Budai Napló, 1930 (27. évfolyam, 979-1022. szám)
1930-05-12 / 996. szám
XXVII. évfolyam. 996. sz. Buda érdekeit a várospolitika, a közgazdaság, társadalom, művészet és sport terén szolgáld újság. Előfizetése egy évre 24 pengő, félévre 12 pengő. Egy szám 50 fillér. Szerkesztőáég és kiadóhivatal; I., Bors-utca 24. Délután 5—7-ig. Telefon: 502—96. Felelős szerkesztő : VIRAÁG BÉLA Hirdetések ára: Egy hasáb széles, egy milliméter magas sor, egyszeri közlésnél 40 fillér. 20 mm. magas hirdetés 8 pengő. Szövegsor ára 4 pengő. Közgazdasági közlemények megállapodás szerint, .ft hirdetések dija mindenkor előre fizetendő. 1930 május 12. asm i hogy az oltárán áldozó augurok valami régi babonának is áldoznak, amikor nem akarnak körülnézni és meglátni azt a nagy változást, ami körülöttük véghez ment. A nagy áldozások közönsége már nem érti azokat a hó- kusz-pókuszokat, amiket ott fent csinálnak, nem érti azt a nyelvet, amelyen a jövendőt jósolják, nem látja azokat a csillagokat, a mikből jósolnak. Valamikor régen, a nagy világháború előtt, a múlt század végén, igen egyszerű volt a kalkulálás. A városnak rendesen még egyszer akkora jövedelme volt, mint ahogy előirányozták. így aztán könnyű volt gazdálkodni. A város úgy nőtt, mint a gomba, akár akartak a városházán, akár nem. Harminc év alatt a monarchia vidéki városából — világváros fejlődött. A régi városházát le kellett bontani, mert szűk lett, kicsi lett és egy nagy kaszárnyát kellett kibérelni, hogy a cserebogárból elefánttá növekedett adminisztráció elférjen benne. A G-ellért-fürdő építését akkor kezdték megvitatni, amikor még a felett folytak viták a városházán, hogy a IX. ügyosztály 11 vagy 15 drb gyertyát fogyaszthat-e — és a tanácsnokoknak szabad-e bizonyos alkalmakkor konflist használni a város költségén. És befejezték ezt a monumentális fürdőpalotát, — amely nélkül Budapest el sem képzelhető —■ akkor, amikor már fölépült az új gázgyár, az elektromos müvek és a városházát negyven autó szolgálja. Akkor futotta mindenre. Ki törődött akkor a gyógyforrásokkal? A Hungária forrás ott bugyogott egy kis Cíellérthegy- alji vendégfogadó udvarán, — és a Városligetben kegyelemből fu- rattak az öreg Zsigmondyval, inkább csak tréfából, hogy bebizonyíthassák, milyen oktalan dolog az ilyen fölösleges furkálás. Azt a pár pengőt — egye meg a fene! Hej, de fordult a világ! Az adó mindig kevesebb, a népség nem szaporodik, a kiadás folyton nő, az adósság szaporodik és csak az üzemek virágzanának, ha a virágot le nem szednék az üzemigazgatók. A városházi augurok még mindig bíznak a régi receptekben, amit az öreg mágusok után örököltek és jósolnak a régi csillagokból. Csakhogy ma már más csillagok járnak. Ma már komoly alapokat kell teremteni a városi költségvetés számára és ha a mostani augurok nem akarják észrevenni, hogy körülöttük más világ van, akkor az augurokat kell száműzni, mert az ő kedvükért nem lehet megváltoztatni a világrendet. Ott a városházán ma is a csatornaügyosztályhoz tartoznak a gyógyforrások, — ott ma sincs forrásszakértő — és csak így történhet meg, hogy nincs aki szak- véleményt tudjon adni a fődigni- táriusoknak, akik azt hiszik, hogy Budán szénsavas források buzognak és azt árulja a Harmatvíz és a Kristály. Az erdők gazdasága határolt keretek között mozog, jelentéktelenebb gazdálkodási terrénum, mint a gyógyforrásoké, — de erdészeti hivatala van a városnak, ám a gyógyvizeket, ezt a 88 csodaforrást a csatornákkal együtt kezelik és külön hivatala nincs. A Dunát bizonyosan a vízvezeték reszortjába utalták, pedig a Duna ennek a városnak egyik legfontosabb tényezője. És így tovább. A kórházakat a futóhomokra építi a. város, de 100 millió liter gyógyvíz folyik naponkint felhasználatlanul a Dunába, — nehogy valami kórházi beteg mégis megfürödhessen benne, meggyógyulhasson tőle. A női bajok világhírű gyógyfürdője a Sósfürdő, — a női kórház még sem odaépül melléje vagy föléje. Ennek a régi rendnek — jobban mondva — rendetlenségnek mégis össze kell omolnia, ha azt nem akarjuk, hogy a turáni népcsaládnak ez a vára, Budapest úgy járjon, mint „ür“ városa és betemesse lassan a futóhomok, pedig 14 napig kell teveháton utazni, hogy „Kr“ városa területét körüljárja az ős, turáni várost a kutató tudós. Dubonai Pál. Erős mozgalom indult meg Budán, oly irányban, hogy a polgári egyenlőség elvét a gyakorlati életben is megvalósítsa és összeforrassza Buda társadalmát, osztály-, párt-, rang-, és felekezeti különbség nélkül. A mozgalom szervezőit az a történelmi igazság vezérli, hogy Magyarország mindig akkor volt nagy és hatalmas, mikor annak polgársága tisztelettel volt egymás meggyőződése és hite iránt. A szervezkedés élén azok a közéleti egyéniségek állanak, akik eddig visszavonultan szemlélték közéletünk hullámzásait és most sem politikai párt- alakxdást terveznek, hanem inkább csak a társadalmi rétegek blokkszerű együttműködését, mert minden új párt alakulása csak zavarja a társadalmi kiforrás menetét. Ez ügyben most folynak tárgyalások Buda egyik kaszinójával, amely megnyitná a termeit az új alakulásnak. A budai hegyvidék közlekedése még sokat kíván, sok a hiánya és sűrűn lakott területek ma is minden közlekedés nélkül állanak. Ilyen az erős fejlődésben lévő SASAD, amelynek ügyét legutóbb tárgyalta a székesfőváros Autóbusz bizottsága, ahol Horváth Károly biz. tag kelt ez elhagyott vidék védelmére és követelte úgy a Sasad részére, mint a budai hegyvidék más elhanyagolt területére az autóbusz kiterjesztését. Az autóbuszüzem most várja a száz új kocsit és ezeknek egy részét a budai hegyvidék számára követelte Horváth Károly, aki elfogulatlanul minden alkalommal- a budai érdekek mellett kardoskodik lelkesen. Felszólalásának meg is volt a hatása és Till Antal, az autóbuszüzem vezérigazgatója szívesen vállalkozott rá, hogy a kérdést beható tanulmány tárgyává teszi és az első alkalommal eziránt megteszi javaslatát. Hatalmas vízmedencét fúrtak meg szerencsésen legutóbb a víz szegénységéről ismert Máriareme- tén Goal István dr. egyetemi tanár szakvéleménye alapján egy eredménytelen kis fúrás után, a Szervita-rend által Máriaremetén épített kolostor közelében. Már az első fúrás alkalmával 30 méter mélységben találtak egy kis vízgyűjtő medencét, de ennek vize néhány nap múlva eltűnt. Gaál István dr. szakvéleménye alapján, aki előre megmondta, hogy 140 méter mélységben kimeríthetlen vízmennyiség van, újabb fúrást eszközöltek és pontosan a 140 méter mélységben új vízmedencére bukkantak, mely húszméternyi újabb fúrás után beigazolta a szakvéleményt és óránkint 2000 hektoliter vizet adó vízmedencére találtak, amely nemcsak Máriare- mete, hanem az egész környék vízellátását biztosítja. Nagy költségektől mentette meg ez a fúrás Máriaremete lakosságát, mert rendkívül sokba került volna a budapesti vízvezeték vizének oda- vezetése, — de nagyon fontos az eredmény az egész budai hegyvidékre, mert bizonyságot szolgáltat, hogy 130 méternyire a tenger színe felett, a budai hegyvidéknek csaknem minden pontján található a mészkőrétegekben víz, még pedig kitűnő tiszta, hideg ivóvíz. Sürgős! A Buda-H egyvidéki Egyesületek Szövetsége megbízásából Bercsényi Antal, a Svábhegyi Egyesület ügybuzgó igazgatója összeállította nagy gonddal az egyesületek jövő évi közmunkaprogramját és a szövetség nevében kéri dr. Bódy Tivadar elnök, hogy ezeket a fővárosi tanácshoz címzett beadványokat az illetékes egyesületek vezetői sürgősen aláírni és bélyegzőikkel ellátni szíveskedjenek. A beadványok aláírása a Budai Napló szerkesztőségében I., Bors-utca 24 (telefon: 502—96) írhatók alá délelőtt 10— 12 és délután 3—5 óráig. Az aláírás sürgős, hogy még a közmunkaprogram összeállítása előtt az illetékes ügyosztályokhoz kerüljenek és így a jövő évi munkaprogramba fölvegyék. Nem becsapás az óbudai híd ígérete, — amely valószínűleg az Árpád nevet fogja kapni — ahogy azt komoly helyen Búd miniszter kijelentette. A híd építéso egész biztosan megindul s így nem szükséges, hogy külön népgyűléscn felizgassák a lakosságot. Budavára problémái mindig nehezek és érdekesek, bármely szemszögből nézzük is azokat. Ilyen probléma a Kapisztrán-tér szabályozásának kérdése is. Ha az Uri-utcán át sietünk a Nán- dor-kaszárnya felé, hirtelen elénk tárul egy minden tekintetben diszharmonikus tér, a Ivapisztránról elnevezett régi Nándoi*-tér. Félig zárt, félig nyitott, szabálytalan sokszög ez a tér; — csupa történetesség, csupa esetlegesség, csupa befej ezetlenség. Tagolni nem lehet, még parkokkal sem, mert ezzel a tér kusza vonalait csak szaporítanék. Nem érvényesül a téren a kaszárnya kétemeletes, szépen méretezett épülete, nincs megfelelő kerete a Kapisztrán szobrának, oldalt pedig bekandikál a félig óvárosi városképbe az Országos Levéltár elütő stílusú, eifratetejíí épülete, sokat megénekelt víztornyával és majolikás kéményével. Hogy miért vált ilyenné a tér, — annak kutatását is mellőznöm kell; — csak mai adottságában tekinthetem, amelyben képe azt a benyomást kelti, hogy a téren valami, és pedig a kaszárnya épülete még befejezetlen. Bár a kaszárnya kapuja némi kis eltolódással az Uri-utca irányában áll, az épületnek pedig megvan a szembeötlő tengelye, mégis sutának látszik, mert hiányzik a másik — az Uri-utca felől nézve — a jobboldali szárnya. BUDAI FAMÍLIÁK flz Újlaki nemes Mflller-csnlSd Rusloin írt „Velence köveiről”: a középkori és reneszánszkori kőfaragó és kőmetsző mívesmesterek vésője és fakalapáesa alól kikerült kövekről, melyekben e Város históriája íratott meg. Buda téglái szerény és távoli rokonai Velence köveinek, ámde Velence messze vagyon: Buda azonban közel vagyon, így tehát a Budai Napló-hoz közel esik a mindnyájunk Budáját alkotó téglák szerény budai históriája. Óbuda klasszikus lelőhelye a római peremes tetőfödő tégláknak, a lapos, nagy római fali tégládénak, melyek apró, középkori, lapos török, nagyobbfajta 18. századi és mai nagyságú 19. századi téglákkal együtt a budai ember „enyhelyét”: széltől óvó karámja: háza falát teszik. Alábbiakban arról a pátriárkakorú, máig friss szellemű „téglavető mesterről” lesz szó, áld két nemzedék munkájával szerény kezdetekből a régi Magyar- ország legnagyobb iparosai közé emelkedett, aki Budára gyökeresítette családját, budai vonatkozású prédikátu- mos. és budai téglavetős képű magyar nemességet szerzett magának: budai földből lett téglából alapozta le a maga szerencséjét, családját s a keze munkájából lett téglából épült fel Buda is. Az 1800-as évek elején kezdődik a pest-budai téglagyártás nagyobb üzeművé tétele és pedig Újlakon. Kunivá Id Jákob óbudai kereskedő rakatta az első, nagyobbszabású gyártásra berendezett, kezdetleges, paraszti, német típusú téglaégetőkemencéket a Bécsi Országút mellett, a ldscelli domboldalban. A kemencék egyben mészégető és téglaégető készségek voltak. Az ottani agyag igen alkalmas, de rendkívül kemény volt: őszi és téli időn puskaporral robbantották, tavasszal hólének kitéve gödrökben vízbeágyazták és így oldották, hogy a tavaszi téglavetésre alkalmassá tegyék. A me- szet tengelyen hordották be üröm és Békásmegyer mészfej tőiből. A lakószoba nagyságú kemencébe legalulra a mészkövet rakták be és pedig úgy, hogy a nagyobb darabokból levegős vályút raktak, a mészkőre jöttek rá a kézzel vetett fali.téglák, ezekre a cserép téglák. A vályút fával fűtötték: négy nap és négy éjjel égett a tűz. A mészkő 1200 foknál folyt meg, a fali- téglának 500, a cseréptéglának 300 fok meleg kellett. A tüzelés beszüntetése után agyaggal tömték be az etetőnyílást és a kürtőt, az izzó tömeg egy nap alatt hült ki. Az agyagot a keverővályukban lábbal taposták, alacsony asztalokon mintázó-fá- val (módii vetették. A munkások legnagyobb tömege lengyel és tót volt, az égetőmesterek jobbára bécsi németek voltak. A kemencés munkások a forró téglákat bőrkesztyűkkel szedték ki. Később jött csak a géppel sajtolt, de drótos kerettel vágott, majd az automatikus vágókészülékű gyári. gép. Ilyen volt a pest-budai téglagyártás, amikor a 18 éves Müller József a Felvidékről a régi Pestre került 1870-ben. 1850 május 15-én született a sárosmegyei Yaniskócon, tekintélyes birtokos polgári családból. Atyja innen költözött Szepesolasziba, hol birtokán gazdálkodott. A fiú iskoláit Lőcsén és Eperjesen végezte. 1870- ben az Országút (ma Vilmos császárát) és az Uj-utca (ma Gróf Zichy Jenő-utca) sarkán máig álló régi ház második emeletének a Zichy Jenő- utcára néző két sarokszobájában elhelyezett Kereskedelmi Akadémia hallgatója lett. Az iskolát a Pesti Lloyd társulat tartotta fenn, igazgató Lewin József volt, az iskolának elnöke Fass Ferenc,, a Kereskedelmi Bank igazgatója, később a szigorú Wahrmann Mór, aki a vidéki fiút nem néztei jó szemmel, mert az iskolában csak pesti ifjakat akart látni. A fiatal Müller egy osztályt „ugrott”, vagyis két évet végzett egy alatt, házinevelő lett Pimitzer dorottyauteai bankár családjánál, majd 1872 november 4-én mint gyakornok belépett az akkori Újlaki Tégla és Mészégető Rt. akkor még igen kezdetleges gyárába. Ezt a kiegyezést 1867-ben követő évek építkező kedve fellendülése idején 1869- ben Pfeiffer Ignác alapította néhány barátjával együtt a már említett Kumvald-féle kemencékből, melyeket 250.000 forintért vett meg. A fiatal gyakornok havi fizetése 20 forint volt, négy hónap múlva azonban mint könyvelő dolgozott havi 60 forint fizetéssel. A kiegyezéskor nagy építkezések kezdődtek. Ekkor már — a harmincas évek óta — meg volt a Gubacsi téglaégető. Ez a későbbi rákosmezei és budakesziúti égetőkkel együtt a Drasche- féle téglagyárak alapja lett. Ebben az időben zajlik le a sok alapítás („gründolás”). Sok bank alakul, így a „Municipal” is, mely 1869-ben a mai Jászberényi-útón épít egy téglagyárat, az Andrássy-út (akkor Radialstrasse: Sugárút) egész háztömbjeit építi, amikor jön az 1871. évi porosz-francia háború utáni nagy európai pénzkrízisnek, a hírhedt 1878- i „Hamburgi Fekete Szerdá”- nak előszele: az 1873-i bécsi „Börzen- krach”. Megbukott a „Municipial” is, megrendült az „Újlaki” is, azonban 1879- re, az Andrássy-út mellékutcáinak kiépítésének idejére újra talpra állott. A fiatal Müller ezalatt már a gyár belső életében vett tevékeny részt, 1882-ben a német téglagyárakat tanulmányozta, ugyanebben az évben az ő tervei szerint épült fel az első magyar mészégető körkemence Újlakon, ezt rövidesen még négy másik követte. 1886-ban lett cégjegyző. 1890-ben a társaság Müller József kezdésére egy kisebb újlaki téglaégető kitűnő agyagterületét is megszerezte. 1892-ben már ügyvezető igazgató. A gyár innen kezdve keze alatt hatalmasan fellendült, 1898-tól áttért a gépüzemű téglagyártásra, a bécsi Pazmaúeum új épületének építéséhez szállított tetőcserepet. Az 19Í1 május 20-i tűzvész után a gyár megnagyobbodott. A társaság közben 1895-ben a pesti oldalon művakolat („műhabarcs”) gyárat létesített Müller igazgató németországi tanulmányútjain nyert tapasztalatok alapján. Szerzett egy dunai kotrógépes hajót, megszerezte a csillaghegy-péterhegyi téglagyárat s egy mészkőbányát ugyanott. 1902-ben, működése 30 éves jubileumakor vezérigazgató lett. 1912-ben kezdette el a gyár a műpalalemez gyártását. Müller József teremtette meg 1900-ban a magyar téglakartelt. 1911-ben már rendkívül sokoldalú közgazdasági tevékenységet folytat: székesfővárosi bizottsági, tag, a székesfővárosi központi választmány, a kövezési, csatornázási, útépítési, közvágóhídi és gázgyárépítési bizottságok tagja, az „Újlaki Tégla- és Mészégető Rt.” vezérigazgatója, a rokonszakmák igazgatóságainak alelnöke és elnöke. Mint ilyen, Khuen-Héderváry Károly gróf akkori miniszterelnök előterjesztésére Ferenc József királytól „Újlaki” előnéwel magyar nemességet nyert a következő címeres adománnyal: Csücsköstalpú paizs arany mezejébe felnyúló kék ékalakú mezőben zöld paizstalp fölött kék folyó partján levő szikladombon háromtornyos, nyitottkapus vár, a baloldali mezőben négyküllős fekete fogaskerék, a jobboldali arany mezőben zöld babérkoszorúval körített fekete kalapács. Sisakdísz: deréktól kinövő oroszlán jobb mancsával a paizsbeli kalapácsot markolja; takarók: kék- arany és vörös-ezüst. Ebből az alkalomból a külföldi szaklapok (Ton( Budapest tragikuma,
