Budai Napló, 1919 (17. évfolyam, 607-629. szám)

1919-01-19 / 609. szám

XVI. évL 609. szám.

Buda érdekeit a várospolitika, közgazdaság, társadalom, művészet és sport terén szolgáló újság. Előfizetése egy évre 24 kor. Egy szám: 50 fill. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Bors-utca 24.

Telefon : 24—77.

Felelős szerkesztő:

VIRAÁG BÉLA.

Hirdetés ára: Egy hasáb széles és egy ceuEméter magas terület egyszeri közlésénél 5 korona. Minden további centiméter 3 korona. Nyilttér sora 10 K. Szöveg között 15 korona. A hirdetések dija a megrendeléskor előre fizetendő.

1919.

január

19.

Tisztelt Polgártárs!

Liberálisan érezni és a dolgokat elfogulatlanul megítélni tudó emberre nézve nem lehet nehéz feladat, hogy meghajoljon igazságok előtt, amelyek őt megszokott érzelemvilágában és sajátos érdekkörében zavarják ugyan, de amelyeknek gyakorlati érvényesülését magasabb szempontok diktálják az értelemre. Ilyen igazságok a szociálizinusnak megvalósulásra beérett igazságai is. Ezeknek az igazságoknak erejéig minden értelmes, melegszívű ember szociálista, akár vallja magát annak, akár nem, és ez igazságok érvényesülését spontán előmozdíthatja anélkül is, hogy valamely rendszerbe foglalt propagandának az odatartozóság külső alakiságai mellett cselekvő részese lenne.

Azok, akik a szociálizmus témájával régtől fogva — bölcseleti alapon is — foglalkoznak és vizsgálják, a szociálizmus szervezett propagandájában a polgári társadalomra nézve soha semmiféle veszedelmet nem tudtak fölfedezni.

Ahol célszerű igazságok gyakorlati érvényesüléséről van szó, ott minden eszköz jó és jogos, amely tényleg oda vezet, tekintet nélkül arra, hogy ez a terelődés egynémely társadalmi rétegekre nézve kisebb- nagyobb erkölcsi és anyagi áldozatokkal jár. Nyilvánvaló, hogy ezek az áldozatok csak egyéniek és nem is közgazdaságiak, hanem csupán magángazdasági természetűek. Tévelygések és kinövések általában mindenütt vannak és ezeknek a természete mindenütt egyforma. Emberi gondolkodás soha sem volt és soha sem lesz tévedések nélkül. A szciálizmus propagandája tiszteletreméltó igazságok alapján áll s igy egészen bizonyos, hogy kinövéseitől, akár simán, akár operativ beavatkozással, de feltétlenül meg fog tisztulni. Annál bizonyosabb ez, mert nem nehéz kimutatni, hogy e kinövéseiben a szociális propaganda az utópisztikus törekvések útjaira lépett, amely törekvéseknek általános veszélytelensége felől alaposan tájékozottak vagyunk. Az emberileg kigondolt eszmék és tanok életképessége, — tehát kivihetősége is — kizárólag azon fordul, hogy azok milyen viszonyban állanak a természeti törvények elveivel. E megállapítás alól a szociálizmus sem képez kivételt. Mindaz tehát, amit ez a propaganda idáig fölvetett és ezentúl is olyat fog fölvetni, ami a természet alkotásaiban kinyilatkoztatott elvekkel nem áll kellő összhangban, az a polgári társadalomra nézve veszedelmet nem rejthet méhében és azzal szemben minden ellenállás és védekezés felesleges, aminthogy viszont, minden ellenállás céltalan és minden védekezés meddő lesz a

szociálizmus minden olyan eszméjével és tanával szemben, amelyeknek gyakorlati igazságait és kivihetőségét a természeti törvényekhez való kitűnő viszony hirdeti nekünk. Mellékes, és ne tévesszen meg senkit az, hogy ezen megállapításaim helyességét sokan és talán elsősorban épen a mai szociálizmus apostolai vonják kétségbe, egyáltalán tagadván, hogy propagandájuknak tévelygései és kinövései volnának. Ebben az irányban felesleges minden polémia, mert ennek a propagandának elfogultsági állapotában — megint csak ugyanazon magasabb erők akaratából — nem lehet mandátuma arra, hogy saját ügyében csalhatatlan erővel döntsön, amely magasabb erőknek akaratából, viszont, az ő kétségtelen igazságai ellenállhatatlanoknak fognak bizonyulni. Vájjon ez igazságok ellenállhatatlanságát szükséges-e a propagandának vitatnia? Ugy-e, hogy nem ? Igaz, hogy ezzel szemben az én polgári elfogultságomat is felvethetné valaki. De minek? Hát polemizálok én ? A szociálizmus igazságait feníartás nélkül elfogadom, a tévelygések és kinövések tekintetében pedig kijelentettem, hogy azokkal szemben sem ellenállást kifejteni, sem védekezni nem kívánok.

Botorságnak tartanám, ha valakinek a lezajló világháború hatásai miatt megfájdulna a teremtő mindenhatóság feje! Nekünk az adott helyzetben nem az a feladatunk, hogy e háború hatásait kritika tárgyává tegyük, hanem, hogy azoknak valódi értelmét keressük és azokhoz a legcélszerűbben alkalmazkodjunk. Azt elhiszem, hogy a legyőzött Magyarországon mindenki szívesebben alkalmazkodnék kellemesebb hatásokhoz.

Gróf Zay Imre.

Szégyenérzet tölti be a lelkem, mikor látom, hogy a kormányzó pártok élén álló vezérurak mily nagy, mindennél fontosabb ügynek tartják azt, hogy pártjuknak minél több analfabétája legyen vezérférfiu, kormánybiztos vagy miniszter, — de arra, hogy egy ezeréves ország meg van gyalázva, porig alázva, — ügyet sem vetnek. „Az ellenség Róma kapuinál áll és mi tanácskozunk !“ Oh mit őnekik Róma, mit őnekik ezeréves magyarság, nemzeti önérzet. De jó Uraim! Kérem, mi azért szívesen fogadjuk el önöket vezéreinknek, hisz oly biztatóan hirdették nekünk a gyanúsnak tetsző mondatot egy francia

j generális szájából, hogy az entente csak önökkel tárgyal — mi elhittük, mi örültünk neki, mi követtük önöket vakon, bizakodva. De mondják meg hova vezetnek, van-e prog- I rammjuk, van-e céljuk az ezeréves j magyar nemzet számára, avagy j megelégesznek azzal a — méltány- lom — nagy önbizalommal, hogy az entente csak önökkel áll szóba ? ! mert nekünk ez talán mégsem elég | egészen. A nyegle nyafogás se, a kálvária emlegetés se, a miniszteri i székek hirdetett utálata se — me- | lyekhez azért úgy látom görcsösen : ragaszkodnak — nekünk tettek kelle- í vének, nekünk feltámadásra volna I szükségünk nekünk vezérlő csilla- : gokra lenne szükségünk, mert a tehetetlenségben, a gyalázatban, a | megcsufoltatásban, a teljes sárba- j tiprásban elvesztettük immár hazán- ! kát, tűzhelyeinket, nyelvünket, be- j csületünket, mindenünket. Tegye- 1 nek valamit vezérurak, mert a budai polgárság hite kezd megingani az uj rend iránt és félő, hogy a szent ? sóyároíTva várt, a vécre megvalósult felszabadulás egy gyűlölt undok osztrák rabságból, nem válik örömünkre, megnyugvásunkra,mert azt kell látnunk, hogy — ebben gubát cseréltünk. Fábián Gáspár

Megtorlást követel a múltnak számos bűne, de kevésbbé a politikaiak, mint inkább a gazdaságiak. A politikusok öröklött keretek között, alkotmányosan megszabott törvényes formák között mozogtak, ez beléjük volt csontosodva, beléjük vénült. Becsületes emberek voltak, jó magyarok és az újításoktól félő elaggott politikusok. Ezért mentségül szolgáljon, hogy a legtöbbjének az volt a jelszava : — úgy van jól — dobzse! — ahogy van. A dobzsevikiek. Ellenben a gazdasági bűnösök számára nincsen mentség. Ötödféléven keresztül a legnagyobb gaztetteket követték el a legkülönfélébb uzsorások. Most pedig ők pénzelik a zavargókat, fosztogatókat, felforgatásra uszitókat, észbolonditó masz- laghintőket, hogy a zavarosban biztosítsák, megmenthessék sok bűnös szerzeményüket. Lehet-e tűrni még tovább is, hogy a forradalmi köztársaságban nyugodtan élvezzék szédítő hadizsákmányaikat és ezek révén tovább garázdálkodhassanak ezek az elemek ? — A lopsevikiek! Ezekkel szemben a becsületes társadalomnak a legkíméletlenebb terrorral kell föllépnie. A háborús világ szörnyű bűneit ne vigyék el szárazon. De ne csupán a csaló hadseregszál]itók, hanem valamennyien a lelketlen vérszo- pók, a posztócsalók és bakancs- szállítók, az árdrágítók és uzsorások, a csempészek és árurejtege- tők, a vér és köny tengeréből rengeteg milliókat kihalászó zsiványok mind állíttassanak iíélőszék elé ! Ki kell pellengérezni őket s le kell számolni velük ! Lehetetlen tűrni, hogy nyugodtan élvezzék piszkos millióikat azok, akiknek telhetetlen kapzsisága miatt katonáink százezrei fagytak el, itthonmaradt népünknek milliói éheztek, ácsorogtak, pusztultak kegyetlenül, esztendőkön át. — Az a proskribáló sajtó necsak olyan emberek ellen folytasson harcot, akiknek egyedüli bűne, hogy nagy felelősségek mellett nagy fizetéseket is húznak, hanem forduljon azok ellen a gazok ellen, akik ma a szélsőséges pártok tagsági menlevelei mögül vezető szerepekre vágynak és állandóan uszítják a magyart — a magyar ellen. (K. Sz.)

Törvényes pénzpocsékolás van

ma Magyarországon. A különféle állampénztárak két kézzel szórják a papírpénzt. Olyan ennek a látszata, mintha vesztegetési összeg lenne: a száj betömés és az ökölbe erőszakolt kéz elernyesztése. \ katonák és munkások élvezik a dús papiresőt. És e mellé még a hatóságok figyelmeztető Írásokat kapnak: selyemkeztyüvel bánjanak az elégedetlen, mindent besöprő elemekkel. A hadisegélyt felveszik, valami címen rokkant segélyt kapnak és bezsebelik a leszerelési pótlékot is. A budai elöljáróságokon többször előfordul, hogy a különféle összegeket erőszakkal követelve, , kétszer-háromszor is felveszik. És az a szegény tisztviselő az életével játszik, ha nem tesz a követelésnek eleget.

AZ ANGOLOKKAL gyakran kerülünk különös történelmi viszonyba. Egyik legutóbbi krónikánk a skótok védszentjéről, a magyar származású szent Dávidról és anyjáról: magyarországi szent Margitról szóit, akiknek révén Nádasd vidékét évszázadokon át a britannok földiének nevezték. Most pedig a szabadságukért vérző és küzdő irrek őstörténetében találunk a magyarral közös vonásokra. Az ős magyarok szent köve a fulgurit volt, mely tudvalevőleg úgy keletkezik, hogy a villám becsap a homokba, megolvasztja és egy bunkószerü követ képez. Ezt eskö-nek nevezték az ősmagyarok s mithosunk szerint igy termékenyíti meg a meny a földet. Ha valaki szent fogadalmat tett, akkor az eskőre tette a kezét, azaz esküt tett. (Eskü.) Az irrek őstörténete is ösmeri ezt a szent követ, szintén eskő-nek ne-