Budai Napló, 1916 (12. évfolyam, 1-44. szám)

1916-06-17 / 38. (9-10.) szám

BUDAI NAPLÓ 3 3 Veszteség fenyegeti Óbuda társa­dalmi életét. Dr. Labuda Ferenc hitoktató komolyan készül pályázni a ferencvárosi plébániára, ahol a rokonszenves káplánnak sok a sze­mélyes ismerőse és barátja, mert hat évig ott káplánkodott és szives kedves, előzékeny modorával min­denkit megnyert a maga számára. Ez a körülmény biztosítja számára a sikert. Nem szívesen megy el Óbudáról, ahol kedvence a társa­dalomnak, amelynek minden moz­galmában élénken részt vett. Leg­utóbb is megalapította a „Keresztény Gyermekvédelem“ óbudai körzetét s az e célra rendezett ünnepeken, hangversenyeken személyesen közre­működött. Nagy céljai vannak e téren és országos mozgalmat indított a püspöki kar arcképcsoportjának dí­szes kivitelben való, ezt a célt szol­gáló kiadása ügyében, amivel jelen­tékeny öszszegeket gyűjt majd a hadiárvák számára. Minden szabad idejét a világháború sebesültjeinek áldozza s a különböző hadikórházak­ban a sebesült vitézek ezreit része­sítette lelki vigasztalásban. Óriási munkát vállalt azzal, hogy a beteg katonák ügyes-bajos dolgait intézi szeretettel, türelemmel. Métermázsa számra gyűjti a folyóiratokat és illusztrált lapokat, könyveket és osztja ki azokat a hadikórházakban sínylődő betegek között. — Mindenre kiterjed a figyelme és a templomi könyves- tábla behozatala által egy év alatt tízezernél több jó szociális, kulturális és valláserkölcsi füzetet juttatott a csekélyebb műveltségű nép közé. Állandóan figyeli azok erkölcsi életét és mint papi működése egyik leg­nagyobb eredményét, azt Írják javára, hogy eddig száznál több esetben sikerült neki vadházasságokat meg­szüntetni s azokat törvényes friggyé változtatni át. * A Lexikonból az alábbi életrajzi adatokat vészük át. Dr. Labuda Ferenc 22 év óta lelkész- kedik Budapesten, mely időből első Ízben 7 évet töltött Óbudán, azután 6 ,évet a Ferencvárosban s ismét 9 évet Óbudán. A lelkipásztori működésén kiviil még szodális téren is működött. Nevezetesen: a „Éudai kath. Legényegylel“-nek sok éven át karnagya, a „III. kér. Katholikus Kör“ szervezője, a „III. kér. kath. Tanonc Otthon“ megalapítója és 5 éven át igazgatója a „Tanoncok Lapjá“-nak szervezője és több éven át szerkesztője és kiadója a „Hir- csarnok“ cimii kőnyomatos lapnak egyház- politikai munkatársa s igy az egyházi életnek irányitója volt. A fővárosi „Szent Margit“ kórházában száz és száz esetben részesítette a szegény betegeket szentsé­gekben és lelki vigasztalásban, mindenütt a felebaráti szeretet magasztos elveit hirdetve. Kifosztják Óbudát már előre, kép­zeletbeli értékeit rángatják el tőle kaján örömmel valami cikk-cakk politikának nagyhatalmú intézői. Hol ide ígérnek, hol oda, hogy a végén azt mondhassák nem oda Buda! Újból az egyetemi fíivész-kertről van szó, me\ynek alkalmasabb és olcsóbb helyet, mint Óbuda, nem találhatnak, S mégis . . . Óbuda máris kimaradt a versenyből. Kimaradt, mert az alkalmas telek (a Bécsi-uti elavult szüllészeti telep) vásárlásánál nem lehet — kijárni, bizonyos százaléko­kat koronácskákban elsülyeszteni. Pedig városrendezési és kultúra becsalogatási szempont is követeli az itteni elhelyezést. De a társadalom­gazdasági kiegyenlítődés is nagy mértékben kielégülne, mert sok szegény, de csinos egyetemi polgár járkálná igy Óbudán s párrá ve­rődne a nagy számban levő gazdag és szintén csinos óbudai leánykákkal. — A keletkező boldog szerelmek nevében könyörgünk: csinálják azt a füvész-kertet Óbudára! Bérmálás volt Óbudán, ahol a cs. és kir. haditengerészeti gépész- ifjak iskola-növendékei között fényes ünnepség keretében osztotta ki az óbudai templomban a bérmálás szent­ségét dr. Csernocli János herceg­prímás. A ritka ünnepségre már hetek óta készült az ifjúság, melyet a bcrmálási oktatásban Sagmiiller József apát-plébános részesített. Reg­gel előbb csendes szentmise volt, melynél Sagmiiller József apát, dr. Drahos János udvari pap, dr. Labuda Ferenc segédlelkész és a kerületi papság segédkezett. Mise után S2ép beszédet mondott a hercegprímás a tengerészeti flottáról,melynek hősiessé­gét csak az ő hite és vallásossága múlja felül. Azután kiosztotta a bérmálás szentségét. A szertartás után nagyunyomi Sényi Péter ten­gerészeti - parancsnok bemutatta a hercegprímásnak a tengerészeti iskola tanári karát. A megbérmáltak nevében két növendék köszönte meg a her­cegprímás kegyességét, majd az egész tengerészeti ifjúság diszfelvo- nulást rendezett a hercegprímás előtt. Ezzel a lélekemelő szertartás végett ért, felejthetetlen emléket hagyja a megjelentek lelkében. Veszedelem fenyegeti a budai ide­genforgalmat, mert ha eddig is ke­veset törődött vele az idegenforgalmi r. t., ezentúl még kevesebb része lesz ebben, mert átveszi a vállalatot a Magyar Bank és teljesen üzleti alapra szervezi át. Budán pedig nincs kilátás üzletre. Zsúfolt házak előtt folynak az előadások a budai színkörben. A társulat művészete magas színvonalon áll és zenekara oly kiváló, hogy sokan inár a pompás zene miatt is szívesen eljárnaka színkörbe. Simándy karmester a legteljesebb elismerést vívta ki. Eljegyzés. Szentmargitai Folly József dr. ügyvéd, a kassa-oderbergi vasút ügyésze juriius hó 17-en el­jegyezte siraki Jaskula- ViraágZsuzsit J. Viraág Béla szerkesztő leányát. Furcsán magyarázzák egyesek a takarékosságot a világítás körül. A mozisok úgy, hogy fényes nappal meggyujtják a reklám lámpákát és néhol a reklámképek körül száz láng is ég. A háziurak részint úgy, hogy tiz óra után még a lépcsőházat sem világítják. Az Alkotás-utca egyik mozijának fölösleges reklám-lángjai­val ki lehetne világítani az Alkotás­utca minden sötét lépcsőházát. Nálunk az egész Greguss-utcában jó ha egy utcai lámpát gyujtat a főváros, de a sarkon fényözönben úszik a mozi. És ez igy van egész Budán. Laumann József városbiró és bizottsági tag ingatlanát a Kútvölgyben 20,013 K-ért kisajátította a székesfőváros. Be kell csukni! Föl kell akasztani! s más ilyen hízelgő felkiáltásokkal kisérte a sok száz főre menő hall­gatóság Emmer bírónak azt a lesújtó kritikáját, melyet a III. kerületi ta­karékpénztár igazgatóságának bün­tetésre érett sáfárkodásáról mondott a kényszeregyezség tárgyalásán. A va­gyonfelügyelő Erdélyi Sándor ügyvéd, a legutóbbi némileg biztató jelen­tését is visszaszivta, amennyiben nem helyezte kilátásba, hogy a felkínált 60 százalékra meglelhető volna a biztosíték. Nem is kiálthatott mást az elkeseredett Óbuda és környékbeli polgár, minthogy börtönnel és lámpa­vassal fenyegetődzött. Hiába igyeke­zett dr. Orom Zsigmond megnyug­tató okos beszéddel megvédeni az intézet vezetőségét. Az elkeseredett hangulatot lecsillapítani nem tudta. Az igazgatóság tagjai közül ott állott Deutsch Vilmos halotthalványan, ón- szürkén, nagy ólmos karikákkal a szeme alatt a népitélettel szemben. A Seile-ügy túlkeseriien hatott az emberekre. A felolvasott jelentés ezernyi vádat emel az igazgatóság ellen s aligha lesz más megoldás, mint a legszigorúbb bűnügyi eljárás. Végre is példát kell hozni, hisz ez a hatodik pénzintézet Budán, mely a bizakodó közönség vagyonát el­herdálta. Legkelendőbb magyar pezsgő most a budafoki FRANCOIS LAJOS-féle. Rendelöhely Budapest, V. Akadémia-u. 16. Telefon 36-66. g|c Szt. Lukács ÉP gyógyfürdő Téli és nyári gyógyhely csúz, köszvény, ideg- és bőrbajok ellen. Természetes forró, meleg kénes források, rádium iszapfürdők, iszapgöngyölések, kő- és kádfürdők, vizgyógyir.tézetek, gőzfürdők és gyógyvizuszodák. Radium-Emanatórium. Thermopenetratio. Nagy gyógyszálloda és Thermal-gyógyszálloda. Kimerítő prospek­tust küld a Szt.-Lukácsfiirdö igazg. Budán. Hegedűt, tárogatót, cimbalmot és a többi hangszereket általánosan elismerve LEGJOBBAN SZÁLLÍT Magyarország legnagyobb hangszergyára STOWASSERJ cs. és kir. udvari szállító, zeneakadémiák, színházak és a hadsereg szállítója, a Rákóczi-tárogató feltalálója. Budapest, II., Lánchid-utca 5. Gyár: Öntöház-utca 3. szám. Régi hangszerek javítása, vétele és becserélése. Árjegyzék min­den hangszerről külön. [ CtMTÁ8ÖVFESTÉ5ZET£ ] ii. ískaía vt<5 ló. Tefefb.t.M-36. • v ■■ V j­KATONAI cikkek, katonai alsó ru­házatok nagy választéka Preisach József!., Krisztina-tér3. ÜZLETÁTHELYEZÉS Kafka Emil gyógyáru (drogéria) kereskedő ez úton értesíti tisztelt vevőit, hogy az eddig Budapest—Óbuda Tavasz* utca 8. szám alatt létezett gyógyáru üzletét a közvetlen szomszédos III., Tavasz­utca 6. szám alatti házba helyezte át. Gyönyörű kirándulóhely (Hűvösvölgy gyöngye)

Next

/
Thumbnails
Contents