Budai Napló, 1914 (10. évfolyam, 1-30. szám)
1914-02-01 / 5. szám
Megjelenik: hetenkint kétszer. Szerkesztőség : 11., Krisztina-krt. 33. Értekezni lehet cl. u. 2—3 óráig. Kiadóhivatal: 1., Szent János-tér 1/a. „ATTILA“ könyvnyomtató műintézet. Minden levél a szerkesztőségnek címzendö. Telefon : 108—29. Előfizetése: Egy évre 8 kor. Félévre 4 kor. Egyes szám ára: ....................10 fill. 19 14. február 1. Hirdetések ára: 5. szám. X. évfolyam. Egy hasáb széles, egy centiméter magas terület egyszeri közlésnél . 2 K Minden további centiméter ... 1 „ Negyedéves hirdetőknek 5% kedvezmény._________ Ny ilttéri közlés dija soronkint . . 1 kor. Szöveg közötti közlés „ . . 2 „ Kis hirdetések ára: Minden szó......................................6 fill. Va stag betűvel . . . . . . . . 10 „ A hirdetések dija előre fizetendő. Erről-arról. Erről még eddig nem esett szó, erről az egyetlen módról, mely a Lánc-hid elzárása után olcsó közlekedést biztosít Budáról Pestre, — hogy beáll a Duna. Számítottunk arra is, hogy páncélos propellerek járnak majd a két part között, merészen dacolva a jégzajlással, — de arra, hogy magán a Dunán fogunk átjárni száraz lábbal, mint egykor a zsidók a vörös tengeren ezt még Kollár udvari tanácsos ur sem merte hinni, pedig neki bizonnyára még az Úristennél is van befolyása. Ő, aki erős agitációval képes volt megakasztani az elementáris erővel követelt és szépen indult autóbusz közlekedésügyet, nehogy megcsorbuljon a közúti jövedelme, — nem számolt a 12 fokos hideggel, mely beállítja a Dunát. Nosza, hamar, meg kell csinálni három átkelőt. A jégre jeget, szalmát, havat, vizet, hogy ölnyi vastagra fagyjon és rá kell ereszteni a pontonok hídjait, hadd járjon át a közönség ingyen. így segít Buda baján a jó Isten. Arról is lehetne még beszélni, hogy különböző események, amelyek egymással semmiféle összefüggésben nincsenek, — hatásaikban azonosak. Az antik bútorok közöt, gyémántokkal övezve, fejedelmi ágyban meggyilkolt metresz bűnügyétől megremeg az erkölcsi egyensúly a nők lelkében, — a százezres províziók nyomán kifakadó botrány pedig a nehezen élő, munkában görnyedő nagy családdal sínylődő férfiak lelkét mételyezi. Ha a nő azt mérlegeli a tükör előtt, hogy az ő testi szépsége is megéri a metreszre költött vagyont, — a tudományosan müveit, komoly törekvésű, szegény férfi lelkében is megfordul a gondolat, hogy vezető helyre küzdve föl magát, egy csapással jusson vagyonhoz. ❖ Pártvezért temettünk a múlt héten. Szenvedélyes, tüzes lelkű, de ingadozó embert. Mindenki szerette és tisztelte mint embert, — kevesen bíztak meg benne mint pártvezérben. Akik követtek, azokat ő nem tudta közcéljai érdekében fölhasználni, ez keserítette párthiveit — akik őt használták föl, egyéni sikereit, küzdelmeit, kudarcait, azok nem követték. Benne izzott-forrott minden és végre is megemésztette a belső tűz. Temetésére eljöttek sokan. Mindenki, aki eszköznek használta, hasznot várt tőle. Eljöttek őszinte hívei is, akik benne reménykedtek. De a búcsúztató szót senki sem találta meg. Akik keserűséggel emlékeztek vissza évek meddő küzdelmére, azok tartózkodtak a szemrehányástól. Akik kihasználták, nem dicsekedtek vele. Csak a pap áldotta meg. Nagyon hideg volt, a szó odafagyott az embernek ajakára. Elgázolnak az események intézményeket és embereket. Mértföldes csizmákban lépked a korszellem és eltapos jót, rosszat, hasznosat és feleslegest. Mintahogy a korhadt fába csapó villám néha leperzseli az egész erdőt. Mindennap újabb, kínos fordulatot hoz. Magas talapzaton álló emberek, akiket bálványként rajzottak körül, letörnek — intézmények omlanak össze, és tanácstalanul áll a polgárság. Nem hisz senkinek, nem bízik semmiben. Maga körül látja az erkölcstelenség feneketlen posványát, amelyben elsülyednek azok, akiknek legtisztábbnak kellene ma- radniok: — a közvagyon kezelői. Népforradalmakat előznek meg ilyen jelenségek. Kelevények ezek a beteg társadalom testén. Mert beteg. Izgalmas vágyak láza hevíti. Ahol a nép tízezrei kisérik utolsó útjára a meggyilkolt metreszt, — ott már építik az arany borjú számára az állványt, fekete éjszakákon már járják körülötte a táncot és hogy még sötétebb legyen a kép: — megtagadja rokon a rokont, após a vöt, sógor a sógort. Napsütéskor mindenki kapkod az ártatlanság leple után és takargatja fején a vajat. Üvegházban lakunk és kövekkel do- bálódzunk. És mindenre ráborítja rogyos palástját a gazdasági pangás. Munkások ezrei bolyonganak tétlenül, a közmunkák csak a nagy vállalkozók ingadozó mérlegét billentik helyre. Roszkor szült tervek, gonosz időben válnak valóra s a garas után szaladó nép elől elzárják az olcsó utat. Mesterségesen kutatva sem találhattak volna alkalmatlanabb időt a Lánchíd elzárására, mint a mostanit. Negyven év óta nem volt csikorgóbb tél és aki gyalog kénytelen kerülni Pestre, lefagy a keze-lába-füle. Mintha jégen járnánk. Aki elbukott nem tud fölkelni többé. Aki még jár, kapaszkodik mindenhol mindenbe és a gyönge magával rántja a gyöngébbet. Egész társadalmi osztályok omlanak össze s a bábeli zavar közt innen is, onnan is hallatszik: — erre ! De merre ? Akik még biztosan állnak, nem engednek senkit a közelükbe, nehogy magával rántsa őket is. A zagyva áradat tovább hömpölyög, hogy biztosabb mederbe jusson. Ki vezesse, merre ? Csoportok verődnek össze, mindegyiknek más az igazsága, de kétségek zavarják, hátha mégis a másiké igazabb. Uj nevek vetődnek föl, uj pártok alakulnak, — uj eszmék nélkül. Uj köntösben járunk őrölni a régi malomba. Mint a galambóczi légy, mely hol a vízben él mint féreg, hol a levegőben mint bogár és mégis csak légy. Kívülről minden csendesnek látszik, mint tűzvész után a hamuval takart romhalmaz. Alant meg izzik a parázs. Fújtatja a kétségbeesés, forgatja a bizonytalan megélhetés és lángra lobbantja majd a nagy elégedetlenség. Ma még minden csendes. Buda, febr. i. Undort kelt az utóbbi napok története. A gazdasági csapásokat tetézik az erkölcsiek. Közvagyont kezelő, városi nagy érdekeket képviselő intézmények vezetőit vádolták meg és pellengére állították rokonságukat, mint akik illetéktelenül jutottak vagyonhoz. Nem csip-csup províziókról van szó, hanem százezreket meghaladó összegekről. Nem korcsmái beszélgetés közben, hanem milliós vállalatok könyvei alapján. A vizsgálat folyik, senki tisztán nem lát, beszélni magáról az esetről még korai. De szóvá kell tennünk azt a romboló hatást, amit e botránynak a puszta hire okoz. Mi itt Budán még hiszünk és bízunk a társadalmi nagyságokban. Erre van berendezve egész községi életünk. A miniszteri tanácsos, aki méltóságos úr, föltétlenül okos, nagy ember. Ha tud egy kissé a polgártárs nyelvén beszélni, itt-ott valami apró kívánságát teljesíteni, apró-cseprő ügyes-bajos dolgát elintézni, már számíthat reá, hogy belekerül afőváros törvényhatóságába. Pártvezér lehet, törzsfőnök. Az ilyen méltóságos úr bukása nagyot ránt az egész méltóságos szervezeten. Mi itt Budán fillérekben számolunk. Nekünk gond az Alagutvám, a hid- vám, pedig ez csak 4 fillér. Ha a mozi valami újdonságot hoz és bevonja a kedvezményes szelvényeket s a jegy ezzel 10 fillérrel drágább, morog és lázong az előcsarnok. Itt a sör árát két fillérrel emelni — kész bukást jelent a vendéglős számára. Kényelmetlen öreg házakban lakunk, hogy olcsón lakhassunk. A Fillérutcán ródlizunk, ahol nem kérnek érte dijat. Az ilyen protekció utján jogtalanul szerzett másfélszázezer koronás provízió, a közvagyon rovására, — megöli a bizalmat a közvagyon kezelőivel szemben. Mi itt Budán kételkedve fogadunk minden hirt, jót rosszat egyaránt. Nehezen hisszük el a méltóságos urak tévelygését. De ha egyről elhittük, kétségek élednek a többiek iránt. A közvagyon előttünk szent, de ha bebizonyul, hogy a sógor zsákját szinültig töltik e vagyonból, amit filléren kint hord össze a polgárság, akkor a közvagyon minden kezelőjét a sanda gyanúsítás kerülgeti. Bárhogy döntsön a vizsgálat — e hir romboló hatását jóvá tenni már nem tudja. A suba alatt ismét történik valami. Ahová nem lát a közönség, ott mindig az ő rovására történik valami. Homályos sejtések kellnek életre, hogy emelni fogja a városi villamos a szakaszjegyek árát, de megtoldják a szakaszt. Ez a pestieknek fáj. Nagyobb részesedést kíván a városnak, de ennek fejében koncessziója meghosszabbítását kéri. Hűvösen cáfolták csak azt a hirt. — Ami Budának fáj, az, hogy a koncesszió meghosszabbításán kívül a város részesedésének leszállítását kívánja a közúti, amit meg sem cáfoltak, s ha ezt megkapja a közúti, akkor sohsem kerül ide Budára konkurrens vállalat. Hidat a Vízivárosnak nem építenek, amelyen átjöhetne a városi s igy az örökös közúti rabszolgaság ellen csak egy óvszer van, s ez — egy kiterjedi hálózata autóbusz vállalkozás Budán. Ezekben a farkasorditó hidegekben, amikor megfagyott verebekkel dobá- lódznak a gyerekek és a Vérmezőn őrködő huszár odafagy a lóhoz, — ilyenkor érezzük kétszeresen a közúti átkozott rendszerét, mely a kocsihiány miatt, néha 20—30 percig is ácsorogtatja a közönséget. Hej, ha mindaz teljesednék amit ilyenkor kívánunk sándorpálnak, legalább is akkora bibircsók nőne az orrán, mint egy villamos kocsi. Az Erzsébet-szobor ügye, Budának egyik létkérdése. Specialis budai idegen forgalmat többé soha el sem lehet képzelni, ha ezt a szobrot nem kapjuk meg. Mert világcsodája lesz a milliókkal épített szobor, amelynek megtekintésére útra kél minden nemzet, minden turista. Ehhez fogható nem lesz sehol. Ennek megfelelő hely nincs is másutt, mint Budán, a Várhegyen. A városnak kézzel- lábbal azon kell lennie, hogy ez a szobor Budán maradjon. Nincs szebb és kedvezőbb alkalom a várbástya további kiépítésére, mint ez a milliós alappal rendelkező emlékmű. A Halászbástyától jobbra balra, akárhol örök dísze lesz az egész városnak, mert Pestről gyönyörű képet mutat majd és Budán rendbe jön egy darab várhegyoldal. A Ponty-utca felett, a Franklin-lépcsőnél, a Ferdinánd bástyán, vagy a bécsikapu Dunára néző sarkán, bárhol, de csak itt a Várbástyán állítható fel. A városligeti ideát gumizzák ki az agyukból ezek a balkezü tervezők. És ha az Erzsébet-szobrot elválaszthatatlanul összeforrottnak tudjuk a Várral, akkor ez a meddő pályáz- . gatás is véget ért. Egyetlen magyar művész él, aki ezzel a kérdéssel meg tud birkózni. Élő bizonyság van rá s ez a Halászbástya. Aki ezt
