Budai Hirlap, 1892 (1-28. szám)

1892-10-02 / 20. szám

Budapest, 1892. Október 25.

Árpád sírja és a milJeuiimi.

Salamon, Ferenc a főváros helyrajzi történet Írója a „Nemzet“ 1882. évi október 5-iki számában így kiáltott fel: „Ha tudnék is azt, hogy a honalapító vj-Buda határában van eltemetve, nincs az országnak annyi pénze, hogy ennek felkeresésére fölforgassa néhány méter mélységre a város egész határát!“ — E szavak az ez irányú kutatásokra nem. hatottak lankasztólag, a mennyiben akadtak olyanok, kik Árpád sírjának feltalálásánál közreműködni s a Fehér — egyháza helyét megállapítani, feladatukká tették.

fiavas Sándor ny. állam titkár és főv. régészeti szakbizottság elnöke, dr. Wekerle László és Thold Titusz ügyvéd behatóan foglalkoztak a szóban lévő kérdés megoldásával.

Thold Titusz, ki a Fehér egyház helyének megállapításánál a leghelyesebb nyomokon haladt, s ki kutatásainak eredményét nyilvános felolvasáson s ónnáló füzetben is ismertette, korán elhunyt és sírba vitte legkedvencebb eszméjét. Azóta elmúlt öt esztendő, a honalapitás ezredik évfordulója rohamosan közeledik, s Árpád sírjának felkeresése immár a feledés homályába burkolódzott.

Valóban nem tudjuk mire vélni a kormány és a főváros határtalan közönyét, melyet különösen a milleniumi ünnepély s ezzel kapcsolatban álló ügyek irányában tanúsít. A kiállítás ügye a végleges vízmű sorsára jutott, a honalapító sírjának feltalálásához évek óta egyetlen krajcárral sem járultak, dacára, hogy a törvényhatósági bizottság 1882. évi február 7. és 8-án 107. szám alatt hozott határozata értelmében az ásatások költségei engedélyezve lettek.

Kiváncsiak vagyunk, váljon miként óhajtják egy modern állam alapításának ezeredik esztendejét megünnepelni! Nem f'ogunk-e ismét szégyent vallani, mint Buda visszafoglalásának 200 éves évfordulója alkalmával,' legutóbb a párizsi világtárlaton, hol tudvalevőleg hazánk képviselve sem volt, és végre a bécsi szi- nészeti kiállításon... ?

yaljon kit illet mindezekért a felelőség ? ;

Scorpió.

Különfélék.

Lefűzés. Jókedvű adakozó (egy rongyos koldushoz: „Itt van egy hatos magának : hanem ne igya be mindjárt, mint a minapában!* Koldus (Zsebre teve a pénzt): Mi köze hozzá az urnák, hogy én mit csinálok ? Azt teszem a magam pénzével, a mi nekem tetszik !“

A csoda. Egy ifjú pap minden pénzét a szegényeknek osztogatta el. Egy alkalommal egy szegény asszony jött hozzá koldulni, mikor már minden pénze elfogyott. A pap meg is mondta a koldusnőnek, hogy máskor szívesen fid neki ismét, de most nincs egy fillérje se. De».az asszony nem tágított, kért, könyörgött és végre hízelegve azt mondta a papnak, hogy egy ilyen jóltevő és szent ember mint ő, még csodát is tehet, ha egy ily nyomorult nőnek segíteni akar, hát csak próbálja meg és nyul- j >n a zsebébe, bizonyára fog benne pénzt találni. Az ostromolt jóltevő újból szabadkozott, fogy neki nincs pénz-, és hogy békessége legyen, meg akarta mutatni az asszonynak az

BUDAI HÍRLAP.

üres zsebet. Belenyúlt és iine, nagy csodálkozására zsebében egy ezüst pénzdarabot talált, melyet rögtön odaadott. Azután a templomba sietett, ott térdre hullva adott hálát. Istennek a csodáért, mely vele történt. A mint a szemináriumba visszatért, már beléptekor hangos kiáltozással fogadták társai: „Csakhogy itt vagy ! Végre itt van!“ Nem is gondolhatott egyebet, minthogy már itt is tudják a csodát és azért fogadják olyan szívesen. De csakhamar megtudta, hogy miért vártak rá olyan nagyon, mert a szobatársa rögtön hozzásietett: „Már alig győztelek várni, észre sem vetted, hogy az én nadrágomat vetted fel, abban pedig az utolsó ezüst pénzem volt, megígértem társaimnak, hogy együtt eluzsonáljuk . , .“ így azután, a csoda is meg volt fejtve.

II. kerületi mizériák.

Ily című és lapunk 15-dik, azaz augusztus

25-diki számában megjelent cikkünkre vonatkozólag az iskola utca 44 számú ház tulajdonosától, ki házát a m. kir. államrendőrségnek bérbeadta hosszabb levelet vettünk, melyben a levél írója a közleményünkben foglaltakat cáfolja.

— A levél fontosabb része így hangzik:

„Tény az, hogy a II. kér. iskola utcai 44 s z. a. házamat a m. k i n c s t ár- nak bérbe adtam a fő- és székváros jobbparti rendőri iskolának II. kér. kapitányság és rendőri tisztviselők és azok családtagjainak lakásul;

— tehát se nem lovassági kaszárnyának, tehát sem istállónak, dele g- kevésbé egy toloncháznak.“

A fenti levélre vonatkozólag cikkírónk a következő megjegyzése- k e t teszi: ,. A Budai hírlapban megjelent cikk folytán a kérdéses ügy a II. kér. bizottsági ülésen szóba hozatott a mely alkalommal az illető szakközegek kijelentették hogy a kérdéses' lovas kaszárnya építéséről hivatalos tudomásuk nincsen, annyi tény azonban hogy a rendőrség egy néhány lóra kíván istállót berendeztettni.

Ugyanekkor a II. kerületi orvos tiltakozott a közleményben felhozott okoknál fogva bár egy néhány lóra berendezendő istálló felépíttetése ellen is, s a bizottság egyhangúlag hozzájárult e tiltakozáshoz, kijelentvén, hogy egy istállónak célba vett építtetése ellen már előzőleg a kellő lépéseket meg fogja tenni. Különben is, hogy a megjelent cikk nem rosszakaratú félrevezetésen alapult, a mint a t. háztulajdonos ur megjegyzi, kitűnik onnan is, hogy a házudvar végén levő lakóknak azon indokolással mondta fel a lakást, hogy a rendőrségnek az általuk bírt lakás helyén istállót fog építtetni.

Hogy tehát némi alapja volt a felszólamlásnak, kitűnik nem csak a fentiekből de a ház- Lilajdonos úr levele végpaszusából is, a melyben azt mondja: „a tisztelt szerző úr megtízszerezte a lovakat.“

Tehát mégis csak lesz ott istálló!

Mindezekhez nekünk több szavunk nem lehet, és hisszük, hogy a levéliró úr sem tagadhatja, hogy cikkírónk nem akarta „félrevezetni ferdítésével a közönséget“, hanem csak a közérdek bírta őt ez ügyben felszólalásra.

fő- és székvárosi ügyek.

A fő- és székváros közgyűlése.

Budapest, 1892 szeptember 28. Ráth Károly elnök az ülést megnyitván, a király névnapja alkalmából indítványozza, hogy a fő- és székváros üdvözlő küldőt'séget küldjön ki, Ezt a közgyűlés elfogadja. Azután igy szólt a főpolgármester :

„T. közgyűlési Szomorú elnöki kötelességet. kell ismét teljesítenem, midőn a hazafias fájdalom legbensőbb érzetével a főváros egy a

4

szó teljes értelmében jeles polgárának, a törvh bizottság egyik kiváló, buzgalmas, köztiszteletben és közszeretetben álló tagjának halálát jelentem be. Erczhegyi Ferencz udvari papír - kereskedő, a budapesti lövész-egyletnek negyedévszázadon át volt főlövészmestere, a Ferencz József-rend lovagja, a koronás érdemkereszt tulajdonosa, a napokban meghalt A boldogult társadalmi és egyleti életünknek kimagasló, ismert alakja volt és azért elhunyta felett a részvét valóban általános. Egyébiránt sokkal ismertebb volt t. polgártársunk buzgalma, munkássága, hazafias tevékenysége, különösen a budapesti lövészegyesület és egyáltalában a lövészügy érdekeinek kifejtése körül, semmint azokat részletezni kellene. Azt hiszem, a t. köz gyűlés nézetével találkozom, ha a főváros közön- zégének fájdalomérzetét tolmácsolom és indítványozom, hogy a t. közgyűlés a veszteség feletti fájdalmának, valamint a bodogult iránti tiszteletének jegyzőkönyvében kifejezést adni méltoztasék. (Elénk helyeslés) Egyúttal bátor vagyok indítványozni, hogy a gyászoló családhoz a főváros fajdalmát tolmácsoló részvétirat intéztelek. (Elfogadtatik)

Erczhegyi Ferencz értékképviselő helyébe Gyértyáuffy István póttagok fogják behívni.

Elnök ezután bejelenté, hogy a múlt közgyűlésen tévedésből batároztatott el, hogy az elhunyt Goldberger Imre helyett Weber József hivassék be. A lajstromban nyomdai hiba következtében maradt Weber neve a póttagok közt. Weber József már 1891. óta rendes tag és a Goldberger Imre halála által megüresedett helyre Benedek Sándor lesz behívandó.

Ezután a napirendre kerül a sor.

M á rku s József tanácsnok előadja a pénzügyi bizottmány és tanács előterjesztését a nemzeti színház nyugdíjintézete és a népszínházi tagok szegélyegylete részére 30—30.000 frtnyi segély megzavazása tárgyában.

Rácz Káról dr. szamtaianszor szólalt fel bizonyos jótékony intézetek érdekében ; de a főváros csak oly intézeteket segélyez, melyek aztán a főváros elszegényedett lakoságát rang és felekezeti különbség nélkül segélyezik, de egyes osztálynak, foglalkozási körhöz tartozó egyéneknek segélyt adni csak azért mert odatartoznak, nem helyes. Lehetetlen a főváros vagyonából zártkörű társaságnak igényeit, szükségletét kielégíteni és fedezni. Ennélfogva jelen esetben nem meri megzavazni a kérelmet.

Scheich Károly: Azt tartja, hogy szerencsétlen gondolat volt egyesíteni a két intézet kérvényét, mert nem tartoznak egy szempont ala. A nemzeti színház 50 éven át igen sokat művelt ő 1847 óta látogatója a menzeti színháznak, tapasztalta, mit végezett ezen idő alatt. Itt tanult magyarul, mikor magyarul beszélni nem volt szabad; a felső köröket arra indította. hogy magyarul beszéljenek és gyermekeiket magyarul tanítsák Ajánlja hogy teljesítsék a nemzeti színház nyugdíj-intézetének kérelmét a telekre vonatkozólag. A népszínházra nézve inditvánvoza, hogy annak adassék meg a 30.000 frt.

Ágoston József, tekintettel arra, hogy a nemzeti színházi nyugdíjintézetnél hibák, sőt niányok voltak, csak oly feltétellel hajlandó a segélyt megzavazni, ha a főváros kiköti.hogy a nyugdíjintézet végrehajtó bizottságában egy tagot a közgyűlés küldhet.

H e 11 a i Ferenc dr. ellentmondásnak találja, hogy Rácz most csak oly testületeket akar támogatni, melyeknek jótékonyságában viszont mindenki részesülhet, holott akkor, mikor arról volt szó, hogy a szabadkőműveseknek az alkotmány-utcai telket odaajándékozzák, ő kardoskodott a mellett legjobban.

Wo dián er Béla megzavazza a segélyt, mert az indirekte a főváros érdekében hozott áldozat.

Csorba Ferenc azt ajáuljá, hogy mindkét nyugdíjintézetnek csak 15—15 ezer Irtot adjanak.

Friedmann Bernát midöu a vidéki városok sokkal nagyobb áldozatokat hoznak a nemzeti színészet érdekében, a főváros nem vonhatja ki magát annak támogatása alól.

Bercsényi Béla nem akar a dolog érdeméhez hozzászólni, mert ö is tagja az egyik intézetnek, azért Rácznak, kinek úgy látszik,