Budai Napló, 1919 (17. évfolyam, 607-629. szám)

1919-01-05 / 607. szám

XI?- évi. Buda érdekeit a várospolitika, közgazdaság, tár­sadalom, művészet és sport terén szolgáló újság. Felelős szerkesztő: Hirdetés ára: Egy hasáb széles és egy centiméter magas terület egyszeri közlésénél 5 korona. Min­1919. 607, Előfizetése egy évre 24 kor. Egy szám: 50 fill. Szerkesztőség és kiadóhivatal: 1., Bors-utca 24. Telefon : 24—77. VÍRAÁG BÉLA. den további centiméter 3 korona. Nyilttér sora 10 K. iűElííűr 5. szám. Szöveg között 15 korona. A hirdetések dija a meg­rendeléskor előre fizetendő. Forradalmi szózat. „Oh népem, féktelen és könnyel­mű nép! Meddig fogsz aludni a mélység szilén ? Mikor fogod meg­érteni a rettenetes szerencsétlensé­get? Csak a gyáva ellenségnek, az ország volt kormányzóinak, kik oly ostobák és rövidlátók voltak, kö­szönheted, hogy igy véletlen ese- i lények folytán ketté tudtad tépni a bilincseidet, és a fegyver a ke­zedbe kerüli. Ti nem is tudjátok a függetlenséget értékelni; hiuság-tok hamis győzelmi mámorba ringat; és nem veszitek észre, hogy a régi rendszer emberei mint kötözik újra alattomban a hálót köröttetek. A helyett, hogy nagylelkűen a hazánaK’íáldoznátok magatokat; ab­ban versenyeztek, ki tudja jobban romlásba dönteni az * országot a fosztogatással. Oh század ! Oh erkölcsök ! A forradalmat megcsináltátok, és most a kávéházakban ültök és nagy terveket szőttök. De csak szóval és nem tettel. Csak ostromoljátok vakon az eget hálaorditástokkal a győzelemért, ami még nem is a tiétek. Már nincs itt a zsarnok, de még mindig rabjai vagytok a zsarnokságnak. Nincs ugyan kenyér, de még nincs egység sem, és a boldogságtól oly messze vagytok mint valaha. Mihez tapsoltok?! Az ország görcsökben vonaglik, az ellenség földjeinket «tapossa. Ti a legborzasztóbb szeren­csétlenségben vergődtök, a mű­helyek üresek, a gyárak elha­gyatva, a kereskedelem stagnál, a pénzügy tönkretéve, a katona­csapatok felbomolva, szétszórva, ti az anarchiában éltek. Hiába könyörült meg az ég rajtatok, hiába nyitotta meg a ter­mékenység kapuját, a szükség­ből az ínségbe jutottatok, küszö­bön a zord téli idő, mely még fokozni fogja a nyomorúságot. Oh dolgozzunk közösen; ne pa­naszkodjunk, ne legyünk egymás ellenségei; ne vessük magunkat újra egy pusztító polgárháborúba. Föl népem! Ha összetörtétek a bilincseket, ne hagyjátok magatokat újra bilincsekbe verni! Legyetek méltók a szabadságra. Marat. A rettenetes Marat, a francia forradalmár irta a fent idézett szózatot, meiy oly szörnyen ráillik a inai viszonyainkra, a francia nemzethez 1792-ben, tehát 126 év­vel ezelőtt, közvetlenül Corday Sarolta által történt megöletése előtt. Ez a ször­nyeteg, aki ezreket juttatott a yérpadra, bálványa volt a tömegnek. Orvosnak ké­szült és Artois herceg lovászainak volt az orvosa. A forradalom kitörésekor véres szájú demagógnak csapott föl, de ő maga kerülte a veszélyt és gyakran hetekig a pincében élt elbújva. A convent is utálta, de a munkakerülők, az embervérre szom­jas csőcselék istenítette. Rehéz lesz választani, és lesz-e,'" aki büszkén vállalja a jelöltséget? Amikor a munkakerülők, a dolog- talanok, a henyék és léhák nagy serege pusztulni hagyja ezrével a megrakott vasúti teherkocsikon a drága élelmet, — a földéhes paraszt veszni hagyja a földben a megbe­csülhetetlen termést és azt lesi, hogy mikor jut neki az Ígért koncz a szomszéd birtokból, — a polgárok nagy része napokon át kártyázik a kávéházakban, — a hirtelenül va­gyonhoz jutőttak megtöltik Pest minden mulatóhelyét az utolsó le- bujig; — kérdés, akarja-e majd valaki képviselni ezeket a munka­kerülő henyéket ? Körülöttünk a gonoszság tobzó­dik s a jóság mintha ott veszett volna a csatatereken, — ami jót cselekszünk, azt ijedtünkben tesz- szük, mert félünk az utcától, a meg­torló igazságtól, de a szivek sivárak és könyörületessé^ nélkijl valók. A gonoszokat ki akarja képviselni? A tudatlanok, a képeiscg nélkül valók rettenetes mohósággal igye­keznek, törtetnek minden legkisebb hatalmi pozíció után, és rátermett­ség nélkül akarnak vezetni ben­nünket. A tudatlanok, a stréberek képét ki viseli szívesen ? Az egész vonalon a leggyalázato­sabb becstelenság tobzódik. Izgató^ jelszavak fölvetésével vezető sze-T repre tőrekesznek a társadalomban! azok, akiknek becstelen gazsága miatt jó katonáink százezrei pusz­tultak el hóban-fagyban, mert papi­rosból volt a bakkancsuk, rongy a ruhájuk, fürészpor a kenyerük, rot­hadó a Tusuk. Akiktől itthon nem jutottunk mi sem ruhához, sem étel­hez. Itt mindenki a másikon keres jogtalan hasznot és kicsiben-nagyban ez az alávaló gazság az irányadó. Az uzsorások, árdrágítók, csalók, becstelenek, léhák, tudatlanok, szív­telenek képviseletét kinek merjük majd fölajánlani ? Becseynek, Ripká- nak, Lendlnek, Perczelnek? — akik a budai részen eddig is vezérei voltak a polgárságnak és a köz­munkából kivették a maguk részét becsülettel, szorgalommal, tudással, jósággal. Csak úgy léphet a polgárság arra az útra, mely ezekhez a nevekhez vezet, — ha megtisztul, ha szent fogadalmat tesz, hogy ezentúl nem enged mást hozzá szólni az ország nagy kérdéseihez, mint akik arra hivatottak kipróbált képességeik, puritán becsületük révén, — és maga a polgárság is becsületes munkához lát. körömszakadtáig és megköveteli ugyanezt mindenkitől, aki itt Budán élni akar. Ha saját vére áldozásával is megteremti a közrendet, a vagyonbiztonságot, megvédi a tulajdon szentségét és megvédi minden martadétól a leg­szentebb közös tulajdonunkat í — a hazát! Merje a polgár kimondani, hogy polgár és merje piegcselekedni ma is azt, amit évszázadokon át megtett a nemzetért és az országért. Akkor mehetünk majd választani! Szomorú magyarok! Mikor vesszük észre, hogy évezredes utunk, mit a magyarok Istene jelölt meg számunkra: zsákutcába tévedt. Vi­gyázzunk magyarok! Egy mentsé­günk van csak, sajnos erre nem gondol senki: — a téves útról vissza kell térni. Őrült ideologok, idegen érzésű magyarok oltották be a köztudatba, hogy mi a nyu- lut iGztmk. szegyen volt, megbélyegző, ha a magyarról azt mondták, hogy ázsiai nép. És inig a derék, a hálás, a müveit nyuga­tot megvédtük egy évezreden át, s most leköp bennünket ez a müveit nyugat. És vegyük köszönettel ezt ;az-*Uimtatást, mert a mi jövőnk, ^követségünk nem Európa, ^hánérti Ázsia. rothad, kimerül, szene, vasa nincs. Ázsia medencéjében évezredekig elégséges nyers anyag vár a feldolgozásra. Ez a jövő ze­néje, ez a mi becsületes, diadalmas életünk egyedüli útja. Vissza Ázsiá­hoz! Nem úgy értem, hogy hagy­juk itt drága hazánkat martalékul, hanem úgy, hogy keressük szövet­ségeseinket fajtestvéreinknél a tu­ráni népeknél. És jó lesz sietni! Mert Ázsia készül. És jólehet, mig a művelt nyugat a koncon, a mi húsúnkon osztozkodik: lecsap reá az ázsiai nép, mely véletlenül a mi rokonunk is. Vigyázzunk, hogy ide­jében értésükre adjuk ázsiai test­véreinknek, hogy mi nem fogjuk többé védeni a művelt nyugatot, mi az ázsiai népek nyugati őrszemei vagyunk. Fábián Gáspár. Falusi borbély még sohasem tette és egyszerű üzleti érzéke nem is engedte, hogy megtegye azt, amit a mi fiatalos hevülatü pénz­ügyminiszterünk csinál. Sohsem látott adókkal ő is megakarja bo­rotválni az országot, úgy hogy vért fog izzadni, főleg azokat, akik a háborús vagyonosodás szakállát növeszt/k. Csakhogy van a borot- válásnak régen jól bevált módja. A szakáit először lenyirják. Az nem fáj. Azután a megmaradt tövét lá­gyan, ügyesen beszappanozzák és élesre fent borotvával simán iebo- rotválják. Ám de Szende bor­bély kiált a műhely ajtajába és azt kiabálja, hogy ő nem nyír, nem szappanoz, nem borotvál, hanem marékszámra tépi ki a szakáit. És ne is csodálkozzék, hogy az em­berek kerülni kezdik az ő borbélv- műhelyét. Még a saját pártja is megelégelte már ezt a dilletantiz- must a kormányzásban. Elég volt belőle. Érdekes, hogy Pesten most ala­kult meg a Szabad polgári párt, mely Budán évtizedes ha'rcokat ví­vott, mint községi párt. Az Erzsé­betvárosi Kör számára dolgozta ki e párt pvogrdiurnyái Katona Béla, a jeles közgazdasági iró. Alapvető követelése e programmnak, hogy a jogrend általánosságban az egyéni önrendelkezésen nyugodjék és az állami beavatkozás csupán a külön­böző foglalkozásbeliek életcéljainak előmozdítására és életviszonyaik megkönnyítésének kzabályozására korlátoztassék. A polgárság ehhez képest köve­teli, hogy az ország minden lakosa munkaképességéhez, szorgalmához és tehetségéhez képes szabadon dolgozhassák és érvényesülhessen. Követeli, hogy saját tisztes munká­jának és takarékosságának anyagi vagy erkölcsi eredményeit az egye­temes fejlődés érdekeinek sérelme nélkül mindenki szabadon felhasz­nálhassa és élvezhesse. Kifejti továbbá, hogy a polgár­ság nem fogadja el azt a szociál­demokrata követelést, hogy minden magánvagyon az államé legyen, mert a jogos önérdek megszűné­sével kiveszne a haladás vágya és elsorvadna a kultúra. A polgárság nem fogadja el a radikális párt azon alapvető köve­telését sem, hogy az állam részére vétessék el a munkanélküli jövede­lemnek mondott tőkeszaporulat, mert ez kisebb embereknél lehet megtakarított tőkéjük kamata, na­gyobbaknál pedig fejlődő vállalatuk növekedő forgótőkéje, vagy üzemi zavarok, veszteségek, elemi csapá­sok kárának és kockázatának fede­zete, melynek elvétele az exiszten- ciák egész sorát ingathatná meg, vagy tehetné tönkre. Az érdekes uj programm a pol­gári társadalomban erős viszhan- got keltett.

Next

/
Thumbnails
Contents