Budai Napló, 1924 (20. évfolyam, 796-818. szám)
1924-10-29 / 813. szám
2 BUDAI NAPLÓ 1924 október 29 Zászlót szentéit az /. Kér. Iparos Kör fennállása 29-ik évfordulóján, múlt vasárnapon nagy ünnepségek keretében. Húsz év előtt Fojt István kalapos mester kezte tömöríteni az I. kerületi kézmüiparosokat, amikor eleven lüktető élet volt az iparoskörben. Utóda Havas József már konszolidált állapotokat talált és a reá következő elnök Máté István már nagy tábort vezethetett, amig azt a világháború meg nem ritkította. Az Iparoskor a háború utolsó éveiben és a forradalmak alatt, csak névleg létezett, csak a keretei voltak meg, melyek azonban ismét megteltek s ez évben már drága müvü, pompás zászlót is szerzett tagjai áldozatkészsége révén, s ezt szentelte, fel e hó 18-én a Krisztinavárosi templomban, a hogy azt a legutóbbi számunkban előzetesen ismertettük. Hatszáznál többen voltak a zászlóbizottság tagjai és védnökei s igy megtörténhetett, hogy hibák is történtek a rendezés körül, habár Hollenczer László a bizottság elnöke a leggondosabban töltötte be nehéz tisztét. Gróf Hadik Jánosnét a beteg zászlóanyát Búd Jánosné helyetesitette s a templom előtt Gablini Ferenc és Tóth István fogadták őt, József főherceget és dr. Ripka Ferenc kormánybiztost. A zenés mise után az első szöget Zellinger Vilmos apátplébánosütötte be, utána József főherceg és Búd Jánosné. A hivatalos szögbeverés díszközgyűlés keretében a szemben levő kaszinóban történt, hová ünneplő körmenetben vitték a zászlót. A díszközgyűlést a távol levő Hadik János gróf helyett Máté István nyitotta meg és meleg szavakkal üdvözölte a megjelenteket. Elsőnek felszólalt dr. Prohászka Ottokár püspök, aki rendkívüli magas szár- nyalásu költői beszédet mondott, méltatva a zászló jelentőségét. A magyar kormány nevében: dr. Gogolák Károly miniszteri tanácsos. — a nemzeti hadsereg nevében: Milesovics Dániel ezredes, — a kereskedelemügyi minisztérium részéről : dr. Ary Pál államtitkár, — dr. Sipőcz polgármester helyett: dr. Purebl Győző tanácsnok, — I. kerületi elöljáróság: Badál Ede elöljáró, — M. kir. testőrség Máté Törék Gyulk százados, — m. kir. koronaőrség Lenz János százados. — Cserkész szövetség Herká[ Emil, -— Magyar Mérnök és Építész Egyesület dr. Spur István kormány- biztos, — Baross Szövetségtől Farkas Elek igazgató, — I. kér. rendőrkapitányság dr. Székely Vladimir főtanácsos, — Szociális missziók Farkas Edit alapítványi hölgy, — Budai iparos és kereskedő ifjak kulturegyesülete részéről Gyárfás igazgató, — Keresztény Iparosok Országos Szövetsége részéről Pe- kovics János elnök, — a kereskedelmi és iparkamarát és a budapesti hentes ipartestületet képviselte Bittner János elnök, kormányfőtanácsos, — a II. kér. Iparoskor és az Asztalos ipartestület: Szabó Gyula, — a Budai Napló nevében pedig Viraág Ilonka előadó művésznő ütöttek szeget a zászló rudjába. Képviselve voltak az ünnepen csaknem az összes fővárosi rokonegyesületek, ipartestületek és érdek- képviseletek és vertek be szögeket, mindannyian szép jelmondatok kíséretében, amiket diszesemlékkönyvbe gyűjtött az Iparoskor. A szögbeverés után Máté elnök az Isten áldását kérve zászlóra és köszönetét mondva a kezdeményezőknek : 'Bayer Gyula, Jancsó Jenő és Herman János iparosoknak, a disz közgyűlést berekesztette. Az ünnepen közreműködtek: A Fide, az I. kér. szabad polgári kör, az Erdei viszhang, a Svábhegyi Közművelődési kör dalárdája és több fővárosi iparos dalárda. Este 8 órakor bankett volt, amelyről táviratilag üdvözölte az elnökség Horthy Miklós * kormányzó őfőméltóságát és Bethlen István miniszterelnököt, s ezzel véget ért a lélekemelő szép ünnep. Prokesch Antalt a székesfővárosi anyagszertár főnökét, a budai hegyvidéki kulturális és gazdasági mozgalmak vezetőjét súlyosabb természetű vesebajjal az uj Szent János kórházban ápolják. Szalay Sándor dr. kormányfőtanácsost, a II. kerületi elüljárót ünnepelték e hó 22-én 35 éves szolgálata jubileumán, nemcsak a hivatalos körök, hanem az elüljáró iránt szerető tisztelettel viseltető polgárság is. A polgármester meleg hangú elismerő levélben üdvözölte és a kerületi elüljáróság tisztviselői és személyzete nevében dr. Guth Ferenc mondott bensőséges szerétéiből és tiszteletből fakadó beszédet, amit az ünnepelt poétikus szép beszédben köszönt meg, mely azzal kezdődött: „. . . A templomból jövök. Nem kérdeztem, melyik fele- kezeté. Az Isten színe elé járultam ..." A hallgatóság lelke megtelt a költői hasonlatokban gazdag beszéd hallatára. Ezek után a kerületi elüljárók kara élén Rupp László elüljáró üdvözölte a jubilánst, aki után következtek a társadalmi egyesületek küldöttségei. Este sziikebb körű társasvacsorára gyűlt az elüljárók kara az Öreg diófában, ahol Hoffmann János pompás konyhájának ízes ételei és kiváló borai mellett baráti ünneplésben részesítették Szalay Sándort. Megjelent a vacsorán a polgármester is, aki élőszóval is ismételte levélben kifejezett üdvözletét. Ernőd József dr. elüljáró és aranyszáju Badál Ede az I. kerület poéta elüljárója üdvözölték külön beszédben, amit az ünnepelt meghatottan köszönt meg. A társaság éjfélkor vállott szét. Szalay Sándor dr. II. kerületi elöljáró 1868-ban született Nagybaróton, Győrme- gyében. Iskoláit Sopronban és Budapesten végezte. A főváros szolgálatába 1889-ben lépett és a központi igazgatásnál, a tiszti ügyészségnél és a kerületekben működött. Közel 25 éve pedig mint tanácsjegyző működött és mint kér. elöljáró rendkívüli munkásságot fejt ki. Különböző folyóiratokban és napilapokban számtalan szociális, gazdasági cikket közölt és több önálló tanulmánya a külföldi nemzetközi kongresz- szusok tárgyalási alapját is képezte. Különösen megemlítendő: „A II. kerület szabályozásának és fejlődésének programmja (1912.)“ mely a kerület és lakossága iránt, szeretettel teljes gondoskodását tükrözi Zsurokra, lakodalmakra, estélyekre és egyes alkalmakra nagy táncterem zongorával bérelhető: Várkert-kioszk, Ibi Miklós-tér 9. Telefon 83-59. teljesen lábraillőt, formásat és tartósat készít hölgyeknek és uraknak CIPŐKÜLÖNLEGESSÉGEK készítője &L0CKNEH Badán. I., Szt. János-tér 4. sz vissza. Nagy közérdekű munkássága mellet élénk egyházi működést is fejt ki a III. kér. ág. ev. egyházközségben, melynek felügyelője s mint ilyen az egyházi tanács élén áll. A kerület és a vidék 40 községében szétszórt híveket ő tömöritette egységes élő s ma már elég erős szervezetté. A kerületi elöljárók értekezletének elnöke s mint ilyen a kerülati elöljáróságok közötti közigazgatási harmóniát hathatósan szolgálja. Számtalan jótékonysági és a keresztény nemzeti gondolatot képviselő egyesületnek vezető egyénisége. Kiváló szónok és a zenei életnek nagy kultiválója, a magyar és a klasszikus éneknek képzett művésze. A királyi kert, mely a királyi palota alatt terül el és befejezést nyer a Várkert bazárban, őszi színekben pompázik. A legélénkebb pirostól a halványzöldig minden színben ég a kert. A vadszőlővel befuttatott olasz oszlopsor is szindus, de hiányos. Az idő vasfoga kirágott néhány oszlopot, ami mélabus akkordokot vált ki a budai polgárok leikéből. A paraszt. Végig kiséri a magyar történelmet ősidőktől kezdve egy különös jelenség, mely néha évszázadokig csendesen elült a népiélek alján, hogy aztán kirobbanjon és nyersen léfjogot követeljen: —^ a paraszt. Ez a nemzet minden időben tudott kultúrát teremteni és tudott harcolni, örökké ur volt, mert hol Kínát verte le és évszázadokon ura volt, — hol Egyp- tomot, majd Perzsiát, Délorosz- országot, az Etelközt és valahányszor jól ment a sora, csendesen kérődzve élt úri módban a magyar paraszt. Folyton fogyott az egyik oldalon, mert szine-javát főlszivta a vezető nemesség, de folyton gyarapodott a másik oldalon, mert a legyőzött népek szívesen állottak a soraiba és beleolvadtak a magyar parasztságba. De jaj volt akkor, ha bajba jutott ez a nemzet. Amikor vesztett csaták után a vezérek bölcsessége egy másik világrészbe vezette a vérevesztett népet, hogy ismét gyarapodjék, pihenjen és vérhez jusson, — akkor mindig felmondotta a szolgálatot — a paraszt. Sohasem látott túl a maga faluján, annak határán. Önző volt, kíméletlen és kegyetlen a maga fajával szemben. Mindig követelt, mindig egyforma jól akart élni — és amikor a nehéz harcokban elhullott a vezető osztályok java s parasztkézbe került az ország vezetése, mindig a pusztulás szélére jutott ez a szerencsétlen nemzet, Kínában, Egyptomban, Perzsiában, Kisázsiában és Magyar- országon. . . . Most is nehéz időket élünk . . . ÉPÍTKEZÉSBŐL visszamaradt tégla jutányos áron eladó. Bővebbet I., Ugocsa- utca és Ferry Oszkár-utca sarok. Építkezés. (25—30.000 tégla.) Nász. Klóze Rózsika és Illovszky István dr. e hó 25-én délben 12 órakor tartották esküvőjüket a zugligeti angol kisasszonyok templomában. MENETJEGY-IRODA Budán, II. kér., Margit-körut 31. ANGOL-MAGYAR BANK FIÓKJA Jó hely budána Kékfiaskó VENDÉGLŐ Szép muzsika, jó ital II., FÖ-UTCA 75. SZÁM. Fehér Ferenc Reggeltől estig: Cigánypeosenye 10.000 kor. A 100 esztendős RUSZWURM CUKRÁSZDA a főváros és a Vár látványossága. I. KÉR., SZENTHÁROMSÁG-UTCA 7. FIÓKJA: Q Ä ELŐKELÖ Mészáros. Jgg&j UZSOHHÁZC UTCA 10. SZ. SZALON Tóth Ferenc FERENC JÓZSEF M Elvállal minden e szakmába vágó kárpitos munkákat, angol börbutor festészet és restaurálását. II., CSALOGÁNY-UTCA 28., KAPÁS-U. SAROK Első Magyar Hangszergyár: Stowasser j kir. udv. szállító j BUDÁM, : II. kerület, ■ Lánchid-u. 5. • Saját készitményü mesterhegediiimet a ■ legnagyobb művészek hangversenyein szi- ’ vesen használják. A létező összes hang- ; szerek LEGNAGYOBB GYÁRA. I u a n SI IJ TATAROZÁSÁNÁL ti H L M Fi JUTÁNYOS ÁRAK MELLETT A Ä ^ _ VÁLLAL Ö U Cl O H O S és vízvezetéki munkát WEINBERGER MÓR Iroda és műhely: L, Attila-Utca 15. KÉSZ FÜRDŐSZOBÁK mintaraktáramban : 1., Attila-körut 60. Döbrentei-tér sarok. !£9i£B 83B S3B KB 2BI BEK BäE KE3 B8B ESB HEJ HBSI I Szabó és Árvay j | SÜTŐÉ j gyermekkocsik S i és háztartási cikkek J ÁRUHÁZA II., Fő-utca 15. szám J Háztulajdonosok figyelmébe! Bádogos-munka tatarozásokat, újításokat, vízvezetéki berendezéseket negyedévi részletfizetésre rendkívül előnyös feltételekkel, versenyképes költségvetés szerint, jótállás mellett elvállal Lackenbacfier fíyőrgx bádogos, gáz, vízvezeték, csatornázás, fiirdőbereadezés és központi-fűtés vállalat Telefon: BUDAPEST, Telefon: 188—09. II., Fő-utca 7. sz. 188—09.