Budai Hirlap, 1892 (1-28. szám)
1892-07-03 / 7. szám
Budapest, 1892. Julius 3. BUDAI HÍRLAP. 6 VH. kér. Almássy-tér gyermekparkká alakíttassák át. Kijelölték a pénzbeli fedezetet a fővárosi alkalmazottak részére megszavazott drágaság! pótlékra vonatkozólag. A budakeszi kincstári erdőterület egy részének megvételére vonatkozó szerződéstervezetet a közgyűlés elfogadta. A pesti evang. tót egyház az iránt folyamodott a tanácshoz, hogy a kerepesi-űton levő s a fővárostól kapott telkét bérházzal teljesen beépíthesse. Ezzel szemben a tanács azt javasolja, hogy a telek beépítése megtagadtassék s a terület egv része közsétánynyá alakitta -sék át. A közgyűlés az építési engedélyt elvben megadta kívánva a terveknek annak idején leendő bemutatását. A József-utcai Jézus Szent Szive-templom előtt létesítendő tér tervéhez a közgyűlés hozzájárult; a költség 18.000 forintra rúg. Több csekélyebb jelentőségű ügy elintézése után a közgyűlés véget ért. A sajtó Sciieichrol. A keddi közgyűlésről szóló tudósításunkban megtalálja az olvasó S c h e i c h Károlynak, az első kerület bizottsági tagjának a „Magyar Egyesület“ elleni támadását. A feltűnő eset élénken foglalkoztata a budaiakat, a kiknek most nyílt csak fel a szemük, hogy kicsoda is tulajdonképen az a Scheich ?...*A fő- és székvárosi sajtó is érdeme szerint foglalkozott az esettel. Érdekesnek találjuk reprodukálni a tekintélyesebb lapok nyilatkozatait, melyekkel az esetet kommentálják. Feltűnő az. hogy a legtöbben komikus oldaláról fogják fel a dolgot, és Scheichről lí g y Írnak, mint egy általában nevetséges alakról, a kit nem is lehet komolyan venni. A ..Budapesti Hírlap1- ezt Írja: „Hagy vihart támasztott Scheich Károlynak interpellációja. Az öreg úr arra vállalkozott ma, hogy megtámadja a magyar egyesületet. Tekintettel az agg korral járó fogyatkozásokra, csöndes részvétét kérünk a számára.“ Az „Egyetértés“ : „Scheich Károly bizottsági tagnak, a német színészet bátor védőjének, fáj a Magyar egyesület működése, az ő saját külön haza fis ágát fájdalmasan érintik a Magyar egyesületnek „nyelvében él a nemzet“ jelmondatot viselő cédulái, melyeket szentségtörő kezek a német cégtáblákra mertek felragasztani. Mellesleg megjegyezve, Scheich úrnak sem ártana többet tudni magyarul akkor, a mikor hivatkozik arra, hogy évtizedek óta bizottsági tagja a fővárosnak, de az ő saját külön felfogása és hazafisága megérdemelt méltatásban részesült a zúgó ellemondásban, mely felszólalását követte és Gerlóczy polgármesternek átalános helyesléssel kisért válaszában.“ A Magyar Hírlap“: „A hét svábszelleme megszállta Scheich K árolyt és felszólalásra késztette a „Magyar Egyesület“ ellen. A sűrű „Elállt-kiáltások ellenére megállott zordonan és elkeseregte, hogy a „Magyar Egyesület“ apró cédulákat ragaszt német szövegű cégtáblákra. A polgármes tér válaszát, hogy nézete szerint a „Magyar Egyesület“ nem vétett alapszábalyai. ellen és nincs ok a közbelépésre, Scheich egyhangúlag nem vette tudomásul, a közgyűlés azonban tapssal és éljenzéssel fogadta.“ A , Budapest“ : „A harmadik érdekes dolog a ..Magyar- Egyesület“ ügye volt. Ez nem volt ugyan napirendre tűzve, hanem Scheich Károly, a nagy hazafi s budavári gyógyszerész rántotta elő. Dühös támadást intézett a hazafias célokért küzdő egyesület ellen s csak kicsi fiija, hogy kerékbetöretését nem követelte az egyesület vezetőinek és tagjainak, a miért azok „merészkedtek“ a német cégtáblákra apró cédulákat ragasztani, melyeken az egyesület jelszava olvasható: „Nyelvében él a nemzet! A közgyűlés nagyon jól mulatott az ok nélkül való kifakad ásó kon s a hazafi szív eme megnyilatkozásán, de amikor azután látta, hogy Scheich ur komolyan akarja vétetni szavát, hát lehurrogta irgalom nélkül. Scheich urnák sikerült így magát köz mulatság tárgyává tenni s egyu tál a lkaimat adni annak bebizonyítására, hogy a „Magyar Egyesület“ nemcsak igen hézagpótló egyesület, hanem buzgón és sikerrel is működik.“ A „Pesti Hírlap“ tudósítója igy írja le a jelenetet: „Következett a harmadik interpelláció; Scheich bácsi a gazdája. Már ülés előtt is beszélte az öreg, hogy ma nem fog hallgatni. Pedig jobban tette volna. Mint egy elmúlt, elfeledett korból derekasan hátramaradt burger szólalt föl. Beszédében csak az volt az örvendetes, hogy egyhangú visszautasításban részesült. Az öreg uéha tud kedélyes lenni; ma nem tudott, dói neki támaszkodva a padnak, olyan hangon, mint mikor nagyokat mond az ember, kezdi Scbeicb Károly : — Tisztelt közgyűlés! — Halljuk ! Halljuk! kiáltják azok, a kik sejtették, mi következik. — Mi most főváros, székváros és világváros akarunk lenni. — Vagyunk is ! — Es aztán azt a célt akarjuk elérni, hogy az idegenek, a kik idejönnek hozzánk, ha mindent látni, tudni akarnak, hát azt meg is értsék. Ennek következtében történik rniná- lunk az, hogy ha valami kereskedés vau, mivel a magyar nyelvet nem lehet világnyelvnek mondani, csak saját nyelvünknek egészen . . . — Örüljünk, hogy a mienk! kiáltja Morlin. Scheich megható konzekvenciával feledkezve meg róla. hogyan kezdte a mondatot, folytatja: — Német nyelven is szokták felírni a cégre, hogy . . . Kitört a zaj viharos erővel. — Menjen Németországba! Menjen Ausztriába ! kiáltozták össze-vissza! Kiáltozták azok is, kik a német színházat megszavazták. Mikor aztán elpanaszolja az öreg, hogy az oly cégtáblákra, melyeken magyar mellett német szöveg is van, intő cédulákat ragaszt- tat a magyar egylet, oly elementáris erővel tör ki az „eláll“, hogy percekig sem lehet mást hallani. — Nem állókéi, ha egy óráig kiabálnak is. Es nem állt el. De a zaj sem csillapult; a Ráth Károly kérelmére sem. Járt a Scheich bácsi s z á j a, de senkisem hallhatta, miről szól, Annyi valószínű, hogy nem Hungária szelleméhez fohászkodott. Végre aztán mégis elmondta! hogy hát feleljen neki a polgármester arra, mily jognál fogva ragasztat az a fránya egylet olyan csúnya cédulákat az ő firmájára. Felelt is Gerlóczy. Hej, ha mindegyik válaszát ily örömmel, úgyszólván vaktában, már előre elfogadnák, akkor soha kellemetlen perce nem volna a közgyűlési teremben. Nem beszélt sokat. Szép röviden. velősen elmondta, hogy az interpellációra különös intézkedés nem szükséges. — Helyes, helyes ! Éljen ! ujjongott a közgyűlés. — Méltóztatnak tudomásul venni P kérdé Ráth Károly, lehetőleg megőrizve komolyságát. — Hogyne ! Különben nem vették komolyan a germánizű interpellációt és csakhamar figyelemmel hallgatták Radocza Jánost...“ A hét eseményei. Vasárnap. Julius 3. Az üvegesek és üvegkereskedők egyesülete délelőtt In órakor tartja alakuló közgyűlését a terézvárosi polgári kör helyiségeiben. A magyarországi'tanítók á r v a h á z i egyesülete közgyűlése a tanítók alkotás utcai árvaházában lesz. A III fővárosi katona hadastyán egyesület haugversenvnyel egybekötött jotékonycélu nyári táncmulatságot rendez a városligeti Weisz Leander-féle vendéglőben. A Lyra dalegyesület tagjai hangversenynyel egybekötött táncmulatságot rendeznek Harasztiban a hol este tűzijáték is lesz. A Hunnia magyar kerékpáros club tagjai Gödöllőn át Hatvanban rendeznek kirándulást. A társaság reggeli 4 órakor iudul a városligeti Széchenyi szigetről. A m a- gyar turista egyesület budapesti választmánya Esztergomba rendez kirándulást. Indulás a nyugati pályaudvarból a reggeli 6 órai vouattal. A budapesti férfi dalegyesület Tatára rendez kirándulást, hol hangversenyt ad az ottani tűzoltó egyesület javára. A társaság reggel 6 órakor indul a központi személy-pályaudvarból. Aveszpré nini egyeiek budapesti köre a zugligetbe rendez kirándulást. A társaság délután 2 órakor indul a Zrínyi utcai Mokka kávéházból. Hedd, Julius 5. Térzene 6 órakor a várbeli bástyasétányon. Péntek, Julius 8. Térzene 6 órakor a budai kioszk előtt. Szombat. Julius 9. Színész kirándulásban résztvevők indulása Bécsbe a színész kiállításra. Irodalom és művészet. „Az erkölcsőrök“. Először a budai színkörben 1892. julius 1-én. Egy tizenkilenc éves fiatalembernek, Schwimmer Aurél szerzeményét mutatták be a színkörben. Az erkölcsőrök zeneje elejétől végig kellemes, dallamas muzsika, melyet szívesen hallgattunk meg. Új gondolat, frappáns, effektust csináló piész nincsen az egész darabban egyetlen egysem. A melódiák ösmerősöknek tüunek fel előttünk anélkül, bogy a szerzőt a plágium vádja terhelné. A második felvonásban egy duett (Enriko és Konfucsio), két szóló (Rozináé és Anunciatáé) s egy ügyes kupié (Konfucsio), az első és második felvonások hatalmas fináléi — ezek a kimagaslóbb zenerészek. Hanem a mi nemcsak elismerést érdemel, de legkiválóbb tulajdonsága az operettnek, az az iu- strumentáció, mely sok teljesen színtelen, karakternélküli részt vonzóvá, kellemessé tesz. E szép hangszerelés Scharf Róbertnek zenei képességéről tesz fényes tanúbizonyságot. Nagy hibája az operettnek a sok zene, melyből bátran kilehetne hagyni egy harmadrészt: az is untig elegendő volna egy operettben. A finálék például móduélkül elhúzódnak és gyakori ismétlésekben bővelkednek. Még ennél is nagyobb baj a semmis librettó, melytől igazán sajnálja az ember a zenét. Egy minden érdekesebb cselekmény nélküli primitiv mese, melyet azonban az íróknak (mert ketten is vannak: Rössel Sándor és Zappert Bruno) sikerül úgy összekuszálni, bogy a végén csakugyan meg vagyunk akadva azzal, mi is történt hát tulajdonképen és miért P Megpróbáljuk a mesét vázlatben előadni: Anunciata hercegnő (Le- dofszky) az erkölcsök javítására szigorú ukázt ád ki, mely a szerelmi légyottokat betiltja. A rendelet végrehajtását egy erkölcsőrségre bízza, melynek élén Konfucsio az erénybizottság elnöke (Kovács Mihály) áll, a ki azonban „minden kötény után fut“ és maga hajhássza leginkább a szerelmi kalandokat. A hercegnő, hogy rendeleté hatásáról meggyőződjék, álarcosán elmegy a tíorenci karneválra és itt férjével, a herceggel (Németh János) találkozik, a kinek Petronella főudvarhölgy (Berzsenyi), Rozina, a szép divatárus leány (Barcs Aranka) nevében levélben légyottot ad. A herceg Rozinát gondolja az álarc alatt és szerelmet vall a hercegnőnek, ki férjét felismeri. Két erkölcs-őr, a ki or- dót akar szerezni megcsípi a hercegi párt és le akarja álcázni, a mikor Euriko, a less gárdahadnagy (Serédi Sarolta) bajtársaival szétveri az őröket, a hercegnőt megszabadítja és kedvese Rozina boltjába viszi; a herceg is megmenekül-
