Budai Napló, 1914 (10. évfolyam, 1-30. szám)

1914-03-08 / 10. szám

2 • BUDAI NAPLÓ i

•10. szám

Szükséges, tisztelt Uraim, hogy mi ne titokban találkozzunk egymással'; ne azokban a katakombákban, amelyek nagyon jól és fényesen vannak berendezve, — a régi Róma óta a luxus nagy lett a katakombákban, ezek most szép magas helyiségek, s kényelmesen kipárnázottak (Derültség) — mi igenis tegyünk nyilvános hitvallást elveinkről, fogjunk egymással kezet a közös eszme, közös elv és közös programm szolgálatára azért, hogy Budapest ennek a léha, kicsinyes kerületi politikának posványából kikerüljön, mert nincs az egész világon egyetlen metropolis, de nincs egyetlen nagyváros sem, amely kupaktanácsszerü kerületi klikkekkel és pártokkal kormányozná magát, hanem mindenütt van az egész város területére kiterjedő komu- nális párt, az egyik, amely a progresszív irányt védi, a másik, amely konservativ, vagy más irányt védelmez, de a kerületek határainál az emberek esze sehol a világon nem áll meg, csak Budapesten 1

Tisztelt Uraim, méltóztassanak elhinni, hogy a legjobb kerületi politika az ilyen közös elven és közös programmon alakuló, egész városra kiterjedő csoportosulás. Miért tisztelt Uraim ? Alert ha a kerületek egymástól el vannak választva, s a polgárok idegenül állanak egymással szemben, egy és ugyan azon azon városnak lakója nagy utazásnak tekinti az kerületből a másikba való átmeneteit s a pesti ember végrendelkezik mielőtt Budára menne és a budai ember mielőtt Pestre menne, — akkor minden, kerületnek bármely látszólag kerületi kérdése a másik kerületben féltékenységet és irigységet kelt. Pedig méltóztassanak elhinni, hogy kerületi kérdés a fővárosban nincs, kerületi értekezleteken lehet, de valóságban és lényegben nincs, mert amely pillanatban az a kerületi kérdés a közérdekkel azonos, abban a pillanatban az már fővárosi kérdés. Nekem tökéletesen mindegy — mert hál’ Istennek kinőttem abból, hogy kerületi politikusnak érezzem magamat — bogy a főyárosnak milyen kerületében van szükség valamire ; a lényeges az, hogy a főváros haladjon becsületesen a maga prog- ressiójának utján, és igy, ha a közös elv és közös programm egyesit minket, akkor ne irigyeljük egymásnak haladását. Az a kérdés, hogy idő- belileg hol lakunk, nem lehet irányadó, hiszen a fővárosban folytonos a mozgás, költözködés s nincs is. meg a kerületek között a zárkózottság, ami meg van egyebütt s igy minden kerület sokkal jobban jár, — példa rá Óbuda, melynek minden ügyét mindenkor felkaroltuk dacára annak, hogy nem vagyunk óbudaiak —

jobban jár azért, mert az egy prog- rammhoz tartozók testvérként szeretik, támogatják egymást s anngk minden kerületi érdeke egy ilyen egyesülésben, egy eszmének, elvnek és prog- rammnak felkarolásában mindanyi- unknak szent közérdekévé válik. (Zajos tetszés és taps.)

T. Uraim ! Ez a jelentősége alakulásunknak a főváros szempontjából. Az ország szempontjából pedig szolgálatot teszünk az ország demokráciájának, tehát a magyarság politikájának akkor, amikor a fővárost igazi nemzeti, polgári demokratikus központtá akarjuk tenni. Szerencsés alakulás, hogy hazánkban a demokratizmus érdeke s a magyarság érdeke válhatatlanul egybeforrottak. Nemcsak a múlt tanúskodik erről, amely azt bizonyítja, hogy minden nemzeti mozgalom, minden a nemzeti szabadságért és alkotmányért vívott küzdelem, kezdve Bocskaynak, Rákóczinak a szabadságharcán, végezve a 48-iki nagy küzdelmen, mind a nemzeti szabadságot s a demokráciát egyszerre szolgálta. Minden küzdelemnek vége a jogokkal felruházottaknak megsokasodása volt. Bocskay mozgalmában ott találjuk a szabad hajdúk rétegét, akik az akkori rendi Magyarországban uj kiváltságokkal felruházva az addig szabadságjogokkal felruházottakhoz csatlakoznak. Rákóczi szabadságharcában is megtalálják a jog kiterjesztésnek ezt a vonását, mert Rákóczinak zászlaja alatt jobbágyok küzdöttek, sőt jó lesz rá emlékezni, hogy jobbágyok és szegény nemesek kezdették meg ezt a mozgalmat, ami ma megfelelne annak, ha azt mondjuk, hogy kis polgárok és szegény lateinerek. Rákóczi mozgalmának is az volt a következménye, hogy a fejedelem a zászlói alá sereglett jobbágyokat felmentette a jobbágyi terhek viselése alól, s a nagy 48-iki szabadságharc nemcsak nemzeti irányban szolgálta alkotmányos szabadságunkat, hanem egyúttal a jogkiterjesztést is szolgálta akkor, amikor eltörölte a jobbágyságot s amikor a városi polgárságnak visszaszoritottságát, a városi polgárságnak degradáltságát megszüntette, amikor a rendi Magyar- országot lerombolta, hogy helyébe lerakja a polgári demokratikus Magyarországnak alapjait. A magyarságnak és demokráciának válhatatlan kapcsolata, tehát magyar hagyomány s a magyar hagyományt szolgálták a mi nagyjaink akkor is, amikor látszólag a magyarságnak s a demokráciának érdekei néha eltértek egymástól. Mert Íme, tisztelt uraim, a rendi Magyarországban a nemesség volt a politikai jogokkal felruházott osztály, a nemmességnek pedig minden tagja magyar’ volt és mégis a

40-es évek reformerei, Kossuth, Deák és hallhatatlan társaik habozás nélkül lerombolták a rendi Magyarországot, amely a magyarságnak biztos vára volt és rátértek a polgári demokráciának útjára, mert bíztak ennek a nemzetnek erejében, bíztak a demokrácia egybeforrasztó erejében, amely az egyenlő jognak forróságával, óriási egybeforrasztó erejével összetartja ezt a magyar nemzetet. (Élénk tetszés.) Akkor, t. uraim, a városok polgársága még nem volt magyar. De azóta a kocka fordult. Azóta ez végzetszerűen és szerencsésen szolgál azoknak leleplezésére, akik jó ideig tudták a maguk reakcionárius felfogását a trikolorral leplezni. Azóta a magyarság a városokba vonult, s ma a statisztikának meg nem vesztegethető — ezt hál istennek még nem lehet megvesztegetni (Derültség) — számai szerint a magyar városi lakosságnak 767o-a — Budapesten ennél is több —• magyar s ennek a városi lakosságnak sokkalta nagyobb százaléka ir és olvas, mint a vidék, vagy a falvak lakosságáé s ez a városi polgárság nemcsak kultúrában, hanem adózásban és gazdasági alkotásokban is óriási, aránytalanul nagy részt vesz ki a nemzeti munka eloszlásánál, A kereskedőknek, iparosoknak, magánalkalmazottaknak nagy, absolut többsége magyar, mind az a réteg, amelyről úgy szoktak beszélni, mint másod- rangú magyarokról, vagy uj magyarokról. íme a végzet útja, amely megmutatja azt, hogy a magyarság, amely a városokba vonult, s amelynek ott kulturális és gazdasági ereje a leggyönyörűbben mutatkozik, öngyilkos politikát követ, ha minden igyekezetét nem arra fordítja, hogy a városokban felgyülemlett demokratikus és polgári erő a politikában döntő tényezővé váljék. Ma, t. uraim, a magyarságnak és demokráciának útja már teljesen egy. Ez nyugtasson meg mindenkit, aki a demokrácia zászlajára felesküszik, mert demokrata politikát követvén, egyúttal a legnemzetibb és legmagyarabb politikát is követi. Sajátszerü, hogy épen a mi korunkban és a mi időnkben lepleződött le ennek az igazsága. Hálát kell adni sok eseményért, mely nagyon szomorú volt s mely nemzetünk szégyenére és gyalázatára szolgált a sokszor emlegetett európai közvélemény előtt. Hálát kell adni azért, mert régi nagy hazugságok haldokolnak most előttünk. Ugye mindig azt hallottuk, hogy a konzervatív irány Magyarországon a magyarságot szolgálja: midőn az általános választói jog megakadályozásáról volt szó, akkor a jelenlegi miniszterelnök, s az ő konzervatív társai azzal indokolták, hogy ők

élnek-halnak a magyarságért, hogy ők a magyar fajnak, a magyarságnak fölényét, szupremáciáját akarják az ő konzervatív választói jogukkal megóvni. És hallották, hogy az állami közigazgatás hívei, kik el akarják kobozni előbb a vármegyék önkormányzatát, hogy azután — evés közben jővén meg az étvágy — rátegyék kezüket a városok önkormányzatára is, ők is mindig a nemzetiségi mumussal ijesztgettek minket, hogy nem lehet megtartani a választáson alapuló önkormányzatot, hanem helyébe a kinevezési elvet kell léptetni, a központi kormányhatalomnak mérhetetlen megnövekedését, mert csak igy szolgálhatjuk a magyarságot. S ime, amely pillanatban sikerült a demokráciái választójogot megakadályozni, amely pillanatban sikerült a bécsi hatalmakkal megalkudni és megkötni azt az alkut, hogy mi szállítunk katonái és támogatjuk a nemzetközi kalandokat és külügyi politikát, ti pedig nekünk, a magyar osztályuralomnak, szabad prédára kiszolgáltatjátok Magyarországot, mihelyt ennek az egyezménynek megpecsételése sikerült, abban a pillanatban vége volt a magyar szupremácia meséjének. Mihelyt a demokrata politika legalább igy, időlegesen megbukott, abban a percben a reakció levetette az álarcát, abban a percben eldobta magától a trikolort, abban a pillanatban felvette a 49-es taktikát és az igazi nagysággal szemben, az egyenlő jogot, az igazi alkotmányosságot követelő lázongó magyarsággal szemben egyszerűen ránk eresztette a nemzetiségeket, az oláhokat és a többieket. íme, éz lett a nemzeti szupremáciából! Hálát kell adni ezekért az eseményekért, mert a magyar demokráciának rettenetes nagy akadálya volt abban, hogy mindenütt szembeszegezték velük a magyarság érdekét és sokan voltak közülünk, akik még habozva hirdették a demokrácia igéjét és néha nem merték kérlelhetetlenül és szigorúan érvényesíteni a demokrata elvet, mert mindig szembeszegezték velünk, hogy talán a magyarságnak ártunk, ha a demokrácia konzekvenciáját kérlelhetetlenül az egész vonalon levonjuk.

De most a hármas magyarok, a magyarok, magyarok, magyarok, akik a nemzeti szupremáciából és magyarságból éltek a múltban évszázadokon keresztül, a magyar önérzetnek, a magyar önbizalomnak rovására ezt a nemzetiségi politikát csinálták, amikor megismétlik 1849. eseményeit és minket körülkerítenek a nemzetiségekkel, hogy könnyebben kardélre hányhassanak minket nehányunkat, akik a magyar alkotmány csorbit- hatatlanságáért és a demokratikus

íl& I SS> 9 í BUÖflH lí b