Budai Napló, 1927 (23. évfolyam, 870-898. szám)
1927-04-30 / 879. szám
XXIII. évfolyam. 879. sz. Buda érdekeit a várospolitika, a közgazdaság, társadalom, művészet és sport terén szolgáld újság. Előfizetése egy évre 16 pengd, félévre 8 pengő. Egy szám 40 Sillér. Szerkesztőség és kiadóhivatal: I., Bors-utca 24. Délután 5—7-ig. Telefon: K.502—96. Felelős szerkesztő : viraág Béla Hirdetések ára : Egy hasáb széles, egy milliméter magas sor, egyszeri közlésnél 50 fii ér. 20 mm. magas hirdetés 10 pengő. Szövegkor ára 4 pengő. Közgazdasági közlemények megállapodás szerint. A hirdetések dija mindenkor előre fizetendő. 1927 április 50. iiffinmi inni A fordított város VIII. Wiesbaden városházát mutatta be képben az egyik német nagy folyóirat. Látványosság számba menő, gyönyörű palota. Pedig Wiesbaden-nek alig van nyolcvan- ezer lakosa. Szinten fürdőváros. Számos meleg forrása van, azokat okosan kihasználja és ettől rendkívüli virágzásnak indult, j Polgársága dús jólétben él. Budapest tízszer akkora, egyetlen világvárosa a magyarságnak, nem úgy, mint Wiesbaden, amely csak huszadrendű város Németországban. Nekünk két városházunk is van. Az egyik, az új, tulajdonképpen csak közgyűlési terem és lépcsőház. Nagynehezien helyet tudtak szorítani benne a főporgármesteri hivatalnak, meg a kerületi elöljáróságnak. A régi városházát lebontották és megszerezték a Károly-kaszárnyát, amelynek városházutcai frontjára ráfogták, hogy szép. Éppen úgy, ahogy a gellérthegyi citadelláról is mint valami felülmúlhatatlan szépségről beszélnek és egyedül Bánlaky Géza igazgatónak volt bátorsága kimondani, hogy az esetben, ha oda helyezik a fürdőügyi kiállítást, akkor csak úgy szabad a citadellán változtatni, ha a változtatás után nem lesz csúfabb, mint most. Megengedem, hogy hátsó frontnak elfogadható ez a kaszárnya front és kár volna megbontani, mert örök időkre épült. De amit azóta az udvarán felépítettek, amit hozzá toldoztak, toldoztak,— az a legrettenetesebb tákolmány, amit elképzelni is nehéz és az egész világon elcsapnák azt az építési hivatalt, a tanáccsal együtt, ha ilyet merne csinálni. Hogy azokat a szép nagy udvarokat, milyen zseniálisan elrontották, minden összhangot, mily rettenetesen tönkre tettek, az valóságos csoda. Nem építkezni, hanem a középső traktust is le kellett volna bontani, hogy így a belváros közepén díszes zárt parkhoz jusson a közönség. Aki pedig a saját házát ilyien gyalázatos módon csúfította el, arra — már engedelmet kérek — egy milliós város rendezését ez a nemzet semmi esetre sem bízhatja rá. Egy ilyen világvárost úgy kell fölépíteni és úgy is fogják fölépíteni, hogy annak minden természet adta szépségét kihasználják és a városépítést, fejlesztést, szabályozást azoknak a tényezőknek rendelik alá, amelyek a polgárság jólétét szolgálják. * Széchenyi is kénytelen volt hegynek építeni a Lánc-hidat, de azonnal lyukat fúrt a hegyen át, hogy a forgalmat lebonyolítsa. Nyolcvan év előtt Buda felé, a Kiisztinaváros felé, amely akkor kis falu volt, utat nyitottak. Egy fél századdal később a pesti oldalon pont a lánc-híd tengelyébe építették a Gresham palotát. Pedig annak háta mögött akkor már egy új világváros állott, amelynek ma egészen más képe volna, ha a lánc-híd tengelyében hatalmas nagy út vezetne a Váci-útra (ilLetve Vilmos császár-útra) és valahol az Operaház tájékán találkoznék az Andrássy-úttal. A Bazilika sem került volna a mostani „szükségtérre.“ * Mindent beépíteni, terv nélkül, cél nélkül — ész nélkül. Ez volt a törekvés. A hatalmas Dunának meg volt a maga széles nagy Dunapartja és a dunai frontot a Mária Valéria-utca alkotta. Ebből egy kicsit kiugrott a Vigadó. Mi volna itt most, ha a város nem igyekezett volna még egy sor házat építeni a szép széles Duna- partra. Most a nagy Dunának oly szűk a partja, hogy a Hungária előtt ácsorgó hordár, ha sercint egyet, a Dunába köp. Ugyanezt csinálták Budán a Aáargit-rakparton, a Margit-híd fejénél. A Pálffy-térről a hídfőhöz vezető Lipthay-utca volt a dunai front. Ott a háztulajdonosok ennek megfelelő díszes homlokzatú házakat építettek. Akkor jött egy vállalkozó, kínált a szép házsor előtt elterülő dunaparti telekért kétszázezer pengőt és a város ész nélkül sietett azt eladni. A vállalkozó oda apró, szürke kaszárnyákat épített és ezzel — lőttek a dunai parknak örökre, mert ott nem tud tovább menni. Fájt a fordított észjárású városi uraknak, hogy végre lett volna a Dunaparton egy hatalmas park a hídfő két oldalán. Egy tál lencséért eladták a fürdővárost. ❖ És abban a csúf városházában ülnek azok az urak, akik ebből a városból fürdővárost akarnak csinálni. Kétségbeejtő! Ott, ahol ripsz-rapsz! igazán ukmuk-fukra készül minden. Ahol nincs város- fejlesztő Programm és cél, ahol nincs egységes szabályozási terv, ott ilyen nagy koncepciót igénylő tervről még csak beszélni sem volna szabad. Mert, hogy képzelik el azt ezek a jó urak? A fürdőváros gyönyörű és ma egyedül boldogító nagy eszméjéhez az kell, hogy minden fürdő, minden forrása egy kézben legyen. Azon az ötven milliárdon, amit most a Széchenyi-fürdő strandjába belepuskáznak, — meglehetett volna vásárolni Budapest, illetve Buda minden fürdőjét, minden forrását, a Rómaifürdőtől a Sós-fürdőig. Mert ezeket előbb utóbb még is meg kell vásárolni, ám a jó idő most lett volna, amikor a magánkézben levő fürdők nehezen boldogulnak, nem jövedelmeznek, de nem is áll rendelkezésükre az az olcsó pénz, amit befektethetnének s így bizonyára lehetett volna velük megalkudni. Holnap esetleg már későn lesz és tízszeres árat kell megadni. ❖ Nézem Wiesbadent. Egy régi lexikon szerint 72 ezer lakosa van. Fürdővendégeinek száma egy évben 100.000 — százezer! Jó Isten, hová teszik azokat, mert Budapesten alig lehet elhelyezni 2—3 ezer embert és egy közepes tenyészállat kiállítás alkalmával százával sétálnak a jó vidékiek 3-tól 5 óráig éjjel az utcán, táskával a kezükben,-mert nincs, ahol letegyék magukat. Hová teszi őket Wiesbaden, ez a kis város? Megint kísérteteket kell felidéznem. A Hollós Mátyás Társaság sok száz nyomtatott példányban küldte szét azt a beadványát, amellyel a városhoz fordult a fürdő ügy kellő megalapozása érdekében, amelyben udvariasan azt kérte a tanácstól, hogy módosítsa az építési szabályrendeletet oly képpen, hogy a Budán építendő új házakban még a 2 szobás lakásokat is úgy kell építeni, hogy az egyik szoba külön bejárattal, kiadható legyen. A fürdővárosnak 25.000 kiadó szobára van okvetlenül szüksége. Miért nem akarják ezt a rettenetes igazságot megérteni a tanácsbéli urak? ❖ Azt kérdi egy előkelő idegen: —- Azt nem értem, hogy miképpen tudták a hegyeket a hidak elé j tolni? | Mert föl sem tételezi, hogy a hi- I dakat pont a hegynek vezették I neki. Sőt még az utat is elgörbítették ennek a kedvéért, mert egyenesen vezetve a völgynek vitt volna a híd. Az előkelő idegenek sok ilyen kérdést tehetnek föl, ha körülnéznek. Nem is hiszik el, hogy olyan rozoga, csúf düledező épület, mint a Pozsonyi-úton álló Silos megállíthatja egy városrész fejlődését. Amíg az a ház áll, a külső Lipótvárosban nem indul meg kellő módon az építkezés, pedig ez a leg- adottabb terület. Az egész épület egy nagy semmi, a kertészkedő gazda útjában egy vakandtúrás, amit felrúg — de meg kell látni. Amíg a Lipót-körúttal párhuzamosan fekvő utcák nem nyílnak a Dunára, addig ott nincs élet, nincs forgalom, nincs építkezés. De hát meglátnak egyáltalán valamit a városházán? Nincs városfejlesztő Programm, tehát nem lehet egységes szabályozási terv sem. Minden belső szabályozás ma rengeteg költséggel jár. Sokat már nem is lehet megcsinálni. Ott, ahol nem mertek a várostérképén két egyenes, párhuzamos vonalat húzni — a Muzeum-kert Sándor-utcai sarkától, az Erzsé- bet-tér Deák-téri sarkáig s ezzel megteremteni a legbelsőbb városban az egész világon páratlanul álló, nyolc fasorral 9 részre osztott, térszerű utat a mai Károly- körút helyén, mely ma lehetetlenül kificamítva kanyarog a Muzeum kerttől a Deák-térig, mind a két oldalán más és más irányban, — ott nekem senki se jöjjön azzal, hogy a Kelenföld szabályozási terve már kész és gyönyörű. Nem mertek egyenes széles utat vágni a Ferenc Józsief-híd tengelyében a Gellérthegy alján, aminek most nagy hasznát venné a város a hullám-fürdő építésénél. Természetes, hogy nem mernek a borárostéri-híd tengelyében sem tervezni olyan sugárutat, mely fölvirágoztatná a Kelenföldet, mert hozzáférhetővé tenné a világhírű keserű víz-forrásokat, Karlsbadnál is különb Karlsbadot teremtve ott, világhírre emelve a Sós-füdőt. Mindent azzal a megokolással, hogy a Kelenföld szabályozási terve már elkészült. Becsey Antal legutóbbi közgyűlési beszédében is sürgette a nagyszabású fürdő politikai inau- gurálását. És a városházán talán azt hiszik, hogy a Széchenyi strand-fürdő építésével már kimerítették a fürdőügyi politikát? ❖ A városszabályozását rábízták Vargha László főtanácsosra. Érdemes, nagyeszű, európai hírű szakember. Azt mondják, hogy csökönyös. Hát, hogy ne volna csökönyös, amikor egész energiáját fölemészti az a harc, amit vívnia kell egy-egy szép gondolatáért, ha az — hogy is mondjam — nem jár a hétköznapi sáros úton. Azt mondják, hogy diktátor. Persze, hogy diktátor! Ellentmondást nem tűrő módon lehet csak megvalósítani a városházán okos terveket. Mondotta valaha valaki Vargha főtanácsosnak, hogy melyek az irányadó tervek Budapest szabályozásánál? Neki kell mindent kitalálni és városrendező zsenialitása, csak a szabad külterületeken tud kibontakozni. Bent, a városban számolnia kell a garasokkal, még ha forintok nőnek is azok nyomán. Itt csak toldoznia szabad és néhány évtized múlva úgy fog kinézni egész Budapest, ahogy ma kinéz a Károly-ka- szárnyából „alkotott“ városháza. „Jaki pán, taki kram.“ Ez nem japánul van mondva, hanem tótul és a városházán bizonyára sokan megértik. Rokon idióma ott, ahol minden fóf-ágast áll. ❖ Nem úgy, mint Wiesbadenben, ahol a városháza külsőleg is bizonyítja, hogy ide érdemes volt eljönni. És Wiesbadennek „csak“ 80 ezer lakosa van és szintén fürdőváros, ahol 100 ezer idegen fordul meg. Nem volna-e célszerű, ha a város tanulmányútra küldene ki valamelyes okos embert — Wies- badenbe, hogy ott a helyszínen tanulmányozza: — miképpen tud százezer vendéget oda csődíteni a város? — hová helyezi el azokat? — és miféle jövedelemből építette föl gyönyörű városházát? ❖ A jövendő generáció igazán nem fog leborulni ott, ahol a város urainak sírjai domborulnak. A nagy baj az, hogy ezt a sok bűnt jóvá tenni ma már nehéz. Tanács, bizottságok, közgyűlés ezt már sohasem fogják elintézni. Ide most már csak „egy“ ember kell, aki diktátori hatalommal és tehetséggel felruházva véget vet ezeknek az abderai állapotoknak. Budán, IQ2*J. április 2Q A húsvéti piros tojás eredetét még ma sem tudjuk biztosan és erős vita folyik arról, hogy hol és mikor kezdtek először hímes tojást készíteni. A régi mese azt tartja, hogy midőn a világbíró Nagy Sándor született, anyjának tyúkjai alatt piros tojást találtak. Ennek emlékezete maradt meg máig. De régi történetet beszélnek róla a kínaiak is: „csing-ming" ünnepen, amely három napig tartott, tilos volt tüzet rakni. Ezért előre elkészítették a főtt tojást és be is festették. A hinduk, perzsák, egyiptomiak, görögök és szlávok szintén készítettek piros tojást. Az őskeresztényeknél a böjt igen szigorú volt és a böjt végén, a hus- vét örömére pirosra festették a tojást, amely a belőle kikelő madárral a sírból föltámadó Jézust jelképezte. Némelyik régi, föltáma- dást ábrázoló képen Krisztus koporsója is tojásalakú. A kovász- nai legenda szerint tojással töltött kosarat vitt el egy szolga a Megváltó keresztje alatt és a tojások mind vérszínűvé változtak. Ilonka hercegnő. Kedves gondolat volt József Ferenc főherceg kir, hercegtől, aki ma a magyarság sze- mcfénye és Anna kir. hercegnőtől, hogy második leánygyermeküknek a szép magyar Ilona nevet adják. Mily gyöngéd tapintatosság nyilvánul meg ebben is a sok szenvedésben sínylődő magyar nemzettel szemben. A keresztanyái tisztet az olasz királyné vállalta. MEGHÍVÓ A Svábhegyi Egyesület május 2-án (hétfőn) este nyolc órakor tartja meg a Pannónia száltó {Rá- kóczi-iit) különtermében szokásos TÁRSAS VACSORÁJÁT, melyen való szíves megjelenését kéri Budapest, 1927. április 26. hazafias üdvözlettel losonczi Dr. Bódy Tivadar s. k. m. kir. udvari tanácsos, Budapest ny. polgármestere a Svábhegyi Egyesület elnöke. Honalapító Árpád sírja. A komoly történelmi kutatás állandó izgató problémája és évtizedek óta igyekszik a tudomány e kérdést megoldani. A Budai Napló fennállása óta tartja felszínen a fejedelem ismeretlen temetkezési helyének kérdését és számtalan értékes s eredeti hozzászólással gazdagítottuk ezt a:z irodalmat. Most a legutóbbi napokban álombéli látomások alapján keresik Óbudán Árpád sírját a Bécsi-út 178. számú telken, amely Krecsarovics Miklós volt tengerésztiszt tulajdona. Sziriusz a kiscelli-utcai időjós álmodta meg a történelmi helyet s a tulajdonossal egyetértve ásni kezdtek, meglehetősen sok akadállyal küzdve. Egy napi ásás után forrásra akadtak, amely oly bő- vizűen tört elő a föld mélyéből, hogy a munkát abba kellett hagyni. Ez lenne állítólag az Anonymus által jelzett forrás és patak. Április 24-én a bővizű forrás alámosta környezetét, mely beomlott s ekkor egy őskori koponyát mosott ki a víz a földből, amely kiásott gödörben összegyűlt víz színén úszkált, ahol megtalálták. Egész Óbuda, de most már a tudományos körök is izgatottan várják a megzöldült koponya antropologiai vizsgálatát, vájjon tényleg Árpád- korabeli leletről van-e szó. Ha bebizonyosodnék, hogy a koponya tényleg Árpád idejéből való, fokozná a valószínűséget, hogy jó helyen ásnak a kutatók. Az ásatás eredménye felé sok kétkedéssel tekintenek az emberek, mégis izgalmat vált ki, mert történelmi nagy pillanat volna és új hittel, bizalommal töltené el a csüggedt magyarságot, ha vissza térne közénk honszerző Árpád apánk, mint — honmentő. i
