Budai Napló, 1929 (26. évfolyam, 936-978. szám)

1929-11-05 / 973. szám

XXVI. évfolyam. 973. sz. a várospolitika, a közgazdaság, tár­sadalom, művészet és sport terén szolgáld újság. Előfizetése egy évre 24 pengő, félévre 12 pengő. Egy szám 50 fillér. Szerkesztőség és kiaddhivatal : 1., Bors-utca 24. Délután 5—7-ig. Telefon: 502—96. Felelős szerkesztő : V1RAÁG BÉLA Hirdetések ára: Egy hasáb széles, egy milliméter magas sor, egyszeri közlésnél 40 fillér. 20 mm. magas hirdetés 8 pengő. Szövegsor ára 4 pengő. Közgazdasági közlemények megállapodás szerint. A hirdetések dija mindenkor előre fizetendő. 1929 november 5. A bemázolt szobor A Városházán divat és átment a közéletbe is, hogy Budapestet valami különös öntudattal szeret­jük odaállítani Párizs mellé, Ber­lin mellé, sőt abban a kedves hit­ben ringatjuk magunkat, hogy Budapest a világ legszebb városa, mert így mondják vendéglátó bankettjeinken az idegenek, mind ahogy ugyanazt mondják Stock­holmban, Oslóban, Varsóban, sőt talán Belgrádban is. Pedig ebben a városban egy év­tized óta semmit sem tettek a vá­ros szépítéséért azok, akik ural­kodnak e város felett. Az a mód­szer, amellyel uralkodnak, nem vall sem Párizsra, sem Berlinre és ha szabad hasonlítani valami­hez, talán legközelebb találnánk — Fancsal községet. Fancsal ? A régi budai vesztőhelyen, a fogaskerekű vasút végállomása és az Uj Szent János-kórház között, a Budakeszi út mentén áll egy Jé­zus-szobor, mintegy kiengesztelé­séül annak a sok bűnnek, amely ott lelt emberi megtorlást. Ez a Jézus-szobor nem valami művészi alkotás, de kőbe vésve a maga szürkeségében valahogy megfelel­ne talán, ha Budapest urai nem találták volna célszerűnek, hogy azt festékkel bemázoltassák, — a la Fancsal. Három-négy évvel ezelőtt meg­bíztak valami szegény mázolómes­tert, hogy ezt a régi, romladozó szobrot mázolja be, annak pedig nem volt meg minden színnek a festéke, de ami volt, busásan rá­mázolta. A képzeletünkben, áhíta- tos hitünkben szőke, kékszemű, jó­ságos Jézus haját, szakállát ko­romfeketére, ruházatát pedig kék­re, sárgára mázolta, mint valami oláh menyecskét. Azóta a festék lemállott róla és most aztán va­lami eszmei pályázat alapján új piktornak adták ki, aki enyhített a sötét színeken és a szakállt is, hajat is a legsötétebb barnára fogta és Krisztus urunk nyakába egy olyan piros köpönyeget má­zolt, hogy azt még a bolsik sem vallják magukénak. ' Lehetetlen és képtelen rend­szer az, amelyik ilyen kicsi kér­dést is, csak ilyen groteszkül tud megoldani. Mit várhatunk ilyen kormányzattól világraszóló nagy kérdésekben? Szerencsére Buda­pesten kilenc év alatt nem történt semmi. Holott törénhetett volna. Kínálkozott sok alkalom, és ha csak azt az egyet, a fürdőváros kérdését vesszük, akkor is csak azt a bizonytalan tapogatódzást, azt a kertelést, azt a határozat­lanságot- látjuk, amely e városnak örökösen a kárára szolgált. Még csak hozzányúlni sem tudtak a kérdéshez és éppen ezért úgy csi­náltak, mintha ez a kérdés nem is létezett volna. A rettenetes lakáshiányon csak úgy lehetne segíteni, ha Buda­pest székesfőváros, mely a világ leggazdagabb fővárosa, maga veszi kezébe a lakásépítést. Kezébe is vette, de olyan fancsali módon, mind ahogy a vesztőhelyi Jézust bemázolták. Építettek is lakáso­kat,— aber fraget nur nicht wie! — Lehetetlen helyeken lehetetlen házakat, lehetetlen lakúikkal, amiknek az árát a bérlők megfi­zetni nem tudják. Valahol a Gel- lért-hegy mögött, a külső Kerepesi úton, hegyoldalból kivájt szurdé- kokban, a maglódi pusztaságban, mind olyan helyen, ahol a város fejlesztését egy lépéssel se vitték előbbre, csak éppen hogy fokozták az új házak lakóinak ezer baját. Parkokat is építettek, — de bo­csásd meg bűneiket, Te bemázolt Jézus — építették azokat víz nél­kül, föld nélkül, napsugár nélkül. Példa rá a Városmajor. Két év óta parkírozzák és most utólag építik hozzá a vízvezetéket, rak­ják le a csatornacsöveket, a gázt, a villanyt. Minden úgy épült itt, mintha mindezt igen ügyes fogorvosok, jó­hiszemű néptanítók és becsületes mázolómesterek csinálták volna. Veszedelmesen közeledtünk a fan­csali nívóhoz. Építettünk templo­mokat is, mind ahogy illett, de azt hiszem, hogy Fancsal község­ben is lázongana a nép, ha olyan templomokkal boldogítanák őket, mint bennünket itt Budán. Bu­dapestnek díszéül szolgáltak a népiskolái, — és most... ? Útépítésünk teljesen csődöt mondott, amiatt a garasos gazdál­kodás miatt, amellyel sem utat építeni, sem utat fenntartani nem lehet, Csupa kísérlet, csupa próba, csupa haszontalan pénzpocsékolás, amely végre is az útépítés csődje elé vitte a várost. Ennek a kiskorú, hogy enyhe szóval éljünk — naiv gazdálko­dásnak nem lehetett más vége, mint az, hogy az országot vezérlő egyéniségek szemét felnyissa, hogy azok behatóbban nézzenek bele, a magyarság büszke metropolisának gazdálkodásába. Mert Budapest ma is még világszép város, oly szép, hogy tíz év alatt semmiféle rendszer sem tudná azt szépségé­ből kivetkőztetni, de ha tovább folyt volna ez a gazdálkodás, végre mégis csak Fancsal sorsára ju­tunk. Törvény kell ide, szi­gorú törvény, amely véget vet en­nek a vétkes diletantizmusnak, mely inkább csak külső mázolásá­ban volt az, aminek vallotta ma­gát és Budapest néhány év alatt olyan sorsra jutott volna, mint a budai vesztőhely bemázolt Jézus­szobra. Dubonai Pál. Budán, 1Q2Q november 4 Új emlékművek Budán. Agg- házy Kamii ezredes, a Hadtörté­nelmi Múzeum igazgatója értekez­letre hívta október 24-én az új múzeumba az illetékes tényezőket és az arra hivatottakat, hogy meg­alakítsák a „Budavári helytörté­neti bízottságot”, amely főleg a budai vár helytörténeti adatait gyűj lené össze és a történeti helye­ken új emlékműveket és emlék­táblákat állítana fel, de igyekez­nék a Vár történeti stílusát is helyreállítani. A megalakult bi­zottság elnökévé egyhangúlag Csánky Dezső történettudóst, ügy­vezető elnökévé Aggházy Kamii ezredes-igazgatót, titkárnak Tliur- ner Gézát választotta meg. Buda lelkes barátait hívta meg bizalmas megbeszélésre Becsey An­tal szkfv. biz. tag, hogy ott a mi kedves Budánk kultúrák , művé­szeti, városszabályozási, idegenfor­galmi és fürdővárosi közeli kérdé­seit megbeszéljék és a konkrét in­dítványokat az aktuális munka- programmba bekapcsolják. Ott voltak többek között: Harrer Fe­renc, Kiss Menyhért, Szviezsényi Zoltán, Sülé Ferenc, akik lelkesen fogadták Bccsey előterjesztését és elhatározták, hogy ezt a .mozgal­mat a Hollós Mátyás Társasággal kapcsolatosan fejlesztik tovább. Jenő napját üli meg családias keretekben a „Budai Polgári Kör“ november hó 15-én, pénteken, este nyolc és fél órakor saját helyisé­geiben és elnökének, Kozma Jenő dr. országgyűlési képviselőnek tiszteletére társasvacsorát rendez. iKvínüuiiü uízcsep Mint valami elátkozott mese­beli város tengődik az aquinkumi réten, a Filatori-gáton túli terü­let, Óbuda régi szérűskertje. Nincs ott semmi, se templom, se piac, se csatorna, só víz, se gáz — pedig ott van mellette a gázgyár. Az elektromos művek európaibb vezetősége megkönyörült az ejt fuldokló emberek — rendes adó­fizető polgárok! — nyomorúságos sorsán és odavezette nekik a vilá­gosságot, hogy jobban meglássák a többi nyomorúságot. Sárba süllyedő lehetetlen utakon, nagy­árkok mentén épült, szűk töltése­ken vezető, szédületes gyalogös­vényeken járnak ott messziről ezek a szerencsétlen számkivetet­tek, akik ott építettek maguknak családi házakat és nem mentek a megyeri határba. Itt aztán fizetik a vízadót, de vizük nincs. Ami van, az — olajos. Ihatatlan any- nyira, hogy van ember, aki most ás at a telkén kutat. Mert hogy mégis van ott vízvezeték. Ezt on­nan tudják, mert fizetik az adó­ját és itt-ott kiáll egy-egy csap a földből, ahol víz is kapható. De a lakásokba hiába akarnák be­vezetni. Olyan nincs. Ujjnyi vas­tag csöveken vezettek oda a vizet és ahhoz elágazó vezetéket nem lehet kapcsolni, mert akkor el­fogyna a közkutak vize. Az ott­honi fürdésről ott lemondtak még azok is, akik fürdőszobát is épí­tettek maguknak, elég könnyel­műen, de abban a hitben, hogy ők „budapesti“ polgárok. Adó­fizetők. Kétezer év előtt a római légiók számára hatalmas vízveze­téket építettek az „öt forrás“ bő­séges gyógyvize számára és mint a nagymult csodás kultúráját jár­nak megbámulni, az afrikai néger falvakra emlékeztető telep kul­túrát nélkülöző lakói annak a két­ezeresztendős vízvezetéknek meg­maradt pilléreit. Nem rösteli ezt a főváros? Méltó ez a fancsali állapot Budapest világvároshoz? Szabad ezt a gazdálkodást tovább tűrni? A Filatori-gáttól az óbu­dai vasútállomásig kitűnő föld, termékeny talaj húzódik és egy kis gondoskodással ez lehetne a főváros kertes paradicsoma, ha nem volna ilyen lehetetlen telek- politikája, — ha törődnének a vá­rosházán a polgárok sorsával, — ha nem űznének ilyen porhintő, szemkitörlő taktikázást, amely olyan vízvezetéket épít, ami nem ad vizet. Ezt hívják ma Budapes­ten „autonómiának!“ A „zöld füzet”, Friedrich István zöld mezbe öltöztetett programul ja megjárta a nagy utat a városban, amelynek nyomán most a keresztény­séget megbontva, szervezkedik a ke­resztény ellenzék. A központ az I. kerületben, még pedig a Várkert- kioszkban van, ahol Perczel Béla és Draskóczy M. László lettek az elnö­kök. A II. kerületi csoport a Budai Vigadó vendéglőjében rendezte be irodáját s ennek élére Sármezei) Endre álott. 0 ugyan tulaj dónk épen I. kerületi, de úgylátszik még nem találtak más elnököt a II. kerület­ben. A III. kerületi szervezet meg­alakítását egy tíztagú előkészítő bi­zottság intézi az Esplanade-szálló külön szobájában, de ennek a bízott-‘ ságnak a névsorát még nem közlik, bár a többi szervezeteknél mindenhol és mindenkit pontosan megnevez az ríj ellenzéki párt. Mivel a III. kerü­letiek névsorát nem hozták nyilvá­nosságra, erősen gyanítható, hogy ez a bizottság olyan óvatos emberekből alakult, akik csak siker esetén eme­lik fel a sisakrostélyukat. Még nyílnak a kertben az őszi vi­rágok, de a városházán már előreve­tette árnyékát a tél. Komoly tanács­kozás folyt ugyanis a napokban afö­lött, hogy a székesfőváros tanácsa az idei téli időszakban a budai hegyvi­déki utak és egyéb közterületek kö­zül melyeken engedélyezze a sporto­lók részére a ródlizást és a síelést. És az illetékes közoktatásügyi ügy­osztálynak testnevelési alosztálya — nagyon helyesen —- ez értekezletre meghívta az összes budai hegyvidéki egyesületeknek egy-egy kiküldöttjét, továbbá az I., II. és III. kerületi elöljáróságokat s kapitányságokat, valamint a köztisztasági hivatalt, a tűzoltóságot és a mentőket is. Rövi­desen meg fog jelenni a tanács hir­detése, amely falragaszokon közölni fogja a sportoló közönséggel, hogy az idei téli időszakban a budai he­gyekben melyek a ródlizasra hasznai­ható utak és a síelésre alkalmas köz­területek. A hirdetésben fel nem so­rolt utakon és közterületeken való ródlizást s síelést a rendőri közegek feltétlenül meg fogják akadályozni. Szigorúan meghagyja a kibocsátandó hirdetés azt is, hogy a sportoló kö­zönség tartozik a Tanács által kiren­delt és jelvénnyel ellátott, székesfő­városi, téli sportfelügyelők utasítá­sainak engedelmeskedni, akik a reni­tensekkel szemben azonnali rendőri karhatalom igénybevételére is jogo­sultak. A hirdetés külömbséget tesz a csak gyermekek, továbbá csak fel­nőttek s végül a felnőttek s gyerme­kek részére együttesen használható utak és közterületek között azzal, hogy a felnőttek részére is engedé­lyezett útvonalakon gyermekek csak abban az esetben ródlizhatnak vagy siethetnek, ha felnőtt kísérővel jelen­nek meg. Az értekezlet — az érde­keltségek értékes hozzászólásával — a legnagyobb körültekintéssel állapí­totta meg, hogy melyek azok a budai ■ hegyi utak és közterületek, amelye­ken ezen téli sportok hívei legke­vésbé zavarják a forgalom, tűzren­dészet és egyéb közszempontok érde­keit s amelyeken egyben legkevésbé veszélyeztetik a saját s sportoló tár­saik testi épségét. . Szóval most már jöhet a tél, eshetik a hó, a budai hegyvidék csodaszép tájai felké­szülve várják a ródlizók és síelők jó­kedvű csapatát, egyre több hívet sze­rezve ez egészséges sportoknak, ^ a Budán könnyen elérhető s olcsón megszerezhető, alpesi élvezeteknek. Virágos Buda. Japán kert, mexikói kert és budai kert lesz a roppant érdekes attrakciója a szombaton megnyíló világkiállítás­nak, amely hivatva, van közked­veltté tenni a „Virágos Buda“ jelszót, amely iránt oly nagy ro- konszenvet tudott kelteni már ed­dig is Manninger Vilmos dr. Vár őstörténeti múzeumot Budának Budavára visszavétele 250. év­fordulójának ünnepét nem is tud­juk elképzelni anélkül, hogy erre az alkalomra a székesfőváros a budai Várban, alkalmas helyisé­gekben kiállítja a birtokában lévő mindazon muzeális tárgya­kat, amelyek Buda múltját tük- röztetik vissza. A Városligetben lévő Székesfővárosi Múzeum, de a székesfőváros egyéb gyűjteményei is gazdagok Buda múltjára vo­natkozó muzeális tárgyakban és ezek között is különösen az 1686-os ostrom emlékeiben. Kívá­natos volna, hogy ez alkalommal mások is, akik a budai múltra vo­natkozó muzeális értékeket őriz­nek, a kiállítás tartamára azokat a székesfővárosnak átengedjék. Hogy ezt a kiállítást csak a Várban lehet stilszerűen megren­dezni, ebben, aki helyes pszicholó­giai érzékkel bír, nem kételkedlie- tik. Mi pedig nem kételkedünk abban, hogy ha egyszer a budai múzeális anyagot a Várban össze- hordták, elrendezték és kiállítot­ták, azt onnan a székesfőváros valaha el is vigye, sőt inkább gondoskodik arról, hogy az mint állandó, télen-nyáron nyitva álló külön budai múzeum fenntartas- sék. Ma a helyzet az, hogy aki meg­tekinti a Várat, csak a jelent látja és csak megsejti a múltat anélkül, hogy azt, még a Várban, amikor arra pszichikailag legfogé­konyabbá vált, egy budavári hely- történeti múzeum gazdag gyűjte­ményeivel eléje varázsolná. Egy másutt elhelyezett budai muzeális gyűjtemény, kiragadva a még ma is hangulatos miliőből, a varázs kiváltására alkalmatlan. — Hat denn das alt ehrwürdige Buda kein stadthistorisches Mu­seum? — kérdezte tőlem a napok­ban a Várban egy világjáró öreg német, aki a jelen szépségei után a múlt romantikáját is kereste. És ebben a kérdésben nemcsak érdeklődés volt, de vád is. Az 1872 után megindult egye­sítés, egységesítés és központosí­tás hevében bizony néha-néha túl­lőtt a székesfőváros vezetősége a célon; Pestre központosította úgy a pesti, mint a budai várostörté­neti muzeális árgyakat, megfeled­kezvén arról, hogy bár Budapest jövője csak egy lehet, de Buda és Pest múltja más és más; előre egyesült erővel kell törnünk, de múltat nem szabad egy fazékba dobnunk. A budai múlt és a pesti múlt külön-külön érdekesség és érték; nem irigyeljük Pesttől múltját, de visszakérjük Budának a magáét. A budai múlt muzeális anyagának Budára való visszako­zása nemcsak Budának érdeke, de a vele „indivisibiliter ae insepera- biliter” egyesíett Pesté is, mert annak Budán való elhelyezése és kiállítása az egyetlen módja an­nak, hogy ezzel új, vonzó és ha­tásos értékkel gyarapítsuk váro­sunkat. Az 1936-os emlékünnepre ne felejtsük el megépíteni a Várban az alterehrwürdig Buda stadthis­torisch múzeumát. G. R.

Next

/
Thumbnails
Contents