Budai Napló, 1927 (23. évfolyam, 870-898. szám)
1927-08-19 / 886. szám
Budai Napló XXIII. Buda érdekeit a várospolitika, a közgazdaság, tárFelelős szerkesztő : Hirdetések ára : Egy hasáb széles, egy milliméter 1927 sadalom, művészet és sport terén szolgáld újság. magas sor, egyszeri közlésnél 50 fillér. 20 mm. évfolyam. 886. sz. Előfizetése egy évre 16 pengő, félévre 8 pengő. Egy szám 40 fillér. Szerkesztőség és kiadóhivatal: I., Bors-utca 24. Délután 5—7-ig. Telefon :K. 502—96. viraág Béla magas hirdetés 10 pengő. Szövegsor ára 4 pengő. Közgazdasági közlemények megállapodás szerint. A hirdetések dija mindenkor előre fizetendő. augusztus 19. Ripka Ferenc dr. és az Egységes Községi Polgári Párt Irta: Becsey Antal az Egységes Községi Polgári Párt alelnöke A napisajtó egyes orgánumai sokat foglalkoztáik Bárczy Istvánnal abból az alkalomból, hogy pártonkivüli politikai állását feladva Bethlen István gróf táborába lépett. Azokra, akik ennek az elhatározásnak előzményeit ismerik, ez a lépés nem volt meglepetés. A már-inár feledésbe menő „frank-ügy“ óta a bel- és külpolitika horizontján a nyilt- szemű és a magyar nemzetért aggódó politikusoknak meg kellett látni ok, és látván, meg kellett érteniük a figyelmeztető jelenségeket. A római hadvezér látomása: „ebben a jelben fogsz győzni“, diadalt hozott nemcsak fegyvereinek, de győzött előítéletein is. A derengő magyar égbolton is meg kell látnia minden magyar embernek a nagy jelet; és meg kell értenie abból, hogy a mi jövendőnk a nemzeti erők egységében gyökeredzik. És Bárczy István megértve a figyelmeztető szót, odaállott a itáborba, •amely ezt az egységet hirdeti, s amely az egység erejével fel- tartózhatatlanul viszi előre nemzetünket az ígéret földjére. Érthető, ha ez az elhatározás keményszavú kritikát váltott ki azok részéről, akik Bárczyt magukénak tartották. Nem akarom azt az ízléstelenséget elkövetni, hogy én viszont tömjénezzek most neki. Ezt akkor se tettem vele szemben, amikor hatalma delelőjén volt. Körülbelül két évtizede ismerem köztevékenységét; ma is változatlanul az a véleményem róla, ami eddig volt. Alkotó energia, aki nemcsak sikerekre mutathat, de hibákat is követett el. Ám ez az alkotás velejárója. És kinek imponál a tehetetlenség, amely — igaz — nem követ el soha hibát; egyszerűen azért, mert semmit sem csinál? De nem hagyhatom szó nélkül — legalább az én szűkebb pátriámban : Budán — azokat a kisérő megjegyzéseket, amelyek Bárczy elhatározását Ripka Ferenc nevével kapcsolatban kommentálták. Igaz, hogy e megjegyzések olyan oldalról jöttek, amelyeknek se Ripka Ferenc dr., se Bethlen István gróf politikája nem kell. De lehetnek és vannak jóhiszemű- ek, akiket a nyomtatott betű szuggesztiv ereje megtéveszthet. Akik nem tudják, hogy a diplomatáknak és politikusoknak nyelve arravaló, hogy eltakarják vele az igazságot. Nos tehát, ezek a politikai haruspexek Bárczy megtéréséből Ripka Ferenc dr. bukását jósolják; aki szerintük nemcsak a kormány bizalmát vesztette el, de akitől saját párthívei is erősen eltávolodtak. Nem vagyok a kormányzati körökben „benfentes“. Csak a józan, polgári eszemmel próbálom kimagyárázni, hogy Ripka dr. miért is válhatott kegyvesztetté? Azt mondják, hogy a törvényhatósági közgyűlésen a Mussolini üdvözlését célzó javaslat erős tiltakozást váltott ki a szocialisták részéről; s hogy ez a kormánynak kellemetlen volt. Hát ki volt az a naiv ártatlanság, aki azt várta volna, hogy a szocialisták Mussolinit virágesővel köszöntik? Egy bizonyos. Ünnepe volt a magyar nemzetnek az a nap, amikor az olasz nemzet ba|- ráti jobbal köszöntötte a magyart. A világsajtó hetekig foglalkozott az esemény nagy bordere j ével. Az ország fővárosa ezzel a nagy eseménnyel szemben nem maradhatott közömbös. Durva tapintatlanság lett volna az olasz nemzettel szemben és gyáva meghu- nyászkodás a szocialista terror előtt, ha az esemény felett a törvényhatóság elsiklott volna. Hogy a szocialisták az indítványt a maguk ismert módszerével fogadták, az legfeljebb azt az állítást hazudtolta meg, hogy nálunk nincs szólás- és véleményszabadság. Vagy talán az „Őrszem“ ügye ásta volna alá a bizalmat? Annyi 'tény, hogy bizonyos oldalról tele tüdővel igyekeztek felfújni; de idő előtt elpattant. Mert bizony hólyag volt az egész. Hát ha ezek lennének valóban azok a nagy lövedékek, amelyek a kormány bizalmának fellegvárát agyonbombázták volna, akkor ez a bizalom futóhomokra lett volna alapozva. Én másként látom a helyzetet. Soha súlyosabb viszonyok között nem került főpolgármester a városkonnányzás élére, mint Ripka Ferenc. A társadalmilag és gazdaságilag súlyos beteg főváros felett a teljes felfordulás veszélye lebegett; miközben a lakosság a legelemibb életszükségletek, kereset és lakás dolgában válsággal küzdött, az egymással szemben álló szélsőséges pártok fogcsikorgatva néztek farkasszemet. Ki gondolta akkor, hogy ez a törvényhatóság dolgozni és alkotni is tud még? Ki hitt annak a lehetőségében, hogy a pártvezérek a zöldasztalnál együtt fognak ülni, hogy a főváros nagy ügyeiben a pártközi egyetértés útját egyengessék? Nos tehát, mindez megtörtént. Nem tagadom, hogy ebben a pártok és pártvezérek józanságának nagy része volt; de állítom, hogy a kezdeményezés a főpolgármestertől indult ki; és Siogy a siker elérését is az ő abszolút tárgyilagossága és a főváros szeretetének szug- gesztiv ereje döntő tényező volt. Igaz, volt támadásokban része, jobbról is, balról is; de éppen ez bizonyítja, hogy mindig a tárgyilagosság középútját járta. Arról is tudok, hogy egyszer-másszor elkedvetlenedett, és komolyan foglalkozott a távozás gondolatával; ám a pártok bizalmának egyhangú megnyilatkozása és a kormány határozott akarata meggátolta szándékában. Viselnie kell tóvábbra is állásának díszét és a dísznél súlyosabb terheit is. Nagy feladat előtt áll most is. Az 1872. évi XXXVI. fővárosi törvény revíziója van küszöbön. Sorsdöntő fontosságú alkotás lesz ez, amely a székesfőváros önkormányzatának adminisztratív és gazdasági rendjét teljesen új, modern alapokra fekteti és az önkormányzatnak az állam- hatalomhoz való viszonyát is szabályozza. E nagy mű alapvető munkáját a kormány ■* megbízásából Ripka Ferenc dr. már elvégezte; az ősszel pedig már a, részletmunkákra kerül a sor. Hát ha van egyáltalában bizalmi kérdés, akkor ennek a nagy horderejű munka előtt fel kellett volna vetődnie. Végezhet-e ily nagyjelentőségű feladatot más, mint olyan, aki megbízója teljes bizalmának birtokában van. Hátra van az ügy másik része; az, hogy Ripka Ferenc dr.-tól saját párthívei távolodtak el; sőt, hogy a középpárt vezérei és a főpolgármester között súlyos elvi ellentétek vannak. Helyzetem ez állítás tekintetében már sokkal egyszerűbb. Mint az Egységes Községi Polgári Párt elnökségének tagja, »teljes határozottsággal kijelentem, hogy a közölt állítás dajkamese. A viszony, amely Ripka Ferenc dr. és a párt között fennáll, nemcsak a baráti érzés szálaiból szövődött; annak gyökerei mélyen belenyúlnak a közélet talajába. Ripka Ferenc dr. az egyszerű, de becsületes és józan polgár, Bethlen István gróf küldetésében állott a főváros kormányzatának élére. Felelősségteljes feladata lett a főváros önkormányzatának rendjét, a törvényhatósági élet megnyilatkozásait szervesen beleilleszteni abba az országos politikai keretbe, amelynek kontúrjait Bethlen István gróf koncepciója rajzolta meg. Ripka: Ferenc dr. községi politikája tehát szerves alkotó eleme Bethlen István gróf országos po- itikájának; ennek a politikának alaptétele: a nemzet és társadalom legjobb erőinek egységét megteremteni. És hogy e törekvések mily megítélésben része- • sülnek, annak elbírálására elég, ha egyszerűen arra utalok, hogy az Egységes Községi Polgári Párt számbeli ereje két esztendő alatt csaknem megháromszorozódott; politikai súlyban pedig ez az erősödés a csatlakozók egyéniségénél fogva még ennél is nagyobb erőbeli gyarapodást jelent. Ennek, a jelentőségében egyre fokozódó községi politikának tengelye Ripka Ferenc dr. egyénisége. Az ő politikája erős, vallásos meggyőződéstől átitatott nemzeti politika, amelynek becsületes szándékkal és erős kézzel igyekszik érvényt szerezni. Ezt ellenségei se tagadhatják. A baráti rokon- szenven felül ez a megállapítás meg nem ingatható bizalmat és ragaszkodást biztosít neki fegyvertárai részéről; de tiszteletet és megbecsülést követel még politikai ellenfelei részéről is. „A fordított város“ Levél a szerkesztőhöz Tisztelt Barátom! Találó megállapításod „A fordított város“, mely címmel számos cikked jelent meg a Budai Naplóban, mint szállóige él már a köztudatban. Egy a városát szívből szerető polgár jogos méltatlankodásának kitörését jelzi ez a három szó. Inoffenzív egyéniséged visszaretten a kíméletlen támadástól, mégis minden támadásnál súlyosabban vádol az ezekben a cikkekben állandóan visszatérő, lemondóan (töprengő kérdésed: hogy tulajdonképpen miért is van ez így? Engedd meg, hogy néhány sorban magyarázatát adjam a dolognak. Több mint hat évtizeddel ezelőtt egyesült ez a három város s egyesülésük első percétől kezdve a tipikus városi szatócspolitika jellemzi Budapest fővárosnak mindenkori vezetőségét. Ennek a látókör nélküli politikának köszönhetjük ezt a szégyenletesen elnyomorított, kedélytelen és drágaságban sínylődő várost. A 70-es évek elején, agynéhány évvel Pestnek Budával való egyesülése után a kormány átírt a fővároshoz, hogy a Lánchíd tatarozásának költségeiből a főváros közönsége is vegye ki részét egy bizonyos hányadban. Az elnöklő polgármester pár szóval elfogadásra ajánlotta az ügyet s az aktát félretéve már-már más tárgyra akart rátérni. Felpattant erre azonban a Kraxelhuberek vezére s pártja nevében élesen tiltakozott az ilyen fölösleges és köny- nyelmű kiadások ellen. Ékes németséggel előadott filippikáját e szavakkal fejezvén be: „— Für die paar Jahr die i noch zu leben haib is mir die Kettenbrücken so a gut.“ Ennek a kis specerájosnak szatócs! világnézlete annyira belevette magát a városháza légkörébe, hogy azt csak egy friss le- heletű fővárosi törvénnyel lehetne onnan kiirtani. Valamikor a tanácsnok urak ép csak annyit tudtak, amennyit az iskolában esetleg azv-egyetemen tanultak. Magánúton nem igen képezték tovább magukat. A régi tanácsnokok élete csak nyugdíjaztatásuk után volt élet. Hivatalnokoskodásuk úgyszólván csak arra szorítkozott, hogy le- rójják a szükséges nyugdíjévek számát. Fizetésük akkoriban aránylag csekély volt, de mindenesetre nagyobb mint pl. Páris, Róma vagy Brüsszel tanácsnokainak fizetése. Jövedelemről akkortájt még nem igen lehetett szó, mert akkoriban még nem voltak városi üzemek. Ma olyan mesébe illő jövedelme van egyik-másik „nyomtató“ tanácsnoknak, hogy a közgyűlés végre szükségét látta bekötni — Budapest közönségének éppenséggel nem duzzadó zsebeit. Van közöttük olyan is, akinek fizetése és nyomtató része olyan horribilis, hogy egy ilyen tanácsnoknak a jövedelme messze túlhaladja Nápoly városának összes tanácsnokainak összfizetését a polgár- mesterével egyetemben. Pedig Nápolynak ugyancsak 800.000 lakosa van mint Budapestnek. Vájjon tudás, képzettség és szorgalom dolgában is annyira felette állanak-e a mai tanácsnok urak régmúlt kollégáiknak és nápolyi kartársaiknak, azt nem tudom, községi politikával nem foglalkozom. Ám a tanácsnok urak horribilis jövedelmében látom én a mai siralmas helyzetnek okát. A tanácsnok urak többnyire mint szegény kishivatalnokok kezdték pályafutásukat. Évek hosszú során át éltek a kishivatal- nok egyszerű, nyugodt és gondtalan életét. Egyszerre aztán jött a nagy tanácsnoki fizetés és a mesébe illő „nyomtató“ rész. A kishivatalnoki élethez szokott tanácsnok kezdte elveszíteni az áttekintést. A rengeteg jövedelem elfojtott benne minden szorgalmat, érdeklődést és a város ügyei és a polgárság érdekei iránt. Csak egy gondja-gondolatja volt, hogy miként lehetne ezt a nem várt nagyszerű életet elegánsan, úri módon és fenékig kiélvezni. December havában már írt a külföldi nyaralóhelyek prospektusaiért, augusztusban pedig a svájci és osztrák téli klimatikus és szórakoztatóhelyek prospektusai érkeztek. Túlzás nélkül lehet állítani azt, hogy a Beszkárt és a többi fővárosi üzem volt a budapesti tanácsnokok Cápuája. A nagy jólét, az elegáns és reprezentáló életmód sok időt és gondolatot von el a tisztviselő munkaidejéből. Vétkezni nem lehet következmények nélkül. S jött évről-évre a nagy költségvetés, amely egyre csak tágult mint a komámasszony harisnyája, jött a nagy adó, a nagy drágaság, a Beszkárt és többi fővárosi üzem shylocki árpolitikája, jöttek a hiteltúllépések, jött a kormányos nélküli hajó csetlése-botlása, a zűrzavar s a gyászos rendszertelenség. De mindenekfelett áll a tanács égbekiáltó pazarlása. Már említettem, hogy Nápolynak ugyancsak 800.000 lakosa, van, mint Budapestnek. Nápoly azonban egy napon nagyobb ide-
