Budai Napló, 1918 (15. évfolyam, 571-606. szám)
1918-10-27 / 598. szám
/ XI?. övi. 598. szám. Buda érdekeit a várospolitika, közgazdaság, társadalom, művészet és sport terén szolgáló újság. Előfizetése egy évre 24 kor. Egy szám: 50 fiii. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Bors-utca 24. Telefon: 24—77. J Felelős szerkesztő: . VIRAÁG BÉi!a. Hirdetés ára: Egy hasáb széles és egy centiméter magas terület egyszeri közlésénél 5 korona. Minden további centiméter 3 korona. Nyilttér sora 10 K. Szöveg között 5 korona. A hirdetések dija a megrendeléskor előre fizetendő. 1918. október 27. Hidegvér és nyugalom most a fődolog. Mert nem eszik a levest olyan forrón, ahogy tálalják és az ántánt fái sem nőhetnek^az égig. Sok nem a nagy dolgokon fog múlni s a sima egyezkedés egyik legnagyobb akadálya egy — asszonyhajszál. Nagy bajunk, hogy Wilson sógora Maszaryknak, de ezen az asszonyi szálon sem múlhat a magyarság történeti szerepe es hivatása ! Petár ante portás ! Csakhogy Petár nem Hannibal s a szerb hadsereg is épen olyan nyomorúságos helyzetben van mint a többi. A szerbekkel megegyezünk, ha majd szemben állunk a Dunánál. Lesz azoknak elég bajuk a bolgárokkal, görögökkel, albánokkal és saját testvéreikkel Boszniában és Montenegróban. A horvátokkal sem fognak olyan simán kiegyezni, mert azoknak épen olyan jussuk van a délszlávok vezetésére, mint a szerbeknek. Az oláhokkal is megegyezünk, mert az ő okoskodásukat egyszerűen meg lehet fordítani. Ők azt mondják, hogy messzemenő megyei autonómiát adnak a magyaroknak és szászoknak Erdélyben. Fordítva is jó lesz. Mi a többségben levő magyarok és németek, adunk az oláhoknak messzemenő megyei autonómiát és tizévenkint revidiáljuk, hogy megvan-e még az oláh többség. A horvátok teljesen külön állami életet éltek eddig is, élnek ezentúl is. A Szerémséget adják vissza és kárpótolják magukat Dalmáciában. Ám Fiume és a hozzávezető ut, marad a mienk. Északon a Kárpátok oly erős markáns határt vonnak, hogy azon megtörik a cseh és az ukrán törekvés. De kapnak a tótok is messzemenő megyei autonómiát. Ausztriával már készek vagyunk és talán csak épen Wien és környéke az, ami mint uj megye Magyarországhoz csatoltatnék, ha igaz a bécsiek hires császár-hűsége .és Károly király óhajtja megtartani ősi burgját. Lesz egy osztrák vármegyénk. És ha Ausztria eddig ami rovásunkra alkudott a csehekkel, majd alkuszunk ezentúl mi az ő bőrére. Csak itthon legyen rend. Ne döntsük föl az egyik osztály uralmán épült parlamentet, hogy egy másik osztály uralma alá kerüljön a nemzet. Legyen itt egyenlőség, testvériség és szabadság! A haza veszélyben van, de elveszve még nincs. Petár ante portás! Csakhogy most a kapun belől van Botond, s nehéz lesz ezt a magyar kaput ledönteni. Csak nem kell megijedni! Jl-------»“Budit, okt. 26. Sz omorú tény, hogy úgy Buda, mint Pest közéletét személyes kérdések, alantas érdekek nyűgözik le. Nem a nagyszabású, nemzetfentartó, városfejlesztő koncepciók irányítják a köztevékenységet, hanem az éhes magánérdekek. Nem a szükséglet teremti a vállalkozást, hanem a vállalkozók Írják elő a szükségleteket. Nem a Lánchíd szorult tatarozásra, mert bírta volna még évtizedekig, hanem a vállalkozók kopott zsebe parázs bélésre várt. És ebben a tülekedésben megállt Budapest fejlődése. Törpék húzták föl elődeik nagy csizmáit s nem tudnak bennük járni. Nem az ember viszi a csizmát, hanem a csizma viszi az embert. Amit a Barosok és Wekerlék nagy arányokban megalapoztak, az játékszerré lett az utódok kezén. Nyújtózkodó nagy falu volt Budapest, amikor Baross megteremtette a zónát és tizenegy express-vonat keresztező pontjává tette, Wekerle pedig utakat vágott benne és hidakat emelt. Ez tette naggyá a várost. Baross azóta megfordult a sírjában és Wekerle hiába sir nagy terveinek romjain. Egyetlen szerencsénk, hogy hazafias, képzett tanácsa van a városnak, ott alkot, ahol lehet és küzd a kicsinyes közönnyel, az érvényesülésre törekvő magánérdekkel. Iskolákat, kórházakat épit, és küzd a háború által felhalmozódott teendők tömegével. Néhány lelkesen naiv városatyán kívül senki sem siet a segítségükre, sőt vannak, akik kárörömmel nézik a tanács vetődését, küzködését a pestissel, az árdrágítókkal, spekulánsokkal és a fegyelmezetlen, türelmetlen közönséggel. Pedig most kell minden oldalon a hidegvér, a nyugalom, mert most jön a nehéz idő, a várva-várt béke első éveiben. Színháza a fővárosnak van is, nincs is. Mert a Népszínház nem létezik, a városi színházhoz pedig alig van valami köze a városi hatóságnak. Pedig a világvárosnak a mai értelemben véve, egyik tartozéka a színház. Legalább is olyan fontos intézmény, mint az iskola, a templom, a vágóhíd, a közúti vasút stb. A színházat egyenrangúnak kell tekintenünk az iskolával. A miként a város mintát ad iskoláival egyéb iskolafentartóknak, úgy színházat is olyat kellene tartania, mely mintául szolgálhatna magántársulatoknak. Én valami nagyszabású dolgot gondolok, egy miiintézetet, melyben meleg hajlékra talál a szerző és az előadó művész: a színész, az énekes, a zenész. Mert fontos, hogy ezeknek itthon is legyen hajlékuk és ne kelljen külföldre menekülniük. Utat kell nyitni a tehetségek számára, hogy végre ne csak a grófok és bankárok barátnői, de a müvészerők is érvényesülhessenek. A színház takarékossági szempontból is szükséges volna. Megtakaríthatnánk a Feld-szinház szubvencióját. A budai színház kérdése nem áll ellenkezésben a város színházával. Mert ha a Budán székelő udvar és kormány Pesten tarthat színházat, nem forog fenn akadály arra nézve, hogy a Pesten székelő törvényhatóság Budán építtessen színházat. Sőt helyeselném, ha a város színháza a budai oldalon épülne meg. A budai polgárság sokszor mond le a színházlátogatásról csak azért, mert nem kedves dolog télidőben Pestre járni a mai közúti vasút mizériái mellett. A budaiaknak tehát szükségük volna a színházra. A város pedig Budán — konkurrencia nélkül állana. Dr. Orova Zsigmond. Készülni kell a békére minden téren. Buda vezérlő férfiait felhívjuk, hogy félretéve minden személyes és kerületi torzsalkodást — revideálják Buda prograinmját. Elsősorban az égető szükségleteket. Mi majd igyekszünk egyenkint rámutatni azokra. Itt van a hid nélküli Víziváros, mert a Lánchid csak csekély részben épült a Víziváros érdekében és az Alaguton át tulajdonképen a Krisz- tina-város hídja. A Víziváros forgalma is ide van kényszerítve, mert más útja nincs, mint a Margithid. Ennek megépítését pedig szükségessé tette Újlak és Ó-Buda forgalma. A Víziváros forgalmának egy- része kényszerűségből szintén ide torkol, mert — ismét csak az előbbi baj, — más útja nincs. Az egész Fő-utcának s a Várhegy keleti domboldalának egész létérdeke attól függ, hogy felépül-e az uj hid, mely a Margithid és Lánchid között a II. kerület forgalmát bonyolítaná le. Ez nagy és nehezen megoldható kérdés volt még évtizedekkel ezelőtt, de ma a milliárdos budgettek idején, ma a 100 és 100 milliós városi kölcsönök éveiben a hídépítés pénzügyi része nem képezhet akadályt. Vitázni lehet felette, hogy ez az uj hid intim jellegű legyen-e csak gyalogjárók számára, vagy monumentális, a kocsiközlekedés használatára való, — épüljön-e a Szilágyi Dezsö-térről vagy a Batthyány-térről, épüljön egy, vagy épüljön kettő, — az mind mellékesebb. A fökérdés az, hogy épülnie kell. A terv ellenzői azt mondják, hogy a Vízivárosnak nincs semmi gazdasági közössége a Lipótvárossal. Első látszatra szinte megdönthetetlen érvelés. De csak látszatra, mert lényegében nem az. Bizonyság rá, hogy a Lánchid, mely- szintén a Lipótváros hídja, elzárás idején mily kimondhatatlan károkat okozott a Vízivárosnak s igv megfordítva is áll, hogy egy uj hid mily kimondhatatlan hasznot hozhat. És még egy rendkívül fontos forgalmi érdek szól az uj hid sürgős megépítése mellett. Ezen a hídon jöhetne át legsimábban a városi villamos vasút Budára, ki a hegyek közé, akár a Csalogány-, akár a Batthyányi-utcán át és uj életet öntene ebbe a* tespedő városrészbe, ahol pang minden, mert hiányzik az egészséges közúti forgalom. Ezzel oly fellendülés kelne életre a Vízivárosban, mely visszahatna egész Budára. Életmentés a főváros nagyarányú gyermek felruházó akciója. A háború által súlyosan letepert társadalmi osztályok, főképen a hadiárvákat és rokkantak gyermekeit cipővel, ruhával, télikabáttal látják majd el. A végrehajtó bizottság elnökéül most választották meg Ripka Ferenc udv. tanácsost. A bizottság tagjai az I. kerületből Becsey Antal; II. kerületből Talabér István ; a III. kerületből Szepesy Ágoston. Óbuda fejlődése két hatalmas gátba ütközik: a csatornázatlanság és a kövezetnélküliségbe. A beltel- ken még ma is több száz méter hosszúságban „folyókákéban folyik a szennyvíz; ott pang, akad a krumplihéjától feltartva; bűzlik és fertőzi a levegőt. A szép főgyűjtőcsatornát és a szivattyútelepet meg-
