Budai Napló, 1929 (26. évfolyam, 936-978. szám)

1929-01-27 / 939. szám

XXVI. Buda érdekeit a várospolitika, a közgazdaság, tár­sadalom, művészet és sport terén szolgáld újság. Felelős szerkesztő : Hirdető* ek ára : Egy hasáb széles, egy milliméter magas sor, egvszeri közlésnél 50 fitér. 20 mm. 1929 évfolyam. Előfizetése egy évre 20 pengd, félévre O pengd. VIRAÁG BÉLA magas hirdetés 10 pengő. Szöveg or ára 4 pengő. január Egy szám 40 fillér. Szerkesztőség és kiadóhivatal; Közgazdasági közlemények megállapodás szerint. 27. 939. sz. I., Bors-utca 24. Délután 5—7-ig. Telefon: 502—96. A hirdetések dija mindenkor előre fizetendő. Autóbusz borzalmak Budapesten a közúti vasút pá­lyája a lehető legjobb, kocsijai ki­fogástalanok, személyzete iskolá­zott, pontos, sőt ma már előzéke­nyek is; — csak épen a közlekedés rossz! Nehéz volna megmondani, hogy hol van itt a hiba, mert ná­lunk az egyes közlekedési vonalak beállításánál nem azt nézik, hogy a közönségnek mi kellene, hanem „rendszer“-eket próbálnak ki, ál­lítanak föl és szüntetnek meg. Ilyen rendszer szerint például a Szent jános-téri megálló helyét pont oda tették, ahol a lejtőn le­guruló kocsi, csak a legnehezeb­ben fékezhető le, a közönség pedig esőben, szélben, hóban, fagyban, ott ácsorog a nyílt tér közepén, holott 30 lépéssel odább már az Attila-körút emeletes bérházainak eresze alatt, kapuiban találna né­mi védelmet. Itt t. i. a rendszer az, hogy az Attila-körutat meg­állás előtt nem akarja keresztezni a villamos, nehogy a kocsiközleke­dést zavarja, ami sok helyen igen praktikus rendszer, de itt már el­átkozta a közönség. De itt van a szerencsétlen Krisztina-körút, amelynek olyan sokféle a közleke­dése, hogy azt rendszerbe szedni szinte lehetetlen és ha a körutat három részre osztanák, akkor ki­derülne, hogy minden egyes rész­letnek nagyszerű a közlekedése, de együttvéve az egész valóságos közlekedési hóbort. *< Az autóbuszokkal még nagyobb a baj itt Budán. Az autóbusz a közlekedés mágnása, azzal gyalog ember nehezen tud szóbaállni, és úgy elsurran az ember igellett, mint a fecskemadár. Vannak meg­állói, ahol nem áll meg. Vannak végállomásai, ahová — úgy látszik — sohasem jut el, mert soha sin­csen ott. Mire a közönség rá jön, hogy hol tud elfogni egy üres autóbuszt, akkorára már nem megy oda, vagy nem jár arra. A Krisztinaváros közönsége úgy rendezkedett be, hogy az Alagút- utcából' induló autóbusszal járjon át Pestre, hivatalokba, munkája helyére. Ott ácsorgott a jó „hár­mas“ s mindenki nyugodtan bc- -várta a második kocsit, ha az elő­ző véletlenül megtelt. Most ezt a „hármast“ áttették a Délivasút érkezési oldalához, ahol nagyon nagy szükség van rá és a hegyalja népe késhegyig menő harcot foly­tatott érte. ők megkapták, de a Krisztina-tériek elvesztették. Az Alagút-utcába csak olyankor jön utast is fölvevő autóbusz, amikor az emberek már egyáltalán nem utaznak. A világháborúban részt vett frontharcosok vallják, hogy azok a harcok enyelgő gyermekjátékok voltak azokhoz a véres csatákhoz képest, amit hivatal kezdés idején folytatnak a Krisztina-tér körüli lakók, vagy azok, akik a külső ré­szekről idáig villamossal jöttek s leszállanák az Alagút-utcánál, hogy innen rövid úton, autóbusz- szal hamarosan elérjék a hiva­talukat. Aki ezeket a jeleneteket nem látta, annak fogalma nincs, az el­képzelni nem tudja, hogy itt a Philadelphia kávéház előtt mi tör­ténik. A zsúfoltan megérkező „hármas“ meg sem áll. Minek? A kétségbeesett várakozók erőszakkal ugrálnak föl. Az érkező kocsi előtt összefogódzva, sorfalat ké­peznek s ha néha van rajta egy- egy hely, olyan ádáz küzdelem ke­letkezik érte, hogy borzalom nézni. Az emberek egymást rángatják le, tépik egymásról a ruhát, pofonok csattognak, de föltétlenül minden­ki hangosan káromkodik. A szom­szédos kávéház telefonján egymást érik az igazgató úrnak szánt üze­netek, amiket leírni nem szabad. Komoly, magasállású egyének, megnevezve magukat, olyan dol­gokat üzennek az autóbusz veze­tőségének, hogy a kávéház közön­sége pirulva hallgatja. Az utcán pedig csoportokba verődnek a cselédek, meg egyéb kíváncsiak és kacagva, szörnyüködve nézik azt a tumultust, erőszakot, gyalázko- dást, ami ott folyik s amiben ve­gyesen vesznek részt a nők is, a férfiak is. Ezt a mindennapi botrányt holnap be kell szüntetni. Mert be­következhet az eset, hogy a föl- lázított közönség felborítja az autóbuszt, vagy meglincseli a kocsi vezetőket. Itt vas kézzel és rögtön segí­teni kell. Hasonló botrányok színhelye a fogaskerekü-vasútnál lévő Retek- utcai villamos megállóhely. A fo­gaskerekű telt vonatnak megérke­zésekor a kapun kiözönlő és ugyancsak siető tömeg elől az üres villamosok mintha elmenekülné­nek, ilyen esetekben valósággal tombol az utazó közönség, — ahogy azt egyik beadványában a Svábhegyi Egyesület írja a BESzKRT igazgatóságának — ar­ra kérve az igazgatóságot, hogy ezt az ő jól iskolázott és kipróbált személyzetét, -—- amelyet azonban valami ilyen titkos „rendszer“ mozgat, indít, állít és hajt, — ok­tassa ki, hogy az Uj Szent János- kórház, Hűvösvölgy, Zúgliget és Szépilona végállomásokon kifüg­gesztendő táblák utasítása szerint is, — a fogaskerekű csatlakozását várja be. Az idegenek mindig dicsérik Budapestet, mert azok irigylésre méltók, ők nem laknak Budán. Azonban kevés budai embertől hallottuk dicsérni Budapestet. Dubonai Pál. hely Vladimir, mire Hoór-Tempis Moritz egy történelmi reminiszcencia révén a hölgyeket üdvözölte, az ó szokott, finom, humoros, szatirikus, de elegáns modorában. A szélsőségén: divatját éljük s így azon sem csodálkozhatik senki, hogy ugyanaz a fő­város, amelyik tegnap hallani sem akart a villamos centrá- léról, ezt a kérdést állandóan bizonyos animozitással kezelte, most átcsapott a másik szél­sőségbe és a — bizonyos vá­rosházi körök felfogása szerint — legcélszerűbbnek vélnék a cent- rálé átvételét — eakumpak, — hogy aztán itt mérnék ki az ára­mot másoknak, sőt magának az államnak is. Másfél évvel ezelőtt ez a törekvés városgazdasági szempontból jogosult lett volna, de ma már, amikor a föld belse­jében létező túlhevített vizet si­került mélyfúrások alapján elérni, amely túlhevített víz, mint vízgőz kerül a felszínre és teljesen átfor­málja majd az életszükségletek előállítását, hajtó erejét, — ma a fővárosnak ez irányban kellene tájékozódnia, hogy ezzel leszállít­sa, a fűtés, világítás, közlekedés mai árának egytized részére, ami segítene nyomorúságos gazdasági helyzetünkön és megváltaná ezt a várost, amely fürdővárosnak in­dul a gondon kívül a füsttől, a portól. BeláthatfdÁin perspektívát nyitott Pávai-Vajna Ferenc fő­geológus előadása a Hollós Má­tyás Társaság legutóbbi értekezle­tén, amelyen képviselve voltak a szakkörök, az állam és a külön böző fürdőügyi és idegenforgal­mi tényezők, csak épen — a vá­ros hiányzott, ahol egyszeribe oly sürgőssé vált a Talbot cent- rálé átvétele. Budán, 1Q2Q január 2Ó A Budai Társaskör ujjonan beren­dezett dísztermében e hó 24-én dr. Hoór-Tempis Moritz egyet), tanár, társelnök, a hallgatóközönség fölcsi- gázott érdeklődése mellett, másfél óra bosszant tartó előadásában, oly érde­kes, a figyelmet állandóan lekötő, meglepő adatokkal fűszerezett elő­adást tartott Furcsaságok a közgaz­daságban, címen, amely a társaskör­nek kimagasló eseményévé vált. A gazdasági élet pikantériái voltak ezek a múltból és a jelenből szembeállítvá és összehasonlítva, — valóságos közr gazdasági revű, ahol a meztelen igaz­ságok ölelkeztek a társadalom előíté­leteivel és bukfencet vetettek a régen megdőlt, de jól berögzített felfogá­sok, az új gazdasági megállapítások, és elméletek előtt. Az előadót órák hosszat ünnepelték, aki szellemi fel- sőbbségét ma a legszebb világításban mutatta be. Ziegler Géza társelnök köszönte meg az előadást és köszön­tötte elsőnek a társasvacsoránál, majd Ősz oly Kálmán, Viraág Béla és Szé­Bérezel Jenő — Vonagló bajban gyötrődik föl­des Magyarország, és még sokkalta nagyobb bajban szenved ez az Istentől és embertől, elhagyott, nincstelen Budapest, az ő milliónyi lakosával. Nagy veszedelmek idején még az állat is vigyáz. A zergék meg az Íbisz madarak, a mormoták és a többiek, — szemfüles őrszemeket állítanak, akik jelzik a húzódás irányát és a rajtütő veszélyt. A dar- vak V betűjének élén a leghívatot- tabb, a legerősebb krugató daru repül, és az antilopok serege a leg­jobban prüszkölő, vezetésre híva­tott bikát követi, csak úgy, mint ahogy a nagy entente embermilliói- nak egyetlen intézője lett Foch marchal, aki lehengerelt bennünket századokra — csak azért mert — egymaga volt a vezér. E város népének, egy tőlünk el­rabló tt élés-területről, ahol nekünk állt az ipar, a kereskedelem, a tu­domány, a művészet, ahol nyitva voltak előttünk a megyei, városi és országos^ hivatalok tömegei, a ka­tonai pálya rangjának ezrei, a nagy egyházak biztos stallumai, ahol ér­tünk volt az immár leszakított ezer meg ezer négyzetkilométeren a humusz, az erdő, a folyó, a bánya minden terményeivel együtt, — át kell vándorolnia egy új életterületre, mert új földre nem lehet. A hivatott \ ezéreknek a kapott és vállalt posz­tokon éjen át, napon át szemfüles éberséggel kell kinézni minden por- cika élet lehetőségét, hogy a kereseti helycsere kálváriás útját, ez a mil­liós^ tömeg, minél kevesebb életvesz­teséggel gázolja át. Idáig jutottunk. A szerb hadsereg vonulása Péter király öszvér fogatával az élen nem volt tragikusabb, mint a mi átmene- külésünk egy új életág felé! Valahányszor most Budapesten vá­lasztani kell vezetőket, vezéreket, csak a hivatást kell tekinteni, csak azt, jelent-e több budapestinek több kenyeret, új és javuló keresetet. Mert a mai életstandard emelése még a jövő ábrándja csak. A választó csak azt nézheti, hogy vájjon a ke­nyér-problémák között és az elke­rülhetetlen óriási új vállalkozások irányításában az igazit választja-e1? Itt nincs rokonszenv vagy ellen­szenv, itt nincs pártérdek, nincs po­litikai elv, itt a stratégiai vaskény­szerűség van: azt választani, aki hivatott! A „Budai Napló” 1928. évi junius lG-iki számának „Budapest népé­hez” című cikkében azt írta: — „mi, a város vezetősége, hibáztunk, hogy nem kerestünk Budapest fürdő ügyé­nek irányításához „egy” embert, aki­nek szíve és értelme legyen ehhez a hivatáshoz, mert ez hivatás! és még jobban hibáztunk, amikor az egyik ügyosztályon megtalálván, akit nem kerestünk, félre állítottuk, mert tu­dott, akart és merte az alkotást!” — Már évekkel ezelőtt, rögtön a kommün után tudta, hogy Budapes­tet új kenyérre kell fogni; ő már akkor tudta, sejtette, hitte, hogy Buda hegyei alatt a Teremtő Jó Is­ten milyen gyógytárt rejteget, a hévforrások patikás változatainak mi­lyen sorát; ő volt az, aki vállalkozni mert arra, hogy kenyérre váltja a föld méhének kincseit, amiket a gondviselés tartogatott manna gya­nánt az elkövetkezett évtizedes siva­tag életünk áthúzására, ö volt az, aki a forrásokban látta — mint Becs a művészetekben — az életünk átmentését. Mindennek kezdő meg­nyilatkozása volt a Gellért-hullám és Széchenyi-strandfürdő. Tudjuk, hogy mi lett ezért az al­kotó jutalma? És mikor az élet iga­zolta az alkotásokat, senki sem akadt, hogy elégtételt adjon neki a múltért. A sors különös beavatko­zása a nemzetek és a városok éle­tébe visszaadja neki most a teremtő erőt és nagyot jelenthet még Buda­pest fürdőváros javára annak, a féi*- finek a hálája — akinek még a bűne is erénynek bizonyult. Világhírre tesz szert lassan mégis a Gellérthegy, Budapestnek ez a ter­mészetes Eifeltornya, amely az ő ret­tenetes sziklatömegével préseli ki a földből a különböző gyógyforrásokat. Nincs hozzá hasonló az egész világon és ha volna is, akkor sem állana ilyen keret közepén, mint ez. Legutóbbi számunkban egy német tudós vélemé­nyét közöltük, aki azt ajánlotta, hogy építsünk rá egy várszerű hotelt 10.000 szobával. Alátámasztottuk ezt Kállai] Tamás véleményével, aki szin­tén hotelnek szánta ennek a hegynek a tetejét. Most pedig meglepetéskép­pen Borsodi Vilmos hirlapírótársunk, aki negyven évig élt Amerikában, küldte meg az ő angolnyelvű sajtó­tudósítóját, amely „Borsodi’s Bulle­tin“ címen jelenik meg és már 1924- ben közölte a Citadella alapjain épült öt-hat emelet magas szállodának a képét, azzal a célzattal, hogy annak fölépítése számára tőkét keres Ameri­kában. Borsodi mindent nagy ará­nyokban csinál és az ő sajtótudósí­tója is sok ezer példányban került forgalomba Angliában, Amerikában, Franciaországban s így a nii jó öreg Gellérthegyünknek nagyobb a világ­híre, mind ahogy ő maga gondolja. A nagy közlekedési útvonalak hoznák közelebb a hegyvidéket a városhoz és azért tette meg elő­terjesztését a székesfővárosi ta­nácshoz Bódy Tivadar a Sváb­hegyi Egyesület elnöke, hogy a felveendő húszmilliós burkolási kölcsön egy részét e célra fordítsa a város. A félig kész Istenhegyi- utat folytatólagosan ki kell széle­síteni a svábhegyi nagyszállóig, rendezni kell a Diósárok-utat a Béla király-útig és ki kell építeni folytatólag a Hóvirág-utcát a Széchenyi kilátóig. Az ilyen nagy utak kiépítésével elejét venné a város az autózók ama panaszának, hogy a síelők nagy tömege miatt a mostani útvonalak alig használ­hatók. A Svábhegyet előbb-utóbb olyan kiránduló hellyé kell tennie a tanácsnak, ahová nyáron át min­denféle közlekedési eszköz segítsé­gével kitódulhat az eltikkadt vá­rosi közönség. Ezek a nagy utak emelik a telkek értékét és szolgál­ják ezzel a polgárság anyagi gya­rapodását. Ezek a nagy utak csá­bítják a jómódúakat, hogy ott kertes házakat építsenek, amivel enyhül a lakásínség — s végül ezek a nagy utak munkaalkalma­kat nyújtanak, ami nagyon fontos kérdés. A legfőbb dolog pedig az, hogy a már meglévő utakat ta­vasztól kezdve kell olajoztatni, mert tarthatatlan helyzet, hogy épen ott, ahol üde, friss levegőt keres a nagyváros népe, agusztus elejéig mindenki a rettenetes por­ba fuldokoljon, gyümölcsfák és virágok pusztuljanak emiatt, oly annyira, hogy elkeseredett villa­tulajdonos már augusztusban visz- szaköltözik a városba a por elől. Bele kell vonni az olajozás kere­tébe azokat a forgalmas, de eddig sohasem olajozott utakat, mint amilyen a Nógrádi-út, a Báró Eötvös-útnak a Víztoronytól a Normafa-útig terjedő része, az Or- das-útnak egy része és a Tündér- útnak egy része. Az első száraz, napsütéses, tavaszi napokon meg kell kezdeni az olajozást és ha kell, olajoztatni kell a nyáron át is ott, ahol a tavaszi olajozás hatása már megszűnt. Valahol mégis csak kell, hogy portalan helyet találjon Budapest közönsége. Ismeretlen értékeink Negyvenkét barlang Buda környékén — A Hollós Mátyás Társaság IV. értekezlete Mindinkább fokozódó érdeklődés­sel kíséri a nagyközönség a Hollós Mátyás Társaság ankétjét az „Elte­metett források”-ról s a velük kap­csolatos ismeretlen vagy alig ismert értékeinkről. Legutóbb január 21-én Bekey Imre Gábor barlangkutató, aki gyönyörű felvételeket készített a feltárt barlangokról és a budai hegy­vidék csodálatos alakulatáról — vetí­tett képes előadásban mutatta be ezeket az idegenforgalmi szempont­ból is értékes kincseinket. Az értékes előadáson a rendes^ törzsközönségen kívül megjelent: Ábray Zoltán h. államtitkár, Ébner József, az ásvány- vízüzem igazgatója, Hennyei Vilmos dr. államtitkár, Kankovszky Ervin a M. Á. T. főpénztárosa, Lember- kovics László igazgató, Móra István polg. isk. igazgató, dr. Pálos Hugó kir. főügyész, dr. Perger Ferenc, dr. Privitzky Endre igazgató, dr. Timkó Zoltán koronaügyész, dr. Tóth József veszprémi prépost-kanonok s többen mások. BEKEY IMRE GÁBOR a budai hegyvidék barlangjairól tartott érdekes szabadelőadását az idegenforgalom idevezet,éséyrl kapcsolatos kérdések boncolgatá­sával kezdte meg. Utalt a hegy­vidék rossz utaira, a közlekedési eszközök hiányaira, az olcsó, jó szállodák építésére a gyönyörűsé­get nyújtó budai külső hegyvidé­ken, az itt található történelmi értékeinkre, a vadászat miatt el­zárt, drótsövényekkel elkerített hegyeink megközelíthetetlensé-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents