Budai Napló, 1923 (20. évfolyam, 763-795. szám)

1923-12-15 / 794. szám

BUDAI NAPLÓ 3 Bokréta ünnep volt a Svábhegyi szana­tórium uj nagy ónüleíón, amely Közep- enrópa legszebb klimatikus gyógypalotája lesz. E héten került tető alá, amit a ve­zetőség és a munkások szokásos módon megünnepeltek. j<j keresetet biztosit nyugdíjasoknak, állásnélkülieknek egy budai kultur- propaganda. Jelentkezni lehet csak délután 5—G óra között e hó 19-én és 20-án I., Bors-u. 24. I. emelet Budai Napló. Fehér szekfü. A mi különös, forrongó társadalmunkat és viszo nyainkat jellemzi, hogy a mohó pénzhajszolás, az élvezetek utáni rohanás, az egyéni érvényesülés körüli tülekedés közben, akad poé- tikus lelkű ember, aki a maga tesfet-lelket igénylő mestersége mel­lett időt és alkalmat talál, neme­sebb érzelmek ápolására, szivet gyönyörködtető munkásságra. Így történt, hogy amikor a krisztina­városi iparoskor a maga szászló szentelő ünnepét tárgyalta, amelyen a zászlóanyai tisztet Auguszta fő­hercegnő vállalta, csendes szeré nyen fölajánlotta közreműködését Gubicza Lázár bádogosmester oly módon, hogy az iparosság meg­becsülését tárgyaló népszínműve előadási jogát fölajánlotta a kör­nek ez ünnepére. Az iparoskor a Hollós Mátyás Társaság egyik mü bíráló tagját kérte föl, hogy mon­dana véleményt a darab felől, aki a darab elolvasása után kijelentette, hogy a Pékár szekfü cimü darab jó, előadása sikert Ígérő. Szávay Gyula főtitkár is elismeréssel nyi­latkozott a darabról. Csepreghy Ferenc esete megismétlődött. Gu­bicza Pál az iparos-poéta a Csend­utcában él mesterségének, melyet megbecsül, viszont munkaadója a Dávid gyár a mester becsüli. — Munkatársunknak alkalma volt beszélhetni a Fehér szekfü szerző­jével, aki már gyermek kora óta foglalkozik meseszövéssel. Újkígyó­son született, ott végezte iskoláit és onnan a szomszédos Békés­gyulára került, ahol a mesterségét tanulta. Ujkigyós dohánytermelő vidék, ahol a dohánytermelő gaz­dák a téli estéken simítják és cso­mózzák a dohányleveleket. Olyan ez, mint a kukoricafosztás más vidéken. Munka is, szórakozás is. Délután kezdik, késő este végzik. Aki nem termel, avagy felibe, az vendégül jár és segít. Ez a mese­mondás ideje is, mert hogy úgy könnyebben megy a munka. A kis Gubicza Pál hamar hires mese mondó lett, mert győzte szóval és ötlettel. Délután kezdte a mesét és késő este végezte. Úgy szövő gette tovább beszéd közben a mese fonalát. Hatott rá minden népmonda, minden régi babonás beszéd. Kereste a romantikát és hallgatta a faluvégi cigányok regéit, a régi időkről, cigányországról, az elásott koronáról és a gyémánt- szemű fekete kandúrról, aki a cigánynép harcos istene volt. — Addig, addig, amig fekete kandúr címen cigánynépszinmüvet irt, ki színezve azt a saját fantáziájával, naiv lelkesedéssel. Aztán elment a háborúba, de hazaküldték. Itt­hon hadiszert gyártott és küzdött a családjáért. Nagytétényből nő­sült. Ott megteremtette az Iparos­kört, azután megszervezte annak műkedvelő gárdáját, ő maga is játszott és Göndör Sándor .szerepét adta vagy 25-ször. Mesemondó képessége ekkor fakasztotta ki belőle a háború hatása alatt a Fehér szekfü meséjét. Meg is irta, csakúgy magának. Nem járt vele sehol, se színháznál, se máshol. Tán inkább rejtegette. De aztán megbizlatták.háthaérdemes munka s igy határozta el magát, hogy fölajánlja ipnrostársainak, hátha emeli vele az ünnepük fényét. Es ime, a saját maga neve ragyog föl'tőle. Az iparos-poéta neve. Tagarató estét rendezett e hó 2-án a II., kér. Iparoskor, melyet a kör dalárdá­jának szép éneke vezetett be Rezik Béla karnagy vezetése alatt. Est egyik kima­gasló pontja dr. Lendl Adolf közvetlen előadása volt a magyar alföldről, melyről kedves képet rajzolt és rámutatott az al­földiek végzetére, a kiáradásra, melynek I csak kerti műveléssel lehet elejét venni. Siirö taps és elismerés honorálta a sok csapást “viselő tudós előadását. Ezután Dombach Jakab gazda üdvözölte a ven­dégeket, Szabó Gyula elnök, Becsey Antalt és nejét, Németh József ügyvezető elnök pedig Tóth Andrást, aki GS-ik s zületós- napját ülte és az uj tagokat, ütánna Be­csey mondott lelkes beszédet a központi ipar palotáról s a kézmüiparosság érde­keit képviselő testületek öszpontositásá- ról. amit nagy tetszés kisért. Rajháthy Győző az uj tagok nevében mondott szel­lemes köszönetét, Kada Károly pedig az I, kér. Iparos kör nevében meleg üdvöz­letét. Közben a dalárda adott elő több énekszámot. Az árvák javéra rendezte fényes ered­ményű Mikulás estélyét a Szent Alajos Egyesület buzgó hölgybizottsága fárapha- tatlan elnöke Wolhenberg Gyuléné veze­tésével dec. 5-én a Kiscelli-utcai iskolában. A műsoron Eschenbach Emil hegedűmű­vész növendék, Ziegler Annuska, Ziegler Ferencz, Kovács Károly operaénekes, a bpesti polgári dalkör Farkas Nándor kar­nagy vezetésével, Tollagi Adolf a nép­színház ny. művésze, Lingl Béla és Gergi Bandi kiváló és nagy sikert arató számai szerepeltek. Volt értékes tombola és ame­rikai árverés is, amelynek gazdag anya­gét s nagy pénzbeli hozzájárulást főképen Heisz Rezső, Ljeszkovszky József, Dezsényi László, Kecskeméthy Anna, Bállá Géza a Hungária Bank vezérigazgatója, Riegler Ede, Paiugyay, Párisi nagy áruház, Törley, Meinl, Az Est, Spelter Henrik, Weisz Sámuel cégek és a hölgybizottság nagy lelkesedéssel é s önzetlenséggel dolgozó tagjai nyújtottak, akiknek felemlitésévei emlékezünk meg követendő, ragyogó példa­adásukról. Kuncze Lajosné, Theisz Károly- né, Heisz Rezsőné, Föerk Ernöné, Szörényi Rezsőné, Ljeszkovszky Józsefné, Kuotz Lajosné, Gesrgi Ilonka, Rechenstein Ferenc- né, Háry Judit és Sári, Föerk Mici és Otty, Szörényi Olga és Gabi, Wolkenberg Gyöngyi és Marcsa, Föerk Hanzi és Gretty és Georgi Mariska. A technikai) rendezés fáradtságos nehéz munkáját pedig Reischl Réw Sándor végezte a Szent Alajos, a Don Bosco és a Savio Domonkos körök agilis segítségével. Fényes keretben, impozáns közönség előtt ünnepelte ötven. éves fennállását a javarészt Budáról rekrutálódó Budapesti polgári dalkör dec. 2-án, a Zeneakadé­mián. Az egyesítés évében alakult dalárda csak a magyar dalt népszerüsili. Ezt a célját ma is nagy lelkesedéssel szolgálja Csehacsek Vilmos elnöklése és Farkas Nándor az óbudai r. k. egyház karnagyá­gyának zenei vezetése mellett. A dalkör nagyhatású számain kívül Laub István tanár zongoraművész, Goda Gizella, Szé- kelyhidy Ferenc, Vencell Béla az Opera­ház művészei és Kovács Károly a dal-kör tagjának nagysikerű szólói voltak még műsoron. A kórus által előadott énekek közül különösen ki kell emelnünk Farkas Nándor Virradóra cimü szerzeményét, aki emellett, mint karmester is kiválót produkált. Kedves gondolatot valósított meg az I. kér. Iparosok és Keres­kedők Köre, amikor alkalmat adott a körtagok feleségeinek, hogy a modern táncokba belegyakorolják magukat, mely célból hétfőn és csütörtökön este 8—10 óráig han­gulatos kedélyes összejöveteleket rendez. A kör agilis jegyzője Gerő Endre vállalta a rendezést, aki zenét is és táncoktatót is szerzett. A fiatal leányok minden táncot megtanulnak, a mamák pedig gya­korolják a javát, tangót, simít, vansztepet és a többi most divatos táncot. Vendégeket is szívesen lát a vigalmi bizottság a kör helyisé­gében : 1., Krisztina-körut 8—10. (Anna-udvar). Ruhatár 4000 kor. LiMPAERNYÖKET ízléssel és jutányos áron készít iparművész urinő. Karácsonyi és újévi ajándéknak alkalmas. I. Mikó-u. 1. sz. I. em. 12. ajtó. Mérték utáni cipőkülön- legessegek készítője. Mindenféle Iuxut, sport-, korcsolya-, vaduiyzcipők és skicipők bárkinél jutányo- sabban i., Szent JánoHer 4. szóm. A pince nóta fülbemászó dallamával, melyet Zöld Károly szerzett — üdvözölte a dalkoszoru — Dalfüzér egyesült dalárda szeretett elnökét Tóth Ferenc isk. igaz­gatót névünnepe alkalmából. Tanítói Kör rendes havi összejövetele volt Ferenc elő- estélyén és ezt a kedves alkalmat hasz­nálta fel a Zöld Károly karnagy agilis vezetése alatt működő és széles körben elismert dalárda, mely a szerenádot adta. A dalárda nevében Eberhard Róbert meleg szívből jövő, kedvesen megszer­kesztett beszéddel ünnepelte az elnököt, amelyet ez meghatóban köszönt meg. A tanítóság nevében pedig Kovács Gyula iskola igazgató szellemes, kedves képek­ben gazdag beszédben biztosította Tóth ferencet a tanítóság szeretetéről. Boldog- város volna Buda, ha betelje' sodne az a sajtóidba, ami a Bohuniczhy Bank-ról írott jelentésünkbe csúszott és ő árasztaná el jó tőzsdei kötésekkel a budai polgárságot. Egyelőre még fordítva áll az ügy és a Bohunibky bank igyek­szik lelkiismeretesen lebonyolítani a reá- bizott tőzsdei üzleteket. Pezsgő élet folyik az újonnan helyre­állított budai vigadóban, melyet most minden társaság siet kibérelni a maga nagy estéire. A december első felében ott rendezték a Magyar országos famun­kások szövets. táncmulatságát, — a Kadimah cserkészcsapatok ünnepélyét- — Sibálszki Kálmán zenetanár növendékei­nek műsoros táncmulatságát, — a 11. kér. keresztény nemzeti liga ünnepélyét, — a Székely egyetemi főisk. hallgatók műsoros táncmulatságát — s a tabáni énekkar egyesület ünnepélyét. Ajánlatos, hogy mindenki idejében foglalja le a termet, mert a hangverseny irodák is készülnek itt rendezni egyes hangversenyeiket. Gyász. A krisztinavárosi társaságnak ismét gyásza van. A Budai Polgári Ka­szinó köztiszteletben álló egyik alelnöke Klassohn Gyula v. székesföv. törv. hat. bizottsági tag december hó 2-án súlyos szenvedés után életének 66-ik évében elhunyt. Temetése december hó 4-én dél­után volt és a farkasréti temető halottas­házából kisérték örök nyugvóhelyére ba­rátai és a nagyszámú közönség. A sírra a Kaszinó nevében meleg megem­lékezéssel Südy Aladár tett koszorút és Varsányi Kátmán ref. lelkész mondott szívhez szóló búcsúztatót. Korai halálát a Károly-Károlyi és Kalis családok gyá­szolják. G^^5)G\£)©(r^£)G\S0G^£)G—^9 Magyar-olasz bank rt. igazgatósága Castiglioni Camillo elnöklete alatt tartott ülésén elhatározta, hogy december 20-ra rendkívüli közgyűlést hiv egybe, amelyen az alaptőkének 700 millió K-ról 1.050.000 000 K-ra való felemelését és a Makói közgazdasági bank rt. beolvasztását fogja javasolni. Az összes [uj részvények 2 : 1 arányban a régi részvényeseknek fognak felajánltatni. Az intézet f. év júliusában emelte fel alaptőkéjét 350 millióról 700 millió K-ra, amely alkalommal a részvé­nyesek 1:1 arányban, 3200 Iv-ért kapták az uj részvényeket. Nemzeti hitelintézet ügyeinek veze­tését vezérigazgató gyanánt Sebesta Kolos kormányfőtanácsos, a Magyar általános hitelbank volt igazgatója már átvette. Az intézet rendkívüli közgyűlést fog tartani, hogy alaptőkéjét, amelyet nemrégiben emeltek 1.8 milliárd K-ra, most 3 milliárd K-ra szaporítsa. A Nemzeti hitelintézet programmjának egyik kimagasló pontja a mezőgazdasági ipar erőteljes fejlesztése. ,.Hermes“ Magyar Általános Váltó- üzlet rt. igazgatósága elhatározta, hogy a december 28-án tartandó közgyűlésnek az 1922—23. üzletévre részvényenkint 400 K (80 százalék, szemben a múlt üzletévi 17 és fél százalékkal) osztalék kifizetését fogja javasolni. Egyben felhatalmazást kér a közgyűléstől az alaptőkének egy- milliárd koronáig leendő felemelésére oly módon, hogy az összes uj részvények a régi ^részvényeseknek ajánltassanak fel. Brassói cellulosegyár rt. igazgató­sága Ullman Adolf báró, főrendiházi tag elnöklete alatt megtartott mérlegülésében elhatározta, hogy a december 21-ére egy­behívandó közgyűlésnek javasolja, hogy részvényenként 500 K osztalék fizettessék, 0^ autó- és linker-gumi gőzvulkanizáló üzeme II., Fő-utca 20. Telefon : 179-42. III-ik számú tők: NAGYKANIZSA Rákóczi-ut 12. Telefon: 334. Sér« és hócipők javítása. Bóriipűhre gamitalp éssaroK kiszitéie. BÓ1)1 GÁBOR CIPÉSSSMESTER I. KERÜLET, ATTILA-UTCA 51. SZ. A következő jutányos árakon vállal uj inunKát és javítást : Úri és női félcipő 80.000 K-tól feljebb Úri és női egészeipö 90.000 ,-, ,, Fejelés, talp, sarok 50.000 ,, ,, Talp, sarok . . . 18.000 „ „ Sarok ..................4:.Ö0Ü ,, ,, Férfi zefir ing 2 gallérral 40.000 K. Női fehérneműben, kötött és szövött árukban, rövidárukban nagy választék a karácsonyi occassio alatt. SCHLENGER Harftlt-köruS 36. szám. Ilii-int! Legújabb müvek Ádám-nai. II., Csalogány-utca 42. sz. Betét .... 8000 K. Előfizetés havi 6000 K. Csere minden második napon. Gótsch Mihály kályhás mester ipartelepét áthelyezte 11. kér., Batthyány-utca 12. szám alatti üzlethelyisége, ahol minden e szakmába vágó munkát elvállal. Dotterweich Antal cégvezető.

Next

/
Thumbnails
Contents