Budai Napló, 1916 (12. évfolyam, 1-44. szám)

1916-02-10 / 3-4. szám

2

BUDAI NAPLÓ

3—4. szám.

értéktelen utca név. Afonya, Ág, Agáncs, Alma, Árok, Árpa, Birs- • alma, Bodor, Bogár, Bogyó, Bokor, Boróka, Búza,Bükkös, Csalán,Csalnia, Csap, Csend, Csont, Cserfa, Cserje, Csíz, Csóka, Czinege, Dam, Darázs, Daru, Denevér, Derék, Déres, Dongó, és a hogy e három-négy betű mutatja még egész sora az olyan utca neveknek, a melyek az utca elnevezés iránt való érzéketlenséget bizonyltjuk A felsorolt lehetetlen utca nevek mindegyike Budán van, a hol önkéntelenül kínál nemzeti nagy múltúnk alkalmas neveket. Hiába keressük a török világra emlékeztető öülbaba nevét, amit sietve kellene pótolni. Kedvesebb volna, mint az Arany Kakas, Arany Kacsa, és más olyan név, mely nem a legerkölcsösebb alapon szerzett név, s ezek szerint bátran lehetne Budán „Vörös- lámpás“ utca is. Most hogy a Tabánt újból építik és rendezik, tartozó kötelessége volna minden tényezőnek összefogni, hogy Buda nagy nemzeti múltja tükröződjék vissza az utca nevekben is. Utcákat keresztelni ötletszerűen, nem lehet, és nem is szabad.

Idegen forgalom ? . . . Olyan idegenül hangzik. Mintha azt mondaná valaki, hogy ; Salangane! Ez is olyasvalami, a miből más világ- tájakon élnek az emberek, de nálunk nincs, mi nem élünk vele. Egyesek eszik itt is, sokan azt is tudjuk, hogy fecskefajta és a fészkét készítik el eledelnek. Idegenek után is élnek egész országok. Svajczban Üzletszerűen, Italiában koldulva. Szép Magyarországon ráfizetve. Mi eddig az idegen forgalomra határozottan ráfizettünk. Az úgynevezett idegen forgalomnak minden egyes felénk forgó idegene — pénzünkben van. Etetjük itatjuk, utaztatjuk — potyán. Of potyiorek! Mi félre értettük magát az idegenforgalom fogalmát és tenger pénzünkbe kerültek eddig az idegen forgató vállalatok, a melyek úgy értelmezték ezt a szót, hogy idegenbe, „külföldre“ vitték a magyart, a helyett hogy jde hozták volna az idegent. Solisem láttunk arról hirdetményt, hogy Budapestre jön ezen a héten Berlinből száz ember, jövő héten Moszkvából, vagy Alexandriá- ból. Mi csák arról kaptunk hirt, hogy most forgatják a magyart Rómába, majd Cairóba, vagy Jeruzsálembe, gyakrabban Konstantinápolyba, sokszor Párisba, Berlinbe. Kivittünk, de be nem hoztunk, s ez a kivitel is pénzünkbe került. Most! . . . most . . . most hiré jött, hogy van idegenforgalmi bizottsága a székes- fővárosnak is, a melynek első dolga, hogy irány-mutatást kér a kormánytól. A budaiak közül a bizottságnak tagjai Székula Gyula és Szigeti János. Két jó név, sok tudással és komolysággal. Az ő szivükhöz kötjük Buda sorsát. Mert amit a bizottság fog határozni, az szól majd egész Budapestnek s a nóta vége az lesz, hogy az a hét kerület ismét elnyomja majd ezt a hármat. Az Erzsébet szoborról más helyen írottak némi világot vetnek erre. Mert az idegen forgalom egyetlen egészséges alapja a monumentális látnivaló. A hol nincs mit látnia, oda nem megy az idegen. Buda csak Pestről szép, s ha belső értékét nem emeljük, akkor Budát elkerüli majd az idegenforgalom. Ha már van két budai papája is. az idegen forgalom nevére keresztelt csecsemőnek, viseljék gondját, hogy annak legyen is

miből táplálkoznia. Pestnek nem nehéz a sora, ott van minden, a mi látni és tudni való. Nekünk itt Budán még színházunk sincs, ha csak az Óbudai Kisfaludy-szinházat nem számítjuk olyannak. Szobrunk is alig van. Lett volná Jókaink, azt elvitték, és most Pesten házalnak vele. Lett volna Erzsébetünk, és azt is viszik. Pedig hát Jókai kedvéért át jött volna az idegen Budára, s Erzsébet királyasszony három milliós szobra divatba hozta volna Budát. Még nem késő. Mind a kettő a miénk lehet, ha nem hagyjuk a jussunkat.

HIRE k.

Rettenetes csapás lesz Budára, ha elviszik innen Erzsébet királyasszony szobrát. Pedig már viszik. Közéletünk valamennyi tényezőjének keményen a sarkára kellene állania, hogy itt tarthassák. Három millióba kerülő szobor kevés van a világon, nincs is talán más, mint az egyiptomi sphinx, amit a hun őseink építettek. A királyasszony szobra is valóságos világcsodának készül és idegen turista aligha kerülte volna el. A várbeli és a várhegy körüli kereskedők és iparosok, kávésok és vendéglősök uj és számottevő jövedelemhez jihottak volna általa, föllendült volna a nyomott gazdasági életünk s a csendes, elhagyott Buda belekerülne a világforgatagba. Máshol egész országok élnek az idegen- forgalomból, itt Budapesten is örökké emlegetik s ha megvalósul, akkor abban nagyrésze lesz az Erzsébel szobornak. Pest nem vészit vele, ha Budán állítják is fel, ahogy elejétől tervezték, az Alagút fölé, a várnak ama részén, melyen ma a miniszter- elnökség és a hadtestparancsnokság állanak. A külföldi rendesen Pesten száll meg és Budára csak átrándul. Most is úgy volna, csak épen nagyobb időt töltene a budai oldalon mert a monumentális szobor megtekintése itt tartaná. Azon az egy napon itt költené a pénzét az idegen ételre-italra, itt venné meg apró emléktárgyait, szivarjait, képeslapjait. Nekünk is jutna egy nap az idegenek idejéből. Sok ezer ember még több ezer koronát hagyna itt, amire Budának föltétlenür nagy szüksége van. Ennek a szép reménynek azonban vége van. A szobor bizottság alternativ tervet irt ki legutóbb, mely szerint a pályázók akár a várhegyre, akár a városligetbe tehetik át a szobor helyét. Számottevő szobrászok és építészek egybevágó véleménye szerint minden pályázó az egyszerűbb tervet választja és a városligetbe tervezi majd a szobrot. Ezzel Buda elesik ettől a rendkívüli jövedelemtől. Nem igazságos dolog, hogy — amikor egy másik helyet jelöl ki a szoborbizottság — azt nem Budán kereste, ahol e célra a Naphegy platójától kezdve száz alkalmas hely kínálkozik. Szegény Budára rettenetes anyagi csapást mérnek ezzel talán épen azok, akik hivatott őrei volnának Buda érdekeinek.

HÁZILAG

■ fflSa készített női, férfi és gyermek fehérneműt kezesség mellett rendkívül jutányos árban ajánl

Preisach József, Krísztina-tér 3.

Elaludt, szép csendesen elaludt a vigadóbeli színházi esték ügye. Megfeneklett valamely városi osztály lágy fából faragott aktapolcán, és alszik. Pszt! csendesen legyünk, nehogy fölébredjen. Elaltatta a sok jó akarat. Mert jó akarattal volt az ügy iránt a polgármester úr, az alpolgármester úr, a tanácsnok urak, az elüljáró urak, a városi bizottsági tag urak, és a többi urak. Még a portás urak is. Pszt! lábujjhegyen járjunk mi budaiak, nehogy föl keltsük. Hajcsi múzsababa, hajcsi!

De igy kell nekünk!

..... Sándor Pál ? Pest tüdeje a budai hegyvidék és á tüdővész benne a Sándor Pál vasútja, a a közúti. Ettől soivad el. Mert minden jó közlekedési politikánál jobb — a hosszú lejáratú szerződés. Ezzel a zsebben lehet szavalni a són és kenyerén való puritán életről függetlenségről és Sándor Pál szívesen állana be szakltráger-nek is, csak megóvhassa fügetlenségét. Mindig eszünkbe jut Lánczy Leó találó megjegyzése, valahányszor ily zsákhordó modorban beszél Sándor ur. És épen az ügyvédi kart meri támadni ő, aki maga is beállt prókátornak, még pedig három nagy bank hivatatlan prókátorának. Á budai ügyvédek tiszteletreméltó kara bizonyára tiltakozni fog Pál ur ellen, akit Rakovszky is lerázott magáról egy előkelő gesztussal. Undorral le- fricskázta magáról, mint ahogy szokás az apró bogarakat. — Marsch zum Regiment! A három nagybank sem igen köszöni meg Pálnak ezt az „aufgedrungen“ szolgálatot, amelynek révén pőrére vetkőztették a Hitelbank élelmiszer-spekulációt. Leg- kevésbbé szorult Schlesinger ur védelmére a magyar zsidóság, amelynek boldogulásának titka nem abból áll, hogy minduntalan beleharapdál- jon a magyar urak inába. Az inak után kapkodó kutyát fel szokták rúgni. A magyar zsidóság igyekszik társadalmilag és nemzetileg beleolvadni a magyar nemzetbe, ahol ősidők óta liberlisan bántak vele, ami épen lehetővé is tette, hogy ilyen Sándor Pálok ott ülhetnek az ősmagyar családok melleit az ország házában. A mivel azoban Sándor Pál a legjobban ártott önmagának az, hogy teljesen eloszlatta azt a tévhitet, mely szerint őt okos embernek tartották. Nem az, sőt határozott ellentéte annak. Aki nem tudja azt megmondani, a mit akarna, — aki minduntalan kénytelen kijelenti félreéríhetlen világos szavaira, hogy — nem igy értettem — az ilyen ember fogja be a száját okos józán, elfogulatlan úriemberek társaságában. Menjen a zsák hordók közé.

Felfordult a világ a Il-ik kerületi iparoskörben. A tagok legnagyobb része hadbavonult és nem maradtak itthon csak a vezérek. Ezek most egymással hadakoznak. Régibb keletű már a baj s ott kezdődött, hogy a csuful megbukott I—II. kér. takarékpénztárban elveszett az iparoskor pénzecskéje. A másik csapás az volt, hogy más helyen is elveszett. egy kis pénz s e szabálytalanság miatt kibuktatták Joanovits Ernő elnököt. Kényszerűségből visszalépett ugyan, de azért alattomban szította az elé- gedettlenség tüzét és minden véka alá rejtett ambíciót felpiszkált. Mindez nem ártott volna a köznek, mert Váli Gábor, az ügyvezető elnök, a kit úri mivoltja miatt szívesen látott Budán minden társaság, — kellő

készít

Előnyös fizetési feltételek mellett

Ili., Váci-utca t

körültekintéssel vezette tovább a kör ügyeit, megalkudva a szomorú helyzettel, mely onnan eredt, hogy a távol lévő tagoktól nem folyhattak be a tagsági dijak. A kedélyes csütörtöki esték lassan megszűntek egészen, és vasárnaponkint is alig tudott összeverődni néhány ember a körben. A háború nem is alkalmas a társas körök különös fölvirágoz- tatására. De mert bűnbak minden áron kellett, megvádolták az elnökséget, hogy nem tesz semmit. A kör pátronusa, Tóth András uram rendet akart teremteni, és megmondta a véleményét balra is, jobbra is. Ettől azután széjjel ment az egész elnökség. Váli Gábor, Szabó Gyula, és Varga István elnökök lemondottak, és példájukat követte az egész tisztikar. Most pedig itt áll az Iparoskor, egész Budának egyik legegészségesebb társasköre, elnökség nélkül. Még arra sem akadt ember, aki a választmányt, vagy a rendkívüli közgyűlést összehívja. így aztán nincs veszekedés, de nincsen Iparoskor sem. Nem baj, majd hazajönnek az ifjabb tagtársak a harcztérről tisztult eszmékkel, modern felfogással s az iparos osztály, ez az ős-erős, a magyar közéletnek egyik alapvető osztálya, ismét új életet teremt majd a régi romokon. Az öregek már amúgy is kivénültek.

Kényszeregyességi eljárást indított a budapesti kir. törvényszék az óbudai takarékpénztár felszámolása ügyében. Az érdekelt betétesek figyelmét fölhívjuk a nyilttérben közölt hivatalos hirdetményre.

A solymári blöff. Tudja a jó ég honnan, honnan nem, — de hire jött a napi sajtó utján, hogy Solymár mellett parktemető épül Budapest számára. Csupa művészi síremlék, dekorativ elhelyezésben, liget- szerű kiépítésben. Már afelett is megindult a vita, hogy német mintára rendezzék-e be, vagy másként. A Pesti Napló okos, szép tárcát is közölt róla, amelyben az egyptomi ős-hun temetkezést ajánlotta az intézők figyelmébe. Végül pedig kitűnt, hogy az egész hir csak blöff. Solymáron egyáltalán nem tudnak róla.

Kedélyes állapotokat teremtett a Pálffy-téren és környékén a mi kedves közúti vasutunk. Amig a parlamentben Sándor Pál dörög a magyar urak ellen, itt Budán hajba kapnak torzszülöttjei; a vicinális és a közúti. Talán nincs is joga a vicinálisnak, hogy valóságos teherpályaudvart rendezzen be a Pálffy-téren, ahol néha két hosszú vonata is ácsorog. Az egyik a dunapart hosz- szában, a másik keresztben a Királyhegy utca felöl. Ott zakatolnak, tolatnak, jönnek-mennek, néha egészen a Batthyány-térig. Ezen a veszedelmes zűrzavaron kell keresztül vergődniük a Zsigmond-utca felöl jövő. és a Lánczhid felé igyekvő közúti kocsiknak. Mikor pedig a vicinális a Batthyány-tér tájékán kódorog, akkor torlódik a közúti forgalom, mert be kell várni a kirándult vici-