Budai Napló, 1923 (20. évfolyam, 763-795. szám)

1923-08-28 / 787. szám

BUDAI NAPLÓ 3 Margitpark kávéház, amelyhez mindenkit fűz a múltból valamely kedves emlék, most uj díszben lép a közönség elé és invitálja régi vendégeit Ízlésesen renoválták s a régi bizalmas bútorzat közül csak a Miska, a volt fizető van meg újból, aki visszatér régi he­lyére. A régi kellemes Margitpark kávéházat azzal is igyekszik özv. Heszmanné, a tulajdonosnő vissza­varázsolni, hogy esténkint magas nívón álló zenehangversenyeket rendez és szerződtette Fischer Sándor elismert elsőrangú szalon- zenekarát, melyet oly szívesen hallgat a budai közönség. Eleven élet kezd pezsdülni az I kér. iparos körnek a „Szabad polgári körben“ levő helyiségeiben. A csütörtöki estéket sokan láto­gatják s e hó 16-án este tartott választmányi ülésen kijelölték, aki­ket disztagokul óhajt megválasz­tani az uj életre kelt iparoskor. Ingyenes himlőoltás. A kerületi elöl­járóságok közhírré teszik, hogy szeptem­ber 30. napjáig bezárólag a kerületi orvo­sok az oltást a következő napokon és idő­ben díjtalanul végzik : az I. kerületben minden kedden délután 5—6 óra között az I. kerületi általános közjótékonysági egyesület helyiségében, Attila-körut 41., a II. kerületben minden hétfőn délután 8_6 óra között az elöljáróság épületében, Fő-utca 3. szám, I. emelet 17. ajtó, a III. kerületben minden kedden és pénteken délután fél 5 és fél 6 óra között az elöl­járóság épületében, Fő-tér 3. szóm, föld­szint 12. ____________________________ ff özgaadaség Jókay-Szilágyi Miklós Az impozáns keretek között egy milliárd alaptőkével megalakult Gazdabank erősen előtérbe tolt a gazdasági élet terén is egy nevet, mely huzamosabb időn át inkább az újságírók között birt kedves csengéssel : — Jókai-Szilágyi Mik­lós nevét. Pedig ez a név budai érték. Húsz éve él itt köztünk, mint áldozatkész jó barát, aki minden budai jó ügyért azonnal fel melegedett. Buda azőszükebb hazája. Saif made man. Gazdag szülők gyermeke, akik akkor mentek tönkre, amikor a fiú iskolába ke­rült. Nappal tanít és éjjel tanul, így vergődik át kimondhatlan nél­külözések között a közép iskolá­kon. Még egész fiatalon kellemes verseket és tárcákat ir. A mellett küzdve — loholva éli át életének ezt az első szakát. A kiváló ős­magyar gentri-család — Jókayék nagy műveltségű és bájos leányá­val, Juliskával is ekkor ismerkedett meg és húsz évvel ezelőtt a krisz­tinavárosi plébánia templomban oltárhoz vezette. A család alapí­tás adta meg életének a megfelelő fordulatot. Az irodalomról áttért a közgazdasági térre és ebben az irányban halad öntudatosan, gaz­dasági lapokat alapit, átveszi régi nagyhírű közgazdasagi lapok ve­zetését. A gazdasági élet föllen­dülésével uj eszméket vett fel, folyton ir, kapacital, uj részvény- társaságok létesülnek, nagy ban­kok alakulnak, hatalmas iparvál­lalatok keletkeznek, mindenhez van uj praktikus gondolata, irá- J nyitó eszméje mindenhová erős i kézzel nyúl, az embereket magá­val ragadja s ahogy Eber Antal a bankvezér egy Szilágyi vacsorán mondotta: az ő energiája és aka­ratereje elől senki sem térhet ki. Sajtóorgánumai számára nagy­szabású nyomdát állít, vállalja a pusztulásba jutott lapkiadó tiszt­viselők egyesületének társelnöksé­gét és emberfeletti munkával talpra állítja s amellett rá ér foglalkozni embertársai apró-cseprő bajaival. Nem ismer nehézségeket, gátló konjunktúrákat és borkrach idején amikor a bortermelés terén minden pang, lehetetlen viszonyok között megteremti a Vinicola borkeres­kedelmi részvénytársaságot, a Magyar Szöllösgazdák Orsz. Egye­sületével, vállalta a legnehezebb viszonyok közt az uj részvénytár­saság ügyvezető elnöki tisztségét és felvirágoztatta a vállalatot. Mégis önmagából soha sem árul el többet, mint amennyire épen szükség van. A közgazda­ság terén sokat tanul, nyitott szem­mel, éles judicurnmal néz és meglátja azokat a nagy nyílt kér déseket, amiket a gazdasági élet szükségletei fölkínálnak. A több­termelés sokat hangoztatot frázisai mögött meglátta, hogy ennek az agrárországnak és őstermeléssel foglalkozó lakosságának saját ké­pére teremtett pénzintézete nincsen, addig pedig több termelés meg nem indulhat, amig a gazda tár­sadalom biztos segítő eszközzel nem rendelkezik. így született meg a Gazda-bank eszméje, az ország ősi, nagy, legnagyobb nevei az ő gyújtó szavára melléje álltak s ma itt áll a milliárdos intézmény, Jó­kai-Szilágyi Miklós közgazdasági zsenialitását dicsérve. Fáradha­tatlan, szorgalmas ember. Irigyelt autója folytonos munkában jár és csak ritkán tér pihenni inárcsi kas­télyába, hogy ott is elnököljön a helyi Hangya Szövetkezetben, vagy a kakucsi iskolaszék ülésein szol­gálja a magyarság ügyét. A pénz nem érdekli. Vagyont gyűjtött, de tárcája mindig nyitva áll. Szinte szórja a pénzt a kari­tativ és kulturális intézmények, nyomorgó polgártársai és régi kollégái javára. Nincs anyija, ame- nyit adni szeretne- A sors mindezt boldog családi élettel viszonozza neki. Két meglett fia, aranyos leánya a leggondosabb nevelés­ben részesül. Ezekben él, itt kár­pótolja magát mindenért. Mikor a Jókay családot az a súlyos csa­pás érte, hogy a tegidősebb fiú Miklós elhunyt és fiútestvérei kö­zöl, akik a nemzeti hadseregben és a felső bíróságnál töltenek be előkelő állásokat, egyik sem nő­sült, — apósa Jókay Sándor, a köztiszteletben álló negyven léve Budát lakó posta főfelügyelő adop­tálta vejét és családját a kormány hozzájárulásával s ez Szilágyi Miklósnak a kapcsolt Jókay-Szilágyi nevet adományozta. Két vitorla feszíti a magyar közgazdaság há­borgó vizein bizton haladó hajót. (V. B.) * Erdőmozi i Boltosnál hűvösvölgyi A Pesti magyar kereskedelmi bank igazgatósága augusztus 17-én lartott ülésén elhatározta, hogy folyó hó 27-re rendkívüli közgyű­lést hiv egybe, amelyen az intézet 600 millió K alaptőkéjének 800 millió K-ra való felemelését fogja javaslatba hozni. Az igazgatóság javasolni fogja, hogy a kibocsá­tandó 100.000 darab uj részvény teljes egészében a régi részvénye­seknek ajánlassanak fel és fel­hatalmazást fog kérni a kibocsá­tás időpontjának és közelebbi mó­dozatainak megállapítására. Az Aranyhegyi Téglagyár R.-T. julius 30-án tartotta alakuló közgyűlését Kelemen Marcel bankcég helyiségeiben, társaság cca 9000 négyszögöl területen most rendezi be legmodernebbül felszerelt tégla- és cserépgyárát s folytatólagosan chamottégla és más agyagipari cikkek gyártására is be fog rendezkedni. Az igazgatóság tagjaivá megválaszíattak : Gombos Mihály ny. al­tábornagy, elnök, Horcher Elemér, Horcher Ödön dr. igazgató, Jesko Lénárd, Kelemen Marcel ügyvezető-igazgató, Kenedy Béla, Koerfer Péter, Kollár József, Spitz Imre, Spitz János Ferenc, Szegedy-Maszák Ala­dár dr.. Zsilinszky Gábor. Felügyelő bi­zottság tagjai lettek : doberdó Breit József elnök, ny. altábornagy, Horcher Márton dr., Horcher Tivadar, Kelemen Árpád, csikbánfalvi Keresztes Artur, Maller Sán­dor. Fizetőhely: Kelemen Marcel bank­cég. V., Erzsébet-tér 1. Telefon: 195—50. 38—97. Központi iroda: 111., Zsigmond- utca 14. Telefon 147—54. A Magyar-Amerikai Bank igaz­gatósága az augusztus 29-ére egy­behívott közgyűlésen az alaptőke felemelését hozza javaslatba. A tranzakció révén az intézet alap tőkéje 1.02 milliárd, tartalékalapjai pedig 1 milliárd K-ra emelkednek. A régi részvényesek minden régi részvényre öt uj részvényt kap- nap. A tranzakció révén az inté­zet mobilbankjaink első sorába lép, amely hálózatát és külföldi érdekeltségét Párisban és New- yorkban felállítandó fiókkal most már nemzetközivé alakítja. Az in­tézet Párisban banküzlete részére székházat szerzett és a budapesti székháza most épül a Berlini-téren Egy milliárdra emeli alaptőkéjét az Őstermelő. Szeptember 15-én tartja az Őstermelő alaptőkefölemelő közgyűlését. A legújabb értesülés szerint a tranzakció első része az lesz, hogy az Őstermelő eddigi alaptőkéjét 250 millió koronára emeli. A negyedmilliárdos alaptőkét pedig fölülbélyegzéssel 1 miliiárdra fogja sza­porítani. Ä tőkeemelésnél fönmaradó sza bad részvényeket egy hollandi csoport, amely az Őstermelő Polgárdi Ipartelepe­inél már amúgy is érdekelve van, veszi át. A Magyar Általános Takarékpénztár R.-T. igazgatósága az 1923 augusztus 31- re egybehívott rendkívüli közgyűlésen ja­vasolni fogja, hogy az alaptőkét 350 mil­lióról 700 millió K-ra emeljék föl. A A részvényeseknek két részvényre egy — már az idei jövedelmekben részesülő — újat ajánlanak föl szeptember 1—7. között 30.000 koronás áron. Azon részvényesek, akik elővételi jdgukat ezen idő alatt gya­korolták és a megkívánt nyilatkozatot aláírják, a fizetést a szeptember 13-iki kasszanapon is teljesíthetik. A részvénye­seknek föl nem ajánlott részvényeket az igazgatóság lényegesen magasabb áron és hosszabb lekötéssel tőkeerős kültöldi bankcsoportnál és más uj érdekeltségek­nél helyezi el. A tőkefölemelési tranzakció teljes keresztölvitele után a Magyar álta­lános Takarékpénztár R.-T. saját tőkéi kb. 15 milliárd K-ra fognak emelkedni. A Magyar-német bank rt., amely nemrégiben, az idén junius köze­pén emelte fel alaptőkéjét 100 mil­lió K-ról 200 millió K-ra, augusztus 25-re rendkívüli közgyűlést hivott össze a részvénytőkének 300,000 db 1000 K n. é. uj részvény ki­bocsátása által 500 millió K-ra való fölemelése végett. A banknak több nagyarányomban fejlődő iparvál­lalata van, amelyek közöl a Ma­gyar szalámigyár rt., a Czinner- szalámigyár rt., a Chemia magyar vegyipari rt. és a Demecseri ipar­telepek részvénytársaság, de az intézet bankűzletei is erőteljesen fejlődnek, ami indokolttá teszi a most tervbe vett tőkeemelést. A Magyar-francia biztositó rt. 1922. évi mérlegét 5 millió K'alap- tőke mellett 14.499.366 K tiszta nyereséggel zárta le, amennyiben az életosztály 15,715.984 K vesz­teséggel, az elemi osztály 30 mil- 215.351 K nyereséget mutat ki, mig az előző üzletévben az élet­osztály mérlege 101.595, az elemi osztályé 3,001.339 K tiszta nyere­séggel zárult. A Budapest-lipótvárosi taka­rékpénztár igazgatósága aug. 30 ra rendkívüli közgyűlést hiv össze a 160 millió K alaptőkének újabb fölemelése céljából- A takarék- pénztár, amelynek több virágzó iparvállalata és nagykiterjedésü in­gatlanai vannak, kénytelen a pénz elértéktelenedése folytán gondos­kodni arról, hogy saját tőkéjét megfelelően szaporítsa. A Gazdasági, hitel- és ingatlanbank rt. igazgatósága az aug. 30-ra egybehívott közgyűlésnek az alaptőkének 10 millió K-ra való felemelését fogja javasolni. A társaság 1022, évi első mérlege 10 millió K alaptőke mellett 4.223.367 K tiszta nye­reséggel zárul. A Magyar-török kereskedelmi rt., amely Friedrich István volt miniszterelnök elnöklete alatt az idén májusban alakult meg 50 millió K alaptőkével, julius 30-án rendkívüli közgyűlést tartott, ame­lyen az igazgatóságot felhatal­mazta, hogy egy pénzcsoporttal , folyó tárgyalások eredményéhez I képest az alaptőkét esetleg 1 mil­liárd K-ra emelhesse fel. Az igaz­gatóságba beválasztottak néhány előkelő török politikust, akikaport gyanánt különféle törökországi kon­cessziókat hoztak, de ki fog egé­szülni az igazgatóság a pénzcso­porttal folyó tárgyalások befeje­zése után az érdekeltséget vállaló tőkések képviselőivel is. Az Erzsébet hídnál a budai oldalon fakadó HUNGÁRIA gyógyforrás szénsavval telített vize a HAPMATV Budapest székesfőváros házikezelésében. Telefon.

Next

/
Thumbnails
Contents