Budai Napló, 1916 (12. évfolyam, 1-44. szám)

1916-07-14 / 39. szám

s BUDAI NAPLÓ $ Osztalék. A Magyar Királyi Folyam- és Tengerhajózási Részvénytársaság közhírré teszi, hogy az 1915. évre vonatkozó XXI. osztalékszelvényt a társaság főpénztára, valamint a Magyar Általános Hitetbank junius 28-tól kezdve 10 K-val váltja be. Harczy Anial bácsit is eltemettük hát, pedig ugy járt köztünk, mint aki sohsem akar meghalni. Nyugdíjazott irodaigazgatója volt a honvéd minisztériumnak, de nem ez volt a legfőbb ismertető jele, hanem az, hogy boldog emlékezetű József főherceget ő tanította meg — paprikást főzni A'tég pedig Kőniggratznél,ahol mintClamm-Gallas ordonánca, Harczy Antal főzte a paprikást a tábornoknak. Ott volt József főherceg is, aki megkóstolta a tűzhelyen rolyogó ételt és — ahogy Tóni bácsi sokszor elmon­dotta, — kijelentette: — No Harczy, ilyen jót még nem ettem !,Tanítson meg engem is ilyent főzni. — És megtanította. Most már talán magat Szent Pétert tanítja pap­rikást főzni. Régi nóta, régi panasz, régi vágy, hogy ne menjünk idegenbe nyaralni és 1914. nyarán, a világháború ki­törésekor sokan keservesen bűnhőd­tek azért, hogy külföldön nyaraltak. A magyar ember mindig saját kárán tanul. Most fedezi fel a nagyközön­ség, — mert Karinthiába és Tirolba egyáltalán nem mehet, — a Tátra szépségeit és a Balaton idilljét. Igen nagy Budapest közönségének az a része, mely nem szabadulhat hosszabb időre a fővárosból. A kenyere itt tartja, Pesten dolgozik és Budára jár lélegzeni, mert Pest tü­dője a budai hegyvidék, óriási arányaival, erdei utakkal, pázsitos erdő részletekkel, ozóndus levegővel. A Hűvösvölgy egyes részeiben szinte romantikus. — Csakhogy a pesti ember nem szeret gyalogolni. Ahol leszáll a villamosról, ott keres mindent egy rakáson. Ez a kitünően megválasztott hely, a hűvösvölgyi végállomással szemben, is biztosítja Balázs Antal nagy­szabásúvá átépített vendéglőjének látogatottságát. A jó konyha és jó ital hamar közismertté tette. Nagy közönség befogadására képesek ziva­tar esetén fedett verendái. A „Balázs“ ma fogalom Budán és Pesten. Min­denki ebédelt már Balázsnál, alku­dozott telkeire és lakott már szépen fekvő villái egyikében. — Aki szeret a villamos utazás után egyet sétálni az keresztülvág a közvetlen itt elterülő gyönyörű erdőn, — ahonnan a fővárosi rétre jut, ahol már várja Mártii rendkívül kellemes nagyvendéglője: Hűvösvölgy gyöngye — A hűvösvölgyi villamos mentén, néhány megállóval a végállomás előtt kiszállva, találja a kiránduló közön­ség a Hidegkuti-uti 84. szám alatt levő régi, jóhirnevü Schüller-féle café-restaurantot. Elsőrendű konyha, kitűnő italok. Tulajdonos Csizmadia János. Előkelő társaságok találkozó és vacsorázó helye. A Hüvüsvölgy- ből, de még a Zugligetből is sokan keresik fel előszeretettel ezt a kedves helyet. — Egész más zsánerű és az eddig felsorolt helyektől eltérő a Holzspach féle hűvösvölgyi üdülőtelep a Hidegkuti-uton, melyet Orvvadász cimen ismer a közönség. Ez egy nagyszabású téli és nyári klimatikus üdülőhely, hol nyáron üdülést talál, őszkor és tavaszkor hizlaló kúrát vesz, télen pedig hósportot üz a közönség. Az Orvvadászt ilyen ke­retekben leírni nehéz. Oda el kell menni nyáron is, de télen is. j. ö. Szt. Lukács gyógyfürdő Téli és nyári gyógyhely csúz, köszvény, ideg- és bőrbajok ellen. Természetes forró, meleg kénes források, rádium iszapfürdők, iszapgöngyölések, kő- és kádfürdők, vizgyógyir.tézetek, gőzfürdők és gyógyvizuszodák. Radium-Emanatórium. Thermopenetratio. Nagy gyógyszálloda és Thermal-gyógyszálloda. Kimerítő prospek­tust küld a Szt.-Lukácsfürdö igazg. Budán. HŰVÖSVÖLGY! ÜDÜLŐTELEP RÉSZV.-TÁRS. r TELEFON 79-68 AZ 0RVVADASZH0Z TELEFON 79-68 TÉLI és NYÁRI KLIMATIKUS ÜDÜLŐHELY Nyáron üdülés. Őszkor és tavasz­kor hizlaló kúrák. Télen hósport. a Gellérthegy magas­át nyitva. Árak even A telep fekvése páratlan, ságában. A pensio egész mérsékeltek. Elhelyezés minden kényelemmel épített szállodáinkban s villáinkban. „Orvvadász- vigadó“ házi kezelésben. Hizlaló kúra. Nyári és téli sporttelepek. Főbejárat a Hidegkúti-utról. El— női ruhát FÜLES JÓZSEF kászit IV. kér., Váci-utca 49. szám. ElönyiN fizetési feltételek mellett! Akar-e kellemesen és jól mulatni? r Ha igen, ugy menjen ki BALAZS-hoz a hűvösvölgyi villamos végállomásnál. ÁLLANDÓAN ELSŐRENDŰ CIGÁNYZENE l| |l telefon 43-44. Olcsó és szép fekvésű telkek és villák eladók. Bővebb felvilágosítássá! szolgál BALÁZS ANTAL vendéglős. KATONAI cikkek, katonai alsó ru­házatok nagy választéka Preisach József!., Krisztina-tér3. SCHÜLLER CAFÉ RESTAURANT SCHÜLLER NAGYVENDÉGLŐJE HŰVÖSVÖLGYBEN Hidegkuti-ut 84. Telefon 79-S5 ELSŐRENDŰ KONYHA KITŰNŐ ITALOK AZ ELŐKELŐ KÖZÖNSÉG KEDVELT SZÓRAKOZÓ ÉS TALÁLKOZÓ HELYE Tulajdonos: CSIZMADIA JÁNOS. S Hegedűt, tárogatót, cimbalmot és a többi hangszereket általánosan elismerve LEGJOBBAN SZÁLLÍT Magyarország legnagyobb hangszergyára STOWASSERJ cs. és kir. udvari szállító, zeneakadémiák, színházak és a hadsereg szállítója, a Rákóczi-tárogató feltalálója. Budapest, II., Lánchid-utca 5. Gyár: Öntdház-utca 3. szám. Régi hangszerek javítása, vétele és becserélése. Árjegyzék min­den hangszerről külön. L egketendőbb magyar pezsgő most a budafoki FRANCOIS HAJOS-féle. Rendelőhely Budapest, V. Akadémia-u. 16. Telefon 36-66. A Magyar Királyi Folyam-és Tenger­hajózási Részvénytársaság jun. 27-én tartotta rendes évi közgy ti lését Horváth Elemér főrendházi tag elnöklete alatt Hoszpolzky Alajos miniszteri tanácsos miniszteri biztos jelenlétében. Az évi jelentés megemlékezik a társaságnak a hadműveletekkel kapcsolatos tel­jesítményeiről és az alkalmazottaknak a hadi szolgálatban való dicséretes szerepléséről. A társaság fejlesztési programmjának megfelelően az 1915. évben is nagyobb beruházásokat eszközölt. Több uj gőzöst és uszályt rendelt, amelyek részint 1916-ban, részint 1917-ben lesznek üzembe állíthatók, továbbá a Fried Kálmán és Fia komáromi cégtől 1 uszályt és 8 gőzöst tulajdonjogilag megszer­zett. Állomási hálózatát az ujjonan megnyitott Pöchlarn, Érd, Szigetuj- falu, Kalocsa-Foktő és Fadd-Tolna állomásokkal bővitette. A társaság hajóparkja az 1915. év végén 59 drb összesen 24.960 indikált lóerővel biró gőzösből, 336 drb. összesen 185.020 tonna hordképességü uszályhajóból, 108 drb kikötő állóhajóból, 2 drb gőzkompból, 1 drb kotróhajóból és 1 drb mentődereglyéből állott. A társaság tartalékjai a 15,000.000 K rész­vénytőkével szemben 12,572.055,42 K-t tesznek ki. A közgyűlés tudo­másul vette az évi jelentést, elhatá­rozta a karbantartási alap javára 1,785.243 36 K-nak a leírását s a biztosítási alapnak 180.703‘85 K-val való növelését. Az ezután fenmaradó 2,175.643‘28 K nyereségből az 1915. évi osztalékot, mint 1914-ben, 10 K összegben állapította meg; elhatározta 1,272‘929‘02 K-nak, mint nyereség- maradványnak az 1916. üzletév javára történő átvitelét és megadta az igaz­gatóságnak és felügyelő bizottságnak a felmentvényt. A közgyűlés elhatá­rozta továbbá az alaptőkének 15 millió K-ról 20 millió K-ra való felemelését s e végből 25.000 drb 200 K n. é. részvénynek 230 K ár­folyamon való kibocsátását. A ki­bocsátandó uj részvényeket részben a m. kir. államkincstár, részben a Magyar Általános Hitelbank vezetése mellett a Magyar Leszámítoló- és Pénzváltóbankból és a Hazai Bankból álló érdekcsoport fogja átvenni. A közgyűlés ezután a felügyelő bizott­ságba az eddigi tagokat újra meg­választotta. Az igazgatóságnak a közgyűlést követő alakuló ülésén a társaság elnökévé Horváth Elemér főrendiházi tagot, a társaság alelnökévé pedig Márjfy Ede miniszteri tanácsost választották meg.

Next

/
Thumbnails
Contents