Budai Napló, 1924 (20. évfolyam, 796-818. szám)
1924-06-03 / 804. szám
1924. junius 3. BUDAI NAPLÓ 3 meiy után Pintér Jenő dr. budai tankerület főigazgatója mondott nemes veretű üdvözletei a tankerület nevében és méltatta Morvay szerepét a tanítás, !az irodalom- történet és a tudományok terén. Utána Négy&ssy László egyet, tanár a Magyar Irodalom Történeti társaság. — dr. Lukinics Imre a Magyar Történelmi Társaság, — Szilágyi Károly a Hollós Mátyás Társaság, — dr. Takács György az orsz. középiskolai tanáregyesület, — dr. Lechner Tibor a kath. tanáregyesület, — Szokolay Antal dr. plébános az óbuda-ujlaki társadalom, — dr. Vályi Ernő főtanácsos a Rózsadomb és környéke egyesület, — Molnár István az újlaki leányiskola, — dr. Lányi Ernő táblabiró a nagykikindai, Franz József főfelügyelő a nagy- becskereki, — dr. Renz János a nagybányai, — dr. Weil Ede a barcsai-utcai főgymnásium, — Elle- mann Frigyes az ujverbászi volt tanítványai meglepően szép, szívhez szóló beszédben, Karádi László Vííí. osztályú tanuló az Árpád gymnásium tanulói nevében mondottak üdvözlő beszédeket. A sort kiegészítette dr. Héber Bernát és Kovalovszky Lajos a kik a barcsai- utcai főgymnásium tanári testületé, Günther László az iskolatársak szövetsége, — Kékessy Imre főtanácsos a Ili. kerületi Torna- és Vivóegylet s végül Viraag Béla a budai sajtó nevében üdvözölték melegen és őszinte szeretettel. Emléklapokat nyújtották át Günther Béla és Karádi László, — dr. Máthé Lajos pedig felolvasta ünnepi ódáját. Morvay Győző bensőséges köszönetét mondott s azután mindnyájan gyönyörködtek a diákok disztornájában. Fölemelő jelenet volt, amikor dr. Rédey Kornél bejelentette, hogy az iskola 4 milliós Morvay alapítványt létesített szegény növendékek segélyezésére s ezt gyűjtés utján szerezte. Az ünnepet a dalárda éneke és az iskolában rendezett kiállítás fejezte be délelőtt. Este pedig a cserkészek és a bajtársi szövetség Zajzon Sándor és Szabó Zoltán vezetésével lampiónos szerenádot rendeztek az intézet kertjében. Becsey Antal, a ki vállalkozásai ügyében a muH héten külföldre utazott ós Frankfurtból Párisba készült, félbeszakította utazását és e hó 27-én este visszatért Budára. Párisi útját kénytelen volt a jövő hónapra halasztani. Budáról indult ki a Fővárosi Iparos Dalárda Egyesület impozáns keretek között lefolyt zászlószentelő ünnepe, mely az egész iparos osztály ünnepe volt. A felszentelendő zászló zászlóanyai tisztét Becsey Antalné úrnő vállalta és e hó 17-én a neki adott szerenáddal kezdődött az ünnepség. A Horthy Miklós-ut 1. számú ház udvarán 84 kitűnő dalos az egyesület fehér sapkájában vonult fel, köztük számos budai polgár és pompás harmomiában csendült fel az üdvözlés dala. innen a keleti pályaudvarra mentek a Pécsi Polgári Daloskor fogadtQfésára, melyet Becsey Antal, a Fllvm elnöke magasan szárnyaló beszéddel üdvö zölt. Vasárnap reggel 9 órakor folyt le a Bazilikában mise kere tében a zászlószentelés, melyen nagyszámú előkelőség élén a fiatal József főherceg is megjelent. A misét Kovács plébános szolgáltatta és a nagymimét a Pécsi Polgári Dalkör énekelte. Az egyházi zászlóvédői lisztet katholikus ! részroi Roít Nancior megyés püs- [ pök vállalta és az ő zászlószegét helyette a plébános verte be a zászlórudba, a második szöget ! Becseyné a zászlóanya ütötie be. innen az ünneplő közönség a régi képviselőházba vonult, két oldalt kisérve a zászlóanya virágdíszben pompázó kocsiját. Itt ezután díszközgyűlés keretében verték be a zászlószeget a többi felekezetek képviselői és a megjelent előkelőségek és társegyesületek. A dísz- közgyűlést a dalkar éneke nyitotta meg, majd Becaey Antal elnök ünnepi megnyitójában méltatta a nemes célt és küzdelmet, amelyért ő és az egyesület oly lelkesen fáradozik. Lehner Rezső főtitkár a zászlóalap történetét ismertette. A rövid diszgyülés után közös ebédre ültek a vendégek. Este a pedig a pesti Vigadó összes termeiben monstre hangversenyt rendezett az egyesület, amelyen kitűnő sikerrel szerepeltek a Budapesti Polgári Dalkör, a Pécsi Polgári Dalkör, a II. kér. Iparoskor Dalkara, a Budafoki Dalkör, a Könyvnyomdászok vegyes dalkara és az ünneplő egyesület dalkara. Az ünnepet reggelig tartó tánc fejezte be. Hubert Vilmos gyáros, aki egyénileg is de mint az I. kér. Iparosok és kereskedők köre ügyv. elnöke számottevő vezérembere a Krisztinavárosnak, — megtámadott egészsége megóvására 3 héten át használta Balatoní'üreden a szénsavas fürdőket és teljes egészségben visszaérkezett. Jubileum. Weigand (Végh) István az „Uj Szt. János" közkórház gondnok-főfelügyelője ma töl- [ főtte be ott közelismerésben részesülő 25 éves működését. A jubiláns napon előbb is a Duna jobbparti közkórházak kartársai és alkalmazottai üdvözölték őt mint főnöküket és csoportképekkel lepték meg az ünnepeltet, és meleg szóval Mancheu Frigyes ellenőr- főgondnok méltatta főnökük érdemeit. Másnapon 70 terítékes vacsorát rendeztek az ünnepelt tiszteletére, a hol újból szeretetteljes ünneplésben volt része. Ez ünneplésen részt vettek : Dr. Kaspor Károly főorvos s a teljes tisztikar és számos orvos. Kedves felköszöntőket mondottak a vacsorán Mancheu Frigyes ellenőr. Utána Okolicsányi Kuihy Dezső tanár, "főorvos. Dr. Flank József az ünnepelt feleségét, Mayer Gyula levéltári főigazgató pedig az édesanyját köszöntötte fel. Ezek után az ünnepelt keresetlen szavakkal meghatottan mondott köszönetét a szives megemlékezésekért. Beszéltek még többek között Hohenburg Emil dr. alorvos, Nemes i Pózner Iván főtiszt és még számosán. Czölder Dezső festőművész a Hollós Mátyás Társaság tagja, aki a Tátrában folytat tanulmányokat egy tátrai ciklushoz, néhány hétre hazatért Budára. Zöld Károly zeneszerző, aki maradandó nevet szerzett magé- • nak örök becsű szerzeményeivel, — mint az ének oktatója, mint a dalos karok vezérlője is örök zöld koszorút vont a neve köré, — e hó 25-én mutatta be azokat az ujonan betanult dalokat, amelyeket isiin torna cipők legolcsóbban SCHlFER-cégnél Döbrentei-tér 4-6. a veszprémi dalosversenven a Dalkoszoru-Dalfüzér egyesült dalárda a veszprémi dalosversenyen bemutat. Precíz szép énekszámok ezek és dicsérik mesterüket, lóin Ferenc ügybuzgalma es néhány lelkes tag, köziük Guth Hugó buz- gólkodasa a nagy útiköltség elő teremtéséi is lehetővé teszi, amit a hangverseny is szolgált, amelyen nagyon előnyösen mutatkozott be Garay Eta szavaló művésznő, Tomann Ferencné citera iskolája és Novák László tárogatón. A hangversenyt kedélyes vacsora követte a kiscell-utcai vendéglőben, ahol Csucsay Lajos, Czenger László Eberhardt Róbert és a Hoffmann testvérek szép szólószámokat énekeltek. Az estét kedvesen és szellemesen Rév Sándor konferálta. A sikerült hangversenyt az Egyesült Dalárda megismételte másnap hétfőn az óbudai Demokrata Körben; ahol nagyszámú közönség gyűlt szintén össze és gyönyörködött a sikerült programúiban Radó Sándor dr. ko.nferálása mellett. A sikerült estét dr. Orova Zsigmond elnök hazafias beszéde fejezte be. A legnagyobb sikert mégis az óbudai gázgyárban érte el Zöld Károly, ahol a Dalkoszoru-Dalfüzér egyesült dalárdán kívül a gázgyár fegyelmezett, szorgalmas dalárdáját is vezényelte áldozó csütörtökön este tartott, jól sikerült dalestélyen, amelyen szép eredménnyel az Elektromosmüvek Dalköre is részt vett Ebner Rezső karnagy vezetésével, aki az egyik összkart is vezényelte. A dalárdákon kívül nagy tetszést arattak Szavits Nelly, Wellner Tivadar, Szirmay Ödön és Blaha Ottó. Mindkét hangverseny tetemesen gyarapította a veszprémi útra gyűjtött alapot. A szív birodalmának mondotta a Klotild Szeretetház Egyesületet Badál Ede elöljáró hálával telt beszédében, amelyben köszönetét mondott az egyesület vasárnapi közgyűlésén Vass József miniszternek és dr. Ripka Ferenc elnöknek, akik világitó oszlopokként járnak elől a budai, de elsősorban az első kerületi közjótékonyság terén. A közgyűlés a szokott ünnepélyes keretek között, a maga egyszerű, de bensőséges, szivekhez szóló hangulatával folyt le. Rendesen a tavasz végét jelzi, de az idei elkésett tavasz és hirtelen jött nyár megzavarta ezt a budai időjelzést. Meleg napon, meleg érzések között nyitotta meg a közgyűlést dr. Ripka Ferenc elnök és az elnöki asztal mellett helyet foglaltak az elnök mellett Pakányi Ferenc, Szabó Árpád dr., Krivoss Árpád dr., Kolár Nándor, Juba Adolf dr. egy. tan., egyesületi főorvos és Mater Loser Jozefa szervitarendi apáca főnöknő. A vendégek sorában volt Becsey Antalné, dr. Vass József miniszter, Payr Vilmos nyug. államtitkár, Rózsa Károly, Bernauer Ferenc és Schön Győző gázgyári igazgatók, Virter László, Stark Lipót az elektromos müvek vezérigazgatója, Mayer Lajos malomgyári igazgató és a Hegedümüvésznő aki Országos Zeneművészeti Főiskolát végzett, haladó növendékeknek órákat ád. Lógodi-utca 25. szám II. emelet 15 ajtó. Tabakovich r. főtanácsosnál. MEGNYÍLT mm Zombori SÍPOS FERI szrp i s kellemes muzsikál. Minden pénlc- K KKTHEliYIMÍGE 1.. Horthy Miklos-ut 18. ken kitűnő ; egedi halászlé. (fel. József85-30 ) P OZSONY ÉTTÉ is Eli —.....- ■■■■'■ Kiisitioa-kií. B-10. Va smegyei disznótorok hetenkint szerdán, -ló magyar házikonyha Méltányos árak. Dunántúli lajbo rok. Külön helyiségben az ,,1. kér I Iparosuk és Kereskedők Köre‘*. Első rangú polgári hely. Túl Pillér József Rési elismert, Jó konyha .(Nagy Anna volt vendéglője) I., Krisztina-körút Öl. Hatalmas terasszal, pompás sör. kitűnő fajborok, méltányos árak. Tulajdonos : Katiké Gyula. Bem apóhoz címzett úri vendéglő ____ II, Margit-krt. 54 El sőrangú konyha ós pince. Polgári árak. Cigányzene. BEM KE/SÖ vendéglős. " Gersli Ferenc vendéglője I. kér., Kereszt-utca 6. sz. Elsőrendű magyar konyha, a legjobb italok és figyelmes kiszolgálás. Kitűnő zene ! VÁROSKÚTI Wilhrlm üdülő a Svábhegyen, Városkúti megálló 1., Költőutca 1. Elegáns szobák. Elsőrangú francia konyha. Telefon : József 10—26. PENSIO BUDAKESZI TTT ad slsflrangu ellátást napi ötszöri étkezéssel 90.000 K-ért. kényelmes berendezés, napkura, fekröcsarnok, felvilágosítással szolgál 15»—04, 5—7 között. Elsőrangú nyári restaurant a Kelen földön. 1. Lágymányosi-utca 3. Hl. flPPL JUHOS éttermei és modern kertheiyisége Magyar konyha. Fajborok. Kitűnő cigányzene! Megnyílt május 1-én este Budán „KÉK FLASKÓ“ veiiMilfi terasszal a Dunapartra. Szép muzsika. Jó ital. :: Hegyi és dunai levegő. FEHÉR FERENC II. kerület, Fő utca 75. szám. közvetít nyári lakásokat, hónapos szobákat, éves lakásokat. Vevőt szerez eladó üzletekre, műhelyekre, antik bútorokra, Budapest, I- terület, Bors-utca 24. szám, I» emelet*