Budai Hirlap, 1892 (1-28. szám)
1892-07-10 / 8. szám
Budapest, 1892. Julius Id. BUDAI HÍRLAP. 4 A pesti tiinitónöképezde ügye. A főváros legélénkebb, legzajosabb pontján, szűk helyiségekben szorong az az állami intézet, mely a polgári iskolai tanitónőket és a nevelőnőket képezi és képesiti. Az intézethez tartozó gyakorló iskola is ugyanazon épületben van elhelyezve, úgy hogy nehány száz serdült és gyermek leány lakik és él évről évre az intézeti falak között. Az Andrássy -út, melyen jelenleg a kópezde áll — már az élénk forgalom okozta állandó zajnál fogva sem alkalmas hely ilyen intézet számára. Valósággal azonban csak akkor tűnik szembe az intézet jelenlegi helyének tarthatatlansága, ha annak közegészségi viszonyait vizsgáljuk. Mert az csakugyan nem közömbös dolog, hogy az a néhány száz fiatal leány, ki amúgy is szellemileg eléggé meg van erőltetve — micsoda higénikus viszonyok között él 4—5 éven keresztül. Szinte csodálkoznunk kell azon, hogy egyáltalában találkozik még szülő, ki gyermekét oda küldi. Nem is szólva a talajról, melynek fertőzött volta állandó kutforrása a város e részében uralkodó rósz egészségi viszonyoknak, tényleg ez Budapestnek legegészsógtelenebb része. A nagyrészt még hiányos csatornázás, e városrész nagyszámú, szegény és igv zsúfolt lakossága, a környéken történő sűrű építkezésektől származó por, az éj szaki állandó légáramlat által az újpesti és azon irányba eső nagy gyártelepekről hozott füst és szenny — mind arra valók, hogy a levegőt rontsák, a benne élést veszélyessé tegyék. Ezenfelül az intézet déli homlokzata piacra néz, melyen az élelmi szerek hulladékai, — kezdve a zöldségtől a hús- és halnemüekig — bizonyosan nem a levegő javítását és tisztítását eszközük. Hogy ezek nem agyrémek, hanem nagyon is létező mizériák, azt szomorúan bizonyítja e városrész lakosságának nagy halandósága, s a folytonosan uralkodó járványos jellegű betegségek (főleg gyermek bajok!) melyek az intézetből is kiveszik részüket, úgy, hogy azt csaknem minden évben be kell egy időre zárni épen a járványok miatt. Ehhez járul még a hely szűke is, mely oly fokú, hogy a szükségkópeni és szabályszerű térfogat sem jut a benlakók mindegyikére. Mindezeket meg kellett látnia a hivatalos felsőségnek is. Evek hosszú sora kellett ahhoz, hogy meglássa — de mégis meglátta. A bajon tehát segíteni kell. Igaz, hogy az illetékes körök a segítséget nem találják oly sürgősnek, mint például mi, de azért mégis keresnek módot a segítségre. Úgy értesülünk, hogy ez a segítség kétféle képen is van tervezve. Először is tervbe van véve a neve 1 ő n ő k é p e z d e elkülönítése a tanitóképezdétől sMarosvásárhelyre való áttétele. Ha a terv valónak bizonyul, úgy ez lenne a legnagyobb baklövés tanügyi téren a jelen évtizedben, mely a novelőnőkópzés még fiatal ügyét a legalaposabban tökretennó. Nevelőnőket — vidéken képez n i: még gondolatnak is annyira abszurdum, hogy annak komolyságában — jó értesülésünk dacára — kénytelenek vagyunk kételkedni, s épen azért ezzel tovább foglalkoznunk felesleges. A segítség másik része: egy uj intézeti épület emelése megfelelő h e 1 y e n. Ez az, a mi bennünket érdekel. Itt is ostobaságot készülnek csinálni. A zugiéban találták fel az arra való helyet, oda tervezik az uj intézeti épületet. A zugié egészségügyi tekintetben nagyon kevéssé áll a mostani hely felett. A- mostani zugió még nehány év előtt szemétlerakodó hely volt: a talaj tehát fertőzött. Eekvósénól fogva Budapest legmélyebb pontja, a hol épen ezen mély fekvésnél fogva, a rendszeres, jó csatornázás úgyszólván ki van zárva; ellenben nedvesség tekintetében a városligeten is túl tesz. A levegő, melynek áramlata részben Újpesten át ér ide, már ezen oknál fogva sem lehet tiszta, jó levegő. Hogy micsoda előnynyel járna az intézet oda telepítése, azt valószínűleg az sem tudná megmondani, a kinek agyában ez az eszme megszületett. Ilyen intézetnek a helye csakis Budán van! Akár a naphegy felé eső részen, akár a retek-utcában, akár a lövölde körüli térségen — de más száz felé is — lehetne alkalmas telket találni. A budai hegyek ozóudús friss levegője, a pompás talaj, — a fekvés, mely a székváros központjától nem messzire és dacára annak a forgalomtól elég távolra helyezné az intézetet, — a jó csatornázásra ideálisan alkalmas viszonyok, — mindmegannyi tényező a legjobb egészségi viszonyok elérésére. Nincsen alkalmasabb hely messze földön hasonló intézetek számára, mint Budának a hegyek felé eső része. Csak előnyeiről beszélhetünk: hátrányáról nem tudunk, nem tud más sem. Az intézetnek tehát határozottan érdekében állana, ha Budára kerülne. Hogy azután Budára nézve is mily rendkívüli nveressóg volna, ha egy ily nagyszabású intézet itt épülne fel, azt nem szükséges részleteznünk. Nem tudjuk, hogy hol vannak a tervek elbírálás végett, — de bárhol kerül is e fontos ügy szóba, ha a kérdést az intézet előnyére, javára akarják megfejteni, úgy arra csak egy mód van: a képez- dét Budára áthelyezni. Budai szerelmesek. Levél a szerkesztőhöz. Tekintetes szerkesztő úr ! Bizony magam sem hittem, hogy olyau nehéz feladatra vállalkoztam, mint a milyen a budai szerelmesek leírása. En Istenem! Hiszen olyan sokan vannak! De az természetes is: a hol sok a fiatal lány, meg a fiatal ember — ott sok a szerelmes is. Mi budaiak megszoktuk már, hogyha egy fiatal embert és egy leányt többször látunk együtt, hát azokat szerelmeseknek tartjuk. Sokszor az illetők még nem is tudják mikor már mi kimondtuk rájuk az ítéletet: ezek szerelmesek, így akárhányszor mi magunk hozzuk össze a párokat, ügy szoknak egymáshoz! Itt van mindjárt a Bella meg a Béla esete. Bella és Béla egy utcában laktak. Egyforma idősek voltak s a papájuk egy kávéházba járt. Egyszerre lettek beoltva, egyszerre kapták meg a kanyarót és egyszerre jártak iskolába: Béla a reáliskolába, Bella a polgáriba. Ez már mind nagyon gyanús volt. Mikor már együtt láttuk őket majálisozni, senki sem kétkedett benne, hogy szerelmesek egymásba. Addig beszéltük, addig bizonyítgattuk, hogy azok, mig utoljára ők maguk is elhitték. Ekkor aztán Béla Bellának tavasszal ibolyát, nyáron rózsát, öszszel cukkerlit, télen régenyeket vett — magának pedig mindig több és több bátorságot. Először csak kisérgette Bellát, később már meg is mondta előre, hogy kisérni fogja őt, utoljára már apprebendált és szemrehányásokat tett, ha Bella nem ő vele ment. Végre is úgy megszokták az együtt járást, hogy megegyeztek s most már az egész életen át együtt fognak menni. Egészen más a Sárikának és az Ivánnak a dolga. A Sárika egy csinos tizenhét éves lányka, Iván pedig egy már huszadik évét betöltött jogász, a kinek már a szeme forgásából is látszik, hogy milyen szerelmes Sárikába. Na, a Sárikán már kévésbé lehet észrevenni, hogy őt is érdekli Iván. Jobban vigyáz magára. A múltkor együtt voltak a reálisták majálisán. Iván már korán délután rohant a virágkereskedésbe és egy szegfücsokrot vásárolt. Mikor aztán estefelé — véletlenül — találkoztak a hajón, a Sárika fehér szerb vászon ruháján igen jól állt a haragos piros szegfű: egy kicsit ugyan lankadtak voltak már a virágok, de az ilyen melegben nem is csoda. Mivel a Budai Hírlapba le akartam Írni a budai szerelmeseket, figyelemmel kisértem őket, és egynéhányszor hallottam is mit beszéltek. Igen érdekes volt! Legalább nekem nagyon tetszett. A bajon először is megállapították, hogy szép idő van és valószínűleg sokan lesznek a Margitszigeten. Mivel azonban nagyon hammar egyetértettek, Iván más búrokat pengetett! — Szabad kérnem a négyest ? — Melyiket P — Kérem a másodikat. — Azt nem adom . . . hanem az elsőt, azt szivesen. — Köszönöm. Kivel táncolja a másodikat ? Ebben a kérdésben ki érzett egy ki 3 szemrehányás, de Sárika megnyugtatta a fehér Otbellót: — Majd a ki kéri. Nekem mindegy. Hát maga kivel fogja táncolni ? — Senkivel. — A tompa hang, melyen Iván e jelentőségteljes nyilatkozatot tette, bizonyosan meggyőzte Sárikát arról, úgy legjobban szeretne a második négyes alatt halva lenui. De azért mégis megkérdezte : — Miért nem ? — Tudja, hogy ha Kegyeddel nem táncolhatom hát akkor nem táncolom. Sárika hallgatott s óvatosan nézett a mamára, nem e hallotta Iván szavait. De a mama a szomszédnőjével volt elfoglalva és bizonyosan nem hallotta a beszélgetést. A szigeten azután csakugyan együtt tán
