Budai Napló, 1931 (28. évfolyam, 1023-1068. szám)

1931-01-01 / 1023. szám

XXVIII. évfolyam. 1023. sz. VT"//' Buda érdekeit a várospolitika, a közgazdaság, tár­sadalom, művészet és sport terén szolgáld újság. Előfizetése egy évre 24 pengd, félévre 12 pengd. Egy szám 50 fillér. Szerkesztőig és kiadóhivatal; I., Bors-utca 24. Délután 5—7-ig. Telefon: 502 _96. Fel elős szerkesztő t VIRAÁG BÉLA Hirdetések ára: Egy hasáb széles, egy milliméter magas sor, egyszeri közlésnél 40 fillér. 20 mm. magas hirdetés 8 pengd. Szövegsor ára 4 pengd. Közgazdasági közlemények megállapodás szerűit. A hirdetések dija mindenkor előre fizetendő. 1931 január 1. ttoMoga bJh úiessztemi€iöt a butlaicíknali. i Köszönt az újév! Üdvözlet a Budai Napió szerkesztőjének Budapest Fürdőváros Egyesülőt elnöke Kedves Főszerkesztő Űr! A Budai Napló e számmal 28. évfolyamába lép. Kedves alkalmul szolgál nekem ez arra, hogy Fő­szerkesztő Úrnak meleg elismerés­sel adózzak azon buzgalmáért és fáradozásaiért, amellyel lapját Buda fejlődésének, szépítésének és jövő boldogulásának szolgálatába állította. Főszerkesztő Űr a legválságo­sabb körülmények között is nemes áldozatkészséggel küzdött és har­colt a budaiak jogos követelmé­nyeinek elismertetéséért és ezzel nemcsak beírta nevét örökre Buda történetébe, de belopta magát egy­úttal a budaiak szívébe is, akik Főszerkesztő Űrban egyik legérté­kesebb polgáriasukat és barátju­kat tisztelik. A magam részéről külön is ki­emelem Budának fürdővárossá való fejlesztése érdekében-egv ne­gyedszázad óta írott cikkeit, elő­adásait, fáradhatatlan agitációját, melynek gyümölcse érőben van a budai polgárság javára. Adja az Isten, hogy friss erőben, törhetet­len energiával megérhesse a Bu­dai Napló sok évfordulóját és megvalósulva láthassa azokat a terveket és törekvéseket, amelyek­nek mindig bátorszavú, meleg­szívű harcosa volt. Isten áldása kísérje önt nemes és önzetlen munkájában és kívá­nok további sikert és fejlődést a budaiak kedves jóakarójának — a Budai Naplónak. Budapest, 1930 december 29-én. Dr. József Ferenc főherceg. * Viraag Belát illik, kell üdvözölni ennek az újévnek a kezdetén. Ne­künk, a jó Isten a megmondhatója, ut hoz az Űjesztendó'. A Budai • Napló szerkesztőbe, szerencsés, ő el­jutott a célja feléhez. Nem lett anyagi javakban gazda­gabb, nem vált nyugodtabbá, gond­talanabbá az élete. Nem, az ő élete sem lett könnyebb, maga sem tehe­tősebb s mégis ellenállhatatlan vágy húz hozzá, hogy megszorítsam a kezét, hogy megöleljem az én drága öreg barátomat: az öreg, általa niegifjodó Buda barátját. Viraág Béla egy fél életen át, hu­szonhét évig írt, beszélt, szerkesz­tett, biztatott, szaladt fáradhatatla­nul mindenkihez, akiben a gondolat meggyökeresedhetett, s szidta, kor­holta, rendíthetetlenül ostorozta azo­kat az ajtókat, azokat a vattával betömött füleket, amelyek nem akar­tak megnyílni az ő szent, igaz meg­győződése előtt. Huszonhét év, milyen hosszú idő! Idézzük vissza a múltat! Az ele­jén én még gyerek voltam, ötödik gimnazista. Akkor jelent meg az első cikkem, akkor kaptam az első tap­sot a tomavizsgán. Súlyt dobtam. De régen volt! Hová jutott azóta az enyedi kollégium, hová jutott Er­dély? Az én Viraág Béla bátyám már akkor azért hegyezte a ceruzáját, hogy a budaiak lássák meg a föld­nek azokat a kincseit, amiken bam­bán sétálgattak ezer évek óta, ■ tanul­ják meg, hogy ezekből a kincsekből, ha felszínre hozzuk őket, ha okosan gazdálkodunk velük, gazdagok le­szünk s Buda híresebb, mint va­laha. Huszonhét évig tartott! Yiraág Béla megőszült s a gyerekek haját is lepi már a dér! S a Budai Napló, ez a sokszor leszólott, lekicsinyelt fővárosi-vidéki lap, él, virágzik, s amit mindig élőiről kezdett újból, amikor lemosolyogták, amikor nem értették meg, amikor elnéztek a feje felett, azt a gondolatot ma, huszon­hét év múlva nyiltan, becsületesen a főváros irányiadé vezetői tűzték fel a politikájuk zászlójára. Néhány hete a főpolgármester, Ripka Ferenc, ez a magából nőtt ember, vállalt közösséget azokkal a törekvésekkel, amelyek Budapest fürdőváros érdekében a kiapadha­tatlan budai hőforrások nagyobb arányú kihasználásában és újabb megfúrásában látják Buda és Pest gazdasági és kulturális fellendülését. Most Buda képviselője, a vezető po­litikai pártvezér Kozma Jenő az új életet kezdő budai fürdőkbe in­vitálja Gülbaba híveit Stambultól Indiáig és sportéletet ígér a kétezer­éves aquincumi arénán, a Római­fürdőben, füstnélküli várost, fűtést a budai föld ínélysé^iuAk U tatlan forróvíz-tartályaiból, új ener­giaforrást, a föld melegét, aminek forró hírnökei sok éve buzognak fel a Duna budai vonalán, amíg ma már megtanultuk, hogy ott, ahonnan ezek jönnek, kifogyhatatlan a víz s mesz- sze száz fok felett izzadnak a kö­vek, gyógyulást, forgalmat, kiapad­hatatlan olcsó energiát Budának, Pestnek. Ezt a gondolatot jb nyilvánosság, a sajtó, a sokszor lekicsinyelt Budai Napló csiráztatta, érlelte meg s a Budai Naplóban Vrtaág Béla: min­den elmaradottságiak a szigorú szavú felhánytorgatúja, s minden jó, szép, igaz. ügy bátqrhangú felkaro- lója, a fáradhatatlan jó öreg barát, a fiatal törekvéseké megértő rádió­hulláma, aki nem i-íárdi honnan, ki adta le azt, ami a - jövőbe lát, ami dédelgeti, hóna alámyúl az ő pati­nás, messze századokban- csírázott Budájának, hanem ^felkarolja, to­vább adja, tudatossá teszi, meg­tanítja. — Te tes.säd ezt, Viraág Béla! Talán tévedtél isf néha szegény, de munkás életed göröngyös ösvé­nyén —>nem tudói», nem keresem, — de hogy jót, hasznosat akarsz, szereted, mellette állasz annak, aki velünk van, aki a jpbb jövőért dol­gozik, tudom, érzeml Köszönjük Ne­ked! A palánta kihajtott, Veled ápol­juk, öntözzük mi is? hívatlanul, ön­ként, szívből, igaz meggyőződésből, mert Veled akarjuk látni Buda s a megcsonkított haza újbóli felserke- nését a magunk erejéből, a magunk tudásából a magyar föld máig ne­künk tartogatott limeseiből, örök erőiből. Nem akarunk hasznot, még csak dicsőséget sem, csak ;a magyar műn­Ivúmwv uOlc.il vB juí^TCVO U U»V' ilFuDl. Budán, a házunk tájékán, e csonka, koldus rögön. Ehhez jogunk van! Ügy legyen boldog az újéved Viraág Béla, s azoknak, akikre Buda, Pest, s a nemzet jövője néz, amint a főváros s a haza javát szol­gáljátok s szolgálni engeditek. Budapesten, 1930 december 27-én. Dr. Pávai-Vájná Ferenc. „Budavári Requiem“ — Budavári Mise“ Az új esztendő küszöbén, amikor lelkünket felemeljük az Élet és Ha­lál örök Urához, Budavára és Buda 1686—1936-os világünnepe tárgy­köréből önkéntelenül is a „Budavári Mise“ eszméje kívánkozik toliunkra. Liszt Ferenc az „Esztergomi Mise“, Dohnányi Ernő pedig a „Sze­gedi Mise" szerzésével ‘ gazdagították az egyházi zene kincstárát és öreg- 1 hitették a magyar zeneköltészet v lághírét. Esztergomnak és Szegednek megvan a jnaga hírneves miséje, Bu­davárának, múltúnk tanújának, jele­nünk erősségének, jövőnk reménysé­gének ily miséje nincsen. Liszt Fe­renc „Koronázó Misé“-je, amelyet I. Ferenc József koronázására szer­zett és amellyel első ízben e koro­názáskor a budavári koronázó temp­lomban dicsérték az Urat, nem „bu­davári“ mise, ily néven nem ismeri a zeneirodalom. „Budavári Mise“-t nem szerzett senki, mert hiányzott hozzá az alkalom és főleg illetékes helyről a pályázat kiírása, a meg­bízás adása. Klebelsberg Kunó grófnak, a tria­noni nyoíhorúsággal megvert csonka- ország eme értékeket termelő nagy értékének, volt eszméje a „Szegedi Mise“ megiratása; egyik nemreg megjelent újságcikkében a „Szegedi Mise“ jelentőségét méltatta és kilá­tásba helyezte, hogy tárcája körében gondoskodni fog pályázatok kiírása útján a magyar egyházi ének- és ze- neszerzoményeknek magasabb szín­vonalra emeléséről. Különösen egy magyar gyászmise („Requiem“) meg- iratására gondol, mert Mozart roko- kós és Verdi színpadias „Requiem“- jét nem tartja a magyar gyászünne­pek alkalmával megtartott nagy gyászmisék hangulatához teljesen il­lőnek. Ügy hisszük, Buda 1686—1936-os világünnepe volna az a nagy alka­lom, amelyre nemcsak egy, de két „budavári" mise szerzésére már most kiírható volna a pályázat. Bu­davárát 1686 szeptember 2-án vették vissza rohammal, vérük ontásával, életük feláldozásával a keresztény hadak; az ostromló sereg vezérei 1686 szeptember 3-án tartották ün­nepélyes bevonulásukat a Várba és ugyanezen a napon tartották a hála­adó „Te Deum“-ot. Önként kínálko­zik, hogy a 250-ik évfordulón, 1936 szeptember 2-án a gyászmisén a meg­írandó „Budavári Requiem“, 1936 szeptember 3-án pedig a diadalmas, hálaadó „Budavári Mise" hangjai mellett emlékezzünk illetve ünnepel­jünk a budavári Nagyboldogasszony- templomban. Mindkét misének a budavári Nagyboldogasszony-templom ének- és zenekarára kellene méretezve lennie, előnyben pedig az a két mise volna részesítendő, amelynek vezermoti- vumai úgy a gyászmisében, mint a diadalmas hálaadó misében, ott ko­moran, itt diadalmasan, azonosak és így a két misét egy magasabb zenei egységbe foglalják össze. így születhetnek meg a „Buda­vári Requiem“ és a „Budavári Mise“ egy csapásra, a világünnep fényének emelésére, Buda és a magyar név újabb dicsőségére. Christián Rezső. A füst, a korom ellen küzd egyik memorandumában a Budai Ingatlan­tulajdonosok Egyesülete, amelynek agilis elnöke, dr. Bárdoss György igyekszik összhangban tartani a te­lektulajdonosok és Buda érdekeit. A székesfőváros tanácsához beadott me­morandumban sürgeti az egyesület a gyárak kitelepítését Buda északi és hegyvidéki részéről, amit a deli részén átengedett ingyn telkekkel érhetne el a város., .A füstokádó gyárkemé­nyek a budai hegyeken gyógyíthatat­lan sebeket ütnek és a vidék szépségét végleg tönkreteszik. Követelik tehát, hogy a főváros vegye nyüvántartásba a meglévő telepengedélyeket, azokat a lejáratkor ne újítsa meg. Budapest- Fürdőváros érdekében a Margitszi­gettel szemben lévő Dunapart rende­zését sürgeti. De különösen á családi­házépítkezés érdekében fejt ki agitá- eiót, mert Budapesten, ahol túlsók beépíttetlen terület áll rendelkezésre, nincs szükség se felhőkarcolók, sem sokemeletes bérházak építésére. Az építkezés előmozdítása érdekében sür­geti a közművek kiépítését. A Rózsa­domb felső vidékein és az óbuda-új- laki hegyvidéken hiányzik még sok közmű, amelyek nélkül a vidék nem indulhat komoly fejlődésnek. Egy kapavágás nem történt még eddig az Árpád-emlék érde­kében, pedig idestova már 23 esz­tendeje, hogy Ferenc József ki­rály megkoronáztatása 40. évfor­dulójának emlékére 1907-ben a törvényhozás elhatározta, hogy új­ból felépítteti azt a templomot, melyet Szent István az óbudai ha­tárban Árpád sírja fölé emelt. Erre, a környező ligetre s egy obeliszkre a törvényhozás a telek­tömb megszerzési árán felül hat­százezer korona hitelt engedélye­zett. A Mátyásföld, Remetehegy és Táborhegy szabályozási tervébe be van illesztve az Árpád-emlék­mű elhelyezésének kerete is. Meg­alkotására még néhai Schulek Frigyes kapott megbízást. A ta­nács műszaki osztálya az emlékmű helyéül azt a területet jelölte ki, mely a Rádl-malomtól északnyu­gati irányban a Bécsi-út és tábor­hegyi temető, mellett elvonuló nagyárok között van. Schulek Fri­gyes javaslatához képest a terv némileg módosult s az obeliszk he­lyéül a Bécsi-útból kiágazó szer- pentinút jelöltetett ki. A Bécsi-út szintjénél 21 méterrel magasabb bástyás platóra kerülne a román stílusban építendő kápolna a ki­látótoronnyal és őrkázzal. —>Az ezer esztendő jubileumát 1896-ban ültük, azóta 34 év telt el, de még az Árpád sírja után való tudomá­nyos kutatást is abba hagyták és csak jó Szilágyi Károly döngeti néha a nemzeti kegyelet kripta­ajtaját. A mai, a modem magyar polgárnak remekbe fejlett alakja. A neve: a múltból oknlás; a jelen­ben példa; a jövőnek program. Igazi városalkotó; a képzelet és realitás pompás összhangja; a vállal­kozó számfejtésének biztossága ép- úgy meg van benne, mint, az ábránd cikázó villózása; a vagyonos ember konzervatív nyugalmát fel-felváltja nála a benne rejlő alkotó erő hevülő izgalma; egy soron működik benne a műgyűjtő szenvedélye és az óvatos és óvakodó értelem hideg ítélete; ösz- szefogódzva látjuk benne a polgári szerénységet a felfinomult polgár ön­érzetével; mindez valami isteni kémia vegyületi szabálya szerint. A szállodások „doyen”-je, a céh elnöke, vezére. A társulati ügyek in­tézésénél egész lénye a baráti és ba­rátságos kiegyenlítés és kiegyenlítő­dés. Nem lép előtérbe soha, de min­dig ott áll. Nem sokat ül az elnöki székben, de mintha mindig elnökölne. A szava ugyanis rendszerint és öntu­datlanul „dizimáló” elnöki szó, mert a bizalmas tanácskozásban mindig az a serpenyű húzza le a mérleget, ame­lyikbe az ő szavának' súlya elhelyez­kedik — és nem esik. Erre néki min­dig különös gondja van. A művészet passzív művelője. Hat rá szónoklat, zene, kép, szobor, épí­tészet és táj egyaránt. A legmélyebb hatásokat önleikébe zártan tartogatja a maga gyönyörűségére és nem vetíti ki azokat mások kápráztatására. A hívő áhítatával nézi és a jó em­ber szeretetével látja vendégül maga körül irodalmunk és művészetünk al­kotó talentumait, bizodalmasan és szinte ceremóniásan meghajolva azok előtt, akikből kiérzi a „genie”-t. Az emberi fejlesztő erő legprimití­vebb és legcsodásább mesterségét: a főzés, a konyha, az étkezés tudomá­nyát ő magas művészetnek ösmerte el; annak szolgáló papjait (szaká­csát, inyencéjucgyformán, valami po- gányos alázatossággal tartotta és vendégelte magánál. Holtukban is tisztelte őket; köztük felsősorban a ,,1’art culinaire” felkentjét, Brillat- Savarin-t. Ennek a történeti híres ínyencnek ösmert könyvét magyarra fordíttatta és kiadta. Hála mecenási bőkezűségé­nek, a magyar könyvtárakba is bevo­nult a nagy „ízmester” magyar szóba fogott műve és emléke. Vérbeli városépítő alapkaraktere és nagyvárosi beidegzése mellett a ter­mészet rajongója; született pesti lé­téire Buda értője, ízlelője, rajongója. Pest neki a plantage, a farm, a mű­hely az üzlet, ahol dolgozik. Buda a lakás, a ház, a díszkert, a kastély, ahol él. A Jánoshegy tetetjén, az egymásra rohanó erdős hegyek, az ezüstös Duna és az egymás nyakán-hátán guggoló háztömegek együttes varázs­lata’ úgy megfogja „seismograpli”-os lelkét, hogy megépíti a „kartársak” bevonásával (micsoda munka és mi­csoda eredmény!) a jánoshegyi kilá­tót. A Guggerhegyen pedig a turisták örömére és akaratlanul a maga dicső­ségére, megépítteti a második Glück- küátót. Budának minden hegyét-zugát, völgyét-fokát átkutatta és úgy ismeri, mint mások csak kevesen. Buda forrásai az ő meghitt barátai és így tudja azoknak kincses nagy értéküket. A Budapest-Fürdőváros gondolatának igaz híve és annak lel­kes terjesztője, mert tisztában van úgy országunk, mint fővárosunk gaz­dasági helyzetével és azzal, hogy a Nagy-Magyarország minden kincsé­vel és hozamával alimentált Budapest a trianoni rabkoszton a skorbut er- nyesztő pusztításának áldozata lesz. Budapest sínylődő népét új me­zőkre, új kereseti forrásokhoz kell prófétás utakon átvezetni. Az ide­genforgalom bőven tápláló új meg új lehetőségeit kell kihámozni és meg­alapozni, hogy a nyomor szorításából, a csúszás és züllés rettenetétől még idején szabaduljunk. Csak egy „d part”-an szép, csak egy pezsgő életű és forrásai révén gyógyító csak egy fürdőváros Buda­pest tud a talpán megállani, tovább­fejlődni, megélni és élni. A nép, az idegent csődítő Budapest az ő életének évtizedes vágya-gondja; és most a helyzet nyomása alatt, mint vérbeli szakember nyúl a kér­déshez. Tudja, hogy a nagyvilági luxus- szállodák a fősúlyt a recepcióra, a belépésre, a portára (ami nagy biro­dalmakat is tud jelenteni) helyezik. A recepció, az „entrée”, az első benyomás és az utolsó is, amely köz­ben, az idegen jövése-menése szerint, naponta többször is rögződik az em­lékbe. Kétségtelen, hogy Budapest kapu­ja és kirakata a Lánchíd és Erzsébet- híd közötti kettős Dunapart. Kérdés, vájjon a Vár, a Gellért­hegy, a hidak vonalai, a korzó, á partmenti szállodák sora és a Duna (a Duna!) be van-e állítva olyan művészien és nagystílűén, hogy a kép M. a. Jr oo

Next

/
Thumbnails
Contents