új utakon Az ezeréves múlt összeomlott. Az ezer év előtti tévedés, hogy a sok ezer esztendős múltra visszatekintő, keleti ős kultúrában élő magyar nép össze tud forrni, a középkor lehanyatlott kultúráját élő nyugati népekkel, — a huszadik században, a népek nagy háborúja után, mint rettenetes igazság nyert beigazolást és csődött mondott az ezeréves kapcsolódás. Ennek vége. A magyar nemzetnek az elmúlt ezerévnél hátrább kell tekintenie, ősibb nyomokon kell elindulnia, hogy megtalálja azokat az új utakat, amelyeken az új, szebb, jobb jövő felé kell haladnia. Európai egyének bizonyítják, hogy a tibeti kolostorokban 3—4 ezer évre visszamenő okmányok szerint, nekünk már akkor fejlett családi életünk, fegyelmezett hadseregünk, nagy múlton alapuló kultúránk volt, — amikor a gallns és germán népek még barlanglakok voltak, a család fogalmát nem ismerték és fegyverük a dorong volt. ösknlturánk mellett tesz tanúságot, hogy semmiféle nyelvnek nincs külön szava a húszra csak a magyarnak. (A francia vent csak az átvett és tízet jelentő ősmagyar „ven“ hibás alkalmazása. A magyarban most is megvan a negyven, ötven kifejezésben és a baskírok most is ven-nek mindják a tízet.) Mint ős-szó ott van a har-minc is, holott akkor még Európában az öt ujjún számolt ötig ez a barlanglakó. A családi életet bizonyítja az a tömérdek ősmagyar szó, ami nincs meg más’'népek nyelvében, mint például : -s— öcsém, bátyám, húgom, néném, férjem, feleségem, menyem, vöm, ipáin, napám, üköm ésatöbbi. Ne éljünk a mai kultúra hiúságos, fölényes tudatában. A 23 ezer év előtt pontos csillagászati méretek szerint épített Keopsz piramis, rendkívüli kultúrát követelt. A Plátó által dicsőített Atlafttisz-beli kultúra ismerte a platinát és’ olyan — előttünk még ismeretlen — természeti erőket, amelyek segítségével az ottani ősember a magasba tudott emelkedni. A mi kultúránkat, amely évezredekkel megelőzte az európait, — nem kell bizonyítani. A turáni népek ősvárosa, a sok millió lakossal bírt „Ur“ városa volt, ami uralkodót, őst jelent. Az odavalóságot bizonyítja a t betű, (itt, ott, mindenütt, Győrött, Szombathelyt), -amely t betűt az ősi nyelv előre tette, a szó elé. Az a nép tehát, amely Ur városában lakott a T-ur nép volt, a hozzá való vi- déjf T-ur-án. Ez a nép ma is itt él Tßr-keven és Mező-tur-on. Él Kisázsi- ában is, mint túr-k nép, a tnr-kok, illetve törökök. Ezek a túr népek betöltik Ázsia belsejét, az északszibériai tengertől ^ India déli csúcsáig, — a kínai faltól a földközi tengerig. Ázsiába a mádja földről jöttek, amely Atlantisszal együtt a tengerbe sülyedt. Az onnan elszakadt, vándorútra kelt, sátor alatt lakó népek az onnan való származást jelezték s a nevük végére így került az r betű. A madja, szumur, asszir, szavi, wato (arab), mizve (egyiptomi) stb. a világnak szabadságszerető, legvitézebb népei. Az India belsejében lakó madzar törzs egyik tanítója, Zajfí Ferenc kutatónak kérdésére, írásban így adott választ: — mik madzarok vagyunk, vagyis: — mik magyarok vagyunk. Sokszáz millió rokonunk,, testvérünk él keleten és mi ezeket ezer év alatt ezerszer megtagadtuk. Egyik ősünk Kisázsiában, Tubal kán adta a világnak a bronzot, hogy új korszakot nyisson a nyugati világ fejlődésének, de távolabbi keleten mi már aczélpengét, aczélkarikás hadi inget viseltünk és — nyomtatott betűt olvastunk, amikor az európai fejedelmek még írni sem tudtak. Ezt a két kultúrát összhangba hozni nem lehetett. A világtörénelmi kísérlet kudarcot vallott és... „csapzott hajával, véres homlokával áll a viharban maga a magyar!“ I Erdély magyar népét-megtizedelte a tatár, a török és az üresen- maradt falvakba belopakodtak az oláh pásztorok. Úgy ahogy belső Ázsia virágzó, termékeny térségeit elncptelenítette a népvándorlás, a belső harc, a hódító uralkodók terjeszkedése. Népe elvándorolt délre — Indiába, nyugatra (az aranyat felhalmozó Róma felé) és benépesítette Oroszország déli részét (IV. Béla király alatt a Feketetenger és Káspi-tó mellett virágzó, nagy, magyar országok állottak, amiket elsöpört a tatárjárás) és húzódott tovább, Európa közepéig, az Alpesek aljáig. Nagy Lajos idejében még Kiewben is magyar volt a műveltek nyelve. Mi háttal állottunk a testvéreink felé. Itt akadt meg a tatárjárás, itt állott meg világhódító utján a török. Ezekben a harcokban a mi ős kultúránk elpusztult, de a mi védelmünkben meggyarapodott a nyugaté. Részünkre és velünk szemben ez idegen volt, de a testvéreinkkel mégis szembe állított, pedig azok is őseiknek, a világ urának vallják Attilát. A magyar misszionárusoknak megkegyelmez a mongol rabló hadvezér, aki a többi papot karóba huzattá, - az afghán Szentvölgyben az ősi turáni sírokat kutató magyar tudósnak megkegyelmeznek a szentvölgy titkát őrző, fanatikus dervisek, — de a müveit Európa hitványul prédának vetett bennünket. a.irtócnak. rácnak, csehnejg. —_ hálából, hogy megmentettük. Minden nagy, kultu rámentő áldozat dacára a nyugat nem érti és nem értékeli a magyart. Ahogy hidegvérrel a magyar földet Ígérte győzelem esetén a csehnek, ólának, hogy szövetségesévé tegye hátunk mögött és fel is darabolta országunkat, — éppen úgy megbíztat néha minket is, hogy a szarvakat növesztett csip-csup szövetségeseinek túlzott követeléseit leinthesse. Eszeágában sincs, hogy bármit is tegyen értünk. Szétvagdalta földünket, mint Jézus- palástját a pogány katonák. Ezt a szétvagdalt köpenyt a nyugat sohasem fogja összevarrni. Botor ember, aki ebben reménykedik. Mit várunk még a nyugattól? Sorsunk javulását, az új ezer esztendőt, a szebb jövőt, — jni csak keletről remélhetjük. * A magyar népnek egész lelkivilágát át kell alakítania, országintéző rendjét meg kell fordítania, ha létét, fennmaradását, jövőjét biztosítani akarja. A nemzet bölcseinek meg kell falálmok a módokat, hogy a kelettel, a több százmilliós turáni népekkel olyan erős kapcsolatokat teremtsünk, hogy a nyugati népek aranybálvány imádó, véres harcai ellen ott találjunk félelmetes segítséget. Anglia nem merte volna ránk erőszakolni a trianoni békét, ha az Indiában élő, az angol uralom főtámaszát adó, 150 millió imlo-szittya nép határozottan tiltakozott volna e nemzet- i gyilkoló békekötés ellen. A Keleti kapcsolatok kiépítését egyszerű eszközök szolgálják. De megkövetelik a nemzet sorsát intézők egész tudását, minden energiáját. Két ilyen eszköz önként kínálkozik: A nyugat felé irányuló, Amerika ószaki és déli részéig húzódó kivándorlást — kelet leié kell irányítani. Amerikában elvész számunkra minden kivándorló, ahol mint alsóbbrendű rabszolgát kezelik és pusztítják. Ez elé a kivándorlás elé erős gátat kell építenünk és a kivándorlás folyamának széles medret kell ásnunk Kelet felé, a turáni mezökre, ahol óriási területeken ma kevés ember él és az egykor dúsan termő vidékeket elnyeli lassan va sivatag. \ Itt nomád népek élnek, ősrégi feje- ■i'elmi családok vezérlete alatt. Meg- ffiatelés lesz számukra, ha országuk teniletén ingyen földet kérünk a kivándorolni kényszerülő magyar földműves számára, biztosítva elszakadó véreink részére az clítani fejedelem védelmét minden támadás ellen és biztosítva nemzeti szabadságukat. Egykét évig kellene őket segíteni, amíg megélnek. Gátat vetülik ezzel a sivatagnak és ismét termékeny földdé válik a legelő, öntudatos telepítéssel, amelynek költségeire, szívesen áldoz az itthon maradt magyarság, — ott falvak, városok épülnek idővel, a jó példa településre bírja a nomádokat, kultúránk beolvasztja őket és szívesen lesz így magyar fejedelemmé e népek mai ura, sejkje, ejnirje, satrapája, kánja. Ha ötven év előtt a kivándorlást ide tereltük volna, az az^ta kivándorolt és elpusztult, elvérzett i négy millió magyar megmaradt volna magyarnak és ma virágzó magyart .állam állana a turáni világrészben, amely most képes volna felvenni a kenyért.elenné vált intelligenciát, is. Minden óra új áldozatokat követel, minden nap kárba rész, amely nem ezt az eszmét szolgálja és nem építi i ős bölcsességgel a kivándorló magyarok új útját az őshazába. Elenyésző áldozatot követelt volna a gazdag Magyarországtól az a másik eszköz is, mely eltéphetetlen Ián- I cokkal fűzné hozzánk a turáni népeket: — a turáni gyermekcsere. A negyven- j ötven turáni néptörzsből minden esztendőben két-két serdülő árva fiút vettünk volna Magunkhoz és neveltük ! "voltra, ezt a néhán^zrtz turáni gyere- | két magyar szón, magyar szeretettel, orvosnak, tanárnak, jogásznak, kereskedőnek, műiparosnak, gazdásznak, a kultúra minden ágában és mint kész ' embert adtuk volna vissza népének. Akár ezer gyermek nevelése sem került volna olyan rengeteg áldozatba, amely nem érné meg azt az eredményt, hogy az így kiváló nevelésben részesült s ötven év óta ma már 5—6000-re szaporodott, a távoli turáni országok vezetésére hivatott, de magyarnak nevelt, erős egyéniség állana e távoli, de rokon népek élén és élne velünk közös nemzeti gondolatban. Mi is vittünk volna oda tőlünk két-két árva fiút, hogy baráti kapcsolatot teremtsenek az ottaniakkal és hazahozva őket, nem volna oly idegen számunkra a keleti gondolat. De ezzel is sietnünk kell, nehogy addigra magasan felszökjön a nagy lelki képességű, ottani népek sajátos kultúrája, amely hamar túlnövi a nyugati népeket, ahogy iazt Japán törté- j nete bizonyítja, — és az általunk nevelt fiaik, alól maradt kultúrájukkal csak alsóbbrendű szerepet tölthetné- •nek be otthon. Kárba veszne minden igyekezetünk és legjobb esetben csak félsikert érhetnéfik el. Ezek a cserefiuk taposták volna szélesre azt a begyepesedett ösvényt, amelyen őseink indultak ide, azokat az ősnyomokat, — és taposták volna azokat széles, új úttá, amelyen egymásra találna a távolba szakadt magyar és turáni testvére. Vétkezik a nemzete ellen minden hatalmon levő államférii, ha- a nyíl-! gattal most folyó alkuvások mellett, még fna nem indítja meg ezt. a nem- zetmentő munkát, amely egyedül mentheti meg a nyugaton már halálra Ítélt magyart. Vlraág' Béla. Szaft <§e,Cdinüz, csők fássá Jzmct pasa! Turáni szívünk izzó melegével köszöntjük magyar földön a török testvérnemzet miniszterelnökét, aki hazáját és nemzetét Gázi Musztafa Kemál pasával együtt megmentette a sévresi rabságtól és tíz év alatt modem mintaállamot alakított Törökországból, Türkilye Dzsühüriet, a szabad török köztársaságot. Izmet pasa a török nemzet legkiválóbb fia, a történelmi nagy át- i alakulás óta biztos kézzel vezeti országa sorsát. Kormánya alatt a török birodalom elfoglalta méltó helyét a világnemzetek sorában. Azt a hatalmas munkát, amit a kultúra és civilizáció sorában Kemál és Izmet kifejtettek, a történelem fogja elbírálni. Mi reményteljes szeretettel üdvözöljük a töifek miniszterelnököt a testvér magyar haza földjén! A magyar nemzet történelme, a hősi önfeláldozás apotheozisének Carmen Lugubréja mellett, a nemes szívjóság megnyilvánulásain át, a vérrózsák nagy tengerén keresztül vezetett a trianoni gyászhoz, amely úgy jutott osztályrészünkül, mint az oltárlépcsőjén áldozó és imádkozó emberének - a kegyelmi tőrdöfés. Történelmünk véráldozatos korszaka közös volt a fajtestvér török nemzet törénelmével. Csakhogy amíg mi, maroknyi nép, szembefordultunk török testvéreink harci áradatával, amely keletről jőve, a nyugat kultúráját akarta hatalma alá gyűrni, addig ők, a török néptenger bőségesen onthatta vérét a nagy muzulmán népcsalád akkori ideáljaiért. Így fonódott egybe, ádáz küzdelmet folytatva, a közös törzsből kisarjadt két nemzet. S a kiomló vért, testvér ontotta a fajtestvér testéből; az egyik, az akkori muzulmán ideálokért, a másik, ezeréves küldetéséért és a nyugati népek kultúrájáért. Ez volt a történelmi mult, a történelmi közösség, hogy azután az európai népek nagy családjának elhelyezkedése és lehiggadása után, a testvérek felfigyeljenek a véres történelmi múltra s magukbaszállva keressék egymás kezét, egymás szivét, hogy az egymásra talált két testvér szeretetével, egymás keblére boruljanak. Még volt egy fel- lobbanása a véres múltnak, a világháború, de akkor már egymást támogatva, vérezve harcoltunk egymás oldalán, hogy Európa nagy leszámolásánál ott legyünk azok között, akik fölött — Ítélkeznek! Az Ítélet, mindkettőnk részére igazságtalan volt; de amíg mi Európa közepén kénytelenek voltunk elszenvedni a sújtó igázság- talanság bántó kezét, addig török testvéreink, a távol kelet erejében rejlő helyzeti energia előnye alapján, szembehelyezkedtek a gyűlölködés parancsával s a páriskörnyéki békék^ rendelkezéseit széttépve, visszaadták azoknak, akik a páriskörnyéki békéket a gyászos történelem törvény- könyvébe akarták egyoldalulag beiktatni. Az egymásra talált két testvérnemzet jövendő életét és jövendő célkitűzéseit megpecsételte az a tesvéries barátsági szerződés, amelyet az épülő főváros falai között kötött meg a k£t nemzet két vezére: Kemal pasa és Bethlen István! Az új főváros, új falai közül, egy új török történelem indult el újára s mi magyarok boldogok lehetünk, ha a török testvérek új történelmének acéllal pántozott remekművénél, mint tesvéri munkatársak érzelmi közösségben összeforhattunk. Az új török történelem, testvéri társaságukban indult el európai bemutatkozó útjára s a magyar népet jóleső érzés töltheti el, hogy a török történelemnek egyik főállomása lett az a Budapest, ahol a visszasíró múlt történelme másfél századig élte életét. Ha valahol, úgy Magyarországon nem tűnt el nyomtalanul a történelmi mult, a török történelem emléke, mert a muzulmán világ egyik gyönyörűséges épülete, a Gül-Baba temploma és sírja és virágoskertje ott áll még keleti pompájában, Budán . . . A muzulmán keletet a nyugattal összekötő török-szentsír, nemcsak a visszajáró múlt emléke, de a népek nagy családi érintkezésének, örök zarándokhelye marad. Mi, ennek a látható, való tényt jelentő és a török-magyar történelmi közösségről tanúskodó budai etrfjék- nek, Gül-Baba sírjának országából köszöntjük a Magyarországra érkező török államférfiakat. A testvér magyar nép, a török testyér vallási szertartása szerint, kelet felé fordul és túláradó örömmel, testvéri érzéstől csordultig telített szívvel várja és fogadja a testvérektől jövő, tesvérekhez érkező — testvéreket s ha lehet közös vágyunk, mint ahogy a közös vágy lobogva lángol lelkűnkben, úgy az a közös vágy csak az lehet, hogy a vér- zivataros történelmi múlt után virradjon reánk és török testvéreinkre* — boldogabb jövendő . . . A nyikorgó talyiga "Most, amikörrmnden Kötél szakad, pártok bomlanak és a lájbzsuri\álok szidják a tegnap istenített pártvezéreket, — nagyon aktális volt a lemaradt politikusok társaságában egy öreg újságíró meséje az öreg talyigásról és a nyikorgó talyigáról. Az történt ugyanis, hogy hirtelenében kimaradt a földmunkából az öreg calyigás és napokig kódorgott munka után. Lassan elfogyott — a kulimász. Volt pedig egy kis pénze, de nem vett. No, nem baj, hadd nyikorogjon egy kicsit a talyiga, — legalább meghallják, ha jön. Jött, ment, nyikorgott, de sajnálta a talyigától azt a kis kulimászt. Másnap már nagyon nyikorgott a talyiga és kellemetlenül hallgatta az öreg. De már akkor elfogyott az utolsó garasa is. Harmadnapra már olyan rettenetes nyikorgással járt, hogy minden ember elkerülte. Végre egy hét múlva, amikor a talyiga kétség- beesett operaáriákat' nyikorgott, — híre ment, hogy talyigásokat keresnek. No lesz már kulimász! Sietve odanyikorgatta magét az öreg. Csakhogy ott a munkaadó az-;’, zal fogadta: — Ilyen rozoga szerszámmal, jön kend? Nem kell! Menjen a fenébe azzal a nyikorgó talyigával! — Azon a félfont kulimászon múlt. Az öreg politikusok értettek belőle. Nincs bőt, se üzlet, se kijárás. A régi haszonból kellene valamit elővenni egy kis kocsikenőcsre. Nagyon nyikorognak a pártbeli csoportok, nyikorog a pártsajtó. Víziszonyban szenvednek Budapesten a városrendezők. Régi betegsége ez a város polgársá- gának és Budán is minden ház háttal I épült. Most is ilyen merénylet készül. | A történelmi nevezetességű Rákos patakot most tüntetik cl a földszintről. Kanális lesz, belőle. A Rákosi pályaudvar melletti részt már leásták, mélyen, 4—5 méternyire és | azután tovább és tovább, föl egészen Kőbánya alá, mélyen le a földbe. Más világváros, a patak folyása mentén minden két kilométernyi távolságban lóvá képezte volna ki ezt a patakot, hogy ligetek, parkok közepén gyönyörködtesse a lakosságot. Másutt a folyókmenti városok vékony csatornákban vezetik le a folyó vizét és egyik tó, a másik után épül', □— csak nálunk félnek a víztől, vagy talán utálják. Ott van Óbudán az Aranyhegyi árok és patak. Arra a vidékre is ráfért volna néhány tó, hogy kertvárosok épüljenek körülöttük. Nem, nem! Egyenes, unalmas csatornába fogták és úgy vezetik a Dunába.’ Még büszkék is vagyunk rá, hogy így rendbehozzák ezeket a kóbor patakokat. I Bizony, — ez víziszony! TÖRÖK- MAGYAR TÖRTÉNELMI KÖZÖSSÉG Irta Dr. Vákár P. Arthur v. miniszteri biztos, kormányfőtanácsos
