Budai Napló, 1922 (20. évfolyam, 722-762. szám)

1922-08-26 / 753. szám

környék elkeseredett lakossága, — vérig sértve minden érdekében — erőszakra ébredjen és megvédje ér­dekeit ilyen erőszak ellen. Sallay Árpád dr. fővárosi tanácsnok lelki üdvéért aug. 12-én a bp, tabáni plébánia templomban gyászistentiszteletet tartott Angyal Kálmán dr. tabáni plébános. A templom főkapujánál a plébános Sipöc Jenő dr. polgármestert és a fővárosi tanácsnokokat fogadta. A gyászoló család tagjain kivül számos tisztelő hive és a boldogult által istápolt szegény volt jelen. A vitézi rend jelvényeit, amelyek a vitézzé való avatás, illetve ütés alkalmával Horthy Miklós kormányzó Őfőméltósága adomá­nyoz a vitézeknek. Pethely Gy. László iparművész a Hollós Mátyás Társaság tagja tervezte és rajzolta. Patkányok játszanak bujosdit a Szent Anna templom kriptájában fölhalmozott halotti csontok között. A talajvíz elöntötte a kriptát és alagcsövezni kellett dr. Juhász István akciója révén a közegészségügyi bizottság ki is szállt a kriptába. Székelyek Budán. A Kelenföldön és Lágy­mányoson lakó vagy ottlévő vállalatoknál elhelyezkedett erdélyi menekültek — mint­egy harmincán — e hónap 15-én, Boldog­asszonynapján, emelkedett hangulatú ha­zafias összejövetelt rendeztek a Horthy Miklós-ut 40. sz. a. újonnan berendezett Székelypincében. A felszólalásokban, me­lyeknek sorát Borcsák Áron, gyergyói nyug. főszolgabíró, mint korelnök nyitotta meg, sok keserű szó hangzott el a csonka- magyarországbeli magyar testvérek ellen, akik nagyrészt közömbösek az odaát való állapotok iránt. Pedig Erdély nélkül nincs Magyarország ! Palló József szivekbe mar­koló remek hangon énekelte a székely­kesergőt: „Szegény székely nép — akár- , hová lép — akármerre jár: — az itala könny — a kenyere sár“. De nem fajult el még a székely vér. . . Vigasztalták, buzdították, bátorították egymást ... és végül megalakították a Budai székelyek társaságát, a menekült özvegyek, árvák támogatására. A hangulat mindvégig való emelkedettségéhez jócskán hozzájárultak Brett Gusztáv vendéglős-gazdának hami­sítatlan tiszta borai és Piltz Gyula székely­pogácsái. A csodaviz, amelyet neveznek Istenáldá­sának, az Életvizé-nek ma már méltánylást talál a városi közgyűlésen is, ahol egyik nagytekintélyű szószólója dr. Plaithy György, aki önmagán tapasztalta ki gyógyító áldását és neki köszönheti életét, amit megerősít dr. Kozma Jenő is, akin nem segített Pöstyén, de a Hungária forrás igen. Ez a gyógyforrás a budai források egyik legbecsebbje s ma már ezren és ezren isszák és gyógyulnak tőle. Egész­séges embernek is hasznára van, mert közérzését rendkívül megjavítja. Rádium­tartalma oly nagy, hogy egy pohárviz úgy hat, mint háromnapi strandfürdő. Mai berende­zése már nem felel meg a követelmények­nek és Ébner József ásványvíz üzemigaz­gató előterjesztésére, neves forrás- és fürdőépitők meghallgatásával modern ivó­csarnokot épít a főváros, melynek építési költségeit a pénzügyi bizottság megszavazta. A gyógyforrás múltjáról és történeterői az 1923-iki Budai Nagy Naptár szedés alatt lévő szövegéből átvesszük a következőket: A budai Hungária forrás, mely az Erzsébet hídfő jobb oldalán, csinos kis barlangban bugyog ki, régebben az itt állott „Propeller“ szálloda udvarán tört elő a földből és mint langyos vizet itták a betegek. Mindenki vihetett belőle, amennyit akart. Különös jelentőséget nem tulajdonítottak neki és a Rudas fürdő 9 forrásához tartozott. Az Erzsébet _ hid budaihidfőjének alapozásakor eszközölt robbantásoknál a forrás eltűnt, a mérnökök féltek tőle, hogy zavarokat fog okozni és megkeresték. Meg is találták dusabb és melegebb erét. Baló Mátyás volt az első vegyész, aki megvizsgálta és megállapította, hogy lithium és calciumban dús tartalmú. Ez a főható ereje, oldja a hugysavat, gátolja az érelmeszesedést és a benne levő rádiumgázok révén egyike Európa leg- rádiumosabb vizeinek. Helyettesíti a karls- badi forrást és sokan karlsbadi sóval keverve isszák. A fővárosi ásványvíz üzem szénsavval teliti és Harmatviz néven hozta forgalomba. 3 —4 millió palack fogy el belőle már évente. A legolcsóbb ásványvíz. Az árvák sorsát gondozza évtizedek óta az óbudai Caritas asztaltársaság, melyet néhány jólelkü hajógyári munkás alapított. Bayer Hugó elnök egész nyáron gyűjtött különféle címeken és már tekintélyes összeg áll rendelkezésre az árvák felruházására. E hó 19-én este nagy társasvacsorát ren­dezett az Asztaltársaság a Lajos-utcai Stefanek féle vendéglőben, ahol az alkalmi beszédet lapunk szerkesztője mondotta a szocializmusról és a komunizmusról s az azokkal kapcsolatos nemzetköziségről. A beszéd hatása alatt rendezett gyűjtés 740 koronát eredményezett. Az est főpontja volt a díszoklevél átnyujtása Márki Istvánná tagtársnak, aki nagy buzgalmat fejt ki a jótékonyság terén. A sikerült estét tréfás sorsolás fejezte be. Budán vacsorái a rendes gyűlések után a Baross-szövetség. így ai'g. 22. a Budai Vigadóban volt, — aug. 29-én Bruckbauer- nél, a Pasaréti-uton lesz társ^svacsorája. A királyi eskü helyét úgy látszik végleg a várbeli Szentháromság szobrához óhajtják kapcsolni s a szobor restaurálásakor ezt az eskü emelvényt átépítik kemény kőből. Véleményünk szerint rendezni kell az egész tér talaját, mert emelke­dés-lejtése árt a szépségének és rontja a templom és a pénzügy­minisztérium látképéi. Ennek ren­dezésére pályázatot kellene hirdetni és ezt a restaurálással együtt végre­hajtani. A felsövizivárosi egyházközségnek a múlt hóban tartott nagygyűlését Radnay Rezső min. tan. elnök nyitotta meg s a szép ünnepi beszédet lovag Kriegs-Au Ottó városmajori lelkész mondotta. Dr. Juhász István főtitkár terjesztette ezután elő nagy gonddal szerkesztett jelentését, melyet külön ismertetünk. A nagygyűlést Molnár László plébános zárta be meleg ünneplő szavakkal, méltatva Sebesics József pénz­táros buzgó mnnkálkodását. Uj hid épül a strandozó vendégek szá­mára az óbudai gázgyár elejénél az Arany­hegyi patak régi medre fölé, még pedig gyaloghíd vasbetonból, mert különben széthordják és ellopják. Nincs rendőr panaszolják sokan s ezért nem tér vissza még itt Bu­dán sem a béke rendje és csendje. A szemetet még mindig az utcára dobják, a közlekedés szabályait nem tartják be, csatorna fedőlapokat, kerítéseket, utcai villamoslámpákat lopnak, részeg emberek végig ga­rázdálkodnak egy egész kerületen, embereket sétájuk alatt kifosztanak, az erkölcstelenség az utcán tob­zódik — mert nincs rendőr, aki mindezeket mégakadályozza. Egy hozzánk juttatott panaszos levél azt ajánlja, hogy legalább a régi „rend- őrposzt“-okat állítsák fel, mert le­hetetlen állapot, hogy pl. a Csá­szárfürdőtől a filatorí-gátig egyetlen egy szál rendőr vigyáz. Hogy mi minden történik e rosszul is világí­tott nagy útszakaszon — az csak a legélénkebb fantáziával képzel­hető el. Nagy vetélkedés mellett töltik be majd a II. kér., Margit-köruti elemi iskolai igaz­gatóságot, honnan Gerley Szevér igazgató, 40 évi becsületes, eredményekben gazdag tanítói munka után nyugdíjba megy. A ki- i váló igazgató tagja volt a régi gárdának s j rokoaszenves, kollégiális, emberszerető s oktató, nevelői téren elsőrangú tudásával mindenkit megnyert az ügynek is, magának is. Helyére harmincnyolcán pályáznak. Kevés javítani valót talál úgy lát­szik a főváros Óbudán, mert a költségvetésben nagyon mostohán bánik el vele. A tanácsbeli urak ritkán járhatnak ki Óbudára (tényleg nagyon' is messze van !), hogy oly kevés érzékük van a III. kér. züllött külsejének megcsinositása, egész­ségügyi statisztikájának megjavítása iránt. Az uj költségvetésben ennek megfelelőleg csak a Perényi — Szépvölgyi — Templom-utca, Ko­rona-tér és Újlaki rakpart kövezé­séről olvasunk — nagy bánatára a sokkal jobban elhanyagoltabbrészek lakosságának. Kedves ünneplésben részesült Jedovszky Gizella virágkötőnő, aki mint Jsdovszky Ignác honv. minisztériumi főtisztviselő árvája serdülő korában került Lohr Irma udvari szállító Fő-utcai vírágkereskedésébe s ott huszonöt éven át szorgalommal, hűséggel és lelkiismeretességgel dolgozott. A napokban betöltött ezüst évforduló alkalmából a dicséretes példát adó jubilánst szép ajándékban és meleg ovációban részesitette megelégedett főnöknője és szerető kartársai. Műsoros dalosünnepet rendezett az „Óbudai Protestáns Énekegyesület“ saját könyvtára javára Szent István napján, d. u. 3 órai kezdettel a III. kér., Kiskorona-utca 84. sz. alatti Ackerl-le\e vendéglő kerthelyi­ségében dalosversennyel, próbaházassággal amerikai árverezéssel, női és gyermek­szépségversennyel értékes tárgyak kisor­solásával repülö-modell versennyel és tánccal egybekötve. A mulatság kiválóan sikerült és a felülfizetések tettemes összeget tesznek ki. Sportház épül az újlaki dunapar- ton a Lukács-utcai szakaszon az FTC részére. A földszintes, cementtég­lából készülő ház közvetlen a helyiérdekű vasút sínpárja mellé épül. Kár a dunapartot elcsúfítani az ilyen csöppet sem ízléses épü­letekkel — útját vágva a tulajdon- képeni rendeltetésének, hogy par­kírozott sétány lehessen a Ferenc József hídtól a Fiiatorigátig. Zenevizsga. III. kerületi Zene-Conserva- torium növendékei ez évben is szépen sikerült vizsgálatot tettek. Minden tanszak­nak külön volt hangverseny vizsgálata, amelyeken hálás taps jutalmazta meg a közreműködők szép haladását. E negyed század óta fennálló iskolában a következő tanévre a 'beiratások augusztus hó 31-én kezdődnek. Beiratási dij: 1Ü0 kor. Havi tandíj: 400 kor. Beiratkozás az iskola helyiségében III. kér., Lajos-u. 61. sz. A tökekamatadó cimén értékes tanulmányt irt Conrad Ottó a Pesti Magyar Kereske­delmi Bank igazgatója, megvilágítva ezt a kérdést elméleti és gyakorlati szempontból. Ára fűzve 30 K. Kapható a Magyar Pénz­ügy kiadóhivatalában. Restaurálják a Mátyás templomot, ahogy köznyelven, de tévesen a Boldogasszony-rói elnevezett koro­názó templomot emlegetni szokták. Mátyás király csak a tornyot épí­tette és a múlt század kilencvenes éveiben a millenáris ünnepségek előtt lett általánossá a Mátyás tem­plom elnevezés. így olvassuk ezt a Budai Nagy Naptár kézirataiban. A műemlékek orsz. Bizottsága most azt is kérte a fővárostól, hogy a templom Lorettói kápolnájában álló fehér márványból készült renesszanc- stilű Szűz Mária-szobrot kitisztit- hassa, arról gipszmásolatot készít­hessen azért, hogy e gipszmáso­lattal próbálják ki a templomban, hol volna a szobor a mai rosszul megvilágított helynél megfelelőbb helyen elhelyezhető. Háromféle ki­csinyített másolatot kivannak eszo- boirol készíttetni, amelyeket sok ezer példányban sokszorosítva az elszakadt országrészekben is ter­jesztenének. Sok millióval adózunk évente a külföld­nek fényképészeti cikkekért. Nagy nemzet- gazdasági érdekek fűződnek ahhoz, hogy e téren is minimumra csökkentsük a be­hozatalt, de úgy, hogy a fogyasztók: a fényképészet, a sokszorosító és mozgókép ipar sem mennyiségben, sem minőségben hiányt ne szenvedjen. Ily célkitűzéssel fogadta programmjává a fotócikkek gyár­tását a Isola Müvek Részvénytársaság azon felismeréssel, hogy csak jobb szorít­hatja ki a jót. Miért is évekre terjedő elő­készítő munka után lépett a piacra. Eddig kibocsájtott áruinak minősége tanúsítja, hogy tényleg csak jót ad, aminek ered­ménye abban is nyilvánul, hogy a külföld érdeklődését is felkeltette. Fényes sikerű vizsga-hangversenye volt aug. közepén az Óbudai Zenedének a Kórház-u. elemi iskoia tornatermében. A zsúfolásig telt terem előkelő közönsége nagy élvezettel hallgatta a gazdag és nívós műsor minden egyes számát, amely nagy tetszést és sok tapsot aratott. A hangverseny végén a kitűnő igazgatót és tanártársait meleg ünneplésben részesítették. Gazdag adatgyűjtés a budapesti tankerület általános értesítője Pintér Jenő főigazgató, a Hollós Mátyás Társaság tiszteletbeli elnöke szer­kesztésében. A statisztikai adatok könnyű áttekintése, értékes peda­gógiai kérdések kifejtése, Budapest negyven középiskolájának egy évi kimerítő múltja és a budai tar.kerület első főigazgatójának Vn'™ \ntalpal (1728—1802) érdekei ajza tesz érdekes és becses c lánnyá: a vaskos füzetet, mely ^ úttal kuí- forrásul szolgál. Szerencsétlenül járt e hó 8-án Kapus Ferenc Fehérvári-uti köztiszteletben álló vaskereskedő, akit motorbiciklijéről leütött a villamos és két órai nehéz szenvedés után elhunyt, özvegyét és árvát hagyva maga után. E hó 12-én temették a farkas­réti temetőbe, ahol megjelentek a Baross Szövetség, a Vaskereskedők Egyesülete képviselői, rokonai és barátai nagy szám­ban. Özvegye tovább vezeti a jóhirü üzletet. Budai Színkör műsora. Vasárnap e hó 27-éa d. u. Orfeus a pokolban, este Ró- zsika lelkem, — hétfőn Hazudik a muzsika­szó. — kedden Rózsika lelkem (Kompothy búcsúja), — szerdán Túl a Nagy-Krivánon (Tamás Benő búcsúja), — csütörtökön és pénteken Ember tragédiája, — szombaton d. u. Testőr (Kürthy György és Tolnay Lola fölléptével), este Ember tragédiája, — vasárnap d. u. Hazudik a muzsikaszó, este Ember tragédiája, — hétfőn Ember tragédiája. 25-án szombaton és 27-én vasárnap Az amazon és A kis haszontalan

Next

/
Thumbnails
Contents