Budai Napló, 1921 (19. évfolyam, 677-721. szám)
1921-09-24 / 710. szám
BUDAI NAPLÓ 3 ló mondást kolportálnak most [lakon, a plébános választás kü- öbén. Ott még máig sem tudták feledni a szentéleiü Pongracz I ■jzsefet, akiről most azt mondják jlakon, hogy a {elsőbbség sze- iturái következtében ment „saját írelmére“ karmelita barátnak, hhez hozzájárul az az áldatlan ílyzet is, mely az ottani plébánián •alkodik. Ugyanis a régi, volt plé- ínos, Ott Ádám, mint nyugdíjas, ég ma is a plébánián lakik cse- dségével, amely diktátorként selkedik. Azóta járja ott az a éfás mondás: „nevezzék ki ^ a etkát plébánosnak, az egyházi nkciókat pedig majd csak elvég- le valahogy a káplánok“. A kerntet szerencsésen összekuszáltak s lost már idegenek is szervezkedik ott, — ami sehogy _ sem szolál az ottani egyházi élet javára. Szörnyű kegyelet. A Baross-utca egyik uj i/án, mely annak helyére épült, ahol ,kai Mór lakott egy időben, emléktáblát üyezett el az uj ház tulajdonosa ilyen fel- attal: „...Ezen helyen lakott Jókai Mór.“ • Szörnyűséges. Beszélő hamvak című történelmi finntű volt a Budai Színkör e heti agy szenzációja. Szerzője dr. Tóit gyi Elemér, rendezte Bársony .ladár. A címszerepben Bakó ászló. A premier után Ítélve: ntély- atásu, kiváló színmű, mely Eger árában játszódik le 1552-ben. A arabot a társulat szombaton d. u. Városi Színházban adja elő. A Siitoiparosak Lapja újból megindult dr. >óczi Sámuel szerkesztésében és az első cárn változatos és tartalmas, a sütőiparaik számára pedig nélkülözhetetlen (VII., ársfa-u. 21.) Bejczy György né éneik- és dalestélye a álakért vendéglő nagytermében kitünően került. A budaiak kedvelt énekesnője tellett nagy sikert aratott Viraág Ilonka, ki több költeményt interpretált nagy plasz- kai és ritmikai művészeitek A nűívészestén ísztvettek Wirter László dr. és Zeöke ntal dr. nemzetgy. képviselők. Furcsa esetre világított rá Csilléry lndrás dr. a közigazgatási bizottság ígutóbbi ülésen, amikor elmon- otta, hogy az iskolákba a kom- nunistáknak szabad bejárásuk van, 1. a 111. kerület egyik iskolájában lürgős telefonbeszélgetést folytatott gy, a liszthivatalban alkalmazott, e elbocsátását váró tanitónő Bécs- sel oly időben, amikor az iskola anszemélyzete távol volt. Szép eredményeket ért el már eddig az Ijlaki nagymozgó, mely most Moser Sán- or igazgatása alatt áll, aki heti műsorát z ottani társadalomnak megfelelően állítja ssze. Újlakon erős a munkásság is és a zombati meg vasárnapi estéket az ö izlé- üknek kell alárendelni, mert csak igy ihetö az előadásokba a kívánatos kultu- ális és ismeretterjesztő elem. Társadalmi téren is jelentős tényezővé nőtte ki magát a dr. Hódy Lajos elnöklete alatt alig féléve működő Farkasréti Atlétikai és Football Club, amely FAFC néven tette magát kedveidé a budai kupa- mérkőzés létrehozásával, most pedig október 1-én a Ném^tvölgyi-ut 42. ! alatti Parkvendéglőben rendezendő művészest keretében óhajtja a hegyvidék kulturszomjas közönségét szórakoztatni. Szerepelni fognak: a Tabáni Daloskor, gróf Festetich Andorné, Vértessy Gyula a Petőfi- társaság tagja, Frideczkyné Schmoll Emália ének- és zongoraművésznő és Fenyves Sándor hegedűművész. Kezdete esti 8 órakor, utána tánc. Csepeli Weis* Manfred báró leánya Daisy baranesz és Chorin Ferenc dr. a Rima- murány-Salgőtarjáni Kőszénbánya R.-T- vezérigazgatójának eg/bekelésekor a polgári házasságkötést dr. Homonnay László szkvf. tanácsjegyző végezte. Magasszárnya- lásu beszéde mély hatást tett a két család nagyszámban megjelent tisztelőire. A fiatal párt 'a megjelent előkelőségek őszinte melegséggel üdvözölték. A Tanférfiak és Tanügy barátok Köre e hó 12-én választmányi ülést tartott, amely alkalommal a választmány melegen üdvözölte Fötdessy János posta- és távirdaigazgatót, a Kör alelnökét hivatali működésének 40 éves jubileuma alkalmából. — Elhatározta a választmány, hogy a Körnek ezidei 40 éves fonállását nagyobbszabásu ünnepség keretében méltatja, este pedig díszvacsorát rendez. Szezonnyitó műsoros táncestélyt rendez a BAFC a Budai Katholikus Körben oki. 1-én s az előadáson résztvesznek Fejér Tériké és Kelemen József a Vígszínház tagjai, Angyal István a Blaha-szinház tagja és Anka János diszelnök mondja az ünnepi megnyitót. Jegyek előre válthatók a BAFC-nál (li, Margit-körut 44. Kör- kávéház) Kalocsai Kálmán, fiai üzletében (II., Hattyu-u. 15.) és a rendezőség tagjainál. A Lukácsfiirdő átépítése után most az Égisz R.-T. a Margitszigeti Gyógyfürdő részvénytársasággal igyekszik fuzionálni és az Égisz kész esetleg átvenni a Margitszigetet is. Ezirányu tárgyalások most folynak. Fogynak a pipák, úgy értve, hogy nem a füstokádó, hanem az étel-adó pipák. Értesülésünk szerint a Margit-körut elején lévő Nagypipa vendéglő céget cserél és ezentúl a „Budai kakasok“ néven vezeti tovább uj tulajdonosa, akit kedvező, jó hírnév előz meg. Tény, hogy zavarokra vezetett az egymás mellett álló „pipá“-hoz cimzett vendéglő. Lakatos- és asztaios-tanoncok fphipfptllplí Mátrai Antal és lársaR-T. lull/blulllun Tüzoltószergyárában, I. kér., Fe hévári-ut 110/E. Érdekes adatok. A tiz év előtti i statisztikai adatok szerint Budán az | egyes kerületek népessége a követ- | kezőképen szaporodott: 1880 1900 1910 I. 26.915 44.164 53.594 II. 24.195 35.397 36.930 III. 24.684 37.659 42,732 A hitfelekezetek alakulása százalékokban a következőket mutatja Budán : rom. kaíh. 703 607 59s ág. evang. 53 52 51 evang. vei. 61 S() 95 izraelita 186 23° 24' a legtöbb magyar van az I. kerület- j ben 808%, a legkevesebb a III. kerületben 675 °/o. Analfabéta a 111. | kerületben van a legtöbb; a legkevesebb a 11-ik kerületben. — Most érdekes volna az uj statisztikai adatokat, melyek most vannak fel- i dolgozás alatt ezekke.1 összehason- j litani. Uj szállodát épít Budán — a napi sajtó j szerint — a Délivasut társaság. Az uj | szálló az Attila-utcában épülne és 60 szó- j bára van tervezve. 4 fíibén\ft Sándor Öj (ezelőtt Ádám Herman) ^ Könyv-, Zenemű- és papirkereskedéae könyvnyomdái munkák vállalata Rudapest, I., Krisztina-körut 81. Irodai szerek, levélpapírok, óriás választékban. — Iskolai füzetek, festékek, rajzszerek az osz- szes budai iskolák részére. Szépirodalmi és tudomá nyos müvek megjelenésűk napján kaphatók Kereskedelmi, hivatalos nyomtatványok, névjegyek, meghívók sib. legszebb és 1 e g o 1 c s ó b b kivitelben váll altatnak. Tankönyvek az ösz- szes budai iskolák részére kaphatók. Dr. Bangha, Jézus társasági atya Imakönyve minden kivitelben. Útitáskák! KönyiitürtőszijjÉ W' 1 *aä» m? Viraág Ilonka ritmikai torna- és tánctanítását október 1-én újból megkezdi az Eszterházy-palotában lévő önálló iskolájában, hol egyúttal a modern tánctanitást is bevezette. Beiratások Budán 1., Bors-u. 24, L 2. d. u. 3—5. Sok a szegény Pesten aki rászorult a fővárosra s gzeket kedves jóakarattal a Budai Jótékony Nőegylet által fenntartott „Urinők Otthonáéban akarta elhelyezni a tanács, de a nőegylet erélyesen tiltakozott ez ellen s igy a terv j elmaradt. Az Óbudai Zenede előadásai az iskola helyiségében III., Szentendrei-út 10. az egész esztendőben állandóan folynak s igy a szünidő alatt sem vesztenek a tanítványok 2 hónapot, hanem állandó gyakorlásban vannak s igy jobban haladnak. Az évi tandíj 1200 korona. Beiratás 50 kor. Az iskolai zongorákon való gyakorlás havon- kint 40 korona. Beiratkozni mindig lehet. A tanítványok rendkívüli haladását fényesen bizonyította az évzáró vizsgahangverseny a Korona vendéglőben. A tüzelőanyag 40°/o ának megtakarítását Úrik el garancia mellett a Krausz Rezső rokkant kályhás-mester által átalakított vagy átrakott kályhák, iroda és műhely : ,. Vérmező-uí Í4. jj Budapest székesfőváros * Ásványviz-üzeme I.,Gellert rakpart í. sz. * Telefon : József 112—59 * 3 A székes főváros saját kezelésében: S „HAmmr w * Törvényesen vecive. £ A lithiumos „Hungária*forrás“ azén* r 5 savval telített ásványvize A a ti. Kerület, Mareibányi- nagfirendéglö tér 6 szám. TELEFON : 42—04. Árnyékos intim parkhelyiség. :: Egész nap kitűnő házikonyha. Olcsó ebédbérlet, házhoz is vihető. :: Udvari sör. Hegyaljai borok. Reggel, délután pompás habos kávé. Mulatságokra, ünnepélyekre, bankettekre alkalmas nagy termek. Kuglizó. *0 fi Buti István vendéglője a „Hajóállomáshoz“ Óbudán A pesti és budai úri közönség kellemes kiránduló helye. = Télen át is nyitva, • = Hideg és meleg ételek. Minden időben friss élő §| halakból készült szegedi halászlé és rántott hal, || balatoni fogas és harcsa* Tejfeles turóscsusza II tepertyüvel. Konyhát a vendéglősné személyesen || vezeti. Elsőrendű magyar tájborok. Olcsó árak. Iá DOMBI GYULA kedvelt cigányzenekara játszik. Közúti villamoson könnyen megközelíthető a sí Qoldberger-gyár megállótól. Propelleren köz- II közvetlenül: Óbudai állomás. ■ 3 • fii IBCaSXABl Szórakozó helyek heti műsora: szepi 26-tól oki 2-ig ' mn inni Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek : Szombat Vasárnap d. u. 1l%3~kor ^ BUDAI SZÍNKOR este 7i/2~kor Túl a nagy Krivánon A kis kadét Hunyady László j Csitri .r. .c í A dölovai nábob K|S «rof leánya A piros bugyelláris Kis gróf BUDAI APOLLÓ II., Széna-tér. Herceg Ferenc színmüve: A kék róka, 5 felvonásban. — A vadludak szigete. y\z ezerarcú ember A praeriek rózsája cowboy dráma 5 f. A lázadó titok. — Fridolin mint gentleman. — Zigoto mint kellékes. Szenzációs ünnepi műsor. 1 ' ' | FLÓRIÁN III, Flórián-tér 3. Az idegen, cowboy színmű 5 felv. Brixtoni keselyű III, (Le az álarccal) Big-Bill-Barry I, (Az arany menyasszony) Ketten a puszta szigeten HELIOS IL, Margit-körut Herczeg Ferenc színmüve: A kék róka 5 felvonásban. — A vadludak szigete. Az ezerarcú ember A praeriek rózsája eowboy-dráma 5 f. A lázadó titok. — Fridolin mint gentleman. — Zigotto mint kellékes. Szenzációs ünnepi műsor T SCALA I, Krisztina-körut. Jön a rozson át 4 felv. dalbetéttel ’ Főszereplő: Loth Ila Fehérasszony 6 felvonásban Életmentő burleszk 1 felvonásban Lidércnyomás Koldusgrófnő repriz Fősz,: Szécsi Ferkó F.: Gunnar Tolnaes Fenevadak királynője ÚJLAKI MOZGÓ III., Bécsi-ut. Jókai: Lélekidomár I—11. r. együtt, 16 f. Tolstoi: Feltámadás Az indusnő jóslata A hetedik nagyhata-j Nevető halál, dráma 5 felvonásban. Bronz kapitány, d, lom, 5 felvonásban Grogg kapitány, vigj. — Pathé Journal j6 felv., Zigotto vigj. Erők királya d. 4 f. Harc az aranyért