Budai Napló, 1922 (20. évfolyam, 722-762. szám)

1922-12-02 / 760. szám

Érdekes emléknapokat sorol fel november­ben a Budai Nagy Naptár 1923-ra, melyek­ből közöljük a következőket: 1-én 1846- ban nyílt meg a József ipartanoda, 1870- ben Budapesten a vízvezeték használatnak átadatott, 1894-ben megnyílt a Budapest soproni telefon; 2-án 1801-ben vezették be a méterrendszert Franciaországban; 3-án 1500-ban született Benvenutó Celini, 1896-ban az ezredévi kiállítás bezáratott; 13-án 1871-ben a Hatvani-utca az első aszfaltozott utca Bpesten; 15-én 1630-ban halt meg Kepler és 1738-ban született Herschel csillagász, 1897-ben a „Neuge­bäude“ lebontását megkezdték; 16-án 1869-ben a Szuezi csatorna a forgalomnak átadatott; 17-én 1706-ban született Frank­lin Benjámin hires fizikus, 1830-ban meg­alakult a Magyar Tudományos Akadémia és az első ülés Pozsonyban; 18-án 1789- ben született Daguere a fénykép feltalálója; 20-án 1421-ben keletkezett a Znyder tó (27 helység elsülyedt, 1849-ben déli 12 órakor a Lánchíd megnyitása; 21-én 1849- ben a Lánchídon megindul a közforgalom ; 25 én 1616-ban dunai kereskedelmi kivált­ságlevél — „Síned“ — kelt a porta és a bécsi kormány között; 26-án 1836-ban halt meg Mac Ádám, a makodám ut fel­találója: 27-én 1701-ben született Celsius a hőmérő feltalálója, 1873-ban állította ki a műegyetemünk az első oklevelet, 1915- ben nyilt meg az átalakított Széchenyi— Lánchíd; 28-án 1887-ben megindul az első villamos vasút Magyarországon, a pásti Teréz-köruton. Egy kis színpad a Városmajor utcai isko­lában, melyet a főváros segítségével a Budai Iparos és Kereskedő Ifjak Köz­művelődési Egyesületének tagjai maguk állították fel, — vasárnaponkint nagy kö­zönséget gyűjt össze és hatalmas kultur- rnunkát végez. Az egyesület fáradhatatlan igazgatója Gyárfás Gyula erős lendülettel viszi előre ezt a 30 éves egyesülést és tiszteletre méltó eredményeket ért el. Nov. 26-án dr. Massány Ernő a Hollós Mátyás Társaságnak illusztris tagja a repiilésr; / tartott érdekes előadást s azután a műkedvelők ad tk elő Farkas Imre „Iglói diákok“ cimü darabját, ahol külö­nösen kitűntek: Vértes Ferenc Odrobina szerepében, Palágyi Mici, Lettner Vilmos, Fülöp István, Weisz István, de jó volt mindegyik. — Dec. 3-án d. e. 10 órakor sz nre kerül: „Piripocsi dalárok“ énekes bohózat. Fürdőt kíván a Zugliget lakóssága, mert télen-nyáron csak hosszú villamos utazás után tehet eleget a tisztálkodás legelemibb követelményének. Valamikor ezen a vidéken kénes és meleg források voltak, — ezek­nek felkutatását kéri most a Budahegyvidéki Társaskör a fővárostól fürdő vagy uszoda céljára. A Magyar Könyv, a Franklin-Társulat irodalomismertető folyóiratának most jelent meg a második száma. Kiválóan érdekes mutatványok vannak benne H. G. Wells, D’Annunzio, Braun Lili, Balsac és más irók müveiből. Tájékoztató cikkek könyv- ismertetések. A szép kiállítású füzet egyes számának ára 20 korona. Minden könyv- kereskedésben kapható. Fenyő István műszaki üzlet I., HORTHY MIKLÓS-UT 52. TELEFON: JÓZSEF 12-87. Sok pénzt veszít, ha hirdetés előtt nem kér ajánlatot 190-67 TELEFONON 190-67 „Hungária hirdetési vállalat“ Bászlertől IV. kér., Váci-utca 16. sz., Tűzifa-telep Tűzifát ingyen nem adhatunk, de a legolcsóbban szállítunk. I., MAROS-UTCA 24. SZÁM. ¥ 11/217130 fokos, valódi ti cl V3IVW szavatolt szappanfőző (Utasítás: 4—5 kg. zsiradék, \ S 1 kg. lugkő, 8 liter viz) f IZg Rézgálic 98/990/<>f karbid, / l43 Petroleum legf., akácméz ) Szállít vasúton és posta­csomagokban utánvét mellett :: Yeszek mézet klsebb-nagyobb tételekben :: | Ta KODNÁR, gfA1/' Kiadó: VIRAÁÜ és TÁRSA. Érdekes leletek bukkanak fel­színre egy-egy mélyebb ásásnál Óbudán. Legutóbb a Leipziger- szeszgyár kötelékében létesülő cu­korgyár építkezésénél a Szentendrei- és a Matróz-utca sarkán több ha­talmas római kősirt találtak. Az egyikben a csontok mellett lám­pást, aranygyűrűket, karkötőt, egy elrohadt ládikó maradványait, üve­geket stb. találtak a földásó mun­kások. Ugyanott két méternyi mély­ségben még több kősir van, de ezek nem kerültek felszínre. — A kőbányai gőztéglagyárnak az uj óbudai temető közelében levő ipar­vágányok építése közben szintén találtak egy egy m. hosszú és 50 cm. széles római gyermeksirt. Ennek az az érdekessége, hogy nagyon messze fekszik az eddigi temetke­zési helyektől az Aranyhegyi-árok és Pomázi-ut sarkán. 30 éves fennállása jubileumát üli dec. 20-án az III. kerületi Első Magyar Nemzeti Asztaltársaság, melynek főcélja, szegény iskolásgyermekek felruházása. Minden esztendőben 25—30 gyermeket Ruháznak föl. A jubileumkor leleplezik a választmány uj csoportképét és a társasvacsorára meg­hívják a régi választmányi tagokat is. Az asztaltársaság diszelnökei Rác Ferenc mér­leggyáros, dr. Botzenhardt János, elnöke Rabi Jakab és alelnöke Brunecker Lajos. A segélyre szoruló gyermekek jelentkez­zenek dec. 5-ig a Varga féle vendéglőben III., Kórház utca I. Főtér sarok. Stengel fogászati rendelő II., Margit- körut 31. ELVESZETT két hét előtt kis fekete hosszuszörü kutya. Nyomra­vezetője magas jutalomban részesül. Horváth, Városmajor-u. 28. Táncestét rendezett november 25-én a II. kér. Iparoskor, amelyen Tollagi Adolf a Népszínház volt kitűnő tagja szórakoz­tatta a közönséget pompás kupiéival, a kör dalárdája pedig Rezik karmester veze­tésével jól betanult szép dalokat adott elő. Az ég felé tart a fogaskerekű a vitel­dijaival: Az uj tarifa szerint II. osztályú jegy a fogaskerekűn felfelé és lefelé 100 koronába kerül, mig a III. osztályú tarifa 60 korona. 10 darab menetjegyet tartalmazó füzet 500, illetve 300 koronába kerül. Bérletjegy egyhavi időtartamra II. osztályon 2400 koronába, III. osztályon 1200 koro-l nába kerül. Munkásoknak, hadirokkantak­nak, hadiözvegyeknek, hadiárváknak és köztisztviselőknek a társaság köteles a tarifa egyharmadrészéért bérletjegyet adni. Az uj podgyásztarifa a fogaskerekű vasúton darabonként minden megkezdett 100 kg. után 60 korona. Báli ruhák : II., Szász K.-U.4. Margit Szalon. Női divatszalon szahászati ^ modellhészitesi tanintézet. Esti tanfolyamok. Tökéletes kiképzés. SEMSEY SÁNDORNÉ II., Batthyány-u. 67. (Széna-térnél) ISzijgyártó ■ nyerges és böröndös Flieger Nándor g ll. kér., Fő-utca 10. szám * Megbízható régi üzlet ! Kályhás! BÉRES MÁRTON I. kér., Lógodi-utca 19. sz. TELEFON: 172—33. Minden e szakmába vágó munka ügyében fordul­jon bizalommal e régi jóhirü céghez. Tóth és Pintér BUDAPEST, L, Szt. János-tér 4. Községi Köztisztviselők Országos Szövetségének szerződéses szállítója. Tel.: J. 62—24. — Postkp. sz. 22291 Elecktrotechnikai és műszaki vállalat. ELVÁLLALUNK: Világítási erőátviteli berendezéseket. Községek, malmok vi­lágítását és tervezését, lakások, villák berendezését. — Anyag és csillár el­adás. — Költségvetés díjmentes. A Várszínház a Hollós Mátyás Társaság tagjai részére naponkint rendelkezésre ad egy páholyt. Előjegyezhető Peterdy Sándor­nál a társaság titkáránál, II., Zsigmond-u. 3., telefonon is: 72—97. A páholyért 100 kor. fizetendő a H. M. Társaság pénztárába. Ella llback. Mint egy kedves köl­temény, mint egy közénk dobott pompás virág, úgy jön hozzánk ez az észtországi művésznő, akit Buda szépsége meghódított. Tavasszal, a mikor 3 estét adott, még a Bristol­ban lakott, most a Hűvösvölgyben, egy főúri család vendége volt. Tavasz óta kedves barátságot tart velem, a „testvérrel“, ahogy ő mondja és meghívott ismét magá­hoz. Rajong a magyarokért. Min­denhol ünnepük, de itt nálunk ki- érzi a meleg testvéri szeretetet. El­ragadtatással beszél szép estjéről az Operaházban, melyen részt vett a főhercegi család is. Meglepte néhány újság, ahol mint „táncos- néról“ volt szó és megrótták az Operát, hogy ilyesminek helyet ad. Az egész világon az operában van­nak ezek az előadások és Duncan J. a klasszikus táncformák meg­teremtője mindig a párisi operában lépett fel. Pedig ezen túltesz llback, az ő képletes mozdulatanyaga a legtökéletesebb szoborszerü kifeje­zése a lélektani problémáknak. Moz­dulatai Michel Angelo klasszikus műveire emlékeztetnek. Ritka és nagy tehetségét bizonyítják azok a meghívások, amelyekben része van. Örömmel újságolta müncheni sike­rét és mutatta párisi, londoni és amerikai meghivásokat. Gyönyör­ködtem a babérkoszorúkban, köz­tük a Túrán Társaság hatalmas koszorúja, mely szobáját díszíti. Hálás könnyek csillogtak szemében és elbúcsúztunk a közeli viszont­látás reményében. J. Viraág Ilonka. Nagyarányú segítséget adott tagjainak a Virányos-Kútvölgyi Gazdasági Egyesület a mai nehéz időkben 1921-ben 9775 kg. lisztet, 9820 kg. korpát, 376 m3 fát, 940 kg. babot, 1922-ben 8925 lisztet, (1,000.440 kor. érték­ben) 116000 kg. korpát, (389.550 kor. ér­tékben) 100 szekér fát, 175 q kokszot, 418 q szenet stb. beszerzését közvetítette. T agjainak megtakarítása 1921-ben 239.849 K, 1922-ben 1,845,250 K voN, ami nagyon dicséretes eredmény. , Több és több gyár, műhely, telep létesül Óbudán. Most a filatori dűlő 6250 h. sz. telken óhajt Wickhardt Mihály regatta és motorcsónak épitő telepet berendezni, melynek engedélyezését nov. 30-án tár­gyalta a III. kér. elöljáróság. Tudtunkkal ez a telek a szabályozási vonalba tesik s igy a szabályozás mielőbbi végrehajtása elé (amit az akvinkumi egyesülés ismere­tes mozgalma siettet) egy uj gyártelep csak akadályul állna. Ezért a netaláni engedélyezés csak ideiglenes lehet. ELSŐRENDŰ TELI szövetek érkeztek újabban Angliából a Szabó János férfiszabó cég részére, amelyekre felhívjuk az úri közönség figyelmét, mely különben is régi rendelője a Budán csak a legelőnyösebben ismert cégndk, melyet 1873-ban alapítottak. II., Fő-u. 4.?: Telefon: 158—82. Régi festml'ftyeket és kereteket vesz Linhardt képrestaurator: I., Tárnok-u. 14 A FOTOTECHNIKA legújabb vivmánva: A Magyar Országos Központi Ta­karékpénztár december 5-én tartja rendkívüli közgyűlését alaptőkéjé­nek 72 millió koronáról 108 millió koronára való fölemelése ügyében. 40.000 részvényt most és 20.000 részvényt az igazgatóság később fog kibocsátani. A tőkeemelésben egy svájci pénzcsoport vesz részt. A Magyar Általános Hitelbank rend­kívüli közgyűlése elhatározta az intézet alaptőkéjének 350.000 darab 400 korona n. é. 1923 január 1-étől osztalékjogosult uj részvény kibo­csátása által 280 millió koronáról 420 millió koronára való fölemelé­sét olyképpen, hogy az eddigi részvényeseknek az összes uj rész­vényekre 2 : 1 arányban egyenkint 5000 korona áron elővételi joguk van, mely november hó 27-étől de­cember 7-éig bezárólag gyakorol­ható. A művelet lebonyolítása után a bank saját tőkéje (alaptőke és kimutatott tartalékok) mintegy 22/* milliárd koronára fog emelkedni. A Magyar Leszámítoló és Pénzváltó Bank november 24-én tartott igaz­gatósági ülésén elhatározta, hogy december 5-ére rendkívüli köz­gyűlést hiv egybe, amelyen az inté­zet alaptőkéjének 200 millió koro­náról 340 millió koronára való fel­emelését fogja javasolni. Az igaz­gatóság indítványa értelmében a kibocsátandó részvényekből 250.000 darab a régi részvényeseknek fog elővételre felajánltatni, mig 125.000 darab elhelyezése tekintetében több­évi zárolás mellett gondoskodás történt. A Magyar ÁH- Köszénbánya Rt. rendkívüli közgyűlése elhatározta 82.000 darab uj részvény kibocsá­tását. A részvényesek 2 darab régi részvényre 1 darab 1923. évi szel­vénnyel ellátott uj részvényt kapnak 10.000 korona kibocsátási áron. Az elővételi jog a társulat főpénztáránál és a Magyar Általános Hitelbanknál november hó 29-étől december 9-éig gyakorolható. JÓ TŰZHELY A HÁZIASSZONY ÖRÖME! Tekintse meg BíeÖer Károly lakatos gyári raktárát :: Méltányos árak! :: l., Pálya-utca 6. :: Telefon: 181—35. :: El | I I S|S Bádogos, gáz, vízvezeték, csatornázás, fürdöberendezés és központi-fűtés vállalat ■ ■ ; ■ ! ijl Lackenbacher György Uj j 11 Telefon : BUDAPEST, - í!j jlj 152—61. II., FO-UTCA 7. Telefon: S| 152—61. jl Sor­különlegességek a Polgári Serfőzde budai raktárában telefon 57—135. VESZEK mindenféle régiséget, aranyat, ezüstöt, drágakövet, porcellán figurát, szőnyeget, bútort, zongorát, GEbB SBLD1H0HI., flttila-utca B. sz. Margit-szalon francia és angol női ruha inagán- varrónő. II., Szász Károly-u. 4. Model kosztümök Újdonság ! Féregmentes és lazulás esetén házilag újból kifeszithető „Napoleon“ védjegy­gyei ellátott szabadalmazott sodrony­fonatos ágybetétek. Egyedül gyártja Húhai Mátyás és szitaáru gyára BUDAPEST, II. Fö-u. 59. Tel.: 184—37. LAMAL LAJOS műszerész, 1., Krisztina-körut 151. Varrógép, kerékpár és grammo- fon raktára.Telefon 49—66. o Harmatviz o A lithiumos Hungária-forrás szón- :::: savval telitett ásványvize :::: Nyomatott az Attila-nyomda r-t. müintézetében, I., Szent János-tér 1/a szám. Telefon: 24 77.

Next

/
Thumbnails
Contents