Budai Napló, 1921 (19. évfolyam, 677-721. szám)
1921-01-08 / 678. szám
2 budai napló A budai erdők megvédését tette szóvá lapunk utján Badáí Ede L kerületi elöljáró és az arra illetékes körök szívesen fogadták előterjesztését. Budapest székesfőváros alpolgármestere utján az erdők, védelmére kirendelte a város házi karhatalmi alakulatát és az erdőőrség fentartására évi 200.000 koronát szavazott meg a városi tanács. A karhatalmi zászlóalj törzsszázad parancsnoksága csak az erdő és mezőgazdasági hivatallal egyetértőén járhat el és Guckler Karoly főerdő- íariácsos rendelkezéseit követi Dr. Nemes Antal püspök végezte a karácsony ünnepi istentiszteleteket a budavári koronázó templomban. Sylvester napján az évzáró beszédet Pater Haas Brokárd karmelita rendfőnök mondotta A délutáni istentiszteletek zenei részét Málv József látta el. Bsdal Ede elöljárót az újév alkalmával gvönytirü művészi kivitelű emléklappal lépte meg az I. kér. elöljáróság tisztikara. Az emléklapon a tisztviselők Isten áldását kérik szeretett ésnagyrabecsiilt vezetőjükre. Választmányi ülést tart e hó 12-én szerdán «sie 5 órakor a Hollós Mátyás Társaság Bors-u. 2.). mely ülésre a választmányi tagokat és a tisztikart ezennel meghívja és" teljes számban való megjelenését kéri az elnökség. A budai gyógyszerészek látták vendégül Gaál Endre dr. államtitkári és a budapesti gyógyszerésztestület vezetőségét, a Hoffmann-féle vendéglőben, ahol mintegy ötvenen vettek részt. Szöltőssy István köszönetté fel az államtitkárt ’ aki gyógyszerészből lett államtitkár és Budán van gyógyszertára. A testület elnöke Odér Endreagyógyszerészpátronusa A mondott tartalmas szép beszédet. Bartók Lucie koioratur énekesnő vendégszerepe! e hó 10-én a Várszínházban színre kerülő Sztambul rószája operettben, az ifjumüvésznő. aki Bartók Béla tkpénztári igazgató leánya és Bárdossy Hona jeles növendéke volt, mint a pécsi nemzeti színház tagja ott meleg nagy sikereket aratott egy éven át. nagy jövő előtt áll és első budapesti bemutatkozása elé nagy érdeklődéssel néznek az intéző körök. Szives elnézést keh kérnünk azoktól, akiknek eddig tiszteletből küldöttük a Budai Naplót, hogy ezentúl —- a lap előállításának rendkívül megnövekedett ára miatt — a lapot csak azoknak küldhetjük meg, akik arra előfizettek. A Szilveszter estét elég zajosan ülték meg Budán és alig volt társaskör, ahol az ünnepség elmaradt volna. A Krisztinavárosi Kaszinó szilveszter estje kedves tréfák Aözött folyt le. és a ül-ik kerületi Iparos körben is hangos derültség közt várták be az. évfordulót. Á Hollós IMátyás- íarsasáy e hó 5-én tartott-ülésén köszönettel fogadta Teleki Pál gróf miniszterelnök abbeli kijelentését, hogy a „megszállott területeken levő" magyar műemlékek megőrzése céljából a nagy hatalmaknál lépéseket fog fenni. Egyuttat örvendetes tudomásul vette azt a tanácsot, hogy a.magyar tudományos társaságokkal karöltve a külföldi kultur intézmények figyél- mét fölhívja arra, hogy ezek is támogatásban részesítsék ezt a törekvést. Ebből a célból megfogja keresni a magyar tudományos társaságokat és a külföldi/ó/eg- amerikai magyar egyesületeket, hogy e célból egyetemes propagandát indítsanak meg. — Az ülés végén Viharos Vilmos olvasott föl szép gondolatokat az életről és annak az ember ezer apró dolgához való viszonyáról amit elismerő tetszéssel fogadtak Hallgatói. Az Üromi-utcai iskola kis növendékei sikeres karácsonyi játékot adtak elő a Move budapesti székházában. A réndezést szerettei és lelkesedéssel végezték M.ate- f.lrzky Károly és Tnbiczky Hona, '(Vem jó dolog háziúrnak lenni, ha úgy áll J a bál.' ahogy azt a városi közgyűlésen LampeI Vilmos városatya beállította, amikor a háztulajdonosokat vette védelembe a méltatlan támadások ellen. Nekem egy házam van .mondotta — csak egy kis házikó és hogy élesen megvilágítsam a ^háztulajdonosok zömének a jelenlegi helyzetét. hát elmondom, hogy én a saját lakóimnak kijelentettem: Tessék ingyen lakni ebben a lakásban, hanem a legfontosabb raparációk összes költségeit vállalják. — Ekkor mondott erős Ítéletet a telek- értékadórói. melyet a legméltánytalanabb adónemnek készült, mely végül fölemészti magát az adótárgyat. Ebben. Ebben segítségére ment dr. Baranski Gyulának, aki azt indítványozta, hogy a telekértékadót í921 -töl kezdve egészen meg kell szüntetni. Budai festőművésznek ítélte odaaGreguss- dijat a Kisfaludv-társaság. Dudits Andornak., akj történelmi festményeivel már számtalan kitüntetésben részesült, apósa Pécsy Emanuel, hivatása magaslatán álló három budai mozgóképszínháza .• a Palota. Scala és Batthyány társtulajdonosa. - / Huszonöt éves jubeleumát ülte e hó 4-én j selmeci Pösciil Imre a Ganz gyár főmérnöke I és műegyetemi magántanár. A tisztviselő kar bankettet rendezett a Szent István 1 étteremben mely szűknek bizonyult és melyen résztvelték 25 éven át volt tisztviselőtársai. Asbol/i Emil alelnök üdvözölte a jubilálót Simanek Emil műegyetemi tanár Sóvári Béla főmérnök, Gombás; Imre főtitkár s a Ganzgyár szolgálatából kiváltak nevében dr. Ripka Ferenc. Megjelentek az igazgatóság tagjai báró Kornfeld .Móric, Blatthy Ottó Titusz. Szülő Árpád. Szűk Géza, Verderber József és csaknem teljes számban a tisztikar. Shioppa pápai nuncius őexeiíen- ciája a Hollós Mátyás Társaság irói tagjai számára, akik kellő irodalmi működést most nem fejthetnek ki 10.000 koronát adományozott Lazsétiszky Alfonz társulati jegyző kezéhez, aki az összeget a nuncius ur kinyilvánított intenciója szerint, öt kizárólag írásai után élő írónak egyenlő részleten már is átszolgáltatta H. M. Társaság elnöksége ezúton is köszönetét nyilvánítja ' a nagylelkű adományért és azt nyilvánosan is nyugtázza. Gyászistentisztelet lesz e hó 12-én cí. e. Í0 órakor a budavári koronázó templomban melyet dr. Nemes Antal püspök mond Zseny József a Hollós Mátyás Társaság érdemes tagja korán elhunyt felejthetlen nejének haloti évfordulóján ’ Mály József orgonán glöadla Zseny József ez alkalomra irt rekviem zenemüvét. Sztojanovits — terzett Szíojanovits Jenő karnagy és zeneszerzőnek három leánya jan. 16-ári vasárnap délután. 4 órakor rendez ezide* hangversenyét a Zene- akadémiában. A sopránt Lili a Városi Színház művésznője, a^ugzzosopránl Ediih az orosz fogságban ^Ifünt orgónamüvész Jandl Béla özvegye, kz altot Adrienne a várbeli énektanárnő énekli. A műsoron a legkiválóbb mesterek szerepelnek. Jegyek Rózsavölgyinél IV., Szervita-tér 5, kaphatók. Gyermíkiimiep volt a Lövöházban, ahol a budai Lövészegyesület elnöksége a kör tagjai és a rózsadombiak gyermekei számára táncoktatást rendezett be. E hó 6>-án volt a nagy táncpróba. Mint egy 25 pár vonult a terembe elől a kis szőke, pötyön baba Kamik Vilike aki balerinák graciózitá- sával egyenesen az emberek szivébe sétált bele. A lányocskák magyar irhába voltak és szép palotás táncuk dicséri mesterüket Staub Cecíliát a várbeli leánygimnáziumi ismert nevű torna és tánctanárát, aki egyúttal a tornatanárképző tanára is, ahol a ritmikus tornát adja elő. Nagyon tetszett a lengyel tánc is. — E hó 10 kezdődik az uj kurzus és az uj tanítványok fölvétele d. u. 4—7 óráig Karnek Gyula ellenőrnél, a lövőházban. Tandíj 300 korona, 2 gyermek után 500 és 3 után 600 korona. Budai Dalárda január közepén rendezi szokásos alapítást dalestélyét mely az idén zenei esemény számba fog menni. A pesti Zeneakadémia nagy termében tartandó hangversenyre szóló jegyekre a dalárda titkárságánál (II. Szénaíér torna- csarnok) már most lehet előjegyezni. Február elején a dalárda a Budai Vigadóban nagy jelmezes tánc- mulatságot rendez Magy megértésr# talált végre a Buda- gyöngye Közművelődési egyesület, amelynek szorgalmas szinészgárdája a diíletánsök nívóján felüli előadásokat rendez. Llj csillaga Ferency Böske a budai Fináczy-család nagyhivatásu tagja arat most rendkívüli sikereket és a hálás közönség zsúfolásig tölti meg Budagyöngyé nagytermét. Adták az Obsitos, — Benn az erdőben és színre kerül jan. 10 és 23-án a „Csizmadia mint kísértet“. Pénzbeli segítséggel ez idén is támogatja szegényeit az 1. kerületi elöljáróság, pedig nagyon megnehezítik ezt a nehéz pénzügyi viszonyok. Az egyház községi névsor a krisztinavárosi katb. autonom egyház- község tagjairól elkészült és a krisztinatéri iskolában közszemlére kitétetett, ahol d. u. 5—7 óra között mindenki megtekintheti. Aki a tagok sorából kimaradt, vagy helytelenül • van felvéne felszólamlását 1921. járt. 15-ig a plébánia hivatalban vagy az autonómiai irodában szóval vagy írásban terjessze be. Tizenhármak köre a budai katholikus körben január 23-án hangulatos műsoros estélyt rendez tánccal egybekötve. A műsoron élvezetes kisebb darabok és ötletes magánszámok szerepelitek Nagyérdeklödés kiséri a Budaf Aurora Dalkör varieté estélye, amely a Pálffy-téri díszteremben lesz január l5-énAz egésznek lelke Lenz Ferenc a ki a finom éle avatott i mestere és igen érdeke- műsort állított j össze, melyet reggelig tartó tánc követ: Beíépő jegy 30 K. Tévedeít az a szállodai szaklap, amely nék nyomán közöltük, hogy a dumaparti „Fiume“ szállodát a Helios R. T. vásárolta meg, mert ahogy most illetékes helyről értesülünk a szálloda továbbra is szálloda marad és azt Fiume szálloda r.-t. címen továbbra is German Jenő a volt bérlő vezeti mint igazgató, aki egyúttal a részvények túlnyomó többségének tulajdonosa. Szenzációs leleplezéseket közölt egy esti lap az Akarat munkás- j szövetkezeiről, mely nemzeti alapon igyekszik megoldani a munkásság szociális és gazdasági kérdéseit. Ez ügyben az Akarat című hetilap, mely a szövetkezet kiadása arra ! kért fel bennünket., hogy mint budai I laptárs igyekezzünk mi is felvilágosítani a budai közönséget, hogy „ . az Akarat szövetkezet senkit sem károsított meg, gyárai és üzemei nem a , Holdban, hanem Budakalászon vannak és azokat leltár szerint társas-szerződés alapján bérelték Henz Károly és társai — konzervgyára a legmodernebb Topf-féle berendezésű, raktárán öf milliónál több értékű ruha és fehérnemű van. élelmiszerek, sőt gyufa és cipőkrém is — a budakalászi birtokot t'gy szerezte, hogy megvette az Ipari és mezőgazdasági rt. és az Ábrahám- telepi ipari és rnazőgazdasági szövetkezet összes részvényeit és részjegyeit, az esedékes részleteket jövő évi júniusig kifizette és 25 millió üzletrész tőkéje, 58,500 tagja és két milliónál több készpénze van az Akarat szövetkezetnek.“ Az * Akarat" szövetkezet e hó 16-án d. u. 4 órakor tart rendkívül közgyűlést a régi képviselőházban VIII., Sándor-utca. amelyen egyébb ügyeken kívül épen erről a támadásrél számol be az elnökség és megjelennek báró Perény'í Zsigmond és Oláh Dániel diszelnokök, Haypkl Benő és Benes Zoltán dr. E|y hiány száz év előtt hunyta le örökre szemét Nemes Verseghy Ferenc hírneves magyar költő. A régi vízivárosi temetőben vau egv egyszerű, elhagyott sir, amelynek mélyén örökre megpihent. Sárgult falevelek tarkítják környékét. Látogatója nincs. Időn ként, néha jönnek ki a diákok és szomorú lágy melódiákat énekelnek sírja mellett A kemény durva vihar dúlta keresztkőhöz egy marék hó simul. A sírkő felirata elmondja. hogy Szent Pál szerzejebeli áldozó pap volt. aki rendjének eltörlése után súlyos viszontagságokon átesve hátralevő napjait csupán a tudományoknak társaságában és kivált a magyar nyelv és literatura nyomozásában töltötte el Síremlékéi az. iskolák ifjúsága ujitotta- meg hálás kegyelettel 1895. XI. 1. A Hollós Mátyás Társaság most magáévá teszi az elhagyott sir ügyét A budai református testvérekhez felhívó szózattal fordultak Haypál Benő a lelkész és dr. Némethy Károly a gondnok, hogy az I. és ÍI-ik kerületben iakók a szétküldött törzslapokat töltsék ki, hogy így a hívők statusa megállapítható legyen. A Magyar külkereskedelem cimü kereskedelempolitikai laptársunk újévkor hetilappá alakult. A XII. évfolyamba lépő, elismert szaklap minden egyes száma gazdag tartalmú. Minden cikke, hire a nemzeti eszmét szolgálja és hírszolgálata minden müveit gazdát, iparost, kereskedőt és pénzembert hasznosan tájékoztad. A Magyar Külkereskedelem szerkesztője Siebert Gyula. Kiadó- hivatala . Budapest. IV. Várnház-körut Ifí. szám. Elöfi/.etese egv évre: 300K Gyász. Mayer Pál né szül. Graf Helén a Pálffv-téri Pálffv-étterem tulajdonosának neje dec. hó 28-án, hosszas és kinos szenvedés után, 43 év es korában 1,0 évi házasság után elhunyt. 31-én temették a farkasréti temetőbe és január 4-én délelőtt volt a Szt. Ferencrendieh Margit-köruti templomában az engeszrelő mise. Gyakorlott gépirónö. aki -gyorsírást is tud ügyvédi irodában azonnal alkalmazást nyet Németül is tudó budai lakósok előnyben részesülnek. Ajánlatok dr. Baránszky Gyulánál L Naphegy-u, 2L 5 7 alatt du. 3—5 között személyesen adandók be. * M * * a 919 ffl 'S ra «1* •• *3 ét .0 >4IÜÖ» fti (• (• uí n H h . . 2 C0GNAC-L.EPAP0L0 BT. 2 FIUME Budapesti iroda: I., Fehér- g ■ vári-ót 9. Telefon J. 88-09 {* It ism*«.*.«.» i« Mia»!«« («ta (««re« (saaanetaaaftcg & tatst* használjon szabadalmazott füst-és szagmentes 5 óráig égő PARAFFIN LÁMPÁT Kapható minden drogériában, fiiszerüzietben szakszerűen, jól és olcsón Béres Márton hozz rendbe I. Lógodi-u. 19 Hgrdria termény-, gyarmat- és csemege-áruház Budapest, I, Fehérvári-ut 26. Buda legmegbízhatóbb bevásárlási forrása. Idény gyümölcsök, befőttek, hüvelyesek, konzervek, borok, likőrök, déligyümölcs. Mindenféle termény- és csemege-áruk. Hideg felvágottak, 'sajtok és tejtermékek. Árusítás nagyban és kicsinyben. Szolid árak, figyelmes kiszolgálás mellett.