Budai Napló, 1931 (28. évfolyam, 1023-1068. szám)
1931-08-25 / 1053. szám
Budai Napló 1931 augusztus 25 Kisss&jras-tä IMAUTHNER MAG ■ ■ a ■■mailPII AnAII _____. ~ni^ Ac manlroritfta I ® ^ ® _______________ ___ Nag y jegyzéket ftfárjegyzök, mely növényár- is tartalmaz, ingyen ós bérmentve. HAUTHNER ODON kedelmi raszvényiarsaság Alapítási ev 1874. Telafon: 463— 65. SÜRGONYCIM : MAUTH NE R É K,_ JDAPEST. Központ: VII., Rottenbiller-u. 33. - Fióküzlet: IV., Kossuth Lajos-u. 4. a Ferencrendieh templomával szemben. Régi vízvezeték a Várban A budai hegyvidék forrásai táplálták EPERJESSY ISTVÁN DR. tanulmányából A budai hegyvidék jelenleg vízben sze- gény. Azonban nem így volt ez a múltban. A budai hegyvidék bővizű forrásokban, patakokban bővelkedett és azok az Ördögárok medrét annyira rongáltak, hogy azok egyrészét' Buda város tanácsa betbmette. másik részük pedig, gondozás hianyabun eliszaposodott és bedugult. Minden egyes forrásnál a kútfők megemlítésével, annak múlt fával is foglalkozom, ami által bizonyítani kívánom azt, hogy amely forrás 400—500 éven át csurgóit, annak vize teljesen el nem apadhat, ki nem száradhat, hanem talán néhány méteiTel távolabb esetleg, mint bűvé patak a föld alatt halad tovább. Ezek a történelmi adatok utbaigazítast nyújtanak arra, hogy mely irányban lehet az eltűnt forrásokat fellelni. A budai hegyvidék forrásai a múltban nemcsak az egész környéknek szolgáltattak ivóvizet, hanem az egész Várnak ivóvízszükségletét is ellátták. Franz Schams: „Vollständige Beschreibung der: königl. freyen Haupt Stadt Ofen ln Ungarn“ című 1822-ben megjelent munkájában írja, hogy 3 évvel azelőtt I. Brunner városi alkincstárnok a Svábhegyen falazott vízvezetéket fedezett fel, amelyről nem tudják megállapítani, hogy a törökök idejéből vagy az azt megelőző időből való-e, de kétségtelennek tartja, hogy ez a várnak vízellátására szolgált. A budai hegyvidék forrásai közül Svábhegy oldalán a Béla király-út végén levő Városkút volt az első, melyről biztos, hogy a Vár vízellátására felhasználták. A Várnak a törököktől való visszavétele után a Kammeral Administration már e forrás vízének felhasználásával akarta a Várat ellátni, de a munkálatokat vezető Everting nevű katonai törzsorvosnak sok fáradsággal végzett kísérletei eredménytelenek maradtak. Everling törzsorvosról ezt a forrást egyidőben „Doktor kút"-mk hívták. A városi jegyzőkönyvek szerint 1728-ban Kerschensteiner Konrád jezsuita atya tervei szerint sikerült a vizet a Városkáiról a Várba vinni. Félszáz évig a Svábhegyoldalnak ez az egyetlen forrása képes volt az egész Vár ivóvízszükségletét ellátni és csak 50 év múlva a lakosság számának szaporodása, de főleg az egyetemnek Budáról való áthelyezése miatt bizonyult ezen svábhegyi forrás vize kevésnek. A városi tanács erre a magasabban fekvő Király-forrást, amelyet ma Béla király kútjának neveznek, és gondos tisztogatás után a Svábforrás vizét, amely valószínűleg, már a törökök idejében, vagy még régebben is vízvezeték céljára szolgált, 1780-ban Heinrich von Tumler Veszprém megye mérnöke által egyesítette a Városkút vizével és ezek a Krisztinavároson és Vérmezőn át a Várban levő Várösházkút (Rathausbr.únnen) ciszternájába vezette. Innen a víz egy része a Franziskanerplatz ciszternakútjába, másik rész az Iskola-téren levő Zöldkútba, a harmadik rész a Paradeplatzra, a Dísz-térre vezetett. Schams igen dicséri ezen svábhegyi források vizét, összehasonlítva a pesti ivóvízzel. és kiemeli, hogy a Svábforrás és a Királytól rás kemény vize a Doktorforrás lágy vizével igen jó keveréket ad. Kerscehnsteiner Konrád tervei szerint készült a vízvezeték 1304 m távolságra fenyőfacsövekben, azután 2675 méternyire ólmos csövekben vezette a Várba e források vizét. József nádor is a svábhegyi kútból hozatta ivóvizét, ezért Buda főváros közgyűlése, hogy a jeles nádor emlékezete, ki a főváros emelése és szépítése érdekében annyit fáradozott, e szép virányú tájon is fenntartassék, a Városkutat Nádcr- kútnak nevezte el. Ügy a fogaskerekű vasút városkúti megállójánál levő Nádorkút, mint a Béla király-út közepén levő Béla király kútja még ma is megvan, de elhanyagolva és a közönségtől elzárva. Mindkét forrás felett kis házikó áll. A Nádorkút fölé a 17. században épített kis házikó falában levő faragványos kövek Barcza-Thfrring Budapest dunajobbparti környéke című munka szerint a 12. századból valók. A beépített román kapuzatpillérek alakos fejezete és boltozati bordatöredékei valószínűleg a pálosok Szent Lőrinc kolostora templomának kapuzatából származnak és így a budapesti keresztény egyházi építészet legrégibb emlékei közül valók. A Béla király kútjánál levő épület Heufler szerint építészeti kivitelénél fogva Mátyás király korára mutat. A má még elég jó állapotban levő Nádorkút és a Béla király kútja, továbbá az azóta valószínűleg teljesen elszaporodott Svábkút vize lehet, hogy olyan kiváló ásványi anyagokat tartalmaz, amelyek ivókúrára alkalmassá teszik, de fel lehetne használni e bővizű forrásokat egy svábhegyi vagy zugligeti strandfürdő táplálására útak, kertek öntözésére, ami által nem kellene a Duna szintje alatt levő vízvezetéki kutak vizét nagy költséggel a Svábhegyre felnyomni. Ha e források vize bármi módon is használatba vétetnék, kívánatos, hogy e történelmi értékkel bíró kis forrásépületek eredeti állapotukban lehetőleg fenn tartassanak és e források története emléktáblán meg- örökíttessék. SZENT <5 e £ té r t GYÓGYFÜRDŐ Vlzgyógyi ntézet, Hulláim- és napfürdö Külön férfi és női osztály. A legmodernebb berendezés. Szakképzett személyzet Megnyílt a Kösztísztviselök Kossuth utcai Árúcsarnoka Megnyílt a köztisztviselők stb. Augusztus 17-én megnyílt a Kossuth Lajos-utca 9. sz. alatt, a volt Holzer-féle divatház helyén egy új hatalmas árúház, a „Köztisztviselők Árúcsarnoka , amely tudvalévőén egyesíti a ruházati, cipő, bútor- és lakberendezési, edény-, játék- és papirárúosztályokat s ezzel lehetővé teszi, hogy tagjai a jövőben mindent egy helyen vásárolhassanak be a legjobb minőségben és a legjutányosabb árakon. A „Köztisztviselők Árúcsarnoka" méltán lehet büszkesége a szövetkezetnek és valamennyi tagjának, mert ízléses, praktikus és művészi elrendezésével nemcsak világvárosi jellegű, hanem nagy arányai és belső szépsége mellett továbbra is megőrzi a kiszolgálás, a tagokkal való érintkezés és a forgalom lebonyolítása terén azt a kedves, egyszerű, közvetlen és előzékeny tónust, amelyet eddig is tapasztalhatott mindenki, aki a Köztisztviselőknél vásárolt. A „Köztisztviselők Árúcsarnoka" hatalmas raktárral áll valamennyi osztályában a tagok rendelkezésére abban a meggyőződésben, hogy a tagok minden árúszükségletüket a jövőben a saját köztisztviselői árúcsarnokukban fogják beszerezni. TürdőuQyi ankét Rendkívül érdekes és nagy gyakorlati jelentőségű előadást tartott a Bal- neologiai Egyesület ünnepi nagygyűlésén Massányi Ernő dr. m. királyi fo- geologus, a Magyar Meteorológiai Társaság felkérésére Magyarország éghajlati viszonyairól, különös tekintettel Budapest fürdővárosra, amit eddig kevés figyelemre méltattak. A kiváló tudósnak rengeteg tapasztalat, megfigyelés és megállapítás alapján készült előadásából ezen a helyen csupán a Budapestre vonatkozó részt közölhetjük. Budapest fűrdőuáros éQfiajtata MASSANVI ERNŐ DR.. fömeteorológus előadásából Lépten-nyomon csak azt tapasztalhatjuk, — mondja — hogy mi mindeddig folyton csak éghajlatunk kellemetlenségei miatt sopánkodunk, de sokoldalú előnyeivel az ezekben tárolt energiákkal nem törődünk. Elő bizonysága ennek maga Budapest. A fürdők városává akarjuk fejleszteni.^ Végig- analizáltuk hála Istennek példátlanul nagy számban ‘ rendelkezésünkre álló kitűnő gyógyhatású termál és artézi vizeinket. Ma még ezeknek nagy része is felhasználatlanul ömlik a Dunába, de már is akciót indítunk újabb források feltárására és egy pillanatra sem gondolunk arra, hogy a gyógyulásra áhítözók csak azokkal a gyógyforrásokkal rendelkező helyeket keresik, amelyekről már előre tudják, hogy éghajlatuk is előnyös, mert hiába szedi rendbe a szervezetet a víz, ha ugyanakkor a levegő, illetve az éghajlat a gyógyhatást lerontja. Pedig éppen Budapest az, mely 500 méteren felül emelkedő erdőborította hegykoszorújával és a balparton szinte a végtelenségbe nyúló rónaságával a subalpin és alföldi kiimának minden előnyét egyesíti. Mivel hegyvidékünk északról kiindulva nyugaton át délen a Dunáig hatalmas karéjban öleli át metropolisunkat, uralkodó nyugati és északnyugati szeleink állandóan pormentes üdítő levegőt szállítanak a város fölé. Fővárosunk klímáját, annak ellenére, hogy több mint félszázados meteorológiai megfigyelési anyag áll rendelkezésünkre, az orvosok nagyrésze sem ismeri, még kevésbbé a közönség. Ennek tulajdonítható, hogy a főváros egyes részeinek a valóságnak meg nem felelő, azzal a legtöbbször ellentétben álló éghajlatot tulajdonítanak, így például a budai oldalon lévő Pasarétről állítják egészen érthetetlenül, hogy nyirkos, ködös és sokkal több csapadékot kap, mint a város egyéb részei. Ezzel szemben a valóság az, hogy a Pasaréten kevesebb a csapadék, mint a tőle nyugatra eső tájéknak, mert a hegyek esőárnyékába esik. Mint minden völgyben, a Pasaréten is képződik köd, de távolról sem annyi, mint például lenn a Duna partjai mentén. Ha tehát kevesebb a csapadék és a köd, akkor viszont sok helynél jóval szárazabbnak is kell lennie, már csak azért is, mivel azt a tágas, napos völgykatlant az uralkodó északnyugati és délkeleti szelek járják át, a szél pedig tudvalévőén szárító hatást gyakorol. Ilyen és ehhez hasonló igen sok példát sorolhatnék fel, de ezeknek, valamint Budapest éghajlatának részletezésébe itt nem bocsájtkozhatunk. Ehelyett sokkal fontosabbnak tartom hazánk egyik legilletékesebb fóruma előtt reámutatni arra, hogy fővárosunk kitűnő éghajlatát imminens veszedelem fenyegeti. Ez a milliós város mindjobban fejlődik, ennek következtében gyárainak, ipartelepeinek, közintézményeinek és lakóházainak száma növekszik. Természetesen ezzel párhuzamosan növekszik az égési termékeknek, a füstnek, a mérges gázoknak mennyisége is. Az élő szervezetre gyakorolt pusztító hatásukról tanúskodik az a nehézség is, mellyel magas nívójú városi kertészetünknek parkjaink, kertjeink és fasoraink fenntartása érdekében küzdeniük kell. Mivel hazánkban, mint említettük a szelek átlagos sebessége meglehetősen kicsiny, sőt a szélcsendes napok száma aránylag igen nagy, a füst, korom, por napokig is terjenghet felettünk és 800-1000 m-nyi vas- tagsagban fekszi meg a várost. Ennek következtében, ha a Budapesten uralk0Ci,.,rn,a!?di.k. le«gyakoribb szélirány, a délkeleti, kissé felélénkül, ebbe az egeszsegtelen felületbe burkolódzik még a budai hegyvidék is. A Nap ott tálán meg látszóan, zavartalanul süt, tényének halványodása szemmel nem is észlelhető, de pors^ámláló készülékkel a mikroorganizmusok és egyéb, a tiszta levegőbe nem illő anyagok számának sok százszoros megnövekedése nyomban kimutatható. A legsúlyosabb a helyzet télen, mivel ilyenkor nálunk eleg gyakran képződik köd. A dunai hajózás olykor már az őszi reggeleken ts megakad. A köd, mint tudjuk, a levegőben lebegő nagymennyiségű apró vízcsep- pecskek halmaza. A városból felszálló fust, por és piszok ezekhez tapad, s a városon kívül még tejszínűen fehér köd itt sárgává, barnává színeződik, s feletünk az eget úgy besötétíti, hogy még déltájban is lámpát kell gyújtani. Nálunk ezeknek a sötét ködöknek száma évről-évre növekszik, holott például a 8 milliós Londonban az azelőtt szinte lekiizdhetetlennek látszó sötét ködök gyakorisága állandóan csökkent, mert belátva a végzetes veszedelmet, tökéletesebb tüzelő készülékeket vezettettek be és füstemésztő készülékek alkalmazását rendelték el. Figyelmen kívül hagyva most saját fontos egészségügyi érdekeinket, gondoljunk csak arra, hogy mi nem csupán nyári, hanem téli fürdővendégekre is számítunk. Vájjon, ha egy például Norvégiából idejött reumás betegnek két-három ilyen sötét ködös napban lesz része, tovább is itt marad-e, s ha viszont hazakerül, minő hírünket kelti? Várhatunk-e ilyen körülmények között télen-nyáron egyformán élénk fürdőéletet, illetve idegenforgalmat? G ondok között jóttevő narkotikum a dohányzás. Megnyugtat, vigasztal a szivar és cigaretta könnyű, kék füstje. De észrevétlenül túlzásba Is vihetik zaklatott idegei és amennyit a dohány segít, azt leronthatja a nikotin. Szerencsére a dohányjövedék gyártmányai nikotinmen- tesitett minőségben is kaphatók a trafikokban. Óvja tehát szivét és idegeit azzal, hogy NIKOTEX dohány- gyártmányokat szív aranyoshátú könyv és megkérdezte az apját: — Hányán írták ezt a sok könyvet? — Ezt, fiam, mind egyetlenegy ember írta, Jókai Mór. A fiú borzasztóan csodálkozott. — Ezt mind egy ember írta? És az én olvasókönyvemet négyen írták! Gyulai mosolygott egy pillanatig, azután szúrós tekintettel nézett rám: — Azt hiszi, ez dicséret Jókaira? Különben, ahogy vesszük, — tette hozzá rövid szünet után. — Sokan azt hiszik, hogy én elfogult vagyok Jókai rovására. Tévedés. Én tisztában vagyok vele, hogy milyen nagy érték ő olvasóinak a szemében, s azt is tudom, hogy a magyar irodalom, a nemzeti vagyonnak egyik legértékesebb része, milyen nagy kincsekkel gazdagodott őáltala. De, ha a könyvét nem mbit olvasó, hanem mint kritikus veszem a kezembe, akkor nem nézhetek egyebet, csak magát a könyvet és nem hallgathatok a felületességekről, pongyolaságokról és egyéb hibákról, más tekintetek miatt. Ez nem lenne komoly kritika. Folytatni akarta, de hirtelen mást gondolt — Ami annak a fiúnak a megjegyzését illeti, nem vagyok hajlandó olyan módon felfogni, mintha a tanítók szellemi tehetetlenségének a bizonyítéka lenne. Egészen más oka is lehet annak, hogy egy kis iskoláskönyvet négyen írnak. Csak azok magyarázhatják az ilyen .megjegyzést a tanítók rovására, akik a tanítót, szerintem meggondolatlanul és igazságtalanul, élhetetlenséggel vádolják. A tanító nem élhetetlen, hanem ideálista. Ezért gúnyolja őt a mai anyagias társadalom és ezért bánik vele mostohán az iskola fenntartója, akár állam, akár község, vagy hitközség a neve. Trefort beszélte el egyszer közoktatásügyi miniszter korában ezt az epizódot:- A tanítók nagy deputációt küldtek hozzá, hogy javítsa meg a fizetésüket. Gondolom, háromszáz forintot kaptak akkor egy esztendőre. A miniszter meghallgatta a küldöttség szónokát és ilyesfélét felelt neki: — A kormány nem zárkózik el a tanítók helyzetének megjavítása elől, amennyire az ország pénzügyi helyzete engedi, de egyúttal megreformálja a népiskolát. A mai népiskola népi felel meg eléggé a hivatásának, mert a tanítók nem nevelik a gyermeket az életnek. A tanítókban nincsen elegendő gyakorlatiasság. A szónok nagyot nézett erre a kijelentésre és csendes keserűséggel riposztozott:- Kegyelmes uram, ha a tanító gyakorlatiasabb ember lenne, akkor otthagyná az iskolát és elmenne feles napszámosnak. A miniszter egy szót sem szólt többet. Érezte, hogy olyan kemény igazsággal találkozott, amellyel nem lehet szembeszállni. így vagyunk a tanítók sokat emlegetett élhetetlenségével, — mondta Gyulai. Ezután elbúcsúzott és szokatlan melegséggel rázta meg a kezemet. Nyilván jól esett neki, hogy alkalmat adtam erre az igazságos megnyilatkozásra. — Viszontlátásra! — ez volt hozzám utolsó szava, ami nagyon meglepően hangzott a zárkózott életű aggastyán szájából. Amikor másodszor jártam a Sándor- utcai ódon házban, a ravatalon láttam őt viszont. MUNKÁCSY MIHÁLY ÉS MADAME BERTIER. Munkácsy Mihály 1896-ban, a nagy nemzeti kiállítás idején mutatta be Ecce Homo! című hatalmas alkotását, A Krisztus-sorozat befejező részét. A nagyméretű festményt az Andrássy-út végén egy erre a célra átalakított villában állították ki. Ezrével zarándokoltak ide minden nap Munkácsy művészetének hívei és maga a művész is megjelent minden nap, mert nagyon tudott gyönyörködni a közönségben. Egy délután Treves lovaggal, a világszerte ismert milánói könyvkiadó cég egyik tulajdonosával néztem meg az Ecce Homo-t. Ott volt Munkácsy is és figyelmessé tettem rá Trevest. Az olasz kiadó kijelentette, hogy nagyon szeretne vele megismerkedni. Én is szerettem volna, természetesen, de alkalom nélkül nem tehettem meg, most tehát boldogan ragadtam meg az alkalmat Odamentem a mesterhez, bemutatkoztam és megmondtam neki, hogy Treves lovag itt van és nagyon szeretne vele megismerkedni. Munkácsy, aki híréből ismerte az előkelő könyvkiadót, kijelentette, hogy szívesen veszi a bemutatkozást és mindjárt oda is hívtam hozzá Trevest. A kiadó elmondta, hogy Munkácsynak több festményét és rajzát látta milánói és római gyűjtőknél, amit a mester minden meglepetés nélkül, de mégis örömmel hallott. Ezután én is élmondtam, hogy egy eszendővel előbb, 1895-ben, Odesszában láttam egyik festményét. Nagy érdeklődéssel kérdezte, kinél láttam a képet és mit ábrázolt. — A kép, — mondtam, — Madame Bertier és két esztendős leánykájának arcképe, szaloiyszerű interieurben. Részletesen leírtam a kompozíció elrendezését is, Munkácsy azonban nem tudott rá emlékezni. Megemlítettem, hogy Madame Bertier odaadta a kép fotográfiáját és hogy szívesen átadom a mesternek. Meg is beszéltük, hogy másnap délután elhozom. Másnap pontos időben megjelentem a iotografiával az Ecce Homo-n. Nemsokára megérkezett Munkácsy is. Átadtam neki a képet, s amikor megpillantotta, kissé elpirult és meghatot- tan mondta: — Ah, Madame Dufour. — Madame Bertier, — mondtam helyreigazítóan. Kiderült, hogy mind a kettőnknek igazunk van. Munkácsy 1886-ban festette meg a Madame képét, akkor Dufour volt a neve és Párizsban lakott. Az asszony elzászi német családból való leány volt és mind a kétszer francia emberhez ment férjhez. Munkácsy kikérdezett az asszony mostani körülményei felől. Elmondtam, hogy a férje egy nagy francia vállalat odesz- szai képviselője, nagyon jómódú ember, fejedelmi lakásuk van és sok szép festményt és műtárgyat gyűjtöttek össze. Ezután Munkácsy kezdett beszélni. Nagyon ellágyult a régi emlék hatása alatt és olyan bizalmasan beszélt, ahogyan aligha szokott beszélni fiatal emberekkel, akiket másodszor lát. Elmondta, hogy Madame Dufour, — ő később is csak így nevezte, — 1886- ban férjével járt a műtermében. Akkori férje mérnök volt. Az asszony megrendelte saját és két esztendős leánykájának a portréját. — Rendkívül nagy kedvvel fogtam hozzá a munkához, mert a Madame kivételesen szép, finom és kellemes asszony volt, a gyermek pedig olyan volt,, mint egy angyal. Miközben az arcképen dolgoztam, megmondtam az asszonynak, hogy nagyon szeretném, ha modellt ülne Mária képhez. Akkoriban mindenfelé kerestem kedvem szerint való modellt egy Madonna- képhez. Az asszony nagy örömmel jelentette ki, hogy kívánságomat teljesíti és mégsem lett a dologból semmi, mert a férje, aki nagyon radikális gondolkodású ember volt, nem engedte meg, hogy az asszony Madonna-képhez modellt üljön. A mester meg sokat beszélt ezután a Madameról és észre kellett vennem, hogy nemcsak a művész, hanem a férfi is beszél belőle és nem csupán a modell, hanem az asszony is érdekelte. Talán negyedóráig beszélt emlékeiről, azután ismét megkért, mondjam el, amit még tudok róla. Ezután leírtam az asszony mostani otthonának háza- táját, megfeleltem a mester egyéb kérdéseire, majd megköszönte a fotográfiát és a régi kedves emlék felújítását, s elbúcsúztunk. Én azzal az érzessél távoztam el, hogy a nagy mester életének valószínűen egyik nagyon kedves emlékét idéztem fel. Amikor búcsúzóul felém nyújtotta kezét, nagyon hálás tekintettel nézett rám és ez a pillantás meggyőzött róla, hogy Madame Bertier valóban kellemes emléke lehet az életének. Nagy embere^ árnyékában Irta: Sebestyén Ede. — Második közlemény. — GYULAI PÁL ÉS A TANÍTÓK. Régi újságírók, akik hivatalos munkájuk közben tudósokkal is összekerültek, emlékezhetnek még rá, milyen nehezen lehetett Gyulai Pált, a legszigorúbb magyar kritikust megközelíteni. És emlékezhetnek arra is, milyen nehezen lehetett megszólalásra bírni akkor is, amikor már a színe elé juthatott az ember. Mert az újságírókat nem szerette. Egyszer, — úgy emlékszem, 1908- ban, ä— egy tudományos affér dolgában kellett felkeresnem, hogy nyilatkozatot kérjek tőle. Közös ismerősökre való hivatkozással elértem, hogy fogadott, de amikor megmondtam, miről van szó, kijelentette, hogy nem hajlandó nyilatkozni, mert nem akar volt tanár- és tudóstársaival összeveszni.- Úgysem élek már sokáig, -r mondta, minden rezignáció nélkül, _ ezt a kis időt már békességben akarom eltölteni. Megígértem, hogy nyilatkozatát olyan formában közlöm, hogy legfeljebb a lapra haragudhatnak az érdekeltek, őrá nem. Hiába. Hajthatatlan maradt, s hogy eszembe se juthasson a további faggatás, másról kezdett beszélgetni közös ismerősökről, akiket régóta nem látott, mert gyöngélkedése miatt nem járt sehova és látogatókat is ritkán fogadott. Újságírónak mindig kellemetlen a kudarc. Én ezért elhatároztam, hogy kissé megbosszulom a makacs hallgatást, s mivel tudtam, hogy Jókai nem tartozik Gyulainak kedveltjei közé, elmondtam neki a következő epizódot, amely a szerkesztőmmel tors tent | amelynek Jókai volt a főszereplőié. A szerkesztő megvásárolta a jubi- **“mi Jókai-kiadást. Amikor szép sor- iában elhelyezte a száz kötetet, oda- nivía a könyvszekrényhez második elemibb járó fiát és megmutatta neki. A fiúcskának nagyon imponált a sok
