Budai Napló, 1918 (15. évfolyam, 571-606. szám)
1918-05-11 / 575. szám
Budai XV. évi. 575. szám. Buda érdekeit a várospolitika, közgazdaság, társadalom, művészet és sport terén szolgáló újság. Előfizetése egy évre 24 korona. Egy szám: 50 fillér. Szerkesztőség és kiadóhivatal: I., Borsutca 24. szám. Felelős szerkesztő: J. VJRAÁG BÉLA. Hirdetés ára: Egy hasáb széles és egy centiméter magas terület egyszeri közlésénél 5 korona. Minden további centiméter 3 korona. Nyilttér sora 10 K. Szöveg között 5 korona. A hirdetések dija a meg- réndeléskor előre fizetendő. 1958. mdps 11. a kirdlg nsondfű. Amiről a nagy politikai kavarodásban csak félve, vagy mellékesen esett néha szó, a gondolat, amely egynémely vezérpolitikusunk prog- rammjából csak bátortalanul és ha- laványan csillan ki: azt királyi szó avatta vezérlő politikai irányzattá és királyi gesztus állította a legelső politikai kérdések homlokterébe. Abból a levélből, amelyet a király legutolsó megbízása alkalmából Wekerle Sándor miniszterelnökhöz intézett, egy minálunk teljesen elhanyagolt, uj politikai éra köszönt felénk, — a gazdaságpolitikai korszak. Nincs ennek az országnak még egy közülete, amelynek az elhangzott királyi szó megszivlelésére pa- rancsolóbb szüksége lenne, mint Budapest székesfővárosnak. Fél mil- íiárdot meghaladó és csak kisebb részben jövedelmező beruházásokba invesztált adósságok; nehéz és drága közigazgatási szervezet; a községi élet természetéből folyó, de azokon túl az államtól átvállalt nagy igazgatási költségek - de :.g ''áros természetes fejlődésével járó szükségszerű folytatólagos beruházások, a háború által előidézett nagyarányú szociális, katonai és igazgatási, előreláthatólag 100 millióra értékelhető újabb tehertételek és mind oly tényezők, amelyek a legkomolyabb megfontolásokat is, legfelelősségteljesebb elhatározásokat kell, hogy váltsák ki székesfővárosunk vezetőiből. Pótadó-emeléssel, közlekedési és világítási adóval, vizdij-emeléssel, fogyasztási adóterhek növelésével és egyéb hasonló antiszociális, tisztára az egyénre, de nem az egyén teherviselő képességére alapozott közterhekkel operálni kétségtelenül kényelmes és a teherviselő közönség tü- relmességének határáig eredményes is lehet. De rendszert csinálni az ilyenféle teherfelosztó módszerekből nem szabad. Nemcsak azért, mert az ily kapkodó, progresszivitás nélküli teherkivetés a demokráíikus fejlődés kerékkötője; nemcsak azért, mert az ily községi adópolitika a tömegek forrongó elégedetlenségének állandó hathatós gyujtóanyaga; — hanem azért is, mert a községi és állami életműködés nagy anyagcseréjében az agyonterhelt tömeg a reá nehezedő terheket amúgy is áthárítani, — sőt felfokozott igényekkel áthárítani — törekszik. Nagy közterhek, a dolgozó tömegekre nehezedő teherviselés, a termelés és a közszükségleti cikkek drágulása, a fizetések és munkabérek ezzel összefüggő emelkedése, pénzünk belső értéktelenedése, — egy-egy összefüggő lánczszeme a teheráthari- tás nagy körfolyásának. — És a cirkulusviciosusnak ebben a forrongó katlanjában, a melyet az elégedetlenség és nyugtalanság tüze forral, párákká foszlanak szét azok a nagy értékek, amelyek épen városaink és az ország elgyengült szervezetét lennének hivatva megerősíteni. — Mi hát a tennivaló? A közhatóságoknak a jövedelmek egészen uj forrásait kell megnyitnia. Községi adórendszerünk olyan, hogy súlyával főleg az alkotó munkára és eredményeire nehezedik. Hozadéki adórendszerünk például alig érinti az üres, parlagon álló, kihasználatlan telek birtokosát; de az adók özöne zudul reá, mihelyt telkére házat épit, tehát magának és másnak hasznosat alkot. Nem mondom, hogy most már töröljük el a házadót és annak járulékait; de állítom, hogy ily irányú túlzások lefékezik az alkotó tevékenységet. Közhatóságainknak e helyett teljes energiával kell ráfeküdniük a termelő munka előmozdítására, szervezésére, sőt egyenesen bele kell kapcsolódniok a termelésbe, hogy legyen mit megadóztatniok, és legyen jogcímük a termelés eredményeiből tisztes részt igényelniük. Céltudatos községi telekpolitika, kiegészítve annak nélkülözhetetlen cSZlvÖi-Cl'v el . a. iCGZückCClédi és széleskörű kisajátítási jog megszerzésével; — nagyarányú városfejlesztő politika, modern, sürgősen kidolgozott szabályozási tervek és koncepciózus helyi és országos közlekedési programm keretében; — Duna — kikötőink egységes és gyors megépítése, a viziforgalom összes előnyeinek kihasználásával; — állandó kiállítás létesitése, a Kelet és Nyugat között lebonyolítandó áruforgalom céljait előmozdító kereskedelmi szervezettel, aukciókkal; — erőteljes iparfejlesztés; — a meglevő kommunális üzemek, sőt az egész közigazgatás minél jövedelmezőbbé, illetőleg olcsóbbá tétele Taylor gazdasági elveinek bekapcsolásával. — Ezekből és egyéb, polgármesterünk székfoglalójában kifejtett elvekből bontakozik ki a kép, a milyennek jövő Budapestet látni szeretnők. — Adjon ezeknek a nagy értékeket Ígérő alkotásoknak erőt és lendületet és vegye ki egyúttal részét a termelőt megillető mértékben az eredményekből is a székesfőváros törvényhatósága. Legyen az uj korszak, a mely uj polgármesterünk székfoglalójával reánk köszönt, a produktiv eredményeket termelő és a közönség javára megér\e\ö gazdaságpolitika korszaka. Hiszem, hogy igy lesz; hisz a király mondta! Becsey Antal. MEK FEHÉRNEMŰT KEZESSÉG MEN- LETT AJÁNL PREISflCH 3ÓZSE7 FEST, I. HER., HRI5ZTIN3-TER 3, X -.«a J&Xíá&t máj. 10. A választási kampány most indul meg a fővárosnál és máris az igazságtalanságok, lelkiismeretlen háttérbe szorítások áradata zúdul a fővárosi egyéb zavarosok mellé. Hecht Ernő főv. biz. tag tette már szóvá aztX a lehetetlen rendszert, hogy a fővárosi tanács teljesen önkényesen, a befolyásolás szuggerálásával, az érdemek és a fővárosnál eltöltött hosszú évek kisemmizésével jelöl. S most hat helyről kapjuk a panaszt, melyeknek elöljáró szavában hangsúlyozzák, hogy „éppen a Budai Napló önzetlen hasábjait óhajtják igénybe venni, mert a legtöbb újság lekenyerezetíje, vagy kihasználója a jelenlegi fővárosi rendszernek.“ S mi, ahogy a múlt alkalommal annyiszor, amikor igazságos ügyet kellett védeni — most is szívesen állunk rendelkezésre. A protekciós rendszer ma éli diadalkorát. Nevek, családok, jóbarátkozások után jön meg a rang. S aki ezekkel nem rendelkezik, de becsületes munkával tölti be hivatalát, kénytelen 400 és egynéhány bizottsági tagot végig kilincselni, sok megaláztatást eltűrni, hogy még akkor se legyen biztos jogos igénye. A fogalmazók ezért most hónapok óta nem dolgozhatnak, a restancia egyre nő. Vacsorákra kénytelenek járni, klubokba beiratkozni, ott költeni, együtt tartani a kerület vezéreivel, hogy talán megválasszák tanácsjegyzőnek. Egy fogalmazó — 21 éve van a főváros szolgálatában — 5000 koronát költött már erre, a munkáját lelkiismeretesen végzi, fegyelmije sohasem volt, tisz- teséges ember és mégis megtörténhet, hogy nem választják be s akkor egész biztos, hogy öngyilkossá lesz. Az elmúlt, régi rendszer megtette azt, hogy olyan embereket hozott a fővároshoz, akiknek nem volt munkakörük s nem is akartak jönni pl. egy bankigazgatót is, de azzal az Ígérettel, hogy, beválasztatják őket, mégis idecsábitották, természetesen a régi fővárosiak rovására. így került a különben talán tehetséges Lamotte Rezső az összes fogalmazók elé azzal, hogy polgár- mesteri titkár lett belőle s igy történhetett meg, hogy az 50 éves Sebő háttérbe szorul a 29 éves miatt. A nepotizmus legrútabb s legerősebb foka dühöng most a városnál. Vannak segédfogalmazók 40 éves öreg fejjel s van, akinek nyolc szolgálati éve után 2200 korona a fizetése s bár a jelölési listán elől van, mégis megtörténhet, hogy a rangsorban leghátul álló, jó csengésű városházi nevekkel rendelkezők jutnak majd be a II. oszt. fogalmazói állásba. Van olyan fogalmazó, aki a közönséggel kedves; kellemesen, simán intézi el ügyeit és ezért nagyon szeretik is — arra ráfogják, hogy nem lehet jó hivatalnok, mert bohém s a kerületijklikkfőnök alkudozni kezd vele, hogy jelöljék-e, vagy sem, annak dacára, hogy szolgálati éveinek száma,'rokonszenves modora, tudása megkívánja legalább a jelölést. Az elkeseredés valóságos ciklonja rázza most végig a választás előtt állókat. Bizonyára még tragikusabb esetek is vannak, mint amiket megirtunk, de félő, hogyha ezek nem beszélnek, akkor inkább tenni fognak, a csúnya meglepetések és csalódások idején. Szükségesnek tartjuk a május második felében választás alá kerülő érdemes, budai pályázókat felemlíteni: Wanke- Sándor, aki 1897. óta van a főváros szolgálatában, Holtz- spach Nándor, Szendy Károly, Mattya- sovszky Jenő, Hegedűs Géza, Sebő Gusztáv, Gergelyi Ernő. Az iskolakerülés a háború idején valami szükségszerű jogosultságot nyert. A serdültebb gyerekeknek keresniük kell, mert nagy a drágaság. Van köztük so^, aki csak csíbész- kedik. Az elöljáróságoknak kellene ebben az igazgatók jelentése alapján eljárni, de az esetek száma annyira felszaporodott, hogy például az ismétlő iskolákban 100-150 mulasztó is van, — amit az Elöljáróság már képtelen ellenőrizni. Ezt látják az igazgatók és már jelentést sem tesznek. De a csekély pénzbírságok nem is használnak. A bajon pedig okvetlenül segíteni kell, mert a gyermekek ilyen züllése rettenetesen megboszulja magát a közeljövőben. Ezért sürgette Becsey Antal az iskolaügyi előadók intézményének gyors felállítását. Minden elöljárósághoz osszanak be iskolaigazgatói hatáskörrel biró pedagógust, aki az igazgatók jelentései alapján közvetlenül eljár és minden mulasztásnak a végére jár. Nagy érdeke a fővárosnak, hogy kötelességtudó szorgalmas polgárokat neveljen és nem dologkerülő csavargókat. Az ördög nagy sarcot vetett a fővárosra, a mikor megásta a maga árkát, a melynek második szakaszát most boltoztatta be a város. Az ördögárok első része a Dunától a Városmajorig terjed, melyet szintén nagy költséggel építették meg annak idején. A második része a Csaba- utcától a Julia-utcáig húzódik végig a Városmajoron. Egész boltozására első ízben 300.000 koronát, utóbb 270.000 és végül még 300.000 koronát kellett megszavaztatni a közt gyűléssel. Csaknem egy milliót vitt eí az Ördög — árok. Ezzel együtt
