Budai Napló, 1929 (26. évfolyam, 936-978. szám)

1929-01-07 / 936. szám

Budapest, 1929 .január 7.

BUDAI NAPLÓ

VII

Buda szabályozása és a — Budai Napló

Budának, a főváros e mostoha gyermekének szabályozását húsz év óta kisérem éber, lelkes, szerető figyelemmel. És megvallom — tartozom ezzel önmagámnak, az igazságnak és egy csodálatosan finomlelku embernek, a BUDAI NAPLÓ örökifjú szerkesztőjének — hogy a városszabályozás mindennél fontosabb kérdésének ügyére a Budai Napló rendkívül érdekes, tanulságos cikkei^ hívták fel figyelmemet és érdeklődésemet. Húsz év óta a Budai Napló a legkedvesebb lapom, mert nines egyetlen száma sem, melyben mindig valami új eszmét, gondolatot ne találnék, a mi szépséges Budánk fejlesztésére, fellendítésére, szabályozására vonatkozólag. Szinte ámulatba ejt az, hogy miképpen lehet a cikkek ezreit megírni és mindig friss látással, új beállítással, eleven lüktető erővel. Hiszen -ennek meg van a szomorú nyitja, az t. i., hogy annyi elmaradottság, annyi baj. annyi félszegség és balfogás van itt, a mi Istentől széppé varázsolt Budánk fejlesztésében és szabályozásában, hogy — úgy látszik — e téma kifogyhatatlan forrást nyujt^egy tisztán látó, a szépért lelkesülő, éber tevékenységet sürgető férfiúnak, amilyen a Budai Napló jeles szerkesztője, Viraág Béla. Szinte hihetetlen, pedig a való igazság az, hogy Buda legfőbb fóruma, legzsarnokibb főura, szépségeinek legköltőibb tolmácsoló ja, hibáinak legfáradhatatlanabb ostorozója a Budai Napló. Senki úgy nem szerette otthonát, mint ez a lap, melynek minden sora, minden híre, sőt minden hirdetése is Budáért van, Buda fejlesztését célozza, Budának méltó magasságra való emelését sürgeti. Meg kell hajtanunk az elismerés zászlaját a Budai Napló és derék költői lelkű, szépért hevülő, kitűnő tollú szerkesztője, Viraág Béla előtt. A Budai Napló ma a főváros jobbparti részének legelső bástyája, legnagyobb mecénása, legszeretőbb atyja. Nem is tudják a budaiak, mily sokkal tartoznak a Budai Naplónak és kiváló szerkesztőjének. Dr. Fábián Gáspár.

(1927 január 22.)

fiz ül futón Kicsiben

Rettenetes fáradtsággal és költséggel elkészült a Rácváros jövendő képét bemutató gipszmodell és látható a központi Városházán. Ábrándos emberek bizonyára naiv gyönyörűséggel fogják szemlélni és — valóban — egypár jóvá tehető hibától eltekintve szép pers- pektivát nyit így — kicsiben. Egyik lényeges hibája az, hogy az Orom-útra csak rémséges kerülőivel lehet eljutni, holott ezen az úton erősen építkeznek már ma is. Ezen még lehetne segíteni, mert a gipsz olcsóbban sajátítható ki, mint a valóságos ház s Gellérthegy aljára tervezett útról csekély emelkedéssel rövidebb úton is föl lehet jutni. Máskülönben a megoldás művészies a nagy mintán, a látkép káprázatos. Ez a szabályozás megoldaná a Naphegy jövőjének kérdését is s a Tigris-utca és Lisznyay-utca, amelyekről ma kevesen tudják, hogy egyáltalán léteznek-e, hatalmas: nyaraló sétányokká válnának. Nálunk szokatlan még az a fejlettebb ízlés és merészebb fantázia, mely ezt a tervet széppé és rokonszenvessé tudta tenni és mégis bizonyos elfogultsággal nézi a szigorú bíráló. Ne feledjük, hogy ez a rész volt Budapest legszegényebb városrésze.

Csupa apró egzisztencia lakta. Apró ^ 50—60 öles telkek voltak ezek, ahol régi mód szerint együtt élt az ember a galambjával, tyúkjával és kecskéjével, lovával. Ahol a ház alig hozott valamit, mert a háztulajdonos szegényebb volt, mint a lakója. Magába zárt völgykatlan, amely csak a szélén tud forgalmas lenni, mert a meredek lejtőkön megakad a forgalom, mint ahogy nincs élet a várhegy vízivárosi meredek oldalán és unottan ásít az utca. Itt életet élt a kisember, a kicsi házban, mely korallszerűen egymás hegyibe, hátába volt építve, hogy most félrebontogatva a csákány, mert nem tudni, melyik tartja a másikat. Pezsdül e itt élet, ha simára borotválva, hegy-völgy leboronálva,

Világszép Buda!

meg is indulna jobb viszonyok közt az építkezés? Ki tudja? De föltéve, hogy igen, kire számít a város, hogy benépesítse az új szabadság völgyét. A Lipótváros úrai hamar építkeztek. Ott kellett a hely, a palota és mégis fejlődés- képtelen az Alkotmány utcán túl eső rész. Pedig az a Lipótváros a milliomosok városa, a pénzarisztokraták negyede. De ki épít majd a Rácvárosban ? A miniszteri számtiszt? Vagy az elöljáróság napidíjasa? A konzervatív budai polgár aligha emel ide meseszeréi palotákat, mert polgár se marad e részen, ahonnan hosszéi időre elvonul az ipar és kereskedelem. Még nem esett szó a Városházán erről. A gipszmodell hallgat, és némán mutatja, hogy a Palota-tér nagyméretű tér lesz a Naphegy aljáig. A Horváth-kert végén áll a színház és a János-téren kert épül, mert a forgalom az élj nagy útra terelődik, mely az Árok-utcán át egyenesen vág az Erzsébét-hídnak. Az Attila-körút veszít forgalmából. Múzeum is épül e tájon, de nincs egyetlen olyan tervezett köz- intézmény, mely mint a Műegyetem döntő módon szolgálná e városrész létét. A mágnásokat aligha csalja le ez a modell a Várból és a Józsefváros megszokott részéről . . . Ahogy így nézem ezt a gipszből formált fehér várost, olyan azon minden ház, minden villa, mintha a csendes temetőt nézném fehér sírköveivel. A terv gyönyörű, mint a márványból faragott Vénusz, de csókja hideg, amellyel ihletett. (1913 ápr. 16.)

épülhetne a TgMü ?

Történelmi Buda építését sürgeti a józan közvélemény. Az a félkör, mely a Margit-hídtól kiindulva a Rózsadombon, Kissváb- hegyen, Németvölgyön át, a Gellérthegy alatt az Erzsébet-hídnál végződik, pontosan körülhatárolt külön városrész, — mintegy magja a fővárosnak, közepén a királyi várral, — hivatva van a történelmi Buda, gondos kiépítésére. Minden háznak történelmi stílusban kellene itt épülnie. Alkalmat ad erre a Tabán szabályozása. Ezt a városrészt lassan lebontják és nincs aki újjáépítse. Ki tudja lesz-e rövid időn belül erre pénz a magánosok zsebében? A főváros közigazgatási bizottságának egyik ismert tagja fölvetett erre nézve egy pompás eszmét. A királyi palota ma förtelmes környezetben áll és talán ez is hozzájárul, hogy az udvar nem szívesen időzik ebben a rezidenciájában. A királyi várat méltó környezetbe kell helyezni s ezt megadhatná — az ország. Építsen a lerombolt Tabánban minden magyar törvényhatóság egy bérpalotát, a saját vidékének stílusában és vésse rá a saját nevét és jellegét. Legyen itt bácskai ház, de legyen szabadkai is. A szabadkai városházát kicsiben építsék föl, ott az illető város urai számára volna fenntartott lakás, ha Budapestre szólítja teendőjük, a többi része pedig bérház. Boltok, ahol saját specialitásait hozná forgalomba a megye. Borát, gyümölcsét, kalácsát kolbászát, szövötte- sét, varrottasát. Az ország minden nemzeti gondolata, sujtása, faragása, építése itt volna látható. Épülne itt lőcsei ház, Rákóczi, Késmárki, Thököly ház, volna matyó, palóc, székely, avarház, finomult ízléssel, tökélyre vitt stílusban. — A törvényhatóságok így közvetlen befolyást is nyernének a vezér-törvényhatóság belső ügyeire, sőt ezt törvényben is lehetne szabályozni, — közvetlen kapocs létesülne Budapest és a vidék között s ami legfőbb — a királyi vár méltó keretbe jutna s ez a szegény, agyonsujtott Tabán talán mégis fölépülne belátható időn

belől. — Mint látványosság is kifizetné ez magát, mert a Bécsiül, Berlinről kópizált Pest nem igen számíthat építészeti hatásokra, de speciálisan magyar város fényesen forgatná ide az idegent. A szokásos vándorlás Itáliába egyidőre szünetelni fog, siessünk hát, hogy ezt az áradatot Budapest felé tereljük.

(1915 szept. 11.)

Kígondoló-hivatal

Tapossuk a mindennapi életet és 3iu>rt haladni muszáj, járjuk a külföldet és tanulunk itt is, ott is. így csináljuk Budapest ügyeit, amelyeket szeretünk a nemzet^ szívének nevezni. A váfos rendezése és szociálpolitikája csaknem minden részében idegen min- tára készült, sokszor javítva a külföldi mintán, sokszor rontva rajta. A magyarságnak, a nemzeti géniusznak kevés köze van hozzá s ezért vagyunk szürke város a városok között, amelyet csak szép fekvése, jó fürdői tesznek látogatásra méltóvá. Az utolsó nyugati város kelet felé. Eredetiség kevés van benne. Magyar eredetiség pedig egyáltalában nincs. De hát hogy' is legyen? Az ügyet kiosztják az illetékes osztálynak, ott rágódnak rajta, el is megy külföldi tanulmányútra az illető', aki szorgalmas, becsületes beamter és végül megoldja a kérdést á la Berlin, vagy á la Wien. Nem is lehet ezt másként elképzelni, mert hivatalból senkit sem lehet arra kényszeríteni, hogy valami eredetit — kigondoljon. Hiába is kiildonének ki egy kigondoló bizottságot, hiába állítanának kigondoló-hi- vatalt, mert határidőre, órára, percre valami újat, eredetit, magyart, —- kigondolni nem is lehet. Ide egy kombinált ember kellene,^ aki először is tájképfestő, mert a városi kérdésekben a távlati szépségek is döntőek, — másodszor poéta, mert új eszméket, ötleteket a magyar géniusz nevében csak ezek produlkálnak, — harmadszor pedig jártas embernek kell lennie a városi ügyekben, mert laikus hamar akadályokba szalad a gondolataival, — végül, negyedszer, nem szabad beam- ternek lennie, mert akkor nem meri hangosan és nyíltan elmondani véleményét. Mindezen segíteni kell és a Budai Napló szerkesztősége szívesen állít egy ilyen tiszteletbeli kigondolóhivatalt, amely kigondolások eredményét e helyütt közöljük majd hétről- hétre. E lap szerkesztője közel 30 éve foglalkozik a főváros ügyeivel és évekkel ezelőtt a Budapesti Hirlap heten- kint egy oldalt bocsátott rendelkezéséin, hogy ott aktuális városrendező kérdésekkel foglalkozzék. De segít majd kigondolni az olvasóközönség is és helyt adunk minden jó ideának, mely hivafva volna széppé, érdekessé, főleg pedig eredeti magyarrá tenni Budapestet. (1903 április 23.)

__ Buda magyar jellegének kidomborítása, mintegy Budapest történelmileg magyar magjának külső formákban Is történő kiépítése érdekében írott cikkünk, több oldalon keltett visszhangot. Az egyik vélemény szerint Budapest nemzeti jellegének megteremtését egy központból kiindulva kell kezdeni s erre legalkalmasabb Buda. A Rózsadombtól a Gellért-hegyig terjedő völgykatlant kis eszközökkel és kevés pénzzel nemzeti jellegűvé lehet tenni, csak épen az építési engedélyek kiadásánál kell arra ügyelni, hogy az új házak magyar stílusban épüljenek. A város pályázat útján szerezzen ilyen stílusban épült háztervezeteket, hogy azokat a most meginduló építkezésnél mintául használhassák. De különös jelleget adna Budának, ha a még föl nem épített fürdőit török, illetve arab stílusban építtetné a város, ami különlegesség is volna, megfelelne a történelmi múltnak és biztosítaná számunkra a török nemzet rokonszenvét. A másik vélemény a budai Dunapartnak szól. A budai rakódópart képe olyan, hogy a Spree partján Berlinbe, a Wien folyó partján Bécsbe állítható, de magyar jellege nincs. Az új palotákon változtatni nem lehet, de a még lebontásra váró viskók helyére már csak úgy adjon építési engedélyt a város, ha történelmi vonatkozású magyar stílusban készült terveket nyújtanak be. Mintegy a központja ennek a Hungária-malom helyére tervezett Il-ik kerületi új elöljáróság épülete volna, szép és komoly magyar motívumokkal. Olyan Vajdahunyad-féle épület vagy Thökölv-kastély, mely egy csapással változtatna az egész látképen. Ha hozzávesszük még a Halász- bástya kiépítését, a Dunáig, egy magyar bazilikát a Batthyányi-téren, akkor a Margithíd és a Lánchíd közötti rész már nemzeti karaktert kapna és ébredne benne az ősi Buda képe.

(1909 október 6.)

A budai utca nem jól épül. A városnak van kész utcatípusa és erre a mintára építenek nálunk

minden utcát akár szükséges, akár nem. Mert egészen más a pesti ulca, mint a budai. Pesten minden utcának van forgalma, de nálunk Budán vannak utcák, ahol sohasem jár se kocsi, se szekér, legke- vésbbé autó. Pesten minden utca sík, nálunk a legtöbbje hegyre mászik. Minek ezeknek a széles kocsiút, szűk gyalogjáró, fa nélkül. Elég volna koesiútnak annyi, ahol elfér egymás mellett két kocsi. A többi legyen gyalogjáróké, két oldalt fásítva, gyepesítve, díszcserjével szegélyezve, itt-ott paddal. Ahol pedig forgalom van, azt építsék sablonos mintára.

(1906 jún. 17.)

Elátkozott

\«nos ez a budai rész, mely a leggyönyörűbb város lehetne a világon, amelynek mindene megvan, hogy fejlődjek a legtermészetesebb alapokon, de ahol a szűk látókör, a földszint jarovárospolitika és a vezetésre kiküldöttek korlatoltsaga mindent olyan balkézzel intéz,^ hogy az csak elkeseredést, visszaesést, nyomorúságot szül.

Buda hivatott fürdőváros.

Mérhetetlen nagy összegekből olyan fürdőpalotákat építenek, amelyeknek a kamatját nem hozhatja meg a fürdő, pég ha Európa legdrágább fürdő árait is fizetnék a betegek. Azonban teljesen hiányzik az a nagyszabású, egységes tervezet, amelynek alapján világfürdővé lehetne ez a város.

Buda ásványvizei világhírűek.

Alakult is valami új városi üzem, mely néhány forrás vizét készül forgalomba hozni. De nézze meg bárki a világhírű keserűvíz-források környékét és megrajzolhatja magának a kasírozott szociálpolitikánk valódi képét. Az ott élő ásványvíz-iparnak táplálnia kellene az egész városrészt, de Budának ez elátkozott helyére jóformán járható út se visz. Sőt más keserűséget is teremtett ez a keserű víz-ipar. A város fölött álló Sashegyet elzárták a közönség elől.

Épen a boldogulás természetadta eszközeivel vernek meg minket.

Máshol a természet a mostoha.

Újlak elejétől Óbuda legfelsőbb csücskéig katasztrófa fenyegeti a várost. Csúsznak a hegyek és futnak onnan még azok is, akik ott már fészket raktak, nemhogy hatalmas villa- város épülne oda. A földtani intézet geológiai vizsgálatai kétségbeejtő eredményre vezettek. A Remete-hegy veszedelmes csuszamlásairól már régebben írtunk.

Még a budai vár hegye is omlik. Milliós szerpentinútjának támasztó falai dűlnek össze.

Ahol pedig szelíd völgyekben, nem csúszó hegyek lankás lábánál önként kínálkozott hálás terület a város terjesztésére, fejlesztésére, ahol a Budapesten elhelyezkedni nem tudó ember ösztönszerűen elhelyezkedett: a Szépvölgyiben, a Sashegy alján, ott a vadregényes völgyben, mely közvetlenül a város belső területéhez csatlakozik, itt országos jelentőségű utak mentén, oly kultúrátlanul sivár, oly elhagyott, oly elátkozott az egész élet minden helyzetében és viszonyában, hogy pellengérhez kellene láncolni azokat, akik ezért felelősek.

A Villányi-út lesz a budai külső körút. Már ma is egyik fontos útja a Kelenföldnek, vetekszik vele a Buda- őrsi-út s ahol e kettő összeér, villa- rayonok, új kaszárnyák között víz nélkül él a polgárság. A Kelenföld legnagyobb útja a Feliérvári-út és annak mentén levő utcákban, mint a Major-utca, víz volna bőven, de nincs hely, ahová az elhasznált vizet tegyék. Csatorna nincs, az utcára önteni pedig bírság mellett tilos.

Egy héten két levél, mely a polgárság lehetetlen, tarthatatlan helyzetét bizonyítja, talán mégis sok egy kissé.

Elátkozott helyek ezek.

(1916 október 29.)

A3 Alagút

ügyében interpellált a közgyűlésen Baranszki Gyula dr. és ismételten szóvá tette azokat a tűrhetetlen állapotokat, amiket mi már hosszú idő óta ostorozunk, s aniinek oka az, hogy nincs gazdája. Jövedelmet nem hajt s így árvagyermekké vált, akinek sorsával senki sem törődik szívesen. Az Alagutat javították, víztelenítették és próbáltak azokon a bajokon segíteni, hogy sötét, hogy nedves, hogy poros, hogy az egészségin ártalmas, azonban a bajok nemhogy kevesbedtek, hanem mindig több és több lett a baj. Az idén már annyira ment az Alagút elhanyagoltsága, hogy a burkolat teljesen elromlott, nagy lyukak keletkeztek az útburkolaton, amelyekben rettenetes porfészek képződött és ha egy kocsi átvágtat rajta, akkor fél óráig nem lehet átmenni

az Alaguton, mert annyira tűrhetetlen az emberi egészségre az a por, ami ott terjeng. Végül utána járt a dolognak Baranszki és megtudta azt, hogy a pénzügyi kormány ugyan átvette, de nem gondoskodik az Ala- gutról és nem tartja szükségesnek annak a tisztogatását sem, mert semmiféle jövedelmet nem hajt. Papp Vilmos dr. is szóvá tette az Alagút ordító elhanyagoltságát és sürgette hogy ott csak 12 kilométeres sebességgel járhassanak az autók, ami tetemesen csökkentené a fülsiketítő zajt és kevésbé verné fel a port. Az ő felszólalására dr. Buzáth János elnöklő tanácsnok azt a szomorú bejelentést tette, hogy az Alagút most olyan rossz állapotban van konstrukció tekintetében is, hogy a főváros a karbantartást igen nagy anyagi áldozat nélkül nem vállalhatja. — Nem nagvon biztató kilátások ezek.

(1920. február 26.)

A sétauíak elhagyottak

gyönyörű hegyvidékünkön. Budapest népe nem szeret órákig gyalogolni és megelégszik azzal, ha kis időre csekély utat tehet meg, egy-egy közeli sétát lakása közelében.

Erre pedig Budán kevés az alkalom. Mert igen számosak a még rendezetlen, hiányos s rossz burkolatú utcák a város belterületén, különösen a régibb részekben, például a Vízivárosban, ahol a házak magaskoruak, de alacsonyak s sok helyen elállják az újabban megállapított szabályozási útvonalakat. A járdák majd mindenütt igen keskenyek, sőt néhol egészen hiányoznak s vagy alatta vagy fölötte feküsznek a magasabbra vagy mélyebbre helyezett kocsiutak- nál. Ez az állapot — sajnos — még igen gyakori s emiatt nem kellemes az utcán való járás.

A budai Dunapart csak részben felel meg sétaút céljának, nem úgy mint pl. Bécsben a Ferenc József- rakpart, Hamburgban a Jungfern- stieg, Párizsban a Quai d’Orsai, stb., hogy csak néhány példát említsek.

Még sokkalta meddőbb a helyzet a budai belső kőrútnál! A Margit-körútnak a Széna-térig vivő szakaszán mindkét járda jelen állapota szinte kriminális! Hiányos, rossz burkolat, vegyesen rossz kövezet, aszfalt, egyenetlen szintezés, rézsut a járdában a régi magasan fekvő házak előtt, a fél járdán a kövezés teljes hiánya, miatti sár vagy por, oly hátrányok, hogy ott csak az jár, ki kénytelen vele. De ott sétálni, mint az egyik rendeltetése a körútnak, egyenesen kizárt dolog.

Csak egyetlen csekély hossza a belső körútnak tekinthető sétaútnak s pedig az a része a járdának, mely a Vérmező mentén halad el. Ennek a járdának megadták a kellő szélességet, sima aszfaltburkolatot, fasorokat s bizony örvendeznénk, ha Buda városát bővebben látták volna el ily járdákkal.

Csak elnevezték a Krisztina- és Attila-körutakat körutaknak, azok sem szélesség, sem profilkiképzés tekintetében nem ütik meg a körút fogalmával kapcsolt mértékét. Talán, ha majd elkészül az új Attila-körút a megujhodott Tabánnal, nem fognak megfeledkezni arról, hogy nem elég csak „körútnak” elkeresztelni valamely utat, — de azt rendeltetésének megfelelően meg is kell csinálni!

Buda város sík területén több sétaút nincsen. Csak a magasabb helyeken, pl. a Várban van szép sétaút a Bástyán, vagy a Rózsadombon is akadunk sétautakra, de azokat a lakosság csak kis része használhatja s nem a sűrűbben lakott városrész sétaútjai, csak a távolabbi környezetet szolgálják ki.

Buda sík részeiben — a város belsejében valóban égető szükség volna több fásított, aszfaltburkolatú kellemes sétautra, vagy legalább is arra, hogy meglévő utat és utcái megfelelően rendeztessenek és kellően bur- koltassanak is. Palóczy Antal.

(1907 december 4.)

Újlak

visszás helyzete bizonyítja a legjobban, hogy Buda mily mostoha elbánásban részesült eddig a város részéről. Hirtelen a térképre tekintve, úgy fest ez a városrész, mintha Óbuda eleje volna s eddig ezen az alapon intézték ügyeit a városházán.^ A kormány pedig a város rövidlátó bölcsei után indult s az újlaki polgárság megadta magát sorsának.

Egészséges közvélemény nem tudott kialakulni, mert e városrész vezető emberei mindig megalkudtak a helyzettel, holott jól tudták, hogy Újlaknak speciális érdekei vannak es egészen elüt Óbudától is, a Viziyárosfól is. Tényleg kevés a jogosultsága, ha a vele közvetlenül összeforrott hegyvidéket elvágják tőle. Természetes beosztás mellett azonban hozzácsatolva a Rózsadombnak mondott és ismert vidéket, amelyet délen a Felvinczy-út, Heltai-, Tudor-, Apostol- és Gülbaba-