Budai Napló, 1918 (15. évfolyam, 571-606. szám)

1918-12-01 / 602. szám

2 BUDAI NAPLÓ 2 gyünk ott mindannyian ! Ha mind­nyájan mindenütt ott lennénk, meg- állana minden munka. Ki dolgozzon és mikor? Illetéktelen emberek beszélnek a köz nevében s mert az uj rend élén is uj nevek szerepelnek, amiket még nem tanult meg a közönség, — nagy a zavar az illetékesség felől. Ebben valami rendet kellene tartani. E kell különiteni a plakát­szabadság idején a hivatalos pla­kátokat, — a forradalmi törtetők, a zavarban halászni, mások tájéko­zatlanságából kapaszkodni akarók plakátjaitól. Plakáttal nem lehet megvédeni a magán vagyont. És irtani kellene a hazugságokat, le­hetetlenné tenni a hamis tanok ter­jesztését, a fölösleges csődületek előidézését. Ezen az utcasarkon „ma“ elnökválasztásra hiv minden­kit egy ismeretlen szovjet, — a má­sikon iparosokat nógat tömörülésre, — mig a harmadikon háziasszo­nyokat hiv szervezkedésre valami álbizottság. Egyik sem történt meg. Hiába voltunk ott „mindannyian!“ Ezek apró bolonditások, de vannak nemzetrontó, országbomlasztó pla­kátok, melyek kiragasztóit egyene­sen hazaárulással kellene megvá­dolni. Van aki a hadsereg ellen izgat azzal, hogy a köztársaság anyái kétszer adnak életet a fiaik­nak, mert a köztársaság nem ismeri a háborút. Az emberek tudatlansá­gával visszaélő arculcsapása az igazságnak. Hát a francia köztár­saság! hát az Egyesült Államok 31 köztársasága! Ezek voltak a legerősebb hadviselő felek. Hát a világhódító Róma! Államhatalom, nemzet, — még svájci alapon sem — lehet hadsereg nélkül. Nekünk nem támadó, csak honvédő hadse­reg kell, nehogy az ország terüle­tén tobzódjék a rác, a móc, a cseh zsebrákok zsoldos népe. Az ilyen plakát megbontja a nemzeti fegyel­met, a rendet, a melynek egyik fontos tényezője a hadsereg. Hív­hatják azt miliciának, népőrségnek, nemzetőrnek, honv^nek, — az mindegy. Mások kezére adott báb az ország, hatalom nélkül. Hadügy­miniszter katonaság nélkül, olyan, mint az igazságügyiminiszter igaz­ság és bírák nélkül, — kultusz- miniszter tanítók nélkül. Plakátok­kal nem lehet hazát védeni. Ha már egy meggondolatlan szóval szétkergettük a fegyelmezett, harc­edzett magyar hadsereget, — ha­zug plakátokkal ne tegyük lehetet­lenné az uj magyar hadsereg meg­teremtését. A Kossuth által követelt kétszázezer katonára okvetlenül szükségünk van és akkor Magyai- országot a pokol kapui sem döntik meg. Plakátok pedig nem kellenek! Hit és vallás nélkül csak erő­szak tudja fenntartani a rendet. De hogy ápolhassuk a hitet, ha nincs kellő számban templom, ha egy nagy városrész teljesen templom nélkül áll. Nem elég a közönség szórakoztatásáról, anyagi helyzeté­nek rendezéséről gondoskodni — nem szabad megfeledkezni a lélek mélyén meglevő vallásos érzésről, vallásos szükségletekről sem. Ezek az alapvető gondolatok hozták össze Kelenföld-Lágymányoson azt a néhány embert, aki nem röstelli katkolikus voltát, október 27-én szü- kebb értekezletre és azóta roha­mosan haladtak az események. A katholikás autonómiára nagy fel­adatok várnak különösen ott, ahol most kell kiépíteni az egész hit­községet. Kelenföldön közel 15.000 katholikus lakik. Templomuk nin­csen. Noha a főváros a kelenföldi helyi lelkészség felállításával vala­mennyire segített a helyzeten, de a templomhiányt ezzel nem tudta jóvá tenni. Ha nem tudunk templomot építeni, legalább is egy nagy ká­polnát kell emelnünk. A kérdést úgy kell megoldani, hogy ez akció- Á val a nagy lakásmizérián is segítve legyen. Az első dolog, hogy a ka- tholikusok megmozduljanak. Sze- retnők tudni, hogy hányán vagyunk, kik vagyunk! Aki szivén viseli a kelenföldi - lágymányosi templom ügyének mielőtti diadalra juttasását, az a mozgalomhoz való csatlako­zását jelentse be a kelenföldi helyi lelkésznek: Farkas Alberik, I. Fehér­vári ut 17. — Az autonómia kér­dését aktuálissá tette az, hogy a király kegyúri jogainak megszűné­sével a városi kegyuraságok is el­vesztik létjogosultságukat — s a hogy más oldalról értesülünk — Kelenföld katholikus vezéremberei körében az a felfogás, hogy az uj demokratikus világrend szükségessé teszi az egyházközségnek uj meg­alapozását. ügy tudjuk, hogy Buda többi kerületeiben is folynak hasonló előkészületek. ____ A várospolitika téren is gyöke­res tisztítást végez a forradalom vi­hara. Meg kell alkotni a városi politika programmját és gondoskodni kell arról, hogy olyan emberek (férfiak és nők) irányítsák a város vezetését, akik a programmcélok keresztülvitelét óhajtják és akarják. A Vázsonyi-féle nagy demokrata pártban egyesült városi politikusok nagyrésze ugyanis nem akarta a megvalósítását, másik nagy része pedig nem akart semmit, csak a hatalmat. Az ilyen emberek pártja azután rendesen panamába fullad. Ez történt Budapest egyetlen városi politikai pártjával, azért kellett annak feloszlania. Véleményem szerint tehát első­sorban a tárgyi alapot kellene meg­teremteni és azután a személyi kér­désekhez látni. A programm a fontos és ehhez kell idomulnia és alkalmaz­kodnia az embereknek, nem pedig kiválasztani ismeretlen célok érde­kében az embereket és azután az ő termetőkhöz szabni a programm- célokat. Ami most napok óta törté­nik a főváros kerületeiben, azt he­lyeselni nem tudom. Minden kerü­letnek meg van már most a párt­elnöke, pártvezetősége, de nincs még megalkotva a programm, melynek megvalósítását a pártvezetőségek vállalni kötelesek. A szociáldemokrata párt e tekintetben is előnyben van a polgári pártokkal szemben. Az ő programmja is csupán általános­ságban foglal magában fővárosi politikát, de ezen általános prog­ramúiból kialakulhat annak a fővárost érintő speciális része. Ezzel szemben például a Károlyi pártban fővárosi érdekű programmpontok nincsenek, a radikális pártéból pedig előbb ki kellene ezeket hámozni és konkré- tizálva megállapítani. Készüljön el Mind nagyobb arányokat ölt a . pártok szervezkedése Budán. Leg- I erősebben halad a Károlyi-pártok | kialakulása. E pártok élén min­denütt a közélet ismert komoly férfiait látjuk, akiket nem az egyéni érvényesülés vágya vezet, hanem a \ nemzet megmentésének súlyos, ha­zafias gondja. Erősen szervezkedik a radikális párt mint polgári párt, felölelvén azokat a társadalmi osztályokat, melyeket a szociál-demokrata párt csak fenvtartással fogadna magába, de szociális érzésük a radikális re­formok felé hajt. Itt sok az uj név, s mert kevésbbé ismertek, szükség volna az országos radikális párt hivatalos nyilatkozatára minden elő­térbe kerülő jelölt felől. A szociál-demokrata párt az ő nagy szervezettségével és fegyel­mezett gárdájával eddig az összes budai kerületekben megmozdult, de pártalakulásokról kevés hir ke­rül forgalomba. * A Vár és Krisztinaváros terüle­tére eső 1. választó kerület függet­lenségi és 48-as pártja, mely Ap- ponyi vezérlete alatt állott e hó 24-én értekezletre hívta 21-es in­téző bizottságát, hogy a változott politikai viszonyok között állást foglaljon. Az értekezleten kialakult az a vélemény, hogy az itt élő pol­gárság évtizedek óta a 48-as zászló alá sorakozott, amikor ez még üldözendő bűn volt s igy ma, a volt Szebeny-párt nem találhat más helyet, mint amit a természetes sor­rend számára kijelöl és egyhangú­lag kimondotta, hogy szivvel-lélek- kel csatlakozik a Károlyi-párthoz. Hiba is volna ezt a szervezetet meg­bontani és lazitani. Többen azt a felfogásukat fejezték ki, hogy a ra­dikális pártnak sem lehet célja ezt megbolygatni, mert a két párt között oly mélyreható külömbség nincs és igy nem kívánatos, hogy a két versengő fél között a harmadik győzőn, mely távolabb áll mind a kettőtől. Elhatározták, hogv a legsürgő­sebben indítják meg a szervezést és megválasztották azt a 10 tagú bizottságot, mely a függetlenségi és 48-as párt kerületközi választmá­nyában az I. választó kerületet kép­viseli. Tagjai a következők: Hoszú tehát a programm elébb. Azután tessék sorakozni a kibontott zászló alá. A sorakozástól azonban ne űzze­nek el senkit. Mindenkinek joga van az uj városi politika katonái közzé állani. Mindenki tudja, hogy a mar- sallbotot a borjúban kell egy ideig viselni, onnan csak idővel, kellő kipróbálás után kerülhet a harcos kezébe. Értjük jól, hogy a Salamon szigetekre nem azért mennek a missionáriusok, hogy az emberevő vadakból püspököket csináljanak, de rossz szolgálatot tesz hitének az a missionárius, aki azzal az indoko­lással tagadja meg a keresztségbe való felvételt, hogy az illető valaha a Salamon-szigeteken fehér ember húsát ette. Dr. Or óva Zsigmond István, Kedvessy Ede, Lász Károly, Lekky István, dr. Löwengard János, Máthé István, Pakányi Ferenc, dr. Papp Vilmos, dr. Ripka Ferenc, dr. Uhlmann Lajos. A 21-es bizottság terve hogy női tagokkal egészíti ki a végrehajtó bizottságot és már eddig is többe­ket kértek föl részvételre. * Alantjáró kortesfogás a gyanú­sítás, melyre most bő alkalmat nyújt a nagy rendszerváltozás. Gyanús mindenki, aki él és a múlt­ban is élni mert. Nem mindenki­ben vannak forradalmi hajlandósá­gok és a legtöbb ember a meg­lévő társadalmi keretekben igyek­szik elhelyezkedni — ma és holnap ezt ne vegye tőle senki zokon. Ér­dekelt minket egy lappangó vád, mely suttogva adja tovább a hirt, hogy dr. Ripka Ferenc tulajdon­képen — munkapárti. Mintegy 20 évig visszamenőleg a választási jegyzőkönyvekből meggyőződtünk, hogy Ripka minden választásnál az ellenzéki jelöltre szavazott, még mint vizivárosi lakos is, amikor Darányi ellen szavazott. Krisztina­városi szereplése közismert. Sze- beny Antal hive volt és mindig a függetlenségi jelöltre adta szava­zatát. Ez a száraz tényállás. * A kelenföld-lágyrm'nyosi Károlyi­párt előkészítő bizottsága e hó 24-én tartott ülésén megválasztot­ták az előkészítő bizottság tiszti­karát és megbeszélték a szervező- munka részleteit. E hó 27-én foly­tatták a tanácskozást és abban állapodtak meg, hogy december hó 8-án nagygyűlésre hívják össze a kerület polgárságát, valószínűleg a műegyetem kémiai épületébe. A helyet és órát plakátokon hozza a bizottság a közönség tudomására. A Kelenföld-lágyinányosi Károlyi- párt irodája megnyílt I. Budafoki- ut 14. szám alatt, ahoi d. u. 4—7 óráig van hivatalos óra. Telefon : József 86—47. * A Il-ik kerületben a független­ségi pártkörben erősen megélén­kült az élet. A Károlyi-párt most toborozza tagjait szép eredmény­nyel, eddig számos kézmüiparos. kereskedő és nagyon sok tiszt­viselő csatlakozott a párthoz. Meg­Pdrtmozgalmak. Alakulások. — Jelölések. \

Next

/
Thumbnails
Contents