Budai Napló, 1929 (26. évfolyam, 936-978. szám)

1929-12-22 / 978. szám

/

BUDAI NAPLÓ

III

Buda — világfürdő

A fürdőügyet minden érdekelt fél másnak látja, mindenki más szempontból nézi s a többi szempontok egyáltalán nem érdeklik. Azért nem sikerült negyven év óta egy lépéssel is odább vinni ezt az országot ügyet.

Ha a szállodások ülnek össze, akkor ők az egész ügyben nem látnak mást, mint — szálló-vendégeket. A gyógyfürdőtulajdonosok j viszont csak betegeket látnak. A város urait csak az idegenforgalmi ' szempontok vezérlik, a kereskedők jópénzü vásárló közönséget várnak, akik lehetnek betegek is, de nem érdekli őket, hogy hol laknak majd. A színházak nem törődnek az egész üggyel, mert a betegek nem járnak se színházba, se hangversenyre, — a festők tudják, hogy a beteget csak az egészsége érdekli. És így tovább...

Negyven év előtt az én nagy- szakállú tót barátom, Schmia- lovsky Valér képviselő, utóbb Trencsén vármegye főispánja, nagy apparátussal, törvény készítéssel, rcndeletekkel igyekezett a fürdőügyet megoldás elé vinni. De nála a fürdő Eajec-Teplicnél kezdődött. Ez volt neki a magyar fürdővilág közepe. Nem tudtunk egj^mással semmire se menni. Akkor aztán összefogtunk Karvinszky Gusztávval, a Ilerkules-fürdő igazgatójával, tehát éppen az ellenkező póluson, de az viszont Temesvárnál nem látott tovább. Egy ottani takarékpénztár bérelte a fürdőt s a vicc az volt: vasárnap minél több embert csalni Temesvárról Mehádiára.

Egy szép napon rájöttem, hogy rossz úton, rossz irányban, hamis föltevésekből kiindulva halad minden mozgalom e téren.

Cook már Jön!

Amint azt jól méltóztatik tudni, nálunk mindent fordítva csinálnak s így a fürdőváros létesítését is. Mi mindig csak azt néztük, hogy nekünk mi volna jó és sohasem azt, hogy az idegennek mi kell. Mi a színházat mindig a nézőtérről néztük és fogalmunk sem volt arról, hogy a színpadon miképpen csinálják azt, hogy az nekünk tessen. Mi sohasem néztük meg hátulról a kulisszákat s azért nem tudtuk a magyar fürdőügy látványos színdarabját úgy rendezni, hogy az az idegent is ide- vonzza és lekösse. Mi tapsolunk a svájciaknak, mi tapsolunk az olaszoknak, de mi magunk nem tudjuk ezt a színdarabot eljátszani. Nálunk az egész fürdőügy egy elhibázott teória.

Mi csak hisszük azt, hogy jól rendezzük s hogy vonzó az előadás, pedig hát — nem jól rendezzük és rettenetesen unalmas.

Csak egy apróságot említek. A gyorsan utazó, hamar mindent látni akaró idegennek vezető kellene. Először is nincs. Aztán félnapi hajsza után akad valaki, de az nem tud svédül, pedig az idegen — pont — svéd. Külföldön egy szemhunyorításra nyolc cicerone áll fiz idegen elé. Választhat. Pedig új kenyér volna.

Nálunk azok, akiknek kezén az érkezett idegen megfordul, nem tudnak semmit. Abszolúte nem tudják, hogy az idegennel mit kell csinálni. A fürdőinkbe jött beteg elpusztul addig, amíg valahogyan elhelyezkedik s akkor is érzi, hogy elhagyatva áll.

Ez pedig onnan van, hogy azt az egyetlen eszközt, amely az idegent. a beteget hozza, dajkálja, gondozza, helyette veszekszik a hordárokkal és kocsisokkal, helyette revideálja a szálloda túlzott számláját, előre megvizsgálja a szobáját, órára-percre kinyitja előtte az orvos ajtaját, csak megbízható helyen étkezteti, mindent

megmutat neki, mindent megmagyaráz neki és képviseli előtte azt a látható, erős fonalat, mely őt az idegenben is az otthonához fűzi, — ezt az egyetlen eszközt ellöktük magunktól.

Mielőtt a fürdőügyi mozgalmak megindultak nálunk, itt volt a Cook-iroda, az egész világot behálózó, mozgatni tudó idegenforgalmi iroda és nagyobb volt az idegenforgalmunk 30 év előtt, mint most.

Mi a világfürdő-propagandát azzal kezdtük, hogy ezt a pompásan bevált intézményt kizártuk az országból. Cook-ék pedig bojkottálnak minket. Kizártak bennünket az idegenforgalomból.

így kezdtük.

kében megindult, becsületes jóakarattal — mindegyik úgy kezdte és úgy folytatta, hogy állandóan nyugat felé nézett. És ez volt a hiba. Nekünk keletre kell fordulnunk. A müveit, fejlett nyugat, mely Svájcon át, Németországon és Ausztrián, vagy Olaszországon át jut el mihozzánk, itt visszaeső, alantasabb kultúrát talál, ami lehet egy kissé érdekes, de nem vonz olyan mértékben, hogy erre az országra és erre a városra is kiterjedjen az a hatalmas idegen- forgalmi folyamat, amely számára mi a medret ássuk. Nyugatról csak kivételesen, csak speciális esetekben jönnek betegek vagy világjáró idegenek. Itt körülnéznek, a város tetszik, de unatkoznak és továbbmennek.

Ez a tény, ez az igazság. Minden egyéb, amit rá akartunk eddig disputálni az emberekre, — hamis, téves teória.

Nekünk kelet felé kell fordulnunk.

Törökországban kevés propagandával, de annál nagyobb eredménnyel tudjuk megértetni, hogy a budai világhírű fürdőket — a törökök építették. ITaza jönnek, ha ide jönnek. Itt minden kő, minden cseppnyi gyógyvíz az ő dicsőségüket hirdeti. Az a beteg török ember föltétlenül ide jön és nem megy sem az olasz, sem a francia fürdőkbe. De szívesen jön ide a bolgár, az ukrán, a lett, a finn és valószínűleg a lengyel is, aki évszázadokon át már járt is ide.

Keleten kell nekünk nagy propagandát kifejtetnünk, mert ha ez sikerül, akkor a nyugat már magától jön ide, mint a kelet első nagy városába, — viszont a keletről jövők Budapesten találják meg az első nyugati várost és Budán a világ legjobb gyógyvizeit.

Kelet télé

Aki pedig rosszul kezdi gombolni a mellényét, az csak egyetlenegy módon tud segíteni a bajon, mégpedig úgy, hogy újból felgombolja és elkezdi jól begombolni.

Nálunk ez az újból való begom- bolás azzal kezdődik, hogy hozzuk vissza ide a Cook-irodát. Szégyen ide, szégyen oda, mert Cook-ék nélkül nincs valódi idegenforgalom és idegenforgalom nélkül nincs világraszóló fürdő-ügy.

Tehát, ha rosszul kezdtük régen, kezdjük most újból, de jól.

Negyven éve csinálunk Magyar- országon idegenforgalmat és fürdő-ügyet, de amilyen rosszul kezdtük, olyan rosszul folytattuk és éppen ezért egyetlenegy lépéssel sem tudtuk ezt a mindennél fontosabb ügyet előbbre vinni.

Miért ?

Minden újabb és újabb mozgalom, mely e két nagy eszme érdeOie alte Stadt!

A gyógyforrásai révén világfürdővé lett Budának, mely a köszvényesek és gyomorbajosok Mekkája lehetne, el kell készülnie arra, hogy 40—50 ezer idegent, beteget kell kényelmesen és jól elhelyeznie. Ezeknek látványosságot kell nyújtania és ez csak úgy érhető el, ha

Budán építik föl keleties stílusban az óvárost s ennek az újonnan épült városrésznek minden lakásában kényelmes kiadó szoba lesz.

Minden világvárosnak magja az az óváros, amely körül kiépült a modern újváros és az idegenek mindenhol nagy érdeklődéssel tekintik azt meg, sőt Németország nagyobb városaiban alig van más látványosság, mint az „AlteStadt“, amelynek történelmi jellegén változtatni tilos és minden új épület csak ennek megfelelő stílusban épülhet.

Nekünk Budapesten nincs óvárosunk ! Talán egyedül a budai vár és közvetlen környéke, de az is stílus-szegény és a gyakori ostromok alatt elpusztult minden monumentális emlékünk.

Ha nincs óváros, építsük föl most.

A pesti oldal kevésbé alkalmas erre, mert belső része már nagyjából kiépült, de annál alkalmasabb területet nyújt erre az ősi Buda, ahol a vár és közvetlen környéke még kevéssé épült- Az a belső félkör, mely a Margithíd- tól a budai belső körúton az Er- zsébethídig vonul és magába zárja a Várhegyet, hivatva volna e célra.

Ezt kell keleti és történelmi stílusban fölépíteni, mely más volna, mint a német városok stílusa és Budapestet tenné az első

keleti várossá. Természetadta szép fekvése megvan már.

E nagy cél érdekében föl kell kérni a Magyar Mérnök és Építész Egyletet, hogy eszmei pályázatot hirdessen, fölhíva zseniális építészeinket, hogy a meglévő magyar motívumok fölhasználásával, mintákat teremtsenek. A közmunkák tanácsának volna új hivatása, hogy a budai építkezéseknél e minták érvényesüljenek, vagy azok alapján új építési stílus alakuljon ki. A keleti építkezés minden szépségét belevehet jük, varázsoljunk elő valami turáni ősvonást, mely új volna Európában és különös szépséget adna Budának.

A Vár, a lebontott Tabán, az átépítésre váró Víziváros északi része, de nagyrészben a Margit-rak- part is, a Vérmező környéke, a Krisztina-körút földszintes házai, amelyek miatt ma szégyenkezünk, rövid idő múlva büszkeségünkké válnának, az idegenek számára látványosságul szolgálnának. A már meglévő épületek tatarozásainál a tulajdonos tartozik házát külsőleg ily előírt motívumokkal földíszíteni.

Mert Budát okvetlenül át kell építenünk, ha a budai oldalon oly dúsan fakadó gyógyvizeket gazdaságilag ki akarjuk használni.

Ha Budapestet világfürdővé akarjuk tenni, ha ez lesz a köszvényesek megváltó Mekkája, ha itt

50.000 idegent, beteget kényelmesen akarunk elhelyezni, akkor nekünk 50 ezer kiadó, kényelmes szobára van szükségünk.

Akkor a budai oldalon meg kell változtatni az építési szabályrendeletet, mert itt ezentúl csak olyan ház építésére adható ki engedély, ahol még a kétszobás lakások is úgy épülnek, hogy azokból az egyik szoba, külön bejárattal és megfelelő kényelemmel kiadható legyen idegennek, betegnek.

fJQirácsonyfa

A karácsonyfa divatja a XVII. században kezdődött. Eleinte csak a templomok boltíve alatt állították fel a fenyőfát, csak égő viaszgyertyákkal díszítve. A fényárban úszó fáeska Krisztus személyét jelképezte, akinek születésével a felebaráti szeretet fénye áradt el szerte az egész világon. Nem csoda, hogy hamarosan akadtak jámbor hívők, akik a maguk hajlékában is felállították a szent estén a szeretetnek ezt a gyönyörű jelképét, amely maga köré gyűjtötte az egész családot és amelynek divatja rövid idő alatt az egész világon elterjedt. Hogy a gyermeksereg is nagyobb örömét lelje benne, a gyermekeknek kedves édességek kerültek a lobogófényű gyertyácskák mellé: aranydió, aranyozott alma, mézeskalácsból sütött perec és más efféle. Nem hiányzott róla a fehérszakállú karácsonyi emberke sem. A karácsonyfa ebben az alakjában szinte változatlanul megmaradt az elmúlt század utolsó két évtizedéig. Ekkor kezdték készíteni Németország némely vidékén, különösen Thüringiá- ban, azokat a csillogó, színes üvegdíszeket, amelyek tükröző felületéről ezerszeresen visszaverődik a karácsonyfagyertyák ragyogó fénye. A mai karácsonyfa régen eltért az eredetitől. Túldíszes, túl fényűző. Az elektromos lámpáktól az aranyragyo- gású díszekig minden ellentéte a karácsonyi egyszerűségnek, a naív boldogságnak.

A helyőrségi templom helyén a

budavári Mária Magdolna-templom állott. A legtöbb adat erről áz ősi templomról annak az évszázados pörnek az okirataiban maradt ránk, amelyet ennek plébánosai a budavári Nagyboldogasszony-templom plébánosai ellen folytattak. Ennek a pörnek első fázisa 1258-ban azzal ért véget, hogy békés egyesség folytán a Magdolna-templom plébánosa s a pörbe szintén belevont alsóvárosi Szent Péter vértanú-templomnak plébánosa évenkint négy és negyed, illetve négy és háromnegyed márka ezüstöt fizet a budavári Nagyboldog- asszony plébánosának, aki a két templomot fiókjává akarta tenni. A Nagyboldogasszony plébánosa bizonyára azon buzdult föl, hogy amint IV. Béla német lovagi telepeseiből áll az uralkodó osztály Budavárában, akként a templomnak is, amely számukra épült, jogában áll, hogy fön- hatóságot gyakoroljon a másik két templom fölött, amelyek közül a Mária Magdolna temploma pedig előbb épült. Az egyik történetíró, Schier kevésbé határozott adatok alapján e pörbe nemzetiségi motívumokat is kever. Ezeket föltevésekkel megtoldva, Budának az utána induló monografusai annyira kiszínezik, hogy szerintük a két várbeli templom s a hozzátartozó hívek között akkora volt az ellentét, hogy a magyarok a Nagyboldogasszony-templomnak szinte a küszöbét sem léphették át. Az okmányokban erre vonatkozó elfogadható alap nincsen. Az egész pör,

mely 1390-ig nyolcszor megújul, pusztán a plébánosok érdekösszeütközésére vall. A magyar és német lakosság, ha fölmerültek is Budavárában nemzetiségi súrlódások, a pörrel nem igen törődött, annál kevésbé, mivel a Róbert Károly koráig katonai jelentőségüknél fogva elvitázhatatlanul uralkodó német polgárok s a mesterséget űző magyar és a kereskedéssel foglalkozó olasz lakosság sem lakhatott egymástól oly szigorúan elkülö- j nítve, hogy a két, illetve három plé- j bánia határainak a fekvés szerint I való megállapításakor a Magdolna- templom területén kizárólag magyarokról, a Nagyboldogasszonyén pedig kizárólag német lakosokról lehetett volna szó. A XIII. században a Mária Magdolna-templom plébániai területéhez tartozik a várnak az a része, amely a mai pénzügyminisztérium északi oldalán volt dominikánus kolostor kapujától a vár faláig nyugatnak húzott vonaltól északra esik, valamint a várnak a mai Várszínház helyén állott Szent János-iemplom- tól a királyi palotáig (curia regis) terjedő része. A megújuló pörök folyamán a határok is változnak. 1352-ben VI. Kelemen "pápa is megerősíti az cgyességet, amelyet a három plébános kötött. A pör azonban csak 1390-ben fejeződik be, de még akkor sem véglegesen. 1390-ben a Nagyboldogasszony plébániájának a területe a következő: a dominikánus kolostor kapujának az irányában vont vonaltól a királyi palotáig terjedő déli várrész s az utóbbitól nyugatra a falakon kívül fekvő Logod. A Magdolna templom plébániája alá a vár északi része és a falain kívül fekvő Tóthfalu tartozik. A hadakozás mégis tovább folyt, amíg a har- I cias plébánosokat békésebb emberek j váltották fel.

A miniszterelnöki palota helyén a XV. században az esztergomi káptalan háza állott, szomszédsá- 1 gában Palóczi György és Balcócz Tamás esztergomi érsek, továbbá ifjabb Garai Miklós nádor, testvére Garat János temesi gróf házai és bolondóczi Stibor vajda palotája voltak. Ezeket a XIX. század ( elején bontották le, mikor 1804— ' 1806. évek között felépült Pollack Mihály nagyszerű mesterünk tervei szerint a mai szép miniszter- elnöki palota. A gyönyörű ampir- 1 ízlésű homlokzat reliefjei Kirch- mayer vésője alól kerültek ki és tévesen állították (Petrik is), hogy azok Ferenczy István művei. Ez már azért sem lehetséges, mert Ferenczy csak 1824 novemberében telepedett le Budán. A tévhit bizonyára onnan származik, hogy Ferenczy egyideig ebben a palotában lakott. Kirchmayer neve fel is van vésve a dombormüvekre. A palota udvarát egy neoklasszikus ízlésű művészi Neptun-szobor díszíti. Szerzője ismeretlen.

írok, műrészek, tudósok

mii várhatnak Buda vilugünnepéíői?

Budavára visszavétele 250. évfordulójának méltó keretekben való megünneplésének eszméjét tűzte napirendre ez év nyarán a Budai Napló. Cikkeink ráterelték olvasóink figyelmét Budának 1936-ban megtartandó világünnepére.

Ma különösen íróink, művészeink és tudósaink figyelmét kívánnék felhívni Buda világünnepére, amely nélkülök sívár és dísztelen volna, méltó bekapcsolódásukra azonban ritkán kinálkozó alkalmat jelent.

íróink, — költők, elbeszélők, drámaírók és zeneszerzők, — há- lásabbnál-hálásabb témákat dolgozhatnak fel ünnepi költeményekben, történelmi elbeszélésekben és regényekben, történelmi drámákban és alkalmi zeneművekben. Felvetettük már egy „Budavári mise” és egy „Budavári szimfónia” megírására a pályázat kiírásának eszméjét is.

Művészeink, — festők, szobrászok és műépítészek, — számára alkalmat kell nyújtani, hogy a világünnepen maradandó alkotásokkal vegyenek részt. Díszes emléktáblák, emlékkutak, szobrok, falfestmények, restaurálások, új középületek, a Vár csodálatos földalatti barlang-, alagút- és pincehálózatának feltárása, — a

világünnep elmaradhatatlan követelményei — kell, hogy művészi alkotásokhoz, munkához és kenyérhez juttassák legjobbjainkat.

Tudósaink az újabb történelmi I kutatások adatait dolgozhatnák fel | kisebb - nagyobb monográfiákban j egy-egy akadémia, illetve múzeum alkalmi kiadmányaiban.

Az ünnepségek idejére feltétlenül megnyitandó Vár színház színművészeinket kapcsolná be a világünnepbe.

A felállítandó Budavári Múzeum visszahozná Budának hely- i történeti emléktárgyait és új, ma- ! radandó értékkel gazdagítaná a székesfőváros kulturális érdekes- ' ségeit.

Egy kellően átgondolt budavári I városrendezés, egy cizeláló, har- ' monizáló, hangsúlyozó és befejező átszépítés volna a világünnep virága és maradandó gyümölcse.

„Inter arma silent Musae”; — rég elült már a fegyverzaj Budavárában, égbe szívta már rég Isten napja a kiontott vért, — legyen már egyszer a Vár ismét a múzsák birodalma.

„Post nubila Phoebus” — hadd hirdesse a világünnep is országnak-világnak:

„Él magyar, áll Buda még!” 'DR. CHRISZriAN RÉZ Ő.