Budai Napló, 1928 (25. évfolyam, 899-935. szám)

1928-03-25 / 906. szám

BUDAI NAPLÓ Budapest, 1928. március 25. SZÉCHEN91G9dG9FÜRDÖ a modem orvosi tudomány min­den eszközével és a külön­böző gyógy eljárásokhoz szükséges fölszerelé­sekkel ellátva, A város minden pontjától könnyen megközelithető. AJTÓSI—THÜRER—DÜRER Hollós Mátyás Budavárának leg­hitelesebb képét egy fametszet őrzi, amely a világhírű Schedel-féle világ- krónikában jelent meg. Koburger nürnbergi könyvnyomtató mester kiadásában. Erről a híres fametszet­ről rekonstruálta Lux Kálmán Má­tyás király palotájának ideális ké­pét. A fametszet művészi készítője Dürer Albert, a magyar származású, de Nürnbergben letelepedett, világ­hírű rajz- és építőművész, akinek ez évben ünnepeljük születése négyszá­zadik évfordulóját. De mindezeken túl azt kevesen tudják, hogy a nagy művész édesatyja: aitósi nemes Ajtósi Albert, a gyulai ötvösök tisztességes céhének egyik mestere, a csodálatosan megáldott magyar föld egyik zugából A i t ó s f a 1 v á- róil indult vándorló, tanuló, kereső útjára. Első útja Budára vezetett, ahol — úgy hisszük — 1480 táján az akkori vándorló, motivum-gyüjtő mesterek szokása szerint, minden fantáziáját megfogó dolgot lerajzolga- tott s így Mátyás király palotáját is „lemagyolta“ magának. Ezt a raj­zot azután a már külföldön született fia, aki ősi nevét máris Thürer-nek (ajtós) majd Dürernek írja, kidol­gozta s fametszetben örökítve azt meg, adta át keresztatyjának. Ko­burger könyvnyomtató mesternek. Az apai vándorlókönvv vázlatai után készítette tehát a fiú több más­sal együtt Mátyás király palotájának most már örökemlékű metszetét. A Budai Napló jubileuma napról- napra kedves és jóleső meglepe­tésekkel, üdvözlésekkel szolgál & külön számot kellene adnunk, hogy mindezt közölhessük. Úgy tervez­zük, hogy számról-számra egy- egy bokrétát kötünk ezekből és odatüzzük az Óbudai Hegyvidéki Szövetség hatalmas arányú ok­mánya mellé, mely impozáns ke­futtatva, piros és fehér rózsákkal, a szerkesztőség legértékesebb dísze. Eredményekben gazdag második évéről számol be a III. kér. Egyesült Polgári Társaskör márc. 27-ikén este 7 órára kitűzött rendes közgyűlésén, amelyet III., Hajógyár-utca 2. sz. alatti helyiségében, Andréka Károly helyet­tes főkapitány elnöklésével rendez a társaskör. Villamos fogaskerekű jár szep­tembertől kezdve a Svábhegyre, a Beszkárt kezelésében. A pálya­test teljesen újjáépül, hat villamos fogaskerekű mozdony fogja tíz percenkint a legmodernebb kocsik­ban szállítani a közönséget, még pedig a villamosokról kedvezmé­nyes átszállási lehetőséggel. A Budai Dalárda rendes közgyű­lése ápr. 17-én este fél hét órakor lesz a Márvány-utca 32. sz. alatti helyiségében. A rendes tárgysoroza­ton kívül érdekes programmpontjai a közgyűlésnek a Hoppe Rezső em­lékünnep és a dicsérő oklevelek ki­osztása. LORGNON Zlbrmyinél, I., Attila-u. 12. Új poézlst hozott Budára V i r a á g Ilus orchestikai táncművésznő. aki a modern költők leghatásosabb inter- pretátora — a kifejező, megérzékítő mozdulat-művészet minden szépsé­gével. A Budai Nők Kulturális és Jó­tékonysági Köre márc. 12-iki kultur- estjén aratott újra nagy sikert Ady, Babits, Dutka verseinek e különle­ges előadásával, amelv téren ma egyedül áll. Az est fénypontja dr. S z e m e r e Samu előadása volt, a filozófiáról, amit feszült figyelemmel hallgatott és zajosan megtapsolt a nagy közönség. V i d e r Lily hang­versenyénekesnő és Ascher Osz­kár szavalómüvész hatásos szerep­lésükkel tették gazdagabbá a sike­rült estét. Protestáns templomot akarnak a Várszínházból csinálni a katonaság részére, a helyőrségi katih. templom pendant-jául. Eddig már soík ötlet, kalandos terv merült fel a Várszín­ház felhasználására, amely eredeti­leg katholikus templom volt. és valószínűleg ez som válik valóra. Ezt a termet át kell alakítani várbeli vigadónak. Modernizálják a vízműveket Az átalakítás révén Budán is javulni fog a vízellátás Kétségtelen, hogy a főváros vízmü­vei ma már nem állanak messze attól a színvonaltól, amelyet egy vi­lágváros közönsége igényelhet. A budai közönség körében egvre keve­sebb a panasz a vízszolgáltatás miatt. Néha ugyan előfordul, hogy egy kissé zavaros és kevésbé tiszta a víz, de ennek az az oka, hogy a fővárosi vízmüvek technikai beren­dezése nem a legtökéletesebb. így a buda-újlaki telep egész gépészeti berendezése is igen gyenge állapot­ban van. A kazánok mind különböző rendszerűek, a gőztúlhevítés csak pék a nap legnagyobb részében üzemben vannak, ami az üzem biz­tonsága szempontjából veszélyes. A budai ellátásról szakértők álla­pították meg. hogy csak 170 liter víz jut egy emberre. Ha a vizet csak ivásra használnák, akkor talán elég volna az a mennyiség, amelyet a telepek termelnek. De P a u 1 o v i t s Viktor műszaki főtanácsos, a Buda­pest székesfővárosi víz­művek nagytehetségű vezérigaz­gatója is azt állítja, hogy fürdésre, ipari használatra és más célokra legalább is négyszázszor annyi víz Március idusán A buda-ujlaki vízmű gépháza igen kevés telepen van. a mai mo­dern gépóriások mellett ezek még a vicinálisok mértékét sem ütik meg, lassan cammognak, teljesítményük igen csekély. Ez ellen viszont a víz­müvek igazgatósága nem tehet sem­mit, mert például a krisztinavárosi és újlaki telepeken egészen elavult gépek dolgoznak. Ezek. ha a téli idény alatt meg is felelnek, de nem lehet ezekkel a nyári hónapok alatt, forró nyári napokon Budán vizet kell naponta, mint a szomjúság csil­lapítására. Éppen ezért akarja a vízvezetéki ügyosztály a vízvezeték gépészeti berendezése leglényegesebb részeit, a szivattyúkat és a szivattyúkat hajtó gépeket kicserélni. A rekon­strukció végrehajtása révén a víz­művek üzemköltségeiben lényeges megtakarítást fognak elérni, amely megtakarítás az egész beruházás amortizációját biztosítja. A Lóránt úti átemelő telep adni. Ahol annyi kert van. mint ná­lunk, oda a legmodernebb gépek kel­lenének. , Éppen ezért a főváros középítési bizottságán a vízvezetéki ügyosztály előterjesztést tett. amelyben azt ja­vasolta. hogy 14,400.000 pengő költ­séggel modernizálják a vízmüveket, mégpedig oly módon, hogy gőzhajtó erő helyett elektromos hajtóerő be­rendezést létesítsenek. A vízművek modernizálása meg fogja javítani a Svábhegyen is a vízellátást. Amire azért .van nagy szükség, mert a svábhegyi kirándu­lások — mint ismeretes — óriási módon megnövekedtek, tavaly Sváb­hegyre hihetetlen tömegek árad­tak ki és megtörtént, ho.gv az ottani kutak egy bizonyos mennyiségű víz leadása után nem adtak több vizet. Információnk szerint a vízvezetéki A krisztinavárosi vízmű gépháza Ez a rekonstrukció voltaképpen nem egyéb, mint az évek hosszú so­rán elmaradt megújításoknak egy­szerre való elvégzése. Hiszen a ká­posztásmegyeri gépek már majdnem 30 évesek, többé-kevésbé elavultak, elöregedtek s az úgynevezett és annyira dédelgetett ikercsatornák helyenként megrepedtek. Nem is szólva arról, hogv ma már tartalék- berendezés alig van. Az összes gé­j'ügyosztály javaslatát múlt hó 24-én a középítési bizottság letárgyalta és így rövidesen a péziigyi bizottság, vagy a közgyűlés elé fog kerülni az ügy. Ha a közgyűlés a kérdést sür­gősen letárgyalja és ha a kormány­hatósági jóváhagyás is rövidesen megérkezik, akkor a munkálatokat már tavasszal megkezdik, úgy hogy 1929 végére az egész programmot befejezik. 1848-ban a halhatatlanság virág-1 zott ki a magyar nemzet lélek- életében és a 12 ponttal Jókai ki­hirdette az új Magyarországot. Amit eddig mástól könyörgött a magyar nép, azt most lángírások, zengő érzések fényözönével meg­adta önmagának. Az ünnepi év­fordulón, 80 év ködén, viharán, megtépettségén keresztül újra fe­lénk zúgott az eskü: ... Rabok tovább nem leszünk! Felzokogva könyörgött a magyar imádság: Isten áldd meg a magyart! har­sogott a magyar riadó: Talpra magyar! S Buda e szent napon, mint egy hatalmas templom zengő boltíve, visszhangozta ezer és ezerszeresen a lángszavakat. Az összes templomokban ünnepi is­tentiszteletek voltak s az iskolákban is különös fénnyel, melegséggel ülték meg a szabadság nagy napját. A BUDAI TÁRSASKÖR méltó keretek között áldozott a nagy nap emlékének. Hoór-Tempis Mór egy. tanár, a Társaskör társelnöke gyö­nyörű beszédével nyitotta meg a gaz­dag műsort, ami után a Budai Dalár­da elénekelte a Magyar Hiszekegyet. Komanitzky Gyula hatásos szavalata után Szávay Gyula kormányfőtaná­csos, a Hollós Mátyás Társaság fő­titkára mondotta el „Mártius idusa“ című frenetikusán megtapsolt költe­ményét. Jakab Irén. a Városi Színház tagja kivételes tudással áriákat és dalokat énekelt Márkus Dezső főzene igazgató sokszor méltatott kíséreté­vel. Az ünnepi beszédet dr. Tnry Zol­tán közigazgatási bíró mondotta izzó hazaszeretettel emlékezve a szent márciusra. Lelkes és nagy tetszés- nyilvánítás között szerepelt ezután dr Wagner Károly ny. államtitkár, £ budaiak elismert és kedves énekmű­vésze néhány áriával és dallal, amit szintén Márkus Dezső kísért. A fel emelő érzésű ünnepséget a Budai Dalárda a Himnusszal zárta be. Utána társasvacsora volt. amelyen Ripka Ferenc dr. főpolgármester méltatta március 15- ének jelentőségét. Mindig emelkedő­ben lévő előadásban, éles szemmel, a kiválasztottak historikus ítéletével fej­tegette a nagy nemzeti ünnep emlé \rr\rrr\RA±, 4örT.Tűn jrll A7Q I végre törvénybe iktatott. Az új tör­vény jóvátette a múltak minden mu lasztását s azért zúg ma diadalmasan a magyar szívekben a hálaadás s ezért fényesebb az ünneplés minden eddi­gieknél. Lelkesült tapssal köszöntötte a Vezért a zsúfolt terem közönsége s fölemelő, a szívet hazaszeretetben megacélozó beszéd után. Buda-Alsóvárosi Egyesület Gömöry Győző elnöklésével rendezte márc. 15-iki ünnepét, a tagok nagy számának jelenlétében. Az ünnepi be­szédet Bakács Kálmán mondotta, aki lelkes szavakkal emlékezett meg ar­ról. hogy talán éppen a beszéd idejé­ben teszi le a newyorki Kossuth-szobor talapzatára a Buda-Alsóvárosi Egye­sület koszorúját Ilaringáts Károly. A Himnusz eléneklésével fejezték be a lelkes hangulatú ünnepséget. Keresztény Társaskör Óbudán a Korona-vigadóban rendezte márciusi ünnepségét, amelyen Gajda Béla dr. főgimnáziumi igazgató mon­dotta a mély hatású beszédet. Nagvkikindai menekültek társasága a Budai Vigadóban ünne­pelte március idusát, meghatóan em­lékezve a nagy napról. Morvay Győző dr. tankerületi főigazgató mondotta az ünnepi beszédet. A nagyszámú közönség soraiban ott voltj, Teschán Achil a Pénzintézeti Központ igazga­tója, Vinczehidy Erhö v. főjegyző, Teichmann Imre földbirtokos, Staasik József táblabíró özvegye, Fekete Márton és László, Varró Béla és má­sok. A kedves ünneplés után az egész közönség átvonult a verseciek ünne­pélyére. amit ugyanott tartottak. * A Krisztinavárosi Szent Vince Sze­retet Egyesület március 15-e alkalmá­val és boldog Marilla Lujza halálának évfordulóján meleg ebédet adott a kerületbeli szegényeknek. Pálffy La­jos lelkész méltatta a nap jelentősé­gét. Az ebéd őszit ás sál kapcsolatban buzgó tevékenységet fejtettek ki: Stróblberger Gizella, az Irgalmasreud krisztinavárosi főnöknője. özv. Bod­nár Istvánná, Jankovich Oszkárné, Payer Istvánná, Brozio Ferencné, Haspelné Balázsy. Lujza, Jászfy dr.-né Kőszeghy Rózsi, Jankovich Ilona és Jákobéi Jolán Szent Vincé­itől gyek. A felsömezögazdasági és polgári iskola Óbudán, a Kiskorona-utcában márc. 18-án délelőtt rendezte ifjúsági önképzőköreivel a márciusi ünnepélyt A Mendöl Ernő tanár kiváló vezetése alatt álló énekkar és a m. kir. fo­lyamőrség zenekara gyönyörűbbnél- gyönyörübb magyar dalokat adott elő, Kováts Gyula tanár-elnök magas­szárny alásű megnyitóbeszédet, Her- czeg Gyula f. m. isk. I. o. tan. jól sikerült ünnepi beszédet mondott, Kabdebó Kornél. Gremsperger László, Gál Dénes pedig szépen szavaltak. A fényes sikerű ünnepséget Teliér Gyula igazgató hatásos beszéde fejezte be. A Budapest fővárosi sokszorosító ipari tanonciskola március 14-én ren­dezte fényes sikerű hazafias ünnepét, amelyen dr. Kertész Árpád kormány­főtanácsos, a Hollós Mátyás Társa­ság tagja mondott nagyhatású ünnepi beszédet. A növendékek szépen sza­valtak, míg a március 15-iki esemé­nyek nyomdászati vonatkozásairól Szabó Róbert állami nyomdai osz­tályvezető adott nagyon érdekes is­mertetést. A budai hegyvidék egyik legkiesebb helyén, a Disznófő fölött áll Kossuth Lajosnak első budapesti szobra. Néhai Eperjessy István indítványára a budai hegyvidék lakóinak nemes áldozat- készségéből emelte ezt a szobrot a Budapest-Zugligeti Egyesület és a Szabadpolgári Kör azon a helyen,, ahol Kossuth Lajost a Törvényható­sági Tudósítások szerkesztéséért Eöt­vös József királyi fiskus egy kapi­tány kíséretében 48 gránátossal 1837 május 4-röl 5-re virradó éjjel 1 óra tájban, elfogta. A Svábhegyi Polgári és Közművelődési Egyesület és a Virányosi-Kutvölgyi Gazdasági és Kulturális Egyesület szép ünnepély keretében ennél a szobornál emlékez­tek meg a márciusi nagy napokról, koszorút helyezve a szoborra. Az ün­nepi beszédet Sándor Károly mon­dotta, a kör dalárdája énekelt, Rei- chardt Sándor szavalt és a bájos ko­szorút vivő leányok a következők voltak: Hoyer Anna, Kredits Józsa, Kredits Kató, Steiner Anna, Szalontay Jolán és Valéria. KIRÁLY.FURDO Építette 1556-ban KARA MUSTAFA budai basa. Budán, II., Fő-utca 84. szám. 45 fokos ■ zénsavas nátront, zénsavas meszet, _________ o«4nsauns klórnátriumot ás magnéziumot tartalmazó hévviz köszvény, csúz-, bőr- és csontbetegségek, fém­mérgezés, máj-, lép-, méh-, húgyhólyagbán- tatmak, gyomorhurut és alhasi pangás ellen. Kádfürdők: egész napon át. ;. férfiaknak .... reggel 5—1 éráig Gőzfürdő ■ férflaknak • • • reggel 5—1 éráig uut u uu 1 nőknek hétköznap délután 2—7 óráig !! IVÓ KURAÜ Ne vigye pénzét külföldre! Merán és más külföldi fürdő helyett itt van a Svábhegyi Szanatórium Magaslati (430 ni) klimatikus, diétás gyógyintézet a város belsejétől is percnyire Üdülők idegbetegek, vérszegények, asztmások, gyomor- és bélbetegek, cukor-, vese-, szívbetegek és egyéb belső bajokban szenvedők részére Egész éven át nyitva KRAMER ADOLF festő- és mázolómester I-, Lágymányosi-u. 4 Telefon: József 82—57 Szíjgyártó nyerges és böröndös Sä“ FiiieeeR nánooR N. kerület, Fe-utea 10. ex.

Next

/
Thumbnails
Contents