Budai Napló, 1930 (27. évfolyam, 979-1022. szám)
1930-06-12 / 1000. szám
6 Budapest, 1930 június 12. Élet a sziklákon Új látványosság lesz a GeüérS oldala írfas LEfIDL ADOLF dr. Azt kérdezed tőlem, tisztelt szer- | kesztő Barátom: milyen állatokat le- P hetne a Szt. Gellérthegyen szabadon | kiereszteni, hogy élénkítsék e szép ki- | rándulóhely Dunára néző sziklás ol- j dalát, erdejét, füves-bokros területeit? 8 Egyszerűen megoldhatom a kér- | dést: amilyen fajokat annak idején | az Állatkertben szabadon bocsátottunk a közönség közé, hogy elevenségükkel gyönyörködtessék a sétálókat, azokat itt is kiereszthetjük a nagyterületű ligetbe, viruló kertbe, amelyet igazán sikerült módon varázsoltak mostanában a nagyváros közepéből kiemelkedő hegy szirtes,, vagy lankás oldalaira. Leginkább csak díszes madarakról lehet szó, meg egy-két emlős állatról, mely itt kártevés nélkül tenyészne. A madarak közül első helyen említem a fácánokat; öt-liat kiváltságos fajukat könnyen szaporíthatnék az adott körülmények között. Legdíszesebb a kistermetű aranyfácán; némi gondoskodással biztosan megtartliat- nók e környezetben; bujkálva a bokrok között, mindenütt ott terem, ahol az emberek egy Ids morzsát vetnek neki; szinte meglepi a pádon pihenőket, vagy magányosan járókelőket; bizalmasan eléjük áll és vár, majd felborzolja aranyfényben csillogó, széles gallérját, izeg-mozog a közelben, amíg figyelemre méltatják. Az amherszt-f ácán nem fényes, hanem tarka, mindenképpen szép és díszes. A fehéren tündöklő ezüst- fácán, szintúgy a sötétebb szvinhoe- fácán, jóval nagyobb és erőteljesebb lovag, mint az előbbi két faj; néha szinte kihívó a viselkedése; nem kér, hanem követel a közönségtől egy Ids falatot, ha látja, hogy pádon uzsonnáznak. A Szt. Gellérthegyen többnyire a pereces ember közelében settenkedik majd az élelmes kakas, meg a barnán habos tyúkja. Szenvedés nélkül bírja mindegyik a mi klímánkat. Meglepően szép a királyfácán; jó egyméternyi tarka farktollakat visel a kímmadár s ha felszáll, megcsodálja mindenki. A közönséges fácán, meg az örvös, vagy mongol változata szintén szívesen tartózkodik olyan környezetben,, amilyent a Szt. Gellérthegyen találna. Nem kell attól tartani, hogy elszökik onnét; elvadulva sokhelyütt él hazánkban és ragaszkodik a helyhez, amelyen felnőtt. Kétségtelenül beleilleszkednék e környezetbe a házi szárnyasok közül a páva, a gyöngytyúk, meg a törpe bantam-tyukocska is, amely hamarosan szaporodik szabadon tenyésztve; sőt, elvadul; a fákon alszik, ahol elég magasan esaládonkint beszáll, ha sötétedik az este. Az emlősök közül egyelőre csak kettőt ajánlanék, amelyik nem tesz kárt az ültetvényekben. Csak a legjobb szénát kívánja, a zabot szereti s a kenyeret; a sóskiflit szívesen fogadja el a közönségtől, amelytől nem fél. Az egyik a zerge; ez igen kezessé válik, ha jól bánnak vele és nem ijesztgetik. A mi erdeinkből való őz semmi esetre se válna be a Szt. Gellérthegyen; igen sok kárt tenne a szép növényzetben, a virágokat szedi le szívesen. Ellenben a szintén alpesi faj, mely a Szt. Gellérthegy sziklás helyein jó otthonra találna, a marmota. Igaz, ez szerénykülsejű, nem mutatós állat; rágcsáló, de nem rág; csak hegyi fü- I vet eszik, nem pedig kérget, mint a nyúl, éppen ezért nem is kártevő. Földi lyukakban lakik köves helyen; hívásra előjön s ahol enni adnak neki, könnyen beszokik. ILa megijed, hangosan fütyül és hirtelenül elbújik a sziklák között. Lehetne talán később még egy-két fajra térni, habár az itt felsoroltak, kellő számban, élénken foglalkoztatnák a budapesti hegymászókat. Nem sokba kerülne ezek beszerzése, meg a fenntartásuk sem költséges; egy hozzáértő ember elláthatná valameny- nyit. S ezenfelül még valamiről gondoskodhatna: arról, hogy az apró madarak, a rigók, poszáták, cinegék, pintyek, meg másfélék, szintén szaporodjanak e helyen. A kiakasztott mesterséges fészkelőle általában beválnak ugyan, főként az apró odu- lakók tekintetében, azonban a viruló mező és rét, az erdő és a vízmellék bogarait, legyeit, a szöcskéket és hernyókat szintén pótolni kellene valamivel. A veresbegy, a füstfarkú, a barátka fülemile, meg a sűrűségben bújkáló ökörszem is szereti az ember közelségét. A mesterséges fészkelők és etetők elhelyezésében jó tanácsokat adna az egész országban érdemesen működő „Madártani Intézet” (II., Hermann Ottó-út), néhány száz madárka ele- sége bizony csekélységbe kerübie és mindennek gondját egy erre betanított szegény hadirokkant könnyű szerrel viselné. És ha Te, tisztelt szerkesztő Barátom, ezt a jó ügyet lapodban ezentúl is támogatnád, alighanem rövidesen célt érnél vele. Érdemül kívánom ezt Neked. Budáért Irta; Orova Zsigmondi dr„ sz.-főv. törvhat. biz. tag. Ha a népvándorlás korának lett volna egv Illyefalvija, a statisztika megcáfolhatatlan adatai igazolnák azt a feltevésemet, hogy a népek nagy vándorlása ártalmatlan korzózás volt a résztvevők számát tekintve ahhoz az özönléshez képest, ami ilyenkor indul meg hazánkból a világ minden tája felé, hogy az év fáradalmai után pihenést találjunk a tó partján és a hegyek között testünk és lelkünk számára. A nyaralás előkészületei a prospektusok megszerzésével kezdődnek. Elegendő egy érdeklődő levelezőlap postára adása a „Kurkomissio”-hoz és egy könyvtárra való szebbnél-szebb leírást, fényképet, táblázatot, felhívást, árajánlatot kapunk válaszul hatóságoktól, társadalmi egyesületek- | tői, szervektől és magánosoktól. Ezek | a prospektusok egy jól megszervezett § Budai Napló idegenforgalmi akció eredményeként minden további érdeklődést feleslegessé tesznek és arról győznek meg bennünket, hogy mily módon és mely eszközökkel lehet és kell felkelteni a vágyódást ama vidék iránt, ahol nyári szabadságidőnket tölteni kívánjuk. Ebből tanulhatunk. Tanulhat az egész magyar nép, melynek közmondásszerű vendégszeretete hajlamos az idegenforgalom fontosságának felismerésére és tanulnia kell ebből elsősorban Budának, melyet a természet arra alkotott, hogy a magyar idegen- forgalom központja legyen. Azért mondom ezt Budára vonatkoztatva imperativusban, mert fellendítést, gjmrapodást, fejlődést és életet jelent számunkra az, ha idegenek tömegei jönnek el hozzánk, — arról nem is szólva., hogy meg kell szűnnie annak a kényszerhelyzetnek, amelyben sínylődünk és amely hajt bennünket magyarokat a külföldre abból a Budából, ahol együtt van minden, ami a nyaralás szükséges és kellemes atri- butumát jelenti. A Budai Napló ezerszer megmondotta, hogy Budapestet füdővárossá kell varázsolni. Ehhez kettő kell: a természeti szépség és a kereskedelmi érzék. Az első nem tőlünk függ, azt a teremtő és alkotó erő utolérhetetlen hatalma bőkezűen elintézte. A második rajtunk múlik, azt nekünk kell elvégeznünk. A székesfőváros idegen- forgalmi hivatala és a társadalom által létesített fürdőváros-egyesület keresse és találja meg azokat az eszközöket, amelyeket a külföld alkalmazott éveken keresztül és alkalmaz napjainkban is. Elsősorban legyünk áldozatkészek és ne legyünk kicsinyesek. Portalanítsunk, világítsunk, tegyük járhatóvá utainkat, gondoskodjunk a különféle társadalmi rétegek megfelelő elhelyezését szolgáló szállodákról és penziókról, teremtsünk parkokat és távolítsuk el a kő- és kavicstereket a fürdők parkjai mellől. Tegyük olcsóvá a megélhetést, mert szállodai, fürdőhasználati és élelmezési áraink aránytalanul magasak a külföldiekkel öszehasonlítva. Nem kell már most nagy haszonra lesni,, később a megnövekedett forgalom mellett kisebb haszon nagyobb jövedelmet fog biztosítani. Buda jövőjének kulcsa a kezünkben van. Készítsük elő ezt a szép Budát az idegenek befogadására és ha úgy látjuk, hogy nem vallunk szégyent az idecsődített külföldiekkel, mert ki tudjuk elégíteni a felfokozott igényeiket, — akkor és csakis akkor induljon meg a jól megszervezendő propaganda. A propaganda szempontjából nem hagyhatók figyelmen kívül a külföldön felállítandó utazási irodák és ügynökségek. A minta adva van: Budapesten számos irodában kellően képzett tisztviselők fejtenek ki tevékenységet külföldi fürdők érdekében. Gondoskodnunk kell arról, hogy a külföld nagy városaiban, de különösen a Balkán fővárosaiban legyenek utazási irodáink, ahol művészi kivitelű fényképek bemutatásával hívják fel a figyelmet művelt szakemberek a magyar fürdőkre és különösen Budára. Hatabnas propaganda vár a sajtóra. Lapjaink tele vannak a külföldi fürdők hirdetéseivel. Vájjon a viszonosság fennforog-e a külföldi lapokban a magyar fürdők javára? El va- gyok ^készülve az ellenérvekre: a hirdetésért a külföld fizet lapjainknak, mi azonban nem áldozunk a külföldi lapok hirdetéseire semmit. Ennek igazsága nem vonható kétségbe, de a reklám értékét és hatását nekünk fel kell ismernünk és hirdetnünk kell Buda szépségeit mindenfelé, ha a figvelmet fel akarjuk kelteni a külföldön. Kishitűség és naivitás azzal beérni, hogy a Budai Napló hasábjai telve vannak a fürdőváros dicséretével és ez az elégedettség nyilván abban leli indokát, hogy ennek a helyi lapnak a reklámja nem jár anyagi áldozatokkal. Buda predesztinálva van arra, hogy fürdővárossá legyen. Nem szabad ennek a gondolatnak testté válását elhanyagolnunk és légióként nem szabad azzal áltatnunk magunkat, hogy prédikáljuk a magyar fürdőváros szépségeit másoknak, míg mi magunk a külföldre megyünk vizet inni. Mint ahogy keserű érzést váltott ki mindnyájunkból a nemzetközi vásáron lévő olasz pavillonban kiállított autóra elhelyezett tábla, mely azt hirdette, hogy ezt az olasz gyártmányú gépkocsit egy magyar kir. herceg vásárolta meg. A gazdasági válság és — a mi Budánk írta; Polakovils Zsigmoíid Mezőgazdaságunk hangos vészkiáltásai, nagybankjaink sűrűn kibocsátott jelentései, minden ipari és kereskedelmi szakma állandó siráma egybehangzóan jelzi,, hogy csúszunk lefelé a gazdasági lejtőn. A katasztrófa elkerülhetetlennek látszik. A mindennapi élet apró elgondolásaival radikális eredményt elérni már nem lehet. Ha a sorsdöntő nagy elhatározások, most, a tizenkettedik órában is késnének még, úgy el lehetünk rá készülve, hogy kormányt, politikai pár- tokat, társadalmat, minden maga alá fog temetni a gazdasági krízis. De van-e remény arra, hogy testet öltsenek a szükséges nagy elhatározások? — Feltétlenül van. — Már kezdenek szakítani azzal a rendszerrel, hogy meg nem felelő embereket tesznek meg nem felelő helyekre. Ez a csonkaország egész embereket követel. Már egyengetik az útját az eljövendő gazdasági Vezérnek. A megújhodás, a szanálás gyorstempójú lesz. Mert érintetlenül, ragyogó régi presztízsünkben állanak itt nagybankjaink és nagyvállalataink. A Ganz-Danubius, a Magyar Általános és Salgótarjáni, Kőszénbányák, a Rámamurányi, a Goldberger-Bem- berg, a Polgári Sörfőző és Szent István Tápszerművek,, stb., stb., a nyugat nagy iparállamainak is díszére válnának. Már rációnálják az ország mező- gazdasági üzemét és az áldott magyar föld méhének sohasem pihenő, minden esztendőben megújhodó termékenysége nagyban elő fogja segíteni a gazdasági szanálás országos művét. Ebben a gazdasági megújhodásban vájjon milyen helyet fog elfoglalni a mi Budánk? Kétségtelenül reparálm fogják a múlt mulasztásait. Minden modern állam életében nagy szerepet játszik az idegenforgalom, ^ a tőkeimport legértékesebb és legelőiryösebb gazdasági eszköze. Ennek a felépítendő idegenforgalom tengelyében csakis a természeti kincsekkel és szépségekkel megáldott Buda állhat. Ha a mérvadó körök Pest előnyére el is hanyagolták Budát, a közlekedési technika, szédületes fejlődése sietett ennek az elhanyagolt testvérvárosnak segítségére. A villamosvasúti forgalom fejlesztése, főleg azonban az autóbusz niegjelenésc meggyorsították Buda fejlődését. A közeljövő közlekedési eszköze: a repülőomnibusz egynéhány pere alatt fogja elvinni, utasait a pesti oldalról a budai hegyekbe. Buda nemcsupán mint lakóváros, hanem mint üzleti negyed is diadalmas versenytársa lesz Pestnek. Es ez az áldott Buda ezentúl még fokozottabb módon fog kitermelni vezető embereket. Mert még a „Vezérgömbhöz” címzett csütörtöki, asztaltársaságok is skarfba fogják tenni a bomba sztika és frázispuffogtatás üres és értéktelen késői utódait, a modernségükben és mohóságukban azonban mindenkit félrekönyöklő Tarjagossy Illéseket, hogy helyet adjanak az értékes. a. produktív munkát végző budai férfiaknak. A kész programi Kedves Barátom! A „Budai Napló” ezredik számának megjelenése alkalmával engedd meg, hogy mint a lapnak legelső előfizetője (— Te mondtad —) igaz szívvel üdvözöljelek. Arra kérsz, hogy e jubileumi szám számára jelöljem meg azokat a módokat és eszközöket, amelyetket Buda naggyá tétele és fölvirágoztatása érdekében szükségesnek tartok. E kérésed elől tiszteletteljesen kitérek, mert egyrészt nem tartom magam illetékesnek arra, hogy ebben a kérdésben nyilatkozzam, másrészt akármit is mondanék,, nem tudnék se többet, se különbet, se újabbat mondani, mint amit Te az egyezer számon keresztül oly nagyszerűen megírtál. Az kész program. Kész célkitűzés. Én meg vagyok róla győződve, hogy rövidesen el fog következni az az idő, amikor az arra illetékesek nem beszélni, hanem cselekedni fognak. El fog következni az az idő, amikor kiváló egyének tudással, rátermettséggel és energikus munkával meg fogják valósítani azt a régi ideádat, hogy Buda az országnak legelső idegenforgalmi tényezője és nagynevű fürdővárosa legyen}. Azoknak, akik ebben munkálkodni fognak, elsőrendű tanácsadója lesz a ,,,Budai Napló” ezer száma, ahol soksok ezer cikkben, igaz hazafisággal, Buda iránti rajongó szeretettel tárgyaltad ezt a kérdést, számtalan jó eszmét vetve föl és sok ferdeségre mutatva reá. Kívánom, hogy engedje az Isten megérned a nagy célnak a megvalósulását s lásd Budát nagynak, hatalmasnak, szépnek — világfürdőnek, amint azt oly sokszor megálmodtad. Igaz barátod: udvarhelyi Kapcsa Imre Apró holmi a pestbudai dohányozás históriájához A pesti és budai Mészárosok Céhe Céhládái a két város életének kifogyhatatlan dokumentumos kincsesbányái, amint ezeket készülő markos kötetünk némi Ízelítő elöljáró ételéül a Budai Naplóban ismertetgetjük. így például a pesti Láda (öreg bötü- vel írjuk: igen-igen nagy böcsület- ben tartott Frigyes Ládája volt a Céhnek, három kolcsát „az koltsos Mesterek” őrizték, tanácskozásokon nyitott Láda („beij offenen Laad”) előtt bírságolták meg a rendek sza- feájai ellen vétő legényt: ez a „cégéres bírság” neve-gyökere) titkos fiókja őrizte a „cégéres bűnesetek” jegyzőkönyvét. Az egyik ilyen „Reiss bichl” vagyis „úti könyvecske” 1768 okt. 17-ről súlyos bírságot róv vala azon Istentől elrugaszkodott mészároslegényre, aki dohányt, vagyis „tobákot füstöl vala” („tobak rauchen thuet”), vagyis 1768-ban 32 dénár stróffot húz az Érdemes Céh a legényre, ki az Székben pipaszagú kezével húst vagdos vala, ottan — tisztesség ne essék szólván — köpik vala és füstnek az ő keserű szagával riogatja az orrukat fintorgató jámbor mesterné asszonyságokat, akik bizonyára az Ördög bűbájosságának tekintik vala az orruk töviről füstöt eregető legényeket. Igen, ám de már 1773-ban Maria Thrézsia, a kegyes Asszonykirály ő Felsége rendszabást tesz a pesti-budai vasárnapi rendről és az erre vonatkozó rendelet „ama boltos helyeknek, melyekben tobák árultatik” n'yitva tartását vasárnap reggel 9 óráig megengedi! E rendelet azért igen érdekes, mert íme: öt év alatt el s fel annyira lábra kap vala Pest- Budán az ördöggel való Tzimbora- ságnak tartatott tobákkal füstölködő élés, hogy több boltos helyek vágynak ime a két Yárasok falain bévül, hol is királyi Rendelet szerént fon- tolgatva-latolgatva sörétezik a tobák- fivet! 1773-ban már nem „cégeres bűn” tobákkal füstölni Pest-Budán, de sőt a Tobák annyira közjót illető holmiegymásság lett vala, hogy még vasárnapon és innep napján is fon- ton-laton mérhető a Tobákfívek minden neme! Ugyan mi lehet eme nagy pálfordulása oka-foka? Egyszerű dolog. A mészároslegény duhaj, kemény legény volt. Sokat forgódott a pesti-budai Dunaparton. Itt viszont töméntelen aldunai rác naszádos vajda köt vala ki buzaszál- lító dereglyéin. És pedig pontosan a Haltéren, ahol is még 1899-ben is álltak a középkori mészárosok két 'székei. Ugyanitt zajlik tehát a búzarakodó népek élete. Ezek mind rácok. Mind az aldunai partokról jönnek, ahol igen sok a „tütün”-nel, Vagyis rácul „duhán”-nal élő igazhívő „törek” ember, vagyis mozlem. A rác kufárok és görög kalmárok a rác dereglyés vajdák mind nagypi- pájú, sok dohányú emberek. Tehát sok tütünt csempésznek vala be Pest- re-Budára. Viszont a mészáros céh apródjai, hidaslegényei, székálló legényei mind a Duna mellett vágnak és lebzselnek. Délidői heveréskor érintkeznek e rác és görög hajósnéppel. Hát persze, hogy ők is rávetemednek az illatos Kanaszter, Latákja, Kir, Purhadsann (ma: „purzsicsan”-nak ejtjük: „ördögök füstje” a neve) „tütün”-re. Ezt „jóféle kis tütün”- nek, törekül „tütün-mütün”-nék mondják, de a teméntelen boszna és rác budai pesti nyelve kiszorítja a török ,,tütün” nevet (ami „szopoga- tást” jelent, véleményünk szerint máig élő szó a „tütü” szóban, mely borital szopogatását jelenti: csutorából szopogatóttat tudniillik), de a „panyor” azaz „éspanyiol” vagyis „spanyol” és „Puertogallo” „to- bacco”-ból lőtt „tobák” nevet is. A boszna-rác eredetű „duhán”-ból lett a magyar dohány szó. A mészáros legény más okból is ráveti magát a törökös pipára. Marhát hajt vala lóháton és (csellengő betyár ellen) kardosán, pistolyosan, puskásán. Századok óta teszi ezt, mivel hozzájuk tartozó felekezet a „marhahajtó” vagyis hajdó azaz hajdú, kiből a Hajdúság széke lett. Mind magyar nemes a Pestre béfo- gadott magyar mészáros legény, gyönyörű magyar neveik vannak: Csellóiéi, Borhidy, Berthóty, Tlollósy, M'cnszáros Balás és ilyenek. Pusz- tázó nép ez mind. Ennek ugyan nem parancsol a tájcs purger, mert ű bizony pipál: leinek nem tetszik, ne nézze. Főleg mivel szúnyogot kerget vala pipafüstjével az éjjeli tanyatűz mellett az Alföld rettentő mocsaraiban. A malária rettenetes még a 19. század elején is. És ámbátor a rossz leveg'ő (mai dali’ aria”: levegőből jövő baj) oka az akkori hiedelem szerint a rázó hidegnek és forró nyavalyájának és ámbátor csak 1880- ban fedezi fel a francia Laveran az „Anopheles” szúnyogot a rettentő kórság okául: íme rác, görög, török, magyar ösztönszerűen észreveszi, hogy maláriaellenes kinipótlékot szív pipázván. Mert ma már tudjuk, hogy a dohány nikotinja vérrokona a kinin „chinoin-piperidin” tartalmának. Mert „Robinson” pontosan leírja, hogyan bagóztatják matróz- társai a malária ellen, hogyan itatnak vele dohánylevet. Ma már tudjuk, hogy a bagózás és a középamerikai indián dohánytekercs szopoga- tása (füstölés közben) a nikotin nyállal való kilúgozását jelenti, mint a malária kininrokon orvosságát. Ezért terjed el a pesti-budai mészárosság körében a pipa és öt esztendő alatt polgárjogot nyer. A bölcs Hatóság — egyebet nem tehetvén —■ engedi a pipát, de abból hasznot húz: adót vet rá, azt „traffica”-vú teszi s megszületik az ősi forma: az adóztatott dohánybehozatal. Ellenben a termesztett dohány adómentes egészen 1849-ig. Akkor a gyűlölt emlékű cseh-morva „Bach-korszak”-béli rendvágás a határőrzők („le finannze”) kezére adja a dohánycsempeszek mesterkedéseit. Akkor még keserves dolog volt az idegen államhatalom beleszólása a pipás magyarok eme legszentebb magános ügyébe. Azért, mert morva-eseh finánzsandár csinálta. A kiegyezés után Magyar Dohányjövedék későbbi éveiben már elmúlt a rossz érzés, mely az 1850— 1867 közé eső években a szabadság- jogok korlátozását latta a dohany- monopóliumban. Igaz, hogy ma még jobban és inkább vagyunk „Nagy- pipájú, kevés dohányú nemzet” mint nyolcvan egynéhány éve, ámde viszont ma a Becsületes Céh már nem finakol ránk 32 kemény dénárokat, ha a Tabánban pipálunk, a „Tobá- kos Boltos Helyek” pociig igen finum-finum tobákfiveket mérnek. Miket csak az szid vala pogány móddal, aki nem szíttá vala a rettentő francia Maryland cigarettát, az irtózatos német „Tabakersatzstof fbe- standstei,lauszugserzeugniss”-eket s így nem tudja illendőség szerint megböcsülni a Magyar Trafikás Boltos Helyeket. Lám e sorok vén íródeákja dölvfös pazér kedvében gőgös kurta Szivolákra költvén (dús) írói jövedelmeit, nem cseréli el eme szölke, pöttyös, jól szenyelős, ropogós, puha, négy szegelletre préselt bőrszivarokat Habbanah sziget je fekete „Segars”-jaira sem. Mert ilyet szívott vala egykor néhai Tekintetes Somoskeszi nemes Jakabbffy István úr is, a dombegyházai bácskai örmény Nábob, vendégei számára azonban Upman és Clay and Murray rudakat tartván. Egyéb^ füstbéli holmiról máskor csevegvén ide jegyezzük budai diákköri csibukunkba vésett versezetünket emlékezetül a régi Nándor-uccai házra: „Te vén Csibuk, te kedves, hű Barátom! Benned látom sok balog ifjú álmom’, foszlottak ők mint füstöd fellege, S ébredésemnek szürke reggele, keserű lön, miként bagód' leve!” Bevilaqua-Borsody Béla.
